A ház stílusa
Ha az eredeti stílusnak megfelelően akarjuk helyreállítani, módosítani vagy berendezni a házat, ismernünk kell az eredeti terveket.
Az építészeti vagy történelmi szempontból értékes épületek lebontását általában megtiltják, és az eredeti stílus vagy elemek megváltoztatása is tilos. Országonként más-más épületet tartanak műemléknek: kijelölhetnek egy épületcsoportot, mint például New York Cityben egy-egy barna homokkőből épült házsort, Angliában egy középkori falut, egy szecessziós bérházat, egy kolóniái stílusú épületet.
De nemcsak a műemlékeket vagy a régi épületeket érdemes felújítani. Ne gondoljuk, hogy az ötvenes évekből származó házak építészeti szempontból érdektelenek.
Bizonyára előáshatjuk valahonnan otthonunk írásos emlékeit:
Régi térképeket, a környék hajdani fejlesztési terveit. A történeti vonatkozásokról esetleg a helyi könyvtárban találhatunk feljegyzéseket, de ha nem, a levéltárban biztosan adnak információt. A könyvtárban szakkönyveket is találunk az építészeti korszakokról és stílusokról. Érdemes körülnézni: könnyen bukkanhatunk hasonló házakra a környéken.
Ezek talán segítenek megállapítani a házunk korát, és ha találunk olyan hasonló építményt, amelyet még nem változtattak meg, képet alkothatunk a mi otthonunk hajdani külsejéről és belsejéről is. (A Budapesti Főpolgármesteri Hivatal Tervtárában a helyrajzi szám alapján kikerestethető a ház eredeti építési dokumentációja.)
Az épület egyes jegyeiből – például az ajtók, ablakok alakjából – következtethetünk a korukra. Nézzük meg, mi van a homlokzat mögött: néha csupán a homlokzatot változtatják meg, hogy a ház „modernnek” tűnjön, de a többi rész elárulja az építkezés idejét. Minél régebbi egy ház, annál valószínűbb, hogy átalakították – talán többször is. Néha nem is kérdés, hogy érdemes-e visszatérni az eredeti megoldáshoz, de vannak olyan változtatások, amelyekbe bele kell törődnünk.
Ha régi házat vásároltunk, valószínűleg érdemes hangsúlyozni a stílusjegyeit. Igyekezzünk hagyományos anyagokkal dolgozni, és tartsuk meg az épület értékeit. Az a legjobb, ha olyan építésszel, vállalkozóval dolgoztatunk, aki ért a régi házak felújításához. Soha ne változtassunk meg semmit sem véglegesen szakértők megkérdezése nélkül, és ne használjunk csodaként reklámozott anyagokat a renováláshoz. Házunkkal ellentétben ezek még nem állták ki az idő próbáját.
Amikor Paolo Farina ezt az olaszországi házat tervezte, Leon Battista Alberti szavai járhattak a fejében: a lakásban meg kell jelennie a városnak is. Ez a szoba egy kőház külső elemeit építi magába: mértékkel hódol annak a divatnak, amely a belső teret külső építészeti elemekkel alakítja ki.
Játékos ötletekkel is találkozunk: a könyvespolcok előtti faoszlopok például rusztikus kövekre emlékeztetnek; a boltozatok záróköveiben bújnak meg a HIFI-torony hangszórói. A kevés bútor miatt a helyiség sokkal inkább épület benyomását kelti, mint szobáét; csak néhány klasszikusan modern szék, egy szép régi szőnyeg és egy egyszerű, de figyelmet érdemlő íróasztal van benne.
Kívül
A falak textúrája és felülete, az ablakok és ajtók elhelyezése és aránya, a tető és a kémények alakja, a díszítés gazdagsága és állapota is szerepet játszik abban, hogy milyennek látunk egy épületet.
