Természetes kövek

Az anyagmennyiség számítása

Ha felmértük a munkát, nekifoghatunk a szükséges anyagmennyiség kiszámításának.

Építőkövek

Olyan helyeken, mint az ablakpárkányok, minden számítgatás nélkül, egyszerűen csak átvisszük a felmért méreteket a munkadarabra, de nagy felületű fal és padlóburkolatoknál – főleg, ha íves formáról van szó – már más a helyzet.

Pontosan kiszámított felület

A pontosan kiszámított felület nem azonos a valóban szükséges anyagmennyiséggel. A vágás során, esetleg véletlen törésekből keletkező hulladék mennyiségét, valamint a későbbi javításokhoz félretett tartalékot is számításba kell vennünk. Általában 5-10 %-ot számolunk rá a mennyiségre, de ez csak egy irányadó adat. A valós szükséglet nagyban függ az alaprajztól, a fektetés mintájától, a burkolólap formátumától és anyagától.

Jó tanács

Készítsünk előzetesen vázlatot a burkolandó felületről, és abba írjuk be a felmért méreteket. A szabálytalan felületek területét könnyebben kiszámíthatjuk, ha azokat szabályos négyszögekre és háromszögekre bontjuk.

Burkolati terv

Hasznos dolog burkolati tervet is készíteni. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy elképzelésünk már képi formában is megjelenik. Rajzoljuk fel milliméterpapírra a mérethelyes alaprajzot, majd átlátszó papírra (pl. skiccpausz), ugyanabban a méretarányban a burkolatkiosztást.

Burkolati terv

A lapokat egymásra helyezve kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb elrendezést. Figyeljünk arra, hogy a széleken leeső darabok már hulladékoknak számítanak-e, vagy máshol még fel tudjuk használni őket. A burkolati terv készítése elsősorban szabályos formáknál hasznos, mert közvetlenül leolvashatjuk róla a szükséges darabszámot.

A szalagszerűen fektetett lapoknál viszont nem éri meg fektetési tervet készíteni, mivel a következő sort úgyis a leeső darabokkal kezdjük. Az ilyen termékek mennyiségét méterben szokás megadni. Megmérjük a burkolandó felület hosszát és megszorozzuk a szükséges burkolatsávok számával. Mivel a burkolásnál nem adódnak fél és negyed lapok, kerekítsük a mennyiséget egyszerűen felfelé, egész számra, vagy a csomagolási egység többszörösére.