Ház

Az építési hibák elkerülésének szabályai

A lakásépítés egy életre szóló, több gene­rációra kiható döntés, egyben komoly anya­gi erőforrásokat igénylő beruházás. A meg­felelő építőanyagok kiválasztása, a szaksze­rű tervezés és kivitelezés a legfontosabb fel­tételek annak érdekében, hogy a ház lakói kellemes klímában, jó közérzettel éljenek; biztonságos és tartós védelmet kapjanak a környezeti hatásokkal szemben; a lakás üzemeltetésére, karbantartására minél ke­vesebb pénzt költsenek; nem utolsósorban életük beruházása értékálló legyen.

Falazás

Az építési hibák lecsökkentik a felsorolt kö­vetelmények megvalósulásának mértékét, mi­nőségét; felesleges költségeket, időpazarlást és stresszt okozva a lakástulajdonosoknak.

Ebben a cikkben összefoglalás­ra kerülnek azok a legfontosabb ismeretek, szabályok, amelyeket a tégla falszerkeze­tek építése során be kell tartani.

Ezek az építési hibák károsan befolyásolják az egyébként jó minőségű téglából, szakszerű­en épített falszerkezetek, épületek stabilitását, funkcionális működését és élettartamát.

A tégla falszerkezetek építéstechnológiája

Falazás

A falazás általános szabályai

1. Az egyes épületszintek felmenő falainak in­dításánál (alaptesten, vagy betonlábazati falon) a kijelölt falsávoknak megfelelően – az előzete­sen elkészített vízszintes falszigetelésre egy falazóelem sort, mint vezető sort kell kirakni.

Az elemek kiosztása, függőleges hézagai­nak rendszere ezáltal az egész falszakaszra meghatározó.

A falazást a falsarkoknál kell kezdeni, a megnedvesített téglákat teljes felületükön habarcságyba kell helyezni. A sarokba el­helyezett téglákat vízmértékkel és gumika­lapáccsal pontosan be kell állítani és a víz­szintes méreteket is ellenőrizni kell.

Falazás a háznál

A vízszintes habarcsréteg kialakításánál gondosan ügyelni kell arra, hogy az a téglák külső éléig teljesen ki legyen töltve. A vízszintes hézagból kitüremkedő felesleges habarcsot kőműveskanállal le kell húzni.

A munkába fogott falszakaszok sarkait függőbe állított léccel kell ellátni, melyre az egyes sormagasságok vízszintben kije­lölt helyét be kell jelölni. Az így kialakított sarokpontokon a tégla felső élén zsinórt kell kifeszíteni az egyes téglasorok kialakí­tása céljából. Ezzel mind a falsarkok füg­gőleges helyzete, mind az egyenletes sor­magasság ellenőrizhető és betartható.

A fal függőlegességét először vízszintező­vel, majd a 4. sortól kezdve függőónnal kell ellenőrizni. Be kell jelölni az ajtó- és ablaknyílások ten­gelyét és szélességét.

2. A falazat egyenlő magasságú, vízszin­tes helyzetű falazóelem sorokkal készül. A tervező a falazat magasságát a falazó­elem magassági méretének és a falazó habarcsréteg vastagságának figyelembevé­telével a sorok egészszámú többszörösé­ben határozza meg, melyet a kivitelezés során be kell tartani.

A falazat magasságának növekedésével be kell jelölni az ablakok alatti mellvédfa­lak magasságát, amitől felfelé az ablaknyí­lás kimarad.

A nyílászárók szemöldök magasságában – amennyiben azok kiváltása nem koszo­rúval, összefüggő monolit vasbeton kivál­tóval készül – el kell helyezni a nyílásáthi­daló gerendákat, különös figyelmet for­dítva azok statikai tervben előírt felfekvé­si hosszára.

A terv szerinti falazatmagasság elérése után “falegyent” kell képezni, melyre a ko­szorúgerenda, ill. a födém felfekszik. Üre­ges falazóelemekből készülő falazatokra az előregyártott vasbetongerendás födémek csak teherelosztó koszorún keresztül tá­maszthatók.

A nyílásáthidalások ill. koszorúk vonalá­ban a hőhidak elkerülésére külön hőszige­telő réteget kell beépíteni.

3. A falazat készítése során az egymás mellett és egymáson elhelyezkedő falazó-elemeket úgy kell habarcsba rakni, hogy a fugamagasság és szélesség 8-16 mm között legyen, de a 12 mm az ideális. Az elemek közötti álló hézagokat teljes magasságban ki kell habarccsal tölteni, kivéve a habarcs­horonnyal kialakított falazóelemekből ké­szülő falazatokat, ahol az álló hézagok ha­barcs kitöltését a habarcshornyoknál meg kell szakítani, vagyis a habarcshorony üre­sen marad.

További kivételeket a fenti szabály alól az ún. habarcstáskás téglák, valamint a nútféderes (hornyos-eresztékes) téglák falazása jelenti.

A habarcstáskás téglákat szorosan egy­más mellé kell illeszteni, és a téglák oldalát nem szabad megkenni habarccsal. A ha­barcstáskákat a vízszintes habarcsréteg ké­szítésével egyidejűleg teljesen ki kell tölte­ni habarccsal.

A nútféderes (hornyos-eresztékes) kiala­kítású téglák függőleges csatlakozásába habarcsot nem szabad tenni, csak a téglák hornyos-eresztékes oldalait kell szorosan egymásba illeszteni.

A falsarkoknál és az egyéb falcsatlakozá­soknál az eresztéknek mindig kifelé kell mutatnia és az eresztékek iránya téglaso­ronként váltakozik.

A fal síkjából kiálló eresztékeket le kell ütni, hogy a vakoláshoz egységes sík felület álljon rendelkezésre. A tégla méretrendjé­től eltérő, vágott oldalú elemek beépítése­kor a függőleges fugában habarcsot kell használni.

Gyártott feles elem hiányában a feles ele­mek egész elemekből fűrészeléssel is előál­líthatók.

A habarcstáskás és nútféderes (hornyos-eresztékes) termékek esetében kőműveska­lapács helyett gumikalapácsot kell használni.

A habarcs minőségét – a falazat megköve­telt szilárdsága függvényében – statikus ter­vező adja meg. A nagy üregtérfogatú falazóelemekből készülő falazatokhoz Hf 10-es szilárdságú cementes mészhabarcsnál gyengébb falazóhabarcs nem alkalmazható. Célszerű előkevert, zsákos, a terhelési igénybevételhez kiválasztható normál vagy hőszigetelő szárazhabarcsot használni.

Falazás előtt a téglákat 5-10 percig áztat­ni kell. Ez azért szükséges, mert a száraz falazóelemek felhasználásával készülő fa­lazatok szilárdsága nem lenne azonos a tervezettel, ugyanis a falazóelem elvonja a habarcsból a kötéshez szükséges vizet.

A falazóhabarcs helytelenül megválasz­tott konzisztenciája jelentősen befolyásolja a falazat minőségét. A túl híg habarcs be­folyik az üregekbe, a vízszintes hézagokból kitüremkedik. A túl kemény habarcs nem tölti ki a hézagokat. A vízszintes hézagok­ból kinyomódó és hiányos, vagy egyenetlen habarcsréteg a falazóelemek repedését és a falazat szilárdságának csökkenését ered­ményezi, az üregekbe befolyt habarcs pe­dig rontja a falazat hőszigetelő képességét.

4. A falazatok tervben előírt szilárdságá­nak biztosítása érdekében a falazást az alábbi szabályok betartásával kell végezni.

Falazás lépései:

  • az egymás fölötti elemsorok haránt irá­nyú álló hézagai nem eshetnek egymás fö­lé. Az egyes álló hézagok az egymás fölötti elemsorokban 1/2-1/4 elemszélességnyi tá­volságban lehetnek egymástól.
  • az egymás mellett két vagy több sorban elhelyezett elemek közötti hosszanti álló hézagai sem eshetnek egymás fölé.

Valamennyi falazóelem-típusból készülő falazatot az elemek kötésben történő elhe­lyezésével kell elkészíteni.

Az átkötési értéknek (Ü) meghatározásá­nál az alábbi összefüggés alkalmazása ajánlott:

Ü ≥ 0,4h ≥ 4,5 cm; ahol: h=téglamagasság.

A falazás során az elemek kötési szabá­lyainak figyelmen kívül hagyása a falazat repedését eredményezi, és veszélyezteti az épület állékonyságát.

Ugyancsak a téglakötés szabályainak fi­gyelembevételével kell csatlakoztatni a kü­lönböző ütemben falazott falszakaszokat, ebben az esetben az első ütemben épülő falból kiálló csorbázatot kell készíteni.

Az összefüggő falazatokat a falazás során egy ütemben kell kialakítani.

Különleges előírások

1. Az égéstermékkel közvetlenül nem érintkező (béléscsöves) kéménypillérek csak nagyszilárdságú tömör téglából építhetők, amelyek fagyállóságát az MSZ EN 14297:2005 szabvány szerint kell vizsgálni.

Az égéstermékekkel közvetlenül érintke­ző kéménypillérek nagyszilárdságú tömör téglából csak a már említett szabvány sze­rint végzett fagyállóság vizsgálat és az MSZ 14799:1998 szabvány szerinti kéményszer­kezet tűzállósági vizsgálat alapján kiadott EME engedély birtokában építhetők.

2. Kisméretű tömör téglából – tekintve, hogy nem fagyállóak – teherhordó külső pincefalak csak abban az esetben építhetők, amennyi­ben talajnedvesség elleni szigetelés készül.

3. Üreges falazóelemek nem alkalmaz­hatók:

  • pince és lábazati falként; (pincefal ese­tében kivétel a pincetégla)
  • boltív képzéséhez;
  • kémény falazásához.

4. Üreges falazóelemekből önálló teherhordó pillér csak azonos falazóelem-típusokból, az elemkötési szabályok betarthatósága és a szilárdsági követelmények ki­elégíthetősége esetén készíthetők.

5. A nagy üregtérfogatú falazóelemekből készülő falazatok építésénél a nyílászáró szerkezetek, szerelvények rögzítéséhez szükséges fali ékeket, betéteket, rögzítőele­meket a falazással egy időben kell elhelyez­ni. Az utólagos vésések – a falazat szilárdsá­ga csökkenésének elkerülése érdekében – nem megengedettek. A falazatok átlyukasztását, a dugaszolóaljzatok és kapcso­lók helyét fúróval, a vezetékek helyét elektromos maróval kell kialakítani.

6. Eltérő anyagú falazóelemek egymással nem falazhatok össze. A különböző nyo­mószilárdságú ill. hővezetési tényezőjű ele­mek lerontják a falazat szilárdságát és hő­szigetelő képességét. Eltérő összenyomó­dásuk repedezéseket okoz a falban.

Azonos anyagú, de eltérő típusú falazó­elemek kiegészítő elemként esetleg felhasznál­hatók, feltéve, ha a falazás során a kötés szabá­lyai betarthatók és nem rontják le a falazat szi­lárdságát, illetve hőtechnikai tulajdonságait.

7. Bármely falazóelem-típus felhasználá­sával készülő falazat falazási munkáit álta­lában +5 °C felett kell végezni +5 °C alat­ti hőmérsékleten falazási munkák csak kü­lön előírás alapján végezhetők.

8. Különös gondot kell fordítani:

  • A talajjal érintkező nem fagyálló téglá­ból falazott pince és lábazati falak, ill. a fel­menő falak talajnedvességgel ill. felcsapó nedvességgel szembeni védelmét szolgáló szigetelések elkészítésére és védelmére;
  • Az üreges elemekből készített falazatok­nál a födémgerendák teherelosztó koszorún keresztüli feltámasztására, valamint a nyílás­áthidaló gerendák felfekvésének hosszára;
  • A koszorúk előírás szerinti méretére;
  • A külső falak födémzónáinak, ill. lába­zati falszakaszainak megfelelő hőszigetelé­sére és védelmére.

