• beton
• felület
• vakolás

Alapfelületek, vakolt alapfelületek és betonfelületek

Minden bevonatot valamilyen alapfelületre kell felhordani. Az alapfelületek minő­sége nagymértékben meghatározza a kivitelezett bevonat későbbi tulajdonságait, tar­tósságát. A festő feladata a munka megkezdése előtt az alapfelület alkalmasságáról meggyőződni, azt megvizsgálni, ha szükséges kijavítani.

Egy nem hordképes alapfelü­letre felfestett bevonat hamar meghibásodik, tönkremegy, így későbbi reklamáció tár­gya lehet. Utólag a legtöbb esetben nehéz és költséges megállapítani a meghibásodás okát és idejét. Gondoljuk el: ha a kivitelezés után 3 évvel a vakolat simító rétege levá­lik a ráhordott festékkel együtt milyen bizonytalan megállapítani, hogy az kezdetben is rossz volt-e, vagy csak a rosszul felhordott festékréteg nem volt képes megvédeni.

Vakolt alapfelületek

Homlokzati mészvakolatok

A mész, mint kötőanyag ősidők óta szerepel az építőanyagok listáján. A vakolat fe­lületek legrégibb kötőanyagaként tartjuk számon. Az oltott mész kötése a következő kémiai reakció alapján játszódik le:

Ca(OH)₂ oltott mész + CO₂ szén-dioxid –> CaCO₃ „mészkő” + H₂O víz

A kötési folyamat során kristályos kalcium-karbonát, azaz „mészkő” keletkezik.

A mészvakolatok az oltott mészen kívül megfelelő minőségű, agyagtartalom nélkü­li homokot valamint vizet is tartalmaznak. A magas agyagtartalom – pl. bányahomok alkalmazása – a vakolatok repedezéséhez vezet. A homlokzati vakolatok készítésénél minden esetben tiszta vizet használjunk. A víz esetleges szennyeződései is nagymér­tékben leronthatják az elkészült vakolat minőségét. A legjobb minőségű vakolatot az előregyártott zsákos készítmények felhasználásával lehet előállítani. Ezek között is megtalálható a tiszta mészvakolatnak megfelelő összetételű termék.

A mészvakolatok nagyon jó páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért el­sősorban a műemlék épületek felújításánál alkalmazzák őket.

Homlokzati mészcement vakolatok

A mai épületeken általában mész-cement kötőanyagú homlokzati vakolatokat al­kalmaznak. A cement mint második kötőanyag nagymértékben megnöveli a vakolat szilárdságát és az időjárásállóságát, anélkül, hogy különleges eljárással előállított mészpépet kellene alkalmazni. A cement mennyisége a homlokzati vakolatokban meghatározott: a túl kicsi cementtartalom nem éri el a kívánt hatást, a túl magas ce­menttartalom pedig a vakolt felület repedezéséhez vezet.  További információk a vakolt felületek festéséhez >>

Általánosságban irányreceptúraként megadható, hogy egy m³ mész-cement vakolat tartalmazzon kb. 100 kg cementet, 0,33 m³ mészpépet a többi alkotó a megfelelő minőségű folyami homok valamint a víz. Természetesen a házilagos keverésnél jobb minőséget lehet elérni itt is az előregyártott termékekkel.

Speciális homlokzati vakolatok

A homlokzatok lábazati részein sok esetben alkalmaznak tiszta cementkötésű va­kolatokat. Ezek lényegesen nagyobb szilárdságúak, viszont páradiffúziós tulajdonsá­gaik is lényegesen rosszabbak, mint a többi vakolatnak. Ez különösen abban az eset­ben okoz problémát, ha az épületszerkezet a talaj felől nincs megbízhatóan leszigetel­ve. Sok esetben nem is a cementvakolat károsodik, hanem a felette lévő mészcement vagy mészvakolat, mivel a talajnedvesség a lábazati szint fölé húzódik, és itt igyekszik eltávozni az épületszerkezetből.

