Magasépítészet - 14. oldal

A már beépített kövek a korábban meg­ismert rongáló hatások következtében meghibásodhatnak. Így aj az erőszakos rongálás követ­keztében kicsorbulhatnak; b) valamilyen erő­hatás miatt eltörhetnek; c) igen gyakran a kifagyás és mállás folytán szenvednek alakváltozást; d) a lépcsőfokok és a padlóburkolatok például egyrészt a használat következtében kopnak, másrészt a tisztántartásukra használt víz kioldja bizonyos alkatrészeiket.

Az ilyen módon meghibásodott kövek kijaví­tására több mód kínálkozik:

1. A meghibásodott kő teljes kicserélése. Ez esetben a követ ki kell vésni és megfelelő, lehetőleg azonos származású kővel kell pótolni.
2. A kő meghibásodott részének kővel való foltozása. A Ilyen esetben a hibás részt ki kell vésni és ugyanolyan eredetű, kellően megfaragott, a kivésett fészekbe pontosan illeszkedő kővel ki kell pótolni. Ha mód van rá, a kivésett fészek vagy horony, illetőleg a befoltozott kő befele szélesedő ék alakú legyen (92. ábra). A foltfelületet utólag össze kell dolgozni a kő eredeti részeivel. Az 1944-45. évi háborús cselekmények következtében megsérült műemlékeink egy részét ilyen módon állítják helyre.
3. A meghibásodott részek műmasszával (macsekóval) való kifoltozása. A hibás részeknél befelé ék alakúan szélesedő, fészket kell vésni, és azt egy, a kő őrleményéből és a kőfajta természetének megfelelő kötőanyagból álló ún. macsekó anyaggal kell kitölteni.

92. ábra. Kövek foltozása, ék alakú folttal

Kötőanyagok

A kötőanyag legtöbbször magnezitcement, amely közömbös színénél és annál a tulajdonságánál fogva alkalmas erre a célra, hogy kötés közben kitágul, és egyenletesen betölti az adalékanyag hézagait; a jelen esetben a foltozást befogadó kő hézagaiba is behatol.

Homokkövek esetében kötőanyagul vízüveget célszerű használni. A kijavított felületet a kő többi részével megfelelően össze kell dolgozni. Világosabb kövek esetén ólomzselé és glicerin keverékéből álló gyurmával is kijavíthatjuk a hibákat. Sötétebb kövek esetén sellakot spirituszban oldunk fel, és az így keletkező gyurmát tüzes pákával dolgozzuk be a kijavításra szoruló helyeken.

A macsekóval való foltozásnak hibája, hogy a folt új korában is, de még inkább a későbbi idők folyamán meglátszik. Másképpen patinázódik, mint az eredeti kő. Ebből kifolyólag mérle­gelni kell azt, hogy ily módon javított követ újonnan engedjük-e beépíteni. A második világ­háborúban megsérült, kevésbé jelentős épületeink köveit gazdaságossági meggondolásból macsekózással voltunk kénytelenek kijavítani.

A kövek elszíneződése

A kövek különböző hatások folytán idővel elvesztik eredeti színüket. Az. elszíneződést patinának is szokás nevezni. Az elszíneződés egyes kőfajtáknál előnyös, a leg­többnél azonban esztétikai szempontból nem kívánatos jelenség.

A nagy városok levegőjében levő por és korom különösen a likacsosabb kövek pórusaiba betele­pülve, egy pár év alatt megszürkíti a kövek felü­letét. Ez az elsötétedés idővel fokozatosan erősebb lesz. Érdekes megfigyelni, hogy a zöld öve­zetben és a ritkább beépítésű környezetben az elszíneződés kisebb mértékű, illetőleg lassúbb ütemű. A kemény, tömött szövetű kőzetek, pl. a márvány, a gránit stb. az elszíneződésnek jobban ellenállnak.

Esővíz okozta elszíneződés

A lecsorgó esővíz egyik esetben az elkormozott kőfelületet mossa világosabb tónusúra, más eset­ben a tartósan világosabb árnyalatú kövek felü­letet sötétíti el.  A csurgásos elszíneződés mindkét esetben egyenetlen kontúrokkal szegélyezett fol­tokban jelentkezik.

Barnás, rozsdaszínű elszíneződést okozhat – mint már korábban láttuk – a kövek össze­építésénél használt vasanyag rozsdája által meg­festett esővíz állandóan ismétlődő hatása is.

Fagykárok

Az előbbiekből kifolyólag -úgyszintén, hogy az átázásokat és így a fagykárokat elkerüljük -a víz elvezetéséről, eldobásáról kell gondoskodni. Ez a Szükséghez képest rézsűkkel, lejtőkkel, víztér élőkkel, valamint az illető szerkezet vízorros vagy az adottsá­goknak megfelelően vízköpős kiképzésével érhető el.

Bányanedves kövek

Ide tartozik annak a megállapítása is, hogy a bányanedves kő és a megázott, valamint a vízzel átitatódott kő sötétebb, a bányanedves­ségét elvesztett és a kiszáradt kő világosabb árnya­latú. Ennek folytán az északi oldalra beépített kövek sötétebb tónusúak.

A kövek vízszintes irányú mozgatása, úgyszintén a magasba emelése – sok esetben hatalmas súlyuk következtében – komoly problémát okoz. (A Lánchíd pillé­reiben például 2,00 X 1,50 X 0,80 m befoglaló méretű, kb. 5800 kg súlyú kövek vannak.) Kövek szállításához, tárolásához itt is találhat fontos információkat.

A már kifaragott kövek éleit a szállítás és a beépítésig való tárolás idejére deszkaburkolattal kell védeni a megsérülés ellen. Sőt az olyan már beépített köveket is, amelyek az építkezés további időtartama alatt ki vannak téve a rongálódásnak (pl. a sarok és nyíláskeretező köveket), szintén deszkaburkolattal kell megóvni. A lemezszerű köveket a törések elkerülése végett élükre állítva kell szállítani.

A nagyobb kőtömböket vízszintes irányban kisebb távolságra gömbfából vagy acélcsövekből való görgőkön lehet mozgatni (89 a ábra).

89. ábra. Kövek mozgatása; a) vízszintes irányban acélcsöveken, b) magassági irányban daruval

Régebben az építkezés színhelyen a kövek mozgatása vaspályán mozgó, kocsis, állványos csigaszerkezettel történt. Manapság mind a szállító eszközökre való felrakás, mind a helyszíni magasba emelés megfelelő daruk se­gítségével bonyolítható le (89 b ábra).

Átkötözés esetén a kő éleit falapokkal kell védeni (90. ábra).

90. ábra. Falapok élvédéshez

91. ábra. Kövek felemelése, illetve a daruhorgok beakasztására szolgáló eszközök; a) kabala, b) szolgavas, c) medveköröm, d) ollósfogó

A csigahorgok és daru­horgok beakaszthatósága céljából erre alkalmas esz­közöket: a kabalát, a szolga­vasat vagy a medvekörmöt kell alkalmazni (91 a-c áb­ra). Utóbbiak részére befelé szélesedő fészkeket kell vésni a kövek beépítés után rejtve maradó felületébe. Az előbb elsorolt eszközök olyanok, hogy a kő nyugalmi állapotában könnyű­szerrel elhelyezhetők a számukra vésett fészek­be, illetve könnyen eltávolíthatók onnan, és csak a magasba emelés ideje alatt feszülnek be fészkükbe. A keskenyebb lemezszerű kövek megfogására az ollós fogók (91 d ábra) szol­gálnak.

Kövek elhelyezése

A különböző rendeltetésű faragott kő szerkezetek egyes köveinek beépítését az elhelyező munkák keretében végzik. A nehéz kőegységekből álló faragott kő szer­kezeteknél a vízszintes hézagokat kitöltő habar­csot utólagosan juttatják a kőfelületek közé. A köveket ilyenkor előbb a hézag vastagságának megfelelő vastagságú faékekre vagy faforgácsra, esetleg ólom- vagy palalemezkékre helyezik el.

Ha nem így járnának el, a nehéz kő összenyomná a friss habarcsot, és így a kő nem a kívánt magas­ságban helyezkedne el. Faékek használata esetén azokat előzetesen vízbe kell áztatni, nehogy a habarcs vízétől megduzzadva, a köveket a terv szerinti helyzetükhöz képest megemeljék. A fa-ékeket a habarcs megszilárdulása után el kell távolítani,

A hézagokat utólag öntik ki úgy, hogy a híg habarcs mindenüvé behatoljon. A híg habarcsnak a hézagból való kicsorgását úgy akadályozzák meg, hogy a hézagok szélét agyaggal eltömítik; az öntés céljára középtájon agyagfészkeket készí­tenek. Az így előkészített hézagokba előbb tiszta vizet öntenek, hogy a kő minél jobban telítődjék vízzel; a fölös víz eltávozhatósága végett az agyagtapasztás legmélyebb helyén ideiglenes lyu­kakat készítenek. A függőleges hézagok habarcskiöntését hasonló módon végzik el.

Az elhelyezendő vagy már elhelyezett tárgyakat a bepiszkolódás és sérülés ellen megfelelő módon védeni kell.

Kőrétegződés

Igen lényeges, hogy a faragott-kő elemek rétegződése a szerkezet erőjátékának megfelelő legyen, azaz a rétegsíkok közel merő­legesek legyenek a terhelő erők irányára. Ha nem megfelelő rétegirányú kő kerül beépítésre, az a terhelés hatására a legtöbbször igen rövid idő alatt elreped.

Az előbbieknek megfelelően a függőleges irá­nyú nyomással terhelt kövek, mint a faltestek, oszlopok, posztamensek és a hasonló jellegű kövek rétegsíkjai vízszintesek legyenek (76 a ábra). A boltövek és boltozatok köveinek rétegsíkjai a kő középpontján átmenő sugárral legyenek pár­huzamosak (76 b ábra).

A profilos lábazati kövek helyeslés helytelen rétegirányát mutatja a 76 c ábra. Áttört köveknél a helyes és helytelen réteg-irányt a 76e ábra jelöli meg. A rétegződés irá­nya azonkívül nem közömbös a vízbeszívódás szempontjából sem; a víz a rétegződés irányában könnyebben beszívódik, mint arra merőlegesen (76 d ábra).

76. ábra. A kövek helyes és helytelen rétegiránya; a) pillér, b) boltöv, c) tagozott lábazati párkány, d) párkány, e) áttört lemez esetében

A faragott kő szerkezetek hézagainak szélessége

[table id=434 /]

…szélesek legyenek; a csiszolt és fényezett felületű köveknél pedig mind a fekvő, mind az álló héza­gok 2 mm szélesek legyenek, A megrendelési rajzokon a köveket mind a magassági, mind a vízszintes irányban hézagközéptől hézagközépig kell méretezni. A hézagot a kőfaragó számítja le a kő méreteiből.

A hézagosztásnál a) esztétikai, b) szerkezeti és c) gazdaságossági szempontok játszanak szerepet.

Esztétikai szempontból lényeges, hogy a külső­-belső homlokzatokon mutatkozó hézagok fegyelmezetten jelentkezzenek. Igen fontos, hogy az egyes kövek homlokzati felületének nagysága egymáshoz, másrészt az épülethez vagy az adott egyéb mérnöki műtárgyhoz viszonyítva arányos legyen. Kisebb tömegű építményhez kisebb, na­gyobbhoz nagyobb kőegységeket kell tervezni. Egy­más mellett ne szerepeljenek a többihez képest aránytalanul nagy vagy aránytalanul kisebb kö­vek. A rétegvastagság azonban különböző lehet, magasabb és alacsonyabb kövek válthatják egy­mást; az utóbbiaknak rendszerint szerkezeti jelentőségük is van, ezek lesznek a bekötő kövek.

