Magasépítészet - 20. oldal

Az épületek homlokzatának felületét részben vagy teljes egészében homlokzatburkolatokkal ké­pezik. A homlokzatburkolatok alapvető rendelte­tése a díszítés és a védelem. Amellett, hogy esztétikus megjelenést képeznek, minden esetben megfelelő, tartós védelmet kell biztosítaniuk a hom­lokzati felületet érő különböző hatásokkal szemben.

A homlokzatburkolatokat érő hatások, követelmények

A homlokzatokat az alábbi fizikai hatások érik:

• Hőhatások: hőmérsékletváltozás hatására az anyagok­ban káros mértékű alakváltozások, illetve belső feszültségek keletkezhetnek.
• Napsugárzás: felületi elszíneződést, fakulást okoz.
• Csapadék: a résekbe, pórusokba bejutva tartósan áztat­ja a szerkezetet, fagy hatására pedig súlyosan károsítja azt. A jégeső mechanikai sérüléseket okozhat.
• Nedvességhatások: ide tartozik az építési- és a felszí­vódó nedvesség, illetve a belső térből diffundáló pára.
• Szélhatás: az épületek teljes felületét terheli, nyomó­ vagy szívó hatást gyakorol a homlokzatokra, amelyet a burkolatok kialakításánál figyelembe kell venni.
• Szennyeződések: por és korom formájában jelentkezik a homlokzaton, főleg esztétikai problémát okozva.

A homlokzatburkolatokat érő kémiai hatások:

• Szennyezett levegő: a csapadékkal és párás levegővel keveredve savas kémhatású oldatok kerülnek a hom­lokzatok felületeire és a szerkezetbe (elsősorban a szén, a kén oxidjai veszélyesek).
• Korrózió, korhadás: fém- és faszerkezetekre veszélyes.

A homlokzatburkolatokkal szemben támasztott alapvető követelmények:

• Fagyállóság: az egyik legfontosabb követelmény Kül­ső térben kizárólag fagyálló burkolóanyagok alkalmazhatók. A fagyállóság elsősorban az anyag vízfelve­vő képességével van összefüggésben.
• Alak- és mérettartóság: ez lényegében a hőmérséklet­változással szembeni ellenálló képesség. A zsugorodásból és tágulásból származó legkisebb alak- és mé­retváltozás is károsodást (repedéseket) okozhat.
• Színtartás: ellenállás a napsugárzás hatásaival szem­ben. A sötétebb színű (árnyalatú) burkolatokat a napsu­gárzás jobban igénybe veszi, mint a világosakat.
• Tűzbiztonság: olyan anyagokat és szerkezeti megoldá­sokat kell alkalmazni, melyek gátolják a tűz terjedését.
• Tartósság: lehetőség szerint a burkolat élettartama mi­nél hosszabb legyen. A homlokzatburkolatok felújítása nagyon költséges és körülményes.
• Egyszerű kivitelezhetőség: lehetőleg ne kelljen a bur­koláshoz bonyolult technológiákat és különleges anya­gokat alkalmazni.
• Könnyű karbantarthatóság: a felület tisztítása és az esetleges javítások egyszerűen elvégezhetők legyenek.
• Esztétikus felületi megjelenés: lehetőleg az általános és egyedi (esetleg előírt) igényeknek megfelelő struktúrá­jú, színű, mintázatú homlokzatburkolatot kell kialakí­tani.

A felsoroltak mellett még számos követelmény (mecha­nikai, kémiai hatásokkal szembeni ellenállóság, korrózióállóság, koptató igénybevételekkel szembeni ellenállóság stb.) fogalmazható meg a homlokzatburkolatokkal szemben. Általában nem tud minden felsorolt követelmény maradék­talanul teljesülni. A tervezés és kivitelezés során mindig az adott épületre és szerkezetre vonatkozó optimális megoldás­ra kell törekedni.

Homlokzatburkolatok osztályozása, csoportosítása

A homlokzatburkolatok többféle szempont szerint cso­portosíthatók.

A kivitelezés módja szerint megkülönböztetünk:

• ragasztott,
• szerelt,
• falazott homlokzatburkolatokat.

Az alkalmazott anyag szerint lehet:

• mázas vagy máz nélküli kerámia,
• kő, műkő, különleges beton, -fa
• fém;
• műanyag,
• üveg homlokzatburkolat.

Szerkezeti felépítésük (rétegek) szerint lehet:

• ragasztott és
• kéregszerkezetként készített burkolat.

Elhelyezkedésük alapján a falburkolatok mellett külön homlokzatburkolatoknak tekinthetők:

• a lábazatburkolatok, valamint
• a kültéri pillérek, oszlopok burkolatai is.

Sávos álmennyezetek

A sávos álmennyezetek nagy hosszúságú fémle­mez borítású mennyezetek.

Általában sportlétesítményekben, pályaudvarokon, alul­járókban és mélygarázsokban alkalmazzák, de kültérben is kialakítható. Több változatuk is elterjedt. A tartószerke­zetet egy szintben elhelyezkedő, közvetlenül a függesztésekhez rögzített, legtöbbször trapéz tartóprofilok alkotják (5.62. ábra).

5.62. ábra. Sávos álmennyezet

A profilok típusától függően speciális rögzítési „karmok” vannak kialakítva, egymástól egyenlő távolság­ra. Ezekhez bepattintással vagy beakasztással csatlakoztat­hatók a borítást alkotó lemezek. A fémlemezek szélessége többféle lehet, az adott távolságra lévő rögzítési karmoknak megfelelő modulrendszerhez igazodva. Ez lehetővé teszi akár különböző szélességű lemezek kombinálását is.

A tartóprofilokon található rögzítőkarmok távolságaiból adódóan a fémlemezek nem illeszkednek szorosan, mindig egy ál­landó szélességű hézag keletkezik. (Ezek a hézagok adják a mennyezet sávos megjelenését.) Zárt hézagok is képezhe­tők megfelelő (szélesített) peremezésű fémlemezekkel vagy hézagkitöltő profilok beépítésével.

Nyitott felületű álmennyezetek

Nyitott felületű álmennyezetnek nevezzük az összes olyan szerkezetet, amely – az eddig bemuta­tottakkal ellentétben – nem zárt, a borítás feletti tér látható és hozzáférhető. A nyitott felületű álmennyezetek főbb típusai a sejtszerű-, illetve a lamellás álmennyezetek.

Sejtszerű álmennyezetek

Sejtszerű álmennyezetek esetén a borítást különböző vonalvezetésű, függőleges helyzetű, élére állított lapok alkot­ják (5.63. ábra).

5.63. ábra. Sejtszerű álmennyezet

A függőleges lapok a korábbiaknál jóval na­gyobb hangelnyelő felületet eredményeznek, ezért az ilyen álmennyezetek kiváló akusztikai tulajdonsággal rendelkeznek. A mennyezeti térben elhelyezkedő különböző épületgé­pészeti szerelvények könnyen hozzáférhetők. A sejtszerű mennyezeteknél kiválóan alkalmazható az indirekt megvi­lágítás. A függőleges lapok megtörik az erős fényt, így az nem lesz vakító.

Lamellás álmennyezetek

Lamellás álmennyezetek esetén a borítást függőleges helyzetű, egymással párhuzamosan elhelyezkedő lapok al­kotják (5.64. ábra).

5.64. ábra. Lamellás álmennyezet

Különleges esztétikai megjelenést nyúj­tó, kiváló akusztikai tulajdonságú szerkezetek. A tartószer­kezet a lapokra merőleges irányú, közvetlenül a födémhez függesztett (egyszintű szerkezet) bordákból áll. A lapok mé­rete, kialakítása, rögzítése az egyes rendszerek függvényé­ben változó. A lamellás álmennyezeteknél szintén elterjedt az indirekt megvilágítás alkalmazása.

