Lakásdekoráció

Kortárs fürdőszobák – képes ötletek

1. Ötlet
Kortárs fürdőszoba 1

Látvány. Ez az üde és hívogató fürdőszoba a fehér mozaikcsem­péket és szanitert ötvözi kedves növények és képek keverékével, így a tér jellegzetes stílussal és egyéniséggel telik meg. Szemre­valók a fürdőkellékek csinos üve­gei, melyek a gyógyfürdők luxus­hangulatát idézik.

Színek. A fehér garantáltan üde és tiszta hatást kelt egy fürdőszo­bában. Itt a fehér csempéhez, szaniterekhez és törülközőkhöz semleges színű padló társul. A keretezett képek sora, a sok rusztikus tárolóedény és a doboz­kákban növekvő borzas kis növé­nyek dombocskái szívélyességgel töltik meg a teret.

Fürdőberendezések. Fali csatlakozásúak a fürdőcsapok, melyek a kád közepén helyezkednek el, így annak mindkét vége felé ki­nyújtózhatunk. Fali csatlakozású a karcsú, modern zuhanyfej is, ezért könnyedén félretehetjük amikor nincs rá szükség.

Kiegészítők. A fehér törülközők minden fürdőszobához illenek, klasszikusak, sokoldalúak és na­gyon praktikusak is. Bármikor, bár­melyik áruházból kiegészíthetjük készletünket, vagy pótolhatjuk az elhasználódott darabokat, és nem kell attól tartanunk, hogy találunk-e hasonló árnyalatút, vagy azzal fá­rasztanunk magunkat, hogy valami különleges helyről szerezzük be. Itt kizárólag a legjobb, legszebb fürdő-kellékeket hagyták szem előtt, ezzel is fenntartva a fényűző hangulatot. A kevésbé pompás flakonokat el­rejtették szem elől.

Csempeburkolat. A kád csepp­felfogó hátfala fehér mozaik­csempékből áll, melyek folyta­tódnak a polcon át, fel egészen a falig, minden felületet megvéd­ve így a kifröccsenő víztől. Első pillantásra az apró csempék fel­ragasztása hosszadalmasnak tűn­het, ám ezeket általában négyzet­hálóra rögzítve árusítják, ami által felrakásuk meglepően könnyűvé és gyorssá válik.

2. Ötlet

Kortárs fürdőszoba 2

Látvány. A mélykék ég hátteré­ből kiváló fehér virágok adták az ihletet ehhez a fürdőszobá­hoz, melyeknek látványát a fa­lak intenzív azúrkékje és az üde fehér szaniterek idézik meg. A zöld, mozaik hatású padlóla­pok, valamint egy-két fonott ko­sár és kaspó a falakétól, illetve a csempétől eltérő felületminő­ségük miatt válnak érdekessé, míg a tér a mélységét és meleg­ségét a sötétbarna polctól és szekrénytől nyeri.

Színek. Ebben a lélegzetelállító­an modern fürdőben minden szín tiszta és erős. Sokkolóan feltűnő­ek az intenzív azúrkék falak, me­lyekből szinte kiugrik a ragyogó fehér szaniter. A sötétebb tónuso­kat a fából készült fiókos elem és a fapolc képviseli, az üvegdísze­ken és néhány csempén pedig egy mélyzöld árnyalat tűnik fel.

Bútorok. Beépített szekrény he­lyett itt egy szabadon álló dara­bot találunk, melynek sötét fája a polccal, nádfonatú fiókjai pedig természetes tapintású felületükkel a fonott kosarakkal harmonizálnak. Egy tágas fürdőben, mint amilyen ez is, a szabadon álló bú­torok nagyszerűen kihasználha­tók, mivel helyüket bármikor, igény szerint megváltoztathatjuk. Egy régi kerti szék koronázza meg a helyiség nyugodt kedves­ségét, s ugyanúgy a természetet juttatja eszünkbe, ahogy a szín­összeállítás is.