Szerkezeti szempontból lényeges, hogy az egyes különböző jellegű kövek szerkezetileg helyesen kapcsolódjanak egymáshoz. így pl. a szögben talál­kozó kövek illeszkedési, hézagsíkjai a homlokzati síkra, illetőleg a ferde élre merőlegesek legyenek (77. ábra). Ezt a gondolatot kell megvalósítani egyszer az alaprajzban, máskor a homlokzaton vagy a metszetben (pl. a ferdesíkú támfalaknál) jelentkező ilyen természetű adottságok esetén. Íves alaprajzoknál a függő­leges hézagok sugárirányúak legyenek. A profilos köveknél a hézagosztás olyan legyen, hogy a kövek a tagozatra mérőfej vagy sugárirányú sík mentén illeszkedjenek (78-79. ábra).

77. ábra. Oromfalak és lépcsőmellvédek köveinek hézagosztása a ferde élre merőleges legyen.

78. ábra. Tagozott kövek hézagosztása a profilra merőleges legyen; a) lábazati kő, b) ablaksüveg kő, c) bekötő vas.

79. ábra. Szögben törő párkány sarokkövének hézagai a párkányoké merőlegesek legyenek.

A túlságos hegyes sarkokat eredményező hézag­osztást kerülni kell, mert az ilyen sarkok könnyen letöredezhetnek; ilyen esetben kb. 4-5 cm hosszúságú szakaszon meg kell változtatni a hézag irányát az elhatároló élre merőleges irányban (456 d-e ábra).

Fontos, hogy a vízfolyás útjába hézag ne essék, mert a hézag a vizet a fal belsejébe vezetné, és ez – mint tudjuk – fagykárokat okozna.

Gazdasági szempontból a hézagosztás meg­tervezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a kövek minél kisebb tömbből – tehát a legkisebb hulladékveszteséggel – legyenek előállíthatók, annál is inkább, mert a köveket a befoglaló mére­tek alapján számoljuk el. Éppen ezért pl. a kiálló csapokat és eresztékeket is a gazdaságosabban elszámolható kövekből kell kialakítani. Az előb­biek szerinti hézagosztásnak a mai építő gya­korlatban is nagy jelentősége van.

Kőmetszés

Kőmetszésnek nevezzük a) a rézsűs síkra ráülő kövek (80 a-e ábra), b) a visszaforduló tagozott kövek (80 b-c ábra), c) a több irányból találkozó (80 d-f ábra) és hasonló jellegű kövek hézagsíkjainak és összemetsződésének formailag és szerkezetileg helyes megoldását.

80. ábra. Példák a kőmetszésre; a)-b) ablakkönyöklők, c) küszöbkő, d) mérmű, e) boltozati bordák, f) bordás boltozati vállkő, g) mellvéd posztamens fedkő, h) mellvéd posztamens lábazati kő esetében

A kőmetszés szabályainak alapos ismeretére volt szükség a régebbi építő korokban a mórművek, a boltozati bordák, a tagozott párkányok, csigalépcsők stb. kialakításánál. A mai építési gyakorlatban a kőmetszés problémájával leginkább a párkányoknál, fülkeboltoknál, csavarvonalú lépcsők szegély- és fedköveinél, továbbá a ferde tengelyű, kőboltozatos átereszek, aluljárók, alagutak homlokíveinél és boltozatainál állunk szemben.

Kő visszavágása

Visszavágásra van szükség a tagozott (profilos, vízorros stb.) kövek, szögben találkozó részeinél, tehát a ki- és beugró sarkoknál; ugyanis ezeken a helyeken a falsíkból előálló tagozatok a falsík törési irányát követve visszafordulnak. Tehát ugyanazon a kövön két irányba futó tagozat van. A visszavágás szerkezeti értelmét a 81. ábra magyarázza. Különösen jelentősége van a visszavágásnak a párkányzatokkal kapcsolatban (pl. a párkányok sarokköveinél, a rizalitoknál, lizénáknál, ablak- és ajtószemöldök párkányoknál és a hasonló jellegű helyeken).

81. ábra. Lábazati párkány visszavágása; 1 – rendes; 2 – 3 – visszavágott kövek.

A tagozatok sarokfordulásaival kapcsolatban beszé­lünk élfordulóról és zugfordulóról. Az utóbbi fogalmak értelmét szemlélteti a 82. ábra.

82. ábra.

Holtfutás

Holtfutás. A tagozatok sokszor nekifutnak a falsík­nak (82. ábra): A kőfaragó szakma a profilnak ilyen módon való megállítását a német Totlauf kifejezés szó szerinti fordításával holtfutás-nak nevezi. Kívánatos volna a fogalom megjelölésére a jó magyar kifejezést megtalálni.

Kőkötés

Kőkötések. A faragott kőelemeket egymással és kőburkolat esetén a hátfalazattal össze kell kapcsolni, hogy az egyes kövek ki ne mozdul­hassanak. A kövek egymáshoz kapcsolására szolgálnak a különböző kőkötések, mint a kőcsapok, horony és árokereszték.

Álló helyzetű, lemezszerű kövek véglap illesztése a) tompa illesztéssel, b) hornyos és o) árokeresztékes kötéssel oldható meg (83. ábra). Az árokeresztékes kötés lehet szögletes, félkör vagy ék alakú.

83. ábra. Álló helyzetű lemezek véglap illesztése; a) tompa, b) hornyos, c) árokeresztékes kötéssel

Fekvő helyzetű, hosszúkás lemezek (pl. a lépcsőfokok) véglap illesztésére az ék alakú- kötés alkalmas (84. ábra); álló helyzetű lemezek a függőleges vagy vízszintes tömbkövekhez, vala­mint a hosszúkás jellegű bekötő kövekhez árok­eresztékes kötéssel csatlakoznak (85. ábra).

84. ábra. Lépcsőfokok ék alakú véglap illesztése

85. ábra. Tömbkövek és lemezek csatlakozása árokeresztékes kötéssel

Hosszúkás alakú köveknek (pl. az ajtó- és ablakkereteknek, ballusztereknek stb.) hasonló jellegű kövekhez való kötésére kőcsapot alkal­mazunk (86. ábra).

86. ábra. Kőelemek csapos kötései; a) ablakkönyöklő és ablakkeret, b) ajtókeret, c) küszöbkő és ajtókeret, d) balluszter, lábazati- és fedőkő esetében, e) vascsap, f) bekötő vas

Fém segédkötések

Lehet a kőanyagú hornyok, árkok, eresztékek és csapok helyett a kötések létrehozására idegen anyagot: vasat, rezet vagy bronzot is alkalmazni. Ilyen segédszerkezetek: a kapcsok, horgok, a római bronzék, a két- és háromágú bekötő vasak, a vascsap (87. ábra). Ezek számára a kövekben megfelelő alakú lyukakat kell vésni, amelyeket az idegen alkatrész behelyezése után ólommal vagy híg cementhabarccsal töltenek ki.

87. ábra. Kövek egymáshoz, valamint a hátfalazathoz való kötésére szolgáló: a) kapocs, b) kettős ék, c) bekötő vasak

A vas segédkötéseket horganybevonattal, de legalább kétszeri gondos ólompír mázolással kell a rozsdásodás ellen megvédeni, mert már a koráb­biakból tudjuk, hogy a rozsda egyrészt elszínezi a követ, másrészt a térfogatnövekedés következ­tében azt el is repesztheti. Az előbbiekben tárgyalt fém segédszerkezeteket a kőfaragó munkákat végző vállalatnak kell szolgáltatnia.

Habarccsal való kötés

Külföldön a kövek egymáshoz kötése céljából a függőleges és a ferde hézagok mentén találkozó lapokon egymásra illeszkedő, ék alakú vajatokat faragnak, és az így adódó csatornákat az elhelyezés után híg cement-péppel töltik ki (88. ábra).

88. ábra. Kövek egymáshoz kötése, vésett ékszelvényű horonyba öntött híg cementpéppel

A kőalkatrészek egymáshoz kötésénél a habarcs kevésbé játszik szerepet, mint a terméskő falak­nál. Az egyenletes felfekvés biztosítására és a víz­beszívódás megakadályozására legjobb mész­habarcsot alkalmazni. Teherhordó faragott kőszerkezetekhez f/400 n jelű falazó cementhabar­csot, burkolatoknál pedig a hátfalazatra kiírt habarcsot kell a hézagkitöltésre használni. A faragott kőszerkezetek ábrázolása általában 1 : 20 méretű rajzokon történik, mégpedig alap­rajzi, homlokzati és metszetrajzokon.

Az egymás felett levő kőrétegek alulról felfele növekvő római számozást kapnak. Az egymástól különböző rétegek alaprajzi vetületet, az ún. rétegterveket mind meg kell rajzolni. Az egyes köveket arab számokkal jelöljük. A teljesen azonos kövek ugyanazon arab számjelet kapják, a rétegszámot jelző római szám azonban változik. A minden tekintetben azonos, csak tükörképbelileg külön­böző köveket azonos arab számmal, de „j” (jobb) és „b” (bal) indexszel különböztetjük meg.

A profilos kövek tagozatát, valamint a kisebb méretű, a rajzokon szabatosan elő nem adható és nem méret] élezhető részleteket 1 : 1 léptékű rajzokon adjuk meg.

A kőmegrendelési táblázat a megrendelési rajzok elengedhetetlen velejárója. Ebben a követ­kező  függőleges rovatokat kell készíteni: sor­szám – jel – költségvetési tételszám – darab­szám – hosszúság – szélesség – magasság – terü­let – köbtartalom – megjegyzés.

A megjegyzés rovatban lehet feltüntetni a csapra, csaplyukra, horonyra, árokra, eresztékre, a felületi megdolgozásra és hasonlókra vonatkozó igényt. Ugyancsak itt szokás a bonyolultabb alakú köveket kisebb, szabad kézzel rajzolt izometrikus ábrákkal megmagyarázni. A rajzokon és a megrendelési táblázaton megadott jeleket a kövek beépítésére kerülő oldalán el nem tűnő módon fel kell tün­tetni.

A köveket alaki és felületképzési szempontból meg kell munkálni, meg kell faragni. A köveket a) kézi szerszámokkal, kézi úton vagy b) gépi szer­számokkal, kézi, illetőleg gépi úton faraghatjuk meg.

A kőfaragó kézi szerszámok a következők:

69. ábra. Kőfaragó szerszámok; a) kőkalapács, b) hegyescsákány, c) egyengető, d) tompa élű kőbalta, e) fogazott élű kőbalta, f) fogasvéső, g) laposvéső, h) hegyesvéső, i) repesztő véső, j) fakalapács. k) szemcséző kalapács, l) körző, m) szögmérő, n) derékszög, o) kőgyalu.

Kőkalapács a repesztő ékek beverésére, kövek dur­vább idomítására szolgál (69 a ábra).

Hegyes csákány közepes keménységű és kemény kövek nagyolására, valamint bosszázs-, más néven vag­dalt felületek készítésére megfelelő (69 b ábra).

Egyengető (régi magyar néven gereben), közepes és kemény kövek egyengetésére, valamint durva szem­cséjű felületek előállítására szolgál. Szétszedhető, újra kovácsolható (hegyezhető) alkatrészekből álló szerszám, amelyet nálunk az utóbbi időben ritkábban használ­nak, (69 c ábra).

Kőbalta vagy más néven egyengető kalapács, lehet tompa- és fogazott élű, puha és középkemény kövek durván megfaragott felületeinek egyengetésére, illetőleg durva szemcséjű felület előállítására alkalmas (69 d-e ábra).

Fogas véső kemény kövek finomítására (sarabolására) szolgáló szerszám, amelyet vaskalapáccsal ütöget­nek (69 f ábra). A felület egyenetlenségeit keskeny szala­gokban fejti le. Főleg élszegélyek (lásd később) kialakí­tására használják.

Lapos véső puha kövek, valamint nagyolt és egyen­getett keménykő-felületek finomítására (doroszolására), azonkívül rovátkolt (sarrirozott) felületek és élszegélyek előállítására szolgál; fasulyokkal ütögetik; 2 – 14 cm széles éllel készül (69 g ábra).

