• homlokzat

Sgraffitotechnika -a régi homlokzatdíszítő eljárás

Egyszerű sgraffito

A sgraffito egy régi, művészi homlokzatdíszítő eljárás neve, amelynek során különböző színű va­kolatrétegeket visznek fel egymásra, majd egyes részeiket még nedves állapotban egy sablon alapján lekaparnak.

Bár a szó az olasz nyelvből származik (sgraffiare: kaparni), az eljárás felbukkanását mégis az ókori görög kultúrához vagy még régebbi időszakhoz kötik. A híres ázsiai vázafestészetet a kapart, kar­colt technikák elődjének tekintik. Ma már nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor fedezték fel a vakolat számára a kapart eljárást.

A Római Biroda­lom idején Vitruvius is írt ilyen vakolási módról, a rómaiak a technikát egyszerű kézművesmunkából művészi kézművesalkotássá fejlesztették. Külö­nösen Firenzében, Toscanában és Rómában alkal­mazták egyszerű építészeti elemek képmásának készítésére, ilyenek pl. a párkányzatok, profilok, oszlopok, kváderezés, és különféle díszítőkötegek. Eredetileg az előkelő épületek díszítésére hasz­nálták.

Sgraffitotechnika – reneszánsz idején volt divat

A sgraffitotechnika a reneszánszban élte fénykorát, amikor ezt a homlokzatdíszítési módot ismét felélesztették, majd tökéletesre fejlesztették. Az eredetileg egyszerű építészeti elemeket utánzó képalkotás szabad és figurális ábrázolásmóddá vált. Az Alpoktól északra a fejedelmi és királyi házak által meghívott olasz építőmesterek terjesztették el a technikát Dél-Németországban, Svájcban és Tirolban. Míg Olaszországban ennek a technikának a 17. században a barokk megjelenésével csökkent a jelentősége, addig Svájcban, Sziléziában és a németországi Hessen tartományban erősen hatott a fejlődő népművészetre.

Többrétegű sgraffit és kontúrsgraffit

Magát a technikát tekintve megkülönböztethe­tünk többrétegű sgraffitot (legalább három réteg), amit leginkább Itáliában készítettek, és az alap­vakolatra és mészsimításra (legfeljebb 2 réteg) korlátozódó változatot Svájcban. A kivitelezés alapján megkülönböztethetjük a kontúrsgraffitot, ez egyrétegű, egyszínű és karcolással vagy vágással készítik (relief), a felületsgraffitot, ami kétrétegű, többszínű, síkszerű és szintén kaparással készül (kváderezésként), valamint a festői sgraffitot, ame­lyet vágnak és kaparnak is, majd freskótechnikával kifestik (freskósgrafittonak is nevezik).

Az egyes vakolattechnikák, a sgraffito-, a vako­latrelief/dombormű és a vakolatintarzia messzemenően egyeznek a felhasználhatóság, az anyaghasz­nálat és a technológiai folyamat tekintetében. Míg a sgraffito esetében a színes vakolatfelületek kikapa­rása miatt a kép plasztikusnak hat, a vakolatintarzia zárt és sík felületet képez, színes felületekhez való pontos csatlakozásokkal. Az utóbbi technika az időjárás hatásainak is jobban ellenáll. Az elkészí­tendő motívumot belemetszik, belekarcolják a friss, természetes színű vagy színezett, adott esetben festékréteggel is ellátott záróvakolatba, ill. eseten­ként eltávolítják a felső vakolatréteg egy részét.

Záróvakolat

A záróvakolat általában egy olyan vakolatrendszerhez tartozik, amelynek rétegeit „nedves a nedvesre”-technikával lehet egymásra felvinni, a kivitelezést pedig a habarcs szilárdulásának kezdetére be kell fejezni. Szigorúan történeti értelemben a sgraffito alatt csupán a motívum simított, természetes színű vagy festékekkel már színezett vakolatba való bekarcolását, vagy a vékony, fehér vagy szürke záróvakolat-réteg fekete, szürke vagy más színű alapvakolatig történő vonalas, rajzos lekaparását értjük.