A kazettás álmennyezetek általában bontható, adott raszterban kialakított szerkezetek. A borítást egyforma méretű lapok (kazetták) alkotják, melyeket a tartószerkezetbe helyeznek, fűznek vagy pat­tintanak. A bontható kazettás álmennyezet feletti térben vezetett épületgépészeti csövek, kábelek, egyéb vezetékek könnyen hozzáférhetők.

A kazettás álmennyezeteken belül két komplett rendszert különböztetünk meg: a látszóbordás, valamint a rejtett bordás álmennyezeti rendszereket. Nem alkotnak külön rendszert, de a kazettás álmennyezeteken belül megkülön­böztetjük még a bepattintott és az ún. bandraszteres ál­mennyezeteket.

A kazettás álmennyezetek tartószerkezete a legtöbb eset­ben a borítást alkotó lapok (kazetták) által meghatározott méretű raszterban kialakított, egymásra merőleges bordák­ból álló hálós vázszerkezet. A bordák keresztmetszete több­féle lehet, a legelterjedtebb a T és a Z profilok használata.

A borítást egységes méretű, különböző anyagú és fe­lületű lapok (kazetták) alkotják. A kazetták élkiképzése a rendszertől függően többféle lehet. A leggyakrabban al­kalmazott lapok mérete 600×600 mm vagy 625×625 mm, ezekhez igazodva alakítják ki a tartószerkezetet is. A ka­zettás álmennyezeteknél a borítást nem csavarozzák, ezért a falcsatlakozások mentén a lapokat ún. peremrugókkal stabilizálják. Ez a falszegély és a lap között elhelyezkedő laprugó.

5.58. ábra. Rejtett bordás kazettás álmennyezet különböző elemkapcsolatai

Rejtettbordás álmennyezeteknél – a mennyezetet alulról szemlélve – a vázszerkezet nem látható, a borítás felületfolytonosnak tekinthető. A bordák takarása az ál­mennyezet borítását alkotó kazetták egyedi élkiképzése és az eddigiektől eltérő borda-lemez kapcsolat kialakításából adódik (5.58. ábra). A rejtettbordás álmennyezetek készül­hetnek bontható és nem bontható kivitelben. A bonthatóság elsősorban a tartószerkezet és a függesztés kialakításától függ. A rejtett bordás álmennyezetek egyaránt készülhetnek külön szintű (kettős), illetve azonos szintű tartószerkezettel.

Látszóbordás álmennyezeteknél a mennyezetet alulról szemlélve látható a vázszerkezet. Az ilyen mennyezetek bonthatóak, így a mennyezeti térben vezetett gépészeti ká­belek, csövek stb. könnyen hozzáférhetők. A tartószerkezet minden esetben azonos szintű vázszerkezet. A főtartók és az erre merőleges kereszttartók általában T profilok, melyek beakasztással vagy bepattintással kapcsolódnak egymáshoz (5.59. ábra). A borítást alkotó lapok méretei a fő- és kereszt­tartók által meghatározott raszterhez igazodnak. A lapok a kerületük teljes hosszában közvetlenül a tartók vállaira támaszkodnak.

5.59. ábra. Látszóbordás álmennyezetek kialakítása, elemkapcsolatok

A lapok és a tartók kapcsolata a választott laptípus élkiképzésétől függ:

• függesztés
• falszegélyelem
• falcsatlakozó-elem
• tartóprofil
• fémlemez borítós

A bepattintott kazettás álmennyezetek általában hor­ganyzott acél vagy alumínium ötvözetű fém kazetta borítá­sú, rejtett bordás szerkezetek. A tartószerkezet különszintű. A felső hordozó és az alsó tartóprofil kapcsolatát speciális kapcsolóelem biztosítja. A borítást alkotó lemezek perem­kialakítása 2-2 oldalt eltérő. A tartóprofilokhoz kapcsolódó két szemközti oldalon a felhajtott lemezszegélyek széle pe­remes kialakítású. A peremek biztosítják a lemez és a tartó-profilok kapcsolatát (5.60. ábra). Az így létrejövő mennye­zetfelület zárt illesztésű, homogén lesz.

5.60. ábra. Fém kazettás álmennyezet

A bandraszteres álmennyezetek olyan látszóbordás szer­kezetek, amelyeknél a főtartók nagy szélességű, stabil pro­filok (5.61. ábra). Elsősorban olyan helyeken alkalmazzák, ahol mobil szerelt válaszfalakat építenek be, és viszonylag gyakori a válaszfalak áthelyezése, az alaprajzi elrendezés módosítása.

5.61. ábra. Bandraszteres álmennyezet kialakítása, elemkapcsolatok

A bordák és lemezek kapcsolata többféle lehet. A beépített szerelt válaszfalak ugyanis csak akkor helyezhe­tők át, ha nem a födémhez, hanem a mennyezethez vannak rögzítve. Ezt a rögzítést biztosítják a nagy szélességű főtar­tók. A profilok szélessége a szerelt válaszfalakhoz igazodva 50, 75, 100, 125, 150 mm lehet. A válaszfalak mobilitása annyiban kötött, hogy igazodniuk kell a tartók elhelyezke­déséhez.

A monolit (takartbordás) álmennyezetek homo­gén, zárt, felületfolytonos borítású, nem bontha­tó szerkezetek.

Az egyik legelterjedtebb típus, amely az egyszerű sík fe­lületektől az összetett, tagolt mennyezetekig bármilyen for­mában kialakítható. Hajlékony építőlemezekkel íves felületek is készíthetők. Nem bontható szerkezetek, ezért főleg olyan helyeken alkalmazzák, ahol a mennyezet felett futó kábelek, vezetékek esetében nincs szükség sűrű ellenőrzésre, cseré­re. Sok esetben csak belsőépítészeti igények teljesítésére építik be.

A vázszerkezet egymásra merőleges hossztengelyű, hor­ganyzott acélprofilokból (bordákból) áll. A tartó- és szerelőbordák viszonyától függően a váz lehet egyszintű vagy különszintű (5.56. ábra).

5.56. ábra. Szerelt bordaváz kialakítása
a) egyszintű; b) különszintű

A borítás egy vagy több réteg gipszkarton, gipszrost vagy farost építőlemezekből készül. Az építőlemezeket kötésben elhelyezve, csavarozással erő­sítik fel a vázszerkezetre úgy, hogy a szerelés iránya (és a lemez hosszanti élei) merőleges a szerelőbordákra. A csavarozást mindig a lemez közepétől két irányba kifelé halad­va vagy az egyik sarokpontból elindulva végzik. A csavarozási pontok távolsága max. 170 mm lehet.

A borításra felhordható felületképzés típusa függ a borí­tás anyagától. Alkalmazható lakkfesték, olajfesték, polimergyanta festék, tapéta stb. Magas víztartalmú felületképző anyagok használata viszont nem ajánlott. A monolit álmennyezetek jellemző szerkezeti részletei az 5.57. ábrán láthatók.

5.57. ábra. Álmennyezet szerkezeti részletei
a) falcsatlakozás; b) szerelt válaszfal kapcsolódása; c) mozgási hézag kialakítása

A monolit álmennyezetek sajátos változatai az ún. akusztikus álmennyezetek. Ezeket főleg tárgyalótermek, előadók, nagyobb közösségi terek esetében alkalmazzák az akusztikai tulajdonságok javítására. Az akusztikus mennyezetek borítása perforált építőle­mezekből készül. A kedvező akusztikai tulajdonság abból adódik, hogy a mennyezetborítás egyébként sík felülete apró lyukakkal van megszakítva, ezért a hanghullámok egy jelentős része nem verődik vissza, hanem elnyelődik a lyukakban.

