• fémfelület

Fémfelületekkel szemben támasztott követelmények

Minden festendő fémfelületre érvényes követelmények is meghatározha­tók. A festékbevonatok védőképessége és tartóssága nagy mértékben függ a fémfelület előkészítése vagy kezelése utáni állapotától, minőségétől. Nem lehetnek a felületen olyan anyagok, amelyek a festékbevonat tulajdonsága­it előbb vagy utóbb hátrányosan befolyásolhatják…

Mégpedig:

• a megengedettnél nagyobb mennyiségű ún. képződött szennyeződés (a felületi korrózió terméke),
• a megengedettnél nagyobb mennyiségű zsír- és olajszennyeződés,
• a felületre rakódott por, korom,
• tönkrement festékbevonat maradványai,
• savas vagy lúgos kémhatású anyag,
• vízben oldódó anyag,
• kéznyomok,
• nedvesség.

A felületen visszamaradt korróziós termék gátolja a festék tapadását és elősegíti a bevonat alatti további korróziót, amely feltáskásodást, majd levá­lást eredményez.

Kémiai felülettisztítás vagy -kezelés után esetlegesen visszamaradó savas vagy lúgos kémhatású anyagok a fém korrózióját, s gyakran a festékbevo­nat tönkremenetelét okozhatják. A tisztítási műveletek után a festendő felület minősége feleljen meg a fel­használásra kerülő alapozófesték kötőanyaga és pigmentje szerint optimális tisztasági fokozatnak.

Acélfelületek tisztasága, ellenőrzése

Az acélfelületek tisztaságának mértékét az MSZ 1891/1 lap egyezményes megállapodás alapján tisztasági fokozatokban fejezi ki. A fokozatok a tisztí­tási műveletek utáni felület tisztaságának minősítésére, a minőség jelölésére szolgálnak. Az ellenőrzés módjára az MSZ 1891/2. és 3. lap ad útmutatást.

Acélfelületek oxid mentesítésére alkalmas eljárásokkal elérhető tisztasági fokozatokat az MSZ 1891/2. lap mellékletének 1. táblázata ismerteti. A követelmények szabvány szerinti jelölési módja fémtiszta acélfelület esetén: KO +TO, MSZ 1891/1. lap. Egyéb fémek esetén – megfelelő előírás hiányában – a „T” fokozatokat szokás alkalmazni a tisztasági követelmény előírására és jelölésére. Előkezeléssel kialakított, tapadást növelő bevonat egyenletes, összefüg­gő, jól tapadó, semleges kémhatású legyen.

A festékbevonatnak az alapfémhez való tapadása fizikai vagy kémiai, ill. a kétféle kötődés együttes eredménye. A fizikai kötődés (adhézió) a fajlagos felület, azaz a felületi érdesség növelése révén fokozható. A felületi érdesség az adott célra megválasztott bevonat, ill. bevonatrendszer vastagságának 1/3-a, ill. az alapozófesték-réteg összvastagságának legfeljebb 2/3-a lehet.

Hegesztési vagy forrasztási műveletből származó szennyeződések (salak, reve, beégetési szegély, korom, elektróda fröccsenés, folyósítószer marad­vány stb.) nem megengedettek. Ezeket alkalmas módon (köszörüléssel, csi­szolással, szemcsesugaras eljárással, huzalköteges ütőpisztollyal, vizes leoldással stb.) el kell távolítani.

Acélfelületnél az MSZ 1891/1 lap a képződött szennyeződésektől, azaz a felületi korrózió reakciótermékeitől megtisztított vagy „tiszta” acélfelület mi­nőségét K0-K3 fokozatokba sorolja. A fokozatok értelmezését a szabvány 2. és 3. táblázata tartalmazza (38-39. táblázat). A tisztasági fokozatok azo­nosítását az MSZ 1891/2. lap fotóetalonjai segítik.

38. táblázat. Tisztasági fokozatok kézi és kézi-gépi tisztítás után:

k = a kézi és a kézi-gépi tisztítás jele.