Sok, egyébként szép házat tönkretettek azzal, hogy a fakeretes, kis táblákból álló tolóablakokat alumíniumkeretesre cserélték ki, vagy a XX. század elejéről származó ólomüveget modern „festett” ablakkal váltották fel. Még ha az eredeti üveg és belső keretek tönkrementek is – ami valószínű -, az ablakok aránya, mérete és elhelyezése jellemző arra a korra, amelyben a ház épült. A koloniálablak, a IV. György korabeli ablakfülke vagy a neogótikus ablakok öntöttvas díszítése és az újabb, festett ólomüveg ablak igazi kincs. Ha lehet, a felújításuk mellett döntsünk; ez nem föltétlenül drágább. Ha új ablakot kell vennünk, olyat keressünk, amely megfelel az épület stílusának.
Az épületről alkotott képben nagy szerepet játszik a megfelelő bejárat. Minden építészeti stílusra jellemző, hogy milyen kaput használ. A XVIII. század végi keskeny, angol, városi sorházak lépcsőinek például mindkét oldalán korlát van, és a bejárat előtti „belépő” a ház belsejében folytatódik. Az egy évszázaddal később épült ausztráliai faház ajtajához széles, lapos lépcsőfokok vezetnek, előtte pedig veranda van, ami nyáron nagyon kellemes. Gyakran alkalmaztak díszítőelemeket: az ajtókba például festett üveget tettek, hogy az előszobát megvilágítsák.
A külső falak textúrája és mintája is fontos. Többnyire téglát, követ és fát használtak. Hol meghagyták az eredeti felületet, hol befestették, bevakolták, deszkával, cseréppel vagy palával burkolták.
Óvakodjunk a „védőbevonatoktól”! Ezek nemcsak esztétikai szempontból lehetnek károsak, hanem az anyagok minőségét – például porozitását – is ronthatják.
Végül ne feledkezzünk meg a színek szerepéről. A külső falak színének kiválasztása ugyanolyan nehéz lehet, mint a belső tér színhatásának megkomponálása.
A IV. György korabeli sorház egyszerű kőfalát mozgalmassá teszi a finom, krémszínű kovácsoltvas díszítés.
Gondosan megőrzött, V. György korabeli elemek: ablakok, téglák, vaskerítések, kapuk.
Jól megválasztott színek XIX. századi San Franciscó-i házakon.
Hagyományos, fehérre meszelt, ír parasztház. Jól illik hozzá az érdekes textúrájú kavicsút.
Külső díszítőelemek
Ha a házat eredeti szépségében akarjuk helyreállítani, a részleteket sem szabad szem elől tévesztenünk. Nem kellemes az összhatás, ha hiányzik a díszítés, ha az eredeti elemeket valamikor kicserélték, ha összekeverték a stílusokat. A részletek felkutatása közben biztosan lenyűgöznek a múltbeli építési megoldások és stílusok. A külső és belső díszítés sokat mesél házunk régi tulajdonosairól.
Sokan gondolkodás nélkül váltak meg a XVIII. század végétől használt stukkódíszektől és a későbbi, XIX. századi terrakottadíszektől, melyeket hajdan napraforgó vagy rozetta formájában helyeztek el a bejárat fölött.
Patináns bejáratok
Az épület eredeti díszítőelemeit meg kell tartani. A New Orleans-i házak kovácsoltvas remekei vagy az Edward korabeli sorházak terrakotta gerinccserepei és oromdíszei nélkül a ház sokat veszít szépségéből. Ha az eredeti darabok hiányoznak, amikor beköltözünk, érdemes pótolni őket. Elmehetünk bontási telepekre, de néha – például a terrakotta esetében – „reprodukciót” is beszerezhetünk. Talán akad valaki, aki az eredeti darabok alapján elkészíti a pótlást; esetleg korabeli könyvekből deríthetjük ki, hogy milyen mintákat használtak régebben.
Érdemes utánanézni a falpilléreknek és a záróköveknek is. Kicserélhetjük a pártamagasságban vagy az ablakpárkány alatt elhelyezett nehéz stukkókat. Ha sorházba vagy egységes háztömbbe költözünk, a szomszédos épületek adhatnak ötletet az eredeti díszek helyreállításához.