Szaniterek. Ez a fehér mosdó le­tisztult vonalaival maga a meg­testesült egyszerűség. A fényes, krómozott csaptelepek korszerű formáikkal teszik teljessé e mo­dern ragyogást. A középre helye­zett csapok lehetővé teszik, hogy a kád mindkét vége felé kinyúj­tózhassunk.

Padlóburkolat. Ez a padló nagy­szerűen példázza, milyen sokol­dalú anyag is a PVC. Rengeteg mintában és színben kerül forga­lomba, közülük sok a természe­tes kő- és palaburkolatok hatását utánozza, azok előnytelen tulaj­donságai (hidegek és kemények) és ára nélkül.

3. Ötlet

Kortárs fürdőszoba 3

Látvány. Bár sok modern jelleg­zetességet fedezhetünk fel eb­ben a fürdőben – ilyenek a fali csatlakozású csap, a hatalmas, beépített tükör vagy a mozaik­csempe -, mégis a látvány egé­szét egyfajta légies és időtlen elegancia jellemzi. A beépített szekrények elrejtik tekintetünk elől az aprócseprő holmikat, rendezett és nyugodt teret te­remtve ezzel.

Színek. Bár a fürdő színes, eze­ket a színeket körültekintően vá­lasztották ki, így az összeállítás kifinomult, békés. A halvány, víz­kék mozaik gyönyörű együttest alkot a fehér szaniterrel, a fehér szekrénnyel és a mennyezettel. Ugyancsak halvány árnyalatú a laminált parketta, amellyel a fo­nott szennyeskosár és a kád pi­peretartó farácsa harmonizál.

Szaniterek. A széles, nagymére­tű mosdó zsúfolttá tenne egy kis fürdőszobát, azonban e tágas helyiség számára épp tökéletes. A csapok fali csatlakozásának köszönhetően az erőteljes for­mák látványát semmi sem zavar­ja. Nagyon sok olyan mosdó van a piacon forgalomban, melyekhez egyáltalán nem tartozik ha­gyományos konzol, egyszerűen a falra kell függeszteni őket, ahogy a képen látható modellt is. Ezek tágabbnak mutatják a teret, mivel alattuk az egész falfelület jól belátható. A kád már sokkal kevésbé feltűnő, mivel majdnem teljes egészében fedi a mozaik-csempés takarópanel.

Csempeburkolat. Amennyiben magas belterű fürdőszobánkat mennyezetig burkoljuk, fontos, hogy olyan csempét válasszunk, amelynek megjelenése nem túl tolakodó, hiszen ahhoz túl sok­szor fogjuk majd látni. A fehéren fugázott kék csempe üde lát­ványt nyújt, de ne feledjük, hogy kaphatóak színes fúgák is, me­lyek nagyszerűen mutatnak bizo­nyos színösszeállításokkal.

Tükör. Ha tükörrel borítjuk egy fal nagy részét, azzal nem csak drámai hatást érhetünk el, ha­nem a tükör által visszavert fény segítségével sokkal világosabbá is tehetjük fürdőnket. Ebben a helyiségben a mosdóhoz csatlakozó vezetékeket egy álfal fedi, s az általa alkotott mélyedésben tökéletesen mutat a tükör.

4. Ötlet

Kortárs fürdőszoba 4

Látvány. Ebben az ötletes, zuhanyfülkés fürdőben a legutóbbi divatnak megfelelő, modern és elegáns szanitereket egyedi és karakteres darabokkal társították. Az eredmény: kellemes, modern hangulatú enteriőr. Egy nagy ab­lak ad világosságot a térnek, amit a teljesen fehér színösszeál­lítás még tovább növel.

