• építés
• nap

Bio-építészet és napfény

A bio építészet vagy az ökoház tulaj­donképpen az ősi építészeti kultúrák­ból ered, melyeket azonban lassan már csak a szakirodalmi anyagokból ismerhetünk. Az új elnevezéseket sokan még a szakmában is mondva­csináltnak tekintik, ami érthető is, hisz régi nevükön azért elég gyak­ran találkoztak velük. A bio építészet és az ökoház fogalma új, de amit ta­kar, az régi, csupán eddig nem volt szükség megkülönböztetésükre. Va­laha az emberek szinte kizárólag öko házakban éltek, az alapanyagot a közvetlen környezetükből szerez­ték be, az építkezéshez élőmunkát használtak, és alkalmazkodtak a he­lyi éghajlati viszonyokhoz.

Önfenntartó ház, kivitelezés és költségek (2018):

Az össz­hang az ipari forradalom során bomlott meg, amikor lehetőség nyílt messziről beszerezni az alap­anyagokat, és megjelentek a kör­nyezetszennyezéssel előállított épí­tőanyagok. A bio építészet és a napfény szere­pe, ezek egymásra hatása akkora, hogy egyik a másik nélkül szinte nem is létezhet. A növények, fák ki­fejlődése, a vályog kiszáradása a kész ház épületfizikái működésének, valamint nem utolsósorban a la­kás használhatóságának alapvető tényezői fűtési és energetikai vonat­kozásban.

Az épületek és szerkezeteik terve­zési alapelveit nem lehet felrúgni, és „csodákra képes” anyagokról sincs tudomásunk. A szokásostól eltérő építési módoknál meghatározó a megfelelő szakértelem, a korrekt előkészítés és a gondos tervezés, amelyek hiányában az eredmény az átlagosnál nagyobb kudarc is lehet. Tehát alapvető a megvalósítás mi­kéntje: hogy az adott épület túlzások nélkül illeszkedjen a környezethez, a helyi anyag felhasználási hagyomá­nyok figyelembevételével teljesítve az építtetők és a felhasználók elvá­rásait.

A föld, agyag, kő, fa, nád, fű a kezdetek óta alapanyagként szolgál az építkezésekhez. Hazánkban a vályogtégla és a döngölt földfal volt a legelterjedtebb, fafödémmel, nád­ vagy zsúptetővel. A falakon körös­körül túlnyúló tető nemcsak a nyári meleg és a tűző nap ellen nyújtott védelmet, hanem védte a nedves­ségre érzékeny falat a csapadéktól. A vastag vályogfalak kiváló hőtároló képessége egyenletes hőmérsékle­tet biztosított, jó hőszigetelésük pe­dig lehetővé tette, hogy kevés tüze­lővel is jól befűthető legyen az épület. A helyiségek csupán akko­rák voltak, amekkorára valóban szükség volt, így nagyon takaréko­san bántak mind az építőanyaggal, mind a tüzelőszerrel.

Ökoház, vagyis dombház, modern épületkapcsolattal (öszvérmegoldá­súnak is nevezhetnénk). A passzív zónakapcsolású naptér tökéletes benapozást biztosít a lakás alsó szinti nappalijának és a felső szint (erkélyének, áttételes természetes megvilágítással pedig a lakótér egyéb helyiségeinek is

Ma már megkülönböztető jelzőt használunk azokra a házakra, ame­lyek az átlagosnál energiatakaréko­sabbak és környezetkímélőbbek. Nagyon sokféle ökoház létezik. Va­lamennyinél alapkövetelmény, hogy az élettartam lejárta után az alkotó­részek lebomoljanak a természet­ben, vagy újrahasznosíthatok legye­nek. Ezért nem használnak az öko építészetben vasbetont vagy mű­anyagot.

A különböző éghajlatú területe­ken különféle öko házak épülnek. Szeles, hűvös helyeken például nagyon fontos a jó hőszigetelés, itt a dombházak a legelterjedtebbek. Mérsékelt éghajlatú területeken a ház jobban megnyitható, és hő-csapdaként szolgáló nagy üvegfelü­letekkel alakítható. A tájolás is meg­határozó.

