Magastetők

Fedési anyagok és szerkezeti kialakítás magastetők esetében

Az ún. szerves fedőanyagok növényi ere­detűek. Ősi, nagy hagyományokra visszatekintő fedés a rozsszalmából készü­lő zsúpfedés, a nádfedés, a kis faelemek­ből készített zsindelyfedés, valamint a különböző deszkafedések.

A természetes eredetű anyagból készült fedések lényegesen ritkábban fordulnak elő. Számos fajtájuk ismert, de csak ket­tőt érdemes megemlíteni: a réteges kő­zetekből kitermelt kőlapot és a természe­tes palát. Mindkettő rendkívül szép és rusztikus fedés, de nehezek és bonyolult a beszerzésük, ezért ma még rendkívül ritkán, inkább csak műemléki környezet­ben fordulnak elő Magyarországon.

Az égetett agyagcserép a legelterjed­tebb fedőanyagok egyike. Rendkívül sok­féle égetett agyagcserepet gyártanak szerte a világon, és hazánkban is elég sokféle szerezhető be. Ismertek felület­kezelés nélküli, víztaszító anyaggal imp­regnált és festékkel felületkezelt cserép­fajták. Az impregnálás és a felületkeze­lés jelentősen csökkenti az agyagcsere­pek vízfelvételét, s így jelentősen hozzá­járul fagyállóságukhoz, ami pedig a fedé­sekkel szemben alapkövetelmény.

Az ún. betoncserepek osztályozott és mosott kvarchomokból és cementből ké­szülnek, és színezőanyag hozzákeveré­sével színezhetők. Ezt a cserépfajtát ré­gen is és mostanában is gyakran alkal­mazzák.

Az ETERNIT-lapokból készült elemeket azbesztszálakból és cementből kevert pépből sajtolják vagy hengerlik, sík, hul­lámos vagy egyéb módon formázott felü­letűek lehetnek. A lemezek lehetnek anyagukban színezettek és a látszó felületükön színezettek. (Itt jegyezzük meg, hogy a köznyelv az ETERNIT-fedést hívja palafedésnek, így van hullámpala fedés, síkpala fedés vagy műemléki pala fedés stb. Ez ma már általánossá vált, de tud­nunk kell, hogy a palát, vagy helyeseb­ben a terméspalát réteges kövekből ha­sítják és kb. 5 mm vastag lapocskákra darabolják fel. Ugyanez az oka annak is, hogy ismert az ETERNIT-lapoknak egy olyan elnevezése is, hogy „műpala”.)

A fémlemez fedések csoportjával külön kell foglalkoznunk. Ezek készülhetnek sík fedésként horganylemezből, horganyzott acéllemezből és acél, horganyzott acél és alumínium trapézlemezből is.

Műanyag, ill. üvegelemekből sokkal rit­kábban, általában speciális esetben ké­szítenek fedést.

A későbbi részekben részletesen kité­rünk arra, hogy milyen szoros, soha fi­gyelmen kívül nem hagyható összefüg­gés van a tetőfedő anyagok és a tetőlejté­sek között; itt ezzel külön nem foglalkozunk.

Szerkezeti kialakítás

A magastetők szerkezeti kialakításának és csomóponti megoldásainak ugyano­lyan kötöttségei vannak, mint az egyéb épületszerkezeteknek és épületrészek­nek, és ugyanolyan szigorúak a velük szemben támasztott követelmények is. Nagyon nehéz ezeket a szempontokat valamiféle fontossági sorrendbe állítani, mert sorolásuk, összetételük jelentős mértékben függ a mindenkori feladattól. A magastető formai kialakítása mindig szorosan összefügg a lefedni kívánt épü­let alaprajzi méreteivel, formájával és tömegével. Függ továbbá a tervező épí­tész által elérni kívánt építészeti hatástól és a tetőfedés módjától, mivel ez utóbbi meghatározza a tető lejtését.

Külön ki kell emelnünk, hogy egy magas­tető formai és szerkezeti kialakítását az előzőeken túl az is befolyásolja, hogy mire kívánjuk használni az épület pad­lásfödémjét, padlásterét. Egyszerű táro­lásra elég a kis belmagasságú és a szé­lein közlekedésre alkalmatlan magassá­gú fedélszék, lakás céljára viszont olyan geometriát és szerkezeti rendszert kell választani, hogy a padlás minél nagyobb területe hasznosítható legyen.