Színek. Kevés szín jelenik meg ebben a helyiségben, ezért is lát­szik annyira tisztának és világos­nak, vagyis fürdőként tökéletes­nek. Legfontosabb összetevői a fehér falak, a zuhanyfülke fehér csempemozaikja és egy világos szőnyeg. Bőséggel vannak jelen fényvisszaverő krómfelületek is, ráadásul nagyszerű hatást kelt egy óriási tükör, amely a nap­fényt szórja szét a fürdőben.

Szaniterek. Modern és egyszer­re klasszikus ez a szabadon álló mosdó, amely egy régi padlódeszkákból átalakított asztalla­pon áll. Az asztallap felületét hajólakkal kezelték, így teljesen vízálló. A fali csatlakozású csaptelepnek köszönhetően a kagyló finom vonalai szépen érvényesülhetnek.

Zuhanyfülke. Ebbe a fülkébe egy speciális zuhanyt építettek be, melynek szivattyúja nagy nyo­mással folyatja át a vizet a vezeté­ken, ezért csak bizonyos típusú vízvezeték rendszerekkel működ­tethető. Például egy vegyes kapcsolású kazán, amely igény sze­rint szolgáltat meleg vizet, nem tudja elég gyorsan felmelegíteni a vizet, mivel nem tud megbirkóz­ni a nagy sebességű vízárammal.

Kiegészítők. Egy ilyen nagymé­retű fürdőszobában elegendő tér áll rendelkezésünkre, hogy né­hány karakteres holmit is elhe­lyezzünk. A kényelmet egy hal­ványszürke huzatú fotel képviseli, s kedves látványt nyújt a kis, összecsukható asztal, amely köny­veknek és csészének ad helyet, a mosdó alatti faláda pedig für­dőszobai kellékeket rejt, szaba­don hagyva a mosdóasztal felüle­tét, minek köszönhetően a hely rendezett látványt nyújt.

5. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Ennek a fürdőnek nincs ablaka, ennek ellenére mégis pompásan világos és szellős lát­ványt nyújt. Modern szanitereinek és korszerű anyagainak köszönhe­tően egyszerű és praktikus stílusá­ban van valami mai játékosság.

Színek. Egy ablaktalan helyiség számára tökéletes a teljesen fe­hér színösszeállítás, mivel hatásá­ra a fürdő világosnak látszik. Nem színekkel, hanem üvegfelü­letekkel teremtettek itt kis válto­zatosságot. A falfülke csempéi­nek és a kád takarópaneljének anyagával megjelenő üvegfelüle­tek finom, vízszerű színárnyalata nagyon visszafogott, mégis fel­dobja a látványt, anélkül, hogy uralkodna rajta.

Szaniterek. Ez az elegáns, fehér mosdó épp egy hajszállal, de el­tér a hagyományos szaniterektől. A széles és lapos mosdókagyló szépen lekerekített konzolon áll, s együttesüket egy ilyen kicsi für­dőben felbecsülhetetlen, beépí­tett, krómozott törülközőtartó teszi teljessé. A látványt egy kis lu­xussal szövi át a kád paneljére rögzített, üvegből készült takaró­panel. Üvegesnél, ütésálló üveg­ből méretre vágathatjuk.

Csempeburkolat. A falakat nagy­méretű fehér csempék borítják, melyeknek látványa kevésbé tola­kodó, mintha kisebb csempéket használtak volna. Üvegcsempét alkalmaztak a falmélyedések pol­cain, melyek, finom kékes árnya­latukkal illenek a kád takarópanel­jéhez, és vízállóvá teszik a polcok felületét. Az üveg hatású padlóla­pok, bár drágák, rendkívül moder­nek és nagyon elegánsak. Ha kicsi a járófelület, könnyebben megen­gedhetünk magunknak egy ilyen drágább padlóburkolatot.

Tárolók. A két süllyesztett polc elég helyet ad a tisztálkodó szereknek, mégsem vesz el teret a fürdőszobából. A fürdőkád beépítése előtt 10 cm mély álfalat építettek az eredeti fal elé. Ez biztosít helyet a süllyesztett polc számára, és el­rejti a csővezetékeket is.

6. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. A természet ihlette ezt a meglepő enteriőrt. Telt, buja színek és izgalmas anyagfelüle­tek társulnak itt fémelemekkel és nyújtanak üdítően modern látványt.

Színek. E fürdőszoba falainak színe a rikító fűzöld, melyet a kád fém takarópanelje és a fém gyertyatartó állvány tompít kissé, és tesz modernné. A növények egy kis természetes zölddel egészítik ki a látványt, a fonott szék, a kis, fedeles kosár és a kókuszháncs hatású szőnyeg pedig természet­ből vett árnyalataikkal és finom tapintású anyagfelületeikkel te­szik teljessé a látványt.

Fémfelületek. A kád takarópa­neljét és cseppfelfogó hátfalát pa­tináit cink-titánium ötvözet borít­ja, amely nem rozsdásodik, s amellyel jól harmonizál a gyertya­tartó. Egy horganyzott faliszek­rény és néhány virágcseréptartó révén még több fémfelület jelenik meg az összeállításban. A szürke árnyalatoknak ez a keveredése mélységet ad a térnek, és izgal­massá teszi a látványt, melynek a krómozott csaptelep kölcsönöz némi csillogást és ragyogást.

Növények. Ha fürdőszobánk természetes fényt kap, jól meg­élnek benne növények is. A für­dő enyhén párás légkörében az olyan erdei aljnövények, mint például a páfrány, biztosan virul­ni fognak. Energiát sugároznak, és barátságossá teszik a fürdőt ezek a növények, melyeknek ta­karos helyet ad a kád beépítésé­vel létrejött polc.

Padlóburkolat. Ez a szőnyeg úgy néz ki, mintha természetes ros­tokból szőtték volna, pedig csak jól sikerült PVC-utánzat. A ter­mészetes rostszőnyeg nem a leg­megfelelőbb burkolat lenne itt, mivel vastag szövete szivacsként szívná magába a nedvességet, és egészségtelenné válna. Jóval cél­szerűbb ennél a PVC-burkolat, amely ráadásul kellemesebb és puhább tapintású meztelen tal­punk számára.

7. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Ebben a világos, szellős és modern fürdőszobában nincs fürdőkád, helyette egy tágas zuhanyfülkét találunk itt. A mennyezetig érő csempeburkolat csillogó, elegáns felülete szét­szórja a fényt a helyiségben, és növeli térérzetünket.

Zuhanyfülke. Egy ilyen elkerített zuhanyfülke sokkal nagyobb ké­nyelmet biztosít, és jóval moder­nebb, mint a sokfelé előforduló, fürdőberendezés fölé szerelt zu­hanyrózsa. Ráadásul biztonságo­sabb is. A kádba be- vagy abból kilépve könnyen elcsúszhatunk, s a kád görbülő alján is elég inga­tag lábakon állunk. Ebben a fül­kében ezen problémák egyikével sem kell megbirkóznunk, azon­ban, mielőtt még kihajítanánk fürdőkádunkat, ne feledjük azt sem, hogy nagyon sok ember imád fürödni, és ha lakásunkban nincs fürdőkád, ha arra kerül a sor, megnehezítheti az eladást.

Csempeburkolat. Gyakorlatilag semmi sem indokolja, hogy mennyezetig csempével burkol­juk a fürdőszoba falát, itt is csak a dekoratív hatás kedvéért alkal­mazták ezt a megoldást. A csem­pék ragyogóvá teszik a falakat, azonkívül ellenállóak, könnyen tisztíthatóak és tartósak. A középmagasságban végigfutó sze­gélycsempéknek köszönhetően nagyobbnak látszik a helyiség, mivel horizontális vonaluk növeli a tér illúzióját.