Az akusztikai követelmé­nyektől függően a lemezekben lévő lyukak különböző sűrűségben helyezkedhetnek el, és változó méretűek lehetnek. Az akusztikus álmennyezetek kialakítása megegyezik az általános monolit ál­mennyezeteknél alkalmazottakkal. A szerelőbordákat azonban sűrűbben kell elhelyezni, a tengelytávolságuk max. 300 mm lehet. A gipszkarton akusztikus (perforált) építőlemezek felső felületét ún. akusztikus fátyol kasírozással kell lefedni. Ez készülhet gyári­lag, illetve utólag a helyszínen.

Épületen belül a padlók és oldalfalak mellett a mennye­zetek burkolására is szükség lehet. A födémek alsó síkja (a mennyezetek) a legtöbb esetben egyszerű vakolt, festett felület, napjainkban azonban egyre gyakrabban készítenek új mennyezeti síkot képező különböző kéregszerkezetet. A födém alsó burkolásának két alapvető fajtája a mennyezet­borítások és az álmennyezetek.

Mennyezetborítások

A mennyezetborítások közvetlenül a födém alsó síkjára rögzített, a födémmel együttdolgozó ké­regszerkezetek (5.52. ábra).

5.52. ábra. Fafödémre szerelt mennyezetborítás

Az egyik legegyszerűbb mennyezetborítás a fagerendás födémeknél alkalmazott alsó deszkaborítás. Mennyezetbo­rítások egyaránt alkalmazhatók lakóépületek, középületek, intézmények stb. belső tereiben. Elsősorban esztétikai (bel­sőépítészeti szempontok) és épületfizikái okokból (hő- és hangszigetelés, tűzvédelem) alakítják ki őket.

Esztétikai szempont az egyenetlen vagy repedezett alsó födémfelület elrejtése, vagy régi fafödémeknél a nem egy síkban lévő gerendák eltakarása. Sok esetben azonban valamilyen előre meghatározott belsőépítészeti formavilághoz igazodva épí­tenek be mennyezetborítást. Ilyenkor különböző díszítőele­mek, mintázatok is a borítás részét képezhetik.

A mennyezetborítások kialakítása elsősorban a födém tí­pusától és az adott igényektől függ. A födém típusa alapvetően meghatározza a rögzítés módját. A fafödémek deszka­borítása közvetlenül a födémgerendákhoz rögzíthető, egyéb esetekben azonban külön tartószerkezetet kell készíteni. A tartószerkezetet legtöbbször egy vagy két irányban sze­relt fa (vagy fém) lécváz (5.53. ábra).

5.53. ábra. Borítást tartó lécváz
a) egy irányban szerelt; b) két irányban szerelt

Egy irányba szerelt lécezés esetén az egymással párhuzamos lécek direkt függesztővel közvetlenül födémhez vannak rögzítve, ezekhez erősítik fel a borítást. Két irányba szerelt lécváz esetén a födémhez kapcsolódó felső lécezésre merőlegesen alsó szerelő lécsort rögzítenek. Közvetlenül ehhez erősítik a bo­rítást.

A borítás lehet lambéria, hajópadló deszka, valamint készülhet különböző anyagú (gipszkarton, gipszrost vagy faforgács stb.) építőlemezekből, egy vagy több rétegben. Az építőlemez borítások kialakítása során ügyelni kell, hogy hézagmentes, homogén, sima felület jöjjön létre. Az egyes lemezek csavarozással rögzíthetők a lécvázhoz.

Mennyezetborítások alkalmazásával javulnak a födém­szerkezet hőtechnikai és akusztikai tulajdonságai. A hang-, illetve hőszigetelő képesség tovább fokozható a lécváz közé helyezett, adott vastagságú szálas szigeteléssel. A szigete­lést úgy kell elhelyezni, hogy az teljes felületen érintkezzen a födém alsó síkjával. A szigetelés rögzíthető a borítástól függetlenül mechanikusan, illetve teljes felületen a födém­hez ragasztva. Ragasztáskor -szükség esetén- a födém alsó síkját felületkiegyenlítő réteggel kell bevonni.

A mennyezetborítások minden esetben tűzvédelmi szere­pet is ellátnak, mivel javítják a födémszerkezet tűzterhelés­sel szembeni ellenállását. A tűzvédelem fokozható az erre a célra gyártott anyagok (pl. tűzálló építőlemezek), illetve megfelelő szerkezeti kialakítások alkalmazásával.

Álmennyezetek

Az álmennyezetek födémhez vagy más teherhordó szerkezethez rögzített kéregszerkezetek, amelyek függesztett vázból és borításból állnak. Az álmennyezetek lehetnek a födémmel együttdolgozó vagy attól elkülönülő (független) szerkezetek.

Álmennyezeteket elsősorban esztétikai okokból alkal­maznak minden olyan helyen, ahol jelentős mennyiségű épületgépészeti szerkezet, cső, kábel, vezeték stb. elrejtése szükséges, vagy túl nagy a belmagasság. Ilyenek a különbö­ző irodák, termek, intézmények, hivatalok stb. Az álmennyezetek a legtöbb esetben önhordók, nem teherbírók, vagyis semmilyen nagyobb tömegű szerkezettel (épületgé­pészeti elemekkel stb.) nem terhelhetők.

5.54. ábra. Álmennyezet szerkezeti felépítése

Az álmennyezetek két fő része a tartószerkezet és a bo­rítás (5.54. ábra). A tartószerkezet biztosítja a födém és a borítás közötti megfelelő kapcsolatot. Kialakítása függ az alaprajzi elrendezéstől, az álmennyezet típusától, funk­ciójától, a terheléstől, valamint a teherhordó szerkezettől. A tartószerkezetek részét képezik: a tartóbordákból álló vázszerkezet, a függesztők, a rögzítő- és kötőelemek, illet­ve az egyéb kiegészítő elemek, tartozékok stb. (5.55. ábra).

5.55. ábra. Álmennyezet tartószerkezetének fő részei
a) tartóprofilok; b) függesztők

A borítások a vázszerkezetre rögzített, az álmennyezetek alsó látható felületét képező, különböző anyagú és kialakítá­sú burkolatok. A borítások többnyire gipszkarton, gipszrost, ásványgyapot, fagyapot, faforgács lemezek, valamint acél-és alumínium ötvözetű fémlemezek. Az álmennyezeteket alapvetően a borítás kialakítása és anyaga szerint csoportosítják.

Ez alapján a következő főbb típusokat különböztetjük meg:

• monolit;
• kazettás;
• sávos;
• nyitott felületű álmennyezetek.

A sávos és nyitott felületű álmennyezetekről itt írtunk részletesebben.

A felsoroltak mellett léteznek különleges álmennyezetek is, ame­lyek valamilyen egyedi követelménynek, igénynek megfelelve, az általánostól eltérő speciális kialakításúak. Ilyenek pl. a tűzvédelmi, akusztikai, klíma álmennyezetek stb.

A legelterjedtebb hideg falburkolatok a kerámia anyagú­ak. Ezek sok tekintetben hasonlítanak a kerámia padlóburkoló lapokhoz, általában kisebb lapméretben készülnek és alacsonyabb kopásszilárdsággal rendelkeznek.

A leggyako­ribb kerámia falburkolólap-típusok a következők:

• mázas kerámia (csempe) burkolólap;
• keramitlap;
• kőagyag burkolólap;
• kismozaik burkolólap;
• burkolótégla.

A kerámia falburkoló-lapok vastagsága 5-12 mm, formá­juk többnyire négyzetes vagy téglalap alakú. Kerámialapos burkolat egyaránt készíthető kerámia, be­ton, gipsz vagy fa anyagú falfelületekre.