9. A válaszfal csak méretezett válaszfalalapra, illetve szilárd, megfelelő teherbírású födémre építhető. Az aljzat egyenetlenségeit falazó habarccsal kell kiegyenlíteni.

A válaszfalaknak a teherhordó falakhoz tör­ténő csatlakoztatását a falhoronyba való be­kötés helyett – tekintve, hogy a korszerű falazóelemek méretéből adódóan falhornyok kialakítása körülményes – köracél bekötéssel célszerű kivitelezni.

A válaszfalakat kétsoronként a vízszintes hézagban vezetett Ø2,8 mm-es lágyvas huzalokkal kell merevíteni és egy­máshoz, ill. a teherhordó falakhoz csatlakoztatni, bekötni. A merevítő huzalt a vízszintes fugák habarcsrétegébe kell ágyazni és kampós szeggel rögzíteni. A teherhordó falaknál a hu­zalt 08 mm-es, a teherhordó falhoz függőlege­sen rögzített kör acélpálcákhoz kell bekötni.

A válaszfalak egymáshoz csatlakozásánál szintén 8 mm-es köracél pálcákhoz kell fe­szíteni a huzalokat, vagy a keresztező vá­laszfallapon keresztül történő visszahajtás­sal rögzíteni azokat. A fa ajtótokokhoz a lágyvashuzalt szegekkel kell rögzíteni.

A válaszfal felső síkja és a födém között 2-3 cm-t kell hagyni a mennyezethez törté­nő rögzítéshez, ennek megfelelően kell ki­osztani a sorokat. A legfelső sort a födém­hez téglánként kell kiékelni.

Falazáskor a vízszintes és függőleges fuga vastagsága 8-16 mm között legyen, de a 12 mm az ideális. A vízszintes habarcshézag kialakítá­sánál ügyelni kell arra, hogy az a téglák külső éléig teljesen ki legyen töltve habarccsal. A víz­szintes hézagból kitüremkedő felesleges habar­csot kőműves kanállal le kell húzni. A téglák végleges helyükre illesztésénél, a hagyomá­nyos téglafalaknál megszokott kőműveskala­pács helyett gumikalapácsot kell használni. A válaszfaltéglákat kötésben kell falazni.

10. A téglafalazatokon végzett szakipari munkáknál az alábbi szabályokat kell betartani:

Az épületgépészeti vezetékek hornyait horonymaróval célszerű elkészíteni. Az át­töréseket fúróval, vagy lyukfűrésszel lehet kialakítani. A hornyok kialakításánál ügyelni kell arra, hogy azok ne veszélyeztessék a fal szilárdságát.

Lakáselválasztó falban épületgépészeti vezetéket nem szabad elhelyezni. Az elekt­romos szerelvények, dobozok falba süllyesztése rontja a fal hangszigetelő képes­ségét.

Válaszfalaknál a kétoldali hornyokat nem szabad azonos keresztmetszetben kimarni. A függőleges hornyok szélessége nem le­het nagyobb, mint a falvastagság. A függő­leges hornyok mélysége 12 cm vastag vá­laszfalban legfeljebb 5 cm, 10 cm vastag vá­laszfalban 4,5 cm lehet, de a horony nem érhet el a merevítő huzalig. Egyéb hornyok mélysége legfeljebb 3 cm lehet.

A vízszintes hornyok magassága legfel­jebb 5 cm, távolsága legalább 50 cm lehet. A 6 cm vastag válaszfalban horonybemarás készítése tilos!

Az egymással szemben elhelyezkedő pontszerű bemarásokat – pl. dugaszolóalj­zatok, kapcsolók, elosztó dobozok – egy­mástól legalább a falvastagság értékével el kell tolni. A hornyok, bemarások, áttöré­sek kialakításánál fokozott gondot kell for­dítani arra, hogy a merevítő huzalokat el ne vágják.

A felületképzés szabályai

A külső falakat csapó esővel szembeni vé­delme, léghang gátlásának javítása, esztéti­kai megjelenítése érdekében, a belső fala­kat főleg esztétikai okokból felületképzés­sel kell ellátni.

Az egyrétegű (kiegészítő hőszigetelés nélküli) külső ill. a belső falak felületkép­zésének legáltalánosabban alkalmazott módja a vakolás.

A vakoláshoz az alkalmazás helye (külső­belső) függvényében meghatározott minő­ségű vakoló ill. felületképző habarcsot kell alkalmazni, betartva azok összetételére előírtakat.

A külső homlokzatvakolatot legalább két rétegben, 2 cm vastagságban, a belső vakolatot egy rétegben, 1,5 cm vastagság­ban kell felhordani a megfelelően előkészí­tett (portalanított, benedvesített, cement­habarcs fröcsköléssel ellátott) falfelületre.

A falazat anyagától eltérő anyagú homlok­zat felületeken (hőszigetelő lemez, előre­gyártott vb. áthidaló gerenda, stb.) a vakolat tapadásának biztosítására ill. összerepedezésének elkerülésére külön rabicháló sávot kell a vakolat felhordása előtt – cementhabarcs-fröcskölésbe ágyazottan – beépíteni.

Külső falak felületképzése vakolás he­lyett különféle burkolatok (burkoló tégla, kő, kerámialap, stb.) felrakásával is megva­lósítható, feltéve, ha a tervező annak pára­diffúziós ellenállását ill. a teherhordó fala­zatba történő bekötésének és dilatációjá­nak módját a falszerkezet kialakítása során figyelembe vette.

A falburkoló tégla felhasználási mód­jai és beépítése

Tégla falburkolat készülhet épületek fal­felületén felületképzésként, vagy szerkeze­ti funkcióval. A felületképzési célú tégla falburkolat készíthető épületek külső és belső falfelületeire, míg szerkezeti célú fal­burkolat általában külső felületre készül, például lábazat burkolataként, vagy több­rétegű tégla falszerkezet külső rétegeként.

A falburkoló tégla felhasználási módjai:

1. Egyrétegű falazatként, kisméretű tég­lával együtt falazva külső vagy belső, eset­leg külső-belső vakolat nélküli felülettel. (Teljes keresztmetszetében tartófal.)

120. ábra. Egyrétegű falszerkezet

2. Kétrétegű hőszigetelt, vagy hőszigeteletlen falazat burkolataként külső-belső fe­lületen, illetve lábazaton. (Teherhordó és bármely szerkezetű falazat külső, vagy bel­ső, nem teherhordó díszítő burkolata.)

120. ábra

121. ábra. Kétrétegű falszerkezet (hőszigetelt)

122. ábra. Kétrétegű falszerkezet (hőszigeteletlen)

123. Lábazatburlolat

3. Önálló belsőtéri térelválasztó vagy dí­szítő falazatként (árnyalatnyi színeltérés a falazat szépségét emeli).

124. ábra

124. ábra. Belsőtéri térelválasztó és díszítő bolto­zat kialakítása.

4. Díszítő boltozatok készítése (4/4-es, egész burkoló tégla).

A falnyílások felett burkolótéglából falazott vakolatlan boltív esztétikus építészeti megol­dás. Az ívet páratlan számú burkolótéglából javasolt kiképezni, mivel így biztosítható, hogy a “zárkő” középre kerüljön. (125. ábra)

125. ábra

125. ábra. Boltív szabály.

A fugának a külső felületen (ívháton) leg­feljebb 2 cm-nek, a belső oldalon (az ív bel­ső részén) legalább 0,75 cm-nek kell len­nie. A boltöv falazásához az igénybevétel­től függő minőségű, de legalább javított fa­lazó mészhabarcsot kell alkalmazni. Na­gyobb fesztáv, illetve teherhordó boltövek esetén statikai méretezés szükséges.

126. ábra

126. ábra. Boltív kialakítások.

A 127. ábrán két boltozatkialakítási példa kerül bemutatásra.

127. ábra

127. ábra. Boltozatkialakítások.

5. Vakolat nélküli kémények készítésére.

A kémény falazásánál az alábbi alapvető követelményeknek kell megfelelni:

128. ábra

128. ábra. Kéménypillér kialakítás.

A kéménytest füsttömör legyen, amelyet a tégla tömörsége és a habarcshézagok habarccsal való megfelelő, teljes kitöltése biztosít. A kürtő belső felülete simára dör­zsölve készüljön. A kéményfalazás előtt a téglákat legalább fél óráig be kell áztatni. A falazást cementhabarcsba kell végezni és különleges homlokzati vakoló és hézagoló habarccsal kell hézagolni. A kéményfejet fedkővel kell lefedni. A fedkövet szabályos vízorral kell ellátni, megfelelő kiüléssel. A 129. ábra a kéménypillérek téglakötéseit mutatja be.

129. ábra. Kéménypillérek téglakötései.

129. ábra

Egyes esetekben a hatóság előírhatja a kémény bélelését vagy kéménybélés rend­szer alkalmazását.

6. Kész falazatok utólagos burkolására (feles, negyedes, szimpla feles).

7. Szabadon álló falazatok (például kerí­tés) készítésére. A szabadon álló falazatok építésekor az alábbi legfontosabb szabá­lyokat kell betartani:

Fagyhatár alá érő alapra van szükség, ez általában minimum 80 cm mély, leggyak­rabban betonból készített, amelyre kb. 2 cm vastag habarcsréteget kell felvinni. A terep­szint felett kb. 10 cm-rel az ágyazó habarcs­ra falszigetelést kell készíteni. A falazást és a fugázást a falburkoló tégla beépítéséről leírtak alapján kell végezni.

A fal lefedését célszerű éltéglasorral végez­ni. Ezt a fedősort keskeny, ún. szorított hézagolással építsük. A fedősornak legyen mindig egy kis lejtése (kb. 5-10%) úgy, hogy az eső­víz le tudjon folyni. Vízszintesen elhelyezett éltégla zárósor esetén a szorított fugákat is lejtésben a szélek felé mélyítve célszerű kiké­pezni. Ha a kerítésbe pillért építünk, lefedé­sére fedkövet alkalmazzunk megfelelő lejtéssel, vízorr kialakítással és kiüléssel.

Szabadon álló falazatoknál más építmény­részhez csatlakozásnál elválasztó fugákat kell alkalmazni. A falazatban 10-12 méte­renként tágulási fugákat, déli, vagy nyugati irányú beépítésnél 6 méterenként, az ala­pozásban 20-24 méterenként választó fu­gákat kell létesíteni. Ülepedés veszélyes és különböző teherbírású talajok esetében a választó és tágulási fugák távolságát ki­sebbre kell választani.

A falburkoló tégla beépítése

A burkolat készülhet a hátfallal egyide­jűleg vagy utólagosan falazva. A hátfal­hoz kapcsolódhat habarcskötéssel, a hát­fal csorbázásával vagy bekötőelemekkel. A bekötőelem lehet mélységében megnö­velt méretű burkolóelem, vagy fémka­pocs (acélhorgony). A fémkapocs alkal­mazásával készült falburkoló réteg és a hátfal közbezárhat légréteget és szigete­lőanyagot.

A falburkolathoz használt ágyazó és ra­gasztó habarcs általában javított falazó mészhabarcs.

A tégla falburkolatok csak burkolási terv alapján készülhetnek. A burkolt felület egyenletes színjátékának eléréséhez a tég­lákat több rakatból egyidejűleg kell kiven­ni (keresztkeverés).

