Alapfelületek minőségi követelményei és vizsgálatuk
Egy adott épületnél nagyon fontos és nehéz pontosan megállapítani, hogy melyik vakolatcsoportba tartozik a vizsgált felület. Mivel a helyszínen csak egyszerű vizsgálati módszereket tudunk alkalmazni, ezért egy habarcsot csak megközelítő pontossággal lehet a helyes vakolatcsoportba besorolni. Alapul szolgálhat a különböző vakolatszilárdság a vizsgálathoz, hogy vajon a habarcs a puhább P I-es habarcscsoportba, vagy a keményebb P II vagy P III habarcsnak felel meg.
A vakolatcsoport megközelítő meghatározása azért fontos, mert ez fogja meghatározni, hogy milyen bevonatrendszer alkalmazható a felületre. A lágy, puha, mészvakolatokat csak jó páradiffúziós tulajdonságú, CO2 áteresztő bevonattal szabad ellátni.
Ásványi vakolatok
[table id=356 /]
Az ásványi alapfelület vizsgálata történhet kaparási próbával, egy kés segítségével, vagy adott esetben kalapáccsal (ütéspróba) és vízzel történő átnedvesítéssel. Késsel történő vizsgálatnál a mészvakolatok (P I habarcs csoport) esetében könnyűszerrel egy lyuk „fúrható” a felületbe, azonban egy keményebb vakolatnál (P III habarcscsoport) ez nem lehetséges.
A mészvakolatok szilárdsága, vízzel átnedvesítve egyszerű körülmények között megállapítható. A P III-as habarcs vízzel történő átnedvesítésnél a vakolat szilárdsága stabil marad, azonban P I vakolatok vízzel telítve puhává válnak.
- Hőszigetelő anyagaink általánosságban
- Talajjavítók és szerves trágya, előnyök és veszélyek
- Savas eső – Valóban létezik? Mennyire káros?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
[table id=357 /]
Megjegyzés: A habarcs csoportok csak megközelítően sorolhatók be a fenti egyszerű módszerekkel, pontos meghatározásokra ezek a módszerek nem alkalmasak.
Meglévő régi bevonatok vizsgálata
Annak megállapítása, hogy milyen bevonat van a felületen talán még nehezebb, mint a habarcs csoportokba történő besorolás. A bevonatok jellegének megállapításakor, általában az oldhatóságot, az alkalmazott anyag kötőanyagát vizsgáljuk meg és a kifogástalan elemzéshez egy felületi feszültségpróbát is célszerű készíteni.
Tiszta ásványi termékek, mint a mészfestékek és a tiszta szilikátfestékek nem tartalmaznak szerves alkotóelemet. A bevonat ezért szerves oldószerben nem oldható és nagyon rideg. A diszperziós szilikátfestékek és szilikon-emulziós festékek tartalmaznak csekély (esetenként nagyobb) mértékben szerves összetevőt, ezért szerves oldószerekkel enyhén oldhatóak és ridegek. A matt oldószeres homlokzatfestékek (polimerizált típusok) és a plexi, ill. ehhez hasonló kötőanyagú festékek szintén ridegek, de a bevonatuk könnyen oldható lakkbenzinnel vagy terpentinnel.
A diszperziós festékek összetevőktől függően lehetnek ridegek vagy elasztikusak. Az erősen töltött diszperziós homlokzatfestékek rideg bevonatot eredményeznek. A magas tapadóképességű tiszta akril festékek elasztikusak. Plaszto-elasztikus rendszerek felületi feszültségvizsgálatnál felismerhetően vastag rétegűek és nagyon rugalmasak. Az akrilát diszperziós zománcok és az olaj/alkid festékek nagyon jól megkülönböztethetőek a különböző oldhatóságuk alapján.
Vizsgálati metódus
Felületi feszültségvizsgálat: késsel a bevonatot „megvágjuk”, és megfigyeljük, vajon a vágás során a bevonat elasztikus vagy rideg-e.
Oldhatósági vizsgálat: (lakkbenzinnel, terpentinnel és spiritusszal) egy ruhadarabbal, amelyet lakkbenzinnel vagy spiritusszal átitattunk, a bevonatot megdörzsöljük, és az oldódást értékeljük. Világosabb színű rétegeknél ajánlatos egy sötétebb színű ruhadarabot használni.
[table id=358 /]
– = nem oldódik
– + = enyhén oldódik
+ = oldódik
++ = erősen oldódik