Színek a környezetünkben

A színterápia napjainkban

A tizedik század a „tudományos forradalom kora”, igen nagy fordu­lópont a tudomány törtében. A tudósok már nem elégedtek meg a jelenségek miértjével, nem azt kérdezik többé, hogy miért történ­nek a dolgok, hanem, arra kérdésre keresik a választ, hogy hogyan történnek. A színterápia ismét a figyelem középpontjába került. Számos tudományos kísérlet és kutatás támasztotta alá a színek anyagcsere-, ideg- és immunrendszerre kifejtett pozitív hatását.

A színterápa lényege

A színterápia lényegében azon alapszik, hogy minden anyag, bele­értve az emberi testet is atomokból és atommezőkből áll, amelyek meghatározott frekvencián rezegnek. A színek gyógyító hatása pe­dig pontosan ezen felismeréssel magyarázható, miszerint sejtjeink rezgőmozgásával áll összefüggésben. A betegségek és a rosszul­létek ugyanis a sejtek rezgésszámában létrejövő diszharmóniákra vezethetők vissza, amelyek meghatározott frekvenciájú színek se­gítségével visszaállíthatok az eredeti egyensúlyú állapotba.

A színeket testünk különböző módon képes felvenni: a termé­szetes fénysugárzást a napsugárzás által (amely magában foglalja a spektrum valamennyi színét), míg a mesterséges fénysugárzást fényforrásokkal előállított fénysugárzás révén. A természetes szín felvételét biztosítják az ételek, italok, ásványok a természe­tes eszenciákkal színezett fürdők, vagy a természetből származó növényi olajok bőrfelületen történő bemasszírozása, testmasszázs révén is. Színterápia lehetséges felső ruházat használatával, vagy meditáció, vizualizációs technika segítségével, vagy mindezek kombinációival.

A színterápia „finom” kiegészítő kezelés, amelynek nincsenek mellékhatásai, nem okoz függőséget, nincsenek mellékhatásai, és bármely más kezelés mellett használható. Elősegíti a mérgek kiürülését a szervezetből, tehát igen jó méregtelenítő hatás érhető el általa, ezáltal felerősíti a gyógymódok hatását, így felgyorsítja a gyógyulás idejét. A kezelés csupán önmagában is eredményes lehet, rendszeres alkalmazása növeli a hatékonyságot, jól hat az általános érzelmi állapotunkra is. A kromoterápia létjogosultsága ma már számos területen ismeretes, így az esztétikai problémák kezelésére is figyelemre méltó.

Néhány név a színterápia újkori történetéből:

Jákob Lorber 1851 -ben adta közzé A napfény gyógyítóereje c. könyvét, amelyben újraélesztette a napfénnyel való kezelés módszerét. A napfénykezelés eredmé­nyességét a rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén, valamint a nap-fénytinktúrák készítését kutatta.

Niels Ryberg Finsen (1860-1904) dán orvos elsőként tudományosan dolgozta ki és adta közzé Fényterápia mesterséges fénnyel c. munkáját. Kutatásáért és munkásságáért 1903-ban Nobel-díjat kapott. A „fotobiologia atyja”-ként vált közismertté.

Rudolf Steiner okkultista filozófus, tanár, vallási vezető foglalkozott a színek vizsgálatával, meggyőződése volt, hogy a szín egy létező entitás, és hogy minden színnek speciális spirituális jelentősége van. A színeknek rendkívül nagy jelen­tőséget tulajdonít a 20. század orvostudományában.

Mester Endre a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora elsőként használta a lágylézerfényt égési sérülések fájdalmainak csökkentésé­re és a sebek, meggyógyítására. A lézerfény lerövidíti a gyógyulási időt, és csök­kenti a hegesedést. (A koncentrált fénysugár ismert neve a lézer, előnye a nagy teljesítmény, a gyorsaság. Kis területre összpontosítható ez a három előnyös tu­lajdonság, ez tette lehetővé a sebészetben, a szemészetben és bőrgyógyászat­ban történő sikeres alkalmazását.)

Dr. Fenyő Márta biofizikus, lézerspecialista és feltaláló. Mester Endre professzor mellett dolgozott, a lágylézer hatását vizsgálta. Arra a következtetésre jutott, hogy a fény akkor a leghatékonyabb hatású, ha polarizált és teljes spektrumú. A polarizált fény erősíti az immunrendszert, eredményes visszér- és bőrbántalmak esetén.

Az elmúlt években számtalan, a színterápián alapuló módszer és eszköz jött létre. A következőkben csupán néhány ismertebb példát mutatunk be.

Színes medenceA medencében lévő víz alatti világítás cserélhető színes lencsékkel, vagy száloptikás világítással adja a kiválasztás szerinti hat szín valamelyikét.

Színterápiás módszerek és eszközök

A tapasztalati úton szerzett ismeretek alapján ma már tudo­mányággá fejlődött a fénnyel, színnel történő gyógyászat. A szín­gyógyászat ma a testi és lelki egyensúly megtartását célozza, és kezeléskiegészítőként alkalmazzák. A színes fény elektromágne­ses hullámainak energiáját használják, a test különböző problé­más részeire irányítva.