Bedolgozás előtt a burkoló téglákat 10-15 percig tiszta vízben áztatjuk. A vízzel telí­tett téglák a bedolgozáskor nem szívják magukba a falazóhabarcs víztartalmát, ez­zel megelőzzük a habarcsban lévő szennye­ződés (oldható sók) felszívódását.

A burkolandó felületet tisztítás után szin­tén nedvesíteni kell. Amennyiben szüksé­ges, akkor a burkolandó felület kellősítését (szerkezeterősítés cementes habarccsal) is el kell végezni.

Gondos falazással kerülni kell a burkolt felület habarccsal való szennyeződését. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor a habarcsot a lehető legrövidebb időn belül száraz ru­hával el kell távolítani. A megkötött (meg­szilárdult) habarcs nem, vagy nehezen tá­volítható el a burkoló téglák elszíneződése, illetve sérülése nélkül.

Kivirágzás a falburkolaton

Gyakori jelenség a falburkolatoknál a kivirágzás. A kivirágzás leggyakoribb oka, hogy a habarcsok alkotóanyagainak vízben oldható só és szabad mésztartalma – amely a tégla­anyagok sótartalmának többszöröse – a ned­vesség hatására a tégla felületén megjelenik, majd a nedvesség elpárolgásával a só a felüle­ten kikristályosodik, a tégla színétől eltérő szí­nű bevonatot, lerakódást képez. Ez elsősor­ban esztétikai probléma, de súlyosabb esetek­ben fennáll a téglaépületek intenzív károso­dásának lehetősége is.

A fenti kivirágzást eredményező mecha­nizmusból látható: csak a víz old, és továb­bít kivirágzásra képes sókat. Az oldott sók mindig azon a helyen válnak ki, ahol a víz elpárolog. Olyan szerkezeteknél, ahol gya­kori vagy tartós átnedvesedés következik be, nagy esély van a kivirágzásra.

Legfontosabb teendő tehát annak megol­dása, hogy a külső burkolatok esetén csa­póesőn a burkolat tartós és lokális átned­vesedését megakadályozzuk megfelelő víz­szintes falszigeteléssel, a bádogos szerkezetek, és beton fedlapok szabályos vízorr­ kiképzésével, így a nedvesség-utánpótlás a burkolatnál megszüntethető.

A bekötő horgonyokat úgy kell beépíteni, hogy azok kifelé lejtsenek annak érdeké­ben, hogy a falburkolatba a vizet ne vezes­sék be. A bekötő horgony esetleges hajlítása csak lefelé történhet.

Ha a burkolat mögött légréteg van, annak kiszellőzését meg kell tervezni.

Az előtéthéj és hőszigetelés között bur­koló falazat esetében min. 40 mm széles, végigmenő átszellőztetett légréteget kell betervezni, csapóeső ül. rovarok bejutása ellen védett levegő be-  ill. kivezető nyílá­sok egyidejű kialakításával a lábazat, ill. ablakkönyöklő és az eresz vonalában.

A levegő bevezető ill. kivezető nyílások sza­bad keresztmetszetét a burkolóhéj talppont­jainál, ill. a talajszint felett 10 cm-rel kell ki­alakítani. Ezt nyitott állófugával, vagy külön­leges szellőztető téglával lehet megoldani. A távozó levegőt vagy a tetőtér kiszellőztető részébe becsatlakozással, vagy a kiszellőzte­tő nyílásokon keresztül lehet eltávolítani.

Építési hiba a kéthéjú, közbenső hőszigeteléses falszerkezeteknél az átszellőztető légréteg elhagyása ill. a légréteg vastagság nem megfelelő méretezése. Fontos köve­telmény a csapóeső ill. rovarok bejutása el­len védett levegő be- ill. kivezető nyílások kialakítása a lábazat, az ablakkönyöklő és az eresz vonalában.

Építési hiba, ha a légrések alján kialakí­tott szellőző és víztelenítő nyílásokba a fal­szerkezet építésekor habarcs kerül, amely tömítő hatása megakadályozza a lég ­cirkulációt és a víztelenítést. Ennek következtében a külső fal nedvessége a belső fal­szerkezetbe kerül, a habarcshidak a hőszi­getelést megszakítva hőhidakká válnak.

A falazott előtéthéj készíthető

  • 1/2 tégla (12 cm) vastagsággal, kismére­tű tömör vagy kevéslyukú téglából, va­kolt felületképzéssel, vagy
  • -1/2 tégla (12 cm) vastagsággal, burkoló téglából cementhabarcs hézagolással.

A teherhordó falazat külső oldalára (az átszellőztetett légréteg és a teherhordó fa­lazat között) beépített hőszigetelő réteg anyagaként –

A tűzállósági követelmények­től függően – lehetnek:

  • normál kőzetgyapot (140 kg/m3),
  • expandált polisztirolhab lemez (15-20 kg/m3) beépíthető (páradiffúziós ellen­állása nem haladhatja meg a falazat páradiffúziós ellenállásának értékét).

A hőszigetelést a teherhordó falazatra a külső héj falazott vagy szerelt jellege függ­vényében:

  • a burkoló falazat bekötő tüskéire húzott rögzítő tárcsákkal, ill.,
  • fúrt lyukba helyezett és beütött gomba vagy csillagfejű műanyag dübelekkel (4-5 db/m2) kell felerősíteni.

A belső falszerkezet elkészítése és a hő­szigetelés elhelyezését követően lehet a burkolótéglát falazni. A külső és belső fa­lazat kapcsolata rozsdamentes bekötő hu­zalokkal, a modern dübeltechnika alkalmazásával megoldható.

A falazati héjakat 120 mm rétegtávolságig négyzetméterenként legalább 5 db nemes­acél drótvasalással, (végeiken 50 mm-es de­rékszögben visszahajlított) korrózióálló acélhorgonnyal, 150 mm rétegtávolságig 7 db acélhorgonnyal kell összekötni. Az alkal­mazott drótvastagság legalább 4 mm legyen.

Az egyes horgonyok két egymás melletti sorban, függőleges irányban nem eshetnek egymás alá (130. ábra). Minden szabad pe­remnél (nyílások, épületsarkok, tágulási fu­gák, külső héj felső végei) mentén méteren­ként további 3 acélhorgonyt kell alkalmazni.

130. ábra Összekötő horgonyok elrendezése.

A burkoló falazat egybefüggő magassága és egybefüggő hossza nem haladhatja meg a 12 métert.

A burkoló falazat teljes felületi alátá­masztásáról a korrózióálló feltámasztó szerkezetekkel kell gondoskodni. A burkoló falazat alatt, annak feltámasztási síkjában egy réteg fedéllemezsáv víz­szigetelést kell készíteni, melyet a belső és külsőhéjra fel kell vezetni és rögzíteni.

Dilatációs hézagra a kéthéjú réteges fal­szerkezeteknél van szükség, mivel a külső héjban a változó felületi hőmérséklet kö­vetkeztében (téli-nyári hőmérséklet) moz­gások lépnek fel, amelyek károsítanák a burkolótéglából készült falazatot.

A csapóeső a hazai átlagos időjárási vi­szonyok mellett nem jelent a falazatban olyan mérvű vízfeldúsulást, amelynek eredménye felületi kivirágzás lenne. En­nek ellenére a kivirágzás előfordulhat az utasítások betartása mellett is, főleg a ha­barcsok vízben oldódó só- és szabad mész­tartalma miatt. A kivirágzás mértéke csök­kenthető a habarcs anyagához adagolt trasz-liszttel, amely a habarcsok cement­tartalmának csökkentését teszi lehetővé.

Fontos feltétele tehát a tartós, tetszetős falburkolatok készítésének a szakszerű, víz elleni szigetelés megléte (alul, felül és a hátfal felől is).

A burkolatba dilatációt kell tervezni és készíteni:

  • ahol a hátfal dilatál;
  • ahol szerkezetváltás van.

A függőleges dilatációk egymástól való távolsága legfeljebb 10 méter legyen. A di­latációs hézagot rugalmas, képlékeny és víztaszító anyaggal kell kitölteni.

A homlokzatburkolatok nyersen maradó falazatának álló- és fekvőhézagainak kiala­kítását,

Az un. hézagképzést az alábbi sza­bályok betartásával kell végezni:

  • A hézagolást egyszerre csak akkora felü­leten célszerű elvégezni, melynél a burko­lófelület tisztítása a habarcs megkötése előtt elvégezhető (száraz, puha ruhával).
  • Külön leírás hiányában a hézagok szélessé­ge 10 mm legyen, ezt hézagoló pálcával kell biztosítani (10×10 mm keresztmetszetű).
  • A hézagolást a burkolás befejezése után lehet végezni, ehhez a hézagokat 15 mm mélyen ki kell kaparni, majd homlokzati vakoló és hézagoló habarccsal kell hézagolni.
  • A hézagoló habarcs cementtartalmának, azaz a cementben lévő oldható sók mennyiségének csökkentése céljából a habarcs­készítésnél 30-50 kg/m3 vulkanikus kőzet­ből készült az előzőekben már említett trasz-liszt adagolása ajánlott. Ennek arányában a habarcs cementtartalma csökkenthető.

Külső fagyveszélyes helyeken a 131. áb­rán látható habarcshorony kialakítást kell alkalmazni.

131. ábra

131. ábra. Habarcshorony kialakítás.

A habarcshorony mélysége max. 1-3 mm legyen.

A hézagolás elvégezhető a fal készítésé­vel egy időben is, az alábbi szabályok betar­tásával:

  • A 10×10 mm keresztmetszetű hézagoló pálcával biztosítjuk – falazás közben – a szükséges hézagméretek kialakítását.
  • A hézagoló pálca eltávolítása után a tég­la felületét száraz ruhadarabbal letöröl­jük.
  • A tégla felület a habarcsban lévő sók mi­att kivirágozhat. Ilyen esetben meg kell várni, amíg a felület teljesen kiszárad.
  • A kiszáradt felületet száraz ruhával le kell törölni.
  • A tégla felületet savmentes olajjal vé­kony rétegben be kell kenni.

A kivirágzás lehetősége véglegesen meg­szűnik, mivel a falazat kiszáradt állapotá­ban sókat szállító nedvességmozgás nincs.

A burkolat elkészülte utáni teendők:

A téglafelületet száraz szivaccsal és száraz, tiszta ruhával le kell törölni, ezt követően a falat tiszta vízzel többször le kell mosni. Ha a habarcs rákötött a tégla felületére (kivite­lezési hiba), akkor a munkabiztonsági elő­írások betartása mellett 1:10 hígítási arányú háztartási savoldattal való letörlés alkalma­zandó. (1 rész sósav, 10 rész víz). A sósavol­dattal csak a téglafelület érintkezhet!

A sósavas kezelés után a falat tiszta víz­zel többször le kell mosni és száraz ruhá­val letörölni. A megtisztított, száraz, por-és zsírmentes burkolatok klinkerolajjal történő felületkezelése javasolt, amely védi a felületet a nedvesség és a zsírok el­len, mert filmréteget képez és megakadá­lyozza a só kicsapódást is.

Jegyezzük meg, hogy a kivirágzott sók száraz úton történő eltávolítása a legha­tásosabb módszere a kivirágzás végleges megszüntetésének. A vízzel való tisztítás esetén ugyanis a víz által a téglákból és a fugákból kioldott sók részben ismét fel­szívódnak.

