Szobafestés-tapétázás tudástár - 37. oldal

A vas- és acélfelületeken 2 féle oxidréteg fordul elő, a reve és a rozsda. A reve az acél gyártásakor, hengerlésekor magas hőmérsékleten keletkező, töb­bé-kevésbé jól tapadó oxidréteg. Régebben a revét védőrétegnek tekintették és nem távolították el.

Később vizsgálatok igazolták, hogy a reve és az acél között potenciál­különbség van, és elektrolitok jelenlétében elektrokémiai korrózió indul meg, amely­nek során az acél anódként feloldódik. A reve hőtágulási együtthatója is eltér a vasé­tól, kevésbé rugalmas, ezért néhány hónap szabadtéri tárolás során magától is lepat­togzik. Az általában kékes-szürke színű revét gondosan el kell távolítani, mert a festékréteg alatt rozsdásodást okozhat.

A rozsda a revével ellentétben normál hőmérsékleten a légkör hatására kialakuló laza, rosszul tapadó, lyukacsos szerkezetű sárgás vagy vöröses barna színű oxidréteg. Oxidmentesítésnek nevezzük a rozsda és a reve eltávolítását. Az oxidmentesítés­nek több fajtáját ismerjük:

Mechanikai oxidmentesítési módszerek és eszközök:

• kézi eszközök: spatula, kaparó, kalapács, drótkefe, csiszolópapír;
• kézi-gépi módszerek: csiszológép, gépi drótkefézés elektromos drótkefével;
• gépi módszerek: szemcsefúvás, szemcseszórás, koptatás.

A legköltségesebb módszer a szemcsefúvás ill. szórás, de ez a módszer biztosítja a legtökéletesebb oxidmentesítést. A módszer lényege, hogy koptatószemcséket (kvarchomok, korund, acélforgács stb.) szórnak nagy lendülettel a tisztítandó felület­re és a rozsda- vagy reveréteget leverik, lekoptatják.

Termikus oxidmentesítés

Durva mechanikai tisztítás után lángsugárral kezelik a felületet, majd a felület vé­gigégetése után az égési maradékokat eltávolítják. A lángsugárral, vagy lánggereblyével végzett oxidmentesítés lényege az, hogy az előnedvesített felületen a láng hatására a porózus rozsdarétegben nagy gőznyomás keletkezik, amely a képződött rozsdaszennyezés nagy részét „lerobbantja”, a vissza­maradó oxidokat dehidratálja és redukálja. Szakszerű kezelés után a felület kékes­szürke. Utótisztításként drótkefézés és portalanítás szükséges.

A módszer hátrá­nya, hogy csak 3 mm-nél vastagabb acéltárgyak esetén használható, továbbá a reve eltávolítására nem igazán alkalmas. A lángsugárzás egyúttal zsírtalanítja és kiszárít­ja a felületet. Az alapozó festést a még meleg fémen kell elvégezni, így futórozsda nem képződik.

Kémiai oxidmentesítés

A savak oldják és fellazítják a rozsdát, ezért a kémiai kezelés után a rozsda könnyebben eltávolítható. A kezelés mártó fürdővel vagy a folyékony, esetleg pasztásított savak (hígított kénsav, sósav vagy foszforsav) ecsettel történő felhordásával tör­ténik. Utána a savmaradványokat vizes lemosással alaposan el kell távolítani, mert a savmaradványok később elektrolitként korróziót okozhatnak. Erősen tagolt, pl. ková­csolt vas felületeken sohase alkalmazzuk, mert ezekről a felületekről a savmaradvá­nyok nem távolíthatók el tökéletesen.

Ezekkel az oxidmentesítési módszerekkel és az azt követő sűrített levegős vagy porolóecsettel végzett alapos portalanítás után az MSZ 1891 szerint az alábbi táblázat szerinti tisztasági fokozatok érhetők el:

1. táblázat: Az acélfelületek tisztasági fokozatainak jellemzése:

[table id=365 /]

A K0-K1 tisztasági fokozat jellemzően csak gépi módszerekkel (szemcsefúvás, szemcseszórás, gépi csiszolás, koptatás) érhető el. A többi módszer (kézi, kézi-gé­pi mechanikus, termikus, kémiai) általában csak K3 és K2 tisztasági fokozat eléré­sére alkalmas.

Az acélfelületeken nemcsak eltávolítandó oxidréteg, hanem egyéb tapadó szennyeződések is lehetnek. A nem zsírszerű szennyező anyagok a por, sár, a korom általában az oxidmentesítési eljárásokkal eltávolíthatók. A zsírszerű olajos szennyezé­sek a mechanikai oxidmentesítéssel nem távolíthatók el. Bizonyos vas- és acéláruk át­meneti korrózióvédelem céljából zsírozva-olajozva vannak, ezt a zsíros védőréteget festés előtt feltétlenül el kell távolítani.

Zsírtalanítási módszerek

Zsírtalanítás szerves oldószerrel

Az egyik legelterjedtebb a lakkbenzin használata, amely a zsírokat, olajokat jól oldja. Hátránya, hogy tűz- és robbanásveszélyes, és a zsírfelvevő képessége nem túl nagy. A felületet többször le kell mosni és le kell törölni. Minden alkalommal tiszta lakkbenzint célszerű használni. A lakkbenzint marokecsettel hordhatjuk fel és fentről lefelé haladva végezzük a tisztítást.

A lakkbenzin mellett használnak még klórozott szénhidrogéneket és fluorozott-klórozott szénvegyületeket is zsírtalanításra. Ezek nem tűzveszélyesek és zsíroldó-zsírfelvevő képességük lényegesen jobb, viszont narkotikus hatásúak és magas hőmérsékleten vagy bizonyos reakciópartnerek jelen­létében korrozív és mérgező gázokra bomlanak.

Zsírtalanítás lúgos oldatokkal

A lúgok a növényi és állati zsírokat elszappanosítják, az el nem szappanosítható ásványi olajokat, zsírokat és egyéb szennyezéseket pedig emulgeálják/diszpergálják, azaz parányi részecskékre oszlatják szét. Az általában forró lúgos mártó kezelést kö­vetően a részben oldott, részben diszpergált szennyezések a felületről, vízzel könnyen lemoshatok.

A lúgos zsírtalanításnak ugyanaz a veszélye, mint a kémiai, savakkal vég­zett oxidmentesítésnek, a tagolt, furatos, üreges felületeken a leggondosabban végre­hajtott semlegesítés és szárítás ellenére is maradhatnak vissza lúgos elektrolit marad­ványok, amelyek alározsdásodási gócok lehetnek. A lúgok a könnyűfémet kémiailag oldják, ezért a módszer alumíniumfelületen nem alkalmazható.

Zsírtalanítás emulziókkal

Az oldószeres és a lúgos eljárás kombinációja. Az emulzió szerves oldószerek, lúgos anyagok, nedvesítőszerek és emulgeátorok szappanos vizes oldata. Csak nagy méretű sík felületen, mechanikai rásegítéssel (dörzsölés, ecsetelés) ajánlott. Tagolt felületeken ne használjuk.

Zsírtalanítás gőzsugárral

A tisztítandó felületre gőzfúvó pisztolyból (gőzborotva) 7-9 bar nyomású gőzt fú­vatnak, amelybe kis koncentrációban aktív tisztítószereket kevernek. A gőz a zsíros szennyezéseket megolvasztja, fellazítja, a nagy nyomás mechanikai ereje a megolvadt és emulgeált szennyezéseket a lecsapódó vízzel együtt lesodorja. Utótisztításként a fe­lületre tiszta gőzt fúvatnak. A lecsapódó víz a meleg felületről gyorsan elpárolog. A módszer nagyobb, bonyolultabb felületekre is alkalmas.

Zsírtalanítás leégetéssel

A korábban megismert termikus oxidmentesítés egyúttal zsírtalanítás is. A fenti zsírtalanítási módszerek a vas- és acélfelületek zsírszerű, tapadó szennye­ződéseinek eltávolítását szolgálják. Az alábbi táblázat a tapadó szennyeződések sze­rint jelöli és jellemzi a felület tisztaságát.

Az acélfelületek tisztaságának jelölése és jellemzése a tapadó szennyezések szerint:

[table id=366 /]

A felület előkészítés mértékét az alkalmazni kívánt rozsdagátló alapozófesték felü­leti tisztaság igényéhez kell igazítani. A műgyanta kötőanyagú alapozófestékek általá­ban K2, az olaj kötőanyagú és a jó behatoló képességű (penetráns) műgyanta kötőanya­gú alapozók K3 tisztaságú oxidmentesített felületen is képesek megállítani a rozsda­képződést. Ugyanakkor léteznek olyan speciális, elsősorban nagyüzemi felhasználásra való korróziógátló alapozók, amelyek K0-T0 vagy K1-T0 tisztaságú felületet igényelnek.

A fémfelületek jellemzése

A fémfelületek általában tömör szerkezetűek, a fal- és fafelületekkel szemben légáteresztő képességük, pórusos szerkezetük nincs, bár kisebb repedések, korrózió okozta kisebb lyukak a fémeken is lehetnek. Fémes fényűek, színük általában szür­késfehér, néhány fém esetében színes. A fémek az elektromos áramot és a hőt jól ve­zetik, a szabadon mozgó elektronjaiknak köszönhetően. Kristályszerkezetük rács­pontjaiban pozitív elektromos töltésű fémionok vannak fémes kötésben rögzítve, míg a térrácsot mozgékony negatív töltésű elektronok az ún. elektrongáz tölti ki.

Nagy tisztaságú, teljesen szabályos kristályszerkezetű fémek csak különleges eljá­rásokkal állíthatók elő, pl. az öntöttvas kb. 3,5 % szenet tartalmaz, az acél max. 1,7 %-ot. Ötvözéssel, azaz más fémek hozzáadásával a műszaki tulajdonságok, pl. a kemény­ség, a szilárdság jelentősen javíthatók. Az acélt általában krómmal, mangánnal, nik­kellel, az alumíniumot többnyire magnéziummal, szilíciummal ötvözik.

A fémek csoportosítása:

Sűrűségük szerint az 5 g/cm³ alattiak könnyű-, a felettiek nehézfémek. Könnyűfém az alumínium, nehézfém a vas, a cink, az ón és az ólom.

A korrodálódás a fémeknek az a hátrányos tulajdonsága, hogy a levegővel és ned­vességgel érintkezve oxidálódnak, elektrokémiai folyamatok útján tönkremennek. A korrózió alapján vannak nemes- és nem nemes fémek. A nemesfémek, az arany és a platina nem korrodálnak. A többi nem nemes fém korrodál, az ezüst megfekete­dik, a réz megzöldül, patinásodik, a vas rozsdásodik.

A korrózió elleni védekezési módok (galvanizálás, műanyaggal bevonás) közül az egyik a fémfelületek festése/mázolása korróziógátló alapozókkal és átvonó festékek­kel. Az építőipar legfontosabb féméi: vas- és acél, cinkkel bevont, azaz horganyzott acél, alumínium és ötvözetei.

Vas- és acélfelületek

Az ötvözött nemesacélok többsége ellenáll a korróziónak. A króm-nikkel acélok rozsdamentesek és savállóak. A szerkezeti anyagként általánosan használt és lényege­sen olcsóbb nem nemes acélok és az öntöttvas viszont rozsdásodik.

A vas rozsdásodása lényegesen eltér más fémek korróziójától. Pl. a réz és az alu­mínium esetén a korróziós réteg tömör, amely normál légköri igénybevételnél meg­védi a fémet a további tönkremeneteltől, a korróziós folyamat lelassul. A vas rozs­darétege viszont porózus, lyukacsos, amelybe a nedvesség és a levegő behatol, az elektrokémiai korrózió, a rozsdásodás megállíthatatlanul folytatódik. Sőt minél vas­tagabb a porózus rozsdaréteg, a felület annál lassabban tud kiszáradni; a rozsdáso­dás felgyorsul.