39. táblázat. Tisztasági fokozatok szemcsesugaras és gépi csiszoló tisztítás után:

s = a szemcsesugaras és a gépi csiszoló tisztítás jele.

Vas- és acélfelületek tisztasága a képződött szennyeződések tekinteté­ben a felhasználásra kerülő alapozófesték vagy felületelőkezelő készítmény kötőanyagától, ill. pigmentjétől függően K0-K3 fokozatú lehet. A feltétlenül biztosítandó tisztasági fokozatra a 40. táblázat nyújt útmutatást.

Műgyanta kötőanyagú alapozófestékekhez tehát okvetlenül K0-K1 tisz­tasági fokozatnak megfelelő felület szükséges. Olajos kötőanyagú alapozó­festékekhez K2-K3 tisztasági fokozat is megengedhető, azonban számításba kell venni, hogy a felületelőkészítés minősége és minden festékbevonat tar­tóssága között szoros összefüggés van.

Vizsgálati és gyakorlati tapasztala­tok egyértelműen igazolták, hogy a K0 vagy K1 minőségi fokozatú és kellő­en zsírtalanított felületen azonos körülmények között a festékbevonat tar­tóssága általában többszöröse a K3 fokozatú felületen kialakított, azonos bevonat tartósságának. Különösen kedvező a szemcsesugarasan tisztított felület, mert a K0-K1 fokozaton túl a bevonat kifogástalan tapadásához a kellő érdesség is biztosítható.

A várható környezeti igénybevétel agresszivitásával arányban fokozato­san tisztább felület, magas élettartam-követelmény esetén fémtiszta felület elérésére törekszenek. Ha műszaki vagy gazdasági okokból csak K2 vagy K3 tisztasági fokozatú felület áll rendelkezésre, olyan festék bevonatrendszert, ill. ezen belül olyan alapozófestéket választanak, amely kevésbé érzékeny a felületen lévő oxid­maradványokra.

A felületen visszamaradt jól tapadó revefoltokkal, csíkokkal szennyezett vagy ennél nagyobb mértékben oxidálódott, tehát K3-nál rosszabb minőségű felületre bevonat csak további tisztítás után vihető fel. A gyakorlati kivitele­zés során azonban, a legtöbb esetben, éppen a feltételtől – idő, munkaerő vagy megfelelő eszközök hiánya miatt – eltekintenek a korrózióvédelem minőségének, megbízhatóságának kárára.

Alumínium

Alumíniumon és ötvözetein vékony, jól tapadó, a felület fémes megjele­nését alig változtató természetes oxidréteg megengedett, ha a felületre első rétegként Wash-primer, vagy az alumíniumhoz kémiai kötéssel kapcsolódó festékréteg kerül.

Más esetekben a jó tapadás szempontjából előnyös, ha a természetes oxidréteget közvetlenül festés előtt kémiai vagy mechanikai eljárással eltá­volítják, még inkább, ha az oxidmentesítést kémiai felületkezelés (passzivá­lás) követi. Mesterséges, nem tömített oxidréteg kifejezetten előnyös.

Fémszórással kialakított alumínium bevonaton az időjárás hatására kép­ződött, jól tapadó vékony korróziós réteg megengedett.

Az új, fényes cinkbevonaton (horganyon) a festékanyagok tapadása álta­lában nem megfelelő, ezért ezeknek a felületeknek az óvatos érdesítése megengedett, gyakoribb azonban a kémiai passziválás alkalmazása.

Érdesítés

Az érdesedést – ha kellő idő áll rendelkezésre és a felület korróziós igény­bevétele egyenletes – jól tapadó bázikus cinkkarbonát keletkezése révén, természetes úton is el lehet érni. Erősen szennyezett légtérben azonban a keletkező réteg tartalmazhat olyan szennyeződéseket és vízoldható vegyü­leteket, amelyek rontják a festékbevonat tapadását. A természetes úton történő „érdesítés” tehát meglehetősen bizonytalan kimenetelű. A vidéki vagy nem szennyezett légterű városi környezetben képződött fehér, lazán tapadó cink-korróziós termék eltávolítása után visszamaradt vékony, jól ta­padó réteg megengedett.