Szaniterek. A WC, bidé és mos­dókagyló hármasának a modern fürdőberendezésekre jellemző elegáns arányai és finom vonalai vannak. A lekerekített vonalak mindig diszkrétebbnek és kisebb­nek mutatják a szanitereket, ami ideális egy ennyire kompakt he­lyiségben.

Ablak. Erőteljesen modern lát­ványt nyújt az ablakban függő reluxa, mely beengedi a fényt, míg a leselkedő tekintetek könnyedén kizárhatók általa. Na­rancsszíne a mennyezet festésé­vel harmonizál.

8. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. E fürdőszoba üde, vi­dám hangulatát a modern világí­tás, az üvegtégla fal és rengeteg tiszta, fehér felület adja. A teret egy merész és feltűnő, narancs­színűre festett fal még inkább fel­pezsdíti.

Színek. Narancsszín alkalmazá­sával vidám és élénk hangulatot teremthetünk egy fürdőszobá­ban, azonban ilyen kicsi terekben jobb, ha csak egy falat festünk ilyen árnyalatúra. Ha minden fal narancssárga lenne, még ennél is kisebbnek tűnne ez a helyiség, így azonban teljesen megváltoz­tatja e végletekig modern fürdő látványát.

Mosdókagyló. A mosdókagylók jellemzően kerámiából készül­nek, de üveg- vagy krómacél ki­vitelben is kaphatók. Ez a krómo­zott kagyló nagyban hozzájárul a fürdő modern látványához, és tükröződő felülete szerteszórja a fényt. Szabadon álló mosdókagylót is találhatunk, ezt a dara­bot azonban egy svédfalba épí­tették be, amely egyrészt elrejti a csúf csővezetékeket, másrészt extra tárolóhellyel szolgál.

Cseppfelfogó felület. A mosdó hátfalát üvegből készítették, ami ötletes alternatívája a csempeburkolatnak. Üvegesnél vágas­suk megfelelő méretre, és egy­szerűen csavarozzuk a falra. Felhelyezése és tisztántartása is egyszerű.

Kiegészítők. Annak érdekében, hogy a tér ne keltse a rendezetlen­ség benyomását, nagyon kevés kiegészítőt helyeztek el ebben a für­dőben. A narancsszínű fal felületét a négyszögletes tükör és a polc határozott vonalai törik meg. Itt-ott feltűnik néhány szép formájú parfümös üveg, és a falon egy elegáns, krómozott folyékonyszap­pan-adagoló, amely a mosdóról hiányzó hagyományos szappantartót helyettesíti.

9. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Finoman modern és egyéni hangulat árad ebből a fürdőből, amelyben a tradi­cionális fürdőberendezéseket körültekintően keverték modern kiegészítőkkel.

Színek. Bár a színösszeállítás­nak csak két alapeleme van: a kék és a fehér, valamint a kék különböző árnyalatai révén a tér mégis izgalmassá válik. A falak alsó felén és a függönyön meg­jelenő égszínkék a kád oldalá­nak türkizével és a falak felső részének halványabb kékjével keveredik. A látványt a padlócsempék kétféle kék árnyalata teszi teljessé, a fehér szaniterek és az ablakkeret fehérre festett felülete pedig megakadályozza, hogy a fürdő színei nyomasztóvá váljanak.

Szaniterek. A lábaskád-repro­dukció szinte könyörög, hogy ejtőzzünk benne egyet, ráadásul a mellette lévő ablakból fürdőzés közben megbámulhatjuk a csil­lagokat is. A tradicionális stílusú mosdó pompás arányai és határozott formái is régmúlt idők pompáját idézik, testes alakja tökéletesen illik egy ilyen tágas helyiségbe.

Cseppfelfogó felület. Ez az ütésálló üveg ragyogóan tölti be a mosdó hátfalának szerepét: elegáns és diszkrét, mögötte látható marad a fal színe, és tökéletesen méretre szabható. Szépségének egyik titka, hogy itt még jobban kiemeli a falak vízkék árnyalatát.