A rozsdaképződési folyamat

Mi a rozsda? A rozsda sárgás- vagy vörösbarna színű, nem összefüggő, porózus ré­teg, amely vas-oxidot, hidroxidot és esetenként vas-sókat is tartalmaz.

A légkörben jelenlévő szén-dioxid, az ipari füstgázok, a kéndioxid, a sós tengeri le­vegő, a közutak téli sózása gyorsítják a rozsdásodási folyamatot, a vas oxidációs fo­lyamatát. Miért?

Megfigyelés

A személygépkocsikon az első rozsdafoltok az alvázon és a karosszéria alsó ré­szein jelennek meg, ott ahol a sós lé a kerekekről felverődik.

Kísérlet

Tejfölös poharakat töltsünk félig desztillált vízzel, 2 %-os kénsavoldattal és 4%-os konyhasó oldattal és mindegyikbe állítsunk acéllemezt.

1 hét után a híg savval és a sóoldattal érintkező lemez erősebben, a desztillált víz­zel érintkező lemez kevésbé rozsdásodik.

Megfigyelés

A beltérben szárazon tárolt vas alig, míg a szabadban tárolt vas, különösen párás, csapadékos időjárás esetén rendkívül gyorsan rozsdásodik.

1. ábra: Az elektródpotenciál (elektrontöbblet vagy feszültség) kialakulása.

Az elektrolit oldatokkal (az elektromos áramot jól vezető, ionokat tartalmazó lúg, sav- vagy sóoldatok) érintkező vasfelületen a vas szennyezései miatt sok kis gal­vánelem jön létre és elektrokémiai korróziós folyamat játszódik le. Ha egy fémet elektrolit oldatba mártunk, akkor a pozitív töltésű fémionok oldatba jutásával a fém­ben negatív töltésű elektrontöbblet alakulhat ki, vagy fordított folyamat esetén elektronhiány.

2. ábra: Vas-cink galvánelem (katódos védelem). A cinkbevonatok elektrokémiai úton védik a vas- és acélfelületeket.

3. ábra: Elektrokémiai korrózió vasfelületen. Elektrolit oldat. Vas.

Ha két különböző fémet elektrolit oldatba merítünk és elektromosan rövidre zá­runk, akkor a nagyobb elektrontöbblettel rendelkező fémtől (negatív pólus = anód) a kisebb elektrontöbblettel vagy éppenséggel elektronhiánnyal rendelkező másik fém (pozitív pólus = katód) felé elektronáramlás, azaz elektromos áram jön létre.

Az anódként működő fém az elektrontöbbletet pozitív fémionjainak folyamatos feloldódásával (korróziójával) tartja fenn. A folyamat az anód teljes feloldódásáig, az elem kimerüléséig tart.

A rozsdaképződés térfogat-növekedéssel jár.

A rozsdásodó vas térfogata kb. 60 %-kal növekszik. Ez a megnagyobbodás az oka annak, hogy alározsdásodás esetén a festékbevonat lepattogzik.

A korrózió különféle fajtái és megjelenési formái

Egyenletes korrózió esetén a felületet egyenletes korróziós réteg borítja. Pont ­vagy foltkorrózió esetén a korrózió pontokban vagy foltokban lép fel. Lyukkorrózió esetén a korrózió mélyen a fémbe hatol. A lyukkorrózió igen gyakori a katódos védel­met nem nyújtó fémbevonatoknál pl. az ónozott vaslemezeknél (fehérbádog).

Kísérlet

Horganyzott és ónozott vaslemezek felületét szúrjuk át egy szöggel vagy bicská­val egészen a vasfelületig és tegyük ki esős időben korróziónak. A horganyozott le­mezen (katódos védelem) nem, az ónozott lemezeken viszont rozsdásodnak a sérü­lések.

Kontaktkorrózió vagy réskorrózió fordul elő kétféle vas vagy vas és más fémek érintkezésénél, pl. csavarozásoknál, szegecseléseknél, mivel nedvesség behatolása esetén galvánelem keletkezik. Ezt megakadályozhatjuk, ha a két fémet pl. jó kúszóképességű festékbevonattal elszigeteljük egymástól és így megakadályozzuk a galván­elem kialakulását.

4. ábra: Lyukkorózió ónozott vasfelületeken. A cink feloldódik, a vas megmarad (katódos védelem). Az ón megmarad, a vas korrodál (lyukkorrózió).

Vas- és acélfelületek korrózió elleni védelme, passziválása

A rozsdásodás elleni védelem célja, a vas levegő és nedvesség hatására bekövet­kező oxidálódásának, tönkremenetelének megakadályozása. A vas rozsdásodásának megakadályozását passziválásnak nevezzük,

Ennek több módját ismerjük:

Tömör bevonatok: más fémbevonatokkal vagy tömör műanyag bevonatokkal megakadályozható a légnedvesség és az elektrolitok behatolása.

Katódos védelem: A fémek galvanikus feszültségsorában a vas után következő fé­mek a tömör bevonatképzésen túl katódos védelmet is biztosítanak vasfelületeken. Pl. a cinkbevonattal ellátott vas, közismert nevén a horganyozott vas esetén elektro­littal érintkezve a cink anódként oldódik, a vas katódként megmarad.

A fémek galvanikus feszültségsora: arany-ezüst-réz-ólom-ón-nikkel-vas-cink-alumíníum-magnézium-lítium.

A sor végén álló fémek kevésbé nemesek, elektrolitokban jobban oldódnak, na­gyobb elektrontöbblet miatt negatívabb elektródpotenciállal rendelkeznek. A kevésbé nemes fémek bevonatai a nemesebb fémeken katódosan védik a nemesebb fémeket.

Foszfátozás+korróziógátló festés

Acél- és cinkfelületeken mártó fürdővel létrehozható a felületen egy vékony, tö­mör foszfátréteg, amely a festékbevonaton áthatoló nedvességtől is megvédi a vasfe­lületet, megakadályozva az elektrokémiai korróziót. Ez a foszfátréteg csak festékbe­vonatokkal együtt hatékony.

Festékbevonatok

A korróziógátló pigmenteket tartalmazó alapozó-, közbenső és átvonófestékek bevonatrendszere megfelelő felület előkészítés esetén tartós korrózióvédelmet biz­tosít. A fenti passziválási eljárások közül csak az utóbbi kettő tartozik a festő-szakmá­hoz.

Követelmények a homlokzatfesték tuljadonságaival szemben

A továbbiakban kizárólag az ásványi felületeken alkalmazható homlokzatfesté­k fajtákkal fogunk foglalkozni. Ezekkel szemben a legfontosabb követelmények a követ­kezők:

A megfelelő homlokzatfesték akadályozza meg a következőket:

• a magas víz- és káros anyag felvételt,
• a vakolatok fagykárait,
• az ásványi eredetű vakolatok rongálódását,
• a bevonatok lepergését,
• a sókárok kialakulását,
• a vakolat kötőanyagának átalakulását,
• a gipszképződést,
• a mikroorganizmusok elszaporodását,
• a vízfelvétel által kialakult feszültségeket,
• a termikus feszültségek kialakulását.

A homlokzatokon alkalmazható terméktípusok ásványi felületre

Mészfestés

A mész, mint homlokzati kötőanyag már ősidők óta ismert. Kiváló épületfizikai tulajdonságokkal rendelkező filmet nem képező bevonatot ad, páradiffúziós tulaj­donságai kimagaslóak. A mészfesték a következő kémiai reakció szerint köt meg:

Ca(OH)₂ oltott mész + CO₂ szén-dioxid –> CaCO₃ festékréteg + H₂O víz

A kialakuló kalcium-karbonát-réteg önmagában túl rideg, ezért szerves anya­gokkal, mint pl. lenolaj, kazein stb. lágyítani szokták. Az oltott mész az egyik legerősebb lúg. Pigmentálása ezért csak fokozottan lúgálló ásványi pigmentekkel lehetséges. Korlátozottan színezhető, élénk, sötét, telt színek mész kötőanyagú festékkel nem állíthatók elő. Fedőképessége és időjárásállósága gyenge. A szennyezett levegő, különösen a savas eső, hamar tönkreteszi, gipsz képződik, amely a kialakított bevonatot feszültségessé teszi. Viszonylag lassan szárad, csa­póeső-állósága gyenge. Hajlamos a felhordás után feszültségesen száradni, ami re­pedésekhez vezet.

A fenti hátrányos tulajdonságai ellenére az utóbbi időben egyre több gyártó készít előrekevert mészfestéket, elsősorban a műemlékvédelmi igények kielégítésére. Mivel épületfizikai tulajdonságai kiemelkedően jók, felületi megjelenése esztétikus, ezért a mészfestés ismét kezd tért hódítani.

Felhordása csak több rétegben és általában kefével történik. Alapozása saját anya­gával történhet. Műanyag kötőanyagú alapozó nem alkalmazható. A gyárban előre­gyártott változatok hengerelhetők.

Meszelt homlokzati felület műemlék épületen

Vízzel hígítható diszperziós festékek

A diszperziós festékek a legelterjedtebben alkalmazott homlokzatbevonó anya­gok. Kötőanyaguk szerint lehetnek tiszta akrilát, akrilát-koopolimer mint pl. vini-lakrilát vagy sztirolakrilát kötőanyagúak. Sok esetben a jobb épületfizikai tulajdonsá­gok kialakítása érdekében sziloxánnal módosított kötőanyagú termékeket gyártanak.

Páradiffúziós tulajdonságuk új épületek esetében megfelelő, felületi megjelenésük kissé eltér a hagyományos mészfestékétől, igen csekély mértékben selymes fényű. Ezen tulajdonságukon javítani lehet a tiszta akrilát kötőanyag alkalmazásával, vala­mint sziloxán módosítással. Filmképző anyagok. A ma gyártott termékek már nem ér­zékenyek az alapfelület lúgosságára, jól pigmentálhatók, szinte minden elképzelhető színben gyárthatók, könnyen felhordhatok minden festőszerszámmal: ecsettel, kefé­vel vagy hengerrel.

Időjárásállóságuk megfelelő, nem érzékenyek a levegő kémiai szennyeződésére, viszont sztatikus feltöltődésre hajlamosak, így poros szennyezett légtérben gyorsan piszkolódnak. Általában feldolgozásra kész állapotban kerülnek forgalomba, a legtöbb esetben csak minimális hígítást igényelnek. Diszperziós alapozókkal az alapfelület előkészít­hető a feldolgozáshoz. Viszonylag gyorsan száradnak, így a feldolgozás után hamar időjárásállók. Kedvező feldolgozási tulajdonságaik miatt tömegesen elterjedtek, és a legáltaláno­sabb feladatokra is alkalmazhatók. Ma már műemlék épületeken nem alkalmaznak diszperziós festékeket.

Speciális diszperziós festékek: Hőszigetelő bevonatok

A technológiai fejlődés a festékgyártást ás forgalmazást is elérte. Magyarországon is megjelentek a kerámia tartalmú hőszigetelő festékek, amelyek a hagyományos festékhez képest számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek. Hőszigetelés, hővisszaverés, tisztíthatóság, repedésáthidalás UV ellenállóság. Hogyan tudja ezt elérni, itt megismerheti: hőszigetelő festékek, minden a mit tudni érdemes >>

Oldószeres homlokzatfesték fajták

Az oldószeres homlokzatfestékek (polimerizált kötőanyagú festékek) elsősorban a téli időjárási körülmények között végzendő homlokzati munkák anyagai. Bár elter­jedt róluk, hogy páradiffúziós tulajdonságaik rosszak, ez tévedés, semmivel sem rosszabbak, mint a diszperziós festékeké.

Mivel viszonylag rugalmas filmet képeznek, alkalmasak kissé bizonytalan alapfe­lületek átfestésére is. Felületi megjelenésük, fényük, pigmentálhatóságuk, feldolgozá­si tulajdonságaik azonosak a diszperziós termékekével. Feldolgozásukkor ügyelni kell a tűzveszélyre.