A szakma szótárában megjelent a bio organikus építészet és az auto­nóm ház is. Ez utóbbi a nulla rezsijű ház, amely különféle alternatív energiaforrásokkal és környezetkí­mélő berendezésekkel nem csupán a külső energiaforrások igénybevé­telét teszi elkerülhetővé, hanem a ház szennyvíz- és hulladéktermelé­sét is a lehető legkisebbre csökkenti.

Bio építészet energiaoldalról

A hatvanas években megindult épí­tészeti irányzatok a környezettel kapcsolatban egyre több szempon­tot vettek figyelembe. Először az energiatakarékosság és energiatuda­tosság került a figyelem középpont­jába, ekkor azonban csupán a fűtési és világítási energiaigény csökkenté­se volt a cél. Ma azokat épületeket tekintjük kiválónak ebből a szem­pontból, melyeknél az éves energiaigény 80-160 kWh/m²/év (összeha­sonlításképpen tömegesen léteznek olyan lakóházak, ahol ez az érték 350 kWh/m²/év, azonban vannak olyan épületek is, ahol a felhasznált energia megújuló forrásból, helyben megtermelhető napterekből, meleg vizes kollektorokból, áramtermelő napcellákból és fatüzeléses kandal­lókból származik, így nincs szükség többletenergia bevitelére.

Ma már ezt bővítjük az építő­anyagok kitermelési, gyártási, szál­lítási, beépítési, valamint bontási energiaigényének figyelembevéte­lével, az újrahasznosítás lehetősé­geivel és az adott anyag életciklusra vetített energiamérlegével is. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy ha az épület anyagaiban a beépített energia 1000 kWh/m² körül van, akkor jól járunk el. (Földházaknál ez 500 kWh/m².) Természetesen a beépített energia­tartalom utal a termékgyártással járó szén-dioxid, kén-dioxid és egyéb levegőszennyezésekre is, kü­lönösen nálunk, ahol a gyártás energiaigényét nem megújuló for­rásokból fedezik.

A környezetbarát és környezet­tudatos épületek tervezése a 80-as években kapott lendületet, éppen a zöldmozgalmak erősödésével. Itt fontos volt, hogy az építészet esz­közeivel csökkentsék a környezeti terhelést, helyi munkaerőt foglal­koztassanak, a helyi tradíciókat és kultúrát figyelembe vevő, ahhoz alkalmazkodó építészet jöjjön lét­re. A környezettudatos építészet­ben is fontos elem volt a meglevő épületállomány és infrastruktúra fejlesztése, új területek bevonása helyett. Ezt a kérdést azóta foko­zottan fontosnak tartjuk. Első kér­désünk mindig az legyen az új házat építtetni kívánókhoz: vajon egy meglevő épület megfelelő fejlesz­téssel és a szükséges energetikai korszerűsítésekkel nem ésszerűbb megoldás-e?

Az építészettel foglalkozó tech­nológiai fejlesztések lehetővé tet­ték a napenergia sokrétű felhasználását. A szolár építészet passzív és aktív eszközökkel biztosítja, hogy a fosszilis energiahordozók aránya csökkenhessen az épületek üzemel­tetésében. Azonban nem tekinthet­jük bio háznak az olyan szolár épületeket, ahol a technika minden csodáját bevetik egy pazarlóan ter­vezett objektum energiaigényének csökkentésére. A szolár építészet éppen abban jeleskedik, hogy a lehető legkisebbre csökkentett energiaigényt szolgálja ki napener­giával. Ugyanez vonatkozik a geo­termikus energia, a szél vagy a fel­szín alatti vizek energiájának felhasználására. Ha ezekből olyan igényt elégítünk ki, amely pazarlás miatt keletkezett, nem tekinthetjük magunkat bio építésznek.

(Kép fent) Az ezredforduló lakóházának teljes nappali fényben pompáz belső képe.

(Kép fent) E kísérleti lakóház szoláris energiával működő melegvíz-szolgáltatása az év jelentős részében megtermeli a szükséges használati meleg víz nagyobbik felét.