Tapadó szennyeződés tekintetében minden festendő fémfelület minősé­ge feleljen meg a táblázat szerinti TO fokozatnak, azaz a felületen kémhatás-és vízterülés vizsgálattal, továbbá fehér szűrőpapírral való áttöltéssel idegen anyag jelenléte ne legyen kimutatható.

A fémfelületen kialakított bevonat tapadását döntő módon a zsírtalanítás után visszamaradt zsír- és olajjellegű tapadószennyeződések mennyisége befolyásolják. A szennyezőanyag még megtűrhető mennyisége a bevonóanyag anyagi tulajdonságaitól függően eltérő. Ezért a zsírtalanítás utáni tisz­taság ellenőrzésére az MSZ 1891/3. lap az előbbinél lényegesen pontosabb eredményt adó vizsgálati módszereket ír elő, nevezetesen a tisztított felüle­ten a vízfilm megszakadásáig mért idő, vagy meghatározott térfogatú víz­csepp kontaktszögének, ill. átmérőjének mérését.

A fenti módszerekkel mért értékekhez tisztasági fokozatokat is rendel T-T jelöléssel. A festékek – kötőanyaguk típusától függően – T-T fokozatnak megfelelő felület tiszta­ságot igényelnek. T-es fokozatnál rosszabb minőségű felületre semmilyen festéket nem tanácsos felhordani.

Festés – fém felületi hibák

A festésre előkészített fémfelületeken éles sorják, durva hibák, mély kar­cok, a felületsíkban észlelhető nagyméretű anyagzárványok nem lehetnek. Az ilyen hibákat köszörüléssel, csiszolással vagy esztétikai igény esetén mű­gyanta alapú tapaszréteggel kell kitölteni.

Az alkalmazandó bevonatrendszerhez, ill. ezen belül az alapozófestékhez megkövetelt felülettisztaság ellenőrzésére igen nagy gondot kell fordítani. Az ellenőrzést az MSZ 1891/1. lap vonatkozó előírásainak figyelembevételé­vel végezzük. A képződött szennyeződés (korróziós termék) mennyiségét nagyítóval vagy szemrevételezéssel kell vizsgálni. Kisméretű daraboknál a teljes felüle­ten, nagyméretű szerkezeteknél legalább 3 helyen.

Zsíros és olajos szennyeződés

Zsír- vagy olajszennyeződés vizsgálatához a vizsgálatra kijelölt helyre né­hány csepp vizet kell önteni. Tiszta felületen a vízcsepp szétterül. Guruló cseppek képződése zsír-, ill. olajszennyeződést jelez. A mennyiségi meghatározást az MSZ 1891/3. lapban előírt módszerek valamelyikével feltétlenül el kell végezni. Viszonylag a vízcsepp-átmérő mérése a leggyorsabb. A 42. táblázat a csepptérfogat, a cseppátmérő és a tisztasági fokozat közötti összefüggést mutatja. Megfelelően kalibrált cseppentő a kontaktszög méré­sére szolgáló „sztalagmik” tartozéka. (A műszer beszerezhető a Műszer­ipari Kutató Intézetnél.)

Vegyi felületelőkészítés vagy -kezelés után indokolt lehet a felület kémha­tásának ellenőrzése. Desztillált vízzel megnedvesített indikátorpapír-csíkot a fémfelületre kell helyezni és kb. 60 másodperc után az indikátorpapír színváltozását ellenőrizni.

A felületi érdesség mérésének legegyszerűbb módja hitelesített etalonok­kal való összehasonlítás, az MSZ 9654 szerint. Ha a felület tisztaság tekintetében nem sorolható be egyértelműen egy fokozatba, akkora kedvezőtlenebb állapotnak megfelelő fokozatba tartozik. A festésre minden tekintetben alkalmasnak minősített felületet körülte­kintő gondossággal meg kell óvni az utólagos szennyeződéstől.