• szennyvíz

Egészségügyi létesítmények, vízellátás és szennyvíz

A fűtéshez hasonlóan itt is arra törekszünk, hogy a felújítási és bővítési munkák tervezéséhez nyújtsunk segítséget. A tulajdonképpeni szerelési munkák kivitele­zését többnyire szakemberekre célszerű bízni. A házilagos kivitelezésre itt is az előkészítő és befe­jező munkák területén nyílik lehetőség.

Vízellátás

A horganyozott acél vízvezetékcsövek átlagos élettartama mintegy 15-40 év, ez jelentős mér­tékben függ az ivóvízben lévő anyagoktól, ül. a víz agresszivitásától. Csak tapasztalt szakember tudja megítélni, hogy egy régi vezetékhálózatot sürgősen ki kell-e cserélni. A megítélés szempont­jából mértékadó a mészlerakódás és a rozsdaré­teg vastagsága, valamint a meglévő anyagvas­tagság. Mindenesetre, ha a vízvezeték csövein az első tömítetlenségek már megjelentek, az átépí­tési munkák során az összes vízvezetéket cserél­jük ki.

A vezetékhálózat bővítésénél vagy (részleges) felújításánál mindenekelőtt az anyag kérdését kell tisztázni. A házban lévő hidegvíz- és melegvíz­ vezetékek számára elvileg horganyzott acélcsö­vek, rézcsövek (kemény és lágy) valamint újab­ban térhálósított polietiléncsövek alkalmazhatók. A rézcsövek hajlíthatok és légyforrasszal forraszt­hatók, ezáltal aránylag könnyen, gyorsan és egy­szerű szerszámokkal lehet őket feldolgozni.

A horganyozott acélcsövekre ezzel szemben a helyszínen külső menetet kell vágni, majd mene­tes karmantyúkkal össze kell azokat csavarozni, ami már csak a szükséges menetvágó berende­zés miatt sem ezermestereknek való munka.

Vezetékek élettartama

A réz- és acélvezetékek élettartama csaknem azonos. A réz, mint anyag, ugyan drágább, de a rövidebb szerelési idők miatt még az iparosok is egyre szélesebb körben használják. Minden fémből készült vízvezetékre érvényes, hogy a fém parányi mennyisége a vízben folya­matosan oldatba megy (acélvezetékeknél ez pl. arról ismerhető fel, hogy a vezetékhálózat leüríté­se után a víz barnára színeződik). Az egyes régi házakban még fellelhető, ólomból készült ivóvízvezetékeket az ólom egészségre ártalmas hatása miatt feltétlenül cseréljük ki.

A hullámos védőcsőben elhelyezett polietilén­csövekkel a fémcsövek sok hátránya kiküszöböl­hető. Ezeket a csöveket a jól átgondolt technikájú rendszer (cső a csőben) révén, egyszerű eszkö­zökkel ezermesterek is könnyen fel tudják dol­gozni, nem korrodálnak és (mai ismereteink sze­rint) nem adnak át káros anyagokat a víznek – új létesítményekhez tehát megfontolásra érdemes alternatívát jelentenek. A házi rendszerekben al­kalmazott ilyen vezetékek élettartamáról ma még nincsenek megbízható tapasztalataink, a védő­csövekben elhelyezett vezetékeknél azonban a hibás darabokat könnyen ki lehet cserélni.

Konyhában és fürdőszobában a csővezetékek fektetésére jó lehetőséget kínál az úgynevezett takarófalas megoldás. A vezetékeket nem falhor­nyokban, hanem a csupasz falon helyezzük el, majd burkolattal vagy vékony fallal takarjuk el, pl. 5-10 cm vastagságú ALBA-fallal, habkő- vagy pórusbeton falazóelemekből készült takarófallal. Az ilyen falfelületeket tudatosan fel lehet használni a tér formálására is, pl. lerakó-párkányok, zu­hanyválaszfalak számára vagy falak kiegyenesítésére.

Olyan részeken, amelyek a fröcskölő víz közvetlen hatásának nincsenek kitéve, a vezeté­kek szabadon álló vezetése is elképzelhető. Ez átgondolt tervezési és gondos kivitelezés esetén esztétikailag még egészen kellemes is lehet. Ha a falazat kellően vastag (>12 cm), akkor a csővezetéket később bevakolandó falhornyokban és kivágásokban is vezethetjük.

Ennek elsősor­ban a következő előnyei vannak:

• kényelmes szerelés;
• hang- és hőszigetelő burkolás;
• esztétikailag nem jelent gondot és tiszta.

Gondoljunk azonban arra, hogy

• teherhordó és merevítőfalakban statikai okokból nem mindig szabad hornyokat készíteni;
• a falban nem szabad vízszintes hornyokat ké­szíteni;
• válaszfalakban ne hozzunk létre hanghidakat;
• külső falakban kerüljük a hőhidakat.