A kívánt motívum kialakításának során alkalmazott módszerek alapján a sgraffitot három csoportra oszthatjuk: a vonalas, a felületi és a ka­part sgraffito. Ezenkívül a rétegképzés és az ebből következő színezési tulajdonságok alapján is osz­tályozható: van természetes (natúr színű), valamint egy- vagy többszínű sgraffito.

Kapart sgraffito

A kapart sgraffito lehetőséget ad arra, hogy festé­kek felhasználása nélkül készítsenek egy egyszínű sgraffítomotívumot. Ezért nevezik természetes színű (natúr) sgraffitonak vagy metszett vakolatnak is. Elkészítéséhez általában elegendő a két rétegből álló vakolatrendszer is.

Az előkészített alapfelületre első nap egy sötét színű alapvakolatot csapnak fel kb. 15 mm-es rétegvastagsággal, majd simítófával lesimítják. A következő napon egy vékony rétegű, síkra glettelt, világos vakolatot készítenek, majd ebbe a rétegbe metszik vagy kaparják bele egészen az alapvakola­tig átmenőén a kívánt motívumot. A rajzolat bejelö­lését és kikaparását azonnal meg kell kezdeni, amint a habarcsot már nem lehet ujjal benyomni.

Végül a motívum belső felületeit óvatosan kikaparják, vagy felületként kiemelik, míg a sötét alapvakolat láthatóvá válik. Száraz, meleg időben a metszést még aznap, hűvös, párás időben a következő napon készítik. A kiválasztott motívumot a vakolatra nagy­ságának és nehézségi fokának függvényében lyuk­sablonnal felmásolhatják, vagy egy rajz habarcshoz illesztésével és a kontúrok finom átnyomásával, esetleg felskiccelik rajzszénnel, vagy bekarcolják, ill. átcsapják zsinórral. A metszéshez acélkést vagy hegyes dróthurkot használnak.

Mivel az alapvakolat és a világosabb záróvakolat­réteg közötti átmenet lágy, nem szabad elfelejteni, hogy ezek szakaszok kevésbé ellenállók az időjárás hatásaival és a mechanikai igénybevételekkel szem­ben. Ezért vagy védeni kell ezektől, vagy eleve csak védett felületeken szabad készíteni őket. Bár ezek a finom átmenetek igen festői hatást nyújtanak, a fent említett okokból az éleket le kell kerekíteni/met­szeni, hogy a víz ne tudjon megállni a felületükön. Ez a probléma megkerülhető, ha a sgraffitot csak az időjárástól védett felületen készítjük. Alternatí­vaként a kapart sgraffito szilárdságát növelni lehet egy esetleges utókezeléssel (pl. kovasav-észteres kezeléssel).

Különlegesen sima és fehér felület érhető el, ha a megszikkadt vakolatba egy felfestett fehércement­réteget is belesimítunk. A kiválasztott motívumok felületén kívüli vakolatszakaszokat acélkéssel vagy speciális fogazott eszközzel érdesítve külö­nösen szép mélységi, ill. kontraszthatást érhetünk el a motívum és a háttér között. Az is lehetséges, hogy a vakolat felületét a metszés előtt lazúrozott kazeinfestékkel színezzük, mint ahogy ez általános a többszínű sgraffito esetében.

Vakolatintarzia

A vakolatintarziát általában a többi vakolási mun­kával együtt készítik. Az alapfelület előkészítése és a további rétegek felépítésének szempontjából az átlagos vakolat és a vakolatintarzia között nincs alapvető különbség. Az eljárás lényege, hogy a frissen felvitt vakolatrétegből kivágják vagy ki­metszik az ábrázolni kívánt formát, majd a mé­lyedéseket színezett habarccsal töltik ki, és azok felszínét addig kaparják, míg egyenletes, sima vagy strukturált felület jön létre.

A vakolatintarziának két fajtája van

Mindkettőre jellemző, hogy a friss záró vakolatból kimetszett vagy kivágott minta mé­lyedéseit az adott vakolattal megegyező összetételű, színezett habarccsal töltik ki. Ugyanakkor ezután a felületet lehet simítani (simított vakolatintarzia) vagy valamilyen módon strukturálni (strukturált vakolatintarzia). Mivel a színezett habarcsot „nedves a nedvesre” eljárással dolgozzák az eredeti záróvakolat-rétegbe, ezért a különböző habarcsszíntől eltekintve anya­gában homogén vakolatréteg jön létre, ennek meg­felelő kémiai-fizikai kötéssel.