A padlóburkoló lap beépítése

  • A burkoló lapokat lapfelületükre fektet­ve, ágyazó cementhabarcsba vagy ragasztó­ba ágyazva építsük be.
  • A burkolólapok közötti hézag nagysága legalább 3-5 mm legyen.
  • Az ágyazóhabarcs vastagsága legalább 20 mm legyen.
  • A padlóburkolatok minden esetben alj­zat vagy szerkezeti betonra, a hagyomá­nyos módon készítendők el.
  • Külsőtéri padlóburkolatok készítésénél az aljzatbeton vastagsága min. 100 mm, és alat­ta 150-200 mm vastag kavics ágyazat ajánla­tos (vízelvezetés, szivárgás érdekében!).
  • A fugázás és annak anyaga akadályozza meg a vízbeszivárgást és következményeként a felfagyást (teli fuga, cementhabarcs vagy műgyanta).
  • Külsőtéri burkolat lejtése min. 2% le­gyen (2 cm méterenként).
  • A külsőtéri burkolat legfeljebb 9 m2, a belsőtéri max. 25 m2 egybefüggő dilatálatlan felület lehet. Ennél nagyobb felület esetén tágulási – mozgási – hézagot kell képezni. A tágulási hézagot az aljzatbetonban és a bur­kolatban azonos helyen kell kialakítani, szé­lessége 10 mm legyen, amit rugalmas anyag­gal ki kell tölteni.
  • A padlóburkolatok lúgos kémhatású ház­tartási tisztítószerek vizes oldatával tisztít­hatók.
  • A kész padlóburkolat felületét a rend­szeres tisztítás mellett szükséges negyed­évenként, az elszennyeződés csökkentése érdekében színtelen padlóburkoló műviasz oldattal, vizes hígítású padlóburkoló pasz­tával kezelni.
  • Belső térben a betonozás elhagyható, a padlóburkoló lapok – szorosan egymás mellé – homokágyba elhelyezhetők. Másik beépíté­si módja a cementhabarccsal történő beön­tés, ez esetben a hézagolást is el kell végezni.
  • Zöldségtárolók, pincék padlóburkolata el­készíthető – pincefenékre, homokágyba szo­rosan egymás mellé elhelyezve – habarcs nél­kül. Tapasztalat szerint, az így elkészített padlóburkolaton tárolt zöldségfélék hosszabb élettartalmú tárolása, frissessége, tar­tóssága megőrizhető.

A 133. ábrán néhány padlóburkoló lap le­rakási megoldás kerül bemutatásra.

Terasz burkolat padlóburkoló lapokkal.

132. ábra. Terasz burkolat padlóburkoló lapokkal.

Padlóburkolási minták

133. ábra. Padlóburkolási minták.

A hanggátló tégla beépítése

A megnedvesített téglákat teljes felületü­kön habarcságyba kell helyezni. A habarcshézagok kialakításánál gondosan ügyelni kell arra, hogy a téglák külső éléig ki legye­nek töltve. A kitüremkedő felesleges ha­barcsot kőműveskanállal le kell húzni. A habarcsrétegek vastagsága 8-10 mm közöt­ti legyen.

Ahhoz hogy a megkövetelt hanggátlási értékek a kivitelezés miatt ne csökkenje­nek, az alábbi kivitelezési előírásokat kell figyelembe venni:

  • A falazat hangvédelmét mindig az összes csatlakozó épületrész összefüggésé­ben kell nézni. A fekvő és álló fugákat tö­mören kell elkészíteni, a téglákat kötésbe kell rakni. A hangvédelmi célokat szolgáló falakat a csatlakozó falakkal együtt kifo­gástalan kötéssel kell felfalazni.
  • A födémeket lehetőség szerint az elvá­lasztó falak középvonalában hangszigete­lő ásványi szigetelőréteggel kell elválasz­tani.
  • A falaknál és a födémeknél minden csat­lakozást hézagmentesre kell kialakítani.

A pincetégla beépítése

Térszín alatti létesítmények (pince, alag­sor) a 38 cm-es pincetéglából akkor építhe­tők, ha a térszín alá süllyesztett szinthez szabványos, vízhatlan talajvíz illetve talaj­nedvesség elleni szigetelést terveznek és készítenek. Üzemeltetés során a térszín alatti helyiségekben még üzemzavar esetén sem emelkedhet tartósan a relatív páratar­talom 65% fölé.

A pincetégla falazásánál csak a szorosan összeillesztett téglák között kialakult habarcstáskát kell kitölteni ha­barccsal. A talajnedvesség elleni szigetelést a hazai gyakorlatban jelenleg legelterjed­tebben kétrétegű ragasztott szigeteléssel készítik bitumenes csupaszlemezből, vagy bitumenes fedéllemezből. Alápincézett épületek esetében teknőszigetelést kell ké­szíteni.

Az épületek földben lévő részeit a terepszint fölé vezetett függőleges falszige­telés és az e szigeteléshez csatlakozó víz­szintes fal- és a vele azonos szintű padlószi­getelés teljesen körülburkolja. Így a teknőszigetelés az egész épület teljes szárazságát biztosítja. A vízszintes és függőleges falszi­getelést általában egyidejűleg és előre, a padlószigetelést mindig utólag készítik a fal és a padló ülepedése után.

A szigetelés tartófala kisméretű tömör téglából készül, szükség szerint erősítő pil­lérekkel ellátott éltégla vagy féltéglafalként. Felülete akkor megfelelő, ha a szigetelés fe­lőli oldalon lécberakott, dörzsölt felülettel készül, esetleg vakolt és fasimítóval simított változatban. A függőleges felületek egymás­hoz és az aljzathoz íves átmenettel legalább 4 cm sugarú hajlatképzéssel csatlakozzanak.

A padlószigetelés aljzata akkor megfelelő, ha tiszta, száraz, legalább 6 cm vastag C6 (kb. B70) minőségű kavicsbetonból készült és a csatlakozó szerkezetek eltérő mozgása kizárt. Felülete akkor megfelelő, ha léccel egyenletesre lehúzott kavicsfészektől és ki­álló kavicsszemektől mentes.

A szigetelés csak száraz aljzatokra, száraz időjárásban, +5 °C feletti hőmérsékleten készíthető, ha a munkakezdés előtt legalább 12 órán át +5 °C felett volt. A lemezek ragasztása előtt a száraz felületeket megtisztítás, és portalanítás után egy rétegben hideg bitu­menmáz kellősítő-alapozó réteggel kell be­vonni. Nedves, de nem vizes aljzat esetén a felületre egy réteg vizes bitumenemulziót kell kellősítő-alapozó rétegként felhordani.

A kétrétegű talajnedvesség elleni szigetelést rétegenként teljes felületen forró bitumennel kell ránc-, hólyag- és gyűrődésmentesen az aljzatra, ill. egymásra leragasztani, majd a szi­getelés teljes felületét is forró bitumennel kell bevonni. A kétrétegű szigetelést egymáshoz képest hézagcserébe fektetett lemezekkel kell készíteni. A szigetelőlemezek átfedései ill. toldásai legalább 10 cm szélesek legyenek.

A függőleges falszigetelést felül kihajtják a szigetelést tartó fal tetejére a lábazati szi­getelés későbbi csatlakoztatása céljából.

A vízszintes falszigetelést 15 cm-es túl-nyúlással kell készíteni a padlószigetelés későbbi csatlakozástatása céljából. A túlnyúló sávokat a lábazatnál, ill. a pad­lónál összeépítésig védeni kell pallótaka­rással, szárazon rakott téglasorokkal, ide­iglenesen felragasztott bitumenes lemezsávval vagy homokterítésre helyezett utó­lag elbontható betonréteggel. Ez vonatko­zik a munka közbeni megszakításokra is.

A függőleges felületeket a lecsúszást oko­zó felmelegítéstől meszeléssel, leárnyéko­lással, esetleg felcsapott cementhabarcsré­teggel védik az eltakarásig.

A lábazati szigetelést falfészekben leg­alább 30 cm-re a külső terepszint fölé kell vezetni. A padlószigetelést a fal és a padló ülepe­dése után kell beépíteni.

A lábazati szigetelésnek, ill. a padlószige­telésnek a falszigeteléshez való utólagos csatlakozása esetén a falszigetelés túlnyúló lemezrétegeit a szennyeződéstől meg kell tisztítani és ki kell szárítani. Ez vonatkozik a munka közbeni megszakításokra is.

A kész szigetelés megfelelő beszorítását biztosítani kell. A különböző cső- és kábel­vezetéseknek, ill. mozgási hézagoknak is meg kell felelniük a vízhatlanság követel­ményeinek.

A 134. és a 135. ábrák példákat mutatnak be a pincefalazatok tömítő szigetelésére.

Pincefalazatok tömítő szigetelése 1.

134. ábra. Pincefalazatok tömítő szigetelése (1).

Pincefalazatok tömítő szigetelése 2.

135. ábra. Pincefalazatok tömítő szigetelése (2).

A tömítő, ill. szigetelő anyag felvételére a falazott felületeket teljesen ki kell fugázni, ill. a habarcsmentes fogazott fugákat gon­dosan és szorosan egymáshoz tolva kell ki­alakítani. A munkatér háttöltése és a válasz­tott tömítőanyag fajtája szerint a tömítendő falfelületeket védőréteggel kell ellátni.

Vízzáró réteg felhordása előtt a pincefa­lazatoknak habarcs tekintetében teljesen megkötöttnek és szilárdnak kell lennie.

A falazatok tágulási hézagai

Az épület fala a napsütés hatására felmeleg­szik és kitágul. Ez a hőtágulás a fal nagyságától függően kismértékű, mindössze mm nagyság­rendű. A felmelegedés következtében azonban a nem napsütötte falszakaszokban hőtágulás nem következik be, ezért az épület falszerkeze­tében jelentős feszültségek keletkeznek.

A hőtágulás miatt létrejövő erőhatásokat kis falfelületek esetében a falazati fugák (a habarccsal kitöltött fekvő és álló hézagok) rugalmasságukkal felveszik és közömbösítik, nagyobb falszerkezetek és épületek esetében azonban tágulási hézagokat kell kialakítani.

Különösen nagy figyelemmel kell megter­vezni és kivitelezni a különböző hőtágulású anyagok (fém, beton, tégla stb.) találkozá­sánál a hőtágulási hézagok kialakítását.

A leggyakrabban előforduló a homlokza­ton repedést okozó probléma a többrétegű falszerkezeteknél következik be, amikor a homlokzat burkoló tégla a Nap melegéből származó energiát – a falszerkezetbe behe­lyezett hőszigetelő anyagok miatt – nem képes befelé leadni, így a homlokzat burkolaton a tágulási hézagok hiányában – kü­lönösen az épület sarkainál – repedések keletkeznek.

A repedések a falszerkezet lehűlésekor sem szűnnek meg, következményként le­hetővé teszik a víz behatolását, így a téli fa­gyási jelenségek roncsoló, károkat okozó hatásának bekövetkezését.

Figyelembe kell venni, hogy az ablakmell­védek (parapet falak) a hőtágulás következ­tében veszélyeztetett épületrészek, ezért cél­szerű jobbról és balról hézagot kialakítani.

A változó hőmérséklet következtében változó hőterhelésből származó hőmozgások a dilatációs fugákon egyenlítődnek ki. A függőleges dilatációk elhelyezése függ a klimatikus viszonyoktól, a burkolat és a tartófal szerkezetétől, az épület tájolásá­tól, a burkolat vastagságától és színétől, valamint a homlokzat esztétikai igényeitől.

Dilatációs hézagokat, mozgási fugákat kell készíteni az épületsarkoknál, minden fix pontnál, ahol a belső fal dilatál, támasz­tó tartók alatt és más építőanyaggal való csatlakozásnál (fa, beton, vas). A dilatációs hézagok, mozgási fugák távolsága kéthéjú légréteggel és közbülső hőszigeteléssel el­látott falszerkezetek esetén legfeljebb 10 méter lehet.

