Javítás a ház körül

Égésfolt eltávolítása a bútoraink felületéről

Ötlet! A dohányzás nem „csak” az egészségre káros, de a figyelmetlenség bútorainkban is kárt okozhat. Mit tegyünk az égés helyével?

Könnyen megesik, hogy nem figyelünk oda, a cigaretta kiesik a hamutartóból és a bútorlapon azonnal nyomot hagy. Ha szerencsénk van, és a furnéron keletkezett égés nyoma nem túl mély, nem kell a bútorlap egy részét, vagy egészét kicserélni, a hibát könnyen javíthatjuk.

Az égés nyomát egy lapos vésővel óvatosan kaparjuk le. Ügyeljük rá, hogy ne karcoljuk és ne sértsük meg a felületet, a szerszám legyen legalább 18 mm széles. A túl keskeny penge könnyen megbillen és nemkívánatos nyomot hagy. A vésőt tartsuk kissé döntve, folyamatosan mozgassuk, mert a szúrásnyomok nehezen távolíthatók el. A munkát addig folytassuk, míg a fekete égésnyom szinte tökéletesen eltűnik, de semmiképpen se jussunk el a furnérlap alá.

Hüvelykujjunkkal nyomjuk a csiszolópapírt és dörzsöljük át az égés helyét. Először tüntessük el az égésfolt kontúrjait, majd próbáljuk meg egyenletessé tenni a folt és a bútorlap többi része közti átmenetet, mivel a munkafolyamat harmadik lépésében nemcsak a folt körvonalán belül fogjuk a felületet kezelni. A nagyobb kiterjedésű csiszolással megakadályozhatjuk, hogy a csiszolás túl mély nyomot hagyjon a felületen. A csiszolás után ismét gondoskodnunk kell a fa védelméről. A felületet lakkal átitatott ronggyal kétszer-háromszor dörzsöljük át. A lakkot ecsettel is felhordhatjuk. A spray-vel felvitt lakk az eredeti lakkréteggel tökéletes átmenetet képez, ha egyenletesen hordjuk fel a felületre.

Lépések:

  1. Égés nyoma: ha a cigaretta – akár rövid időre – a bútorlapra esik, feltűnő nyomot hagy.Égésnyom
  2. Tartsuk a vésőt a fa erezetéhez viszonyítva egy kissé ferdén, és vakarjuk le az égett részt.Égésfolt eltávolítása 2
  3. Hüvelykujjunkra tekert csiszolópapírral óvatosan dörzsöljük át az égés helyét és környékét. Vigyázzunk! A furnérlap gyakran nagyon vékony!
  4. Egy kevés nitrolakkot a fa erezetével párhuzamos irányban kenjünk a felületre, hogy a dörzsölés nyomait tökéletesen eltüntessük.
Szerszámosláda: lapos véső, csiszolópapír, törlőruha (len vagy pamut), ecset.