A konyhai háztartási gépek fogyasztása
Hűtőszekrény és fagyasztó
A háztartásokban a hűtőszekrény és a fagyasztó általában szünet nélkül üzemel, ennek köszönhetően a teljes villamosenergia fogyasztás tekintélyes része esik ezekre a konyhagépekre.
A hűtő- és fagyasztószekrények használják el a legtöbb energiát az összes elektromos készülék közül. A hűtő-fagyasztó páros működésének szükséges költségeit azok megfelelő kiválasztásával lehet kedvezően befolyásolni. A mai modellek többségének fogyasztása hozzávetőleg 45 %-kal kisebb, mint a tíz évvel ezelőtt gyártott hűtőkének. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy mekkora hűtő- és fagyasztótérre lesz szükségünk. A hűtő belső terének kihasználtsága legalább 70 %-os legyen, ehhez személyenként körülbelül 50-70 L térfogattal számoljunk.
Takarékossági ötletek
- A hűtőt olyan helyre helyezzük, hogy kívül essen a hőforrások hatósugarán. Ezenkívül ne kerüljön ablak vagy erkélyajtó mellé se. A kialakuló üvegházhatás ugyanis aránytalanul melegíti a hűtőt ill. a fagyasztót.
- A hűtőberendezésben keletkező jegesedés hőszigetelésként működik a hűtőtér körül és csökkenti a hűtési teljesítményt. A 3 mm-nél vastagabb jegesedés akár 75 %-kal is megnövelheti az energiafogyasztást.
- Többnyire elegendő a hűtőben 5 °C, a fagyasztóban -18 °C hőmérsékletet beállítani. 2 °C hőmérséklet-növekedés 15 %-kal csökkenti a készülék fogyasztását.
- Ellenőrizzük az ajtók tömítésé Amennyiben a tömítés sérült, akkor ki kell cserélni.
- Csak már kihűlt és lefedett ételeket rakjunk a hűtő
- Az élelmiszerek között legyen elégséges hely, hogy a levegő szabadon cirkulálhasson.
- Gondoskodjunk róla, hogy a hűtőszekrény mögött maradjon elég hely a levegőáramlásra.
Mosogatógép
Mosogatógépet használva sokkal kevesebb vízre van szükség, mintha ugyanazt az edénymennyiséget kézzel mosogatnánk el, ráadásul a készülék nem a központilag szolgáltatott meleg vizet fogyasztja, hanem az olcsóbb hideg vizet melegíti fel.
A mosogatógép sokkal kevesebb vizet használ, mint a kézi mosogatás, legkorszerűbb típusoknak mindössze 10 L vízre van szükségük
Takarékossági ötletek
- Ha a háztartásban többen vagyunk, válasszunk inkább nagyobb belső terű mosogatógépet (vagyis ne a 45 cm, hanem a 60 cm széles változatot). A nagyobb mosogatógép ugyan több áramot és vizet fogyaszt, de mivel nem kell olyan gyakran beindítani, összességében spórolni fogunk vele.
- Amennyire csak lehet, mindig takarékos programokat használjunk, előmosás nélkül. A mosogatógépet mindig csak akkor kapcsoljuk be, amikor már teljesen megtelt.
Főzés és sütés
A főzés nemcsak elkerülhetetlen napi feladat egy háztartásban, hanem sokszor hobbi is, ami sikerélményt és szórakozást jelent. Ha épp berendezni készülünk új konyhánkat vagy fel akarjuk újítani a régit, el kell döntenünk, hogy milyen tűzhelyet és egyéb készüléket, eszközöket fogunk a jövőben használni az ételkészítéshez.
Takarékossági ötletek sütéshez
- A sütőt működése közben csak feltétlenül szükséges esetben nyissuk ki. A készülő ételt inkább a készülék átlátszó üvegén keresztül ellenőrizzük. Ha egy bemelegedett sütőt néhány másodpercre kinyitunk, belsejében a hőmérséklet 20-30 °C-ot is esik.
- A készüléket már 5-10 perccel a sütés befejezése előtt ki lehet kapcsolni. Így a sütő maradék hőjét kihasználva lesz teljesen kész az étel.
- Sütéshez lehetőleg erre a célra gyártott üveg- vagy kerámiaedényeket használjunk. Jobban magukban tartják a hőt, mint a fémedények, emiatt gyorsabban elkészülnek bennük az ételek.
- Rendszeresen ellenőrizzük a készülék ajtajának tömítését, és szükség esetén cseréltessük ki.
Főzéshez mindig a gázfőzőlap égőjéhez közelítő méretű fazekat válasszunk
Takarékossági ötletek főzéshez
- Mindig lefedett edényben főzzünk, így több mint 20 % energiát takaríthatunk meg.
- Ne tegyünk kis fazekat nagy égőre (vagy főzőlapra), de nagy fazekat se kis égőre.
- Megfelelő (azaz jó hővezetésű) anyagból készült egyenes aljú fazekakat használjunk – ezzel is megspórolhatunk 10-15 % elektromos energiát.
- A nem nyílt lánggal működő főzőlapot már 5-10 perccel a főzés befejezése előtt kapcsoljuk ki, így az ételt a maradékhő fogja készre főzni, ami 32-55 %-os energia-megtakarítást is eredményezhet.