Oldószeres homlokzatfestékkel bevont homlokzat

Szilikát homlokzatfesték fajták

A szilikát kötőanyag, a kálivízüveg az 1700-as évek óta ismert festék kötőanyag. A régebbi termékek két komponensből álltak: egy por és egy folyadék összetevőt az épí­tési helyen kellett összekeverni közvetlenül a festés előtt. Az így kialakított anyag már azonnal feldolgozhatóvá vált. A mai termékek többsége már egy komponensből, a vö­dörből közvetlenül felhordható.

A szilikátfestékek épületfizikai tulajdonságai megközelítik a mészfestékét, kiváló páradiffúziós jellemzők, matt bevonat és emellett kiváló időjárásállóság jellemzi. Az anyag nem képez filmet, ásványi karakterű. A szilikátfestékek erősen lúgos kémhatásúak, ezért csak fokozottan lúgálló ásványi pigmentekkel színezhetők. A homlokzati felületen öntisztulóak, azaz kevéssé hajlamosak piszkolódásra.

Ez egyfajta állandó krétásodási folyamatnak köszönhető, melynek során a felső réteg a csapadékvíz hatá­sára lemosódik a felületről. A szilikátfestékek kötéséhez mindenképpen szükség van az alapfelület kvarchomok tartalmára, így csak vakolt felületekre dolgozhatók fel. El­méletileg betonfelületre is felhordhatok, de CO₂-áteresztő képességük is kiváló, így beton felületen az alkalmazásuk a korróziós veszély miatt nem ajánlott. Nem alkal­mazhatók gipsz alapfelületen.

A kálivízüveg a következő kémiai reakció alapján készül:

SiO₂ kvarc + K₂CO₃ hamuzsír –> (1400 °C) –> K₂O(SiO₂)₄ vízüveg + CO₂ szén-dioxid

A vízüveg kötésű festék a homlokzaton a következők szerint szilárdul meg:

K₂O(SiO₂)₄ vízüveg + CO₂ szén-dioxid + H₂O víz –> SiO₂xH₂O kovasavgél + K₂CO₃ hamuzsír

Az egykomponensű szilikátfestékek tartalmaznak több-kevesebb szerves stabili­zátort a tárolhatóság növelése érdekében. Ha ez a szervesanyag mennyiség 5 % alat­ti érték, szilikát homlokzatfestékekről beszélünk, ha e fölött az érték fölött van, disz­perziós szilikátfestéknek nevezzük a terméket.

A szilikátfestékek feldolgozása pontos, precíz munkát igényel. Minden esetben a termék saját alapozójával kell alapozni. Érzékenyek az alapfelület szívóképességé­re, a feldolgozás időjárási körülményeire, mint pl. a páratartalom, a szél, a napsütés. A nem megfelelő feldolgozási körülmények mellett feldolgozott termék foltos felületet eredményez. A foltok nem javíthatók vissza (nem flekkelhető), mivel ez csak intenzívebb foltosodáshoz vezet. Ilyen esetben a teljes tagozat újrafestése a megoldás. Szilikátfestékeket elsősorban a műemlékvédelemben vagy az igényesebb középü­leteknél alkalmaznak. Feldolgozásuk elsősorban kefével történhet, de az egykomponensű típusok hengerelhetők.

Szerves anyagot nem tartalmazó szilikátfestékkel festett homlokzat

Szilikon kötőanyagú homlokzatfestékek

A szilikon kötőanyag a homlokzatfestékek területén egyesíti magában mindazo­kat a jó tulajdonságokat, amelyeket egy homlokzatfestéktől egyáltalán elvárhatunk: nem képez filmet, így kiváló páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkezik, nem érzé­keny a felhordás körülményeire, a felületi vízfelvétele gyakorlatilag elhanyagolható, könnyen feldolgozható, a megjelenése ásványi karakterű, szinte minden alapfelület­re felhordható. Fontos épületfizikai tulajdonság még, hogy mivel gyakorlatilag nem vesz fel vizet, algásodásra sem hajlamos.

A fenti kiváló tulajdonságok ellenére sem ez a legelterjedtebb homlokzatfesték, mivel sajnos a jelenlegi legdrágább homlokzati kötőanyag. Kiváló tulajdonságait el­sősorban a műemlékvédelemben és az igényes középületek homlokzatképzésénél le­het hasznosítani.

Pigmentálása kizárólag ásványi pigmentekkel történhet, ezért színválasztéka ki­sebb a diszperziós festékek színválasztékánál, azonban az alkalmazott színezők miatt a színek stabilitása kiváló. A szilikátfestékekhez hasonlóan öntisztuló tulaj­donságú, de ez a tulajdonsága a csekély vízfelvétel miatt még fokozottabb.

Szilikongyanta kötőanyagú bevonat

Műemlék épületek homlokzatfestése

A műemlék épületek homlokzatának elkészítése minden esetben izgalmas kihí­vás a festőmester számára. A régi mesterek keze nyomán dolgozni, átélni a letűnt korok nehézségeit, nagy élményt jelentenek, a műemléki munkák az alkotás igazi örömét okozzák, a festőmester munkájának csúcsát jelentik.

Melyek azok a különleges szempontok, amelyeket minden esetben figyelembe kell venni?

1. A régi épületeknél már többnyire nem találkozunk tökéletes felületekkel. A legtöbb esetben más szakmákkal szorosan együttműködve kell megtalálni a megfelelő műszaki megoldást.
2. A robusztus, vastag falak különleges épületfizikai megfontolásokra késztetnek. Csak kiváló páradiffúziós tulajdonságú termékek, a mészfestékek, a szilikát­ vagy a szilikon kötőanyagú termékek jöhetnek szóba.
3. A felhordás technikájában is a régi mestereket kell utánozni. Nem lehet egy­szerűen áthengerezni a felületeket, mert ez a felhordási mód régen nem léte­zett, a hengerrel felhordott festék megjelenése pedig eltér a kefével felhor­dottétól.
4. A maximumot kell kihozni mind az anyagból, mind pedig önmagunkból, mi­vel minden szemlélő a homlokzat szépségén keresztül fogja megítélni az egész műemléképület szépségét.

Minden műemléki munka a történeti kutatással kezdődik. Jó esetben ezt az épí­tész tervezők elvégzik, de sokszor a festőmester szakismerete is segíthet. Fel kell tárni a korábbi felújítások rétegeit, meg kell határozni az eredeti színvilágot, a leg­több esetben le kell gyártatni az ennek megfelelő festéket, mivel régen nem színkár­tya után dolgoztak, hanem helyszíni színkeveréssel. Sokszor meg lehet határozni a régi felhordás technológiáját esetleg anyagát is.

Látható, hogy a műemlékfelújítás igazi kutatómunka, amely sokszor állítja a ki­vitelezőt új feladatok elé. Csak az vállalkozzon műemlék épület felújítására, aki nem sajnálja az időt a kiváló munkára, a precíz feladatokra. Ezzel a saját munkájá­nak nyer olyan referenciát, amit más feladatokon keresztül esetleg csak hosszú évek után lehetne elérni.

Minden új felületen a biztonságos tapadás érdekében valamilyen módszerrel ala­pozni szükséges.

Az alapozó kiválasztásának szempontjai a következők:

• Milyen alapfelületre kerül a bevonat?
• Mekkora az alapfelület szívóképessége?
• Milyen kötőanyagú a felhordani kívánt festék?

Az alapfelület típusa (vakolt, beton, fémes) alapvetően meghatározza az alapozó­anyag kiválasztását. Vakolt felületeken diszperziós festékbevonatok alá a legáltalánosabban a vízzel hígítható diszperziós kötőanyagú alapozókat alkalmazzuk. Ezek lehetnek színtelenek vagy pigmentáltak. Minden alapozás célja ásványi alapfelületen az alapfelület szívó­képességének kiegyenlítése, valamint a fedőréteg jobb tapadásának biztosítása.

Általában nem szükséges az oldószer tartalmú alapozók használata, mivel ezek azzal a veszéllyel járhatnak, hogy megváltoztatják az alap felületi keménységét, túl­zott mértékben rontják a páradiffúziós tulajdonságokat. Kötőanyagban szegény, rossz minőségű vakolatokon az ún. mélyalapozás a legtöbb esetben nem képes segí­teni. Ez az eljárás csak a vakolt felület 1-2 mm-es felületi rétegét erősíti meg – mé­lyebbre az alapozó kötőanyaga általában nem tud behatolni. Az 1-2 cm vastagságú, de rosszul tapadó vakolatnak pedig lerontja a páradiffúziós tulajdonságait. A következ­mény táskásán elváló, rövid idő alatt tönkremenő homlokzat.

Transzparens alapozók

A vízzel hígítható transzparens alapozók a legelterjedtebbek, könnyen feldol­gozhatók és a kívánt célnak – szívóképesség kiegyenlítés, porlekötés és tapadóhíd képzése – tökéletesen megfelelnek. Ügyelni kell arra, hogy az alapozott felület so­hase legyen fényes, ez azt jelenti, hogy túlzott mennyiségű alapozót hordtunk fel a felületre.

Pigmentált alapozók

A pigmentált alapozók alkalmazását a jobb fedőképesség elérésének célja indokol­ja. Bizonyos fedőfesték színek és típusok fedőképessége gyengébb a kívánatosnál, így indokolt egy jobb fedőképességű pigmentált alapozóréteg felhordása, amelyen ezután a fedőréteg is jobban fog takarni. Különösen igaz ez sötét színeknél, mint pl. a sö­tétzöld, kék vagy a nagyon élénk sárga.

Saját alapozók

A szilikát és szilikon kötőanyagú festékek a legtöbb esetben saját alapozóval ren­delkeznek. Alkalmazásuk csak bevonatrendszerben lehetséges, és a legtöbb gyártónál ez előírás is.

A szilikát kötőanyagú festékek különösen érzékenyek a precíz és egyenletes ala­pozásra, a szívóképesség tökéletes beállítására. Rossz minőségű, vagy nem megfelelő alapozás illetve a gyártó előírásától eltérő alapozóanyag alkalmazása a szilikát bevo­natoknál törvényszerűen foltosodáshoz vezet.

Oldószeres alapozók

Betonfelületeken sokkal gyakrabban alkalmaznak oldószeres alapozókat, mivel ebben az esetben a páradiffúzió csökkenése nem okoz gondot, viszont az oldószeres termékek a zsíros-olajos szennyeződésekkel szemben nagyobb biztonságot nyújta­nak a vízzel hígíthatóknál. A pigmentált alapozók alkalmazása betonfelületeken is ha­sonló módon indokolható, mint az előzőekben láttuk.

Kor­róziógátló alapozás

Fémes homlokzati felületeken a bevonatlan acélfelületeket minden esetben kor­róziógátló alapozással kell ellátni. A korróziógátló alapozás az alkalmazott korrózió­gátló pigmentek védőhatása, valamint a bevonat rétegvastagsága révén fejti ki hatá­sát. Régebben a korróziógátló pigmentek többsége mérgező, egészségkárosító volt (ólommínium, cinkkromát stb.). A mai korszerű korróziógátló pigmentek már nem mérgezőek, ugyanakkor kiváló korrózióvédő tulajdonsággal rendelkeznek. Ilyen pl. a cinkfoszfát.

A korróziógátló alapozók a legjobban fémtiszta felületen fejtik ki a hatá­sukat, ezért fontos a felület megfelelő tisztítása és zsírtalanítása. A legjobb felülettisz­títási eljárás a szemcseszórás. Ezzel az eljárással kiváló alapfelületet biztosíthatunk minden alapozófesték számára. Sajnos ez a módszer drága és berendezés igényes. Sok esetben, nem túl erősen korrodált alapfelület esetén a gépi csiszolás is megfele­lő tisztaságú felületet biztosít. Drótkefézéssel csak rövid élettartamúra tervezett be­vonatok alá tudjuk a felületet előkészíteni.

