Javítás a ház körül

Lépcső újraburkolása, ragasztott lépcsőburkolat felújítása

Ötlet! Ha a lépcsőfokok elkoptak és a lépcső megérett a renoválásra, nem kell az egész lépcsőt kicserélni, elegendő a lépcsőfokokat újraburkolni.

A lépcső legjobban igénybevett része a lépcsőfok széle és felszíne. A kopás, a karcolások, a nedvesség is okozhat olyan károkat, amelyek elkerülhetetlenné teszik a javítást. Előfordul, hogy a felületkezelés (lakkozás és csiszolás) már nem elegendő. Mielőtt azonban a lépcső teljes cseréje mellett döntenénk, próbálkozzunk inkább a szegélyek és a lépcsőfokok újraburkolásával.

A mellékelt képeken bemutatjuk (lent) egy régi lépcső teljes felújítását. Ezzel a módszerrel minden olyan lépcsőt felújíthatunk, amelynél a lépcsőfokok elülső szegélye egyenes (a módszer használható tehát egyenes és csigalépcső esetében is). A lépcsőfordulókban a lépcsőfokokat 45°-os sarokillesztéssel építették be. A felújítás első lépéseként minden egyes lépcsőfok első szélére felszereljük a szegélyborítást. A borítást csavarokkal rögzítsük. Fontos, hogy a borítás pontosan illeszkedjen a lépcsőfokra, a hézagokat töltsük ki vagy béleljük alá.

A sarokvasak felszerelésével gyakorlatilag az elülső szegélyek felújításával végeztünk is, hiszen az alumínium profilt faburkolattal készítik, melynek mintázata és anyaga pontosan megfelel a később felszerelésre kerülő lépcsőfokborításnak. Bár a sarokvasat elölről csavarozzuk fel, a lécek eltávolíthatók. A borítólapokat vágjuk méretre, majd rögzítsük szerelőhabbal.

A borítólapok elülső szegélyét toljuk az alumínium profilba. A borítólapnak elölről pontosan kell illeszkednie, hátul hagyhatunk egy kis játékteret, hiszen a régi lépcsőfok és az új borítás közti részt új függőleges borítóelemmel fogjuk takarni. A függőleges borítást egyszerűen ragasszuk fel. A függőleges borítást és a szegélyborítást általában fából készítjük, míg a lépcsőfokot burkolhatjuk szőnyeggel, parafával, gumival vagy műanyaggal is. A lépcsőpofák felújítását a burkolólapok felszerelése előtt végezzük el.

Lépcső újraburkolása 1

Lépések:

  1. Szétmart, összekarcolt és elkoptatott lépcső. A lépcsőt, mint építészeti elemet megtartottuk, csak új borítást kapott.Lépcső újraburkolása 2
  2. Először is csavarozzuk fel az alumínium profilt a lépcsőfokok elülső élére.
  3. A méretre vágott burkolólapokat fektessük a lépcsőfokokra, majd toljuk a szegélylécbe.
  4. A függőleges tartólapokat igazítsuk és ragasszuk be.
  5. Tömítsük a réseket. Íme a felújított lépcső, amelynek…
  6. …állapota ismét kifogástalan.
Szerszámosláda: kézi körfűrész, vasfűrész, sarokvas idomszer, fúró, csavarok, kinyomó pisztoly, súlyok, csavarszorító.

Ragasztott lépcsőburkolat felújítása

Ötlet! A lépcsőt borító ragasztott burkolóanyagot meglehetősen nehéz eltávolítani. Néhány trükkel azonban könnyedén megszabadulhatunk a linóleumtól és a ragasztómaradványoktól.

Egy keményfából készített lépcső mindig a ház ékessége. Mit tegyünk akkor, ha a szép lépcsőfokok egy elhasználódott burkolat alatt rejtve maradnak? Szedjük le a borítást! Ezt azonban sokkal könnyebb mondani, mint végrehajtani, hiszen a régi borítás gyakran olyan masszívan ragad a lépcsőfokokra, hogy már előre irtózunk a feladattól, főleg akkor, ha nem ismerjük azokat a trükköket, amelyek munkánkat megkönnyíthetnék.

A képeken látható tölgy lépcsőt évekkel ezelőtt linóleummal borították és műanyag szegéllyel látták el. Bemutatjuk, hogyan szedhetjük le a régi borítást, és hogyan újíthatjuk fel a lépcsőt, hogy a fa ismét régi pompájában ragyogjon. Először is szedjük le a szegélyborítást, majd húzzuk le a lépcsőfok lapjairól a linóleumot. Ha lassan és egyenletesen húzzuk, legtöbbször sikerül egyben eltávolítani, elkerülhetjük továbbá, hogy a lépcső lapja kiszálkásodjon. Ahol a borítás erősebben tapad, egy spaklival nyúljunk alá, és lazítsuk fel.

A ragasztómaradványt forró levegővel és széles spaklival távolíthatjuk el. A spaklira tapadó ragasztót időről-időre törölgessük le. A kritikusabb pontoknál, például az apró repedéseknél és a lépcső íve mellett háromélű kaparóvassal dolgozzunk. Ha a felületet ezzel a módszerrel megtisztítottuk, a pórusok még nem tökéletesen tiszták, és lakkozásra sem alkalmasak. Az egész felületet egy penge segítségével tisztogassuk meg. Fontos, hogy a penge éles legyen (éleztessük meg vagy cseréltessük ki).

Munka közben egyenletes nyomás mellett húzzuk és toljuk a pengét a felületen. Ha a pengét megfelelő szögben tartjuk, a ragasztóréteget hajszálvékonyan távolíthatjuk el. Ehhez a munkához a csiszolópapír nem alkalmas, mert csiszolás közben a ragasztó felmelegszik, így a papírt túl gyakran kellene cserélni. Az elektromos csiszológép is inkább elkeni, mint megtisztítja a felületet. A szalag- vagy forgófejes csiszológépet legfeljebb az utolsó munkafázisban alkalmazhatjuk (a felület tökéletes simításához, és az utolsó ragasztómaradékok eltávolításához), mielőtt a lakk-, festék- vagy viaszréteget felhordanánk a lépcsőfokokra.

Ragasztott lépcsőburkolat felújítása 1

Lépések:

  1. Felújításra szoruló, ragasztott lépcsőburkolat. A keményfára ragasztott linóleumot legtöbbször nehéz eltávolítani.
  2. A szegélyborítás könnyedén lehúzható, alatta azonban megmarad a ragasztónyomok egy része.
  3. Lassan húzzuk le a lépcsőlap borítását, figyeljünk, hogy ne szakadjon szét, illetve az alatta lévő fa ne szálkásodjon ki.Ragasztott lépcsőburkolat felújítása 2
  4. A ragasztóréteget forró levegővel, apránként puhítsuk fel, majd spaklival kaparjuk le.
  5. A repedéseknél és az ívek környékén kaparóvassal szedhetjük le a ragasztómaradványokat.
  6. A lekerekített széleket a megfelelő kialakítású kaparóvassal tisztogathatjuk meg.
  7. Miután a ragasztó nagy részét eltávolítottuk, a fa erezetében maradt némi anyagot pengével tökéletesen eltávolíthatjuk.
  8. Ha szükséges, csiszoljuk le a lépcsőfokokat. Ezután következik a lakkozás, vagy a festés.
Szerszámosláda: forró levegő fújására alkalmas készülék, spakli, háromélű kaparóvas, penge, csiszológép.