Javítás a ház körül

Lapos véső élezése

Ötlet! Az életlen vagy csorba véső a munkát nagyon megnehezíti, a jól megélezett szerszámmal könnyebben és pontosabban tudunk dolgozni.

A homokkővel végzett fárasztó élezés már a múlté. Napjainkban szalagos csiszológépet, illetve mesterséges anyagból készül csiszolókorongot (pl. korund) használunk. A szerszám minőségének illetve a felhasználás céljának megfelelően változtatható a csiszolás szöge. Ha a szög hegyesebb, könnyebben dolgozhatunk, a szerszám élettartama azonban csökken. Általában a 25°-os szögű élezés ajánlott.

Ha az élező gép szabályozható, a munka megkezdése előtt állítsuk be a kívánt szöget. Szorítsuk be, és egyenletes nyomás mellett élezzük meg a pengét. Körkörösen mozgassuk a pengét a kövön. Közben fordítsuk meg, és a véső lapos hátoldalát nyomjuk a csiszolókoronghoz. Ezután fordítsuk meg, ezt az oldalát is csiszoljuk, és addig folytassuk, míg a kiálló részeket eltávolítjuk.

A csiszolóbakba szorított, bőrrel vagy gumival borított csiszolókoronggal könnyebben dolgozhatunk. Ebben az esetben is ugyanígy haladjunk, a véső éléről, majd a hátlapkáról is csiszoljuk le a kiálló részeket. Ha a véső éle sima, és csillogó, ismét könnyedén dolgozhatunk a szerszámmal. A sérülések elkerülése érdekében, amikor a véső használaton kívül van, húzzunk rá védősapkát.

Lapos véső élezése 1

Lépések:

  1. Ha a véső éle a képen látható szerszáméhoz hasonlóan kopott, ideje megélezni.Lapos véső élezése 2
  2. A pontos élezéshez szorítsuk a szerszámot a két fémpofa közé.
  3. Élezés közben a szerszámot kissé nyomjuk a csiszolókorongra, közben oldalsó irányban mozgassuk.
  4. A szerszám végén képződő egyenetlen élt le kell húzni.
  5. Nyomjuk a véső végét egy forgó gumigyűrűre.
  6. A véső hátlapját fektessük a gumigyűrűre, és a kiálló részeket erről az oldalról is csiszoljuk le.
Szerszámosláda: csiszolóbak korundból készült csiszolókorong, lehúzókő, lehúzó szalag, vagy bőrszalag.