Minden vízvezetéket rostos vagy hab szigetelő­anyaggal kell burkolni, a melegvíz vezetékeket a hőveszteségek megakadályozása, a hidegvíz­vezetékeket a kondenzvíz lecsapódásának megakadályozása érdekében. Szabadon álló vezeték­nél ajánlatos a kereskedelemben kapható héjakkal vagy tekercseléssel végzett utólagos szigete­lés. A burkolás, valamint a csőbilincseknél alkalmazott gumikarmantyúk emellett az áramlási zaj átadása ellen is védenek.

A meglévő alsó elhelyezésű WC-öblítő-tartályokhoz ma szinte minden építőanyag-áruház­ban olcsón kaphatók olyan öblítésmegszakítók, melyek az öblítőkar elengedése után az úszósze­lepet súlyuknál fogva visszaállítják és így figye­lemreméltó vízmennyiséget takarítanak meg. A felső öblítőtartályoknál úgy segíthetünk magun­kon, hogy a harangot a víz felszíne alatt néhány cm-rel megfúrjuk (furatátmérő 6-8 mm). Öblí­téskor az átfúrt rész alatti víz a tartályban marad, hacsak az öblítőkart nem tartjuk lenyomva.

14.11. ábra. A lefolyóvezeték kicserélése. Elő­térben a WC függesztéséhez alkalmas szaniter-szerelőfal.

14.12. ábra. A szaniter létesítményekhez al­kalmazott takarófalnak több célja Is lehet: a víz- és lefolyóvezetékek elhelyezése; a fröcskölő víznek kitett részeken a keramikus falbur­kolat alépítménye, a mögöttes szigetelést is beleértve; térkialakítás; a fal kiegyenesítése; zuhanyválaszfal; lerakópárkány

14.13. ábra. Utólagos szabályozás beépítése a WC öblítővizéhez: Az eredetileg csak a vízleeresztés megindítására szolgáló működtetőkart vegyük ki, a csuklót sasszeggel vagy csa­varral tegyük merevvé és a kart tegyük vissza. Így a kar felnyomásával szabályozható a lefolyó vízmennyiség.

14.14. ábra. Az öblítővíz mennyiségének sza­bályozása súly beakasztásával (szaküzletek­ben kapható) Ha a működtetőkart rövid öblítés után elengedjük, ezt a beakasztott súly rögtön felnyomja és ezzel az öblítési fo­lyamatot megállítja.

Az esővíz hasznosítása

Az ivóvíz értékes „élelmezési cikk”. Ezért minden javítási vagy új szerelési munka alkalmával következetesen juttassuk érvényre a vízzel való takaré­koskodás minden lehetőségét: tömítsük el a cse­pegő csapokat, a mosogató- és mosdószerelvé­nyekbe szereljünk be átfolyás-határolókat, a WC-k öblítőtartályába építsünk be öblítésmegszakítót stb.

Még így is csak a háztartásban felhasznált ivó­víznek csak 30-40 %-a az a mennyiség, amely­nek valóban ilyen minőségűnek kellene lennie. A többi 60-70 % – ez fejenként naponta legalább 70 L – a WC meghúzásakor zubog el vagy olyan célra használjuk, melyre általában gyengébb mi­nőségű víz is megfelelő lenne. A tetőfelületekről lefolyó esővíz hasznosításával a nagy ráfordítások árán előkészített ivóvíz fogyasztását jelentős mértékben csökkenteni lehet.

Az esővíz lágy víz, ezért egy egyszerű szűrés után a WC-k öblítésén és a kert öntözésén kívül fehérneműk mosására is kiválóan alkalmas. Tu­dományos vizsgálatok bizonyítják, hogy erre a célra az esővíz minősége higiéniai szempontból teljesen kielégítő, a víz kisebb keménysége miatt pedig érezhetően kevesebb mosószert kell hasz­nálni, ami csökkenti a tisztítóberendezések és a folyók terhelését.

A vízvezeték-hálózaton végzendő nagyobb be­avatkozásokkal együtt ezért a WC-k öblítőtartálya­ihoz és más esővíz-felhasználókhoz fektessünk le esővízvezetéket is, még abban az esetben is, ha az esővíz összegyűjtéséhez szükséges berende­zés megvalósítását csak későbbi időpontban ter­vezzük.

Az esővíz felfogására földbe épített ciszternák vagy a pincében felállított műanyag tartályok alkalmasak. A tároló térfogata a vízszükséglethez és a tetőfelületek alapján várható esővízmennyiséghez igazodik: egy négyszemélyes háztartás­hoz és 100-150 m² tetőfelelthez kb. 2-4 m³ tárolótérfogat kívánatos, de már kisebb térfoga­tokkal is figyelemreméltó mennyiségű ivóvizet lehet megtakarítani.