A különféle rozsda átalakító anyagok alkalmazása építési helyen nem ajánlott. Ezek vagy foszforsav-sókat képeznek a rozsdával, vagy pedig tannin-sókat. A képző­dő anyagok közül csak egyesek oldhatatlanok, így előfordul, hogy oldható vegyüle­tek képződnek, amelyek azután a bevonat alól a csapadékvíz hatására kioldódnak, így a felettük lévő réteg is leválik. Az előregyártó üzemekben történő foszfátozás, megfelelően kontrollált körülmények között kiváló átmeneti korrózióvédelem és jó alapfelület a rozsdagátló alapozók számára.

A tűzihorganyzott és könnyűfém felületek, pl. alumínium festése speciális alapo­zókat igényel. Ezek kiváló tapadóképességgel rendelkeznek a festendő felületen va­lamint megfelelő anyagokkal átfesthetők.

Hígítás

Minden alapozó felhordásánál a gyártó utasítása szerint kell eljárni az esetleges hígítás, ill. a felhordandó mennyiség tekintetében egyaránt. Általánosságban ki le­het jelenteni, hogy alapozót minden esetben ecsettel vagy kefével kell felhordani, azért, hogy az alapfelületbe minél jobban bedolgozzuk azt.

További tippeket szeretne?

Festéssel kapcsolatos praktikus ötleteket itt talál: festés ötletek >>

„Kivirágzások”

[table id=359 /]

„Mészkivirágzások”

[table id=360 /]

„Szulfátsó kivirágzások”

[table id=361 /]

„Kloridsó kivirágzások”

[table id=362 /]

„Rozsdás kivérzések” (barnásvöröses elszíneződés)

[table id=363 /]

Penészgombák/algák

[table id=364 /]

Törlésállóság vizsgálat/ alapfelületek krétásodása

(A vizsgálatokat minden esetben a felhordás után legalább kettő hét elteltével le­het elvégezni! ) D-c-fix fólia csíkot nyomjunk egyenletes erővel a vizsgált felületre, majd húzzuk le a felületről. Krétásodó felületeknél és nem törlésálló bevonatoknál a lehúzott d-c-fix fólia felragasztott oldala az alapfelület színével elszíneződik.

Okok a krétásodásra vagy a törlésállóság hiányára:

• Kevés kötőanyag (pl: nem megfelelő termék a homlokzaton) felhasználásakor.
• Erősen szívóképes alapfelület, amely a kötőanyagot a bevonatból túl gyorsan az alapfelületbe „szívta”. A bevonat réteg ez által kötőanyag szegény lett.
• Régi bevonatok esetében akkor, ha a kötőanyag felépítése az időjárástól káro­sodott.

Tapadási képesség az alapbevonathoz/ alapfelülethez

Karcolás próba késsel: Felváló, lepattogzó réteg jellemzi az alapfelülethez való gyenge tapadást és a rideg záróréteget. Felszakítás próba: A ragasztószalagot erősen a felületre nyomjuk aztán feltépjük. Ha a terhelt bevonat közepes feltépés esetén felválik, a tapadás nem kielégítő. Ebben az esetben a be­vonat nem hordképes és a megfelelő előkészítés után szükséges egy új jól tapadó ré­teg felhordása.

Egy adott épületnél nagyon fontos és nehéz pontosan megállapítani, hogy melyik vakolatcsoportba tartozik a vizsgált felület. Mivel a helyszínen csak egyszerű vizsgá­lati módszereket tudunk alkalmazni, ezért egy habarcsot csak megközelítő pontosság­gal lehet a helyes vakolatcsoportba besorolni. Alapul szolgálhat a különböző vakolat­szilárdság a vizsgálathoz, hogy vajon a habarcs a puhább P I-es habarcscsoportba, vagy a keményebb P II vagy P III habarcsnak felel meg.

A vakolatcsoport megközelítő meghatározása azért fontos, mert ez fogja meghatá­rozni, hogy milyen bevonatrendszer alkalmazható a felületre. A lágy, puha, mészvakolatokat csak jó páradiffúziós tulajdonságú, CO₂ áteresztő bevonattal szabad ellátni.

Ásványi vakolatok

[table id=356 /]

Az ásványi alapfelület vizsgálata történhet kaparási próbával, egy kés segítségével, vagy adott esetben kalapáccsal (ütéspróba) és vízzel történő átnedvesítéssel. Késsel történő vizsgálatnál a mészvakolatok (P I habarcs csoport) esetében könnyűszerrel egy lyuk „fúrható” a felületbe, azonban egy keményebb vakolatnál (P III habarcscsoport) ez nem lehetséges.

A mészvakolatok szilárdsága, vízzel átnedvesítve egyszerű körülmények között megállapítható. A P III-as habarcs vízzel történő átnedvesítésnél a vakolat szilárdsága stabil ma­rad, azonban P I vakolatok vízzel telítve puhává válnak.

[table id=357 /]

Megjegyzés: A habarcs csoportok csak megközelítően sorolhatók be a fenti egy­szerű módszerekkel, pontos meghatározásokra ezek a módszerek nem alkalmasak.

Meglévő régi bevonatok vizsgálata

Annak megállapítása, hogy milyen bevonat van a felületen talán még nehezebb, mint a habarcs csoportokba történő besorolás. A bevonatok jellegének megállapítása­kor, általában az oldhatóságot, az alkalmazott anyag kötőanyagát vizsgáljuk meg és a kifogástalan elemzéshez egy felületi feszültségpróbát is célszerű készíteni.

Tiszta ásványi termékek, mint a mészfestékek és a tiszta szilikátfestékek nem tar­talmaznak szerves alkotóelemet. A bevonat ezért szerves oldószerben nem oldható és nagyon rideg. A diszperziós szilikátfestékek és szilikon-emulziós festékek tartalmaz­nak csekély (esetenként nagyobb) mértékben szerves összetevőt, ezért szerves oldó­szerekkel enyhén oldhatóak és ridegek. A matt oldószeres homlokzatfestékek (polimerizált típusok) és a plexi, ill. ehhez hasonló kötőanyagú festékek szintén ride­gek, de a bevonatuk könnyen oldható lakkbenzinnel vagy terpentinnel.

A diszperziós festékek összetevőktől függően lehetnek ridegek vagy elasztikusak. Az erősen töltött diszperziós homlokzatfestékek rideg bevonatot eredményeznek. A magas tapadóképességű tiszta akril festékek elasztikusak. Plaszto-elasztikus rendszerek felületi feszültségvizsgálatnál felismerhetően vastag rétegűek és nagyon rugalmasak. Az akrilát diszperziós zománcok és az olaj/alkid festékek nagyon jól megkülönböz­tethetőek a különböző oldhatóságuk alapján.

Vizsgálati metódus

Felületi feszültségvizsgálat: késsel a bevonatot „megvágjuk”, és megfigyeljük, va­jon a vágás során a bevonat elasztikus vagy rideg-e.

Oldhatósági vizsgálat: (lakkbenzinnel, terpentinnel és spiritusszal) egy ruhadarab­bal, amelyet lakkbenzinnel vagy spiritusszal átitattunk, a bevonatot megdörzsöljük, és az oldódást értékeljük. Világosabb színű rétegeknél ajánlatos egy sötétebb színű ruha­darabot használni.

[table id=358 /]

– = nem oldódik

– + = enyhén oldódik

+ = oldódik

++ = erősen oldódik

Minden bevonatot valamilyen alapfelületre kell felhordani. Az alapfelületek minő­sége nagymértékben meghatározza a kivitelezett bevonat későbbi tulajdonságait, tar­tósságát. A festő feladata a munka megkezdése előtt az alapfelület alkalmasságáról meggyőződni, azt megvizsgálni, ha szükséges kijavítani.

Egy nem hordképes alapfelü­letre felfestett bevonat hamar meghibásodik, tönkremegy, így későbbi reklamáció tár­gya lehet. Utólag a legtöbb esetben nehéz és költséges megállapítani a meghibásodás okát és idejét. Gondoljuk el: ha a kivitelezés után 3 évvel a vakolat simító rétege levá­lik a ráhordott festékkel együtt milyen bizonytalan megállapítani, hogy az kezdetben is rossz volt-e, vagy csak a rosszul felhordott festékréteg nem volt képes megvédeni.

Vakolt alapfelületek

Homlokzati mészvakolatok

A mész, mint kötőanyag ősidők óta szerepel az építőanyagok listáján. A vakolat fe­lületek legrégibb kötőanyagaként tartjuk számon. Az oltott mész kötése a következő kémiai reakció alapján játszódik le:

Ca(OH)₂ oltott mész + CO₂ szén-dioxid –> CaCO₃ „mészkő” + H₂O víz

A kötési folyamat során kristályos kalcium-karbonát, azaz „mészkő” keletkezik.

A mészvakolatok az oltott mészen kívül megfelelő minőségű, agyagtartalom nélkü­li homokot valamint vizet is tartalmaznak. A magas agyagtartalom – pl. bányahomok alkalmazása – a vakolatok repedezéséhez vezet. A homlokzati vakolatok készítésénél minden esetben tiszta vizet használjunk. A víz esetleges szennyeződései is nagymér­tékben leronthatják az elkészült vakolat minőségét. A legjobb minőségű vakolatot az előregyártott zsákos készítmények felhasználásával lehet előállítani. Ezek között is megtalálható a tiszta mészvakolatnak megfelelő összetételű termék.

A mészvakolatok nagyon jó páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért el­sősorban a műemlék épületek felújításánál alkalmazzák őket.

Homlokzati mészcement vakolatok

A mai épületeken általában mész-cement kötőanyagú homlokzati vakolatokat al­kalmaznak. A cement mint második kötőanyag nagymértékben megnöveli a vakolat szilárdságát és az időjárásállóságát, anélkül, hogy különleges eljárással előállított mészpépet kellene alkalmazni. A cement mennyisége a homlokzati vakolatokban meghatározott: a túl kicsi cementtartalom nem éri el a kívánt hatást, a túl magas ce­menttartalom pedig a vakolt felület repedezéséhez vezet.  További információk a vakolt felületek festéséhez >>

Általánosságban irányreceptúraként megadható, hogy egy m³ mész-cement vakolat tartalmazzon kb. 100 kg cementet, 0,33 m³ mészpépet a többi alkotó a megfelelő minőségű folyami homok valamint a víz. Természetesen a házilagos keverésnél jobb minőséget lehet elérni itt is az előregyártott termékekkel.

Speciális homlokzati vakolatok

A homlokzatok lábazati részein sok esetben alkalmaznak tiszta cementkötésű va­kolatokat. Ezek lényegesen nagyobb szilárdságúak, viszont páradiffúziós tulajdonsá­gaik is lényegesen rosszabbak, mint a többi vakolatnak. Ez különösen abban az eset­ben okoz problémát, ha az épületszerkezet a talaj felől nincs megbízhatóan leszigetel­ve. Sok esetben nem is a cementvakolat károsodik, hanem a felette lévő mészcement vagy mészvakolat, mivel a talajnedvesség a lábazati szint fölé húzódik, és itt igyekszik eltávozni az épületszerkezetből.

Amennyiben a talajnedvesség ellen az épületszerkezet nincs megfelelően szige­telve, megoldás lehet – de csak előzetes laboratóriumi vizsgálat elvégzése után – az ún. párologtató vagy szanáló vakolatok alkalmazása. Ezek olyan több rétegben fel­hordott speciális vakolatok, amelyek minden alkotója kiváló páradiffúziós tulaj­donsággal, egyes esetekben még a víz által oldott sók megkötésének képességével is rendelkeznek, így a felületre kerülő nedvességet a normál vakolatoknál sokkal intenzívebben tudják a levegőbe elpárologtatni.

Párologtató vagy szanáló vakolat készíthető speciális vakolatadalékkal, melyek általában folyadékok. Tiszta cement kötésű, meghatározott szemszerkezetű homokkal készített vakolatokhoz kell ada­golni, vagy lehetnek előregyártott zsákban kiszerelt por formájú termékek, melye­ket csak a gyártó által előírt mennyiségű vízzel kell keverni. A párologtató vakolatokat csak meghatározott minőségű homlokzatfestékekkel lehet átfesteni, vagy dí­szítő vakolattal ellátni.