A burkolólapok kétféle módon rögzíthetők a falszerkezethez:

• hagyományos módon ágyazóhabarcsba rakva;
• ragasztással.

Az ágyazóhabarcs rétegvastagsága általában 10-15 mm, ebből adódóan felületkiegyenlítő funkciót is ellát. A ragasz­tóréteg mindössze 1-4 mm vastag, ezért ragasztott burkoló­lapok alkalmazásánál a falfelület egyenletességével kapcso­latos követelmények jóval szigorúbbak.

A falburkolólapok felrakását minden esetben burkolat-kiosztási terv alapján kell végezni. Vizes helyiségekben ajánlott a padlósíktól mért min. 2,10 m magasságig, de cél­szerű teljesen, a mennyezet síkjáig felvezetni a burkolatot. A szükséges lapmennyiség meghatározásánál figyelembe kell venni az ablakok körüli befordulási is.

Burkolási munka

A falburkolás előtt ellenőrizni kell, hogy a szükséges előzetes munkák elkészültek-e, és a szerkezetek készültségi foka, minősége megfelel-e a burkolási munka előfeltétele­inek. A különböző gépészeti vezetékek, kábelek, szerelvények, nyílászárók, beépített bútorok (szaniterek) stb. utóla­gos módosítása már csak a burkolat megbontásával végez­hető. A falburkolólapok felrakását minden esetben megelő­zi az aljzatot képező falfelület ellenőrzése és előkészítése.

Az előkészítés során a kitüremkedő habarcsmaradványokat, egyéb szennyeződéseket eltávolítják. Hagyományos módon habarcsba rakott falburkolat esetén a megtisztított nyers fal­felület általában közvetlenül burkolható. Ragasztott falbur­kolatnál a falazott szerkezetek kisebb felületi egyenetlen­ségeit kiküszöbölendő, max. 10 mm vastag cementhabarcs vakolással képeznek burkolásra alkalmas, egyenletes sík aljzatot.

Nedves helyiségek (például fürdőszoba) falburkolásánál külön figyelembe kell venni a belső nedvesség elleni szigetelést (üzemi és használati víz elleni szigetelés). Régen az ilyen vízszigetelés elé rendszerint szigetelésvédő falat építettek, amely közvetlenül képezte a burkolat aljzatát (5.47. ábra). Habarcsba rakott burkolatoknál közvetlenül a szigeteléshez kapcsolódó habarcsréteget rabicháló erősí­téssel kell kialakítani. Korszerű fóliaszigetelés esetén a bur­kolólapok közvetlenül ragaszthatók.

5.47. ábra. Falszigetelés és falburkolat viszonyai
a) rabicerősítésű ágyazóhabarccsal közvetlenül a falszigetelésre rögzített falburkolat; b) szigetelést védőfalra rögzített falburkolat; c) közvetlenül fóliaszigetelésre ragasztott falburkolat

Az előkészítési munkák része a különböző beépített be­rendezések (pl. fürdőkád, zuhanytálca stb.) védelmének ki­alakítása is.

Ágyazóhabarcsba rakott falburkolat készítése

A felhasználásra kerülő burkolóanyag tömör vagy poró­zus szerkezetű lehet. A porózus lapok nedvszívóak, ezért a felrakás előtt kb. 10-12 óra időtartamú áztatás szükséges (gyártói ajánlás szerint). Ha ez elmarad, akkor a lapok el­szívják a habarcsból a vizet, és nem jön létre kellő tapadás a lap és az alapfelület között. A tömör szerkezetű lapok ke­vés vizet tudnak csak felszívni, így ezek áztatására nincs szükség.

A burkolás előtt a falfelületet portalanítani, majd híg ce­mentes mészhabarccsal előfröcskölni (gúzolni) kell. Ezzel egy időben kell megkeverni a cementhabarcsot. Az alkal­mazott habarcs összetétele függ a falszerkezet anyagától, illetve a burkolólap típusától (csempeburkolatokhoz alacso­nyabb cementtartalmú habarcs szükséges).

A falburkolást a padlóburkolás előtt kell végezni, ezért ha a lábazat a padlóburkoló lap anyagából készül, akkor a falburkolat első sorát lécre helyezik (5.48. ábra). A léc felső síkja megegyezik a lábazat tervezett felső síkjával. (Ehhez előre, pontosan meg kell határozni a padlóburkolat síkját is.)

5.48. ábra. Falburkolat kitűzése

Burkolat-kiosztási terv

A falburkoló munkát minden esetben burkolat-kiosztási terv alapján, kitűzéssel kezdik. A szélekről indulva jelzőla­pokat (centrumokat) helyeznek el úgy, hogy azok a burkoló­léccel átérhetők legyenek. Gyakran ideiglenesen elhelyezett lapok is segítik a kitűzést. Előbb vízszintes sorok, majd füg­gőleges oszlopok kirakásával határozzák meg (kifeszített zsinórral) a pontos burkolati síkot (5.48. ábra).

Ezt követi a falburkolás

A lapok felrakása hálóban vagy kötésben történhet. Burkoláskor mindig a lapok hátlapjára hordják fel a szükséges habarcsmennyiséget. A fal síkjához való illesztés után a burkolókanál nyelével, ütögetéssel hozzák végleges helyzetbe a lapokat. A sorokat zsinórhoz és füg­gőhöz igazodva rakják fel. A burkolat síkját léccel, a héza­gok vízszintességét vízmértékkel ellenőrzik. Az egyenletes hézagszélességet fugakeresztekkel biztosítják. (Zárt hézag­képzés esetén is min. 1 mm széles hézagot kell hagyni.)

Az egyes burkolólapok méretre vágása vídiavágóval vagy burkolólapvágó géppel történhet. Előbbi esetén vas derék­szög mellett vídiával bekarcolják a vágási vonalat, majd ennek mentén kettétörik a lapokat. A keskenyebb sávokat burkolófogóval tördelik le. A vágást követően a látható éle­ket csiszolókővel csorbamenetesre kell csiszolni. Csőáttöré­seknél a lyukakat fúróval és faragókalapáccsal vagy lyuk­vágóval alakítják ki.

A burkolás során a habarcsba (ragasztóba) ágyazva kell elhelyezni a különböző, fém vagy műanyag sarokprofilokat, élvédőket, szegélyeket (5.49. ábra). A burkolat felrakása után végzik a felület hézagolását.

5.49. ábra. Beépített profilok a) vízszintes osztóprofil; b) sarokprofilok

Ragasztott falburkoló lapok felrakása

Ragasztással csak teljesen sík, sima, egyenletes felület­re rakható lapburkolat. Vakolt felületre, gipszkarton vagy fa építőlemez felületre egyaránt ragasztható lapburkolat, a felület előkészítése azonban gondos munkát igényel. A ragasztott burkolólapokat nem szabad áztatni a felrakás előtt.

Ragasztott falburkolat készítése során először fogas kenőlappal felhordják az adott falfelületre a szükséges ra­gasztóréteget (5.50. ábra), majd elhelyezik a lapokat. Az alkalmazható ragasztóanyag többféle lehet (cement- vagy műgyanta bázisú, előkevert, száraz, kétkomponensű stb.). A ragasztó rétegvastagsága a fogazat méretétől függ. A bur­kolás menete megegyezik a hagyományos módon készülő falburkolatokéval. Először jelzőlapokat helyeznek el, majd ezekhez igazodva alakítják ki a sorokat és oszlopokat.

5.50. ábra. Ragasztó felhordása fogas simítóval

Falburkolatok hézagolása

A burkolólapok között a fugahézagok zárt (1-2 mm) és nyitott (2-4 mm) formában képezhetők. A hézagszélesség függ a burkolólapok méretétől, minőségétől, a helyiség ren­deltetésétől, illetve az esztétikai igényektől. A falburkolatok hézagolását lényegében ugyanúgy vég­zik, mint a padlóburkolatokét. A hézagok kitöltéséhez cementtejet, cementhabarcsot vagy egyéb gyorsan kötő, kész fugázó anyagot használnak.

