Javítás a ház körül

Kiszáradt fugák javítása bútoroknál

Ötlet! A régi bútorokon keletkező repedéseket és szétnyíló réseket beenyvezett faékkel könnyedén javíthatjuk. Ezzel a módszerrel dolgoznak a bútorrestaurátorok is.

A fa élő anyag még akkor is, ha évszázadokkal ezelőtt vágták ki és dolgozták fel. Érzékenyen reagál mind a nedvességre, mind pedig a szárazságra. Ennek következtében rések és repedések keletkeznek a fafelületén.

A képeken látható összecsukható asztalt lúgos „fürdőnek” vetették alá, és ennek következtében az enyvezés elengedett. A két fél asztallap összeillesztése során rés maradt, a részek eldeformálódtak, illetve nem egyforma mértékben száradtak be. Ebben az esetben az a kérdés, hogyan érhetjük el, hogy az asztallap ismét tökéletesen zárt és esztétikailag is kifogástalan legyen.

Az asztalosok által is elfogadott, korrekt módszer ebben az esetben a kiékelés. Először is, amennyire csak lehetséges, enyvezzük össze az asztallapot. Egy az asztal anyagával azonos, vagy hasonló fajtájú és korú fából vágjunk ki a rés hosszának megfelelő méretű, trapéz keresztmetszetű éket. Az éket a résbe pontosan enyvezzük be. Az ék egy kicsit álljon ki az asztal felületéből, hogy később megfelelően tudjuk kezelni a felületet.

Az enyv száradása után csiszoljuk simára a felületet. Mivel az ék általában világosabb árnyalatú, mint az eredeti faanyag, a végső kezelés előtt célszerű az éket – külön is – egy árnyalattal sötétebb tónusúra festeni. Az alapos és szakszerű munkát követően a hiba helye már nem is látható, a restauráció tökéletesen sikerült.

Kiszáradt fugák javítása

Lépések:

  1. A tömör asztallapon lévő rés nagyon feltűnő. A hibátlan és tökéletesen zárt felület eléréséhez egy kúp alakú éket kell a résbe tenni.
  2. Az éket a rés teljes hosszába illesszük be. Ha a résben enyvet találunk,…
  3. …a kalapács hegyével nyomjuk le.Kiszáradt fugák javítása 2
  4. Ha az enyv megszáradt, a felesleget egy vésővel toljuk le a felületről.
  5. Az éket és az asztallapot csiszoljuk egyenletesen simára.
  6. A csiszolás után fessük az éket az eredeti asztallap színére.
  7. Így a végső kezelés révén a javítás helye végleg eltűnik.
Szerszámosláda: fűrész, kalapács, lapos véső, szalag- és forgófejes csiszoló, ecset, fémszálas dörzspárna.