A füstös konyha

Bár a magyar falusi ház vidékenként is sok eltérést mutat, itt a legáltalánosabb típust ismertetjük. A telekhatár hosszanti oldalán állt a lakóház. A konyha a soros alaprajzi elrendezés közepén foglalt helyet, funkciójában is központi helyet töltött be. Az utca felé szoba nyílt belőle, mellette egybenyílóan vagy külön bejárattal a kamra kapott helyet. Az udvarról vagy a tornácról azonnal a konyhába lehetett belépni, amely egyben a lakás előtere is volt. A tüzelőberendezéseket itt helyezték el, oldalfalain át fűtötték a szobai kályhát vagy kemencét.

A tiszta levegőjű szoba és a  16. század előtt nem füsttelenített  konyha funkcionálisan kettévált.

A szoba háló, pihenőhely, míg a konyha a háznak főzés, étkezés, nappali tartózkodás céljára használt helyisége. Itt helyezték el a sütőfőző berendezéseket, tűzhelyeket, katlanokat, itt tárolták az ételek elkészítéséhez szükséges eszközöket, és ez egyben a ház előtere is volt. A konyha oldalfalain át fűtötték a szobába épített kályhát, kemencét. A kályha vagy kemence tüzelőnyílása előtt vagy mellett volt a nyílt főzőtűzhelyek helye. Egyes területeken a konyha hátsó falába mélyítve, vagy szabadba építve alakították ki a sütőkemencét.

A 19. század utolsó harmadáig végbemenő fejlődés ezt a beépítést annyiban módosította, hogy a tűzhelyeket, tűzfelületeket mind magasabb padkára építették, valamint az eredetileg a kemenceszáj előtt láncra függesztett üstöt körbefalazták, katlanokat építettek. A szabadon maradó falfelület mentén sárból rakott, 40-50 cm magas, 30-40 cm mélypadkát készítettek, amelyet később padok, majd pedig asztalos bútorok váltottak fel.

Jelentékeny területeken, részben a Kisalföld peremvidékein, részben a Dunántúl nagy részén a sütőkemencét a konyha közepére építették, boltozatát körülfalazták, és a körülfalazást feltöltve, tetejét asztalszerűen képezték ki. Ezeken a helyeken a konyha oldalfalai mentén nem volt padka, legfeljebb a kályha nyílása előtt kis, falazott konzol. A főzés nyílt tűzhelyeit a kemence tetejére helyezték, és U alakú sárpadkákat vagy vasháromlábakat építettek, továbbá nyárstartó tűzikutyákat használtak. Sok helyen előfordult, részben a városokban is, hogy konyhák közepére tűzpadkákat építettek, amelyek körbejárhatóak, vagy egyik oldalukkal a konyha hátsó falához falazottak voltak.

A lakóházaknak eredetileg nem volt kéményük.

A tűzhelyek füstje a falba vágott kisméretű nyíláson, vagy a konyha ajtaján keresztül távozott. Ezért gyakran készültek kéttáblás ajtók, amelyeknek felső részét a jobb szellőzés érdekében külön lehetett nyitni. Előfordult, hogy a konyhának egyáltalán nem volt födémé, vagy a konyha mennyezetébe lyukat vágtak.

A fejlődés következő fázisa az volt, hogy a konyhai tűzhelyek füstjének elvezetésére padlásra vezető vakkéményeket építettek. Ezeket váltották föl a füstös a tetőhéjazaton át a szabadba vezető, deszkából rakott füstcsatornák, majd a szabadkémények különböző változatai.

A 19. század utolsó harmadától egyre gyakoribbá vált a zárt sípkémények, kaminos kémények építése, vagy a szabadkémények lepadlásolása.

A konyha bútorokkal történő berendezése kis lépésekben indult meg

A konyha első bútorait a faragáshoz értő parasztember egyszerű eszközeivel, kezdetleges technikával maga készítette. A tároló bútoroknak nem volt lényeges szerepe. Az ételkészítés, sütés, főzés használati tárgyait polcokra helyezték, faékekre, szögekre függesztették. Kis papír vagy ruhazsákban a konyha falán függtek a fűszerek is. A polcokat a fal síkján kívüli ékekre tették, vagy beépítve, falba vágott 10-30 cm-es mélyedésbe egy vagy több polcot egymás alá helyeztek.

A kenyér, kalács sütéséhez szükséges rostákat, szitákat szárítókat, teknőket a kamrában tárolták. Ugyanígy a mosáshoz szükséges dézsák, teknők állandó helye szintén a kamra, csak a munkavégzés idejére hozták azokat a konyhába.

Az evőeszközök helye, a kanáltartó, kezdetben szintén fából készült. A több sorban átlyuggatott fapolcot a falra akasztották, benne a még vizes kanalak fejüknél fogva függtek. A kanáltartónak az volt a szerepe, hogy az elmosott vizes fakanalakat szellős helyen tartsa, hogy azok jól száradjanak.

Tányért nem használtak, az ételt ugyanabban az edényben tálalták, amiben főzték, padszékre helyezték, a másikra ültek.

Fontos szerepük volt a többnyire karólábú, faragott, ácsolt padoknak, lócáknak, padszékeknek, gyalogszékeknek. (Asztal ebben az időben a konyhában nem volt.) Magasságuk 30…80 cm, lapfelületük legtöbbször fenyőfa kigyalult lapjaiból, saját vagy idegencsapos szélesítő toldással készült. A szekercével, gyalulással közelítően kör keresztmetszetűre alakított négy lábat a tetőlapon keresztülmenő furatban ékeléssel rögzítették.

Az ajtó mellett állt a 30-40 cm magas vízlóca, amelyre vödröket, vizeskorsókat helyeztek. A tűzhely közelében volt a mosogatópad, amely a nevével jelzett munkát szolgálta.

A háztartásokban használt berendezési tárgyakra és eszközökre jellemző a szükség diktálta célszerűség.

A magyar parasztháztól és annak berendezésétől nem sokban különböztek a kisnemesség lakókörülményei. A parasztság és a nemesség között jogi választóvonal húzódott, de az életszínvonal hasonlósága csak fokozatokban tükröződött a kisnemesi és a paraszti háztípus között. A kisnemesi kúria nem volt idegen test a falusi házak között, hanem annak nagyobb és gazdagabb változata. A polgárház szerkezetével, lakásrendjével a parasztházat utánozza, abból nő ki, polgári jellege csak toldalékaiban igényesebb kivitelében mutatkozik.

Címke: , , Katgóriák: Konyha

Véleménye fontos számunkra, írja meg!

Az email cím nem lesz nyilvánosan olvasható! A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitölteni!

2 × 5 =