Parafa falburkolatok

A parafa falburkolatként történő felhasználásának szá­mos előnye van. Az anyag pára- és nedvességtaszító tulajdonságú, természetes gyantatartalmának köszönhetően el­lenáll a penészgombáknak, fékezi a baktériumok terjedését, antiallergén (pórusai mentesek a poratkáktól), ezenkívül kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik, ne­hezen éghető, tartós, hosszú élettartamú.

A parafa falburkolatok általában nagy méretű (600×300 mm), 3 mm vastag lapokban vagy 8-10 m hosszú, 500 mm széles, 2 mm lemezvastagságú tekercsekben kerülnek for­galomba, portaszító, viaszolt felülettel, lakkozva vagy szí­nezve. A parafa lemez az alsó agglomerált parafaőrlemény hordozórétegből és az erre rápréselt vékony fedőrétegből áll.

A parafa burkolatokat teljes felületen ragasztják az aljzat­hoz, amelynek tökéletesen simának, száraznak és pormen­tesnek kell lennie. (Kedvező aljzat a falborítás, előtéthéj.) A ragasztáshoz kizárólag a gyártó által is ajánlott kontakt ragasztók használhatók. A tekercses parafa lemezek rugal­masságuknak köszönhetően kiválóan alkalmasak íves felü­letek burkolására is.

Műanyag falburkolatok

A műanyag falburkolatokat jellemzően különböző profilú (nyitott vagy légkamrás) PVC falburkoló elemekkel képe­zik (5.46. ábra).

5.46. ábra. Műanyag falburkolat

Ezek általában a lambérialécekkel közel megegyező geometriájú, a fa felületét, struktúráját utánzó, extrudált szelvények. Többféle színben kerülnek forgalom­ba. A burkolatok kialakítása, rögzítése a lambériákhoz hasonló módon történik. Az egymáshoz csaphornyosán vagy pattintással illeszkedő PVC-profilokat lécaljzatra (lécvázra) csavarozzák. A csavarozási pontok a szelvények hornyai­ban, rejtve helyezkednek el.

A rendszer részeként az alapelemekhez különböző kiegé­szítők (sarokképző-, ill. szegélyelemek) is tartoznak. Nagy forgalmú középületekben (pl. kórházakban) talál­kozhatunk táblás műanyag falburkolatokkal is, melyeket szintén lécvázhoz rögzítenek.

A fa lambériaburkolatok általában fa tartóaljzatra rögzített, egymás mellé sorolt fa burkolólécekből állnak (5.42. ábra). A lambériák a legelterjedtebb meleg falburkolatok. Készí­tésük ugyan idő- és munkaigényes, de a burkolat esztétikus megjelenést és kellemes komfortérzetet biztosít, emellett hosszú élettartamú (tartós) és könnyen javítható.

5.42. ábra. Fa lambéria falburkolat

A lambéria falburkolatok tartószerkezetét általában egy­szerű aljzatlécezés vagy összetettebb lécváz képezi, melyet csavarokkal rögzítenek a falszerkezethez. A felületet képező burkolólécek (lambérialécek) keresztmetszetüktől, felületképzésüktől, felületi struktúrájuktól, stb. függően sokfélék lehetnek (5.43. ábra), de alapvetően két csoportba sorolhatók.

5.43. Különböző profilú lambérialécek

Ezek:

• hagyományos, egyrétegű, csiszolt felületű tömörfa lambérialécek;
• különböző hordozórétegre (pl. faforgács lemezre) kasí­rozott műanyag fólia felületű lambérialécek.

Lambériák tulajdonságai

A hagyományos falambériák általában tömör, egyrétegű fenyőfából készülnek. Vastagságuk 10-12 mm, szélességük 40-150 mm, hosszúságuk általában 2,00-3,00 m. Felületük csiszolt, hosszanti oldalélük általában csaphornyos. Gyártás során előre felületkezeléssel és felületkezelés nélkül egyaránt készülhetnek. A természetes anyag következménye, hogy erezetük, tónusuk gyakran jelentősen elüt, ezért egységesen homogén felületi mintázatú burkolat nem képezhető.

Lambéria burkolat egyaránt szerelhető nyers vagy vakolt falra. A lambériázás a falfelület előkészítésével és a lécváz pontos kitűzésével kezdődik. (Lambériázás képekkel, csaphornyokkal itt!) Nyers falfelület esetén először eltávolítják a habarcsmaradványokat, majd megjelölik az aljzatlécek tengelyvonalának helyeit. A lécek tengelytávol­sága általában 60-70 cm, de rövidebb lambérialécek ese­tén ennél kisebb tengelytávolság szükséges. A lécezés le­het vízszintes vagy függőleges, de mindig a lambérialécek hossztengelyére merőlegesnek kell lennie.

Irányléc rögzítése

Az első tartólécet (iránylécet) a falsík leginkább kiálló (legmagasabb) részén kell rögzíteni. A további tartóléceket ehhez viszonyítva úgy kell elhelyezni, hogy a felénk néző felületük pontosan egy (függőleges) síkba essen. A tartóléceket általában tiplis fa­csavarral erősítik a falszerkezethez. A kötőelem típusa függ a falazat típusától (anyagától), illetve a lécek keresztmet­szeti méretétől. A rögzítési pontok távolsága 35-40 cm. A falsík és a lécek síkja közötti eltérést fabetétekkel vagy fém távtartókkal egyenlítik ki. A lécek közötti légtér átszel­lőző légrésként is funkcionálhat, ha megfelelő szellőzőnyí­lásokat alakítanak ki.

Nagyobb felületi egyenetlenség vagy egyéb (pl. épületfi­zikái) okokból szükség lehet tartóvázra, amely egy egymásra merőleges lécekből álló vázszerkezet. Az alsó, vastagabb lécek közötti részt gyakran hő- és hangszigeteléssel töltik ki (5.44. ábra). A lambérialéceket mindig falsaroktól kezdve helyezik el úgy, hogy az első léc csapos oldala a falsarok felé essen. (A léceket általában függőleges helyzetben építik be, így a hossztoldások elkerülhetők.)

5.44. ábra. Lécvázra szerelt lambéria

5.45. ábra. Lambérialéc rögzítése körmös saruval

A csaphornyos lambériát rejtett fém rögzítőkörmökkel (körmös saruval) (5.45. ábra), vagy a hornyokba rejtett szegezéssel rögzítik az aljzatlécekhez. (Utóbbi megoldásnak a kivitelezése nehézkes.) A további lambérialéceket a már felerősített lécekhez szorosan illesztve, óvatosan összeütö­getik, majd rögzítik.

A lambérialéceket finom fogazású illesztőfűrésszel vagy tárcsafűrésszel vágják méretre. A lambériázott felület után a különböző szegélyezéseket alakítják ki. Elhelyezik a po­zitív és negatív sarkok takaróléceit, a függőleges szegélylé­ceket, valamint a felső és alsó záróléceket. Ezt követően, ha szükséges, felületkezelik a faburkolatot.

Falburkolatok

Az épület belső tereit (helyiségeit) határoló falak felüle­tén az igényektől és követelményektől függően többféle burkolat képezhető. A padlóburkolatokhoz hasonlóan a falburkola­tok feladata is az, hogy az adott helyiség funk­ciója alapján a használatnak megfelelő (tartós, esztétikus stb.) felületet képezzen.

A falburkolatokkal szembeni általános követelmények megegyeznek a korábban megismertekkel (tartósság, ellenállóság, esztétikus felületi megjelenés stb.).