A színek jótékony hatásait többféle módon gyűjthetjük be: „Néma sugárzás” útján: amikor nem tudatosan gyűjtjük be a színerőket, hanem a közvetlen környezetből jutunk az energiához. Ezek a fal, a padozat, a függöny, a bútorhuzat színe, amelyek megválasztásánál egymáshoz való viszonyukat is vizsgáljuk. Tapétát a bútorkárpithoz, ha ez már megvan, akkor hozzáválasztjuk a függönyt és így tovább. De így vagyunk ezzel az öltözködésnél is. Ruhához a cipőt, ha már mindkettőt kiválasztottuk, hozzá keressük a táskát, kesztyűt, kendőt.

SzínételekSzínételek: sültek, vendégváró falatok, desszertek

Tudatosan segítjük elő belső harmóniánk megteremtését. Ez lehet színtáp­lálék, színital, színmeditáció, színnézés, színes lámpák, színes fények, színes olajok, színes fürdővíz, színes terítékek. A néma besugárzások lényegesen lassabban hatnak, mint a tudatos színke­zelések.

SzínitalokSzínitalok

A Bioptron-lámpa

A látható fénytartománnyal való gyógyítás egyik eszköze a Bioptron-lámpa, az 1990-es évek elejétől alkalmazzák. A polari­zált fényt (a lámpából kilépő párhuzamos elektromágneses hullá­mokat) egy különleges többrétegű szűrővel hozzák létre. A fény a sejtanyagcserére fejti ki hatását, fokozódik az oxigénfelhasználás, így a szövetekben regenerálódó folyamatokat indít be.

Ez a polarizált fény nem tartalmaz ultraibolya fényt, így terápia alkalmazása során az érintett bőrfelület nem színeződik el, nem pirosodik és nem barnul le. Mivel a látható fénytartomány mellett az infravörös fénytartományból is tartalmaz kis mennyiséget, így kevés hő is keletkezik, ami melegít. A legfontosabb azonban, hogy a fényterápia során a fény bejut mélyebbre a szövetekbe.

Med-Colour-kristálylámpa

A Med-Colour-lámpa egyesíti a szín- és a kristályterápiát. Hegyi­kristály prizmán keresztüljut a választott színszűrővel szűrt színes fény a kezelendő felületre. Kezelhetők az akupunktúrás pontok, a csakrák, illetve maga a bőrfelület.

A kromoterápia létjogosultsága ma már számos területen ismeretes, így az esztétikai problémák kezelése is figyelemre méltó. Alkalmazható bármely tí­pusú bőrre, pattanásokra, ráncokra, narancsbőrre, fogyasztókra, bőrfeszesség-visszaállítóra. Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek bőrelszíneződései, a cellulitisz kialakulása és megszüntetése ellen.

Az aura-szóma

Az ismert fényterápián túlmutat az aura-szóma, ami egyesíti a szín- és a fényterápia elemeit, a lélek terápiája, a színekben, illa­tokban megfogalmazott, energiával bíró gyógymód.

Az aura-szóma eredete

Az aura-szóma rendszerét az angol Vicky Wall alkotta meg 1984-ben. A színek se­gítségével állítja föl diagnózisát. Az eszköze nem más, mint egy különböző színek­ben ragyogó egyensúlyolaj-sorozat, amely 94, kétféle színű folyadékot tartalmazó üvegből áll. Az aura (latin) jelentése illat, a szórna (görög) jelentése test. A kiválasztó személy négy üvegcsét választ ki, minden előzetes megfontolás nélkül, ösztönösen. A választás négy különböző szempont alapján jellemzi az egyént. A konzultáció során a terapeuta ismerteti a választott színek és színpárosítás kapcsolatát a betegségekkel, lelki és fizikai állapotokkal, a csakrákkal, az aurával. Javaslatot tesz a színek tudatos alkalmazására.

Az aura a testünket körülvevő energiaburok mint egy energia­mező, és a testben a csakrákon, valamint a gerincoszlop mentén áramló energia meghatározott színekkel rendelkezik. Az aura vé­dőmező, amely mint egy burok vesz körül bennünket. Ismeretes mondás: „burokban született”.

Aura-szoma egyensúlyüvegek mintakollekciójának részleteAura-szoma egyensúlyüvegek mintakollekciójának részlete

Ősidők óta, szinte minden kultúrkörben fennmaradó nyomait láthatjuk, rajzokon, domborműveken, festményeken. A keresztény egyház szentjeinek a feje körül látható glóriát aranysárgával jelez­te, de hasonló jelzéseket láthatunk a görög istenek, a római csá­szárok, az inka vagy indián szentek feje körül is.

Aura 1Aura 2Aura színskálája a mellérendelt testi-lelki állapotról, valamint a vizsgált személy gondolati és érzelmi világáról

Az emberi testet körülvevő, különböző színű és rétegű ener­giaburkot néhány különös képességű látó érzékeli, vagyis látja az aurát. Természetes adottságunknál fogva ezzel a képességgel mindannyian rendelkezünk, csak az évszázadok során elsorvadt bennünk.