Kerti faházak és kamrák

Kerti faház: a szarufák méretre vágása, eresz készítése

Egy háztetőt többféleképpen elkészíthetünk. Ennek egyik módja, hogy a földön összeszereljük a tetőszerkezetet, és így, egyben emeljük rá a falakra. Jóval elterjedtebb változat, amikor a szarufákat egy taréjszelemenhez szegezik. Ennek módja a következő:

A faház két oromfali végénél szegezzünk egy-egy 5 x 10 cm-es függőleges oszlopot a talp- és koszorúgerendához. Hogy a 2,5 cm vastag taréjszelemen biztosan középre kerüljön, a függőleges oszlopot a középvonaltól 1,2 cm-rel elhúzva helyezzük el.

Az 5 x 10 cm-es oszlophoz szegezzünk 2,5 x 15 cm vagy 2,5 x 20 cm-es, vízszintes taréjszelement a tető kívánt magasságánál. Kissé távolabbról ellenőrizzük a magasságot és lejtésszögeket. Ha szükséges, a szelemen fel- vagy lefelé való elmozdításával állítsuk, be a kíván tetőlejtést és magasságot.

Két szeggel ideiglenesen rögzítsünk egy deszkát, alját a koszorúgerendára, tetejét a gerincszelemenre támasztva. Ceruzával jelöljük meg, hol találkozik az ideiglenes szarufa alsó éle a koszorúgerendával, illetve a felső részen a taréjszelemennel.

Ezután szereljük le a deszkát, és vágjunk az alsó részen egyszerű horgolást, felül pedig a megfelelő szögben vágjuk le. Próbáljuk a helyére, majd a deszkát sablonként használva készítsük el az összes többi szarufán a bevágásokat. A szarufák alját azonban még ne vágjuk le, csak akkor, amikor már mind a helyükre kerültek. Ekkor kicsapó zsinórral jelöljük ki egyszerre az összes szarufán a vágás vonalát, majd vágjuk le a felesleget. Így az ereszdeszka biztosan vízszintes lesz.

2.16. ábra. A szarufák méretre vágása

2.16. ábra. A szarufák méretre vágása

Jelöljük meg a függőlegesen felállított ideiglenes 5 x 10 cm-es oszlopon a taréjszelemen helyét, majd módosítsuk a helyzetét úgy, hogy túlnyúljon az oromfal síkján. A taréjszelemen külső végétől 1,2 cm távolsággal indulva jelöljük be 60 cm-enként a szarufák középtengelyét a taréjszelemenen és a koszorúgerendán, majd szegezzük helyükre a szarufákat.

A cikkben közreadott terveknél egy derékszögű háromszögön szemléltetve mindig megadjuk a tető alapadatait: a vízszintes befogó mindig 30 egység, a függőleges pedig a hajlásszögtől függően változó. Hogy meghatározhassuk a tető valós magasságát, osszuk el a tetőnek a háromszög vízszintes befogójának megfelelő vízszintes vetületi méretét, azaz a házikó oromfal oldali szélességének felét 30-cal, és szorozzuk meg a modell-háromszögön megadott függőleges befogómérettel.

Például, ha a háromszög adatai szerint a tető hajlása 22,5:30 arányú, a vízszintes befogónak megfelelő vízszintes vetületi méret 1,2 m, akkor úgy kapjuk meg a függőleges méretet, ha a 1,2-t elosztjuk 30-cal, majd az eredményként kapott 0,4-et megszorozzuk 22,5-tel. A magasság ennek megfelelően 0,9 m lesz.

2.17. ábra A szarufa hajlásszögének beállítása

2.17. ábra A szarufa hajlásszögének beállítása

Ha szeretnénk a kerti ház tetejének hajlásszögét a környező épület tetejének hajlásszögéhez hozzáigazítani, a meglévő tető hajlásszögének meghatározásához vegyünk egy vízmértéket, amelyet a végétől mért 30 cm távolságra megjelölünk, majd a szarufa mellett tartva fogjunk mellé egy mérőszalagot a megjelölt pontnál. A mérőszalagot húzzuk ki, amíg eléri a szarufa alsó síkját, majd olvassuk le a szintező felső síkjától mért távolságot. Ennek a számnak az alapján meghatározhatjuk a tető hajlásszögét.

2.18. ábra Ereszkialakítás

2.18. ábra Ereszkialakítás

2.19. ábra

2.19. ábra

2.20. ábra Ledobozolt eresz

2.20. ábra Ledobozolt eresz

Eresz, ereszdeszkázat és oromdeszka

Ezeknek a részleteknek kialakítása elég bonyolult lehet, ugyanakkor éppen ezek azok, amelyek felteszik a házépítésnél az i-re a pontot. Az eresz funkciója az, hogy megvédje a falat és az ablakokat az időjárás hatásaitól. Ezenfelül azonban a ház megjelenését is szebbé teszi.

A vízszintes ereszdeszkázat az eresz alsó síkját borító deszkázat, amely a szélső függőleges ereszdeszka és a falsík között helyezkedik el. Alkalmazása azért fontos, mert távol tartja a rovarokat és a rágcsálókat, ugyanakkor lehetővé teszi a szellőzést.

Az oromfal síkján túlnyúló tetőt az oromdeszka zárja le. Ha enélkül alakítjuk ki a házat, megspórolhatunk ugyan némi időt és munkát, ugyanakkor általában sokkal szebb, ha az előbbi megoldással zárjuk le a tetőt. Az oromdeszkázatot 5 x 10 cm-es lebegő szarufára kell rögzítenünk, amelyeket az oromfalon túlnyúló szelemenek tartanak.

A tetőlécezés az oromszegélytől számítva legalább két szarufát hidaljon át, kellően stabilizálva az eresz-kinyúlást. Nincs szükség lebegő szarufára, ha fazsindelyekkel fedjük a tetőt, amelyeket 2,5 x 10 cm tetőlécezésre szegezünk. Ebben az esetben az oromdeszkát egyszerűen szegezzük a kinyúló tetőlécek végéhez.

Ha azonban rétegelt lemez a tetőfedés aljzata, alkalmazzunk az oromfalon túllógatott középszelemeneket. Ennél a módszernél taréjszelement is be kell építenünk, a középszelemeneket pedig a szarufába bevágott hornyokba rögzítjük.

2.21. ábra Oromdeszka

2.21. ábra Oromdeszka

2.22. ábra Ereszdeszkázat

2.22. ábra Ereszdeszkázat

2.24. ábra Túlnyúló szelemenek

2.24. ábra Túlnyúló szelemenek

2.25. ábra Alternatív megoldás az oromfalon túllógatott ereszre

2.25. ábra Alternatív megoldás az oromfalon túllógatott ereszre