• ácsmunkák
• tető

Ácsmunkák, tetők anyagai és fafajták

Az ácsmunkák felosztása

Az ácsmunkák jellemzően a fenyőfa félék megmunkálásához és szerkezetté alakításához kapcsolódnak. Az ácsmunkák során ideiglenes, vagy végleges szerkezetek készülnek el. Az ideiglenes szerkezetek közé tartoznak a zsaluzatok és az állványok. Ezeket a szerkezeteket a betonozási munka, illetve az állványról elvégzett munka után elbontják.

A végleges ácsmun­kák közé soroljuk a tetőket, a kapukat, a fafödémeket, a vakpadlókat stb. Ezek a szerkeze­tek az elkészítés módjától és a felhasznált faanyag minőségétől függően hosszú időn keresztül fennmaradnak. A kőműves munkákhoz kapcsolódó állványépítéssel és a hagyomá­nyos zsaluzatokkal már foglalkoztunk, ezért a következőkben a legjellemzőbb ács szerkezet készítésével, a tetőkkel foglalkozunk.

A tetők alakja sokféle lehet. Az alak és a hozzá tartozó tetőfedő anyag együttesen határoz­za meg az épület jellegét. A hegyvidékeken például gyakran alkalmazzák a meredek hajlású tetőket (alpesi tetők), hiszen a nagymennyiségű hó így kevésbé terheli a tetőszerkezeti ele­meket. A déli tengerparti vidékeken viszont az árnyékolás miatt kedvezőbb az alacsony lej­tés, és a nagymértékben előreugró eresz. A tető alakját meghatározza az is, hogy a tető alatti tér milyen mértékben van kihasználva.

A tetőszerkezetek anyagai

A tetőszerkezetek készítéséhez általában a puhafákat használják fel. Könnyű megmunkálhatóságuk és kedvező tartószerkezeti viselkedésük miatt, a puhafák közül is elsősorban a fenyőféléket alkalmazzák. Hazánk területe faanyagban szegény, ezért a hazai építőipar ke­vés faanyagot használ fel. Drága építőanyag, ezért mindenkit takarékos felhasználásra kény­szerít.

Régen a felhasználás során z tapasztalati úton szerzett ismeretek alakították a szerkezete­ket; kialakultak a fakötések és a jellemző szerkesztési szabályok. A méretezés lehetősége aztán megváltoztatta és tudatossá tette a szerkezetek alakítását. Új fakapcsolási módok jöt­tek létre, és fokozódott a famegmunkáló gépek alkalmazása is. A következőkben azokkal a fenyőfélékkel foglalkozunk, amelyek felhasználása ajánlott, és elterjedt a gyakorlatban.

Hazai fenyőfák

Lucfenyő: kérge kb. 40 éves koráig sima, világosbarna. Később pikkelyesen megrepede­zik. Nagy csersavtartalma tartóssá teszi. A törzs hengeres, és hosszan ágmentes. Geszt nél­küli színfa. Évgyűrűi egyenletes keménységűek. Bélsugarai a bütüs metszetben nem láthatók. Gyantajáratai az érintős metszeteken vékony, szürke vonalakban jelentkeznek. A fa színe fehér vagy gyengén rozsdaszínű, esetleg sárgás. Göcsei nagyok és barna színűek.

A lucfenyő fája puha, könnyű, rugalmas és szívós. Selymes tapintású. Jól hasad, ritkán vetemedik, mert általában nem csavarodott növésű. Térfogatváltozása a fenyőfélék között a legkisebb, ezért például kitűnően felhasználható hajópadlónak. Ezen kívül még sok célra alkalmazható. Az ács- és asztalosipar legfontosabb nyersanyaga, de ipari felhasználása is igen széleskörű.

