• falburkolat
• vakolás
• vakolatok

Falak vakolása, falburkolatok

A falfelületek lambériával, gipszkarton lapokkal vagy más építőlapokkal való burkolása a házila­gos kivitelezéshez jobban megfelel, mint a ned­ves vakolás. A falburkolatok csaknem teljesen sík felületet adnak, azonban nem egyszer időt rabló tartószerkezetet igényelnek. A lambéria burkolatok nagy szorpciós képessége ugyan kiegyenlítőén hat a helyiség klímájára, hangsúlyos karakterük azonban nem illeszkedik minden helyhez.

Környezetvédelmi okokból a régi, jól bevált ás­ványi vakolatokat és faburkolatokat részesítsük előnyben. A szárazvakolatnál gondoljunk arra, hogy az építőlap és a fal közötti üreg miatt a ne­hezebb tárgyakat csak külön tartószerkezettel le­het felerősíteni. Favázas szerkezeteknél a repe­dések kialakulását még a fugák betéttel erősített tapaszolása esetén sem lehet kizárni.

Az ablakbélésfalak és a keskeny parapetfalak (fűtőtestfülkék) hőhidakat jelentenek, amelyeknél fennáll a páralecsapódás és a túlzott energiavesz­teség veszélye. Az ilyen felületek utólagos szigetelése különösen fontos és a penészgombák le­küzdésének gyakran egyedüli lehetősége. A szigetelésnek azonban sokszor gyakorlati akadályai vannak, mert a fűtőtestek környékén és az ablak pántjai mellett többnyire nincs hely az utólagos, kellő vastagságú szigetelőréteg számára. Helytakarékos megoldást jelent, ha a meglévő vakolatot leverjük és 20-30 mm vastag szendvics lapot (gipszkartonra kasírozott keményhabot) ragasz­tunk fel ragasztóhabarccsal.

Az ablakok bélésfala­inak hőszigetelésére pára ellen szigetelő, rétegelt lemezzel borított keményhab lapokat is alkalmaz­hatunk. Ezeknek a munkáknak a során célszerű az ablak és az épület csatlakozásánál lévő héza­gokat is újra szigetelni. Ha új ablakot építünk be, a bélésfalak számára leg­alább 40 mm vastag szigetelést irányozzunk elő. A parapetfalak (fűtőtestfülkék) szigetelése mindig célszerű, még akkor is, ha ehhez a fűtőtestet le kell venni vagy éppenséggel kissé előbbre kell helyezni. A fűtőtest mögé ragasztott alumínium fólia önmagában nem jelent hatékony javulást.

A vakolat javítása és felújítása

A falakon és mennyezeteken lévő régi vakolat rendszerint egy rétegben felhordott meszes vagy mészcement vakolat, 1950 óta gipszvakolatot vagy meszes gipszvakolatot is használnak. A régi vakolat állapota ós minősége főleg a habarcs összetételétől és az alap adottságaitól függ. A leggyakoribb vakolathibák közé tartoznak a repe­dések, a kötőerő csökkenése miatti lepergés és az alaphoz való rossz tapadásból adódó leválás.

A puha, málló meszes vakolatot fluát- vagy tim­sóoldat felhordásával bizonyos mértékig újra meg lehet szilárdítani, a kisebb repedések és egyedi hibahelyek töltőtapasszal könnyen kijavíthatok. A nagyobb repedéseket többnyire a nem kellően megerősített fa részek okozzák vagy a vakolatnak az alaphoz való rossz tapadása miatt alakulnak ki, de a falazatban keletkezett repedések tünetei is lehetnek. Az ilyen komolyabb hibákat ugyanúgy kell kezelni, mint a külső falak.

A fal és mennyezet vakolatán jelentkező egyedi repedések javításának munkafolyamata:

• óvatos kopogtatással állapítsuk meg, hol van­nak üreges vakolatfelületek;
• állítsuk fel a munkaállványt;
• a hibás részeket vágjuk körül és távolítsuk el, a széleket óvatosan verjük le, a repedéseket legalább 6 cm szélesen tegyük szabaddá (a leve­résnél számolni kell azzal a veszéllyel, hogy az ép vakolat is meglazul);
• készítsük elő az alapot és a vakolatot ugyanúgy hordjuk fel, mint az új vakolásnál (lásd alább);
• a javításhoz lehetőleg ugyanolyan típusú ha­barcsot használjunk, mint a régi.

A különböző vezetékek számára készülő fal­hornyok készítésénél és takarásánál ugyanígy járjunk el. Ha a felhordandó vakolatréteg 20 mm-nél vastagabb lenne, akkor a zsugorodási repe­dések elkerülésére a falnyílást először habarccsal el kell zárni. A fa részeket olajos papírral és ter­peszhálóval hidaljuk át. A túl sima felületekre, a szívó alapokra és a betonfelületekre „alapozás”-ként szórjunk fel cementiszap alapvakolatot. Repedésveszélyes helyeken a vakolatba dolgozzunk bele műszálszövetet.

