Műgyanta dörzsölt és mintázó vakolatok: rugalmasság, repedés megelőzés
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
A műgyanta vakolatokat a DIN 18 558 szabvány tárgyalja, és több, mint 50 éve fejlesztette ki őket Silvio Pietroboni. Az általa kifejlesztett műgyanta vakolat a szerves kötőanyagának köszönhetően alapvetően jobb tulajdonságú, mint a hagyományos, vagy a hőszigetelő vakolatok. Más tulajdonságok mellett ezzel megnyílt az út az előkevert, vödörben árult vakolatok készítése előtt is.
A szabvány szerint ebben az esetben vakolatszerű bevonatokról van szó. A műgyanta vakolatok a P. II. és P. III. habarcscsoportba tartozó ásványi vakolatokhoz képest nyomószilárdságukban és húzószilárdságukban sem maradnak el.
Rugalmasság és repedés megelőzés
Rugalmasságuk miatt különösen jól alkalmazhatók vakolattechnikai repedés javítására, valamint dryvit-rendszerek záróbevonataként, mert a hőszigetelő táblák hőtechnikai eredetű mozgásait jól fel tudják venni. Ez többi között annak köszönhető, hogy a műgyanta vakolatok a plasztikus alakváltozással azonnal le tudják vezetni a fellépő feszültségeket. Törési tágulásuk nagyságrendileg 2 cm méterenként, amely kb. százszorosa az ásványi vakolatok hasonló értékének (még akkor is, ha szerves adalékanyaggal javították azok tulajdonságait).
A gyakori előítéleteket, hogy a műgyanta vakolatok (diszperziós vagy műanyag vakolatoknak is nevezik) nem eresztenek át párát és így nem „lélegeznek”, egyszerűen meg lehet cáfolni: a szerves kötésű (műgyanta) vakolatok összetételében kb. 8% a szerves összetevők, kötőanyagok és adalékszerek (diszperziók, hozzáadott anyagok, konzerválóanyagok stb.) aránya, 80% olyan ásványi anyagokból áll, mint kvarc, márvány vagy mészkő adalékanyagok.
A maradék kicsit több, mint 10%-át a keverővíz teszi ki. Ez az összetétel a gyártótól függően a szemcsenagyság vagy struktúra tekintetében változhat, és csak tájékoztatásul szolgál. Kevés hígítóanyag (víz vagy oldószerek) hozzáadásán túl (hogy a feldolgozáshoz szükséges konzisztenciát beállítsák) a bevonatok összetételének további változtatása nem megengedett.
Kötőanyagaik
A kötőanyagok diszperziók vagy oldatok formájában kerülnek a keverékbe, és állhatnak akrilsav-észterek, vinil-acetát, vinil-propionát, sztirol-akrilát stb. polimerekből. A DIN 55 945 szabvány szerint az ilyen diszperziók a polimerek vagy műgyanták finomeloszlatását jelentik valamilyen folyadékban -általában vízben. Stabil kolloidrendszerről van szó, amelynek állaga tejszerű. Ebben a víz az ún. külső fázist képezi, és a műgyanta, ill. polimerrészecskék képezik diszpergált (tehát finoman eloszlott) állapotban a belső fázist. Ezért a vízalapú, diszperziós kötőanyagú bevonatokat vízzel tovább lehet hígítani.
Száradás
A száradáskor a víz elpárolog, a polimerrészecskék közelebb kerülnek egymáshoz, majd végül teljesen összeszorulnak, így összeolvadnak/összeragadnak egymással, egy összefüggő filmréteget képezve. A folyamat végül a teljes száradás után egy vízben oldhatatlan, víztaszító felületet eredményez, amely azonban a pára útját nem zárja el, hanem átereszti. A folyamathoz nem szükséges hő beáramlása vagy nagyobb hőmérséklet.