Zöldépítészet – öko építészet

Az elnevezés az alkalmazott építő­anyagok eredetére vezethető vissza. Az öko- és zöldépítészet nagy gondot fordít az építőanyagokra, és a nevében foglaltaknak megfelelő­en megpróbál zöldszerkezeteket alkalmazni. Anyagai megújuló for­rásokból származnak, helyben meg­találhatók, egészségesek és nem szennyezőek (különös tekintettel a porra, a sugárzásra és a vegyi anyagokra), karbantartható, javítható szerkezeteket lehet alkotni belőlük, amelyek tartós, hosszú használatot tesznek lehetővé. Itt természetesen fokozottan előtérbe kerülhetnek a természetes építőanyagok: vályog és föld mint falszerkezet, szalma mint új építőanyag, nád mint fedés és hőszigetelés, továbbá ezek mai változatai: a préselt vagy stabilizált földtégla, a nádpalló, cellulóz és újra feldolgozott papír hőszigetelés, de építhető favázas ház préselt szalmabálából is.

Sokszor előnyös a bontott anyagok újrahasznosítása: a kisméretű bontott téglából kiváló teherhordó szerkezetet lehet építeni – még alapozáshoz is megfelel -, a hőszigetelést nádpallóval vagy cel­lulóz hőszigeteléssel lehet javítani, a szakipari szerkezetek és természetes anyagú burkolatok újrahasznosítása pedig szinte divattá vált Európa gazdagabb országaiban is. A vakoló-anyagok esetében szintén fontos a természetes anyagokhoz való vissza­fordulás: a vályog vagy mészvakola­tok páragazdálkodása sokkal kedve­zőbb, mint a cement- és műanyag vakolatoké.

Az építési mód tekintetében lénye­ges, hogy maga az építés kevéssé szennyezze a környezetet, a bontás után pedig a kitermelt anyagok újra­felhasználhatók lehessenek. A nö­vényzet integrálása az épületbe fontos eszköz a környezet humanizálásában és a mikroklíma javításában. Külö­nösen városainkban adott a zöldte­tők és zöldhomlokzatok kialakításá­nak lehetősége. Ez utóbbiak költségei alacsonyak, és jelentősen csökkentik a zaj- és porterhelést a közvetlen környezetben. Az öko építészet a nap fénye és melege nélkül nem jöhetett volna létre, mert nem teremne a fényt igénylő fa, a falba épített sár képlé­keny maradna, és az ember még mindig barlanglakó lenne.

(Kép fent) Szolár ház működtetése passzív és aktív eszközökkel. A lakóterek töké­letes (és szabályozható) benapozással bírnak, így a téli fűtési költ­ség minimalizálása mellett a nyári – belső – napterhelés optimálisra ál­lítható a) földszinti; b) emeleti alaprajz; c) homlokzati kép (modellfotó).

(Kép fent) Kompakt napház, melyet a kapcsolt télikerten túl a tökéletes és szabályo­zott benapozás, a teljes tetőfelület használati és fűtési meleg vizet elő­állító napkollektorai, valamint fény­elemes áramtermelő egységei a közel „0″ energiás kategóriába sorolhatóvá tesznek a) homlokzat; b) metszet; c) alaprajz; A benapozás; B fűtési és használati meleg víz előállítása; C fényelemes „gyűjtő”- felületek; 1 télikert (naptér); 2 lakóegység; 3 gazdasági tér.

Emberközeli építészet

A laikus számára is nyilvánvaló, hogy lakáskörülményei mélyrehatóan be­folyásolják egészségét, életritmusát, sőt egész életmódját. Teljesen más ugyanis az élettere annak, aki sivár, zöldterület hiányos „panelrengeteg­ben”, eltérő azé, aki kertes családi házban, és alapvetően más azé, aki tudatosan teremtett öko- vagy bio környezetben él a családjával.

A bio építészetet nem csupán technikai oldaláról közelítenénk meg, hanem egy lényeges jellemző­jére szeretnénk rávilágítani: az épü­letek és az ember kapcsolatára. Ezzel máris nehéz helyzetbe kerül­tünk, hiszen ennek a szoros kapcso­latnak a „megfejtéséhez” mélyreha­tó emberismeret szükséges. Mert valójában ki és milyen is az ember? – teszi fel a kérdést az építész, aki szerint ennek megválaszolásában még ma is nagyfokú egyoldalúság és bizonytalanság tapasztalható. Az összeomló materialista világkép mellett napjainkban mind több val­lás, filozófia, világnézeti diszciplína kínálja magát, ily módon bárki megtalálhatja a hozzá leginkább „illőt”. A mérhető fizikai-anyagi mellett tehát újra felmerülnek a lel­ki és szellemi aspektusok: mint például az analóg gondolkodás, mely szerint „minden mindennel összefügg” vagy az „ahogy fenn, úgy lenn” ideája.