Betonfelületek

A beton felületek festése – a választott festék tekintetében – teljesen más műszaki követelményeket állít a festéket gyártó és a kivitelező elé. Mivel a beton szerkezetéből adódóan nem túl jó páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkezik, így a festékanyag kiválasztásánál sem ez az elsődleges szempont. Sokkal lényegesebb azonban, hogy a kiválasztott festék ne engedje át a CO₂ gázt, mivel ez az anyag a vasbeton szerkezetek esetében korróziós károsodásokat okoz.

Mi is történik lényegében? A betonvasat a vasbetonban teljesen körbeveszi a be­tonréteg. Fontos, hogy kültéri szerkezetek esetében ez a betontakarás min. 2 cm vas­tagságú legyen, mivel ez a vastagság biztosítja a betonvas védelmét a korrozív anya­gok ellen. A védelem lényege, hogy a beton állandó lúgos közeget biztosít a betonvas­nak, ebben a közegben pedig a korrózió fizikai-kémiai okok miatt nem következik be.

Ha a vasat körbevevő betonréteg lúgossága csökken, ez a védelem megszűnik. A csök­kenés leggyakoribb oka, hogy a cementkő a levegőből CO2-ot vesz fel és kémiai reak­cióba lép vele:

Ca(O) szabad mész a betonban + CO₂ szén-dioxid –> CaCO₃ mészkő (nem lúgos)

A fenti folyamat oda vezet, hogy a betonvas rozsdásodni kezd, a rozsda nagyobb térfogatú, mint a korróziómentes vas, így lefeszíti a rajta lévő betonréteget: a vas a szabad levegővel kerül érintkezésbe, így még gyorsabban korrodálódik. Amennyiben a betonfelületeket olyan festékkel festjük le, amely nem engedi át a széndioxidot, jelentősen lelassíthatjuk a betonkorrózió folyamatát. Ezek a termékek a betonfestékek.

A betonfelületek a kültéri alkalmazásoknál természetesen egyéb károsító hatások­nak is ki vannak téve: pl. hídszerkezeteknél, ill. lábazatoknál a még ma is gyakran al­kalmazott útszóró só korrozív hatásának, amely legalább olyan pusztítást képes vé­gezni a beton kötőanyagában, mint a CO₂ gáz. Az útszóró só – lényegében NaCl és homok keveréke – azt az elektrokémiai védelmet teszi tönkre, amely miatt a lúgos kö­zegekben a vas nem képes korrózióra. A betonfestékeknek ellent kell állni az olvasztósó (útszóró só) hatásának.

A betonfelületekkel szemben támasztott festéstechnikai követelmények általá­ban teljesülnek szilárdság vonatkozásában. Csak a már majdnem teljesen tönkre­ment beton szilárdsága nem elegendő egy homlokzati festéshez. Problémásabb a zsír és egyéb nem nedvesíthető szennyeződések okozta foltok eltávolítása. Ezek a betonfelületről lényegében nem távolíthatók el maradéktalanul, így a kismértékben olajos, zsíros felületek is foltmentesen csak speciális felület előkészítéssel festhetők. Nagymértékű zsíros típusú szennyeződés teljesen lehetetlenné teheti a festési munkákat.

Korrodált vasbeton felületek esetén minden esetben vizsgálni kell a betonvas álla­potát, megtisztítani a korróziós termékektől (rozsda), helyreállítani a megfelelő be­tontakarást, majd a végén egy megfelelő betonfestékkel hosszú távú védelmet adni a szerkezetnek.

Fémfelületek a homlokzatokon

Egybefüggő fémfelületek homlokzatokon általában ipari épületeken jelennek meg. Ezek a felületek többségükben gyárilag felületkezelt elemek, amelyek hosszú ideig nem igényelnek felújító festést. A fém anyaga a legtöbb esetben tűzihorganyzott le­mez, amelyet a gyártóműben beégetéses technikával láttak el megfelelő bevonatrend­szerrel.

Ezen felületek újrafestése sok esetben okoz problémát a kivitelezőnek, mivel a beégetett festékek kötőanyaga és a helyszínen kivitelezhető mázolási munkához al­kalmazott anyagok gyakran nem megfelelően tapadnak egymáshoz. Minden esetben fontos, hogy az alapfelületként szolgáló festékről minél több információt szerezzünk. Ennek ismeretében lehet kiválasztani a legmegfelelőbb átvonófestéket.

Korrodálódott felületeken a szokásos korrózióvédelmi módszerekkel (rozsdátlanítás, korróziógátló alapozás, közbenső és fedőfestés) kell eljárni a felújításkor. Fémből készült homlokzati díszítőelemek esetében különös gondossággal kell a festési munkákat végezni: a legtöbb alkalmazott fém (réz, horgany, alumínium) oxidá­ciós terméke színes, ez pedig az ásványi felületeken maradandó és igen csúnya szín­eltéréseket okozhat. A festendő fémfelületeket minden esetben a festés előtt korróziós szempont­ból is meg kell vizsgálni, és a vizsgálati eredmény függvényében a további munkát elvégezni.

Különleges alapfelületek

Műanyag felületek festése

Homlokzati felületeken a műanyagok alkalmazása leggyakrabban a nyílászáró szerkezeteknél fordul elő. A műanyag nyílászárók csak speciális termékekkel festhetők, ez a bevonat sem lesz olyan tartós, mint az egyéb anyagú felületeknél. A legjobb eredményt vízzel hígítható speciális festékekkel vagy az autóiparban al­kalmazott anyagokkal érhetjük el. Fontos a tökéletes zsírtalanítás, valamint a felület kismértékű felérdesítése.

Látszó téglafelületek festése

Ritkán, de előfordul, hogy vakolatlan téglafelületet kell átfesteni. A normál tég­lák erősen szívó tulajdonsággal rendelkeznek, így a megfelelő szívó képesség beállí­tására fokozottan kell ügyelni. Nem szabad a nedves, sófoltos, málló téglafelülete­ket átfesteni, mivel ezek az alapfelületek általában nem festhetők, nem hozzák a kí­vánt eredményt.

Terméskő felületek festése

A természetes kövek a legtöbb esetben saját megjelenésükben szépek, átfestést nem igényelnek. Egyes esetekben – főleg műemlék épületek felújításakor – mégis szük­ségessé válhat a festés. Ez a természetes kövek közül leginkább a durva mészkő ese­tében lehetséges. Kristályos szerkezetű keményebb köveket, mint pl. márvány, gránit ne fessünk át. A durva mészkő átfestésére kizárólag kiváló páradiffúziós tulajdonságú festékeket alkalmazzunk.

Az épületfizika alapfogalmainak ismerete a festő szakmunkás számára elengedhe­tetlen feltétele a helyes anyagkiválasztásnak, különösen a homlokzati munkák terüle­tén. Minden jól képzett festőnek ismernie kell a páradiffúzió fogalmát, a felületi víz­felvétel, a CO₂-áteresztő képesség jelentőségét, valamint a külső hőmérséklet változá­sainak hatását az épített szerkezetekre. Sokszor hallani a szakmában azt a helytelen megfogalmazást, hogy „lélegző” festéket kíván a megrendelő, és igazán ő sem tudja, hogy mit is kell érteni ezen.

Páradiffúzió

A diffúziós jelenségekkel a fizika, ezen belül pedig a termodinamika foglalkozik. A páradiffúzió megértéséhez azonban nincs szükségünk mélyreható termodinami­kai magyarázatra: a folyamat lényegében nagyon egyszerűen vázolható. A vízgőz, azaz a vízpára koncentrációja a szabad térben és az épületen belül, a lakóhelységek­ben nem azonos. A diffúzió általános törvényei értelmében a koncentrációkülönb­ség a két hely között igyekszik kiegyenlítődni, azaz a teljes épületszerkezeten ke­resztül, amely többnyire porózus anyagból készül, a pára „elindul” a magasabb kon­centrációjú térből az alacsonyabb koncentrációjú tér felé.

Ez azt jelenti, hogy az épület falán, a falakon lévő bevonatokon keresztül, vízgőzáramlás indul el a kon­centrációkiegyenlítődés érdekében. Ez a folyamat általában a belső helységekből a szabad tér felé intenzív, mivel a lakóterekben szinte minden esetben nagyobb a víz­gőz-koncentrációja, mint a szabad térben. Ahhoz, hogy ezt az áramlást ne akadályoz­zuk meg, minden építőanyagnak megfelelő mértékben kell a pára áteresztésében részt venni. Amennyiben valamelyik réteg akadályozza a vízpára áramlását, diffúzió­ját, annak a szerkezetnek a határoló felületén meg fog nőni a vízgőz parciális nyomá­sa, ami azzal jár, hogy a vízgőz állapota megváltozik: kondenzálódik, azaz folyadék­állapotú vízzé alakul.

Ez a már folyadék állapotú víz „átnedvesíti” az építőanyagot, ezáltal lehetővé teszi a téli időszakban a fagyáskárok létrejöttét a homlokzati olda­lon, de a nem megfelelő páradiffúziójú rétegek határfelületein a megnövekedett parciális nyomás miatt tapadási problémák is felléphetnek: a rossz páradiffúziós tulaj­donságokkal rendelkező réteg a kialakult nagy gőznyomás hatására leválik. Ez külö­nösen tapasztalható abban az esetben, ha az épület vízszintes szigetelése meghibá­sodik, a szerkezet a talajból vesz fel a normálisnál lényegesen több vizet, ami a bel­ső vagy a külső oldalon az alkalmazott bevonatokon keresztül már nem tud a légtér felé elpárologtatni.

Egy bevonat páradiffúzióját a gyártók a páradiffúziós ellenállással, a páradiffú­ziós ellenállási számmal vagy az egyenértékű légréteg vastagsággal jellemeznek. A bevonatok páradiffúzióját szabványosított mérési technikával lehet több-kevesebb pontossággal meghatározni. A mérés pontossága nagymértékben függ az alkalma­zott eljárástól.

A leggyakoribb mérési technika az, hogy a réteget ismert páradiffú­ziós tulajdonságú hordozóra, pl. szűrőpapírra hordják fel, a szűrőpapírt légmente­sen egy pohárra ragasztják, a pohár alján szilikagélt helyeznek el, amely biztosítja azt, hogy a szilikagél és a szűrőpapír bevonatlan oldala között a relatív légned­vesség 0 % legyen. A poharat 20 °C-os telített vízgőzt tartalmazó térbe helyezik, és folyamatosan mérik a tömegének növekedését. A tömegnövekedés abból adódik, hogy a bevonattal ellátott szűrőpapíron vízgőz diffundál át, amit a szilikagél meg­köt.

1. sz. ábra

Egyensúlyi állapot alakul ki, amely után számítható a páradiffúziós ellenállás, a pá­radiffúziós ellenállási szám vagy az egyenértékű légrétegvastagság. A páradiffúziós ellenállás megadja, hogy időegység alatt a mérési körülmények ál­tal meghatározott nyomáson, adott rétegvastagságú bevonat egységnyi felületén men­nyi vízpára képes áthaladni. Dimenziója: kg/m².h Pa. Ez az érték sajnos minden eset­ben függ a méréskor alkalmazott rétegvastagságtól, így a páradiffúziós tulajdonságok összehasonlítására csak akkor alkalmas, ha ismerjük a mért réteg vastagságát, és át­számoljuk a különböző mért értékeket azonos rétegvastagságra.

Jobban összehasonlítható adatot kapunk, ha a páradiffúziós ellenállási számmal jellemezzük bevonatainkat. A páradiffúziós ellenállási szám azt mutatja meg, hogy egy adott bevonat mennyivel nagyobb ellenállást jelent a vízpára számára, mint az azonos rétegvastagságú levegő ellenállása. Ez az érték természetéből adódóan dimenzió nél­küli szám, és anyagi jellemző. Alkalmas különböző termékek páradiffúziós tulajdon­ságainak megfelelő összehasonlítására, sőt páratechnikai és hőtechnikai méretezésre is. Jele: μ

Az egyenértékű légréteg vastagság azt mutatja meg, hogy az adott anyag pára­diffúziós ellenállása milyen vastagságú levegőréteg páradiffúziós ellenállásával azo­nos nagyságú. Ez a szám szintén anyagi jellemző, és jó tájékozódási alapot nyújt a különböző termékek páradiffúziós tulajdonságainak összehasonlításához. Jele: s_d, dimenziója: m.

