Fürdő

Nézzük át a szaniterek anyagait, hogy könnyebben dönthessünk

Vajon az üveg vagy a műanyag alkalmasabb a zuhanykabin kialakításához? Miben különbözik egy zománcozott acél és egy szaniter-akril fürdőkád? Az új mosdókagyló vajon nemesacélból, kerámiából vagy gránitból készüljön? Az alábbiakban az alapanyagok rövid bemutatásával szeretnénk megkönnyíteni a választást.

Akril kád

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát – tartja a közmondás, amely a fürdőszoba esetében is igaz. A kényelem, a méret, a forma­tervezés, a színek és az árak mellett az alapanyag is döntő szempont kell hogy legyen választásunknál. A mosdó­kagyló számos anyagból készülhet, például zomán­cozott nemesacélból, akrilból vagy akár kvarilból (akril és kvarc keveréke).

A legkeményebb anyag a kád felületén

A zománcozott acélt olyan nyersanyagokból állítják elő, melyek a természetben szinte korlátlanul rendelkezésre állnak. A zománcréteggel bevont acél strapabíró, stabil és ellenáll a fürdéshez használt kemiká­liáknak és kozmetikumoknak, így érthető, hogy van olyan gyártó, amelyik 30 év garanciát vállal a fürdőkádjáért.

A sima felületen a baktériu­mok nem tapadnak meg, és nem alakulnak ki apró repedések sem, amelyekben a szennyező anyagok megbújhatnak. Az üres kád felületét tapintásra általában hidegnek érezzük, ha azonban vizet engedünk bele, az anyag azonnal felveszi a folyadék hőmérsékletét. Fürdés után elegendő, ha forró vízzel körbe­zuhanyozzuk a kádat, majd hagyjuk megszáradni.

A formatervezők kedvence

A szaniter-akril nemes, hőre lágyuló műanyag. Egy szaniter-akrilból készült fürdőkád kb. harmad akkora súlyú, mint az ugyanakkora méretű, zománcréteggel borított acél. Ez jelentős mértékben megkönnyíti a szállítását és a beépítését is. A kerámiával és az acéllal ellentétben ez a mindennek ellenálló anyag könnyen alakítható. Ezért néhány kitűnő designer egyedi formatervezésű kádakat álmodott meg szaniter-akrilból.

A bőrbarát szaniter-akril további előnye a jó hőtároló képesség, a sima és zárt felület, ami higiéniai okokból is előnyös, taszítja a szennyező­dést és a baktériumokat, így könnyen tisztítható. Ez az anyag szinte korlátlan élettartamot garantál. A gyártó szerint a szaniter-akrilból készült kádon a napi használat akár 110 évig sem hagy látható nyomot.

Az egyik gyártó az akrilt és a kvarcot ötvözve előállította a kvaril nevű anyagot, amely homogén, színezett és nem kell védőréteggel bevonni. Az ebből készült kád erős, mégsem nehéz jól ellenáll a karcolásnak és az ütésnek, valamint könnyen ápolható és tisztítható. További előnye, hogy elnyeli a hangot, és kellemesen meleg. A gyártók általában öt év garanciát vállalnak a szaniter-kvarilból készült kádakra, az elhasznált szanitereket pedig vissza­veszik, hiszen a kvaril újra felhasználható.

Üveg vagy műanyag?

A zuhanykabin-tulajdonosok többségét zavarja az üvegre lerakódó vízkő és szappan­maradvány, ezért minden tusolás után megtisztítják az üveget. Másik részük a folyamatos tisztogatást terhesnek találja, és az üvegre száradt cseppek zavarják a szépérzékét. A megfelelő zuhanykabin a kád köré húzható válaszfal kiválasztásánál a méret, a forma, a design és a színek mellett az alapanyag és a tisztíthatóság is döntő szerepet játszik.

Az elegáns üveg

Napjainkban egyre közkedvel­tebbek a biztonsági üvegből készült válaszfalak. Nem hagyományos vagy ragasztott ablaküvegről, hanem 6-8 mm vastag, csiszolt élű biztonsági üvegről van szó. Ez a 700 °C-on edzett üveg törés esetén apró, tompa élű darabokra hullik szét, így megakadályozza, hogy az éles üvegszilánkok sérüléseket okozzanak. Az üveg higiénikus, kemény, ellenáll a karcolásnak és a korróziónak, formatartó, hosszú élettartamú és újra felhasználható.

Íves kialakítá­sú zuhanykabin

Az íves kialakítá­sú zuhanykabin tolóajtaja az ajtó­sínben könnye­dén csúsztatható oldalra.