Gyakran elhanyagolják a tetőt. Amikor beépítjük a tetőteret, igyekezzünk megtartani a tető eredeti vonalát. Ha új tetőt készítünk, használjunk hagyományos anyagokat (egyszerű cserepet, palát, fazsindelyt, hullámlemezt, akár zsúptetőt is), vagy ha erre nincs mód, olyan anyagokat válasszunk, amelyek nem ütnek el a többitől. Az új tető drága, de megéri, hiszen ha hagyományos anyagokból és jól csinálják, szebb, értékesebb és időtállóbb lesz a házunk.
A francia parasztház patinája meggyőző érv a túlzásba vitt felújítással szemben.
Belül
Ha a lakás előző gazdái eltüntették a múlt nyomait – például nagy terekké alakították az apró szobákat, vagy eltávolították a díszeket -, akkor nincs értelme a korabeli állapot visszaállításának. De a megmaradt részletekkel, esetleg a ház stílusához illő festéssel és berendezéssel „áthangolhatjuk” a lakást.
Általában senki sem akarja szobáit pontosan az eredeti állapotba visszaállítani. Majdnem mindenki a konyhában vagy a szomszédos szobában étkezik: a szobalányok, a néma szolgák kora lejárt. Ráadásul sokkal jobban szeretjük a napfényben fürdő szobákat, mint elődeink, akik gyakran kitértek a természetes fény elől. Ezért néhány változtatásra is szükségünk lehet, hogy a szobákat világosabbá tegyük.
Ebben a lakásban a legegyszerűbb építészeti elemre helyezik a hangsúlyt. A takaratlan ablakkeret erőteljessé teszi a harmincas évek hangulatát, amihez hozzájárul az elegáns falborítás, a különleges szőnyeg és a szép, modern bútor is.
Előfordul, hogy a hiteles, korabeli bútorok között is elvész a lényeg. Lehet, hogy az egyszerű faburkolatú szoba, ahol a falak mentén merev hátú székek sorakoznak, vagy a zsúfolt nappali minden porcikájában hiteles, de ne feledjük: a lakás nem múzeum. Azért épült, hogy lakjunk benne, természetes hát, hogy az évek során a lakók, az igények és az érzelmek változásával a ház is megváltozik.
Őrizzük meg az épület ritmusát. Ne akarjuk, hogy egy két hálószobás, peremkerületi otthon olyan legyen, mint egy New York-i tetőtéri lakás. De a régiséget sem kell szentségként tisztelni: a Viktória korabeli sorház két szintjébe vágott, magasba szökő „világítóudvar” nagyon helyénvaló lehet, és miért volna idegen a Bauhaus-szék, a króm- és üvegasztal vagy a kávéfőző egy zegzugos, kolóniái stílusú háztól? A siker titka az arányok megtartása, az összeillő anyagok és textúrák alkalmazása.
Ha egy régi szobában szakértelemmel keverik a stílusokat, jobban érvényesülnek a tárgyak, mint amikor a saját koruknak megfelelő környezetben vannak. A képen látható kombináció sikeres; a különböző időszakok formái érdekes kontrasztot teremtenek.
Akármilyen állapotban van is a ház, ne döntsük el azonnal, hogyan újítsuk fel, fessük ki, bútorozzuk be. Akkor kezdjük igazán megismerni a lakást, ha ott élünk, és akkor tudjuk a régiségét is összeegyeztetni az igényeinkkel. Addig nem állapíthatjuk meg, mit kell átalakítanunk, amíg nem tudjuk pontosan, hogyan él a ház, milyen érzés benne lakni. A ház helyreállításához nagyon sok időre és türelemre van szükségünk.
Belső díszítőelemek
A felújítás vagy a festés során sokkal jobban megőrizhetjük az eredeti értékeket, ha figyelünk a részletekre. Útmutatással a belsőépítészeti könyvek vagy az adott korból származó szobabelsőket bemutató múzeumok szolgálnak. A látottakat természetesen saját ízlésünk szerint használhatjuk fel.