A falburkolatokat elsődlegesen szintén a felületi hőérze­tük szerint csoportosítjuk:

• meleg falburkolatok: fa és műanyag lambériák, para­fa falburkolatok, textilburkolatok (vászonburkolatok);
• hideg falburkolatok: kerámia lapburkolatok (csem­pék, majolikák, kismozaik lapok stb.), természetes és mesterséges kőburkolatok, fém vagy üvegburkolatok (tükörburkolatok).

A falburkolat a rögzítési módja alapján lehet:

• ragasztott;
• szerelt (mechanikusan rögzített).

A falburkolat szükségességét és annak típusát, kialakítá­sát főként funkcionális és esztétikai szempontok határozzák meg. Az épületek lakóhelyiségeinek vakolt falfelületeit álta­lában festik vagy tapétázzák. A jellemzően falburkolattal el­látott terek az ún. vizes helyiségek (WC, fürdőszoba, konyha stb.). Ezeken kívül elsősorban közlekedőterekben (folyosók, lépcsőházak stb.), nagy forgalmú vagy fokozott igénybevé­telnek kitett közösségi terekben (várótermek, óvodák, aulák stb.), valamint magas esztétikai értéket képviselő belső te­rekben készülnek falburkolatok.

A falburkolatok aljzatát képezheti:

• nyers falszerkezet (kerámia, beton, építőlemez (szerelt fal esetén) stb.);
• vakolt falszerkezet;
• meglévő burkolat;
• falborítás;
• előtéthéj.

Falborítások, előtéthéjak

A falborítások és az előtéthéjak egy már meglévő falszer­kezet felülete előtt kialakított új (közvetlenül burkolható, tapétázható stb.), sík felületet képező szerkezetek. Elsősorban esztétikai, esetleg épületfizikái (akusztikai) okokból alkal­mazzák őket.

A falborítások közvetlenül a falszerkezethez erő­sített (ragasztott), sík, egyenletes, sima felületet biztosító kéregszerkezetek (5.40. ábra).

5.40. ábra. Falborítás

Rendszerint a falszerkezet felületi hibáinak, egyenlőt­lenségeinek eltakarása céljából készítik. A falborításokat általában ragasztóhabarccsal pontonként, sávosan vagy tel­jes felületen a falhoz ragasztott egyszerű egyrétegű vagy a hátoldalán hőszigetelés-kasírozással ellátott (gipsz vagy fa alapanyagú) építőlemezek képezik. Az így létrejött füg­gőleges sík felület az illesztések eldolgozása után szinte bármely beltéri burkolatnak és felületképzésnek (hideg-, melegburkolatok, tapétázás, festés stb.) megfelelő egyenle­tes aljzatot képez.

Az előtéthéjak a meglévő falszerkezet elé épített külön tartószerkezetre (vázszerkezetre) szerelt kéregszerkezetek (5.41. ábra).

5.41. ábra. Előtéthéj

A falszerkezet és a kéreg közötti légréteget gyakran hő­szigeteléssel töltik ki. Előtéthéjakat elsősorban hőtechnikai, akusztikai okokból, illetve nagy mennyiségű gépészeti ká­belek, vezetékek elrejtése céljából készítenek. A fa vagy fém vázszerkezet (az igényektől függően) közvetlenül a falszer­kezet előtt vagy attól távolabb helyezkedik el, csavarozással rögzítve. Az előtéthéjak kéregrészét egy vagy két réteg (gipsz vagy fa alapanyagú) építőlemez képezi.

Üreges padlók

Az üreges padló olyan nem bontható padlószer­kezet, amelynek alapja egy adott méretrendben az aljzatra (nyers födémre) pontonként terhelő, állítható, méretre vágott vagy helyszínen öntött lábakra illeszkedő teherelosztó réteg.

A teherelosztó rétegre kerül a közvetlen járófelületet adó meleg- vagy hidegburkolat. A teherelosztó réteg egy bennmaradó zsaluzat, amire hidegburkolatok esetén általában esztrich, melegburkolatok esetén többnyire egy vagy több réteg (gipsz és fa alapanyagú) építőlemez kerül (5.36. ábra).

5.36. ábra. Üreges padlók
a) száraz technológiával kivitelezett üreges padló; b) nedves technológiával kivitelezett üreges padló

Az üreges padlókat elsősorban olyan helyiségekben al­kalmazzák, ahol a padlóba nagyszámú vezeték fektetése szükséges, de azok ellenőrzésére, javítására, cseréire nincs igény. (A zárt, nem bontható szerkezet ugyanis ezt nem te­szi lehetővé.) Ilyen helyiségek az irodák, számítógéptermek, folyosók stb.

Tartólábak

Az üreges padlószerkezet adott raszterban elhelyezett, nagy teherbírású tartólábakon keresztül terhel a födém­re. Ezek anyaga a legtöbb esetben fém vagy műanyag, rit­kábban kő. Méretük a kívánt padlószerkezet magasságától függően 20-220 mm közötti. A tartólábak lehetnek méretre vágottak, illetve fém- vagy műanyag lábak esetén menetes, állítható magasságúak. A födémhez ragasztással vagy mechanikus kötéssel rögzíthetők. Az elhelyezés sűrűsége a terhelés nagyságától és a zsaluzatot alkotó táblaméretektől függően 200-600 mm között változhat.

Bennmaradó zsaluzat

A bennmaradó zsaluzatot képező réteg a legtöbbször gipszkarton, gipszrost vagy fa építőlemez, nagy terhelés esetén acéllemez. Az építőlemezek vastagsága 15-40 mm. A lemezeket a széleken csavarozással rögzítik a fém tartólá­bakhoz. A fa vagy gipsz alapanyagú építőlemezek egyszerű ütköztetéssel vagy csaphornyos illesztéssel csatlakozhatnak egymáshoz a tartólábak felett.

A zsaluzatra gipsz, illetve fa alapanyagú építőlemezek vagy önterülő esztrich kerülhet. A több rétegben elhelyezett építőlemezeket teljes felületen ragasztani kell, és a táblákat kötésben kell lefektetni. Egy rétegben az építőlemezeket szintén teljes felületen ragasztva csaphornyos illesztéssel egymáshoz csatlakoztatva kell lerakni. Önterülő esztrich esetén a zsaluzatra teljes felületen PE elválasztó fóliát kell helyezni, a falak mentén felhajtva. Az esztrichréteg vastag­sága legalább 35 mm. Az öntött esztrichből készült üreges padló felülete hézagmentes.

A felületi minőségnek olyannak kell lennie, hogy a pad­lóburkolatok a szokásos előkészítések után elhelyezhetők legyenek. Az üreges padlószerkezeten (függetlenül attól, hogy esztrich vagy építőlemez) egyaránt kialakítható ru­galmas (linóleum, PVC, gumi, szőnyeg stb.) és szilárd (kő, kerámia, parketta stb.) burkolat.

Üreges padlók falcsatlakozásánál a falszegély mentén tel­jes hosszban – még a padlószerkezet elkészítése előtt – elvá­lasztó szigetelőcsíkot helyeznek el (5.37/a. ábra). Ennek ma­gassága az üreges padlószerkezet rétegvastagságától függ. (A padló elkészülte után a szigetelőcsík túlnyúló részét le kell vágni.)

5.37. ábra. Üreges padló – részletek
a) falcsatlakozás; b) üreges padlóra épített szerelt válaszfal; c) ellenőrző nyílás kialakítása

Az üreges padlókat gyakran olyan területeken is alkal­mazzák, ahol viszonylag sűrűn előfordulhat a belső térelha­tárolók áthelyezése, az alaprajzi elrendezés módosítása (pl. az irodaházakban). Ilyenkor célszerű és elterjedt a kis önsú­lyú, szerelt válaszfalak alkalmazása, amelyek az egyszerű rögzítés következtében könnyen az üreges padlószerkezet­re építhetők (5.37/b. ábra). A válaszfal alatt azonban teljes hosszban fém tartólábakra kell támaszkodnia a padlónak.