A mozgási fugákat habarcsolás nélkül kell kialakítani, amelynek megoldását, zártcellás habosított profil és a fugát lezá­ró tömítőmassza alkalmazásával a 136. áb­ra mutatja. Fontos, hogy a tömítőmassza a szerkezetekhez minden esetben kifogásta­lanul tapadjon.

Dilatációs hézag kialakítása

136. ábra. Dilatációs hézag kialakítása: 1 Burkolótégla falazat, 2 Dilatációs hézag, 3 Zártcellás habosított polietilén profil, 4 Tapadó alapozás kétoldalt, 5 Elasztoplasztikus tömítőanyag (fuga tömítőmassza).

A mozgási fuga, dilatációs hézag ajánlott elrendezését, az épület tájolását figyelembevéve a 137. ábra mutatja.

Dilatációs hézag elrendezése

137. ábra. Dilatációs hézag elrendezése a) nyitott sarokképzés, b) zárt sarokképzés.

A födém falazatra felfektetésének szabályai

Nagyon fontos a későbbi problémák elke­rülése érdekében a födém felfektetés szak­szerű megoldása.

Az alábbiakban ismerte­tésre kerül néhány fontos szabály, amelye­ket be kell tartani:

  • a teherátadás lehetőség szerint a fal kö­zépső harmadában legyen;
  • a födém alakváltozásából származó erő­ket nem szabad a falra átvinni;
  • a fal hőszigetelő képességének csökke­nését el kell kerülni.

A tömör födémeknél a falazathoz való csatlakozás a tapadás, és súrlódás szem­pontjából akkor kielégítő, ha a födém fel­fekvési mélysége minimum 100 mm.

Az ajánlott minimális felfekvés mélysége (a) a falvastagság (d) függvényében az alábbi:

d ≥ 240 mm, a ≥ 175 mm
d < 240 mm, a = d

A födém homlokfelületén kialakuló hőhidakat el kell kerülni. A szerkezetben alkal­mazott 5-6 cm vastag szigetelőanyag többnyi­re elegendő ahhoz, hogy a kondenzvizet el­kerüljük. A hőszigetelő réteg vastagságát úgy kell méretezni, hogy a födém fejrészében ugyanolyan hőszigetelési érték legyen elérhető, mint a zavartalan falszerkezetben. A probléma megoldására a téglaipar alkalmas koszorútégla téglatípusokat gyárt.

Ahhoz, hogy a födém alakváltozását a falfej­re ne vezessük át meg kell akadályozni, hogy a födém betonja a felfekvésnél a falazótéglákba kerüljön, hogy a legfelső falazótéglák a fö­démbetonba szilárdan tapadjanak; ezért a fa­lazótéglák legfelső fekvő felületének kiegyen­lítése falazó habarccsal vagy egy réteg nem homokozott kartonlemezzel történik.

A födém felfektetés szabályait mutatja be a 138. ábra.

Födém felfektetése

138. ábra. Födém felfektetése. A szükséges magasság-­kiegyenlítéshez a födém­anyaggal azonos, vagy nagyobb szilárdságú téglát kell alkalmazni.

Az alkalmazott szerkezeti ele­mek megnevezését és funkcióját az alábbi felsorolás tartalmazza:

  • habarcságy: magasságkiegyenlítés, fugák és üregek csatlakoztatása;
  • szálas anyag: lágy, rugalmas szigetelő anyag a beton behatolásának megaka­dályozására;
  • polisztirollemez: formaálló hőszigetelő anyag, egyidejűleg vakzsaluzat.

A hőszigetelő anyaglemezek felveszik a födém alakváltozásait is, adott esetben – amint már említésre került – be lehet épí­teni a födém alatti és feletti felfekvő felü­letre egy nem homokos födéllemezt, vagy bitumenes filcpaplant.

A födém felfektetést középfőfalra bemu­tató 139. ábra, mint szerkezeti példa és ajánlott megoldás felhívja a figyelmet a téglafödémek felfektetési és csatlakozási szabályainak betartására.

Födém felfektetés középfőfalra

139. ábra. Födém felfektetés középfőfalra. Az ábra számozása: 1. födémgerenda vasalás; 2. koszorú vasalás; 3. koszorú gerenda; 4. habarcs fuga; 5. állófuga; 6. födémgerenda; 7. födémtégla; 8. papír lemez.

Az épületek alapozásánál betartandó szabályok és leggyakrabban előforduló hibák

Az épület alapja azért készül, hogy az építmény terheit átadja az altalajnak.

Az épület minden részének altalajra át­adott nyomásának meg kell felelni az alta­laj teherbírásának. Ebben az esetben az egyes épületrészek altalajba süllyedése azonos mértékű lesz, így nem következnek be repedések a falazatban. Az altalajra nehezedő terhelés azonban nem egyenletesen oszlik el az alapterüle­ten.

A középfőfalak, amelyek általában a be­tonfödémek főterhelését hordják, sokkal nagyobb erővel nyomják az alapokat és rajtuk keresztül a talajt, mint a közfalak vagy a külső főfalak.

Ebből eredően az egyes épületrészek kü­lönböző mértékben terhelik a talajt, amely­nek következtében – ha az alapok tervezé­sénél nem veszik figyelembe – különböző mértékben fognak a talajba besüllyedni.

Az eltérések – amelyek rendszerint mm nagyságrendűek – a falazóelemek fugáiban lépcsőzetes repedéseket okoznak, tekintet­tel arra, hogy a falazott épületszerkezetek nem rugalmasak.

Ezek az épületet általában nem veszé­lyeztetik, de a falazat belsejében lévő kap­csolat megszakadása miatt nem is javítha­tók: rázkódás hatására (pl.: nehézgépjár­művek forgalma) a habarcsban újabb húzási repedések keletkeznek.

Látható következmény: repedések a homlokzaton

Milyen alapvető szabályokat kell betarta­ni az épület alapjainak tervezésekor, an­nak érdekében, hogy az ismertetett javít­hatatlan repedések, vagy annál súlyosabb hibák (pl.: az épület nagymértékű lesüllye­dése vagy dőlése) megelőzhetők legyenek?

1. Talajmechanikai vizsgálatokat kell vé­geztetni. A talajmechanikus szakember, az építési területen vett fúrásminták alapján készített rétegszelvény, a nedvességtarta­lom és a természetes tömörség meghatáro­zásán alapuló talajmechanikai szakvéle­ményében megadja az építési terület alta­lajának teherbíró képességét és az alapozás mélységét.

2. Az épületrészek alapokra jutó terhelé­sét a hozzájuk tartozó minden alapra meg kell határozni.

3. Az alapok szélességét – épületrészen­ként – az épületből rájuk ható terhelésnek és nem a falazat szélességének megfelelő­en kell meghatározni, úgy hogy az altalaj­nak átadott nyomás feleljen meg az altalaj – talajmechanikai szakvéleményben meg­adott – teherbíró képességének.

Az alapozás szakszerű megtervezéséhez az alábbi tényezők ismerete szükséges:

  • az épület lényeges jellemzői: rendelteté­se; nagysága; tömege; tömegeloszlása; szerkezete; terhelése; a terhek típusa és el­oszlása.
  • a talajviszonyok jellemzői: a talaj réteg­ződése; a rétegek vastagsága, helyzete, dő­lése; a talaj állapota, szilárdsága, alakválto­zása és annak időbeli lefolyása;
  • a talajvízviszonyok jellemzői: szintje, szintingadozása, esetleg előforduló áram­lása, vegyi tulajdonságai, hőmérséklete.

A tervezéshez szükséges tényezők jellem­zőinek ismeretében

  • eldönthető az alapozás módja
  • megválasztható az alapozás síkja a te­herhordásra alkalmas talajrétegeken
  • meghatározható az alap alakja és mére­te az alap anyagának és a talajfizikai jel­lemzők figyelembevételével
  • meghatározható, hogy a teher az alap­test alsó síkján, milyen talpfeszültség elosz­tással adódik át; a feszültségek milyen mélységig jutnak le és milyen feszültség ér­tékek várhatók a vizsgált pontokban.

Az eldöntött, megválasztott és meghatá­rozott paraméterek ismeretében, a kelet­kező feszültségek és a határfeszültségek elemzésével, értékelésével ellenőrizhető, hogy a talaj teherbírása az épület terhelé­sét közvetítő alap által terhelt rétegekben elégséges-e.

Az altalaj az alapozás szempontjából döntő fontosságú, tekintettel arra, hogy az alapozási mód megválasztása, az alapok anyaga, mérete, kivitelezése és költsége a talajviszonyok függvénye.

Az alapozási módoknak két főcsoportja van: a síkalapozás és a mélyalapozás. A síkalapozáskor az épületet a felszínhez kö­zeli, a mélyalapozáskor – külön szerkezeti elemek (cölöpök, kutak) közvetítésével – a felszínhez képest mélyen fekvő talajréte­gekre helyezik.

A cikkben tárgyalásra kerülő épület cél­csoportot elsősorban a lakóépületek jelen­tik, ezért a következőkben a síkalapozás két fajtájával a sávalapozással és a lemez­alapozással kapcsolatos legfontosabb tud­nivalók kerülnek ismertetésre.

Sávalapnak nevezzük a végigmenő falak alatti, folytonos alátámasztást biztosító alaptestet. A sávalapozás a falazott épületek, a pin­cefalakra falazott vagy állított vázas épüle­tek, a támfalak stb. alapozási szerkezete.

A sávalap felső szélességét a terhelő fal vastagsága és a csatlakozó szerkezetek helyigénye, alsó teherátadó szélességét a talaj teherbírása határozza meg. Az alap anyagának szilárdsága nagyobb, mint a ta­lajé, ezért az alaptestet lefelé, lehetőleg mindkét oldalon ki kell szélesíteni. Ennek megfelelően a sávalap keresztmetszete négyszög, trapéz vagy lépcsős lehet.

A betonalapokat külön ágyazó réteg nél­kül közvetlenül az alapárok fenekére ké­szítik.

A vasbeton alapok 4-5 cm vastag szerelő­beton rétegre készülnek a szabályos szere­lés és a talajszennyeződés elkerülése érde­kében. Az alapszerkezete és vasalása mé­retezéssel kerül meghatározásra.

Az alapozási sík megválasztásakor – a te­herbíró talajréteg helyén és a talajvíz szint­jén kívül – fontos a téli hideg fagyhatásá­nak figyelembevétele. Az alapozási síknak a terepszinttől számí­tott fagyhatár alatt kell lennie a víz megfagyásából származó térfogatnövekedés okozta károk elkerülése érdekében.

A fagyhatár s földrajzi hely, a tengerszinttől számított magasság és a talajfajta függvénye; hidegebb, magasabban fekvő helyen, kötött talajban mélyebbre kerül, Magyarországon általában 80-120 cm.

Az épület falainak szigetelése és az épü­let földben lévő részét burkoló teknőszigetelés falba eső része az alaptest fölé, leg­gyakrabban közvetlenül felső síkjára kerül, pontos helyét az épületszerkezeti adottsá­gok (pl.: a pincepadló szintje) és a lábazat anyaga, magassága stb. figyelembevételé­vel határozzák meg. A szigetelést általában az alapozás után készítik el.

Előfordul a fordított sorrend is, – az ala­pozás előtti szigetelés – amikor az alaptes­tet a talajvíz agresszivitásától szigetelő bur­kolattal kell megvédeni, vagy az alaptestek összefüggő szigeteléssel körülburkolása, amikor a szigetelés az alaptest és a felme­nő szerkezet között, pl. egybevasalásuk miatt nem vezethető át.

Lemezalapnak az egész épület vagy an­nak egy része – általában pince – alatti, összefüggő vasbeton szerkezetet nevezzük. A lemezalapozást falazott, vegyes és vázas szerkezetű épületeknél alkalmazzák, ha a talaj teherbírása kicsi, vagy az épület terhe olyan nagy, hogy a teherátadási túl széles sávalapokkal lehetne megoldani.