Egyet azonban ne feledjünk: óvatosan bánjunk a korokkal (különösen a nagy építészeti múlttal rendelkező tájakon)! A Viktória korból származó kandalló illik az V. György korabeli vagy kolóniái házhoz. Az egymást követő korok végül is rányomhatták bélyegüket az épületre; de megfordítva: az V. György korabeli kandalló már furcsán hat egy Viktória korabeli házban.
A különleges, faragott karfa jobban mutat festve, mint nyersen.
A legtöbb épületben először a lépcsőt pillantjuk meg. A korlátbábok, a korlátpillérek, a lépcső és a lépcsőfokok alakja roppant jellemző arra a korra, amelyben a ház épült. A ház egészére hatással lesz az a döntésünk, hogy befestjük-e a korlátot vagy sem, hogy szőnyeget vagy csak futót teszünk-e a lépcsőre.
A hajlított, rozsdamentes acélkorlát kiemeli a gyönyörűen helyreállított szecessziós előszoba eleganciáját.
A padlóval gyakran úgy bánnak, mint a szegény rokonnal. Akármilyen régi szőnyeggel beérik, vagy az egész házat padlószőnyeggel fedik. A padlószőnyeget a XIX. század közepe táján „találták fel”. Azelőtt csak a deszkapadlóra került szőnyeg, az előszobát és a gyakrabban használt helyiségeket kővel borították. Később kiégetett, színes, mintás padlólapot használtak az előszobában, és téglát vagy burkolólapot a konyhában.
Jól gondoljuk meg, hogy akarunk-e védőbevonatot tenni a kő- vagy palapadlóra. Lehet, hogy később nem tudjuk eltávolítani, és az eredeti felület is elszíneződhet. Még a faszínezékekkel is csínján kell bánni. A pácolt, viasszal fényesített vagy a vízzel tisztára sikált fa a legszebb.
A kis dolgok is lehetnek nagyszerűek, mint például ennek a régi, angol vidéki háznak az ablaka és ablakkerete.
Az egyenes, sima fal nem mutat jól a parasztházban, amelynek azelőtt kidomborodó, lekerekített sarkú falai voltak. A tompa és selyemfényű festékek mindig jobban hasonlítanak a régi meszelésre és az olajfestékekre, mint az új zománcfestékek. A rendelkezésünkre álló színválasztékkal és festési eljárásokkal – például a pontozófestéssel vagy a szivacsozással – megközelíthetjük az eredeti hatást. Vásárolhatunk hagyományos mintájú tapétát és szövetet is.
A falat gyakran osztják részekre tapétával
A párkány alatti és a képléc fölötti sávot a fal többi részétől eltérően lehet kezelni. A faborítást nagyon kedvelték a XVIII. század elején, de a XX. századi V. György és neokoloniál stílusú házakban is megtalálható. Jól szigetel és szép felületet ad.
Brüsszel, 1912: az ablak eredeti rácsa és színes üvege pontosan közvetíti a korszak stílusát, amely a széken is visszaköszön.
A mennyezetpárkányok, azok a faragott vagy öntött stukkószegélyek, amelyek a fal és a mennyezet találkozását rejtik el, illetve hangsúlyozzák, valamint a mennyezetrózsák (amelyek eredetileg a gázégős csillárokhoz készültek) egyszerűek vagy virágosak is lehetnek. Sérült részeiket pótoltassuk!
Előfordul, hogy egy ház minden részletét megőrizték, épp csak „modernizálták” az ajtókat, ajtótokokat, szegélyléceket. Érdemes olyan pótlásokat csináltatni, amelyek megfelelnek az eredeti stílusnak, bár ezek drágábbak, mint a boltban kapható árufélék.
A kandalló cseréjekor ügyeljünk a szoba arányaira, és a szoba stílusának megfelelő darabot válasszunk. Ne tekintsük az apróságokat részletkérdésnek: ha csak egyvalami rossz a szobában, biztosan minden tekintet arra irányul majd.