Egy esővízgyűjtő berendezés vázlatát és annak lényeges elemeit a 14.15. ábrán mutatjuk be:

• a pincében elhelyezett tároló vagy a földbe süllyesztett ciszterna (utóbbinál a fagyvédelem érdekében a tároló fedőlapját és falait a terep­szint alatt kb. 100 cm-ig pl. nedvességre nem érzékeny habüveg lapokból álló hőszigetelést kell alkalmazni);
• az esővíz levezetőcsöve csappantyúval, eső­vízkifolyó iszapfogóval és szűrővel.
• leeresztő- és túlfolyócső;
• ivóvíz-bevezetés pl. úszós szelepen át, arra az esetre, ha az esővízkészlet elfogyna;
• házi vízellátó berendezés szivattyúval és hidro­forral;
• finomszűrő;
• műanyag esővízvezetékek (a fémvezetékek túl gyorsan korrodálnának).

Eltekintve a házilagos kivitelezéssel elérhető költségmegtakarítástól, pénzügyi szempontból megéri, ha (pl. sorház jellegű beépítés esetén) a szomszédokkal közösen egy nagyobb berende­zést üzemeltetünk. Európában vannak már olyan törekvések is, hogy egyes községekben megkívánják az esővíz felhasznált mennyiségének külön számlálóval való mérését. Erre azután csatornadíjat vetnek ki. Az öntözővizet a vízszámláló előtt lehet leágaztatni.

14.15. ábra. Az esővíz hasznosítása 1 a tetőről levezetett víz; 2 készlettároló ciszterna, itt: be­tonozott falakkal (alternatív megoldás: műanyag tartá­lyok); 3 túlfolyó- és leeresztőcső; 4 szivattyú hidroforral; 5 finomszűrő; 6 megcsapolások a mosógép, kiöntőmedence, WC és a kerti öntözés számára; 7 szennyvíz-­lefolyóvezeték.

Szennyvízelvezetés

A lefolyóvezetékekhez ma főleg szürke PVC, ill. hőálló polietiléncsöveket alkalmaznak, amelyek szinte minden építőanyag-áruházban kaphatók. Olcsók és feldolgozásuk könnyű, a kisebb javítá­sokat és új szerelési munkákat, pl. egy mosdó bekötését, önerőből is elvégezhetjük. Hosszabb élettartamúak és jobb hangszigetelők az öntött­vas lefolyócsövek, amelyek beépítése, megmun­kálása azonban nehezebb és sokkal drágábbak. A magánerős lakásépítkezéseknél ezeket főleg a közbenső födémekben elhelyezett lefolyókhoz, valamint a ház központi ejtő- és vízelvezető veze­tékéhez alkalmazzák.

A házilagos kivitelezők sokszor nem gondolnak rá, hogy a lefolyóvezetékeknél is milyen fontos a vezeték helyes nyomvonala és szakszerű elhelye­zése. A vezetékek méretezésére és a hálózat kivitelezésére vonatkozó legfontosabb előírásokat feltétlenül be kell tartani. A hibásan lefektetett vezeték zajok és szagok forrása lehet, ezeket pl. a födémben vagy takarófal mögött húzódó cső esetén később már nem, vagy csak nagy munká­val lehet kiküszöbölni.

A lakóépületekben alkalmazott ejtőcsövek bel­ső átmérője általában 100 mm. Ezeket légtelenítés céljából változatlan keresztmetszettel a tető fölé kell vezetni. A vízszintes bekötővezetékeket (átmérőjük 40-70 mm) legalább 3 % lejtéssel kell fektetni és azok nem lehetnek 5 m-nél hosszabbak, ellenkező esetben a szennyező anya­gok lerakódnak és dugulásra kell számítani. A régi ólom bekötővezetékeken végzendő munkák­hoz – ha azokat meg kívánjuk tartani – a szakipa­ros gyakorlott kezére van szükség. A vízszintes WC-bekötővezetékek lehetőleg rövidek és 100 mm átmérőjűek legyenek. A fagyveszély­nek kitett vagy zavaró áramlási zajt okozó lefolyó­vezetékeket tárjuk fel és burkoljuk be szigetelő­anyaggal.

Néhány vidéki épületnél még hiányzik a köz­műcsatornába való bekötés lehetősége. A koráb­ban – a mezőgazdaságilag hasznosított területek trágyázása miatt – gondot nem okozó, zárt emésztőgödröket a hatóságok ma már nem vagy csak különböző kikötésekkel engedélyezik. Min­den építkezésnél megkívánják a közüzemi csa­tornahálózathoz való csatlakozást.