Amennyiben a talajnedvesség ellen az épületszerkezet nincs megfelelően szige­telve, megoldás lehet – de csak előzetes laboratóriumi vizsgálat elvégzése után – az ún. párologtató vagy szanáló vakolatok alkalmazása. Ezek olyan több rétegben fel­hordott speciális vakolatok, amelyek minden alkotója kiváló páradiffúziós tulaj­donsággal, egyes esetekben még a víz által oldott sók megkötésének képességével is rendelkeznek, így a felületre kerülő nedvességet a normál vakolatoknál sokkal intenzívebben tudják a levegőbe elpárologtatni.

Párologtató vagy szanáló vakolat készíthető speciális vakolatadalékkal, melyek általában folyadékok. Tiszta cement kötésű, meghatározott szemszerkezetű homokkal készített vakolatokhoz kell ada­golni, vagy lehetnek előregyártott zsákban kiszerelt por formájú termékek, melye­ket csak a gyártó által előírt mennyiségű vízzel kell keverni. A párologtató vakolatokat csak meghatározott minőségű homlokzatfestékekkel lehet átfesteni, vagy dí­szítő vakolattal ellátni.

Betonfelületek

A beton felületek festése – a választott festék tekintetében – teljesen más műszaki követelményeket állít a festéket gyártó és a kivitelező elé. Mivel a beton szerkezetéből adódóan nem túl jó páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkezik, így a festékanyag kiválasztásánál sem ez az elsődleges szempont. Sokkal lényegesebb azonban, hogy a kiválasztott festék ne engedje át a CO₂ gázt, mivel ez az anyag a vasbeton szerkezetek esetében korróziós károsodásokat okoz.

Mi is történik lényegében? A betonvasat a vasbetonban teljesen körbeveszi a be­tonréteg. Fontos, hogy kültéri szerkezetek esetében ez a betontakarás min. 2 cm vas­tagságú legyen, mivel ez a vastagság biztosítja a betonvas védelmét a korrozív anya­gok ellen. A védelem lényege, hogy a beton állandó lúgos közeget biztosít a betonvas­nak, ebben a közegben pedig a korrózió fizikai-kémiai okok miatt nem következik be.

Ha a vasat körbevevő betonréteg lúgossága csökken, ez a védelem megszűnik. A csök­kenés leggyakoribb oka, hogy a cementkő a levegőből CO2-ot vesz fel és kémiai reak­cióba lép vele:

Ca(O) szabad mész a betonban + CO₂ szén-dioxid –> CaCO₃ mészkő (nem lúgos)

A fenti folyamat oda vezet, hogy a betonvas rozsdásodni kezd, a rozsda nagyobb térfogatú, mint a korróziómentes vas, így lefeszíti a rajta lévő betonréteget: a vas a szabad levegővel kerül érintkezésbe, így még gyorsabban korrodálódik. Amennyiben a betonfelületeket olyan festékkel festjük le, amely nem engedi át a széndioxidot, jelentősen lelassíthatjuk a betonkorrózió folyamatát. Ezek a termékek a betonfestékek.

A betonfelületek a kültéri alkalmazásoknál természetesen egyéb károsító hatások­nak is ki vannak téve: pl. hídszerkezeteknél, ill. lábazatoknál a még ma is gyakran al­kalmazott útszóró só korrozív hatásának, amely legalább olyan pusztítást képes vé­gezni a beton kötőanyagában, mint a CO₂ gáz. Az útszóró só – lényegében NaCl és homok keveréke – azt az elektrokémiai védelmet teszi tönkre, amely miatt a lúgos kö­zegekben a vas nem képes korrózióra. A betonfestékeknek ellent kell állni az olvasztósó (útszóró só) hatásának.