Ugyanakkor az ember cselekede­teiből, környezetéből „kiolvasható” egész személyisége. Gondoljunk csak például a kézíráselemzésre, de ugyanígy mélyreható jellemzés ké­szülhet egy épület alapos megszem­lélése alapján is annak használóiról, megerősítve a tényt, hogy az ember és a ház közötti kapcsolat lényegbe­vágó. S hogy mikor nevezhető ez a kapcsolat ideálisnak? Az építész sze­rint abban az esetben, ha az adott la­kóépület kifejezi a benne élők, dol­gozók belső világát, s e lelki-szellemi tartalmak fizikai „kivetülésévé” vá­lik.

Ezáltal pedig – az „ahány ház, annyi szokás” analógiáján – eljutunk ahhoz a sokszínűséghez, amelyet az építészetben azok a különböző alter­natívák jelentenek, melyek lehetősé­get nyújtanak a „másként gondolko­dók”, másként érzők, másként akarók számára önmaguk szabad ki­fejezésére – vallja a pályafutása kez­dete óta a „folyton kereső” alkotók közé tartozó építész. Ebben a kere­sésben a múlt, a népi hagyományok, a vályog- és földépítészet, a környe­zetbarát, a napenergiát hasznosító megoldások, valamint az élet szinte minden területén jelen lévő „antropozófia” hatja át eddigi mun­kásságát, s mindennek legfőbb kife­jezői azok az általa tervezett épüle­tek, melyek építési módjának megválasztásakor minden esetben figyelembe veszi az éltető erőt su­gárzó NAP -ot, az építészet legfőbb „kellékét”.

(Kép fent) Az épület falához – távtartóval – kap­csolt rácsozat tulajdonképpen a legjobb bio vázat képezi a felfutó növényzetnek.

Az épület falára felfuttatott növényzettel a házat érő nyári napsugárzás – hő termelő – hatása óriási mértékben csökkenthető. A falat közvetlenül beborító növényzet hátránya (főként vakolt felületnél) az épületerózió idő előtti megindítása, ám nyers­tégla fal esetén ez egészen minimális

Zöldhomlokzatok

Az egyre terjeszkedő ember évente több száz hektár földet vesz el a ter­mészettől hazánk területén. E ked­vezőtlen folyamat során fizikai kör­nyezetünk élettelen objektumok halmazává válik. Tudjuk, hogy a vá­rosi életforma és környezet számos civilizációs betegsége visszavezethe­tő a csupasz épített környezet hatásaira (porártalom, zaj, idegi megterhelés stb.), melyek a lakó­környezet barátságosabbá tételével javíthatók. A javítás egyik eszköze a növények telepítése és azok ápolá­sa. Ugyanakkor felmerül a probléma, hogy a sűrűn lakott városrészekben kevés a hely a növényültetésre. Ezért ilyen helyeken már régi hagyomány a falak, kerítések befuttatása kúszó­növényekkel. A déli országokban ennek sok szép példáját láthatjuk. A mediterrán flóra igen gazdag, eze­ket alkalmazták is a városlakók, hogy megvédjék magukat és épüle­teiket a túlzott felmelegedéstől. Régi kultúrnövényünk, a szőlő, ma is sokszor szolgál árnyékul a mediter­rán falvak udvaraiban és a városi te­raszokon egyaránt.

A mérsékelt klímában a kúszó­növények választéka kisebb, de azért bőven találunk napra és ár­nyékba is telepíthető, támaszrend­szerrel vagy anélkül kapaszkodó cserjéket, virágokat. Az utóbbiak a meleg égövön egész évben díszle­nek, nálunk inkább a rövid vagy hosszabb tenyészidejű egynyáriak a honosak. Ezek a növények nemcsak a me­legtől, hanem a hidegtől is megvé­denek, a mérsékelt klímában is ja­vítják épületeink hőszigetelését.

Természetes formájukkal, az év­szakok váltakozását követő megjele­nésükkel oldják a falak szigorú rendjét, megkötik a port, csökken­tik a zajt, a szennyezett városi leve­gőt oxigénnel dúsítják, felfogják a csapóesőt, védik az épületet a szél­től és a napsugárzástól.

