Energiatakarékossági praktikák az épület fűtésében
Ötven-hetven évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy csak azokat a helyiségeket fűtötték, ahol a család tartózkodott, és azokat is csak a tartózkodás időtartama alatt. Ez tulajdonképpen rendkívül takarékos megoldás, ma már azonban nem találnánk megfelelőnek az általa kínált komfortérzetet, a szerkezetek pedig elnedvesednének. A jellemző fűtőberendezések, a kemence, a kályha, a kandalló önmagukban nem voltak elégségesek az egyenletes hőeloszláshoz, a benn tartózkodás elviselhetővé tételéhez. Egyéb praktikák is kellettek, hogy hatásuk érvényesüljön: pl. a többrétegű öltözködés, a falak szőnyeggel való borítása, a vastag takarók, a speciális reumamegelőző karosszékek szinte az épületgépészeti rendszer „részei” voltak.
A központi fűtéses lakásokban, családi házakban az időszakos és helyi fűtés, a csökkentett fűtés ma ugyanúgy megvalósítható, mint annak idején, ráadásul sokkal hatékonyabban. Nem kell más, csak szabályozó automatika vagy nagyobb odafigyelés. A kereskedelemben már hozzáférhetők olyan külső hőmérsékleten és/vagy belső hőmérsékleten alapuló szabályozó automatikák, amelyek több fűtési programot képesek tárolni. A normál fűtési program mellett lehetőség van csökkentett fűtési menetrend programozására (az igényesebb automatikák erre többféle programot is kínálnak).
Megadható éjszakai, nappali és hétvégi, szabadság idejére szóló program is. Ahogyan néhány hétre megtervezzük programunkat, ugyanúgy megtervezhetjük fűtésünket is előre. Jogos a kérdés: nem kerül-e ez sokba? A legtöbb fűtési rendszernél majdnem ugyanolyan jó megtakarítás érhető el némi odafigyeléssel és előrelátással, legfeljebb tizedannyi ráfordítással. A kulcsprobléma mindkét esetben azonos: hogyan tervezzük meg a programot, amelyet vagy az automatika hajt végre, vagy mi magunk. Ha nem kellő gondossággal járunk el, elérhetjük, hogy a fűtés nem lesz olcsóbb, és mi sem érezzük jól magunkat otthon. Ennek elkerülése érdekében néhány kérdést közelebbről megvizsgálunk.
A fűtéscsökkentés energetikai viszonyai
A 7.24 ábra egy feltételezett éjszakai fűtéscsökkentési programot mutat be, a fűtési teljesítményigény és a belső hőmérséklet változásával. A normál fűtési programot követően délután 5 órakor fűtéscsökkentést kezdünk. A belső hőmérsékletet 20 °C-ról 15 °C-ra csökkentjük, ezáltal a 20 kW teljesítmény az ábra szerinti 15 kW-ra csökken. A folytonos vonal azt a teljesítményt mutatja, amit a kazánba ténylegesen be kell táplálni, a szaggatott pedig azt, amelyre nagyon lassú hűlési és felfűtési folyamat esetén lenne szükség, ha a falakat nem vennénk figyelembe.
- Miért fontos a hőszigetelés?
- Energiatakarékos otthon kialakítása
- Energiatakarékos lámpaválasztás
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
7.24 ábra. Fűtési hőmérséklet-szabályozás: A, B, C kapcsolási, illetve működési időzóna.
Ha programozható szabályozónk van, akkor az előzőek alapján beállíthatók a kívánt értékek. Arra azonban ne számítsunk, hogy elsőre megtaláljuk a ideális beállítást. Ha szobatermosztátunk van, akkor számolni kell azzal, hogy hazaérkezésünket követően egy ideig kissé hűvös van. Ha belső falon van a termosztát, akkor érdemes a szokásosnál magasabb hőmérsékletet beállítani, és amikor először lekapcsol, akkor állítsuk be a normálértéket. Így gyorsabban melegszenek fel a határoló falak. Ha csak a kazánból kilépő víz hőmérsékletét tudjuk szabályozni, akkor azt kell csökkenteni, a felfűtés pedig a szokásosnál magasabb hőmérséklet kezdeti beállításával gyorsítható.
Helyi hőmérsékletszabályozás
Központi fűtés esetén az egész lakás együtt fűtött, ezért ha valamelyik helyiségben alacsonyabb vagy magasabb hőmérsékletet akarunk a normálisnál, arról külön gondoskodnunk kell. Ez közvetlenül vagy a radiátorszelepekkel érhető el, vagy termosztatikus szerepeket kell beépíteni, esetleg kézzel kell állítani a szelepeket. A hagyományos központi fűtési rendszereknél – amilyennel a lakások és intézmények kilencven százaléka rendelkezik – ez nem mindig egyszerű.
A termosztatikus szelepek alkalmazása tűnik a legegyszerűbbnek, ám ezeket nem szerelhetjük fel mindenhová. Váratlan nappali felmelegedés esetén ugyanis előfordulhat, hogy valamennyi szelep egyszerre lezár, és tönkremegy a szivattyú. Ezért vagy nyomáshatárolót kell a szivattyúhoz beépíteni vagy csak a leggyakrabban szabályozandó hőmérsékletű helyiségekbe szabad a szelepet felszerelni.
A hagyományos szelepek esetén hasonló a helyzet, nem szabad valamennyit elzárni – ez persze nem is jut senkinek az eszébe. Az viszont problémát okozhat, hogy nem tudjuk, milyen mértékben csökkentettük le az áramlást. A rendszer túlzott lefojtása a szivattyú idő előtti meghibásodásához vezethet. A fűtés üzembe helyezésekor általában az összes szelep nyitott állapotban van, ezért kezdetben csak egy irányban szabályozható. Ilyenkor mindegyik szelepen zárni kell egy keveset, és így kell beállítani a hőmérsékletet. Ezután már lehet differenciálni a helyiségek között.
Akár hagyományos, akár termosztatikus radiátorszelepeink vannak, nem szabad elfeledkezni arról, hogy ha egy radiátornál beavatkozunk, akkor az a többire is visszahat, ellentétes irányban. Célszerű szem előtt tartani, hogy a normális fűtési állapotot a helyiségek többségére vonatkozóan alakítsuk ki, így a visszahatás kevésbé érvényesül – ha lehet, eleve kalkuláljuk ezt be. Célszerű először fixen úgy beállítani a helyiségek hőmérsékletét, ahogyan azok majd aránylanak egymáshoz. Ez megtehető például az alsó szelepek segítségével. A további szabályozás már ehhez az állapothoz képest jelent majd eltérést, sokkalta kisebbet, mintha nem végeztünk volna előbeállítást.