Hegyes véső (régi magyar néven gusztony) puha, közepes és kemény köveknél egyaránt mérsékelten durva szemcséjű felületek, azonkívül mélyített élszegé­lyek, valamint bordázott (ún. spandátolt) felület elő-. állítására alkalmas szerszám, amelyet fasulyokkal ütö­getnek (69 h ábra).

Repesztő véső, amelyet alaki megdolgozásoknál nagyolásra használnak és fasulyokkal ütögetnek (69 i ábra).

Fasulyok, vagy fakalapács, gyertyánfából készül; a különböző vésők ütögetésére szolgál (69 j ábra).

Szemcséző kalapács (a német Kröneleisen helytelen fordítása révén koronakalapács néven is szerepel), közép­kemény kövek megnagyolt és durván egyengetett felü­leteinek további egyengetésére (dorozmálására, recézésére), valamint finom szemcséjű felületek előállítására való (69 k ábra). A szemcséző kalapács fokának és raszterjének mérete a megdolgozandó felület szélességi méretétől és a megkívánt finomságától függ.

Derékszög pontos derékszögek felrajzolására és ellen­őrzésére szolgáló vaseszköz (69 n ábra).

Körző körök, körívek felrajzolására, méretek fel­rakására való fa- vagy fémeszköz (69 l ábra).

Szögmérő fából vagy fémből készült ollós, tetszés szerinti állásban csavarral rögzíthető eszköz, tompa- és hegyesszögek felrajzolására, valamint ellenőrzésére szol­gál (69 m ábra).

Kőgyalu fahasábba erősített, fogazott vaslemezekből áll, puha és középkemény kövek finomítására haszná­latos (69 o ábra).

Csirkász félkemény kövek finom tagozatainak meg­munkálására, de főleg az idők folytán elszennyeződött kövek tagozatainak megtisztítására alkalmazott szer­szám, amellyel kaparó mozdulatokat végeznek.

A kő alaki megdolgozásának célja a szerkezeti és formai szempontból megtervezett alak elérése.

70. ábra. Kváderkövek kifaragása, benézéssel, deréklőléc segítségével.

A kváder kövek alaki megdolgozásánál az egyik hosszoldal mentén előzetesen megfaragott élszegélyre állított faléchez (régi nevén deréklőhöz) viszonyítva tud­juk benézni a túloldali hosszéi kialakításakor ide helye­zett másik deréklőt (70. ábra). A továbbiakban a két perem közt kiálló részek lefejtése következik. Ez alka­lommal az élszegélyek adják a vezető vonalakat. A lefej­tést addig kell folytatni, míg a deréklő minden irányban ráfekszik az előzetesen kidolgozott élszegélyekre.

Lényegesen bonyolultabb a tagolt kövek kidolgozása. Ezeknél a befoglaló formára megnagyolt kőtömb egy, két vagy három oldalára rárajzolják a kő megfelelő nézeteit és a felesleges kőrészeket lefaragják (71. ábra). A profilos kövek tagozatait előbb nagyolva, majd foko­zatosan a részletekbe menően faragják ki.

71. ábra. Tagozott kő kifaragása; a) a profil felrajzolása a tömbkőre, b) a felesleges részek lefejtése, c) a profil végleges kidolgozása.

A faragott kövek felületképzései

72. ábra. Faragott kövek felületképzése; a) hasított (természetes bosszázsú), b) nagyolt (mesterséges bosszázsú), c) egyengetett, d)-h) rovátkolt (sarrírozott), i) bordázott (spandátolt), j) csákánnyal vagy baltával fogazott (középkori), k) szemcsézett felület.

1. Hasított, más néven természetes bosszázsú felület (72 a ábra). Ez esetben a felesleges kiemelkedéseket hasító kalapáccsal, csákánnyal, baltával, esetleg hegyes vésővel lehet leszaggatni. Lábazati, sarok, valamint íves nyílásokat szegé­lyező köveknél használatos.
2. Nagyölt, más néven mesterséges bosszázsú felület (72 b ábra), amit csákánnyal vagy hegyes vésővel érnek el. Alkalmazási terület, mint 1. pontban.
3. Egyengetett felület (72 c ábra), amit a) he­gyes vésővel vagy b) fogas baltával lehet elérni. A kőbaltát a felületképzésnél fel lehet használni úgy, hogy a felületre merőleges ütéseket végzünk vele, vagy hogy a felülettel közel párhuzamos – a bárdolásra emlékeztető – csapásokkal dolgozunk, A baltacsapások lehetnek egymással párhuzamosak és szabálytalan irányúak. Alkalmazási terület, mint 1. pontban.
4. Bordázott, más néven spandátolt felület (72 i ábra), amit az előzetesen nagyolt, egyengetett, szemcséző kalapáccsal és lapos vésővel simára dolgozott felületen hegyes vésővel állíta­nak elő, A közel függőleges- irányú, domború bordázat sávszélessége kemény köveknél 25-30 mm, puha köveknél ≥ 30 mm. Lábazati felü­leteken használatos.
5. Felvert felület, amit az előzetesen nagyolt, egyen­getett, ezt követően szemcséző kalapáccsal és lapos vésővel, a kemény köveknél csiszolókővel, puha kövek­nél kőgyaluval simára dolgozott felületen lapos vésővel állítanak elő. A felvert felület közel függőleges irányú 5 – 15 mm széles, laposan homorú vájatok sorozatából áll. Lábazati felületekre, lemeztagokra használatos, leg­inkább műkő elemek esetében.
6. Rovátkolt, más néven sarrirozott, vagy baráz­dált felület (72 d-h) ábra), amelyet az 5. pontban részletezett módon elődolgozott felületen lapos vésővel állítanak elő. A rovátkolás 3-4 mm széles domború sávokat eredményez a kő felületén. Iránya lehet függőleges, vízszintes és ferde, azon­kívül folytatólagos, vagy a véső szélességének megfelelően megszakított, esetleg halszálka min­tájú. A rovátkolás egész kőfelületeken, azonkívül lemezek, lépcsők és hasonlók homloklapjain, lemeztagozatokon stb. használatos.
7. Szemcsézett, más néven recézett vagy dorozmált felület (72 k ábra). Az ilyen természetű félfinom vagy finom textúrát szemcséző kala­páccsal állítják elő az 5. pontban részletezett módon elődolgozott felületen. A szemcsézés igen gyakori felületképzési mód, de mivel eltünteti a kő eredeti struktúráját, ezért inkább csak a lépcsők járófelületén volna létjogosultsága.
8. Fűrészelt felület esetében a felületet tovább nem dolgozzák meg, az ilyen felületeken a fűrésznyomok meglátszanak. Külső lépcsők fellépő felü­letei készülhetnek ilyen módon, azonkívül homlok­zatburkoló lemezek esetében is megfelelő.
9. Durva csiszolású felület, amelyet az 5. pontban részletezett módon simára dolgozott felületen hétféle, természetes vagy mesterséges eredetű csiszoló kövekkel és szemcsékkel, nedves úton hajtanak végre. Fal- és padlóburkolata lemezeken, oszloptörzseken, tagozatokon és élszegélyeknél használatos. Utóbbi esetben dörzsölésről beszélünk. Csiszolni csak bizonyos keménységű köveket lehet.
10. Csiszolt felület mindenben a 9. pontban részletezett eljárással, de három fokozatú csiszoló kő felhasználásával készül. Alkalmazási terület, mint 9. pont.
11. Fényezett felület a 9. pontban részletezett eljárással elődolgozott felületen különleges csiszoló kövek, csiszoló papír és fényező porból elő­állított pépek segítségével állítható elő. Van ún. matt és magas fényezés. A csiszolást egymás után mesterséges habkővel, természetes habkővel és ólompapírral; márványok és gránitok esetében azonkívül még smirglikével hajtják végre. (A fényező por ónhamu, heresó (oxálsav) és kénvirág keverékéből áll.)

A csiszolást kézi és gépi úton lehet elvégezni. Elektromos üzemű gépekkel a csiszolás gyorsab­ban és tökéletesebben végezhető el.

A fényezés általában kemény mészkő, már­vány, gránit és hasonló nemes kőanyagok esetében használatos, ahol az anyag szépsége csak csi­szolt, fényezett (polírozott) állapotban érvényesül.

Összefoglaló megállapítások

Az elsorolt meg­dolgozási módszerek a 8. pontbeli kivételével a kézi munkákra vonatkoznak. Ugyanezeket a felü­leteket elő lehet állítani részben vagy teljesen gépi eszközök (lásd később) segítségével is. Utóbbi esetben a megmunkálás sokszor leegyszerűsödik, esetleg több művelet feleslegessé válik.

Az előbbiek alapján azt a végső megállapítást tehetjük, hogy a simább és finomabb megdolgo­zást nagyolás előzi meg; a durvább megmunkáló eszközöket fokozatosan finomabb szerszámokkal váltják fel. A nagyolást az egyengetés, utóbbit a finomítás követi. Például puhább kövek esetén először csákánnyal vagy kőbaltával, utána hegyes, majd lapos vésővel; kemény kövek esetén először hegyes vésővel, utána fogas csákánnyal vagy fogas vésővel, majd szemcséző kalapáccsal, utol­jára lapos vésővel dolgozunk. Az alaki meg­dolgozásnál a nagyolást repesztő vésővel végezzük.

Az elmondottak után magától értődő, hogy a dur­vább (rövidebb idő alatt elvégezhető) megmunkálási módok olcsóbbak, a finomabb természetű (ennélfogva hosszadalmas) megmunkálások, költségesebbek. A csákánnyal, baltával, egyengetővel, hegyes véső­vel vagy szemcséző kalapáccsal való végleges felületi megdolgozásnak vannak finomsági fokozatai, amelyek­nek kifejezésére leghelyesebb a durva, közepes (vagy félfinom) és apró (vagy finom) megjelölést használni.

A kövek felületi megdolgozása (finomsága vagy durvasága) arányos legyen az építmény nagy­ságával. Általában a nagyobb, monumentálisabb épületek és műtárgyak kőfelületeit durvábban, a kisebbekét finomabban kell megdolgozni. A tago­zatok azonban mindig finom kidolgozásúak legyenek.

Peremezés

A kövek élszegélyeit (peremezését) 1,5-3 cm szélességű lecsapással – rovátkolással – (a mesterséges úton előállított „korund” vagy „karborundum” kővel való) simára dolgozással – csiszolással – és esetleg fényezéssel lehet kiképezni. Az egészen durva felületű sarokköveknél nem készítenek élszegélyt, mert az rossz hatást ered­ményezne.

Kőfaragó gépek

A korszerű kőfaragó műhelyekben pneumatikus³ szerszámok könnyítik meg és gyorsítják a különböző természetű kőfaragó munkát. A kalapácsszerűén működő pneumatikus véső gépek (73. ábra) inkább a nagyoló munkák elvégzésére alkalmasak. A finomabb, apróléko­sabb, szobrász jellegű megmunkálás ez esetben is kézi szerszámokkal történik.

73. ábra. Kőfaragó gépi szerszámok: a) pneumatikus üzemű kalapács, b)-g) különböző (cserélhető)

A lyukfúró gépekkel átmenő és fészekszerű lyukakat lehet fúrni (74. ábra). A marógépek hornyok és árkok, valamint profilok kialakítására alkalmasak. Ezeknek nagy jelentőségük van az azonos tagozatú párkánykövek vagy szerkezeti tornyok, árkok előállítása terén. A gyalu­gépek profilok előállítására alkalmasak. A szélező gépek vékony lemezek darabolására, azonkívül tagozatok elő­állítására megfelelők. A henger- és forgásfelületű köveket esztergapadon munkálják meg. A csiszoló gépek (75. ábra), mint már korábban említettük, a csiszolási munkát gyorsítják és könnyítik meg.

74. ábra. Lyukfúró gépek szerszámai: a) spirál-, b) kagyló, c)-d) kemény lapkás csőfúrófejek

75. ábra. Falra szerelt, csuklós, karos, kőcsiszoló gép; a) nézete, b) csiszolótárcsája

A pneumatikus üzemű gépi szerszámok általában henger – és abban mozgó dugattyúrészből állnak. Működésüket: az egyenes vonalú, váltakozó irányú főmozgást (esetleg a forgó mellékmozgást is) azon elv alapján fejtik ki, hogy a sűrített levegő – egy vezérlő mű segítségével, a henger falában levő furatokon keresztül – az egyik ütemben felülről, a másik ütemben alulról fejt ki nyomást a dugattyúra.