- Főzés közben ne pocsékoljuk a vizet; ha egy egész liter vizet felforralunk, amikor csak negyed literre van szükség, akkor 75 %-nyi energiát pocsékoltunk el.
- Az olajsütőt (fritőz) csak a megadott magasságig töltsük meg, a túltöltött készülék megnöveli a sütési időt.
- Olyan készülékeket használjunk, amelyek mérete arányban áll az elkészítendő étel mennyiségével.
- A teljesen kihasznált kapacitás jelentősen megnöveli az energiafelhasználás hatékonyságát.
Üvegkerámia főzőlap
Ha üvegkerámia főzőlapot vásárolunk, válasszuk a legkorszerűbbnek számító indukciós melegítés technológiáját. Ennél a megoldásnál az elektromágneses mező közvetítésével csak a főzőmezőre helyezett ferromágneses anyagok melegednek fel. Maga a főzőlap tehát nem melegszik, csak az edény alja és falai. Az ilyen készüléken csak igen ritkán szokott bármilyen étel is leégni, a főzőlapra esett ételdarab sem ég oda. 1 L víz kb. 2 perc alatt forr fel az indukciós üvegkerámia főzőlapon, eközben mindössze kb. 0,15 kW • h áram fogy. A kisebb áramfogyasztás részben abból is adódik, hogy az indukciós mező nagysága alkalmazkodik a fazék méretéhez.
Mikrohullámú sütő
Ebben a hasznos konyhagépben élelmiszereket lehet melegíteni vagy kiolvasztani. Legnagyobb előnye, hogy az ételek gyorsan tálalásra készek lesznek benne, valamint az is, hogy ha így melegítjük fel az ételt, akkor kevesebb mosogatni való edény keletkezik, hiszen nem szükséges hozzá külön fazék -a melegítés közvetlenül a tányéron történik.
Praktikus ötletek
- Beépített modelleknél figyeljünk oda, hogy biztosítva legyen a megfelelő levegőáramlás, mert a sütő akkor tud jól működni.
- Abban az esetben érdemes a mikrohullámú sütőt választani az étel elkészítéséhez, ha a megfőzendő étel tömege nem éri el a 400 g-ot.
- A kisebb adag ételek gyorsabban elkészülnek benne, mint a nagyobb mennyiségek, mert a mikrohullámú sugarak legfeljebb 6 cm-re tudnak behatolni az é
- Soha ne kapcsoljuk be úgy a mikrohullámú sütőt, hogy nincs benne élelmiszer, mert az károsíthatja a készüléket.
Világítás
Az utóbbi időben a hagyományos izzólámpákat egyre inkább felváltják a háztartásokban az energiatakarékos fénycsövek. Ezek drágábbak ugyan, viszont a jól megszokott izzólámpákhoz képest akár 75 % áramot képesek megtakarítani ugyanakkora fényerősség mellett. Ráadásul a ma gyártott, márkásabb fénycsövek élettartama többszöröse régiekének. A mai típusok élettartama akár 10 év, 10 000 óra világítással számolva.
Összehasonlításképpen, a hagyományos izzólámpák élettartama mintegy 1000 óra. Néhány évvel ezelőtt még csak akkor lehetett ennyi ideig használni a fénycsöveket, ha folyamatosan, hosszabb ideig voltak bekapcsolva, és nem voltak gyakran ki- és bekapcsolgatva. A mai energiatakarékos termékeknél már nincs ez a megszorítás, legalább 10 000 kapcsolási ciklust élnek meg. Sőt a bonyolultabb alkalmazásokra gyártott „high-end” típusú fénycsövek élettartamuk alatt akár 500 000, sőt bármennyi kapcsolást is kibírnak.
Energiacímke
Az energiacímke megkönnyíti a dolgunkat, amikor egy új elektromos készüléket vásárolunk. A címkén mindig fel van tüntetve az adott készülék takarékosságát és hatékonyságát tanúsító energiaosztály. Ez az adat például lehetővé teszi két hasonló méretű és hasonlóan felszerelt konyhagép energiaigényének és hatékonyságának az összehasonlítását.
Ha a konyhában bármelyik lámpában izzót kell cserélni, vagy új lámpát szeretnénk, mindenképpen energiatakarékos fényforrást vásároljunk
Az energiaosztályokat A-tól G-ig terjedő betűvel jelölik. A legtakarékosabbak az Alosztályba tartozó (az A+ osztály az A-hoz képest 25 %-kal nagyobb takarékosságot feltételez), valamint az A++ osztályú modellek (ez az osztály legalább 25 %-kal energiatakarékosabb, mint az A+).
Az energiacímkén található többi információ egyéb, az egyes készülékfajtákra külön előírt adatokat szolgáltat, amelyek hasznosak lehetnek döntésünkhöz. Például a mosógép energiacímkéje az energiaosztályon felül tájékoztat a mosás és a centrifugálás hatékonyságáról, a kg-ban megadott mosási töltetről, a vízfogyasztásról stb.
A következő háztartási gépeken kötelező energiacímkét feltüntetni:
- automata mosógépek, szárítógépek és ezek kombinációi;
- hűtőszekrények, fagyasztók és kombinált hűtő-fagyasztók;
- mosogatógépek;
- elektromos sütők;
- elektromos vízmelegítők;
- fényforrások;
- klímaberendezések.
Az elektromos sütő egyike azoknak a készülékeknek, amelyeket kötelező energiacímkével ellátni