A megjeleníteni kívánt motívumok felrajzolása azonos a másik két módszernél használható mód­szerekkel. A durvaszemcsés vakolatokra rajzolt formák körülvágásához külön e célra készített acélkést használnak, vagy hegyes, ill. stukkókészí­téshez használt kőműveskanalat. Finomszemcsés vakolóhabarcsba ezzel szemben egyszerűen egy hegyes késsel metszenek. A bevágás mélysége függ a vakolat rétegvastagságától és struktúrájától, de legalább a záróvakolat rétegvastagságának feléig el kell érnie. Ezután a körülvágott vakolatot fogazott kaparóval kaparják ki, így a mélyedések alja nem sima, hanem érdes, a beillesztendő, színezett vako­lat jól össze tud kapcsolódni az eredeti réteggel.

A kikapart mélyedéseket alapvetően a záró­vakolattal azonos összetételű vakolattal töltik fel. Természetesen az alkotók elképzelésének meg­felelően habarcsfestékekkel vagy esetleg színt adó adalékanyagokkal színezik. A mélyedéseket a kőműveskanál erőteljes nyomásával teljes egé­szében és egészen az alapvakolatig megtöltik az adott habarcskeverékkel, és annak felületét az alapvakolatéhoz hasonlóan általában dörzsöléssel simítják. A habarcskitöltés megfelelő szilárdulása után egyenletesen eltávolítják a technikailag meg­kívánt mélységig a teljes vakolatfelületet, és ezzel egységesítik annak struktúráját.

Mint már említettük, megkülönböztethetünk simított vakolatintarziát, kapart vakolatintarziát és glettelt vakolatintarziát, bár a kőzetutánzatot is idesorolhatjuk. A simított vakolatintarziára egyes épületrészek beltéri vagy kültéri felületein kisebb díszítőelemeket is tesznek. Az elkészítés lépései a következők.

Először felcsapják, majd durván lehúzzák az alapozóréteget. Ezt követően kb. 15 mm vastag­ságban felhúzzák az alapvakolatot, majd egy síkra dörzsölik. Ezután valamilyen módon jelölik az elkészítendő motívumot a felületen, majd 10 mm mélyen, rézsűs oldallal kikaparják a szükséges szakaszokat. Ezután a létrejött mélyedéseket a kő­műveskanál erős nyomásával megtöltik a színezett vakolattal, majd a záróvakolat síkjáig kaparják. A teljes felületről kb. 2 mm vastagságban lekaparják a vakolatot egy sgraffito készítésére használt acélkés­sel vagy kaparóval. Ha további szilárdítás és/vagy a vízállóság javítása szükséges, akkor a felületeket lehet impregnálni, hidrofobizálni.

Motívum átrajzolása sablonnal

A kapart vakolatintarzia csak nagy felületű, lehetőleg lekerekített formákat tud megjeleníteni, mert a nagyobb adalékszemcsék kikaparása miatt nem lehet teljesen éles kontúrokat készíteni. Ezért nagyobb homlokzatfelületeken és oromzatokon használják leginkább. A munkafolyamat lépései megegyeznek a simított vakolatintarzia készítésénél elmondottakkal, de az alapvakolat durvaszemcsés vakolóhabarcsból készül. Miután a mintát felrajzol­ták és kiemelték, a mélyedéseket kitöltik a színezett vakolattal. Majd a vakolat megfelelő merevedése után a teljes felületet egyenletesen átkaparják, míg a kapart vakolatok jellegzetes struktúrája létrejön, és az intarzia jól láthatóan megjelentik. Ezután kefével letisztítják a teljes felületet.