A magastetővel lefedni kívánt épület szerkezeti rendszerét össze kell hangol­ni a fedélszék szerkezeti megoldásaival, mert így a tetőszerkezet nemcsak egy­szerűbb lesz, hanem gazdaságosabb is. Elég csak arra gondolnunk, hogy ha egy épület középső főfala a magastető gerin­cével párhuzamos, egészen más tető­szerkezet alkalmazható, mint ha a kö­zépső főfal a tetőgerincre merőleges. Megfelelően összehangolt rendszerek­kel mintegy 15-20%-os megtakarítást lehet elérni. Az igen sokféle fedélszék­rendszer közül mindig kiválasztható a hasznosításnak, az épület geometriájá­nak és a fedési módnak leginkább meg­felelő, vagy ha úgy tetszik: a leginkább gazdaságos megoldás.

A felépítendő épület környezetét minden­kor vegyük figyelembe. Ez meghatároz­hatja a tetőszerkezetének kialakítását, sőt fedési módját is. Ilyen esetekben for­dított gondolatmenetet kell követni. Ha környezetesztétikai okokból nagy pad­lásterű magastetőt kell építenünk, akkor a gazdaságosság érdekében a kialakuló padlásteret kell megfelelően hasznosíta­ni. Ha pedig fordított a helyzet, és ala­csony hajlásszögű tetőt kell építenünk, igyekezzünk az épületet úgy kialakítani – pl. a homlokzati falak feletti megtámasz­tó térdfalakkal megemelve a fedélszer­kezetet – hogy a szükséges padlástér is rendelkezésre álljon, de az épület ará­nyai is jók maradjanak.

Kiegészítő szerkezetek és elemek

Az épületek tetőszerkezetet és fedést be­folyásoló leglényegesebb eleme a ké­mény. A kéményektől függetleníteni kell a teljes fedélszerkezetet. Ha a fedélszer­kezet éghető anyagból készül, gondos­kodni kell a kémény és a tetőszerkezeti elemek közötti hőszigetelésről és a tűz­védelmi előírásokban meghatározott tá­volságról is. A fedést áttörő kémények környezetét mindig nagyon gondosan kell elkészíteni, mivel a megoldásnak nemcsak a beázást kell megakadályoz­nia, hanem a kémények és a tetőszerke­zet közötti mozgáskülönbségeket is sérü­lés nélkül fel kell vennie.

A kéményeknek a körülöttük levő tető­szerkezetekhez viszonyított magasságát a cikksorozat írásakor érvényes szabályzat szerint úgy kell meghatározni, hogy a kémény függőleges tengelyére szerkesz­tett kúp lefelé mutató csúcsának a fél nyílása 60°-os legyen. Ha a kéménynek oldalirányú kitorkollása van, akkor a kúp csúcsát a kitorkollás alsó élére kell állíta­ni. Az így megszerkesztett kúpot nem szabad semmilyen épületszerkezetnek vagy építménynek 0,80 m-nél jobban megközelítenie. Vagyis a kémény nyílá­sának szintjét addig kell emelni, amíg az előbb említett helyzet ki nem alakul. Ez a szabály lapostetőkre és magastetőkre egyaránt érvényes.

Kémények kialakítása

Különbség csak a kémények min. ma­gasságának meghatározásában van: a kéményfej magassága magastető esetén 0,80 m-nél nem lehet kisebb, míg ugyan­ez a magasság lapostetőkre és kis hajlá­sú tetőkre 1,20 m.