A bio textúra alkalmazói az épüle­teket növényzettel betelepítve tö­rekszenek az elveszett zöldterületek részbeni pótlására. Nagy lehetősé­gek rejlenek a flóratetők és az élő homlokzatok kialakításában. Az utóbbi nem mai találmány, bár a homlokzatok befuttatásának a múlt­ban elsősorban gazdasági okai vol­tak. A növényszőnyeg kedvező árnyé­kolóhatásával védte az épületfelületet a fény és a csapóeső károsításaitól, ennek köszönhetően karbantartási költséget lehetett megtakarítani. A drága ornamentikák díszei helyett szívesen használták a színes, élő és megújulni képes növényeket. A mai környezeti és városi viszo­nyokat vizsgálva nem túlzott az a követelmény, hogy az épületekre növényeket telepítsünk, amelyek részben megoldják a klimatizálást, a víztárolást és az oxigéntermelést.

(Kép fent) Az épület falához kapcsolt rácso­zott tartóknál a felfuttatott növény­zet lombja nyáron a) napsütésben léghűtő falként mű­ködik; b) esőben pedig kifelé le­pergeti a vízcseppeket.

(Kép fent) Az épület homlokzatára kapcsolt ki­emelt, rácsos vázú biológiai áll­ványzatra futtatott növényzet nyáron biológiai árnyékoló, mely felfogja a nap sugarait, és a kürtőhatás kö­vetkeztében alulról beáramló hűvös levegőt bevezetve hűti az épületfa­lat, télen pedig a sugárzás közvet­lenül éri az épület határoló falát (max. 30%-os árnyékképpel).

Épületeink és a növényzet

A növényi kultúráknak az idő múlását jelző, mindig megújuló formai és színdinamikai jelentőségük van. Ezt közvetlenül látásunkkal érzékeljük, melyet érzékszerveinkkel együtt év­milliók alatt a természet formált olyanná, amilyen. A látást meghatá­rozzák az ember fejlődése során kiala­kult asszociációs és érzelmi viszonyok.

Tudat alatti kapcsolat köt ben­nünket a természethez, nem túlzott hát a követelmény a települések, la­kótelepek épületeinek virágosítására, megmentésére a monotóniától, a szürkeségtől. Az építészeti keret­ben megjelenő természeti formák, a felületi struktúrák és színek kimeríthetetlenül sokoldalúak, gazdagok lehetnek. A változatosság hiánya az oka és magyarázata annak, miért fá­radunk el mesterséges tereinkben annyira, amennyire a természetes környezetben sohasem. Ha ezeket az elveket tudatosan, hozzáértőén használjuk fel, igen különleges és érdekes építészeti hatá­sokat érhetünk el.

(Kép fent) A tetőkert növeli környezetünk zöld­területét, biológiailag pedig erősen befolyásolja az épület lakóinak élet­minőségét, hisz egy kerti napozóte­rület tökéletes – és a város zajától elhatárolt – kikapcsolódást nyújt.

(Kép fent) A rácsozott épület előtti pergola önmagában is némi árnyékot vet a teraszra és a mögötte lévő ablakon keresztül a lakótérbe. Növényekkel felfuttatva – nyáron – akár 100%-os árnyékolás is elérhető vele, télen pedig a belső tér benapozását biz­tosíthatja.

(Kép fent) Rácsozott pergolával fedett lakótér előtti teraszon felfuttatott növényzet hatásai a) nyáron a növény árnyékol; b) té­len – a növények lombhullása után – csak 20-30%-os árnyék terheli a belső teret, melynek ellensúlyozá­saként egy 30%-kal túlméretezett ablakkal a szükséges fénymennyi­ség a lakótérbe juttatható.

Kritériumok

A futónövényeket aszerint csoporto­sítjuk, hogy önhordók-e, vagy tá­maszt igényelnek, ezenkívül meg­különböztetünk lombhullató és örökzöld fajtákat. Futónövények például a nemes és vadszőlőfajták, továbbá a borostyán, támaszt igényel az erdei, a havasi és a tatáriszalag, a kender és a fafojtó fajok, valamint a futórózsafélék. A helyi klimatikus viszonyoktól és az épület tájolásától függően kerül­het sor az elképzeléseknek megfele­lő növényzet kiválasztására. A talajt a telepítési igényeknek megfelelően kell kialakítani.