Kiegészítők. Bár a szaniterek hagyományos stílusúak, a fürdő a krómozott polcrendszernek és a kerek tükörnek köszönhetően mégis korszerű benyomást kelt. A nyitott polcok révén, melyek nagyszerű helyet adnak a törül­közőknek és üvegeknek, a tér ren­dezettnek, világosnak és tágas­nak látszik.

10. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. A nagyméretű fehér csempéktől kezdve a kagylóberakásos tükrön át a mennyezet­ről függő hatalmas, csillogó gömbig bezárólag minden ele­mében páratlan és tagadhatatla­nul kreatív ez a fürdőszoba.

Színek. A fehér szaniterekkel és a falakat borító fehér csempével ez a szín válik az összeállítás fő témájává. Ezek az elemek csillo­gást és ragyogást kölcsönöznek a helyiségnek, és a lehető legtágasabbnak mutatják a teret. Jó­tékonyan törik meg a látványt a padló lágy, zöldre festett szegélydeszkái, a fényes, krómozott állványon lógó mélyvörös törül­közők és a díszes tükör selymes, finom árnyalatú kagylói.

Szaniterek. A modern mosdó méretei lenyűgözőek, formái lá­gyak. A széles és mély mosdó­kagyló alá törülközőtartót épí­tettek be. Vidám hangot ütnek meg a csaptelepek: a kék gom­bok játékossá teszik fényes, mo­dern krómszerkezetüket, ami tökéletesen illik ehhez a fürdő­szobához.

Tükör. Egy tükörüveg táblából üvegessel vágatták ki ezt a ka­nyargó formát, amit azután egy nagyobb MDF-lapra ragasztot­tak. A kagylókat és mozaikokat PVA-ragasztóval már erre ra­gasztották, változatos anyagfe­lületű mintát hozva így létre. Legjobb, ha egy ilyen keret por­talanítását puha ecsettel végezzük, így a legkisebb a veszélye annak, hogy bármelyik kagylót kimozdítsuk a helyéről.

Padlóburkolat. Ezt a padlót csempeburkolat teszi vízállóvá. A falak csempéihez képest szög­ben fektették le őket, miáltal a szoba sokkal mozgalmasabbá vált, s nem tűnik túl dobozszerű­nek vagy geometrikusnak.

11. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Ebből a fürdőből kifi­nomult komolyság sugárzik: a szaniterek pazar, gömbölyded formáinak, az elegáns fekete-kék csempének és a fényűző zu­hanyfülkének köszönhetően.

Színek. A rendkívül sikkes fekete-türkiz-fehér színösszeállí­tás ragyogó stílussal ruházza fel ezt a fürdőt. A falak a nagymére­tű csempékkel harmonizálnak, együttesüket a mozaik csempék sávja bontja meg. A fehér szan­iterek és padlólapok üde és tiszta hatást keltenek, míg a krómozott felületek csillogása modern ra­gyogást kölcsönöz a fürdőnek.

Szaniterek. Ezek a modellek a ré­gi stílusú fürdők nagyvonalú ará­nyait és lekerekített formáit jellegzetesen modern részletekkel ötvözik. A nagy mosdó konzolja tradicionális látványt nyújt, azon­ban a kagyló lágy vonalai már in­kább a modern designt idézik. A korszerű, kerekded csaptelep vonalai finoman lágyak és elegán­sak, míg a krómozott zuhanyzó egyszerű, fehér zuhanytálcájával modern, mégsem tolakodó.

Falak. A nagyobb csempék és ki­sebb mozaikcsempék kissé szo­katlan párosítása jóval érdeke­sebb látványt nyújt a falakon, mintha mindenütt azonos méretű csempével borították volna őket. A fekete bordűr megtöri a felette és alatta húzódó kék felületet, és kiemeli a helyiség méreteit, mivel a horizontális vonalak hatására egy helyiség mindig nagyobbnak látszik. Ezenkívül a fekete mozaik határozott, szexi és kissé férfias hatást kelt.