A kőkitermelés

Az építőkövek közel sík felület mentén hasadnak. Ezért bányászásuk a legtöbb esetben úgy történik, hogy kézi vagy gépi úton egymás mellé fúrt lyukakba acélékeket vernek, és ezek segítségével repesztik le a nagy kőtömböket (62 a ábra). A puhább köveknél egy-egy vastagabb kőpadot függőleges résekkel (ún. beréseléssel) osztanak megfelelő nagyságúra, majd alulról vízszintes helyzetű éksorral repesztik le a kőtömböket (62 b ábra).

62. ábra. Kőtömb fejtése; a) repesztessél, b) beréseléssel

A kő kitermelésénél ügyeim kell arra, hogy a bánya különböző rétegeiben levő kövek minősége egymástól eltérő, és főként a felszínhez közelebb fekvő rétegek silányabbak.

A kő bányanedvessége

A bányanedvességet tartalmazó követ könnyebben lehet megmunkálni. A fagyveszély elkerülése céljából azonban csak a bányanedvességéi teljesen elvesztett, kiszáradt követ szabad beépíteni.

A kő darabolása

A bányában kitermelt nagyobb köveket egyrészt a szállíthatóság céljá­ból, másrészt a kőfaragó műhelyben vagy az építkezés színhelyén – a kifaragandó kő befoglaló méretének elérése céljából kisebb darabokra kell osztani.

A kő darabolásának módjai:

Hasító ékelés, amely teljesen azonos a kiter­melésnél ismertetett eljárással (63. ábra).

63. ábra. Kőtömb darabolása hasító ékeléssel; a) az ék, b) a repesztés művelete

Fűrészelés. A keményebb köveket fog nélküli acél fűrészlappal vagy fűrészlap sorozattal, a 64. ábrán sematikusan ábrázolt gépi üzemű keret­fűrésszel (az ún. gatterrel) lehet kisebb tömbökre vagy lemezekre osztani. A fűrészt állandóan vízzel permetezik, és a fűrészlap alá homokot vagy karborundum-port juttatnak. A kő vágását tulajdonképpen nem a fűrészlemezek, hanem azok éle alá juttatott nedves kvarc-, illetőleg karborundum-szemek végzik.

64. ábra. Kőtömb darabolása fűrészsorozattal

A sodronyfűrésznél kerekek közt futó, vég­telenített vékony acélsodrony – szintén nedves homok segítségével – végzi el a darabolás műve­letét (65. ábra). Ezt a szerkezetet egyébként a kőbányaművelésben is alkalmazzák a kőkitermelésnél.

65. ábra. Kőtömb darabolása sodronyfűrésszel; a) a berendezés sémája, b) a fűrészelés művelete

A nagyobb és kisebb körfűrészeket főleg a keresztbe vágás céljaira használják (66. ábra). Vannak olyan körfűrészlapok, amelyeknél a fűrész­fogakba – érthető okokból – ipari gyémánt-szilánkok vannak befoglalva.

66. ábra. Kőtömb darabolása körfűrésszel

A puhább köveket lehet kézi keresztfűrésszel is darabolni (67. ábra).

67. ábra. Puhább kövek darabolása kézi keresztfűrésszel

A 13 cm-nél vékonyabb kőlemezeket az ún. szélező géppel darabolják. Ez egy körfűrészszerű gép, amelynél azonban a 30-50 cm átmérőjű, fog nélküli tárcsa nem acélból, hanem szerves vagy szervetlen kötőanyagokkal együtt tartott karborundum-szemcsékből áll (68. ábra).

68. ábra. Szélezőgép

A kövek befoglaló formája lehet: a) tömb, b) lemez és c) hosszúkás hasáb (gerendaszerű). A különböző fajtájú köveket e tekintetben az alábbiakban feltüntetett mértékig lehet kihasz­nálni.

Puha (lágy kövek) (nem csiszolhatók):

• 20/20 cm ker. metszeti méretig, max. 1,0 m hosszúsággal,
• 20/30 cm ker. metszeti méretig, max. 1,5 m hosszúsággal,
• 15 cm vastagságig, max. 1,5 m hosszúsággal és 1,0 m² területtel,
• 30 cm vastagságig, max.  2,0 m hosszúsággal és  2,0 m² területtel.

Középkemény kövek (egyes fajták csiszolhatok, de nem fényezhetők):

• 15/15 cm ker. metszeti méretig, max.  1,2 m hosszúsággal,
• 30/30 cm ker. metszeti méretig, max. 2,0 m hosszúsággal,
• 10 cm vastagságig, max.  1,5 m hosszúsággal és  1,0 m² területtel,
• 30 cm vastagságig, max. 2,0 m hosszúsággal és 2,0 m² területtel.

Kemény mészkövek (csiszolhatok, egyes fajták fényez­hetők is):

• 10/10 cm ker. metszeti méretig, max, 1,2 m hosszúsággal,
• 20/20 cm ker. metszeti méretig, max. 2,0 m hosszúsággal,
• 30/30 cm ker. metszeti méretig, max. 3,0 m hosszúsággal,
• 2 cm vastagságig, max. 1,5 m hosszúsággal, és 1,0 m² területtel,
• 10 cm vastagságig, max. 2,0 m hosszúsággal, és 1,5 m² területtel,
• 30 cm vastagságig, max. 2,5 m hosszúsággal, és 2,5 m² területtel.

A fenti méreteknél nagyobb méretű kövek szállítása nemcsak a kitermelési, hanem a szállítási nehézségek miatt sem követelhető a kőbányától; ezért a felsorolt méreteket a tervezésnél mindig figyelembe kell venni.

A kövek beépítésük után – eltekintve a szer­kezeti jellegű erőművi behatásokra bekövetkező hibalehetőségektől – a) mállás következtében és esetleg b) tűzhatásból előálló összerepedezés folytán mennek tönkre.

Mállásnak nevezzük a kövek egészét alkotó szerkezetének emberi beavatkozás nélküli szét­bomlását, azaz a kövek elpusztulását. A mállási folyamatot a kő korróziójának is lehet nevezni.

A mállás, jelensége fizikai és kémiai okokra vezethető vissza. Ezek:

• a hőmérséklet ingadozása,
• a fagyhatás,
• egyéb fizikai jellegé halások,
• kémiai átalakulás következtében előálló hatá­sok,
• a kövekre települt növények növekedése foly­tán előálló feszítő erő.

Hőmérséklet ingadozása

A hőmérséklet Ingadozása a kőzetek részecs­kéinek – bár kis méretű, de gyakran megismét­lődő – hőtágulása következtében idővel a kő szétesésére, az ún. száraz mállásra vezet. A klima­tikus viszonyok, különösen a nappali és éjjeli nagy hőingadozások tehát igen jelentősek a kő élettartama szempontjából.

Fagyhatás

A fagyhatás következtében a vízzel átitatott kőzet szétmállik, hiszen a jég térfogata 1/10-del nagyobb, mint a vízé. A fagyás jelenségei az építőköveken a következők: a) leporlás a sarkokon és az éleken, b) lemezes, pikkelyes leválás a külső felületeken és c) repedezés a belső részeken.

A kő akkor nevezhető fagyállónak; aj ha olyan tömött szövetű, hogy igen kevés vizet tud magába felvenni (mint pl. a bazalt), b) ha nagy likacsosságánál fogva a vizet nem szívja be mélyen, hanem könnyen elpárologtatja (kőfaragó nyelven: ha lélegzik).

Mennél nagyobb a kő likacsossága, annál nagyobb a támadási felület, ezért időállóság szem­pontjából kívánatos, hogy a kő mennél tömörebb legyen, és a víz a likacsaiba fel ne szívódjék. A durva likacsos köveknek viszont előnyük, hogy sokkal hamarabb kiszáradnak, mint az átnedve­sedett finom szerkezetűek.

Fizikai mállasztó hatások

A fizikai – tehát nem kémiai jellegű – mállasztó hatások sorába tartoznak pl. a víz hatása az agyag-kötőanyagú homokkövek esetében; vízfelvétel következté­ben az agyag megdagad, megpuhul vagy a víz mechanikai hatására kimosódik. Káros az agyagtartalom abból a szempontból is, hogy a vizet sokáig magában tartva, fagykárt okoz. (A mészkövek agyagtartalma felismerhető abból, hogy a kőre rálehelve, egy jellegzetes szagot észlelünk.) Ide tartozik a szél romboló hatása is, amely abból áll, hogy a port és homokot nagy erővel vágja a kőhöz, és állandó, lassú koptatással teszi azt tönkre.

Kémiai hatások

A kémiai jellegű átalakító és végeredmény­ben mállasztó hatást a levegőben és az esővízben levő vegyi anyagok: a szén-dioxid (CO₂), kén-dioxid (SO₂), kénessav (H₂SO₃), kénsav (H₂SO₄), vas-oxid (Fe₂O₃), kén-trioxid (SO₃) stb. okozzák. Főleg a különböző eredetű füstgázok és ezek közül külö­nösen a kénsav és kénessav tartalmúak az ártal­masok. (Vegyi hatása miatt káros tud lenni a madarak ürüléke is.)

A növények növekedése következtében előálló feszítő erő. A futónövények, mohák és zuzmók gyökerei, kapaszkodó szervei a kövek lyukacsaiba, repedéseibe, valamint a hézagokba települve, növekedésük közben nagy feszítő erejükkel szét tudják mállasztani a köveket.

Tűzhatás

Az építőkövek, bár nem égnek, a tüzet tovább nem terjesztik, mégsem tűzállóak. Hőhatás következtében ugyanis alkotórészeik kü­lönböző hőtágulása miatt szétrepedeznek. Külö­nösen a mészkövek viselkednek előnytelenül a tűzhatásokkal szemben, mert a hőhatásra bekö­vetkező kémiai átalakulás folytán szilárdságuk jóformán megsemmisül.

Rozsdásodás okozta repedés

A kőszerkezetek vasalkatrészeinek rozsdásodásából előálló repedések. A kövek összetartására szolgáló és fészkükbe szorosan illeszkedő vasalkat­részek rozsdásodásuk esetén szintén szétrepeszthetik a köveket. Ugyanis a rozsdásodás folyamata ugyancsak térfogat növekedéssel jár (pl. a vaspor rozsdásodásakor eredeti térfogatának tízszeresére duzzad).

Védekezés a kövek meghibásodásával szemben

Arra, hogy a köveknek az előbbi részben tárgyalt meghibásodását és pusztulását elkerül­jük, az alábbi lehetőségek kínálkoznak.

Ezek:

1. A kő rendeltetésének és helyzetének meg felélő kőfajta kiválasztása.
2. A kövek megfelelő hézagosztása és helyes beépítése,
3. A kövek tartósságának fokozása (a kő kon­zerválása).

A kő megválasztása

A kőanyag megválasztásánál esztétikai (szín és struktúra), valamint szilárdsági szempontok, azonkívül a kopás elleni szívósság mórlegelése mellett a faraghatóságnak és a tartósságnak van döntő szerepe. Az utóbbi tényező miatt nem szabad olcsóbb, rosszabb minőségű, bár könnyen faragható követ alkalmazni, mert a silányabb, a mi éghajlati viszonyainknak és a helyi természetű adottságoknak meg nem felelő kő igen hamar, néha egy évtized alatt tönkremegy. Az elpusztult kövek kicserélése, azaz a tönkrement kő vagy kőrész kivésése, eltávolítása, az új kő kifaragása és körülményes beépítése igen költséges.