Hazánkban májustól szeptembe­rig tart az időszak, amikor a nap­sugárzást indokolt árnyékolással csökkenteni. Az épület déli oldalán lombhullató, a nyári kéményhatás hűtési előnyeit hasznosító árnyékoló homlokzat kialakítására kell töre­kedni. A lombok elvesztésével a téli nap melegítőhatása jól érvényesül. A keleti, nyugati és északi oldalon a homlokzat közeli örökzöld nö­vényzet telepítése a legmegfelelőbb. Mindebből kiderül, hogy az el­képzelések megvalósítása igen szé­les körű ismereteket és hozzáértést igényel.

Az élő homlokzatok kedvező hatásai

A növényzet ellenzői gyakran érvel­nek a homlokzat károsításával, nedvesedésével, a rovarok megjele­nésével, a gondozás igényével. Mindezekkel ellentétben kísérletek­kel és mérésekkel egyértelműen bi­zonyították a homlokzati növényzet kedvező hatásait és előnyeit, ame­lyek összefoglalva a következők.

Ezek:

• a nyári időszakban árnyékoló-, hűtőhatású; a levelek a fény felé for­dulva optimálisan árnyékolnak, az épületfelület és a növényzet között a kémény hatás hűt;
• kedvezően befolyásolja a helyi mikroklímát az épületfelületek fel­melegedésének csökkentésével, a kéményhatás légmozgásával, a víz­tárolással és a párologtatással;
• javítja a városi levegő minősé­gét a por- és levegőszennyeződés megkötésével, szén-dioxid-felhasz­nálással és oxigéntermeléssel;
• hozzájárul a kedvező emberi környezet kialakításához esztétikus szín- és formavilágával, a természe­tes illatok terjesztésével, természe­tes élettérérzetet keltve, a városké­pet változatossá, élővé varázsolva;
• kiválóan véd az időjárás hatásai ellen, a homlokzatot óvja a napfény öregítő-, valamint a csapóeső nedvesítő hatásától, mérsékli a felmelege­dés okozta anyagtágulást és moz­gást, ezáltal lényegesen csökkenti a felületi eróziót;
• felületi struktúrától és tömegtől függően csökkenti a zajszintet.

Biológiai feltétel

A zöldhomlokzatokhoz szükséges biológiai feltételeket mi határozzuk meg; az egyéves növényeket kisebb edényekbe, falra, kerítésre, esetleg balkonkorlátra kapcsolva alkalmaz­hatjuk. A növénytartók esetében kulcs­kérdés a könnyűség. Azt javasoljuk, hogy a víztartó képesség fokozása miatt dupla falú edényeket alkal­mazzanak. Fontos szempont a növénytartók­ban a termesztő közeg, melyre a táp­anyag- és nedvességtartás szem­pontjából fokozottan kell ügyelni.

A kúszónövények fejlődése szem­pontjából a legkedvezőbb, ha a be­futtatandó felület előtt zöldterület van, vagy legalább ültető gödrök léte­síthetők. A talaj előkészítésnél figye­lembe kell venni, hogy a növények évtizedekig fognak díszíteni, lomb­tömegük is legalább egy közepes fá­énak felel meg. Ezért a fákéhoz ha­sonlóan kb. 1 m³-es ültető gödör szükséges, lehetőleg teljes talajcserével, szervestrágya-bedolgozással. Az öntözés és tápoldatozás a növények fejlődését gyorsítja, erre a célra a gö­drökbe perforált cső is kell, különö­sen akkor, ha azokat a burkolatban alakítják ki. Szükséges még a fiatal telepítés mechanikai védelme, szol­gálati járdáknál valamilyen segéd­eszköz, amely a növényeket a befut­tatandó falig vezeti.

A növényi kultúrák felfuttatásá­nak a kapaszkodó fajok esetében nincs akadálya, mert azok még az ablaküveg sík felületén is képesek felkúszni. Sokkal előnyösebb a rá­csos hordozóvázra futtatható nö­vényzet, mert annak káros hatása az épületre egészen minimális. Továb­bi előnye, hogy lombkezelése és fej­lődési irányának meghatározása tő­lünk függ, így építészeti szem­pontból tudatosan meghatározhat­juk elhelyezését, még a tervezési fá­zisban.