Jegenyefenyő:

Kérge sima, szürke, öregebb korában repedezett, cserepes. Törzs hengeres, ágtiszta. 65-70 m magasra is megnő. Évgyűrűi élesen elhatároltak. Bélsugarai a bütüs metszeten nem láthatók. Gyantajáratai nincsenek. Színfa. Fája fehér színű vagy gyengén szür­kés, esetleg szürkés rózsaszín. Nagyon könnyű és lágy faanyag. (Sűrűsége kb. 0,50 kg/ dm³). Jól forgácsolható, de gyalulás közben gyakran megreped. Keveset zsugorodik. Könnyen hasad, jól szegezhető. Göcsei sötétbarnák, majdnem feketék. Ezáltal különböztethető meg a lucfenyőtől.

Hibája, hogy gyakran csavarodott növésű, ezért a belőle készült fűrészárú vetemedik, csa­varodik. Kevésbé tartós mint a lucfenyő. Alkalmazzák ács- és állványszerkezetek, zsaluza­tok, nyílászárók, bútor, láda stb. készítéséhez. Farost- és forgácslemez gyártásnál is használják.

Erdei, vagy borovi fenyő:

Kérge fiatal korában világosbarna, később a törzs alsó része szürke, pikkelyes, felső része rozsdavörös. Törzse egyenes, hengeres, erősen ágas. Fájában sok a gyantajárat. Évgyűrűi élesen elhatárolódtak. Szijácsa fehéressárga, gesztje vöröses­barna és a fa átmérőjének kb. a kétharmadát teszi ki. Fája lágy középnehéz, jól megmunkál­ható. Szívós, de kevésbé rugalmas, mint a lucfenyő. Zsugorodása közepes, vetemedésre nem hajlamos. Jól szegezhető. Korróziónak ellenáll. Gyakran használják külső épületasztalos ács- és állványozó munkákhoz, bútorkészítéshez. Vízi építkezések kiváló anyaga.

Vörösfenyő:

Kérge fiatal korban sima, világosbarna, amelyen sötétebb hosszanti irányú sávok láthatók. Később erősen megrepedezik és a kéreglapok alatt bíborvörös színűvé válik. Törzsképződése kitűnő. Magassága a 30-40 m-t is eléri. Agai szétszórtan helyezkednek el. Évgyűrűi élesen elhatároltak és íveltek. Bélsugarai metszetben nem láthatók.

Gyantajáratai kicsinyek és ritkák. Csersavtartalma nagy, ezért igen tartós. Gesztje vörös, a fa átmérőjének mintegy háromnegyed részét teszi ki. Szijácsa sárgásfehér, keskeny. A vörösfenyő a legke­ményebb fenyőfa. Szilárdsága nagy. Igen rugalmas, jól hasítható faanyag alig zsugorodik, vetemedésre nem hajlamos. Rovaroknak és gombafertőzéseknek jól ellenáll.

Felhasználási területei: elsősorban vízépítési célokra, valamint vezetékoszlopoknak hasz­nálják. Alkalmazza az épület- és a bútorasztalos-, valamint a hangszeripar is. Gyantájából kitűnő terpentint állítanak elő.

A következő táblázat a fenyődeszka és a palló szokásos méreteit foglalja össze.

21. Táblázat:

[table id=331 /]

A fűrészelt gerendák méreteit a következő táblázat tartalmazza

22. Táblázat:

[table id=332 /]

A kötőelemek

Az ácsszerkezeti elemek csatlakozó részeinek egymáshoz, illet­ve más szerkezethez történő kötéséhez kötőelemeket használnak. A fakötések megerősítésére régebben keményfából készült fasz­eget használtak. A mai gyakorlat fém kötőelemeket alkalmaz, melyek segítségével megerősíthetők a fakötések, illetve ezek felhasználásával új fakapcsolási módok jöttek létre.

Legismertebb kötőelem az acélszeg (173. ábra). A szeg henge­res felülete és a fa között – a szeget a fába ütve – súrlódás jön létre. A fába szorult szeg alkalmas bizonyos terhek átadására, ezért az összeszegezett elemek szerkezetet alakíthatnak ki.

173. Ábra: Különböző szegfajták.