Padlóburkolat. A fehér kerámia­padló üde és higiénikus járófelü­letet képez. A felületről a fény felfelé szóródik, ami növeli a vilá­gosságot, és azt az érzetet kelti, mintha a szaniterek a padló szer­ves részét képeznék, minek következtében a fürdő tágas és egyöntetű hatást nyújt. A padló­csempék rendkívül higiénikusak a fürdőszobában, azonban mez­telen talpunknak nagyon hide­gek, ezért jól gondoljuk át igé­nyeinket, mielőtt lefektetnénk őket, esetleg építsünk be padló­fűtést, ami már tényleg a luxus netovábbja.

12. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Nem annyira a mosdó alakja (amely valójában nagyon is tradicionális), vagy a tér elrendezése az, ami modern hangula­tot kelt ebben a fürdőben, hanem a színösszeállítás. Ennek a sötét helyiségnek világos türkiz és telt lila színek kölcsönöznek némi ra­gyogást, s szintén ezeknek köszönhető elképesztően modern stílusa is.

Színek. A falak alsó felén körbe­futó falambériát telt, lila árnyalat­tal festették le, melegséget, drá­mai hatást és mélységet adva ezzel a térnek. Annak érdekében, hogy mégse váljon túl szűkössé vagy sötétté, a lambéria feletti fal­részt üde türkiz borítja, amely vi­lágosabbá teszi a fürdő látványát, és energiával tölti meg. Az e két árnyalatot variáló törülköző halom és az ablakpárkányon álló vi­rágok rózsaszín cserepei hangsú­lyos színfoltjaivá válnak az összeállításnak.

Falak. A ragyogó türkiz festék nem az egyetlen dolog, mely a fa­lakat ékesíti. Négy egymáshoz illesztett hullámzó tükör teszi vilá­gosabbá és tágasabbá a teret. Látványuk sokkal érdekesebb és elegánsabb, mint egy hagyomá­nyos négyszögletes tüköré, ezen­kívül hullámforma motívummal egészítenek ki egy olyan helyisé­get, ahol végső soron minden te­vékenység a vízzel kapcsolatos. A falak alsó felének lambéria-bur­kolata lakályos, vidékies hangula­tot teremt, melynek a lila szín ad váratlan, modern fordulatot.

Kiegészítők. Ez a fürdő tele van olyan érdekes kiegészítőkkel, me­lyek egyszerre dekoratívak és praktikusak, és keményen meg­dolgoznak helyükért ebben a ki­csi helyiségben. A törülközőknek és tisztálkodó szereknek helyet adó, hajlított szerkezetű polc­elem szépen harmonizál a csa­pok, a szappantartó és a fog­mosópohár-tartó krómfelületei­nek ragyogásával. Szintén fémből készült a falon függő, elegáns, ka­ros gyertyatartó. Ez nagyszerű látvány, és az égő gyertyáknak biztonságos helyet nyújt ebben a zsúfolt, kicsi fürdőszobában.

13. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Ez a fürdő üde, szín­pompás és tiszta, biztos, hogy nagyszerű kedvre derül, aki hasz­nálja. A színes csempék, a vidám tapéta és a modern, fehér szaniter együtt gondoskodnak arról, hogy a helyiség egyszerre stílu­sos és praktikus legyen.

Színek. Ragyogó kék, türkiz és zöld árnyalatok jellemzik és töltik meg rengeteg energiával ezt a modern fürdőszobát, a vakító fehér felületek pedig a fürdőben nélkülözhetetlen üdeségről gondoskodnak, emellett pedig ra­gyogóbbá teszik színeit. A kék hasonló árnyalatait felvonultató kiegészítők kiegyensúlyozott és nyugodt látványt teremtenek.