Ehhez új, kő-agyag vagy műanyag alapvezetékeket kell lefek­tetni. Korábban betoncsöveket is alkalmaztak. A vezeték nyomvonalának megtervezésekor figye­lembe kell venni, hogy a közüzemi vízelvezetés vegyes vagy elkülönített rendszerű. Elkülönített rendszernél az eső- és szennyvizet a házban is két külön vezetéken keli a két gyűjtővezetékhez vinni. Hosszabb házi bekötővezetékek esetén 15 m-ként kémlelő aknát kell elhelyezni.

14.16. ábra. Szennyvízátemelő berendezés 1 szellőzőrés; 2 bejárati ajtó; 3 rés a friss levegő számára; 4 pincepadló; 5 hozzáfolyó vezeték; 6 elzáró tolózár; 7 átemelő berendezés gyűjtőtartállyal, úszós működtetés­sel és szivattyúval; 8 visszafolyás gátló; 9 a visszaduzzasztás szintje fölött vezetett lefolyóvezeték; 10 a visszaduzzasztás szintje, pl. utca; 11 az épületen kívül, fagy­mentes mélységben vezetett lefolyóvezeték; 12 szellőzés a tetőn át.

14.17. ábra. Többkamrás derítőakna 1 szellőzés; 2 ürítő-/vizsgálónyílásokkal ellátott lefedés; 3 zsilippel szabályozott elfolyás; 4 lebegő iszap; 5 leüle­pedett iszap; 6 befolyás. Az akna helyszínen öntött betonból vagy előre gyártott betonelemekből készíthető.

Az alagsori szennyvízcsatorna-bekötéseknél gondoskodni kell a közüzemi csatornahálózatból való visszaduzzasztás megakadályozásáról, ne­hogy heves esőzések alkalmával, ha a csatorna az esővizet nem képes befogadni, a víz a lefolyó­vezetéken visszafolyjék és elárassza az alagsort.

Ehhez vagy azt kell biztosítani, hogy minden lefo­lyónyílás a visszaduzzasztás maximális szintje, azaz az utcaszint fölött legyen (ez domboldalon fekvő épületeknél többnyire még az alagsorban is megvalósítható), vagy visszaduzzasztás-gátlót kell beépíteni. Ezen a visszaduzzasztás-gátlón át lehet pl. a pincében elhelyezett mosógépet vagy mosdót vízteleníteni. Ha az alagsorban WC is van, akkor a szennyvizet szennyvízátemelő be­rendezéssel kell a visszaduzzasztás szintje fölé emelni. Előfordul, hogy az erős terhelésnek kitett alagcsövekből is átemelő berendezéssel kell a vi­zet eltávolítani.

14.18. ábra. Zsompágyas szennyvíztisztítás 1 meglévő kertfelület; 2 beömlés az iszapfogóból; 3 növényzet, pl. gyékény, nád, káka; 4 védőfólia, védőfátyol; 5 szigetelő fólia; 6 a befolyó közeg alagcsöve; 7 a kifolyó közeg alagcsöve; 8 duzzasztó és ellenőrzőakna; 9 kiömlés; 10 gyökerekkel átszőtt földtest, 80 cm vastag.

14.19. ábra. Komposzt toalett alapelve 1 szellőzés a tetőn át; 2 toalett ülőke; 3 a konyhai szerves hulladékok ledobó aknája; 4 szellőzőcsatornák; 5 a kerti hulladékok betöltő fedele; 6 a kész humusz kivételező nyílásának fedele; 7 levegő bevezetés; 8 komposzt-/humusztartály; 9 mellékhelyiség, pl. az alagsorban.

Tisztítóberendezés

Ha elérhető távolságban nincs közüzemi csa­tornahálózat, akkor a szennyvizet helyi kis tisztítóberendezésben kell megtisztítani. Erre a célra különböző rendszerek állnak rendelkezésre, pl. a többkamrás derítőaknák, a homokszűrő árkok, a csepegtetőtestes vagy növényi tisztítóberendezé­sek. A tisztított szennyvizet az esővízzel együtt valamilyen élővízbe (patakba, folyóba) lehet ve­zetni, vagy a talajban el lehet szikkasztani. A szennyvízben lévő szilárd anyagokat ülepítő ak­nában kell összegyűjteni és onnan rendszeresen el kell szállítani a tisztítóberendezésbe vagy mezőgazdaságilag művelt területekre. Egy ilyen be­rendezés építése engedélyköteles.

Komposzt toalett

A vízöblítésű WC egy lehetséges alternatívája a komposzt toalett. Ezzel elkerülhető minden vízpazarlás és vízszennyezés. Ehelyett a fekáliából, konyhai és kerti hulladékból, kifogástalan higiéniai feltételek között és szagképződés nélkül, jól szellőző és hőszigetelt, pl. a pincében felállított tartályban komposzt keletkezik. A kiérlelt humusz a komposzttartály alsó végén gyűlik össze és egy ürítő fedélen át kivéve azt a kert trágyázására lehet használni.