A javított vakolatfelületek általában felismerhe­tők maradnak, kivéve, ha az egész fal új felsőva­kolatot kap, ha arra fűrészporos tapétát vagy al­sótapétát ragasztunk vagy ha lambériával vagy építőlapokkal burkoljuk.

Nedves vakolat

A nedves vakolat felhordása házilagos kivitele­zésre, a kis felületeket kivéve, kevéssé alkalmas. A szakcégek ezt a munkát lényegesen gyorsab­ban és jobban végzik. Az előkészítő munkákat bi­zonyos körülmények között viszont magunk is el­végezhetjük. Belső helyiségek számára jó szorpciós tulajdonságaik miatt túlnyomórészt meszes, meszes gipsz- és gipszvakolatokat alkalmaznak. A gipsz azonban nem használható fröccsenő víz­nek kitett helyeken, pl. zuhanyozófülkékben.

Mész alkalmazása

A meszes és mészcement-vakolatokat 3-4 he­tes száradási idő után, további kezelés nélkül be lehet festeni páraáteresztő ásványi alapú festé­kekkel, ez olcsó és környezetbarát megoldást je­lent. A

. Az egész fal bevakolásának alternatívájaként megfontolásra érdemes, vajon nem jelent-e előnyösebb és szebb megoldást a mésziszappal való befestés? Ha a külső falak belső oldalán lévő vakolat felújításával foglalko­zunk, legyünk tekintettel a hőszigetelés kérdéseire.

Beltéren általá­ban elegendő egy egyrétegű, kb. 10 mm vastag vakolat. Különösen egyszerű az előre gyártott ha­barcspor használata. Ezeket víz hozzáadásával a vakológépben vagy keverőszár segítségével egy alkalmas edényben keverjük össze.

A legtöbb előre gyártott habarcs vegyi segéd­anyagokat is tartalmaz, a kötőanyag részének 5-10 %-át kitevő mértékben. A vakolat jó száradásához a helyiségeket lehe­tőleg huzat nélkül szellőztessük, szükség esetén kissé fűtsük. Ha a környezet védelmére nagyon nagy gondot fordítunk és kísérletezni is szeretünk, megpróbál­kozhatunk agyagvakolat hagyományos techniká­val történő felhordásával.

Alapvakolat „receptje”

Az alapvakolat a következőképpen készül: 1 rész durvaszemcséjű homok (folyami homok), 1 rész agyagiszap (középzsíros agyagból való pasztaszerű pép), némi szecskázott széna vagy állati szőr. Amikor a homokot és az agyagpépet összekeverjük, annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól keverhető, kenhető habarcsot kapjunk. A munka kivitelezése előtt először vakolatmintán ellenőriz­zük az agyaghabarcs minőségét. Ha erős repe­dések keletkeznek, a homok arányát növelni kell, ha a száraz vakolat porlik, akkor a homok arányát csökkentsük. Erősítés céljából, pl. a faváz men­tén, üvegszál vagy műanyag szövetet lehet be­dolgozni. Terpeszháló vagy jutaszövet agyagnál nem alkalmazható.

11.11. ábra. Faburkolat szerkezete nedves helyiségekben A Fal/födém csatlakozása: 1 lécezet/keresztlécezet; 2 szellőzés árnyék­hézagon keresztül; 3 szellőzés; B Fal/padló csatlakozása: 4 a deszkák alsó, ferdén lelécezett élének távolsága a padlótól 5-10 cm.

11.12. ábra. Belső sarkok és mennyezethez való csatlakozásai 1 árnyékhézagos kivitel; 2 tompán összeillesztett desz­kák, sarokléccel.

11.13. ábra. Külső sarkok kialakítása 1 tompán összeillesztett deszkák; 2 negatív sarok.

Szárazvakolat

„Szárazvakolaton” alatt általában a falak (és mennyezetek) gipszkarton, gipszkötésű farost vagy akár forgácslapokkal való burkolását értjük. A lapokat ragasztóhabarccsal közvetlenül a falra tesszük vagy falécekből készített tartószerkezetre szegezzük vagy csavarozzuk. A sima felület, kü­lönösen házilagos kivitelezésnél, nagyon meg­könnyíti a további munkát: a tapétával vagy fű­részporos tapétával való bevonást, csempék fel­ragasztását vagy egyszerűen a lapok befestését.