A leggyakrabban használatos szeg a huzal, vagy sodronyszeg. A szeg méretének jelöléséhez tört számot használunk. A számláló a szeg átmérőjét jelöli tizedmilliméterekben, míg a nevező a szeg hosszát jelenti milliméterben. A 70/200-as jelölés például azt jelenti, hogy a szeg átmérője 7 mm, hosszúsága pedig 200 mm. A szeg fába történő behajtásának a fa vastagsága szab határt. Az alábbi táblázat segít a felhasználásban.

23. Táblázat:

[table id=333 /]

174. Ábra: Különböző alakú ácskapcsok.

Az ácskapocsnak (174. ábra) többféle alakja van. Függőleges szárait hegyesre kovácsolják, így könnyen a fába üthető. A függőleges szárak hossza 10 cm, az egy­mástól mért távolságuk 25-35-cm. A fordí­tott ácskapocs szárait 90°-os szögben elfordítják, így alkalmassá válik arra, hogy nem egy síkban lévő szerkezeti elemek kötéséhez is használni lehessen. A hármas, Y-hoz hasonló ácskapocs három szerkezeti elem találkozásánál alkalmazható. Az ács­kapoccsal készített kapcsolatok ideiglenes, vagy végleges jellegűek lehetnek. Az ács­kapocs csak húzó-igénybevétel felvételére alkalmas.

175. Ábra: Facsavar.

A facsavart (175. ábra) ácsszerkezeteknél ritkán alkalmaz­zák. A facsavar szára felfelé keskenyedik, és a száron ma­gas emelkedésű, éles menet van kialakítva. A fejrészt süllyesztett vagy fél gömbölyű fejjel gyártják. A facsavart csavarhúzóval lehet a fába behajtani. A behajtáshoz feltét­lenül kisebb átmérőjű, előfúrt lyukra van szükség. A mene­tes csavarok különleges fajtája az állványcsavar.  Az állványcsavar fejrésze négy-, vagy hatszögletes. Behajtásá­hoz villáskulcsra van szükség. Ezt a csavar­fajtát állványelemek rögzítésére használják. Ajánlatos a különböző típusú facsavarokhoz alátétet használni.

176. Ábra: Anyáscsavar.

Az anyáscsavar (176. ábra) is gyakran használt kötőelem. Az anyáscsavar szárára menetet vágnak, és ehhez illeszkedik az azo­nos menetemelkedésű csavaranya. A fej és az anyáscsavar általában hatlapfejű kialakítású. A csavar szárát és a csavaranyát egymásba hajtva a menetek között feszülés teszi alkal­massá a csavart arra, hogy a kötések készíté­sénél felhasználjuk. Alkalmazásukhoz előfúrt lyukra van szükség. A használatuknál ajánlatos a csavarfej és az anya alá alátéteket helyezni. Teherátadás céljára 12 mm-nél kisebb átmérőjű csavart ne használjunk!

177. Ábra: Alapcsavar.

Az alapcsavar (177. ábra) a faszerkezeti elemek kötését teszi lehe­tővé a vasbeton szerkezetekhez. Ezt a csavart egyedileg gyártják le, a fa és a kapcsolódó vasbeton szerkezet méretéhez igazodva. A csa­var egyik végére menetet vágnak, míg a betonba kerülő végét meg­hajlítják azért, hogy az anya meghúzásakor ne tudjon elfordulni. Fontos szempont az is, hogy az elhajtott csavarvéget a vasbeton acélbetéteihez így lehessen kapcsolni. Természetesen alátétet itt is kell használni.

178. Feszítőcsavar.

A feszítőcsavart (178. ábra) a vonórudas szerkezeteknél használják. A vonórudakhoz kapcsolódik a csavarház, amelybe két ellentétes irányú menet van vágva. A be­akasztott vonórudak feszítése úgy történik, hogy a csavart egy irány­ba forgatják és az ellentétes irányú menet megfeszíti a vonórudakat.

179. Ábra: Szeglemez.

A szeglemez (179. ábra) speciáli­san kialakított kapcsolóelem. Az acéllemezből kipréselt sündisznószerű tüskézett elem segítségével lehet létrehozni a fakötést.