A száradással kapcsolatban még meg kell említenünk a duzzadás és a permeáció fogalmát. A (át)diffundáló anyag (H2O) a bevonóanyagban nagyobb koncentrációban található meg, mint a környezetben. Ekkor száradásról beszélünk, mert a bevonóanyag leadja a tárolt vizet. Ha az adott anyag a környezetben található nagyobb koncentrációban, akkor a lezajló folyamat a szorpció vagy duzzadás, mert ebben az esetben a bevonat felveszi a vizet, hogy elérje a kiegyenlített nedvességtartalmú állapotot. Lehetséges, hogy a bevonat két oldalán a diffundáló anyag (víz) különböző koncentrációban van jelen. A koncentrációkülönbség miatt a molekulák átvándorolnak a bevonatrétegen. Ekkor permeációról beszélünk.
A DIN 18 558 szabvány megkülönbözteti a műgyanta vakolatot megszáradt állapotában kész bevonatként, ill. a felhasználásra kész, kenhető bevonóanyagot, amelyet zárt csomagolásban forgalmaznak. A megkülönböztetésnek azért van jelentősége, mert a műgyanta vakolatok két formájával szemben különböző követelményeket állítanak. A felhasználási területtől függően a műgyanta vakolatokat különböző bevonattípusokba sorolják: P. Org 1. (kültéri és beltéri vakolatok) és P. Org 2. beltéri vakolatok.
A vakolatok struktúrája, felszíne és vizuális megjelenése alapján a műgyanta vakolatokat a következő csoportokba oszthatjuk:
1. Dörzsölt vakolatok
Dörzsölt vakolatot egy adalékanyag hozzákeverésével hoznak létre, ebben többi között egyfajta gömbölyű szemcse is található, ami a dörzsölés közben barázdaszerű nyomot hagy az amúgy sima felszínen. A barázdált vakolat készítéséhez nem gömbölyű, hanem szilánkszerű adalékszemcsét használnak. Felülete nem olyan sima és finoman strukturált, mint a dörzsölt vakolaté. A kapart vakolatoknál az adalékanyag szemcsenagyság-eloszlása a meghatározó. A strukturálóadalék szemcséi kilógnak a műgyanta vakolat felszínéből, és olyan felületet képeznek, amely az ásványi kapart vakolathoz hasonlítható. A fröcskölt vagy szórt vakolathoz a változatos adalékanyag-felhasználás mellett speciális felhordási módszerre van szükség.
2. Mintázóvakolatok
A mintázóvakolat készítésénél először felhordják a bevonatot 0,5-6 mm rétegvastagságban, ezután valamilyen eszközzel (hengerrel, kőműveskanállal, glettvassal, kefével vagy szivaccsal) formázzák. A színeskő-vakolatok esetén a speciális hatást kevésbé a feldolgozással, ill. a kezeléssel, sokkal inkább az anyag összetételével érik el, a vakolatba természetes színű vagy színezett, különféle szemcsenagyságú köveket kevernek. Mivel nem használnak fedő színanyagokat, a vakolat átlátszóra szárad. Gyakran nevezik mozaikvakolatnak, ill. műgyanta lábazati vakolatnak is. Mivel igen robusztus hatásúak, igen jól alkalmazhatók lábazati szakaszok, ill. nagy igénybevételű falszakaszok, pl. lépcsőházak burkolására.
A gördülőszemcsés vakolatot úgy készítik, hogy a 0,5-3 mm vastagságban felhordott bevonatréteget kefével strukturálják. A hengerelt vakolatokról akkor beszélünk, ha a műgyanta vakolatot 0,5-3 mm vastagságban hordják fel, majd festőhengerrel strukturálják.
Színtartóság
A színtartóságot tekintve a jelenleg ismert vakolatrendszerek közül a műgyanta vakolatoknak vannak a legjobb tulajdonságai. Kismértékű lúgosságuk lehetővé teszi bármilyen szín előállítását, tekintet nélkül arra, hogy pasztell árnyalatú vagy intenzív, erős szín a kívánatos – és anélkül, hogy kiegyenlítőfestést kellene felvinni. Ilyen színárnyalati gazdagság csak szerves és szervetlen pigmentek kevert felhasználásával érhető el (pl. szépia, bíbor stb.).