A különböző formátumú normál kivitelű lapok mellett különleges kivitelek is kaphatók, pl. a jobb hangszigetelést biztosító „akusztikai lapok”, hőszigetelő szendvicslapok vagy különlegesen tűzálló kivitelek. Nedves helyiségekben csak a hidrofóbbá tett gipszkarton lapokat szabad alkalmazni (a lapok jelölése: zöld a nedves helyiségekhez, vörös a tűzálló kivitelre). Az alap legyen szilárd, zsugorodás- és repe­désmentes, felszálló és átütő nedvesség ellen védett. Ha az alapot szilárd falazat alkotja, a lapo­kat habarcs-csomókkal is fel lehet ragasztani.

Tartószerkezetek készítése

Festett, vakolt vagy csempézett felületen, to­vábbá olyan felületeken, amelyek nem tekinthetők síknak, ott lécekből készült tartószerkezetre van szükség. A tartószerkezetet vékony fadarab alátétekkel először be kell állítani, csak azután lehet szorosan odacsavarozni. A lécek vastagsága és távolsága a lapok méretétől és vastagságától függ. A lapgyártó cégek erre vonatkozóan általá­ban megadják saját ajánlásaikat. 12,5 mm vastag gipszkarton lapok falra helyezésénél általában 24 x 48 mm keresztmetszetű, max. 65 cm (125 cm lapszélesség esetén 62,5 cm) távolság­ban elhelyezett léceket szoktak használni.

Fa tartóvázas falaknál az állványszerkezet egyúttal a lapokat rögzítő tartószerkezet szerepét is betölti. A legtöbb építőlap-gyártó iparosok és ezermesterek számára áttekinthető munkautasí­tásokat ad ki. Célszerű ezért, ha közvetlenül a la­kóhelyünkön bevezetett cégektől kérünk részletes termékismertetőket.

A villanyszerelési dobozok és különböző sze­relvények számára szükséges nyílásokat a lapok felerősítése előtt készítsük el, pl. körkivágóval vagy dekopírfűrésszel. A gipszkarton lapok illeszkedéseit gipsztapasszal és erősítő szövettel tö­mítsük el, majd egy második munkamenetben utántapaszolással simítsuk is el. A gipszkötésű rostlemezeket erősítő csík nélkül is ki lehet fu­gázni.

A nedves helyiségekben, fröccsenő víz hatásá­nak kitett falburkolatok nedvesség elleni szigete­lésére külön feltételek vonatkoznak.

Faburkolat

A fal burkolásának jó és ezermestereknek nagyon alkalmas lehetősége a hazai fafajiakból, pl. erdei, luc- vagy vörösfenyőből készített deszkákkal való beborítás. A Skandináviából importált, „nordikus” fafajták ugyan értékesebbek, a szállítási költségek azonban nagyok, ezért mégis inkább I. vagy II. osztályú, száraz, hazai tűlevelű fát válasszunk. Nagy szállítási és beszerzési áruk miatt, valamint az esőerdők védelmének etikai megfontolásait szem előtt tartva teljesen helytelen az egzotikus fák beltéri alkalmazása.

Belső burkolatok számára a 16-24 mm vas­tag, kb. max. 18 cm széles deszkák alkalmasak. Nem kell feltétlenül az építőanyag-kereske­désekben kapható, nagy felületen meglehetősen nyugtalan benyomást keltő profilos deszkákat al­kalmazni; a legtöbb fűrésztelepen kaphatók csaphornyos deszkák, amelyek simán összeil­leszthetek vagy olyanok, melyek éle ferdére le van vágva (szélezett deszkák). A helyi fűrésztelepről való, műanyag csomagolás nélküli faanyagnál amellett biztosak lehetünk ab­ban, hogy azt nem kezelték mindenféle általunk nem ismert összetételű konzerváló anyaggal.

A burkolathoz alkalmazott deszkákat nem kell feltétlenül legyalulni. Éppen ellenkezőleg, különö­sen szépen mutató felületet kapunk, ha a gyalulat­lan deszkákat csupán megcsiszoljuk. Ugyanez elmondható az általánosan elterjedt takart rögzí­tésről. A gyorsépítő csavarokkal, látható módon felerősített deszkázat nem csak stabil, hanem egy különleges esztétikai felfogást is kifejezésre juttat. Annak eldöntése, hogy a deszkákat függőlegesen vagy vízszintesen, átlósan vagy mintában helyez­zük-e el, belső helyiségekben ugyancsak főleg esztétikai kérdés.

A csatlakozásoknál keletkező hézagokat (pl. padlóknál és ablakkereteknél) szándékosan szélesen hagyhatjuk (árnyékhézag) vagy takaróléccel lefedhetjük. Beltéri alkalmazás esetén a falburkolatok hátsó szellőzésére csak sűrűn használt nedves helyiségekben és rossz hőszigetelésű külső falak esetén van szükség. A beltéren alkalmazott fát nem kell feltétlenül bevo­nattal ellátni, az kezeletlen is maradhat.