Felületi vízfelvétel

Az építőanyagokat nem csak a szerkezeten keresztüldiffundáló és esetleg konden­zálódó vízpára fenyegeti, hanem a homlokzatokat károsíthatja az időjárási hatásokra (eső, hó, köd) a felületre lecsapódó és a bevonatokon keresztül a felületbe jutó folya­dékállapotú víz is. Még a műanyag rétegek – a diszperziós festékek – is rendelkeznek mérhető felületi vízfelvétellel. Ez a víz képes az ásványi hordozószerkezetek pórusai­ba jutva megfagyni, és mivel a jégkristályok térfogata jelentősen nagyobb, mint a fo­lyadékállapotú vízé, ott a térfogat-növekedésből adódóan károsítja a bevonatot hor­dozó felületeket, pl. vakolatok, betonfelületek.

Felületi vízfelvétel minden homlokzati bevonat anyagának – és ezzel összefüggés­ben a kivitelezésnek – fontos mérőszáma. Nemcsak anyagi jellemző, hanem nagymér­tékben függ a kivitelezés minőségétől, azaz attól, hogy az adott termékből milyen foly­tonos réteget hordtunk fel a felületre. Minél víztaszítóbb anyagú (hidrofób) a bevonat és minél összefüggőbb a felhor­dott réteg annál kisebb lesz a felületi vízfelvétel, annál kevésbé károsítja az eső, a hó vagy a páralecsapódás a homlokzati felületet.

A kismértékű felületi vízfelvétel nem feltétlenül jelent nagyobb páradiffúziós el­lenállást, hiszen a vízfelvétel a folyadék állapotú víz behatolásával van összefüggés­ben, a páradiffúziós ellenállás pedig a gáz állapotú, azaz légnemű vízgőzzel kapcsola­tos fizikai jelenség. A felületi vízfelvétel egyszerűen mérhető: a mérő eszköz lehet egy adott felületű ml-es osztással ellátott mérőpipa.

2. sz. ábra.

Szén-dioxid (CO₂)-áteresztő képesség

A bevonatoknál, különösen, ha vakolt felületre kell felhordani azokat – fontos, hogy a levegőben lévő CO₂ gázt átengedjék. Erre az anyagra a mész és a mészcement kötőanyagú vakolatok esetében a vakolat megkötéséhez feltétlenül szükség van. Amennyiben a szén-dioxid-áteresztő képesség nem megfelelő, a vakolat csak igen las­san tud megkötni, szélsőséges esetben meg sem köt. Emiatt fontos, hogy frissen va­kolt felületeket csak 2-3 héttel a vakolás után vonjunk be, és addig szabadon álljanak. Ettől csak a jó CO₂-áteresztő képességű bevonatok esetében lehet eltérni, de minden esetben vegyük figyelembe a gyártó előírásait.

Betonfelületek bevonásánál azokat az anyagokat tudjuk megfelelő minőségben al­kalmazni, amelyek kifejezetten záró tulajdonságúak a CO₂-dal szemben. Ennek az az oka, hogy a betonkő erősen lúgos tulajdonságú, és ez a tulajdonsága teszi lehetővé azt, hogy a betonvas ne tudjon korrodálni a vasbeton készítése után. Amennyiben ezt a lúgos kémhatást a levegő szén-dioxidja, amely vizes közegben gyengén savas tulaj­donságú, lerontja és egy határérték alá csökkenti megszűnik a védőhatás és a beton­vas korrodálódni kezd.

A korróziós termék, a rozsda, a térfogat-növekedés hatására a beton felületét megrepeszti, felületi leválásokat, meghibásodást okoz. Tehát vakolt felületek esetében a CO₂ áteresztés a bevonatok előnyös tulajdonsá­ga, vasbeton szerkezet esetén ez kifejezetten hátrány.

Hőtechnika

Az emberek az ősidők óta építenek házakat abból a célból, hogy az időjárás viszon­tagságaitól megvédjék magukat. A téli hideg időben mindenki a meleg otthonokba hú­zódik. A külvilág zord időjárásától az épület falai védik meg a bent tartózkodókat, a belső tér melegét. A hő az épületek falain keresztül főképpen hővezetéssel áramlik a melegebb belső tér felől a hideg oldal felé. (3. sz. ábra)

Az ábrán a hőmérséklet változása követhető egy falszerkezeten belül utólagos hő­szigetelés nélkül és utólagos hőszigetelés után. A világoskékre színezett rétegek a fal szerkezetén lévő bevonatok. A belső tér hőmérséklete általában 20 °C-ra méretezett, a külső tér hőmérséklete a téli időben a magyar szabvány szerint -2 °C-ra méretezett. Általánosságban kijelenthető, hogy egy falszerkezet akkor van jól méretezve hőtechnikai szempontból, ha a hőmérsékleti görbe és a páradiffúziós görbe nem metszi egy­mást a szerkezeten belül. A görbék metszéspontján a vízpára lecsapódik, és átnedve­síthetni a szerkezetet. Tehát a páradiffúziós adatok alapvető fontosságúak a hőtechnikai méretezés szempontjából.

3. sz. ábra

Egy épületszerkezet hőtechnikai tulajdonságait nemcsak utólagos hőszigeteléssel, hanem megfelelő vastagságú és hőtechnikai tulajdonságú épületszerkezeti elemekkel, pl. jó minőségű és korszerű téglaszerkezettel is lehet javítani. Az épületek hőtechni­kai méretezése az épületfizikusok ill. az épületgépészek feladata. A pontos számításo­kat számítógépes programok segítik.

A diszperziós bevonatok, festékek térhódításával egyidejűleg a díszítési lehetősé­gek (hengerezés, vonalzás, plasztikázás) háttérbe szorultak, illetve az új lehetőségek megismerése lassan alakult ki. A gyártók, forgalmazók nem ismerték fel ennek fontos­ságát. Ezt pótolva, a teljesség igénye nélkül szeretnénk bemutatni a „diszperziós kor­ban” használható díszítő jellegű bevonatokat illetve beltéri falfestékeket.

Mozaik festék

• A hagyományos színfröccs bevonatnak megfelelő anyag szórható változata.
• Az alap glettelt, diszperziós festékkel hengerelt vagy szórt felület legyen, hófe­hér vagy színes kivitelben.
• A mozaik festék előkeverten kapható, így az alapszínek kombinációjával a fe­lületek díszítési lehetősége korlátlan.
• Felhordása csak levegős pisztollyal 2,5 mm fúvókanyílással és 2 bár levegőnyo­mással az általános szórási paraméterekkel hordható fel. Az anyag szórhatóságát, hígítását vízzel lehet beállítani. Felhordási hőmérséklet 5-35 °C között aján­lott.
• Az anyag 4 óra száradás után (porszáraz), teljes száradása 24 óra. Vizes dörzsö­lésnek 7-10 nap után ellenálló. Száradás után a felülethez nagyon jól tapad, ru­galmas szárazdörzsölés ellenállása 5000 ciklus.
• Javasolt felhordási felületek: irodák, lépcsőház lábazatok, pillérek, oszlopok és nagy igénybevételnek kitett felületek.

Dekoratív máz:

• Színezett áttetsző akril zselé, pasztaszerű anyag belső diszperziós felületen fel­használható, arany-, ezüst-, bronz és fehér színekben
• Felhordási lehetőségei korlátlanok, ecsettel, szivaccsal, szivacshengerrel, mű­anyag spaklival, rozsdamentes glettvassal stb. A felületre felhordott anyagot a száradás folyamán is alakíthatjuk, új színt vihetünk fel, összedolgozhatjuk őket. A száradás után más szerszámmal új színnel újból átvonható, így a hatás teljesen újszerű lesz.
• Az anyagok diszperziós színezővel még tovább színezhetőek.
• Ha a felületet igen rusztikusán hordjuk fel a vastagabb filmréteg 24 óra alatt ke­ményedik át, de a felület ettől kezdődően rugalmas, kemény, mosható filmré­teget képez. Az arany, ezüst, bronz, mint igen jó díszítő anyag ajánlott szórakozóhelyek, színházak, díszletek, pillérek, oszlopok, csillárok környezetének be­vonására. Alkalmas antikolásra és minden olyan tagolt felületre, amelynek be­vonása nehézkes, de szivaccsal, tuffolással megoldható.

Dekoratív glett (kenhető márvány)

• Glettanyag, amely beltéri felületek dekoratív képzésére alkalmas, főleg üzlet­helyiségekben, bankokban, színházakban, szállodákban, ékszerüzletekben pil­lérek, oszlopok, csillárok, falilámpák környezetének díszítésére.
• A glettelhető márvány alapfelületének minden esetben igen sík, sima, kemény felületnek kell lennie. Ha a felület szívó felület akkor diszperziós mélyalapozó­val impregrálni kell, hiszen a felhordandó márványréteg rendje, felhordási és felületképzési folyamata csak igen kemény és rugalmas alapokon végezhető el.A kenhető márvány glettanyagot színesre keverve illetve fehér színben kaphat­juk meg. A meglévő színek és a fehér anyag is kötőanyaggal ellátott diszperziós színezővel tovább színezhetők, illetve a kész színek egymással is keverhetők, színezhetők.
• A glettanyag felhordása, képzése csak rozsdamentes glettvas, spakli alkalma­zásával végezhető el. A márványglett felhordása és annak mintázata a felületen hagyott vastagabb-vékonyabb filmréteg és a tudatosan otthagyott élek (kantnik) összessége adja. A felület finomságát, simaságát a félnyers állapotban spaklival végzett simítási művelet és megszáradt állapotban körkörös vasalás­sal végzett művelet adja meg. A márvány természetes hatását még fokozhatjuk, ha ugyanezzel a technikával és műveleti sorrenddel több színnel a felhordást megismételjük. Ez általában három színtónust jelent. A végleges felület kialakítását a körkörös vasalás adja meg, így a felület igen sima és fényes lesz. Ha a márványfelületet vizesblokkban képezzük, úgy lehetőségünk van a már telje­sen kész felületet az anyag saját filmképző emulziójával – puha ruhával – átvon­ni, és száradás után puha, száraz ruhával vagy spaklival újra felfényezni. Ez a felület így vízpergető hatású lesz, a páradiffúziós képességét pedig továbbra is megőrzi.
• A glettelhető márvány minden felhordási fázisban könnyen kezelhető, hiszen a vízzel való hígíthatósága a felületi felhordás után is a felhordó szakember ügyes­sége és színérzéke szerint tökéletesíthető. A felhordási fázisban igen fontos a tudatosan kialakított, otthagyott élek (kantnik) szerepe hiszen ezek adják a tu­datos törésvonalakat, ami a márványképzés legfontosabb eleme. A glettelhető márvány felhordási hőmérséklete megegyezik a diszperziós belső falfestékkel.

Beltéri díszítő festési eljárások>>

A szokásos bevonatok az enyves festékkel, a mészfestékkel, a diszperziós festék­kel és az oldószeres zománcfestékkel készített bevonatok, melyeknek fontosabb igénybevételi tulajdonságait az alábbi táblázat mutatja be.

[table id=355 /]

Beltéri falfestés enyves festékkel

Az enyves beltéri falfestékkel készített bevonat olcsó, jól fedő és egyenletesen mattra szára­dó bevonat, amelynek azonban kicsi a kopásállósága. Csak teljesen száraz helyiségek­ben alkalmazható, mivel kötőanyaga nem víz- és időjárásálló. Alapjául az összes vako­lat, beton, építőlapok, textíliák, érdes farostlemez, jól tapadó régi festékbevonat (olaj-, lakk- és diszperziós festékek), valamint tapéták alkalmasak.