Az épület, ama részein, amelyek jobban ki vannak téve az idők viszontagságainak, jobb minő­ségű, az időt jobban álló, keményebb kőfajtát kell alkalmazni. Ebből a szempontból a párkányok, a mellvédlefedő kövek, a szabadon álló és az áttört kőalakzatok igényelnek jobb kőanyagot. A védettebb helyeken, valamint a belső (zárt) helyiségekben a kevésbé tartós, puhább és középkemény kőfajták is megfelelők. A lépcsőfokok, padlóburkoló lapok a kopásnak jobban ellenálló kőfajtákból készüljenek.

A kövek megfelelő hézagosztása és helyes beépítése

A hézagosztás olyan legyen, hogy a hézagok ne vezessek a falazat, illetőleg a kőbur­kolat belsejébe a vizet. A kövek beépítésénél olyan habarcsot célszerű alkalmazni, amely megkeményedése után a kő szemszerkezetéhez közel álló szemszerkezetűvé válik. Ebből a meggondo­lásból pl. a cementhabarcs a porózus kövek ese­tén nem megfelelő.

Mindazokat a felületeket, amelyeken fedetlen héza­gok fordulnak elő, valamilyen bádoganyaggal célszerű lefedni. Legmegfelelőbb lenne erre a célra az ólom, mert ez esetben nincsen korróziós veszély, sajnos azonban gazdasági okokból nem jöhet szóba.

Kőkonzerválás

Az építőkövek általában likacsosak, és védelmük, a kőkonzerválás elsősorban ezeket a likacsokat akarja mesterségesen tömí­teni. Bégi leírások tanúskodnak arról, hogy a középkor­ban a víz beszívódásának meggátlása céljából a köveket olajjal kezelték (itatták) ; a reneszánsz és barokk idők­ben pedig sokszor olajfestékkel vonták át.

A tömítő-konzerváló rétegnek nem szabad a kő színét és jellegét megváltoztatni. Ilyen anyagot igen nehéz találni, de kísérleteztek, ha nem is teljes értékű eredménnyel, vízüveg, fluát (fluorit és kovasav), mésztej, viasz és paraffin bevonatokkal.

A védő, illetőleg kőkonzerváló szerekkel kapcsolat­ban meg kell emlékezni az 1855-ben Londonba kivándo­rolt hazánkfiáról: Szerelmey mérnökkari tisztről, aki­nek paraffintartalmú, ásványi olajból álló szere külföldön a legutolsó évtizedekig általánosan használt és elismert volt.

A kőkonzerválás terén elért eddigi eredmé­nyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy inkább érdemes egy jól megválasztott, jobb (ennek megfelelően  költségesebb) kőfajtát alkal­mazni, mint egy silányabb (olcsóbb) kőfajtát kon­zerváló szerrel feljavítani.

Az építőkőnek magasépítési vonatkozásban fontos műszaki tulajdonságai a következők:

1. Keménység, megmunkálhatóság, kopási ellen­állás, csiszolhatóság, illetőleg fényezhetőség.
2. Struktúra, azaz a kő szövetbeli és szerkezeti tulajdonsága.
3. Szövet: a kőzet ásványtani illeszkedésmódja, amely a kőzet sík felületén szabad szemmel is észlelhető. Ilyen szempontból az építőkő lehet: a) tömött, sima, egybe­függő, pl. az egyes mészkőfajták; b) tömött, érdes, egybefüggő, pl. a márvány és a mészkő; c) porózus-likacsos, pl. egyes kvarcit és mészkőfajták; d) tömött, egyenetlen, egybefüggő, pl. a mészkő.
4. Szerkezet: a kőzet térbeli kifejlődése. Ilyen tekin­tetben az építőkő lehet: a) teljesen tömött, pl. az idősebb tengeri mészkövek ; b) apró likacsé, pl. a fiatal harmad­kori durva mészkövek; c) 2-3 mm-es likacsú, pl. a mésztufa ; d) pados szerkezetű, pl. a durva és tömött mészkövek ; e) palás szerkezetű, pl. egyes idősebb tömött mészkövek.
5. Rétegződés. Építési célokra a párhuzamos és vízszintes rétegződésű kőzetek a megfelelők. Az ilyen kőzetek könnyen fejthetek és jól alakít­hatók.
6. Vízfelvevő képesség, illetőleg ennek követ­keztében való megpuhulás, valamint fagyállóság. Nemcsak a porózus és a likacsos, hanem sok tömött szövetű kőzet is képes a szemcséi közt levő igen finom pórusokba a vizet felvenni. Ha az így tárolt víz télen megfagy, térfogat növekedése következtében a követ, illetőleg annak felületét szétrepeszti. Mennél kevésbé veszi fel a kő a vizet, annál fagyállóbbnak mondható.
7. A térfogatsúly szerepet játszik a terhelések, valamint a hőtároló képesség szempontjából.
8. Szilárdság szempontjából legfontosabb a nyomó szilárdság, lásd a 11. táblázatot.

11. táblázat. Építőkövek átlagos nyomó szilárdsága (Möller után)

[table id=433 /]

Ugyanazon kőfajta szilárdsága lelőhelyenként és még azokon belül is igen változó. Ezért szükség esetén törési próbával kell a tényleges szilárdságot megállapítani. A kő húzó szilárdságát a nyomó szilárdság 1/30-ára, a hajlító szilárdságát a nyomó szilárdság 1/20-ára, és végül a nyíró szilárdságát a nyomó szilárdság 1/14-1/60-ára venni. A kő hajlító szilárdsága az erkély és függőfo­lyosó lemezeknél, lépcsőfokoknál és pihenőknél jön számításba.

Szín

A szín. A kő színe fontos szerepet játszik akár a külső homlokzaton, akár a belsőben elérendő építészeti színhatás tekintetében. A kő természetes színe nem min­dig időálló. A fény és a légköri, valamint egyéb hatások olyan kémiai folyamatoknak elindítói lehetnek, amelyek­nek következtében a kő eredeti színét vagy árnyalatát megváltoztatja. A vaskötések oxidációja következtében kapta például az athéni Parthenon eredetileg tiszta fehér márványa a híres aranybarna patináját. Lehet a kövek eredeti nem kielégítő színét színező pácok alkalmazásával megváltoztatni.

Az építőkövek osztályozása

Építészeti szem­pontból a köveket nem kőzettani, illetőleg ásvány­tani vonatkozásban célszerű osztályozni, hanem keménységük, megmunkálhatóságuk, kopási ellenállásuk, csiszolhatóságuk, illetőleg fényezhetőségük szempontjából. Ilyen vonatkozásban megkülönböz­tethetünk: puha, középkemény és kemény köveket.

Puha kövek

A puha (lágy) kövek könnyen fejthetők és könnyen munkálhatók meg, nem fagyállóak. Bányanedves állapotban könnyen faraghatók és vághatok, fűrészelhetők, de ritkább szövetük miatt nem fényezhetők. Ilyenek a likacsos, durva szemcséjű puha mészköve­ink. Lelőhelyük: Budapest-Kőbánya, Budafok, Budatétény, Nagytétény.

Középkemény kövek

A középkemény kövek már tömöttebb szövetűek, illetve szerkezetűek, mint az előbbi csoportbeliek; a fagynak jobban ellenállnak, könnyen munkálhatók meg. Ide tartoznak a
homokkövek, a riolit- és andezittufák és a középkemény mészkövek.

Homokkő-lelőhelyek: Vác, Budapest vidékén: Pilisborosjenő, Üröm, Hárshegy, Budakeszi, Csobánka, Nagykovácsi, ezek szürkéssárgás, barnás, vöröses árnya­latú kövek. Balatonalmádin és Vörösberényben élénk vöröslilás homokkő található. A bodrogkeresztúri, szerencsi, erdőbényei, zöldes, bar­nássárgás, likacsos riolittufák tetszetős, könnyű és fagy­álló kövek.

A Gyöngyös vidéki (Mátra hegységbeli) andezittufák szürkés és Vöröses árnyalatú, elég fagyálló kövek. Az Eger vidéki kvarc-andezittufák kis fajsúlyúak, könnyen megmunkálhatok. Bazalttufa-lelőhelyek a Balaton mentén: Badacsony, Sümeg, Tihany.

A sóskúti, zsámbéki és ürömi világossárgás, likacsos, könnyen fűrészelhető középkemény mészkövek homlok­zatburkoló kőlapok készítésére alkalmasak.

Keményebb kövek

A kemény mészkövek, márványok, az andezit, szienit, bazalt, gránit, gabbró stb. A nagykeménységű, szilárdságú és fagyálló kemény mészkövek architektoníkus elemekkel tagolt homlokzatokhoz, szobrokhoz és 2-3 cm vastagra fűrészelt sima homlokzatburkolati lapoknak használhatók fel. Általában világos sárgásbarna (ritkábban vöröses) színűek. Réteges darabjaikból a rétegekre merőlegesen fűrészelt jellegzetes rajzú lemezek travertino¹ néven ismeretesek.

Kemény mészkő lelőhelyek: Piszke, Dunaalmás, Süttő, Budakalász. A sokféle árnyalatú, rajzú, rétegző­désű és színű márványok közül nevezetesek az erdélyi: ruszkicai és a többi híres külföldi: a carrarai, sienai, belga, karszt stb. márványok.

A márványnál is keményebb kövek: a gránit, szienit, gabbró, andezit stb. Ezekből a legkülönbö­zőbb színű, könnyen csiszolható és fényezhető kövekből emlékművek, oszlopok, obeliszkek, épületlábazatok,lépcsőfokok,nyíláskeretezések,padló-, fal- és lábazatburkoló lemezek és lapok készülnek.

Travertino: olasz szó, sárgásfehér, szürke vagy barnás színű, likacsos szövetű, forrásvízi származású mésztufát jelent. Különösen híres és jellegzetes a Rómá­ban és környékén található travertino, amelyből számos közismert római műemlék homlokzata (pl. a Laterán bazilikáé is) készült.

A kő jelentősége

A kő a legrégibb építőanya­gok egyike, a természetes eredetű. építőanyagok között igen fontos helyet tölt be, és tekintettel könnyű beszerezhetőségére, az összes korok épí­tészete alkalmazta. A követ ma sem tudták még az egyre fejlődő mesterséges anyagok kiszorítani. A kő nemcsak tartós, építési célokra kiválóan alkalmas, igen változatos fajtájú és szép építő­anyag, hanem bizonyos körülmények fennforgása esetén gazdaságos is. Hazánk legtöbb részén találunk építésre alkalmas kőzeteket.

Építőkövek

Építőköveknek nevezzük azokat a természet­ben előforduló kőzeteket, melyek kellő mennyiség­ben fejthetők, szükséges mértékben alakíthatók, az építészet által támasztott és a következőkben részletesen megtárgyalt követelményeknek meg­felelnek. Ezek a tulajdonságok kőfajtánként és sokszor lelőhelyenként is mások és mások, így aszerint, hogy milyen célra kívánjuk a követ felhasználni, választanunk kell a fellelhető kövek között.

A kőből készült épületszerkezetek csoportosí­tása

A kő a magasépítésben kétféle módon: a) mint terméskő és b) mint faragott kő kerül alkalmazásra.

Terméskő: fal- és egyéb szerkezetek készítésé­hez használt, a bányából nagyolva kitermelt, esetleg a kőműves által kalapáccsal durván ala­kított építőkő.

Faragott kő: fal- és egyéb szerkezetek készíté­séhez használt építőkő, amelyet különböző kő­faragó szerszámok vagy gépek segítségével meg­dolgoztak.

A kőből készült szerkezetek terén megkülön­böztetünk:

• terméskő szerkezeteket és
• faragott kő szerkezeteket.

A terméskő szerkezetek csoportjába tartoznak a terméskő falazatok, a bennük kiképzett nyílások, és azok áthidaló boltövei, kémények, továbbá az ilyen természetű és anyagú boltozatok, a fal- és lábazatburkolatok, előlépcsők stb.

A terméskő szerkezeteket az jellemzi, hogy a kövek sok esetben megmunkálatlanul, máskor csak idomítva kerülnek beépítésre és csak igényes kivitel esetén dolgozzák meg azokat kőfaragó szerszámmal és módszerekkel. A kőosztást nem részletes tervek, hanem csak általános jellegű (költségvetési) előírás alapján hajtják végre. A kő szükséges idomítását (faragását) és a szóban forgó terméskő szerkezet megépítését legtöbbször ugyan­azon dolgozó, a kőműves végzi el.