Ellenőrző nyílások

Az üreges padló nem bontható padlószerkezet, ezért ah­hoz, hogy a padló alatti rétegben található kábelek, vezetékek hozzáférhetőek legyenek ellenőrző nyílásokat kell kialakítani (5.37/c. ábra).

Kettős padlók

A kettős padlók olyan, száraz technológiával ké­szülő, bontható padlószerkezetek, amelyeket a nyers födémre adott raszterben lerakott táma­szok és az ezeken elhelyezett előre gyártott pad­lólapok alkotnak.

A kettős padlók bárhol megbonthatok, az egyes padló­lapok kiemelésével a padló alatti tér hozzáférhető. A padlólapok a négy sarokpontban támaszkodnak a tartólábakra (5.38. ábra). A kettős padlókat olyan területeken alkalmaz­zák, ahol jelentős mennyiségű kábeleket, vezetékeket he­lyeznek el a padlószinten, és ezek a gyakori karbantartás és változtatási igény miatt gyors és egyszerű hozzáférést igényelnek. Ilyenek helyiségek pl. az irodák, a transzfor­mátorházak, a számítógéptermek, a TV- és rádióstúdiók, a folyosók, laboratóriumok stb.

5.38. ábra. Kettős padló

A kettős padlórendszerben elhelyezhető víz, szennyvíz, központi porszívó, csőposta, illetve megfelelő magasság esetén komplett szellőztetőrend-szer is. A kettős padlók magassága, a vezetékek mennyisé­gétől és méretétől függően 35-1200 mm között változhat.

A kettős padlóknál a tartószerkezetet (a padlólapokhoz igazodva) rendszerint 600×600 mm-es raszterben elhelyez­kedő állítható fém tartólábak alkotják. Ezeket ragasztással vagy mechanikusan rögzítik a födémhez. Nagyobb terhelés, valamint 500 mm-nél magasabb padlók esetén a tartólába­kat összekötő fém támasztórudakkal merevítik a padlószer­kezetet (5.39. ábra). A kettős padló teherhordó lemez részét képező padlólapok lehetnek fatáblák, gipsz- illetve cement­kötésű táblák, acéltáblák, acélkazetták, alumíniumtáblák, ás­ványi anyaggal töltött acéltálcák.

5.39. Kettős padlók merevítése
a) összekötő támasztórudakkal; b) fém tartóvázzal

Kettős padlón kialakítható kemény (kő, kerámia, parket­ta stb.), rugalmas (PVC, linóleum stb.) vagy textilburkolat (pl. padlószőnyeg). Ezek lehetnek a padlóelemek gyártása során felragasztottak, vagy a kész, csupasz padlószerkezet­re helyszínen elhelyezettek. A gyárilag rögzített burkolatok a padlólapok minden oldalán túlnyúlnak, így a beépítés so­rán az illesztési hézagokat eltakarják. A helyszínen készí­tett burkolatokat darabokból, a padlóhoz igazodó vagy attól eltérő raszterban helyezik el úgy, hogy a padló megbontása után könnyen helyreállíthatóak legyenek.

Természetes kő padlóburkolatok

A kerámiához hasonlóan a természetes kőburkolatokat is évezredek óta ismerik és alkalmazzák. Jellemzően nagy rétegvastagságú, nagy tömegű padlószerkezetek, melyek nehezen munkálhatók, és kialakításuk költséges. Természetes kőburkolatokat ezért elsősorban reprezentatív belső terekben, illetve nagyobb esztétikai értéket képviselő helyi­ségekben alkalmaznak.

Belső térben elsősorban fűrészelt, csiszolt vagy fénye­zett kőlapokból készülnek természetes kő padlóburkolatok. A lapok anyaga rendszerint színes mészkő, márvány vagy valamilyen vulkanikus kőzet (gránit, bazalt).

A kőlap burkolatokat megfelelő teherbírású betonaljzatra, ágyazóhabarcsba fektetve vagy ragasztva kell lerakni. A lapok elhelyezésének menete, a burkolat hézagolása a ko­rábban leírtaknak megfelelően történik.

Mesterséges kő (műkő) padlóburkolatok

A természetes kőburkolatoknál sokkal elterjedtebbek a műkőből készült mozaiklap padlóburkolatok. A rendsze­rint kétrétegű, csiszolt felületű műkő lapok alsó hordozóré­tege beton, a felső koptatóréteg anyaga cementkötésű mész­kő, márvány, gránit vagy más ásványi kőzúzalék. Többféle méretben, színben és mintázatban kerülnek forgalomba.

A műkő padlóburkoló lapokat szintén betonaljzatra, ágya­zóhabarcsba fektetve kell lerakni. A lapok elhelyezésének menete, a burkolat hézagolása a korábban leírtaknak meg­felelően történik.

Műkő padlóburkolatokat elsősorban alacsonyabb forgal­mú vagy kevésbé jelentős esztétikai igényű terekben (garázsokban, lépcsőházakban, vizes helyiségekben, raktárak­ban, egyéb kiszolgáló helyiségekben stb.) alkalmaznak.

Simított betonpadló

A simított betonpadló elsősorban ipari és mezőgazdasá­gi épületekben, valamint a lakó- és középületek gépkocsi­tárolóiban alkalmazott kétrétegű padlóburkolat (5.35. ábra).

5.35. ábra. Simított betonpadló

Az alsó réteget legalább C12/15 minőségű, 5-6 cm vastag betonaljzat képezi. A felső simítóréteg kb. 2 cm vastag (gyakran színezett) cementsimítás. A falszegély mentén a padlóburkolat lábazatát a 10 cm magasan a falra „felvezetett” cementsimítás képezi. Előnye, hogy olcsó, gyorsan ki­vitelezhető, később burkolható, de nehezen tisztítható, rossz a kopásállósága, nem esztétikus.

A kerámia padlóburkolatok évezredek óta ismert és alkal­mazott, napjainkban is a legelterjedtebb beltéri hidegpadlótípusok. Bármilyen rendeltetésű belső térben felhasználha­tok, az igényekhez és követelményekhez igazodva számta­lan formában, méretben, színben kerülnek forgalomba.

A gyártás során felhasznált anyagok és a gyártástechno­lógia alapján a következő kerámialap típusokat különböztetjük meg.

Ezek:

• keramitlap;
• égetett kőagyag (mettlachi) lap;
• égetett mázas kerámialap;
• greslap (kőszemcsék, epoxigyanta agyag és földpát finom szemcséit nagy nyomással összepréselve, majd kiégetve készítik).

A kerámia burkolólapok vastagsága általában 8-15 mm (a keramitlapoké 20-35 mm), formájuk többnyire négyzet vagy téglalap.

A kerámia padlóburkolatokat rendszerint betonaljzatra fektetik. Ez legalább C8/12 minőségű. Vastagsága cement ágyazóhabarcsba rakott burkolat esetén min. 5 cm, ragasz­tott padlóburkolat esetén pedig min. 6 cm (padlófűtés esetén ez 1-1 cm-rel több). Betonon kívül a kerámiaburkolat aljzata lehet esztrich, szárazaljzat építőlemez, esetleg meglévő bur­kolat, ezekre azonban kizárólag az adott típusnak megfelelő ragasztással (és anyaggal) rögzíthetők a burkolólapok. Az alapfelület az igényektől függően vízszintesen vagy lejtés­ben készülhet (vizes helyiségek).

A burkolólapok kétféle módon rögzíthetők az aljzathoz:

• cementhabarcs ágyazatba fektetve vagy
• ragasztással (5.31. ábra).