Szaniterek. A modern berende­zést lágy, görbülő ívek és nagyon kevés díszítőelem fémjelzi. A WC öblítőtartálya egyszerű formájú és keskeny a mosdónak pedig ked­ves, kerekded kagylója és egysze­rű konzolja van. Ezek együttesé­nek köszönhető, hogy a tér könnyed és élhető benyomást kelt.

Csempeburkolat. Mind a falak, mind a padló csempeburkolatot kaptak ebben a fürdőben. A csil­logó fehér padlót a falak alsó részét kitöltő nagy, színes csem­pék dobják fel, melyek a helyi­ség alsó részére irányítják fi­gyelmünket. A fölöttük lévő fehér csempéknek köszönhető­en magasabbnak látjuk a teret, s végül a falak felső részét borító tapéta függőleges csíkjai egé­szen a mennyezetig vezetik a tekintetünket. Ezzel a szellemes eljárással a fürdő sokkal na­gyobbnak hat. Változatosság­nak ott a mosdó cseppfelfogó hátfala, valamint a polcszerke­zet burkolata, melyeket tenge­részkék színű, tört csempékből rakták ki, véletlenszerű mintá­zatban ragasztva azokat a falra. Ez kontrasztot alkot a falak és a padló csempéinek szögletes­ségével.

Kiegészítők. Viszonylag kevés kiegészítőt láthatunk itt, így a für­dő frissességét, nyitottságát sem­mi sem zavarja meg. A törülkö­zők, a képkeretek, sőt még a szappan is kék színű, a csapok, a törülközőtartó és fogkefetartó krómfelületeinek csillogása pedig illik ehhez a fürdőszobához.

14. Ötlet

Kortárs fürdőszoba

Látvány. Ez az elegáns fürdő­szoba keleties hangulatot áraszt. A sötét fafelületek, a le­tisztult vonalak és az ablakban álló plasztikus virágdísz egyfajta előkelő, nyugalmas és kifino­mult atmoszférát teremt, mint­ha az egész most érkezett volna Keletről.

Színek. A lágy és tompított szí­nek rendkívül pihentető, mégis kifinomult látványt nyújtanak. A törtfehér falak és a gabonaszí­nű csempék szépségét kiemelik a takarópanel, a képkeretek és a kis asztal sötét felületei.

Bútorok. Ez a garnitúra minimalista és modern és, mégsem rideg. A berendezés nyugalmat sugárzó lágy íveit visszhangoz­zák a szép csaptelep gömbölyí­tett formái is. A fürdőkád ele­gáns, sötét fából készült takarófala merészen határozza meg a helyiség stílusát. Bár ez az enteriőr legfeltűnőbb eleme, mégis modern és ízléses megje­lenése révén tökéletes harmóniában áll a fürdő zen filozófiát idéző nyugalmával.

Padlóburkolat. Fürdőszobákban tökéletes (tartós és vízzáró) felüle­tet képez a kerámia padlócsempe. Itt nagyméretű csempéket hasz­náltak, melyek elképzelhető, hogy egy kisebb helyiségben aránytalanul hatnának, ebben a tágas tér­ben azonban ideálisak. Gabo­nasárga árnyalatuk finom, diszkrét és semleges hátteret teremt a gyö­nyörű berendezés számára.

Kiegészítők. Ezekből nagyon ke­vés található itt, így a tér rendezett és hűvösen nyugalmas benyomást kelt, arról viszont szó sincs, hogy a helyiség teljesen híjával lenne a szép részleteknek. A kád végé­ben álló kisasztalon minőségi fürdőkellékek sorakoznak, melyek tá­rolásának elegáns megoldása lehet ez, már ha elegendő tér áll rendelkezésünkre. A másik feltűnő berendezési tárgy a bambuszlétra, amely tökéletesen illik a keleties témához, és felbecsülhetetlen ér­tékű tárolóhellyel szolgál.