Felület előkészítés

A festetlen mész-, mészcement- és cementhabarcs vakolatokat fa simítólappal dör­zsöljük le, hogy felületüket lesimítsuk és a laza homokszemcséket eltávolítsuk. A lú­gos kémhatású vakolatot szilárdítsuk meg. A repedéseket és a vakolat egyéb sérülé­seit kaparjuk ki, és gipszalapú tapasszal zárjuk el.

A festetlen gipsz- és anhidrithabarcs vakolatok a gépi vakolatok kivételével erősen szívó hatásúak és azokat enyves festékkel való festés előtt 1-2 %-os szappanoldattal, ill. timsóval ki kell egyenlíteni.

A régi enyves festék bevonatok lazák és porosak. A régi festékrétegre készített új bevonat feszültségeket okozna és leválna. Ezenkívül a piszoklerakódásokban megbúvó baktériumok és gombák a lakók egészségét veszélyeztetnék. A régi eny­ves festéket maradéktalanul le kell mosni. A vastag rétegeket előzetes benedvesítés után spatulával letoljuk. A lemosáshoz többnyire színeit keféket (lemosó kefe) használunk.

A bevonatrendszer felépítése: saját készítésű enyves festékkel:

• alapozó bevonat enyvoldattal, melybe 20-30 % kész enyves festéket keverünk;
• átvonó bevonat kész enyves festékkel.

A bevonatrendszer felépítése: mészfestés + enyves festés:

• alapozó bevonat mészfestéssel; b.) glettelés;
• szappanozás + timsózás;
• átvonó bevonat kész enyves festékkel.

A bevonatrendszer felépítése: gyári készítésű enyves festékkel:

• alapozó bevonat hígított enyves festékkel;
• 1-2 réteg átvonó bevonat hígítatlan enyves festékkel.

Az enyves festék felhordását a fény beesése felől kezdve mennyezetkefével vagy festőhengerrel végezzük.

A gyári kész enyves festékek

A készen kapható enyves festékek beltéri használatra alkalmas, törlés- és dörzsölésálló, lélegző, nagyon jól kötő enyves festékek. Minőségüket tekintve az ol­csó beltéri diszperziós festékekhez hasonlóak.

A gyárilag előállított kész enyves festékek a saját készítésű enyves festékek és a törlésálló diszperziós festékek között közbenső helyet foglalnak el. A kész enyves festékek enyv, kréta vagy színes pigmentek keverékei, leegyszerűsítik az elkészítést és kizárják a túlenyvezés lehetőségét. A felhasználásra kész enyves festékek mellett porkeverékek is léteznek, amelyek kötőanyag alapként száraz keményítő- vagy cellulózenyvet tartalmaznak. A fehér vagy színes száraz masszát vízbe kell áztatni, és egy meghatározott duzzadási és feltárási idő elteltével vízzel ecsetelhető állagúra le­het hígítani.

Beltéri falfestés mészfestékkel

A mészfesték bevonatok az enyves festékkel készített bevonatokhoz hasonlóan a szokásos bevonatokhoz tartoznak. Az előbbivel ellentétben azonban több tapasztalat szükséges ahhoz, hogy jól fedő, matt, festett felületeket kapjunk. Színezésre csak mésztűrő és fényálló pigmentek (elsősorban földpigmentek) alkalmasak, amelyeket csak kis mennyiségben (max. 10 %) lehet használni. Ebből következően sötét színár­nyalatokat mészfestési technikával nem lehet elérni.

A mészfesték felhordásakor át­tetsző, fedőképessége csak a száradási folyamat során alakul ki. A fedőerő és a ko­pásállóság lényegesen megnövekszik, ha sikerül a száradási időt késleltetni és az eközben végbemenő karbonátképződést lassítani (előzetes benedvesítés, festés ned­ves időjárás mellett). A mészfesték alapjául a festetlen mész-, mészcement és ce­menthabarcs vakolatok, a beton, valamint régi mészfesték bevonatok alkalmasak. A vakolatsérüléseket az alapozófestés után gipszalapú tapasszal vagy diszperziós glett-anyaggal lehet kitölteni.

Mészfestést használnak nedves lakóhelyiségek, konyha, fürdőszoba, pince, gará­zsok, templomok festésére.

A bevonatrendszer felépítése: 3 réteg mészfestékkel:

• alapozóréteg erősen hígított mészfestékkel (mésztejjel), a hígítás előtt max. 0,5 – 1 % lenolajkencét lehet adagolni;
• közbenső réteg színezett mészfestékkel;
• átvonó réteg színezett mészfestékkel.

Korongkefével vagy meszelőkefével keresztbe (először párhuzamosan egy irány­ba, majd rá merőlegesen) festünk. A festést a fény beesése felől kezdjük.

Beltéri falfestés diszperziós festékkel

A műanyag-diszperziós festékek minden igényt kielégítenek, amelyet ma egy tar­tós falfestéssel szemben támasztunk. Jó tapadási képességük van, kopásállók és víz­gőzáteresztők, kémiai és légköri hatásokkal szemben ellenállók. Vastag védőfilmet alkotnak. A diszperziós festékek sokféle alaphoz alkalmasak, elsősorban vakolat­hoz, durva falakhoz, betonhoz, építőlapokhoz és megfelelő előkezelés után fémek­hez is. A bevonatok az anyagtól függően sima vagy strukturált jellegűek.

A diszperziós festékek lendületes, folyamatos munkát kívánnak, mivel gyorsan megkötnek. A festést festőkefével vagy hengerrel végezzük, a szebb felületi struktú­ra miatt a hengert részesítsük előnyben. A felületek elkészítése előtt kis ecsettel tisz­tán dolgozzuk ki az éleket és a határoló szakaszokat.

Rusztikus (cuppantott) bevonat:

Vastag rétegű, vizes alapú habarcskeverék, amelynek alkalmazását belső felületek dekoratív, egyedi bevonásához alkalmazzuk.

A száraz anyagot vízben elkeverjük, 10 percig állni hagyjuk, hogy az anyag meg­duzzadjon, a végleges anyagsűrűséget további víz hozzáadásával állítjuk be. Egybe­függő, nagyobb felületeknél figyeljük a csomagoláson az anyag gyártásának soroza­tát, illetve dátumozását.

A felületek erősen rusztikus (cuppantott) megmunkálását igen régen és igen sok­féle anyaggal végezték. Megoldatlan probléma volt az egyedi anyagok kötésgyorsu­lása, más szóval a nyitott idő lerövidülése. A rusztikus vakolat nyitott ideje 4 óra, a legnagyobb cuppantott élmagasság elérheti a 1,5 – 2 cm-t is. Ez a felületképzési for­ma egyedi díszítési lehetőséget biztosít a felhasználó részére, mivel a felületképzés szerszámai korlátlanok. Így: szivacshenger, tengeri szivacs, rozsdamentes glettvas, spakli, kopott festőkefe és minden, ami a felületen megfelelő nyomot hagy maga után.

A bevonat felhasználási paramétere nagyban függ a felületen hagyott anyag kí­vánt mintázatától, illetve a díszített felület minőségétől. Igen gyenge minőségű bel­ső falfelületeket is át lehet alakítani megfelelő alapozással és a jól kiválasztott min­tázat alkalmazásával. A rusztikus felület száradás után diszperziós festékkel átvon­ható, színre festhető. Az anyag felépítése alkalmas az antikoláshoz szükséges bevo­nat képzésére is.

Diszperziós festékek színezése

A fehér diszperziós festékek színezése általában színező pasztákkal (pigment koncentrátumokkal) történik. A cellulózenyves színező paszták csak beltéri diszperziós falfestékekhez használhatók és maximum 5 % mennyiségben, tehát elsősorban pasz­tellszínekhez. Enyves festékekhez nagyobb mennyiségben is alkalmasak. A diszper­ziós színezők tulajdonképpen színes diszperziós falfestékek, amelyek magas kötőanyagtartalmuk miatt kültéri homlokzatfestékekhez is használhatók és nagyobb mennyiségben telítettebb színekhez is megfelelőek.

A különféle színkeverő gépeken univerzális színező pasztákkal történik a beltéri falfestékek színezése. Ezek általában kötőanyagmentes, glikolokat és nedvesítőszereket tartalmazó színező paszták, ame­lyeket lakkbenzines zománcfestékekhez és diszperziós festékekhez is lehet használni, de csak maximált mennyiségben.

A bevonatrendszer felépítése: 3 réteg diszperziós festékkel:

• alapozóréteg általában vizes diszperziós mélyalapozóval;
• első közbenső réteg, vízzel az ecsetelhetőségig hígítva;
• második közbenső réteg, színezve és csak kissé hígítva;
• átvonó réteg, színezve és csak kissé hígítva.

A bevonatrendszer felépítése: 2 réteg strukturált felületet adó, pasztaszerű, diszperziós festékkel:

• alapozóréteg általában vizes diszperziós mélyalapozóval;
• közbenső réteg, vízzel az ecsetelhetőségig hígítva;
• átvonó réteg, hígítatlanul, strukturált, hengerrel vagy ütögetőkefével készítve.

A bevonatrendszer felépítése: penészgátló diszperziós festékkel:

• alapozóréteg gombaölő vizes diszperziós mélyalapozóval;
• közbenső réteg, penészgátló diszperziós festékkel hígítva;
• átvonó réteg, penészgátló diszperziós festékkel hígítatlanul.

A bevonatrendszer felépítése: mészfesték + 2 réteg diszperziós festék:

• alapozóréteg mészfestéssel;
• impregnáló alapozás vizes diszperziós mélyalapozóval;
• közbenső réteg súrolásálló, selyemmatt diszperziós festékkel, kissé hígítva;
• átvonó réteg súrolásálló, selyemmatt diszperziós festékkel, hígítatlanul.

Beltéri falfestés oldószeres zománcfestékkel vagy olajfestékkel

A zománcfesték bevonatokat akkor alkalmazzuk, ha a festékbevonat különösen nagy terhelésnek van kitéve és a diszperziós festékkel készített bevonatok nem elég­ségesek. Néhány példa: nikotintól füstös falak és mennyezetek, erős, főleg zsír által okozott szennyeződések. A lakkfesték alapját mindig a bevonat speciális igénybevéte­le szerint válasszuk ki. Nem minden oldószeres zománcfesték alkalmas minden célra. A klórkaucsuk pl. kitűnő védelmet nyújt nedves helyiségekben és laboratóriumokban, ugyanakkor mészárszékekben, vágóhidakon az ilyen alapú festék felhasználásával ké­szített bevonatok hamar tönkremennének.

Az elszappanosítható kötőanyagú alkid műgyantát tartalmazó zománcfestékeket és az olajfestékeket ne használjuk 1 évesnél frissebb vakolatokon, vagy ha igen, akkor valamilyen előkezeléssel meg kell szüntetni a felület lúgos kémhatását.

Néhány alkalmazási példa:

A bevonatrendszer felépítése matt alkidgyantás zománcfestékkel: (például: füstös, nikotin lerakódásos vendéglátóipari helyiségek)

• a felület alapos tisztítása;
• a vakolatjavítása, simítása gipszalapú vagy diszperziós glettanyaggal;
• előbevonat matt alkid-zománcfestékkel, ecsetelhetőségig hígítva lakkbenzinnel;
• átvonó bevonat matt alkid-zománcfestékkel, hígítás nélkül.

A bevonatrendszer felépítése selyemfényű olaj festékkel: (például: lépcsőházi mosható olajlábazatok)

• a vakolat javítása gipszalapú vagy diszperziós glettanyaggal;
• beeresztés lenolajos vagy lenkencés beeresztővel;
• közbenső bevonat selyemfényű olajfestékkel, hígítva;
• átvonó bevonat selyemfényű olajfestékkel, hígítás nélkül.

