Ötletek előterekre

Előtér: tágas folyosó kék festéssel, légies érzettel

Tágas folyosó kék festéssel, légies érzettel

Látvány

Ez a tágas folyosó a kék festésnek és a halvány fapadló­nak köszönhetően könnyed, légi­es érzetet kelt. Az újságtartó rendben tartja a magazinokat, il­letve a postát, míg a radiátor az ötletes faburkolattal teljesen ele­gáns, új külsőt kapott.

Színek

A kéknek ugyanazt az ár­nyalatát használták a falak alsó részén a díszszegély alatt, mint az ajtón, de színes festék borítja a falakat, és egy durvább, tojás­héj festék a fafelületeket is. A fa­lak felső részére könnyed, hal­ványkék szín került, mely tágassá és világossá teszi az egyébként szűk teret. Ezt szabálytalanul el­helyezett, finom, zöld színű levél­motívumok díszítik – ilyen meg­lehetősen egyszerű módon életet leheltünk a hétköznapi falfelüle­tekbe. Mindezt egy olyan minta alkalmazásának segítségével ér­hetjük el, ami nem olyan feltűnő, vagy szigorúan ismétlődő, mint a hagyományos tapéták.

Padlóburkolat

A régi, már patto­gó fényezést eltüntették, és fino­man felcsiszolták a padlót. Színe­zett lakk került a deszkákra, mely olyan benyomást kelt, mintha le­meszelték volna. Olyan helyen, ahol meglehetősen sok ember for­dul meg – így a folyosón is – érde­mes gyorsan száradó lakkot vá­lasztani, így a frissen átkent területet nem kell hosszú ideig ke­rülgetni. A lépcsőfokokat szőnyeg fedi, minek köszönhetően a lépcső használatakor csökken a zajszint.

Kiegészítők

Annak ellenére, hogy ez egy tágas folyosó, szán­dékosan nem zsúfolták tele. Csu­pán egy mutatós kis szék áll az ajtó mellett, amire belépéskor le­dobhatjuk a holmijainkat. A falra szerelt újságtartó megfelelő he­lye a leveleknek és a lapoknak. A radiátorburkolat egyben polc­ként is szolgál, rárakhatjuk a kul­csokat, de akár egy virágokkal teli vázát is, a szép tükör pedig világosabbnak mutatja a teret.