A terméskő szerkezetekkel kapcsolatosan gyak­ran találkozunk a falazókő és a cyklop-kő elnevezésekkel is.

Falazókő: faltestek építésére használatos, leg­inkább puha kövekből durván bárdolva, vagy repesztve előállított, közel derékszögű hasáb alakú építőkő.

Cyklop-kő: ékekkel hasított vagy nagyolt, szabálytalan öt- vagy hatszögű homloklapokkal előállított, megdolgozás nélküli építőkő.

Faragott kövek

A faragott kő szerkezetek igen sokfélék lehet­nek, így: faltestek, pillérek, oszlopok, boltozatok, gerendaalátétek, gyámkövek, fal-, födém- és lábazat­burkolatok, párkányzatok, nyíláskeretezések, mell­védek, fal-, mellvéd- és kéménylefedések, lépcsők, padlóburkolatok, kutak, emlékművek, szobor talpazatok stb. készülhetnek faragott kőből.

A faragott kő szerkezetek jellemzője, hogy minden egyes darab kő előre meghatározott (megtervezett) alakkal, pontosan méretjelzett tervek alapján, különböző kőfaragó szerszámokkal, illetőleg gépekkel megdolgozva készül. A bányákban kitermelt követ a kőfaragó munkálja meg alaki és felületi szempontból. A továbbiakban a kifaragott követ az építkezés helyszínén a kőműves helyezi el, az ún. elhelyező munkák keretében; a kőfaragó az elhelyezett köveket esetleg után­dolgozza.

A kőszerkezetek értékelése. Amint az előbbiek­ből láttuk, a kő a legkülönbözőbb rendeltetésű szerkezetek előállítására alkalmas. A későbbiekből kitűnik, hogy alaki és felületi megdolgozása meglehetősen hosszadalmas, ezért – eltekintve a terméskő szerkezetektől – a belőle készített (faragott kő) szerkezeti elemek igen költségesek, viszont, mint majd látni fogjuk, minden tekin­tetben igen értékesek.

A téli időszakban való falazás nálunk régebben jóformán ismeretlen volt. Újabban azonban gyak­ran kerül téli falazásra sor. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a munkának a munkásvédelem szempontjából való végrehajt­hatósága és a habarcs megfagyása okoz problémát.

Az alacsony hőmérsékleten történő falazás alapelvei Schleicher összefoglaló megállapításai szerint a következők.

Alapelvek:

• Minél gyorsabban el kell érni a habarcs 28 napos szilárdságának 20%-át, illetőleg a falazat végleges szilárdságának 25%-át.
• A falazáshoz csak cementhabarcsot vagy cementtel javított mészhabarcsot szabad használni. A tiszta mészhabarcs és a kevés cementet tartalmazó mészhabarcs, ha átfagy, tönkremegy, és az olvadás után már nem köt.
• A kötés közben megfagyott tiszta cementhabarcs szintén tönkremegy, tehát cementhabarcs esetében minden körülmény között biztosítani kell, hogy az a bedolgozástól számított 4-12 óráig terjedő időtartam alatt meg ne fagyjon. Egyébként a kötés kezdete a habarcs kezdeti hőmérsékletétől és a hőveszteség elleni megvédésétől függ.
• Meg kell akadályozni, hogy a falazatot érő hideg a habarcsot megfagyassza, és így a habarcs szilárdulását előidéző vegyi folyamatot megállítsa.
• A falazat elkészülte után gondoskodni kell: a) a habarcs kötéséből esetleg származó hőmennyi­ség magatartásáról, b) vagy annak a hőmennyiség­nek más módon való biztosításáról, amelyre a habarcsnak szüksége van ahhoz, hogy a megkívánt szilárdságot elérje.
• A habarcs konzisztenciája tekintetében lé­nyeges az, hogy csak annyi vizet szabad adagolni, mint amennyivel a habarcs éppen bedolgozható. A felesleges víz a habarcs pusztulására vezethet, csökkenti annak szilárdságát. Túl kevés víz sem célravezető, mert a tégla részben elszívja a vizet. Legmegfelelőbb a lágyan plasztikus konzisztencia. Kívánatosnak látszik azonkívül olyan szerek (pl. plasztiment) adagolása, amelyek javítják a habarcs bedolgozhatóságát, anélkül, hogy a víz/kötőanyag tényezőt emelnénk.
• A hőmérséklettől függően be kell tartani bizonyos – a továbbiakban részletezendő – szerkezeti és technológiai követelményeket.

Szerkezeti és technológiai követelmények

A tégláknak nem szabad jegesnek lennie, mert ez esetben a habarcs és a tégla nem tapadnak egymáshoz, -8 C° alatti hőmérsékletnél a téglát melegíteni kell, mégpedig:

• – 8 C°-os hőmérséklet mellett 0 C°-ra
• -10 C°-os hőmérséklet mellett +  4 C°-ra
• -12 C°-os hőmérséklet mellett +  8 C°-ra
• -15 C°-os hőmérséklet mellett + 15 C°-ra

A téglát, noha cementhabarccsal dolgozunk, mégsem szabad locsolni vagy vízbe mártani, mert ez azonnali jegesedést idézne elő. A habarcsnak a téli munkánál bizonyos mini­mális hőmérsékletének kell lennie. A habarcs kívánt hőmérsékletét a víz és esetleg a homok felmelegítése révén érjük el.

A fagyban történő falazáskor vékony (10 mm-es) habarcsrétegekkel, un., szorított hézagokkal kell dolgozni. Ezáltal az ülepedés mértékét csökkentjük. A falazást gyors ütemben kell végezni, hogy a habarcs a felsőbb sorok súlya alatt minél előbb összetömörüljön.

Az egyes habarcsrétegeket vibrálással lehet tömörí­teni, aminek következtében a habarcsnak nagyobb lesz a kezdeti szilárdsága.

Fagygátló adalékok. Len­gyelországban jó eredményeket értek el azzal, hogy a habarcshoz kalcium-kloridot (CaCl₂) adagol­tak. Utóbbi emeli a kötési meleget, gyorsítja a kötési folyamatot, és csökkenti a kifagyás! veszélyt. A kalcium-klorid mennyisége a kötőanyagnak kb. 2 súlyszázaléka legyen. A kalcium-klorid-adagolás enyhe fagyban gazdaságos, mert ilyenkor számíthatunk arra, hogy a habarcs kezdeti szilárdságát fokozva, mentesülünk a költséges különleges hő védelmi eljárások alkalmazásától. A kalcium-klorid alkalmazásának hátránya, hogy túl erős adagolás esetén kivirágzást okoz, azonkívül higroszkópikus voltánál fogva a habarcs kiszáradását meglassítja.

Az elkészült falazat hővédelmi eljárásai

A fal­testet a habarcs kötésének időtartama alatt, illetve a falazat végleges szilárdsága 25%-ának eléréséig a fagyhatástól valamilyen módon meg kell védeni. Erre a hőmérséklet függvényeképpen többféle mód van.

1. Cementhabarcs alkalmazása esetén kihasz­nálhatjuk a cement kötési hőjét (az ún. exotermikus hőt). Lengyelországban éppen ebből a meggon­dolásból kifolyólag a téli falazáshoz az egyébként szükségesnél több cementet használnak. Általá­ban 1 : 4, erősebben terhelt falakhoz és pillérek­hez 1 : 3, alapokhoz és gyengébben terhelt falakhoz 1:5 keverési arányú cementhabarcsot írnak elő.

2. Enyhe télben, tél elején és végén -10 C° hőmérsékletig az elkészült falat nappal is, de különösen éjszaka letakarva és beburkolva kell védeni hőveszteségtől és gondoskodni a tégla, valamint a habarcs saját hőmérsékletéből, úgy­szintén az exotermikus hőből származó hőmennyi­ség megtartásáról. A falakat felülről homok-, szalma-, vagy nádpalló takarással, oldalról pedig nádpallókkal védhetjük meg a hideghatástól.

Azt a módszert, amidőn az oldal és felső takarást nem helyezzük közvetlenül a fal mellé, illetve a falra rá, hanem a faltest és a burkolat közötti vékony légréteg fokozott hőszigetelő képes­ségét is kihasználjuk, termosz-eljárásnak nevezzük.

3. A -10 C°-on aluli hőmérsékletnél az elkészült faltestet deszkaburkolattal vehetjük körül, majd a fal­test és a deszkaburkolat közötti légtérbe gőzt vagy meleg levegői juttatva gondoskodhatunk a kellő hőmér­sékletről. Ez az eljárás igen költséges, azért csak pillé­reknél és nem nagy kiterjedésű felmenő falaknál jöhet számításba.

4. Alacsony hőmérsékletre számítva, a fala­zást védő burkolat (fal és tető) alatt végezhetjük. Ez a téli körülburkolás lehet részleges vagy teljes. Mivel a védő burkolat általában kellő állékonyságú és szilárdságú favázas létesítmény, azért ilyen megoldásra a mai faanyag-helyzetünkben csak egészen kivételes alkalommal kerül sor. Az építési hatóságok egyenesen tiltják a faváz deszkával történő zsaluzását, és csak nádpallót engednek erre a célra felhasználni. A felső elhatárolást leg­gyakrabban ponyvatakarással érik el.

A védőburkolat alatti munkatérséget fűteni kell. Az erre alkalmas kaloriferekkel termelt levegőt vaslemezekből készült kb. 30 cm átmérőjű csöveken át juttatják azokra a helyekre, ahol magasabb hőfokra van szükség.

Fagyasztásos módszer

A fagyasztásos eljárásnál lényeges, hogy a habarcs már a kötés megindulása előtt megfagyjon. Az olyan habarcs, amely a kötés közben vagy a szilárdulási idő kezdetén fagy meg, mielőtt még egy bizonyos szilárd­ságot elért volna, elveszti azt a képességét, hogy az olvadás titán tovább szilárduljon.

A habarcs azonnali megfagyása után a falazatnak kb. 75 kg/cm²-ig terjedő szilárdsága lesz. A felolvadás után a habarcs szilárdsága 0-val egyenlő. Ez a legveszé­lyesebb idő a fal állékonysága tekintetében.

A habarcs hőfoka téli munkáknál

[table id=432 /]

A fagyasztásos eljárással készült falazat esetében az átmeneti vagy a korai felmelegedés végzetes lehet a fal állékonyságára. A mi téli hőmérsékleti viszonyaink mellett a megfagyott habarcs a tél folyamán többször is felengedhet és újra megfagyhat, ezért a fagyasztásos eljárás nálunk nem alkalmazható.

Különösen veszélyes lehet a fal állékonyságára az a körülmény, ha a fal az egyik oldalán olvad fel, és a habarcsrétegek itteni részeinek hirtelen megülepedése következtében a fal kimozdul. A fal egyik oldalának fel­olvadása előállhat erős napsütés hatására, de azonkívül a belső munkák elvégzése miatti fűtés következtében is.

Ellenőrző intézkedések

Az egyes faltesteken a falazással egyidejűleg – pontosan függőzött – ellenőrző léceket kell elhelyezni, amelyeket naponta meg kell vizsgálni, hogy elmozdulás, ülepedés vagy kihajlás eseten a további mozgást gátló intézkedések (pl. a veszélyeztetett falak kidúcolása vagy kihorgonyzása stb.) azonnal megtehetők legyenek.

A korszerű falazási módnak négy jellemző vonása van:

1. A szerkezeti sajátosság (ezt a „Többsoros téglakötések” című cikkben tárgyaltuk.).
2. A munkamegosztásos szervezés.
3. Új munkamódszerek alkalmazása.
4. Új szerszámok és munkaeszközök bevezetése, valamint az anyagmozgatás korszerű lebonyolítása.

a) A falazási munkák szervezése

A falazási munkák racionális szervezésénél fontos: a) a munkafolyamat célszerű felbontása, b) a fogások és munkaszakaszok helyének kijelö­lése, c) a munkafront és az anyagelosztás jó megszervezése.