Lemez­alapozást alkalmaznak változó minőségű talajban, ahol a káros mértékű süllyedés­különbségek csak egybefüggő vasbeton szerkezettel akadályozhatók meg, továb­bá számottevő víznyomás esetén, ahol a víznyomás felvételéhez is teljes felületű vasbeton szerkezet építése szükséges.

A lemezalapozás – az előzőekben ismer­tetett körülmények között – szerkezeti és szigetelési szempontból is kedvezőbb a sávalapozásnál.

A vasbeton lemezalap szerkezeten a ter­hek nagyobb felületen oszthatók el; a süllyedés különbségek megelőzhetők; az eset­legesen előforduló víznyomást a lemezalap veszi fel és a terhelés viszonyok következ­tében a szerkezet mindkét irányban merev­vé válik.

Alapozási hibák

140. ábra. Alapozási hibák. Helytelen sávalap. Helytelen lemezalap.

A lemezalapozás szigetelése egyszerűbb és biztonságosabb a sávalapozás szigetelé­sénél, mert nagy összefüggő felületek ki­alakításával, a legkevesebb síkváltással, végeredményben a legkisebb felülettel, a legegyszerűbb szigetelőanyag vezetéssel kivitelezhető.

A lemezalapozáskor az épület víznyomás elleni vízhatlan szigetelésének fenékszaka­sza a lemezalap alá kerül, ezért a szigete­lést az alapozás előtt készítik el és a vasbe­ton lemezalapot a szigetelést védő beton­aljzatra építik rá.

Ennek a pontnak a célja – a cikksorozat terjedelmi kor­látain belül – azon legfontosabb ismeretek, megoldások, szabályok bemutatása, ame­lyek alkalmazásával biztosítható az épület alapozások szakszerű megtervezése és kivi­telezése, amely biztosítja, hogy a téglából épített falszerkezetek, épületek stabilitá­sát, funkcionális működését, élettartamát az alapozási hibákból származó káros hatá­sok ne befolyásolhassák.

A falazatok védelmét biztosító legfonto­sabb épületszerkezetek

  • a nedvesség elleni szigetelés
  • az esővíz homlokzatba visszaszivárgását (pl.: ablakpárkánynál) megakadályozó víz­orrok
  • a falburkoló téglák habarcshorony kiala­kítása
  • az ereszképzés kialakítása

A nedvesség elleni szigetelés

A csapadék (eső, hó) formájában a lég­körből érkező nedvességgel szemben – a nedvesség kizárásával – hatékony védelmet biztosít a szakszerűen épített tető, a fala­zat, a megfelelően kiválasztott és kivitele­zett vakolattal, és lábazat kialakítással. A fentről érkező nedvesség elleni védelem­hez tartozó további fontos követelmény a csapadékvíz elvezetése az épület alapjaitól az ereszcsatornák, a járdák, a vízelvezető ­csatornák kialakítása, az utóbbi befogadó­képes gyűjtőhálózatba bekötése.

Az alulról, a talajból származó nedvesség elleni védelem, az épületek szigetelésének szakszerű kialakítása ugyanolyan fontossá­gú, mint a fentről, a csapadék formájában a légkörből származó nedvesség elleni vé­delem.

Bármelyik irányból érkező nedvesség az elkövetett tervezési és/vagy építési hibák következményeként az épületszerkezetek átnedvesítésével károkat okoz: a falazat hőszigetelő képessége lecsökken, megje­lennek az egészségtelen környezetet te­remtő, esztétikailag kedvezőtlen penészfoltok; a károsodott falak statikai, épület állékonysági problémákat okoznak; a pin­cébe nedvesség, súlyosabb esetben víz szi­várog.

A nedvesség elleni szigetelés elvi vázlata

141. ábra. A nedvesség elleni szigetelés elvi vázlata.

A 141. ábra a nedvesség, a víz minden út­ját elzáró szigetelés elvi vázlata, amelyen

  • a – terepszintről felcsapódó csapadékvíz
  • b – talajnedvesség
  • c, d – talajvíz.

A talajvíz a talajt alkotó szemcsék közöt­ti üregeket kitöltő, le nem kötött szabad víz, amely az épületre, épületszerkezetre a vízoszlop magasságától függő hidrosztati­kai nyomást fejt ki. Az épület helyének ki­választásakor, tervezésekor figyelembe kell venni, hogy van-e talajvíz, mi a várha­tó legmagasabb szintje, mennyi a hőmér­séklete, milyen és mennyi a károsanyag tartalma.

A talajvíz ellen a talaj- és talajvízvizsgála­tok figyelembevételével tervezett és kivite­lezett talajvíz elleni szigeteléssel és a víz­nyomás hatását felvevő szerkezetekkel kell védekezni. A szigetelés anyagát, minőségét, kialakítását a hidrosztatikus nyomás, vízoszlop magasság és a talajvíz agresszivi­tásának mértéke határozzák meg.

A talajnedvesség a felszíni vizekből a ne­hézségi erők hatására leszivárgó és a talaj­vízből a hajszálcsöves, kapilláris erők hatá­sára felszivárgó, a talajszemcsékhez ta­padt, azok hézagait – a zárt tartomány fe­letti nyílt hajszálcsöves tartományban – ki­töltő kötött víz, amely hidrosztatikai nyo­mást nem fejt ki.

A talajnedvesség az állandó párolgás kö­vetkeztében csökken, amelyet a hajszálcsö­ves felszívó hatás folyamatosan pótol. A növényzet a talajból vizet von el, ezzel a párolgást és a párologtató felület nagysá­gát növeli. Növényzet telepítéssel a talaj­nedvesség csökkenthető.

Az épületet a talajnedvesség ellen szige­teléssel kell védeni, ellenkező esetben a nedvszívó építőanyagok a talajból felszívó­dó víz következtében átnedvesednek.

A szigetelés akkor minősíthető megfele­lőnek ha a nedvesség (víz) minden útját el­zárja, a nedvesség felőli oldalra kerülő, erősségének megfelelő anyagú és rétegszá­mú, összefüggő, folytonos felületű vízhat­lan kéreg. A szigetelést csak a síkjára me­rőleges terhelés érheti, a szigetelés síkjá­ban ható erőt a ragasztóanyag csúszása mi­att felvenni nem tudja.

A szigetelés védelmét szilárd szerkezetek közé beépítése, tartósságát a felületi be-szorítás biztosítja, a korhadást okozó víz­felvétel minimális értékre csökkentésével és a toldások felrepedésének megakadá­lyozásával.

A talajban lévő szigetelés – tartófal építé­sének követelményei:

  • Térfogatálló, tömör kisméretű téglából, agresszív talaj (talajvíz esetén) saválló tég­lából épüljön.
  • A 2,0-2,5 méterenként kialakított mere­vítő pilléreit és a tartófal vastagságát figye­lembe véve káros elmozdulása, alakválto­zása nem következhet be: szigetelés köz­ben, a felmenőfal építésekor és a szigetelés felületi beszorításakor. A tartófal 12 cm-nél vastagabb nem lehet, mert biztosítani kell a szigetelés felületi beszorításához szükséges aktív földnyomás átadását.
  • Az aljzathoz a csúszás lehetőségét bizto­sító bitumenes alátétlemez közvetítésével csatlakozik, ha szükséges mozgási hézaggal tagolt.
  • Szigetelés felőli oldalán hézagolt ce­menthabarccsal kell tömíteni, felületét be-dörzsöléssel (vakolással) kell simává tenni.
  • Függőleges felületeinek íves csatlakozá­sát a domború sarkokon legalább 4 cm su­garú legömbölyítéssel, a homorú sarkok­ban legalább 4 cm sugarú hajlatképzéssel vagy ~20 cm élhosszúságú sarok letompítással kell kialakítani.
  • A tartófal és bitumen aljzat között leg­alább 4 cm sugarú hajlat készüljön.

A szigetelés felületi beszorítása függőle­ges felületeken az ellenfal építésével egyi­dejűleg készített, rétegenként tömörített cementhabarcs csömöszöléssel és a tartó­fal mögé töltött szemcsés talaj földnyomá­sával érhető el, legnehezebben a sarkok mentén valósítható meg.

A talajnedvesség elleni szigetelés típusai:

  • a vízszintes falszigetelés
  • a vízszintes fal és padlószigetelés
  • a teknőszigetelés

A vízszintes falszigetelés csak a szigetelé­si sík feletti falat védi meg, megakadályoz­va a nedvesség felszívódását. A szigetelés az alápincézetlen épületben csak a padozat aljzatának felső síkjára, a terepszint fölé kerülhet. (142. ábra)

142. ábra Vízszintes falszigetelés.

142. ábra Vízszintes falszigetelés.

Ellenkező esetben a talajból és a padozat alatti feltöltésből a szigetelés síkja felett nedvesség jutna a falazatba. (143. ábra)

Helytelenül megválasztott a falszigetelés síkja.

143. ábra Helytelenül megválasztott a fal­szigetelés síkja.

A szigetelésnek a teljes falkeresztmetsze­tet fednie kell, csak átmenő hézagba épít­hető be.

Fontos követelmény a nem fagyálló anyag­ból készült lábazat átnedvesedésének meg­akadályozása is szigetelés alkalmazásával. (144. ábra)

Szigetelés a lábazat átnedvesedésének megakadályozására.

144. ábra. Szigetelés a lábazat átnedvesedésének megakadályozására.

Lehetőség szerint az épület minden falát azonos magasságban kell szigetelni, de a terep lejtése, a különböző padlószintek, lépcsők, helye stb. szükségessé teheti a szintváltást, a szigetelés alacsonyabbra, vagy magasabbra helyezését, lépcsőzését. A vízszintes falszigetelés egy-vagy kétrétegű lehet.

A vízszintes fal- és padlószigetelés a szi­getelési sík feletti összes szerkezet védel­mét biztosítja a terepszint felett beépített, a teljes alapterületet lefedő vízhatlan szi­getelőréteg beépítésével. (145. ábra)

Vízszintes fal- és padlószigetelés

145. ábra. Vízszintes fal- és padlószigetelés.

A vízhatlan szigetelőréteg vízszintes fal­szigetelésből és az utólag hozzácsatlakozó azonos szinten beépített padlószigetelés­ből áll. A szintek eltérése esetén a vízszin­tes fal- és padlószigetelést függőleges fal­szigeteléssel kötik össze.

A falszigetelés belső oldalán a 15 cm-es túlnyúlás a padlószigetelés csatlakoztatá­sához szükséges.

A padlószigetelést mindig utólag építik be, annak érdekében, hogy a fal és a padló eltérő ülepedéséből származó hibák elke­rülhetők legyenek.

A padlószigetelést a falszigetelés – eltérő szintek esetén a függőleges szigetelés – ki­álló, megtisztított, szükség esetén kiszárí­tott sávjához ragasztják és ~10 cm maga­san a falra is felvezetik. Az utóbbi felveze­tés művelet megakadályozza a padozatba bejutó nedvesség felszívódását a falazatba.

A vízszintes fal- és padlószigetelés egy-vagy kétrétegű lehet.

A teknőszigetelés az egész épület nedves­ség elleni védelmét biztosítja. Az épület ta­lajban lévő részei az alábbi sorrendben kö­rül burkolják: a körítő falak külső oldalán a legalább 15 cm-re a terepszint fölé veze­tett függőleges falszigeteléshez egyidejűleg csatlakoztatják a vízszintes falszigetelést, majd az utóbbihoz a vele azonos szintű mindig utólag készített padlószigetelést, így a három szigetelés összekapcsolásával az épület talajban lévő részeit teljesen kö­rülburkolják.

