Ötletek nappalikhoz

A fehér falakat fekete és kék tónusokkal társították ebben a nappaliban

A fehér falakat fekete és kék tónusokkal társították ebben a nappaliban

Látvány

A fehér falakat fekete és kék tónusokkal társították, az ele­gáns fémbútorok, valamint a mintás csempék által kialakult össz­hatást pedig az észak-afrikai stílus inspirálta.

Színek

Az összeállítás üde és drámai is egyben. A fehér háttér­hez sötét fémbútorok kerültek, továbbá egy csöppnyi kobaltkék jelenik meg a párnákon és a bur­kolaton. A szőnyeg kicsit pettyes hatást kelt, emiatt sokkal prakti­kusabb (nem látszik rajta annyira a kosz), és egy kis változatossá­got visz a nagy fehérségbe, míg a faragott paraván biztosítja a textúrát és a formát.

Bútorok

A törtfehér kanapé szögletes vonalaival olyan bú­tordarab, mely minden környe­zetbe belesimul. Itt az arab világ hangulatát idéző kovácsoltvas asztallal és egy fekvőfotellel együtt látható. A kortárs stílusú, ugyanolyan sötét fémből készült lámpa meglehetősen egyszerű külsejével is tökéletesen beleillik ebbe a környezetbe. A cikornyás mintázatú párna nagyszerű ki­egészítője a fekvőfotelnek, mely lágyabbá válik tőle, s mindemel­lett passzol a szoba színösszeál­lításához és motívumvilágához.

Kandalló

Ez az egyszerű kandal­ló, a gyönyörű, kék és fehér csem­pékkel borított parázsfogó területével ugyancsak mór benyomást kelt. Finom színt és mintát visz a térbe anélkül, hogy megbontaná az öreg téglák és a nyitott formá­jú kandalló stílusát. Ez nagyon fontos. Hogy az elképzelt motívu­mok jól mutassanak, nem szabad a helyiség eredeti jellegzetessége­it figyelmen kívül hagyni, a végle­ges formát azokkal együtt kell ki­alakítanunk.

Kiegészítők

A kovácsoltvas lám­pa, a kék tálak és a tányér mind­-mind mór stílust sugallnak, viszont a többi dísztárgy modernebb. Ez utóbbiak nagyszerűen beleillenek a fehér-kék és fekete alkotta kép­be, és könnyed összhangot alkot­nak a többivel. A mór hatást legin­kább az ablak előtt álló paraván tükrözi, de fehér színének köszön­hetően könnyeddé és világossá vált. Megváltoztatva a szoba hangulatát, helyzete tetszés szerint módosítható.