Ma már ritka az olyan magastetős ház, amelyre nem kerül antenna. Az egyik elhelyezési mód szerint az antenna tar­tószerkezetét a fedésen átvezetve a fe­délszék szerkezeti elemeihez rögzítik, és a csatlakozását is az áttörési ponton ve­zetik le. A másik esetben az antenna tar­tószerkezetét a fedélszerkezetre állítják és kikötésekkel teszik állékonnyá a szer­kezetet. Ez a megoldás az előzőnél több hiba forrása lehet, mert a tető nemcsak a letámasztási, hanem valamennyi kikö­tési pontnál beázhat. Ez mindkét esetben csak igen gondos munkával kerülhető el. Csaknem azonos a helyzet a villámhárí­tók elhelyezésével is. Az árbocos villám­hárító elhelyezési megoldásai azonosak az antennánál leírtakkal. A vezetékes vil­lámhárítóhoz, amely rendszerint a fedél­szék taréján halad végig, olyan speciális tetőfedő elemeket kell alkalmazni, amelyek beázás mentesen rögzítik a tartószerkezetét.

Jegyezzük meg! Külön meg kell említenünk, hogy ha a fedélszerkezet vagy a tető héjalása fém­lemezből készül, akkor – a tűzvédelmi előírásoktól függetlenül – a szerkezet, ill. héjalás védőföldeléséről mindenképpen gondoskodni kell.

Hófogók

Hófogókat kell elhelyezni a 25-75°-os hajlásszögű tetősíkokon, ha az eresz él­vonala közlekedési területtel határos, vagy ilyen fölé nyúlik, és az épület hom­lokzatmagassága 7,50 m-nél nagyobb. Ha a tetősík esésvonala 10,00 m-nél hosszabb, vagy más szóval: ha az azo­nos irányban lejtő tetősík lejtőirányú szé­lessége 10,00 m-nél nagyobb, akkor egy­más felett több hófogósort kell elhelyez­ni. Ezen elsősorban hófogó rácsot vagy hófogó horgot értünk, mert a hófogó cse­repek kiálló részei csak felületi fékező­hatást fejtenek ki, a havat nem tudják megtartani. Ezért hófogó cserepeket ná­lunk csak kisebb dőlésszögű tetőkhöz al­kalmaznak. Hóban gazdag nyugati or­szágokban elterjedt, hogy az egész tető­felületen egyenletesen elhelyezett hófo­gó cserepekkel fogják meg a havat, így az nem csúszik le.

Lejtős tetőn a kéményeket a kéménysep­rőjárdán állva tisztítják. A kéményseprő­járdák min. 4, de gyakran többlábúak. Vannak olyan cseréptípusok – ilyen pl. a VÁÉV-BRAMAC alpesi betoncserép is – amelyeknek speciális cserepei alkalma­sak a kéményseprőjárdák lábainak rög­zítésére. Ha ilyen nincs, akkor alátétek­kel és bádogos szerkezetekkel kell megakadályozni a beázást a kéményseprőjárda lábainál.

Tetőkibúvók, mászólétrák és üvegezett tetőablakok

A fedések javítására, a kémények meg­közelítésére, a padlásterek szellőzteté­sére és természetes megvilágítására tetőkibúvókat, mászólétrákat és üvegezett tetőablakokat építenek a fedésbe vagy helyeznek el a fedésen. A tetőkibúvók és az üvegezett tetőkibúvók, azaz a padlás­világító ablakok beépítése sokban ha­sonlít a tetősíkban elhelyezett tetőabla­kokéhoz. A napenergia hőjét hasznosító kollekto­rok még nem terjedtek el széles körben hazánkban. Magastetőn elhelyezhetők a fedés fölött, elemenként általában négy ponton alátámasztva. Az alátámasztáso­kat a fix fedélszerkezethez rögzítik és – a hófogó horgokhoz hasonlóan – beázás­ mentesen vezetik át a rögzítőlábakat.

Másik megoldás szerint a kollektort a fedésbe építik be, a tetőablakokhoz ha­sonlóan. Harmadik esetben a kollektort saját szerkezettel a tetősík alatt helyezik el, és felette légzáró műanyag vagy üvegfedést készítenek, amely megaka­dályozza a kollektor feletti légáramlást. A magastetőkhöz csatlakozó különböző bádogos szerkezetekkel csak az egyes csomóponti megoldások bemutatásához mindenképpen szükséges mértékben foglalkozunk. így itt csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a bádogos szerkezetek, valamint a bádogos munkák és a fedések kapcsolatainak megfelelő kialakítása a jó tetőfedés egyik legalapvetőbb feltétele.