A teknőszigetelést – a biztonsági követel­ményeket figyelembe véve – mindig kétré­tegű szigetelőlemezek alkalmazásával ké­szítik.

A 146. ábra bemutatja a tégla pincefal és az aljzat talajvíz elleni szigetelését.

A tégla pincefal és az aljzat vízszigetelése

146. ábra. A tégla pincefal és az aljzat vízszigetelése.

A pinceszigetelés ajánlott módja a teljes épület – szerkezetet – kívülről és alulról körbezáró, kétrétegű bitumenlemezzel ki­vitelezett teknőszigetelés.

A fal alatti szigetelés elkészítése, majd a pincefal felépítése és külső szigetelése után a külső mechanikus hatások ellen vé­dőfalat emelnek. A külső szigetelés általá­ban 30 cm-rel terepszint fölé kerül felveze­tésre. A padlószigetelést, amelyet a frissen készült felülepedése után utólag készíte­nek 10 cm-es átfedéssel a fal alatti szigete­léshez ragasztják.

Fontos szabály: a fal alatti, belső oldalon túlnyúló szigetelőle­mez megtisztítása, szükség esetén kiszárí­tása; a szigetelendő réteg hideg bitumen­vázzal bekenése, alapozása, majd a kétré­tegű szigetelőlemez forró bitumenbe törté­nő, ránc-, hólyag- és gyűrődésmentes felra­gasztása.

A szigetelés tervezése és kivitelezése so­rán építési hiba és a falazat átnedvesedését okozza, ha a belső burkolattal egy szintbe, vagy az alatt néhány cm-re lévő terasz bur­kolat alatti betonnak az épület szigetelése fölé kerülő részét nem szigetelik. Nem vé­dik a falazatot a teraszra hulló csapadék (eső, hó) nedvesítő hatásától sem.

Ezen függőleges sávok szigetelése nagyon fontos az épület falazati károk elkerülése érdeké­ben. Hasonló problémaként jelentkezik az épület mellé épített lépcsőknél a falszige­telés feletti függőleges sávok szigetelésé­nek hiánya.

Az új házak építésénél a pincék szakszerű szigetelésének másodlagos védelme érde­kében ajánlott az épület körüli alagcsövezés (drénezés).

A kétrétegű falszerkezetek nedvességszi­getelését a 147. ábra szerint a terepszint fe­lett legalább 220 cm-rel kell a külső fala­zatban elhelyezni, majd Z alakban átvezet­ni a légrésen vagy a hőszigetelő rétegen és legalább 15 cm-rel magasabban a hátsó fa­lazaton.

Kétrétegű falszerkezet nedvességszigetelése.

147. ábra. Kétrétegű falszerkezet nedvességszigetelése.

A Z alakú szigetelés felett a külső falazat­ba szellőzőnyílásokat kell kialakítani, ame­lyek biztosítják a levegő áramlását és kive­zetik a külső falazaton átjutott nedvességet.

Az épületek szigetelésének jelentős szak­irodalma van, amely tartalmazza azokat a kivitelezési tapasztalatokat, mesterségbeli fortélyokat is, amelyek alkalmazásával a szakszerűen megtervezett rétegrendű szi­getelés, a tartó, védő szerkezetek biztosít­ják a falazat nedvesség elleni védelmét, az épület hosszú élettartamát.

Ennek a szövegrésznek a célja – a cikksorozat terjedelmi korlátain belül – azon legfontosabb ismeretek, megol­dások, szabályok bemutatása volt, amelyek alkalmazásával biztosítható a nedvesség el­leni teljes védelem.

A szigetelések szakszerű kivitelezése, rendszeres ellenőrzése, karbantartása vé­leményem szerint biztosítják, hogy a téglá­ból épített falszerkezetek, épületek stabili­tását, funkcionális működését, élettarta­mát a nedvesség épületszerkezetbe bejutá­sának káros hatásai ne befolyásolhassák.

Vízorrok kialakítása

A vízorrok az épületszerkezetek speciáli­san kialakított részei, amelynek fontos fel­adatuk van a csapadékhatások elleni véde­lemben, hiányuk épületkárokat okoz.

Az épületek megóvása érdekében egyik leglényegesebb követelmény a csapadék minél gyorsabb le- és elvezetése. A vízorrok kialakításukkal megakadá­lyozzák, hogy az esővíz az előrenyúló épü­letszerkezeti részeken visszacsorogjon és a homlokzatba hatoljon.

Leggyakrabban az előrenyúló homlokzati részeken, erkélyeken, párkányokon, abla­kokon, ajtókon, lábazatokon és a kémé­nyek fedlapjain alkalmazzák.

Fontos követelmény, hogy mélységük leg­alább 3-4 cm legyen, ellenkező esetben az erősebb szél átnyomja rajtuk a vizet.

A 148. ábra bemutatja a vízorrok kialakí­tást és alkalmazásuk néhány területét.

Kétrétegű falszerkezet nedvességszigetelése

148. ábra. Vízorrok kialakítása.

A falburkoló téglák habarcshorony kialakítása

A hézagolásnál nagyon fontos művelet a falazóhabarcs 15 mm mély kikaparásának elvégzése, amely után a fugának habarcs­maradéktól mentesnek kell lennie. Ellen­kező esetben a hézagokban található falazóhabarcs maradékokon keresztül – amelyek mésztartalmuk miatt jó nedvszí­vók – az esővíz beszivárog a falazatba.

A falazat átnedvesedése miatt a kioldott sók kivirágzást okoznak, a fagyhatás következ­tében a fugákban lévő víz roncsolja és szét­repeszti a falazat védelmét biztosító hézagolás, hézagoló habarccsal kialakított külső részét.

A habarcshorony kialakításánál – különö­sen fagyveszélyes helyeken – a 131. ábrán bemutatott megoldásokat kell alkalmazni annak érdekében, hogy a csapóeső lefolyá­sa biztosítva legyen.

Az ereszképzés kialakítása

A ház tetőszerkezetének elsőrendű fel­adata az épület megvédése az időjárási ha­tásoktól.

A nagy tetőtúlnyúlás védi a homlokzatot és a csatlakozó szerkezeti elemeket. A nem megfelelően kialakított, vagy hiányzó tető­túlnyúlás következtében létrejövő nedves­ségterhelés homlokzatkárokat okoz.

Az eső a szélnyomás következtében aka­dálytalanul áztatja a homlokzatot, eljut a párkányélekhez, az ablak és ajtó csatlako­zásokhoz. Szakszerűen kialakított eresz nélkül a pince körüli talaj sávra is több ned­vesség kerül.

A homlokzaton, az épületszerkezet csat­lakozásainál a nedvesség behatolhat a fal­szerkezetbe lerontva épületfizikai tulaj­donságait, szélső esetben penészedést, kedvezőtlen időjárási körülmények között fagykárokat okozva.

Az ismertetett időjárási hatások meg­akadályozhatók a 149. ábrán ajánlott túlnyúlású ereszkiképzésekkel.

Eresztúlnyúlás

149. ábra. Eresztúlnyúlás.

A hőszigetelés alkalmazásának feltételei, szakmai követelményei

A cikksorozat egyik alapgondolata, hogy az egyrétegű, kiegészítő hőszigetelés nélküli falszerkezetek építése a legjobb megoldás, mind a legkedvezőbb költségszint, mind a hőtechnikai megbízhatóság szempontjából.

A hazánkban, jelenleg gyártott és forgal­mazott korszerű égetett agyag falazóele­mek, a téglák 38 cm-es vastagságban nor­mál – egyes gyártók téglatípusai hőszigete­lő – falazó és vakoló habarcs alkalmazásá­val biztonságosan kielégítik az épületek energiatanúsítványára (ET) vonatkozó rendeletben a külső falra, mint az épület egyik határoló szerkezetére előírt U ≤0,45 (W/m2K) hőátbocsátási tényező értéket.

Külső hőszigeteléssel az U érték akár 0,25 (W/m2K) hőátbocsátási értékre, különle­ges falszerkezeti megoldás pl. a kétrétegű, hőszigetelt és átszellőztetett légréteggel épített falszerkezet hőátbocsátási tényező­je 0,2 (W/m2K) érték alá csökkenthető.

Az építkezés során felmerül az a kérdés, hogy a jó hőszigetelő képességű tégla – amely homlokzati hőszigetelés nélkül is megfelel az új hőtechnikai szabványoknak – választása esetén szükség van-e további hőszigetelésre.

Amennyiben az új energetikai előírások­nak megfelelés a cél a válasz: nem, mert a hőtechnikailag korszerű szerkezetű és szükséges vastagságú tégla szakszerű be­építésével, kiegészítő hőszigetelés nélkül is – a tévhittel ellentétben – olyan falszerke­zet építhető, amely kielégíti a szabályozás előírásait.

Az építkező azonban dönthet úgy, hogy nem elégszik meg az egyébként energiata­karékos ház egyik feltételeként a határoló falszerkezetre előírt U ≤0,45 (W/m2K) hő­átbocsátási tényező legnagyobb megengedett értékével, további hőszigetelés alkal­mazásával csökkentését, a hőveszteségek, ezzel a fűtési költségek minimalizálását cé­lul tűzve.

A teljesség érdekében meg kell jegyezni, hogy a fűtési költségek csökkentése össze­tett feladat, a falazat hőtechnikai tulajdon­ságain kívül tartalmazza a ház további szer­kezeti elemeinek (padló, födém) hőszige­telését, a nyílászárók (ablakok, ajtók) cse­réjét, a fűtés korszerűsítését, az olcsóbb fű­tési mód, továbbá a szabályozott szellőzte­tés megoldását.

A falak hőszigetelése – ez a pont a cikksorozat célját és terjedelmét figyelembe véve ezzel a hőveszteség csökkentő megoldással fog­lalkozik – alapos és sokoldalú szakmai és gazdaságossági számításokat tartalmazó tervezést és szakszerű kivitelezést igényel.

Figyelembe kell venni, hogy a hőátbocsá­tási ellenállás, azaz a hőszigetelés növelé­sével az U hőátbocsátási tényező nem line­árisan változik. Egyre növekvő vastagságú, minőségű és költségű hőszige­telés, egyre kisebb hőátbocsátási tényező csökkenést, hőmegtakarítást eredményez.

Hőtechnikai számításokat kell végezni ar­ra vonatkozóan, hogy a hőszigetelés – ame­lyet a szakma új épület falazatánál alkal­mazva többrétegű szerkezetnek, meglévő épület falazásánál utólagos hőszigetelés­nek nevez – különböző réteg- és méretrend kialakítás és anyagválasztás esetén mennyi hőenergia megtakarítást eredményez.

Az egyes alternatívákra gazdaságossági számításokat kell végezni, figyelembe véve a hőenergia megtakarítás eredményét, a hőtechnikai beruházás költségeit, a finan­szírozás módját (saját erő + a banki ka­matból elmaradó haszon vagy banki hitel és kamatai), a felhasznált energiahordozók árának várható alakulását, és a szigetelő­anyagok várható élettartamát.

A gazdaságossági számítások eredménye alapján eldönthető, hogy megéri-e a ráfor­dítás, belátható időn belül a hőenergia megtakarításból megtérülnek-e a beruhá­zás költségei.

A falazati hőveszteségek a hőátbocsátási tényező csökkenéséből származó hőenergia megtakarítás hőtechnikai számítási módsze­rekkel nagy pontossággal meghatározhatók.