Az ágyazóhabarcs 1,5-3,0 cm (max. 4 cm) vastag, ebből adódóan aljzatkiegyenlítő funkciót is ellát. Ragasztóréteget mindössze 2-4 mm vastagságban készítenek, ezért ragasz­tott burkolatoknál minden esetben aljzatkiegyenlítő réteg vagy (max. 20 mm) cementhabarcs-simítás kerül az aljzat felületére.

Burkolatkiosztási terv

A burkolólapokat minden esetben előre elkészített burkolatkiosztási terv alapján kell lerakni. Ez pontosan rög­zíti a burkolandó felületre kerülő lapok mennyiségét, elren­dezését, kiosztását, vágottelem-szükségletét stb. A burkolat kiosztásánál figyelembe kell venni, hogy a lapok közötti fu­gahézagok szélessége 2-6 mm. Az alkalmazott hézag szé­lessége függ a kerámialapok méretétől, minőségétől, illetve a helyiség rendeltetésétől.

Aljzat ellenőrzése

A burkolást minden esetben megelőzi az aljzat ellenőrzé­se és előkészítése. Ekkor az aljzat felületét először portala­nítják, majd előnedvesítik (locsolják). Utóbbira a jobb tapa­dás érdekében van szükség, illetve hogy a száraz betonaljzat ne vonjon el túl sok nedvességet a habarcsból, ragasztóból.

Nedves helyiségekben külön figyelembe kell venni a belső nedvesség (üzemi és használati víz) elleni szigetelés elhelyezkedését. A gyengébb tapadás miatt ilyen esetekben általában műanyag szövet (háló) erősítéssel képezik a ha­barcsréteget. A burkolólapok lerakása minden esetben a burkolat ter­vezett síkjának pontos kitűzésével kezdődik.

Cementhabarcsba ágyazott burkolólapok lerakása

A burkoláshoz szükséges (földnedves konzisztenciájú) cementhabarcsot az építés helyszínén keverik. A kitűzés során a burkolandó terület jellemző pontjain (sarkok, leg­alacsonyabb és legmagasabb pont stb.) ún. iránylapokat he­lyeznek el, melyeket alaposan tömörített ágyazóhabarcsra raknak. Az iránylapok a végleges padlósíkhoz igazodnak. Ezután a pontosan beszintezett pontokról leveszik a burko­lólapokat, és a pontok között habarcs vezetősávokat készíte­nek, melyeket az iránypontok habarcsrétegéhez igazítanak és tömörítenék (5.32/a. ábra).

5.32. ábra. Kerámia lapburkolat készítése
a) burkolat kitűzése iránylapokkal és vezetősorokkal;
b) fugakeresztek alkalmazása; c) lábazati lapok beépítése

Ezt követően a vezetősávok közötti mezőket habarccsal kell kitölteni, közben a szin­teket és síkokat folyamatosan ellenőrizni kell. A lerakott habarcsréteget burkolóléccel kell egyengetni és simítani, a vezetősávokhoz igazodva. A földnedves habarcságyazatot cementtejjel kell lelocsolni. A burkolólapok lerakását a he­lyiség bejáratával szemben kezdik. Először pontosan beál­lított vezetősorokat alakítanak ki, melyek egymással merőlegesek, illetve párhuzamosak. A lerakott lapokat óvatosan meg kell ütögetni (gumikalapáccsal).

A derékszögtől eltérő részeken, a zárósorban, illetve a különböző beépített szer­kezeteknél, szerelvényeknél (pl. fűtéscsöveknél) méretre vágott (szabott) lapokat kell elhelyezni. Az állandó méretű, pontos fugahézagok biztosításához ún. fugakeresztet hasz­nálnak (5.32/b. ábra). Burkolás közben a már elkészült fe­lületet folyamatosan tisztítani kell, mert a megkötő cement elszíneződést okozhat.

Falszegély mentén a padlóburkolat lábazati részét általá­ban külön előre gyártott vagy a padlólapokból helyszínen méretre vágott lábazati elemekkel alakítják ki (5.32/c. ábra). A lábazati lapok pontos helyét zsinórral vagy egyenes léc­cel határozzák meg. Rögzítés előtt a falfelületet előnedvesí­tik. A lapok elhelyezése során azok hátoldalát a szükséges habarcsvastagsággal vonják be, majd a függőleges felületre rögzítve kopogtatással pontosan beállítják.

A burkolat a fektetés befejezésétől számított kb. 48 óráig (az ágyazóhabarcs részbeni szilárdulásáig) semmilyen mó­don nem terhelhető. A burkolat hézagainak kitöltése (héza­golása) is leghamarabb a fektetés után 48 órával kezdődhet meg.

Ragasztott burkolólapok lerakása

Napjainkban a hideg padlóburkolatokat általában ragasz­tással rögzítik, a cementhabarcs ágyazatba helyezet burko­latok kialakításához hasonló elvek alapján. A ragasztóré­teget az építési gyakorlatban vékonyágyazatú habarcsnak (vagy ragasztóhabarcsnak) nevezik. Manapság az aljzathoz, a burkolathoz, a várható igénybevételekhez, a kivitelezési körülményekhez igazodva számtalan korszerű ragasztóha­barcs van forgalomban. Ezek rendszerint zsákos kiszerelésű szárazkeverékek. A ragasztóhabarcs anyagát a gyártói aján­lások alapján kell megválasztani.

Ragasztott lapburkolatok fektetésénél különösen fontos, hogy az aljzat egyenletes és sima legyen. A vékony ragasz­tóréteggel (2-4 mm) ugyanis kevésbé egyenlíthetők ki az alj­zat esetleges egyenetlenségei. A padlóburkolat lerakása során először elkészítik a szük­séges friss ragasztóhabarcsot. Ennek keverését és bedolgo­zását mindig a gyártói utasításoknak megfelelően kell végez­ni. A kész ragasztót az aljzat felületére öntik és fogas simító­val egyenletesen elsimítják (5.33. ábra).

5.33. ábra. Ragasztóréteg felhordása

A cementágyazatba rakott burkolatok készítéséhez hasonlóan először vezetőso­rokat készítenek, majd ezután kerül sor a köztes mezők bur­kolására. Egyes burkolólap-típusoknál az aljzat felülete mel­lett a lapok hátoldalát is be kell kenni ragasztóhabarccsal. A lerakott lapok pontos síkját óvatos ütögetéssel állítják be. Ügyelni kell arra, hogy a lapok ne érintkezzenek a szilárd aljzattal (vagyis mindenhol és mindig legyen alattuk ragasz­tóréteg). A lábazati lapok felrakása során ragasztóhabarcsot csak a lapok hátoldalára kell felhordani.

Lapburkolatok hézagolása

A burkolólapok hézagainak kitöltéséhez (hézagoláshoz) cementtejet, cementhabarcsot vagy egyéb gyorsan kötő fugázóanyagot használnak. A hézagolás előtt a felületet portalanítják, majd a fugákat előnedvesítik (vízzel locsolják). Az előkevert pépszerű fugázóanyagot a hézagolási felü­letre öntik, majd nyeles gumilappal bedolgozzák a fugákba (5.34. ábra).

5.34. ábra. Lapburkolat hézagolása

Ezt követően általában ujjal vagy erre alkalmas eszközzel végigsimítják a fugát, hogy egyenletes legyen és megfelelően be legyen tömörítve. A hézagolást szakaszosan kell végezni: egy-egy szakasz elkészülte után a felületet gon­dosan meg kell tisztítani. Ügyelni kell arra, hogy a hézagoló anyag ne kössön a lapokhoz, és a hézagok felülete sima ma­radjon. Az érdes hézagok felülete a később lerakódó piszok miatt könnyen elszíneződik.