Rusztikus asztalterítő
Elrejthetjük a kisasztal vagy kávézóasztal alatt felhalmozott újságokat és egyéb kisebb-nagyobb tárgyainkat egy rusztikus terítővel. Varrjunk rá zsebeket, és máris helyet találhatunk a napilapoknak és a tévé távirányítójának.
Elkészítési idő: 2-3 óra.
Kellékek:
- mérőszalag,
- szövet,
- olló,
- varrógép vagy tű és cérna,
- vasaló.
Lépések:
- Mérjük meg az asztal magasságát, hosszát és szélességét. Amikor a méreteket bejelöljük az anyagon, ellenőrizzük, hogy a minta illeszkedik-e az asztal formájához. Vágjunk ki öt darab anyagot, négyet az oldalakhoz, egyet a tetejének. Hagyjunk rá az anyagok oldalaira 1,5 cm-t, hogy majd szeghessük. Vágjunk ki két darab anyagot a zsebeknek, tetszés szerinti méretben.
- Szegjük körbe keskeny széllel a zsebek 3-3 oldalát, a negyedik oldalukon, amelyik fölül lesz, hajtsunk vissza előbb 0,5 cm-t, majd 1,5 cm-t. Varrjuk le, majd vasaljuk le.
- Varrjuk a két szemben levő oldalt a fedőlaphoz – ha az asztal téglalap alakú, akkor ennek kell a rövidebb oldalnak lennie. Varrjuk rá a zsebeket a két oldallapra. Ezután a másik két oldallapot is varrjuk a fedőlaphoz, így kereszt alakot kapunk. Ezután varrjuk össze az oldallapokat is. Vasaljuk le a varrásokat, majd szegjük be az oldallapokat alul is. Helyezzük az asztalra a terítőt.