Előzetes kalkulációként a nagyságrendet kifejező alábbi közelítő becslés, mint ököl­szabály alkalmazható: a falazat vagy fal­szerkezet egységnyi felületén (m2) a rá jel­lemző U (W/m2K) hőátbocsátási tényező tízszeresének megfelelő földgáz mennyiség (m3) energiája távozik hőveszteségként egy fűtési idényben, azaz egy év alatt.

Amennyiben a homlokzati fal felülete 160 (m2) hőátbocsátási tényezője 0,6 (W/m2K), 6 (m3) elégett földgáz energiájának megfele­lő a négyzetméterenkénti, 960 (m3) a hom­lokzati falon létrejövő éves veszteség. A hőátbocsátási tényező – hőszigetelés alkal­mazásával – 0,45 (W/m2K).

Az energetikai szabályozásban előírt ér­tékre csökkentésével 6 (m3) – 4,5 (m3) = 1,5 (m3) elégetett földgáz energiájának megfe­lelő a négyzetméterenkénti, 240 (m3) a homlokzati falon elérhető éves, becsült hő­energia megtakarítás. Az éves hőmegtakarítás becsült értékét kifejező földgáz mennyiségét (m3) szorozva az aktuális föld­gáz árral (Ft/m3)megkapjuk az éves hő-megtakarítás értékét (Ft).

A hőszigetelés költségének (Ft) és az éves hőmegtakarítás értékének (Ft) hányadosa a becsült megtérülési idő (év). Amennyiben figyelembe­ vesszük a gázárak növekedési ütemét, a vi­lágpiaci gázárakat, lényegesen kisebb a be­csült megtérülési idő.

Régi alapszabály – ahogyan az ember is hőszigetelő ruházatot vesz fel magára télen – hőszigetelni mindig kívülről kell.

A belső falfelület szigetelése építési hiba, épületfizikai szempontból rossz megoldás. A falazat a helység melegétől elzárás miatt lehűl, a kondenzvíztől átnedvesedik, mert a szigetelőanyagon átdiffundálódó légned­vesség harmatpontja a hőszigetelő réteg mögé kerül.

A lecsapódó nedvesség le­csökkenti a fal hőszigetelő képességét, így a káros hatások egymást erősítik. A belső falfelület szigetelése megakadályozza a fal hőtárolóként működését, ezzel a kiegyen­súlyozott belső klíma kialakulását. A szige­telőanyagon átjutó, a külső hideg falfelület hatására lecsapódó nedvesség gombáso­dást, penészedést okoz és károkat idéz elő a falszerkezetben.

A hőszigetelő anyagok gyártása azon a fi­zikai törvényszerűségen alapul, hogy rossz hővezető képességű anyaggal vesznek körül minél kisebb térfogatú – ugyancsak rossz hővezető képességű – levegőt. Az így kiala­kított anyagszerkezet hőszigetelő tulajdon­ságú, mert a hővezetéssel szembeni ellen­állása következtében kevés hőt enged át.

A homlokzat hőszigetelésére két külön­böző változat terjedt el a polisztirolos és az ásványgyapotos rendszer.

A külső hőszigetelés tipikus, a szigetelési gyakorlatban legismertebb módszere a dryvit technológia alkalmazása. Először expandált polisztirolhab táblákat rögzíte­nek a falra ragasztással és dübelek alkalmazásával, ezt követően a táblákra rögzí­tett üvegfátyolt vékony, színes vakolattal fedik.

Az expandált polisztirolhab (EPS) hátrá­nya, hogy nem alakítható, mérettartóssága a terméktípus, a hőmérséklet és a nyomó ­igénybevétel függvényében ≤(3-5)%. Tartós ultraibolya (UV) sugárzás hatására elszíne­ződik, ezért pl. a napfénytől védeni kell.

Az extrudált polisztirolhab (XPS) páraát­eresztő képessége kisebb, hőszigetelő képessége, mechanikai sérülésekkel szembe­ni ellenálló képessége jobb az expandált változaténál. Elsősorban a lábazat hőszige­telő anyagaként alkalmazzák.

A polisztirolos rendszerek kiváló hőszige­telők (λ=0,034-0,048 W/mK), páraáteresz­tő képességük azonban rossz, nagy páradif­fúziós ellenállásuk miatt.

A páradiffúziós ellenállási tényező (μ), dimenzió nélküli szám, amely megmutatja, hogy az anyag a levegőhöz viszonyítva mennyivel sűrűbb a vízgőz számára. Minél nagyobb a μ, annál nagyobb a páradiffúzi­óval szembeni ellenállás.

A polisztirol páradiffúziós ellenállási té­nyezője μ=40-100 a téglához tartozó érték μ=3-10. A polisztirol 4-10-szer sűrűbb, en­nek megfelelően 4-10-szer nagyobb ellen­állása van a páradiffúzióval szemben, mint a téglának.

Nagyméretű hőszigetelő elemeknél a hő­mérséklet változás hatására hosszváltozás következik be, ezért az elemek rögzítésé­nek méretezésénél a nyíró igénybevételt fi­gyelembe kell venni.

A polisztirol alapanyagú terméket az éghetőség, a tűzzel szembeni viselkedés szempontjából a nehezen éghető kategóri­ába tartoznak. A szálas ásványgyapot hőszigetelő rend­szerek közül a legelterjedtebbek a kőzetgyapot és az üveggyapot.

A kőzetgyapot természetes alapanyaga a bazalt. A kőzetgyapot hőszigetelő termé­kek teljes keresztmetszetükben víztaszítók, nem nedvesednek át, hőszigetelő képessé­gük állandó. A kőzetgyapot termékek alak- és mérettartóak: nincs utózsugorodásuk, szálas szerkezetüknek köszönhetően nagy hőmérséklet különbség hatására sem vál­toznak méretei, hőtágulásuk nincs.

A kőzetgyapotos rendszerek kiváló hőszi­getelők (λ=0,037-0,042 W/mK) és páraáteresztők, páradiffúziós ellenállási tényező­jük μ=1, gyakorlatilag a levegőével meg­egyező. Nyílt pórusú szerkezete következ­tében a vízpára akadálytalanul vándorol­hat a kőzetgyapotban, ezáltal biztosítja az épületszerkezetek páraáteresztését, léleg­zését, elősegíti az építési és használati ned­vesség eltávozását.

Kéthéjú, átszellőztetett szerkezetekben a szellőző levegő közvetlen hűtőhatása követ­keztében a λ hővezetési tényező értéke kb. 30%-al nő. A hőszigetelő képesség romlásá­nak megakadályozása érdekében, póruszá­ró (nem párazáró) kasírozást alkalmaznak.

A kőzetgyapot termékek tűzvédelmi szempontból a legkedvezőbb, A1 nem éghetőségi besorolásúak.

Tűz hatására füstöt, mérgező gázokat nem bocsátanak ki és égve nem csepegnek. A kő­zetgyapot olvadáspontja > 1000 C°, ennek következtében képes megakadályozni a tűz továbbterjedését az épületszerkezetekben.

Az üveggyapotnak a közeggyapothoz ha­sonló, kedvező hő- és páradiffúziós tulaj­donságai vannak, (λ=0,033-0,042 W/mK; μ=1-2) nem éghető, szálas szerkezete következté­ben, nincs utózsugorodása és hőtágulása.

A polisztirol hőszigetelő anyagok olcsób­bak és kisebb fajsúlyúak (rögzítési, kivite­lezési szempont), mint az ásványgyapot termékek.

Páradiffúzió

A túlzott hőszigetelés miatti páradiffúzió csökkenés, megszűnés, a nyílászárók töké­letes légzárása, a szellőztetés elégtelensége miatt bekövetkezik az ún. dunszthatás, amely a lakás levegőjében a páratartalom megnövekedését, a normál klíma megvál­tozását jelent.

A magas páratartalom és a hőhidak hide­gebb felületén kicsapódó pára miatt meg­jelennek az esztétikai, de egészségügyi szempontból is gondot okozó (asztma, al­lergia stb.) penészgombák.

A tapasztalatok szerint, a penészedés biz­tosan bekövetkezik, amennyiben a nedves­ségtartalom 75% felett van 72 órát megha­ladó ideig, továbbá a hőhidak párából le­csapódó nedvességgel terhelt, felületein.

A dunszthatás káros következményei, a levegő páratartalmának 40-60% értékek között tartásával, megfelelő szellőzéssel megelőzhetők. A szellőztetésnek nemcsak a párafelesleget, hanem elsősorban a lakó­térben keletkező káros anyagokat, többek között a légzésünk során keletkező CO2-t is el kell távolítani.

A túlzott hőszigetelés miatti, un. dunszt­hatás megszüntetése, a normál – az ember életfeltételeit komfortosan biztosító, a pá­ralecsapódást és a penészedést megakadá­lyozó – klíma létrehozásán felül olyan több­let szellőzés igényt jelent, amely a szellőzé­si veszteséget megnövelve nagyobb lehet, mint a túlzott hőszigetelés várt hőenergia megtakarítása.

Szellőztetés

A minimálisan szükséges szellőzésnek biztosítania kell a kellemetlen szagok, a káros anyagok, elsősorban a CO2 és a rela­tív nedvességtartalmat megnövelő – pené­szedést és lecsapódást okozó pára eltávolí­tásához szükséges légcserét. A minimális légcserét meghaladó szellőztetés vesztesé­ge a kézi, eseti szellőzés módjától és szellőztetési szokásoktól függően különböző nagyságú lehet.

A szellőzési veszteség minimalizálása megvalósítható folyamatos működésű, a minimális légcserét szabályozottan biztosí­tó, erre a célra kifejlesztett szellőztetőgépek alkalmazásával.

Hőhidak megjelenése

Hőhídnak nevezzük az épület azon szer­kezeti részeit, ahol különböző hővezető ké­pességű anyagok és/vagy eltérő geometriai formájú részek csatlakozása következté­ben, a jobb hővezető képességű, több hő­mennyiséget (hőveszteséget) átengedő, jobban lehűlő felületen és/vagy magában a szerkezetben páralecsapódás, penészesedés következik be.

A hőhidak a fűtött helyiség és a külső kör­nyezet, vagy a szomszédos fűtetlen helyiség közötti, az épületszerkezet többi részéhez viszonyított jelentős hőátadás miatt megnö­velik a hőveszteséget, belső felületük lehű­lése, hőmérséklet csökkenése a már emlí­tett páralecsapódáson és penészesedésen kívül rontja a lakók komfortérzetét.

A geometriai eredetű hőhidak a külső fa­lak csatlakozó éleinél és sarkainál jöhetnek létre, ahol a külső hőleadó felület nagyobb a belső hő felvevő felületnél.

A különböző hővezető képességű anya­gok csatlakozásából származó szerkezeti eredetű hőhidak keletkeznek pl. a tégla és betonszerkezetek összeépítésekor a beton­koszorúknál, a fal és a födémszerkezet kö­zötti részben, a pilléreknél, az áthidalók környezetében, az ablakok falazathoz csat­lakozásánál, az ablakpárkányoknál, a lába­zatoknál, a külső falsíkon túlnyúló beton­erkélyeknél, fém alapanyagú rögzítőele­mek alkalmazásakor a többrétegű falszer­kezetben.

Hőhidak megszüntetése

A hőhidak megszüntethetők, kialakulá­suk megelőzhető hőszigetelés alkalmazá­sával. A hőszigetelés alapelve, hogy a geo­metriai és szerkezeti eredetű hőhidak le­hetséges helyein alkalmazott hőszigetelés­sel elért eredő hővezetési ellenállás azonos legyen a külső épületszerkezet hőhídmentes részének hővezetési ellenállásával.

A szakszerűen tervezett és kivitelezett hő­szigeteléssel a hőhidak megelőzhetők és megszüntethetők, az ilyen külső épület­szerkezetek hőtechnikailag homogénnek tekinthetők.