Lakásdekoráció

Harmonizáló minták: méret, forma, szín. Ellentétek, tematikus minták.

Egyetlen minta egyszínű felülettel törté­nő összehangolása is kellő körültekintést és tervezést igényel. A minta méretét, stílusát és színeit egyaránt gondosan ki kell választani, hogy harmonizáljon a lakás berendezésének többi elemével. Amikor pedig két vagy több minta társításáról van szó, a kihívás még ennél is nagyobb

Méret, forma és szín

A minták összeválogatása természetesen egyéni ízlés kérdése, a hatásos, kiegyensúlyozott látvány kedvéért azonban mindenképpen meg kell teremteni a színek vagy a téma valamifajta egységét.

  • A minták méretét, színét és formáját tekintve három lehetőség kínálkozik.
  • Azonos méret és forma, de eltérő szín, például virágminták esetében.
  • Azonos formájú és színű, de eltérő méretű minták, például különböző szélességű csíkok.
  • Azonos színű és méretű, de eltérő formájú minták, például geometrikus és virágminták keverése.

Hatásos ellentétek

A fentiek közül valószínűleg az első a legegyszerűbb módszer a minták társítására: válasszunk azonos mére­tű és rajzolatú mintákat, amelyek csak színben térnek el egymástól. Ez esetben mindössze olyan színeket kell választanunk, amelyek a korábban leírt alapelveknek megfelelően jól összeillenek vagy ellen­tétbe állíthatók egymással.

Ha kisméretű, szabályos mintákat szeretnénk kom­binálni nagy, feltűnő mintákkal, ügyeljünk rá, hogy a kétféle mintát a szín összekapcsolja. Ha a két minta színei egymáshoz közel helyezkednek el a színkörben, a kombináció sikeres. Azzal is kellemes hatást érhetünk el, ha nagyméretű, feltűnő mintát párosítunk ugyanennek vagy egy hasonló mintának kisebb méretű változatával azonos színösszeállításban. Ez a megoldás különösen a gyerekszobában mutat jól.

A nagyon eltérő minták – mint a toile és a kockák szintén harmonizálhatnak, amennyiben főbb színeik illenek egymáshoz. Általános szabályként elmondhat­juk, hogy minél összetettebbek a minták, annál egysze­rűbbeknek kell lenniük a színeknek, hogy elkerüljük a diszharmóniát. Válaszunk egyetlen fő színt és kevés, vele kontrasztot képező színt tartalmazó mintákat, vagy olyanokat, amelyeknek két egymáshoz közeli tónusú fő színe van, esetleg kombináljunk egymással komplementer színeket, és kapcsoljuk össze őket semleges tónusokkal.

Minták keverése

Ne féljünk a minták keverésétől – a falakon, a széken megjelenő minták hasonlósága és a rokon színek garantálják a kombináció sikerét.

Praktikus tanácsok

  • Az eltérő minták vizuális folytonosságát úgy teremthetjük meg, hogy a lakás különböző részeiben összehangoljuk a minták fő színeit.
  • Otthonunk egyes helyiségeit úgy kapcsolhat­juk össze, hogy egyazon színű és mintájú tapétával borítjuk az előtér falait és a lépcsők melletti falakat, vagy, hogy azonos színű és textúrájú padlószőnyeget fektetünk le az egész házban.
  • Ne használjunk túl sokféle mintát egy-egy szobában. Kerüljük azonban a minden ízében rendezett megjelenést is, amely már-már kellemetlenül tökéletes.
  • Az összeválogatott minták akkor mutatnak jól együtt, ha fő színeik egymás komplemen­terei, és egyenlőtlen arányban alkalmazzuk őket világosabb és sötétebb tónusban.
  • A statikus és a dinamikus minták nagyon sikeresen kombinálhatók rokon árnyalatokban, így a klasszikus virágminták jól mutatnak az ugyanolyan színeket tartal­mazó kockás és csíkos mintákkal.

Kockás

A képen látható kockákhoz és csíkokhoz hasonló geometrikus minták keverése modern összhatást eredményez, amely azért sikeres, mert a minták azonos színűek.

Színminta

A szín és a szövetanyag azonossága biztosítja, hogy ezek a nagyon eltérő minták sikerrel társíthatok anélkül, hogy bármelyik is domináns szerepet kapna.

Tematikus minták

Az előző oldalon bemutatott „biztonságos” mintatársítási lehetőségek trükkösebb változata az, ha tematikus mintákat választunk (például mesehősöket ábrázoló ágyneműt és tapétát). Ilyenkor jobb a saját ötleteink alapján egyedi megjelenésű szobát kialakítani, mint készen kapható összeállítást vásárolni.

Válasszunk egy témát, amely illik a szoba funkciójá­hoz – például fűszernövényeket a konyhába, borosüve­geket az ebédlőbe, a dzsungel állatait a gyerekszobába vagy a holdat és a csillagokat a hálószobába. Ez a deko­ráció vezérfonala, miközben teljesen eltérő mintákat kombinálunk, de azért ne feledkezzünk meg a szoba méretével, a színek társításával, a minták méretével, a textúrával és a megvilágítással kapcsolatos általános irányelvekről sem.

A tematikus szobába szánt mintás tapéták, textíliák, csempék és kiegészítők felkutatása valódi élvezet lehet, de vigyázzunk, nehogy elszaladjon velünk a ló, és a végeredmény rettenetes zűrzavar legyen. Ne feledjük, hogy a kevesebb a több, és az egyensúly megteremtéséhez néhány egyszerű színre van szükség. Ajánlatos kollázst is készíteni.