A bevonatrendszer felépítése epoxi-bevonóanyaggal: (például: vágóhidak, ahol állati zsiradékok lerakódása valószínű)

• mész-, mészcement- és cementhabarcs vakolatok alapos tisztítása;
• alapozó bevonat, epoxi-alapozófestékkel;
• vakolat-javítás epoxitapasszal;
• közbenső bevonat színes epoxi-bevonóanyaggal;
• átvonó bevonat színes epoxi-bevonóanyaggal.

A bevonatrendszer felépítése vinilkopolimer festékkel (klórkaucsukhoz hasonló): (például: laboratórium, ahol vegyszerek lehetnek szennyező hatásúak)

• mész-, mészcement- és cementhabarcs vakolatok alapos tisztítása;
• vakolatjavítása cement-alapú tapasszal;
• első közbenső bevonat vinilkopolimer kötőanyagú festékkel, erősen hígítva;
• második közbenső bevonat vinilkopolimer kötőanyagú festékkel, hígítva;
• átvonó bevonat vinilkopolimer kötőanyagú festékkel, hígítás nélkül.

Figyelem! 10 elkerülendő dolog falfestéskor>>

A különféle falfestések (enyves festés, mészfestés, diszperziós festés, festés zo­máncfestékkel) különféle előkezelést igényelnek a felület fajtájától és állapotától (friss vagy régi) függően. Különösen problémás a beton és a cementhabarcs vakolat festése, mert a szerves bevonóanyagok és a beton határfelületén olyan nagy a polari­tás különbség, hogy bármilyen jó tapadású bevonatot is leszoríthat a betonfelület fe­lől érkező víz. Ezeknél a felületeknél építészeti megoldásokkal ki kell küszöbölni a ne­gatív oldalról érkező vizet.

A túlságosan porózus, szívó felületek a falfesték kötőanya­gát, oldószerét vagy diszperziós folyadékát magukba szívják, a bevonatképzést hátrá­nyosan befolyásolják, foltosodást okoznak. Ezeket a felületeket impregnálni kell a po­rozitás csökkentése érdekében. Az enyves festékek bizonyos fajtái lúgos felületeken elbomlanak, ezért a festést megelőzően a felület bázikusságát meg kell szüntetni. A falfelületek előkezelése a lúgos kémhatás megszüntetésére és/vagy a porozitás csökkentésére irányul.

Az előkezelés módjai

Fluátozás

Kiváló pórustömítést biztosító művelet mész- és cementhabarcs vakolatokon és betonfelületeken. A fluátozás során kovafolysavval (hidrogén-szilikofluorid) vagy in­kább vízoldható fémsóival (pl. magnézium-szilikoíluorid) kezelik a vakolat- és beton­felületeket.

Fluátozással a pórusok szűkítése mellett, a meglevő kivirágzások és gom­básodások is megszüntethetők és a kalcium-hidroxid átalakításával a felület lúgossága is csökken. A felületeket általában egyszer-kétszer kell bekenni. Az alap csak ak­kor közömbös, ha szén-dioxid már nem keletkezik (nincs pezsgés). A nem reagált fluátmaradványokat vízzel mossuk le.

Szappanozás + timsózás

A cement-, gipsz- és mészhabarcs felületek jól tömíthetők és egyben víztaszítóvá te­hetők káliszappanos kezeléssel. A káliszappan a mésszel vízben oldhatatlan kalcium-szappant eredményez, csökkenti a felület szívóképességét és bázikus kémhatását. Az önmagában is alkalmazható timsózás, a szappanozást követően vízben oldható alumíniumszappanok képzésével fokozza a szappanozás hatását.

A szappanoldat készítés

10 liter vízhez 1,5 kg káliszappant adunk úgy, hogy előzetesen 2-3 liter forró vízben a pépszerű kenőszappant feltörjük és csomómentesre keverjük, majd a maradék víz­zel felhígítjuk, majd 1 mm-es szűrőszitán átszűrjük.

A timsóoldat készítése

A darabos timsót védőszemüveget használva kalapáccsal borsó nagyságúra összetörjük. 1 kg timsóból 7-7,5 liter timsóoldatot lehet készíteni úgy, hogy a szük­séges mennyiségű timsót zománcozott fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy 4-5 cm-el ellepje. Majd addig forraljuk, míg a timsó teljesen fel nem oldódik, ezt követően a maradék vízzel teljes térfogatra hígítjuk.

A timsó savas kémhatású, ezért felhordása során gondoskodni kell a bőr (munka­ruha, kesztyű) és a szem védelméről.

Felület előkészítés

A festetlen mész-, mészcement- és cementhabarcs vakolatokat fa simítólappal dör­zsöljük le a felületük lesimítása és a laza homokszemcsék eltávolítása érdekében. A lú­gos kémhatású vakolatot fluáttal közömbösítjük, a homokoldó vakolatot szilárdítsuk meg.

Erre a célra vizes diszperziós impregnáló mélyalapozót is használhatunk. A repe­déseket és a vakolat egyéb sérüléseit kaparjuk ki és gipsz vagy diszperziós alapú glettel zárjuk el. Szórható glettekkel rendkívül gyorsan végezhető a glettelés, a glettet géppel felszórjuk a falra, majd glettvassal elsimítjuk, vagy strukturált felületet is képezhetünk.

Foltkezelő szer

A hidraulikus kötőelemek és különleges adalékok alapján készített anyag használ­ható régi felületeken, beázások, foltok, nikotin megszüntetésénél, kormos felület, ré­gi mintás hengerek nyomának eltüntetésénél, minden olyan felületen, amelyet a disz­perziós bevonat önállóan nem tud elfedni (kémiai reakció).

A foltosodás, elszíneződés általában régi felületeken jelenik meg. A foltkezelő szer felhasználása előtt a felületet le kell kaparni, takarítani. A felhordást az elszíne­ződött, foltos felület elszíneződésének mértéktől függően egy-két rétegben ecsettel vagy teddy-hengerrel kell végezni, lehetőleg hígítás nélkül. A foltkezelő szer haszná­latánál nagyon fontos a rétegek felhordása közötti teljes száradás.

Ha ezt elmulaszt­juk, és nyers állapotban hordjuk fel a rétegeket, akkor a kezelt folt anyaga visszaol­dódik. Előírás szerinti használat esetén a kiégett, kormos felületek kétszeri bevonás és két diszperziós festékbevonat után teljesen kitisztulnak. A szer erősen alkáli, így felhordás közben fokozottan gondoskodni kell a megfelelő munkavédelmi előírások betartásáról. Csak belső használatra alkalmas.

Zsákos száraz glettanyag

A száraz glettanyagot vízben elnyeletve állandó keverés mellett keverjük a felve­vőképesség határáig. Pihentetjük 20-25 percig, majd újra megkeverjük, és víz újbóli hozzáadásával állítjuk be a felhordási vastagságot. Az így elkészített glettanyag nyitott ideje 24 óra. A kész anyagot az előkészített felületre rozsdamentes glettvassal, spaklival hordjuk fel.

Az így előkészített glettelt, csiszolt felület nagy fehérséggel rendelkezik, ami a to­vábbi felületképzésnél, színek tiszta felvitelénél igen sok előnnyel rendelkezik. A száraz zsákos glettek felhordása után a felületek enyhén szívó tulajdonságúak, így az első diszperziós bevonatot hígított állapotban, impregnáló anyagként is kell ke­zelnünk. Az így előkészített felületet a felhordás módjától függően igen finom eloszlá­sú felületet képez.

Előkevert glett

Műgyanták vizes diszperziója alapján készített glettanyag, amely beltéri felületek glettelésére alkalmas. Kitűnően tapad minden ásványi alapra, rugalmas könnyen fel­hordható, jól simuló és száradás után könnyen csiszolható felületet képez.

A szívó felületet diszperziós mélyalapozóval készítjük elő. A glettet rozsdamentes glettvassal, spaklival hordjuk fel. A glett alkalmas gépi felhordásra is, amit a felszórás után (AIRLESS) 40-60 cm-es rozsdamentes glettvassal simítunk. Igen gazdaságos az anyag felhordása, nagyobb anyagvastagságban sem apad vissza, így a leggyengébb mi­nőségű felület is megfelelően készíthető el két réteggel.

A glettelés után célszerű ismételten impregnálni a felületet. Ez különösen fontos a mattnál fényesebb (selyemmatt, selyemfényű) bevonatot adó falfestékeknél, hogy a felület ne legyen foltos. A festetlen gipsz- és anhidrithabarcs vakolatok és a gipszkarton lemezeket elő­ször gipszalapú vagy diszperziós glettanyagokkal javítsuk ki, ezután vizes diszper­ziós (vagy oldószeres) mélyalapozóval impregnáljuk. A nem szívó gépi vakolatok esetén mélyalapozás nem szükséges, hígított diszperziós falfestékkel végzett alapo­zás is elegendő.

A festetlen mészhomoktéglát, téglát, azbesztlemezeket előzetesen vizes diszper­ziós impregnáló mélyalapozóval vagy oldószer tartalmú alapozófestékkel (mélyalapozóval) kezeljük. A belső tereken alkalmazott betont először tisztítsuk meg az elválasztó szer marad­ványaitól, azután a sérüléseket zárjuk el cement- vagy gipszalapú tapasszal. Ezután következik a vizes diszperziós impregnáló mélyalapozóval való festés.

Festés előtt a vakolt falfelületeket meg kell vizsgálni, mivel a falfelület minősége döntően befolyásolja a kész munka minőségét. Olyan hiányosságok esetén, amelyet a festő a saját eszközeivel nem tud megszüntetni, a megbízó figyelmét erre fel kell hív­ni vagy a munkát meg kell tagadni.

Alapfelület vizsgálatok

Szemrevételezés

A leváló felső rétegek, a kivirágzások, a gombásodások, a foltok és a repedések a vakolat felületének beható megfigyelésével megállapíthatók. A leváló vakolatokat le kell verni és újra kell vakolni. A vakolat színéből a nedvességtartalomra lehet követ­keztetni, de tapintással is érezhető, mivel a nedves felületek hidegebbek.

A vakolat magas nedvességtartalma sok probléma forrása lehet. Ha nedves vakolatot lefestünk, a páraleadó képességét csökkentjük, a vakolatszilárdulás késik és káros sókivirágzások léphetnek fel. Csak teljesen kiszáradt vakolatra lehet festeni vagy tapétázni.

A síkbeli eltérés vizsgálat

A vizsgálathoz 3 m-es egyenes léc, vonalzó és mérőeszköz szükséges. A sík felü­letek eltérése 3 m hosszúságban bármely irányba ± 0,3 cm-nél nagyobb nem lehet, mert ettől nagyobb eltérés gletteléssel nem, csak kőművesmunkával korrigálható. A sarkok, élek eltérése a függőlegestől és a vízszintestől 1 méteren belül ±1 mm le­het.

Szívóképesség-vizsgálat

A vízzel való egyszerű beecsetelés megmutatja, hogy a felület szívóképessége egyenletes vagy egyenlőtlen-e. A vakolat benedvesítésekor a száraz állapotban nem felismerhető finom hajszálrepedések is világosan megmutatkoznak.

Szilárdságvizsgálat

A kaparási és dörzsölési próbával a szilárdság pontosan meghatározható, gyak­ran már a kézfejjel való puszta megérintés is elegendő ahhoz, hogy a vakolat lepergését meghatározzuk. A laza és üregesen elhelyezkedő vakolatrészeket pl. a spatula nyelével kopogtatva lehet felismerni.

Lúgossági vizsgálat

A vakolat lúgosságát fenolftalein-oldat falazatra cseppentésével, elszíneződésé­vel (lilásvörös = erősen lúgos, halvány rózsaszín = gyengén lúgos) és annak gyorsa­ságának megfigyelésével vizsgáljuk. Amennyiben az ásványi alapok lúgos kémha­tást mutatnak (meszes vakolatok általában 1 évig, cementvakolatok 2 évig), azokat nem lehet szappanosítható festékkel festeni.

További tanácsok:

Részletesebb ötletek vakolathibák javításához >>