Minták készítése

Felületének minőségét tekintve a glettelt vako­latintarzia a stucco lustro-technikára és a gipszintarziára emlékeztet. Különösen olyan minták elkészítésére alkalmas, amelyek kis, egymástól élesen elhatárolódó felületekből és/vagy kontú­rokból állnak. A másik két vakolatintarzia-típussal szemben itt finomszemcsés mészhabarcsot csapnak fel alapvakolatként, majd lesimítják. Ezt követően finomszemcsés mészhabarcsból kb. 8 mm vastag záróvakolatot készítenek, és glettvassal leglettelik.

Részben kazeint is adnak ehhez a záróréteghez a nagyobb szilárdság elérése érdekében. Miután a megjeleníteni kívánt motívumot felvitték a fe­lületre, a formákat kimetszik vagy kikaparják a záróvakolatból, és gipszkanál erős nyomásával betöltik a színezett mészhabarcsot a mélyedésekbe. Ezt követően a teljes felületről eltávolítanak egy egyenletesen vékony réteget, míg a kívánt minták kellően éles kontúrokkal jelennek meg. Ezután glettelik le véglegesen glettvassal az egész felületet.

Ebben a munkafázisban a vakolatnak már annyira szikkadtnak kell lennie, hogy a nyomás hatására ne lépjen ki nedvesség a felületből. A terméskő felületének látványa, valamint a kőfaragással előállított struktúrák glettelt vakolat­intarzia készítésével is imitálhtók. Ehhez kültérben megfelelően színezett fehérmész vagy trassz-mész habarcsokat alkalmaznak. A kőfaragásra emlé­keztető vakolatfelületekhez általában portland- vagy trasszcement adalékot, valamint speciális adalékszereket (mint pl. valamilyen tufás kőzet vagy kagylóból képződött mész finomszemcsés granulátuma) kevertek, mert ezekkel a vakolatok­kal szemben nagyobb szilárdsági követelményeket támasztanak.

Vakolatrelief/dombormű

Kivitelezésének és optikai hatásának szempontjából több vakolatfelületen alkalmazott dombormű-készítési technika is elkülöníthető, van olyan, amelynél a megjelenített motívumokat kimélyítették a va­kolatból, és olyan is, ahol a megjeleníteni kívánt motívumok hátteret alkotó vakolat eltávolítása után egyfajta negatívként „maradnak állva”, tehát reliefszerűen kiemelkednek. Ezért ezt a technikát vakolatreliefnek is nevezik.

A kimélyített relief abban különbözik a több­színű, több vakolatrétegből felépülő sgraffitótól, hogy a rétegvastagságok nagyobbak, a formák síkszerűbbek és az élek határozottabbak. Térhatását optikailag fokozza az eltávolított réteg alatti mé­lyebben lévő vakolatréteg és a záróvakolat közötti színbeli kontraszt.

Ha a vakolatrelief készítéséhez mészhabarcsot használnak, akkor 2 nap alatt, ha mész-cement vakolatot, akkor 1 nap alatt kell befejezni a munká­latokat. Az egyes vakolatrétegek felhordása közötti száradási idő függ a kivitelezés körülményeitől és a vakolatrétegek vastagságától: nyáron kb. 1 órát tesz ki. A motívum minden élét, különösen a víz­szinteseket, rézsűsen kell kialakítani.

A technika egy vagy több színben, különféle élkialakítási profilokkal és különféle rétegvastagságokkal kivitelezhető. Különösen a nagyobb vakolatmennyiség miatt kell ezekhez a vakolatból készült domborművekhez nagyon jól előkészített alapfelület, amelyhez aztán az alapvakolat jól tud tapadni. A követelményeknek általában megfelel valamilyen kikapart fugájú vakolatra jól tapa­dó, nagyon durva szemcsés habarccsal készülő gúzolás.

Következő lépésként ennél a technikánál is felcsapják, felhúzzák, majd lesimítják a vakoló-habarcsot. Ezt követően a megjeleníteni kívánt motívumot pauszpapírral felmásolják, vagy sab­lonok mentén bekarcolják, majd a sablon mentén a vakolat hátteréig kivágják, belülről kifelé rézsűs vágással. A vágáson kívüli vakolatot kaparóval távolítják el. Adott esetben szükség lehet a motí­vumok sarkain, élein, valamint a vakolat hátterén utómunkára.