Ezzel szemben szervetlen (ásványi) záróvakolatokban meszet és cementet alkalmaznak kötőanyagként, ennek következtében ezek a vakolatok vízzel való keveréskor erősen lúgos környezetet adnak. Sok szerves színanyag – köztük több ragyogóbb, világító, ugyanakkor legkevésbé lúgálló szín – már nem marad ilyen körülmények között stabil, és tönkremegy.
Az egyértelműen kevésbé lúgos és a vizes diszperzióval gyártott szerves vakolatok lehetővé teszik a szerves pigmentanyagok használatát, ráadásul az intenzív színek széles skáláján, a feketével bezárólag. Ez a tény megvilágítja azt a kérdést is, hogy a szervetlen vakolatokat nagy hőszigetelő képességű felületeken záróbevonatként kevéssé elasztikus tulajdonságuk mellett miért csak pasztellárnyalatban lehet alkalmazni.
Különösen dryvit-rendszereken való használatuk esetén igaz, hogy világossági értékük nem lépheti túl a 20-at, mert a mély vagy intenzív színek a napsugárzásból nagy hőmennyiséget nyelnek el. Ez a nagy termikus terhelés az ásványi vakolat amúgy is kevéssé rugalmas kötőanyag-szerkezetének nagy terhelést jelent, ez a probléma műgyanta vakolatoknál egyáltalán nem jelenik meg.
Műgyanta vakolatok előnyei
A műgyanta vakolatok sikerének oka sokoldalúságukban keresendő. Ellenállnak az UV-fénynek, az időjárás hatásainak és az agresszív légszennyező anyagoknak. Erős víztaszító hatásuk ellenére áteresztik a párát. Ezenkívül bármilyen teherhordó alapfelületre felvihetők. Tisztításuk és felújításuk is viszonylag egyszerű. Ugyanakkor mésztartalmú alapfelületre nem célszerű felhordani őket.
Különös szerepet töltenek be a műgyanta vakolatokon belül a mozaik- vagy natúr, ill. színes szemcsékkel kevert vakolatok. Ezek színes természetes homokot, ill. kavicsokat tartalmaznak diszperziós kötésben, és igen sok féle homlokzati kialakítást tesznek lehetővé. A homlokzatfelület lehatárolásaként gyakran használják lábazati szakaszokon, de ebben az esetben a felcsapó nedvességből származó igénybevétel ellen egy további átlátszó záróbevonatot kapnak. Időnként hajlamosak tejfehér elszíneződésre, ha a felhordás előtt túl erősen keverték a vakolatot, és így adott esetben túl sok levegő keveredett bele. Ennek következtében a fehéres hatást a megváltozott irányú fénytörés okozza.
Száradásuk, kiszerelés
A műgyanta vakolatoknak a szilikongyanta és a szilikátos vakolatokkal közös tulajdonsága, hogy hiányoznak belőlük az olyan szervetlen kötőanyagok, mint a mész és/vagy cement. Ezzel a száradásuk és szilárdulásuk is különbözik a struktúrájukban velük összehasonlítható ásványi vakolatokétól. A műgyanta vakolatok tisztán fizikai úton száradnak a víz elpárolgásának hatására úgy, hogy a diszperzió részecskéi a kötőanyag szerkezetén belül filmet képezve a víz kilépésével összetapadnak.
A másik igen markáns különbség a gyártók által forgalmazott kiszerelésben van, az ásványi vakolatokkal ellentétben a műgyanta kötésű vakolatokat kenhető formában, feldolgozásra készen kínálják, így felhasználás előtt nem kell víz hozzáadásával előkészíteni, legfeljebb nagyon kis mennyiségű vízzel elkeverni, hogy beállítsák a feldolgozáshoz megfelelő konzisztenciát.