A falazási munkafolyamat felbontásának elve

A korszerű falazási módszernél a falazást a legkevesebb erőfeszítéssel, a felesleges mozgások és munkamozdulatok kiküszöbölésével hajtják végre. Másrészt a falazási munkát úgy bontják fel műveletekre, hogy a magasabb bérosztályba tartozó, nagyobb képzettségű munkás csupán a téglák elhelyezését, ezen túlmenően a függőleges és vízszintes irányú ellenőrzést végzi. Ezzel szem­ben a habarcsterítést, a tégláknak a falazatra való előkészítését, továbbá a tégláknak a kézre-adogatását és darabolását, valamint vastag falak esetén a közbülső téglasorok lerakását alacsonyabb bérosztályba tartozó, kisebb képzettségű munkások végzik.

A fogások nagyságának megállapítása

Egy épületet – az alaprajz kiterjedésétől függően – egy-három fogásra célszerű felosztani. Egész nagy terjedelmű épület esetében kerül csak sor háromnál több fogás kijelölésére.

A munkaszakasz nagyságát: a) a fal vastag­sági méretének, b) bonyolultságának (nyílás nél­küli, tagozott, áttört stb. voltának), c) a nyári vagy téli időszaknak és végül d) a raj létszámá­nak megfelelően kell megállapítani. Egy fogáson belül három munkaszakaszt célszerű kijelölni.

A raj megszervezése

A raj egy kőműves szakmunkásból és egy vagy két betanított, illetve begyakorolt segédmunkásból álljon. Páros munká­nál a szakmunkás végzi a falazást; a betanított munkás végzi a habarcsterítés és esetleg a tégla­darabolás műveletét, azonkívül vékonyabb falak esetében a téglákat a szakmunkás kezébe adogatja, vastagabb falak esetében pedig előkészíti azokat a falra. Három tagú raj esetében a szakmunkás a szélső sorok tégláit rakja le; az egyik betanított munkás végzi a habarcsolást és adogatja, illetve készíti elő a falra a téglákat, a másik betanított munkás pedig a kitöltő téglákat rakja le.

A két főből álló raj a vékonyabb és a nyílások­kal sűrűn áttört falak, valamint szabadon álló pillérek esetében megfelelő, a három főből álló raj pedig a tömör, nem tagolt, és a másfél téglánál vastagabb falak esetében. Minél vastagabb a fal, annál több munka adódik a segédmunkások részére. A kávák, fülkék, lizénák, kémények és boltövek falazásakor a szakmunkás munkája lelassul, ilyenkor a betanított munkás lerakhatja a fal közbülső részeinek tégláit, vagy pedig elvé­gezheti a ½ és ¾ téglák darabolását.

A munkafronton biztosítani kell: a) a 60-70 cm széles munkazónát, b) a habarcsládák és téglarakások elhelyezésére szolgáló 65-75 cm széles anyagtároló zónát és végül c) a habarcs- és tégla­hordók részére szükséges 115-125 cm széles szál­lítási zónát.

Anyagelosztás. Tömör falak esetében a tégla­máglyák vagy téglakonténerek (lásd később) és a habarcsládák váltakozva helyezkedjenek el az anyagtároló zónában. Nyílásokkal áttört fal ese­tében a téglamáglyákat a pillérekkel szemben, a habarcsládákat pedig a nyílásokkal szemben kell elhelyezni. Szabadon álló pillérek esetében a pillér egyik oldalára kerüljön a téglamáglya, a másikra pedig a habarcsláda.

53. ábra. Munkahely berendezése és a munkamegosztásos falazás menete; 1 – szállítókeretekben tárolt tégla; 2 – habarcsláda; 3 – belső sorokat rakó szakmunkás; 4 – külső sorokat rakó szakmunkás; 5 – közbülső sorok lerakására betanított segédmunkás; 6 – tégla előkészítő; 7 – habarcsterítő segédmunkások; 8 – falazó kaloda

b) A falazásnál alkalmazott új munkamódszerek

A korszerű falazási munkát igen termelékennyé teszik: a habarcs felhordásának, a tégla darabolásának, előkészítésének és lerakásának új módszerei.

A habarcs terítését a korszerű falazási folyamat­ban – mint korábban is említettük – nem a szakmunkás, hanem erre alkalmas eszközök segít­ségével a betanított segédmunkás végzi (58. ábra).

A tégla darabolásával sem vesződik a szak-, munkás, a ½ , ¾ és a fejelő téglákat a segédmunkások daraboljak, A kalapáccsal történő darabolásból származó selejt csökkentése végett számos munkahelyen tégladaraboló gépeket (golyós-csavarsajtós, emelőkaros stb. rendszerű eszközöket) alkalmaznak.

A tégla előkészítése

Nyilván nagymértékben gyorsul a szakmunkás munkája, ha nem kell minden egyes tégláért lehajolnia, hanem azt vagy közvetlenül a kezébe adják, vagy vastagabb falak esetében a falra a keze ügyébe helyezik. Lehet a téglákat párosával közvetlenül a falra helyezni, vagy pedig 6 db téglát fa-, esetleg acélkereten a falra előkészíteni.

A téglák lerakása

A korszerű falazás leg­jelentősebb módszerbeli újítása: a téglák újszerű elhelyezése. A tégláknak a falazaton történő elhelyezését összekötik a falsíkra merőleges hely­zetű függőleges hézagok habarccsal való kitöltését eredményező műveletelemmel. A téglákat: a) kanalas, vagy b) csúsztatott módszerrel rakják le.

A kanalas tégla elhelyezési módszernél a kőműves kanállal levágja és odatolja a habarcsot a már elhelyezett téglához (54 a ábra). Ugyanakkor a másik kezével lerakja és a megfelelő hézagvastag­ság betartásával beágyazza a téglát a habarcsba. Ezután a tégla lenyomásakor a fal felületére türemkedett habarcsfelesleget kanállal levágja (54 b ábra).

54. ábra. Kanalas téglaelhelyezés; a) kötősorok falazása, b) a kitüremkedett habarcs levágása

A csúsztatott tégla elhelyezési módszernél a kőmű­ves nem használ kanalat a habarcs tologatására, hanem ezt a műveletelemet a lerakandó tégla segítségével végzi el, oly módon, hogy azt elülső alsó élével ferdén helyezi a habarcsba (55. ábra), és a habarcsot a tégla segítségével tolja (söpri) a már korábban lerakott tégla irányába. Sok élen­járó kőműves ezzel a módszerrel egyszerre két téglát rak le úgy, hogy mindegyik kezébe fog egy-egy téglát (58. ábra).

55. ábra. Egy kézzel végrehajtott hozzátolásos (csúsztatásos) falazás; a) futó-, b) kötősorok esetén

Mindkét tégla elhelyezési mód esetén nyilván olyan vastag (kb. 25-30 mm-es) habarcsréteget kell felhordani, ami elegendő habarcsmennyisé­get szolgáltat a falsíkra merőleges helyzetű függő­leges hézagok kitöltésére.

A korszerű falazási módszernél nem helyeznek túlságosan nagy súlyt a falsíkkal párhuzamos hely­zetű függőleges hézagok habarccsal való kitöltésére. Nem félnek az ebből a körülményből adódható szilárdságcsökkenéstől. Viszont a hőszigetelés szempontjából előnyösnek tartják a kitöltetlen hosszanti hézagokban kialakuló vékony légsávokat.

Megjegyzés. Az élenjáró dolgozók új mód­szereket vezettek be azonkívül a zsinórozás, a zsinór rögzítésének, gyors átállításának terén is.

56. ábra. Két kézzel, két téglával végrehajtott hozzátolásos falazás; a) kötősorok, b) közbülső téglák esetén

c) Új szerszámok és munkaeszközök, az anyag­mozgatás korszerű módjai

A korszerű falazási módnál alkalmazott új munkaeszközök is hozzájárulnak a munka termelékenységének növeléséhez. A hagyományos kőműves szerszámokon kívül általánosan használják: a különböző habarcsöntő eszközöket, tégla­adogató kereteket, a kalodákat, a faragó kanalat stb.

Habarcsöntő szerszámok

A munkasebesség növeke­dése folytán gyorsabb habarcsterítésre van szükség, erre alkalmas : a habarcsterítő vödör (57 a ábra), a habarcsöntő edény (57 b ábra) és a serpenyőlapát (57 c ábra). Utóbbi lehetővé teszi, hogy a habarcsterítő munkás egyenes derékkal, meghajlás nélkül végezze a munkáját. Az elsorolt eszközöknek közös jellegzetessége: 18 – 20 cm-es szélességük, aminek a révén a habarcsot szélesebb sávon lehet elteríteni.

57. ábra. Habarcsöntő szerszámok; a) habarcsterítő vödör, b) Maximenkó-féle habarcsöntő edény, c) Malcev-féle serpenyőlapát

A téglaadogató keretek – mint korábban említet­tük – a téglák előkészítésére használatosak. Fából vagy betonvasból készülnek, egyszerre hat db téglát lehet velük a falazó kőműves keze ügyébe helyezni (58. ábra).

58. ábra. Téglaadogató keretek; a) fából, b) betonacélból

A falazó kaloda: fából, vagy acélból készült, a fal kontúrjainak és függőleges irányának kijelölésére hasz­nálatos keretszerű eszköz, amelyet a falak végein, sar­kain és egyéb jellegzetes helyein, hosszabb faltestek közbülső részein alkalmaznak abból a célból, hogy a zsinórfeszítés és a függőzés egyébként hosszadalmas munkáját megrövidítsék. A kaloda függőleges és alul – felül átkötő vízszintes, esetleg ferde merevítő részekből áll. Igen megkönnyíti és javítja a kisebb szakmai képzett­séggel rendelkező dolgozók falazó munkáját. Külföldön az ablak- és ajtónyílások kontúrjainak kijelölésére is kalodákat alkalmaznak.

Faragó kanalat használnak a kőművesek a tégla faragásához, illetve darabolásához, így nem kell falazás közben a szerszámot változtatni, a kanalat kalapáccsal felcserélni.

A habarcs szállítására a korábban ismertetett több­féle lehetőség közül a konténeres (200 l-es acéltartályok­ban történő), valamint a csővezetékes szivattyús, illetve pneumatikus szállítási módok bizonyulnak legmegfelelőbb­nek. Egyes munkahelyeken 4 – 6 db acél anyagú, ún. készenléti habarcsládát közös függesztő szerkezetre akasztva, daruval emelnek be a munkafrontra.

A konténeres téglaszállítás a tégla anyagmozgatásá­nak a legracionálisabb módja. Itt arról van szó, hogy a téglát már a gyárban acélanyagú, ún. szállítókeretbe (konténerbe) rakják, és az a továbbiakban vasúti, vagy közúti, valamint a helyszíni szállításának egész útvona­lán szállítókeretben halad (60. ábra).

60. ábra. Téglaszállító keret (konténer) 52 db tégla befogadására

Könnyen érzékel­hető, hogy ez a körülmény a különböző rakodásoknál, a felvonóval, a daruval való szállításnál, a munkaszinten történő mozgatásnál milyen előnyöket, milyen munka­idő és munkaerő megtakarítást jelent. A konténeres téglaszállítás további előnye, hogy a törési százalék 18-ról 1-2%-ra csökkenthető, azonkívül, hogy a vasúti és közúti szállító eszközökön, a jobb helykihasználásból kifolyólag kb. 36%-os szállítási előny is mutatkozik.

A különböző nagyságú konténerekben 60 – 500 tégla helyezhető el. Vannak a téglakonténer szállítására szer­kesztett talicskák, amelyek a kézi erővel való szállítást igen megkönnyítik.