A betonfelületekkel szemben támasztott festéstechnikai követelmények általá­ban teljesülnek szilárdság vonatkozásában. Csak a már majdnem teljesen tönkre­ment beton szilárdsága nem elegendő egy homlokzati festéshez. Problémásabb a zsír és egyéb nem nedvesíthető szennyeződések okozta foltok eltávolítása. Ezek a betonfelületről lényegében nem távolíthatók el maradéktalanul, így a kismértékben olajos, zsíros felületek is foltmentesen csak speciális felület előkészítéssel festhetők. Nagymértékű zsíros típusú szennyeződés teljesen lehetetlenné teheti a festési munkákat.

Korrodált vasbeton felületek esetén minden esetben vizsgálni kell a betonvas álla­potát, megtisztítani a korróziós termékektől (rozsda), helyreállítani a megfelelő be­tontakarást, majd a végén egy megfelelő betonfestékkel hosszú távú védelmet adni a szerkezetnek.

Fémfelületek a homlokzatokon

Egybefüggő fémfelületek homlokzatokon általában ipari épületeken jelennek meg. Ezek a felületek többségükben gyárilag felületkezelt elemek, amelyek hosszú ideig nem igényelnek felújító festést. A fém anyaga a legtöbb esetben tűzihorganyzott le­mez, amelyet a gyártóműben beégetéses technikával láttak el megfelelő bevonatrend­szerrel.

Ezen felületek újrafestése sok esetben okoz problémát a kivitelezőnek, mivel a beégetett festékek kötőanyaga és a helyszínen kivitelezhető mázolási munkához al­kalmazott anyagok gyakran nem megfelelően tapadnak egymáshoz. Minden esetben fontos, hogy az alapfelületként szolgáló festékről minél több információt szerezzünk. Ennek ismeretében lehet kiválasztani a legmegfelelőbb átvonófestéket.

Korrodálódott felületeken a szokásos korrózióvédelmi módszerekkel (rozsdátlanítás, korróziógátló alapozás, közbenső és fedőfestés) kell eljárni a felújításkor. Fémből készült homlokzati díszítőelemek esetében különös gondossággal kell a festési munkákat végezni: a legtöbb alkalmazott fém (réz, horgany, alumínium) oxidá­ciós terméke színes, ez pedig az ásványi felületeken maradandó és igen csúnya szín­eltéréseket okozhat. A festendő fémfelületeket minden esetben a festés előtt korróziós szempont­ból is meg kell vizsgálni, és a vizsgálati eredmény függvényében a további munkát elvégezni.

Különleges alapfelületek

Műanyag felületek festése

Homlokzati felületeken a műanyagok alkalmazása leggyakrabban a nyílászáró szerkezeteknél fordul elő. A műanyag nyílászárók csak speciális termékekkel festhetők, ez a bevonat sem lesz olyan tartós, mint az egyéb anyagú felületeknél. A legjobb eredményt vízzel hígítható speciális festékekkel vagy az autóiparban al­kalmazott anyagokkal érhetjük el. Fontos a tökéletes zsírtalanítás, valamint a felület kismértékű felérdesítése.

Látszó téglafelületek festése

Ritkán, de előfordul, hogy vakolatlan téglafelületet kell átfesteni. A normál tég­lák erősen szívó tulajdonsággal rendelkeznek, így a megfelelő szívó képesség beállí­tására fokozottan kell ügyelni. Nem szabad a nedves, sófoltos, málló téglafelülete­ket átfesteni, mivel ezek az alapfelületek általában nem festhetők, nem hozzák a kí­vánt eredményt.

Terméskő felületek festése

A természetes kövek a legtöbb esetben saját megjelenésükben szépek, átfestést nem igényelnek. Egyes esetekben – főleg műemlék épületek felújításakor – mégis szük­ségessé válhat a festés. Ez a természetes kövek közül leginkább a durva mészkő ese­tében lehetséges. Kristályos szerkezetű keményebb köveket, mint pl. márvány, gránit ne fessünk át. A durva mészkő átfestésére kizárólag kiváló páradiffúziós tulajdonságú festékeket alkalmazzunk.