A tégla most már szállítási útjának csak egyes helyein mozog konténerben. A téglamáglyák alatt most acéltálcákat alkalmaznak, amelyek a szállítás egész útvonalán a máglyák alatt maradnak. A tálcákon kívül – a gyár­telepen és magán az épületen – csak kevés számú, alkalmasan szerkesztett rácsos borító-, illetve emelőkeretre (60. ábra) van szükség mindannyiszor, midőn a téglát fel- vagy lerakják, illetve a falazási munkafrontra beemelik. Ezen a réven nagy mennyiségű vasanyagot takarítanak meg, nincs szükség a konténerek karban­tartására és azoknak a téglagyárba való, időt rabló visszaszállítására stb.

A fenéklapon történő téglaszállításra szerkesztettek azonkívül egy olyan talicskát (61. ábra), amelynek elő­részén két db rúd van abból a célból, hogy azokat a fenéklap négy kampója alá tolva, a téglamáglyát könnyű­szerrel át lehessen emelni a talicskára.

61. ábra. Tégla szállítása; a) & téglamáglya kötése, b) fenéklap, c) fenéklapon álló máglya, d) talicska

A korszerű falazási mód méltatása

Míg a hagyományos falazási mód mellett egy kőműves- igen fáradságos munkával – napi 8 óra munka­idő alatt 1000 téglát tud bedolgozni, addig a munkamegosztásos szervezés, az új munkamód­szerek, a racionális szerszámok és munkaeszközök alkalmazása révén nagyobb termelékenységet, egy műszak alatt 5000-6000 tégla bedolgozását lehet elérni. Egyes kiváló kőművesek még ennél több téglát is bedolgoznak.

A falazó állvány fogalma

Abból kifolyólag, hogy a falazás kb. 1,2-1,3 m magasságig végez­hető kedvező munkafeltételek között, a normális emeletmagasságú ( m ≤ 3,6 m) falat a födémszin­ten kívül két állványszintről (munkaszintről) kell falazni. Magasabb falaknál még több állványszintről történik a falazás.

49. ábra. Építkezési bakállványok; a) kis bakállvány, b) kétméteres, c) háromméteres bakállvány

Az erre szükséges ún. falazó áll­vány (más néven kisállvány) bakokból (49 a-c ábra) és ezekre helyezett pallókból készült munkafödémekből áll. Ugyan­csak bakokból és azokon el­helyezett munkafödémről vé­gezhetők el a belső vakoló munkák is.

Bakok és bakállványok

Háromféle magasságú bak van szabványosítva: egy-, két- és háromméteres; ezek segítségével készülnek a kisbak, a kétméteres és a háromméteres bakállvá­nyok (50 a-b ábra). A két- és háromméteres bakállványok­hoz korlát és feljáró is tartozik. Kombinált bakállványt állítha­tunk össze két egymásra helye­zett bakállványból: egy kettős, illetve hármas bakállványra helyezett kis bakállványból (51. ábra). Előbbi esetben 3,0 m, utóbbiban 4,0 m magas munkaszintet lehet előállítani.

50. ábra. Falazó állványzatok; a) kis bak, b) kétméteres állványzat

51. ábra. Kombinált falazó állványzat

A bakállványokat a falazáshoz 150-250 cm, a vakoláshoz 150-350 cm tengelytávolságra lehet elhelyezni egymástól. A falazó állvány pallóterítésének szélessége kisbak állványnál 95-100 cm. a két- és háromméteresnél 175 cm.

Különleges falazó állványok

Külföldön gyakoriak az olyan szer­kezetű kisállványok is, amelyeknél a munka­szintet fokozatosan meg lehet változtatni. Ezeknél acélcsőből való teleszkópikus lábakra (52. ábra) hosszpallók kerülnek, amelyekre kereszt-irányban helyezik el a munkafödémet képező pallókat. Az acél állványlábakat egymáshoz szárnyas csava­rokkal felerősíthető, ferde helyzetű deszkákkal merevítik ki. Állványok és létrák biztonságos használata.

52. ábra. Teleszkópikus szerkezetű fém állványláb falazási és vakolási munkákhoz (angol példa)

Egyes munkahelyeken fogaskerekekkel és fogaskerekekkel, forgató karral (vagy kereplőcsörlővel) szabályozható (emelhető) kisállványokat is alkalmaznak. Az előbbi típusú, állítható magasságú állványok­nak nem annyira a falazó, hanem inkább a belső vakoló munkáknál van jelentősége.

Kőműves szerszámok

Alihoz, hogy a kőműves a falazatot téglából és habarcsból össze tudja építeni, néhány fontos kézi szerszámra és egyéb kisegítő munka­eszközre van szüksége. A hagyományos kőműves szerszá­mok a következők:

Kalapács (44 c ábra). A kőműves ezzel töri, faragja a darabtéglákat, ezzel ütögeti a habarcsba berakott téglákat, hogy alattuk a habarcsréteg összetömörüljön;

44. ábra. Hagyományos kőműves szerszámok; a) serpenyő, b) kanál, c) kalapács, d) függőón, e) derékszög, f) vízmérték

Serpenyő (44 a ábra). Kb. 1 liter űrtartalmú szer­szám, amellyel a kőműves a habarcsládából a habarcsot a már lerakott téglasorra felhordja, vagy felcsapja a vakoló habarcsot a vakolandó felületre.

Kanál (44 b ábra). A serpenyővel felhordott habarcs elegyengetésére, az álló hézagok kitöltésére, betömkö­désére, a hézagokból oldalt kitüremkedő habarcs levágá­sára, valamint a vakolási művelet egyes részlegeinek elvégzésére szolgál.

Vízmértek (44 f ábra). Vízszintes hézagfelületek víz­szintezésére és rövidebb függőleges vonalak ellenőrzé­sére szolgál.

Függőón (44 d ábra). A falak függőlegességének ellenőrzésére és a zsinórállásokról való levetítésekre használatos.

Derékszög (44 e ábra). Rövidebb szárú derékszögek kitűzésére szolgál.

Kisegítő munkaeszközök

A kőműves egyszerű, de igen fontos munkaeszköze még a kb. 2 m bosszú, gyalult, egyenes deszka, az ún. kőműves léc és a kitűző zsinór, melyek a vonalak egyenes, illetőleg a falfelületek sík, valamint vízszintes voltának ellenőrzésére szolgálnak.

Nem közvetlenül a kőműves által használt, de az ő munkáját alátámasztó kisegítő munkaeszközök még az építési anyagot (téglát, habarcsot) helyszínre szállító légláhordó saroglya és habarcshordó láda (45 a -b ábra). A kőműves keze ügyébe a habarcsot egy másik, 80×45 cm méretű habarcsládába (45 c ábra) öntik.

45. ábra. A kőműves kisegítő munkaeszközei; a) téglahordó láda (saroglya), b) habarcshordó láda, c) habarcstartó láda

Csöves vízmérték. Egymástól távol eső pontok víz­szintezésére és az ún. vízszintvonal (wagriss) kitűzésére szolgál. A csöves vízmértéket nem a kőművesek, hanem az építésvezető, illetőleg az alkalmazására betanított segéderők használják. Hosszú gumicsőből és két végén – a víz kifolyását megakadályozó – csappal ellátott üvegcsőből áll. A vízzel megtöltött cső függőleges szaka­szán a közlekedő edények törvénye alapján egy szintbe kerülnek a vízoszlopok. A magasságkülönbségek az üveg­csövek beosztásán olvashatók le.

A vízszintvonal azt a célt szolgálja, hogy tőle vissza­mérve a padlószint bárhol pontosan meg legyen állapít­ható. Erre a padlók fektetésénél, az ablakok és ajtók elhelyezésénél, a szegező asztalos és a szegező lakatos, valamint a különböző elhelyező munkákkal, nemkülön­ben az épületgépészeti munkákkal kapcsolatosan lépten-nyomon szükség van. A vízszintvonalat a kész padló­szinttől felfelé mért egy méter magasságban a nyers falra meszelt fehér sávon, fekete ceruzavonallal jelölik meg. A vakolás végrehajtása után a vízszintvonalat újra felrajzolják a vakolt falfelületre.

A munka elkezdésének körülményei

A hagyo­mányos falazási módszernél a munka megkezdése előtt a falazó kőműves legtöbbször előkészítve kapja a munkahelyét. Az esetleg szükséges áll­ványzat össze van állítva, a habarcsláda mellett tégla van felhalmozva.

Hagyományos falazási mód

A hagyományos falazási mód jellegzetessége, hogy a kőműves minden műveletet maga végez. Egyedül emeli fel és teríti el a habarcsot, faragja meg és helyezi el a téglákat. A zsinórfeszítés, a függőzés és lécezés munkáját és végül a falfelüle­tek tisztítását is egyedül végzi. Ezen sokoldalú munkája közben többféle munkaeszközt használ, amelyeknek váltogatásával is jelentős időt tölt el. Ha többen dolgoznak ugyanazon a munkaszaka­szon, a falazási munka minden műveletét külön-külön maguk végzik el.

Falazás munka­menete

A hagyományos módszer szerinti falazás munka­menete. A munkálatok a falsíkok helyének, illetve a faltest alaprajzi kontúrjainak meghatározásával kezdődnek. A legalsó (pl. az alapozási vagy pince) szinten a faltest jellegzetes pontjait a zsinórállás nyomjelző huzaljairól függőónnal levetítve tűzik ki (46-47. ábra).

46. ábra. Zsinórállás alaprajzi elrendezése

47. ábra. Zsinórállás

A munkafolyamatot ezután a falvégek, fal­sarkok vagy középrészek tégláinak (a vezető tégláknak) megfaragásával, az ezekhez szükséges habarcs terítésével, valamint a téglák elhelyezé­sével kell folytatni.

Az első téglaréteget rendsze­rint az erre a munkára kijelölt jó képességű szakmunkás, az ún. kitűző kőműves (régebben a pallér) rakja le. A fal egyenességét a kife­szített falazó zsinórhoz való igazodással érik el. A külső oldalon mindegyik, a belső oldalon pedig minden harmadik sort falazzák zsinór  mellett.

A fal közbülső részeit a zsinóron kívül függőón, vízmérték és a kőműves léc segítségével építik (48. ábra). Az elsorolt eszközök segítségével lehet elérni, hogy a fal mindkét oldalon egyenletes felületű legyen. A nem egyenletes felületű falnál a bemélyedő vagy a kiemelkedő részek miatt a vakolásnál csak feleslegesen vastag (költséges és a lehullás veszélyét magában hordó) vakolat­réteggel lehet az egyenetlenségeket kiküszöbölni.

48. ábra. Hagyományos falazás kivitelezésének szemléltetése; 1 – zsinór; 2 – függőón; 3 – kőműves léc; 4 – vízmérték; 5 – sorvezető léc (Kohl)

A téglarétegek beosztását gyalult, ún. sorvezető lécen ceruzavonásokkal jelölik meg (48. ábra).

A habarcsolás, téglarakás és faltisztítás műve­letei

A kőműves egy tégla sor kirakása után a függőleges hézagokat hígabb habarccsal kitölti; a szükségnek megfelelően a kanál élével segíti elő a habarcsnak a hézagokba jutását;  azonkívül a kisebb felületi egyenetlenségeket kanállal véko­nyan kikeni.

A lekent téglasorra ismét habarcsot terít, mégpedig úgy, hogy a kanállal a fal két szé­lére húz ki egy-egy keskeny, sűrűbb habarcssávot, (az ún. göndörfugát), majd a sávok közét kitölti a hígabb habarccsal Ezután következik az újabb téglasor lerakása. Ha a kőműves 4-5 sort kirakott, a fal külső felületet le szokta tisztítani; a belső felületet pedig akkor, amikor az állványváltozta­tás nélküli legutolsó sort felrakta.

A hagyományos falazási módszer termelékeny­sége

A fent leírt módszerrel az átlagos teljesít­mény nem nagy; egy kőműves napi 8 órás munka­idő alatt 1000 téglát tud bedolgozni. Ezt a munkamennyiséget a fejlett, 5000-6000 téglát bedolgozó korszerű munkamódszerhez viszonyítva igen las­sú és nagy fáradsággal járó munkával végzi el; minden tégláért és habarcsért le kell hajolnia, s így a munkaidő végére a dolgozó a leglassúbb munkatempó mellett is elfárad.