A zuhanykabinok fehér vagy bronzszínű, mintás üveggel kaphatók, melyen a vízcseppek szinte észrevétlenek maradnak. A válaszfalak áttetsző fehér, zöld, szürke és bronzszínben, különféle mintázattal kaphatók.

A vízkőnek, szennyeződésnek nincs esélye

Az üveget tisztíthatjuk speciális tisztítószerrel, de választhatunk környezetbarát megoldást is, amikor a meleg vízbe egy kis spirituszt és mosogatószert keverünk. A gyártók egy része speciális tisztító-szetteket is kínál. A tisztítás során az üveget védőréteggel vonjuk be, így a szennyeződések és a vízkő nem tapad meg a felületén.

Zuhanyzókabin

A speciális védőréteggel bevont üveglap is könnyebben tisztán tartható, a víz lepereg róla, és a szennyező anyagok, a vízkő sem hagy rajta nyomot. Ha speciális védőréteggel bevont üveget szeretnénk, további ezreket kell áldoznunk erre a célra.

Könnyű műanyag

A műanyag, polisztirol vagy akril válaszfalak kevésbé elegánsak, mint a hagyományos üvegfal, de kevesebbet is kell rá áldoznunk. Mivel a műanyag sokkal kevésbé súlyos, ezért könnyen szállítható és beépíthető. Az akril nagyon könnyű, ezért alkalmas a keret nélküli, nagy kilengésű ajtók készítésére is. A műanyag lapot gyakran díszítik különböző méretű vízcsepp-mintával, így a valódi vízcseppek nem annyira feltű­nőek. Ha a műanyagot nem tisztítjuk, a gyakori zuhanyo­zástól tejfehér és csúnya lesz. A műanyagon a karcolás és az agresszív tisztítószerek könnyen nyomot hagynak, és nehezebben is tisztítható, mint a hagyományos üveg.

Minél kevesebb, annál jobb – tartja a mondás, tehát a legegyszerűbb tartószerke­zetek a legnépszerűbbek. Nagyon elegánsak a keret nélküli lapok, melyek nagyon könnyen tisztíthatók; emellett a könnyű, ám stabil és korróziómentes alumínium­profilok is elterjedtek. Ha az alumínium felülete krómozott, ugyanolyan hosszú az élettartama, mint a csap­telepeké. A profilok és vasalások kaphatók ezüst, arany, bronz, valamint különféle szaniter-színekben.

Játékos tervezés

Mosdókád:

  • zománcréteggel bevont acél vagy akril;
  • szögletes, negyedkör vagy kerek forma;
  • önálló vagy beépített;
  • osztott belső tér;
  • zuhanykabin alapterülete;
  • kétszemélyes kád esetében a csaptelep, a le- és átfolyó elhelyezése középen;
  • különlegességek: masszázskád, szauna, gőzfürdő, szolárium, tornasarok.

Zuhanytálca

  • zománcréteggel bevont acél vagy akril;
  • méret, forma, színek.

Zuhanykabin, válaszfal

  • hagyományos vagy biztonsági üveg;
  • alumínium keret, eloxált, védőréteggel bevont;
  • negyed-, fél- vagy teljes kör alakú alaprajz;
  • toló-, forgó-, nyitható, spaletta, csúsztatható harmonika ­vagy csapóajtó; belépés oldalról, elölről vagy a sarokról.

Az ajtók kialakítása

A rendelkezésre álló hely nagy­ságától függően választhatunk a hagyományos, a sarok-, a forgó-, a fordítható, a szárnyas, a csapó- és a toló­ajtó között. A zuhanykabint mindenképpen úgy célszerű kialakítani, hogy az idősebbek vagy esetleg a túlsúlyosak is nagyobb nehézségek nélkül meg tudják közelíteni. További követelmény, hogy az ajtó gond nélkül nyitható legyen, anélkül, hogy a helyi­ségből túl nagy helyet foglalna el. Néhány modell – elsősor­ban a drágább változatok – elemei leakaszthatóak, így kívül-belül könnyedén tisztíthatóak.

Mosdókagylók

Napjainkban az egyszerű formák divatosak, melyek hagyják az anyag szépségét érvényesülni. A kerámiát természetes alapanyagokból – kaolinból, agyagból, földpátból és kvarcból – állítják elő. A kiégetés hőfoka, a kerámia, illetve a csillogó védőréteg vastagsága gyártónként különböző. A kerámia mosdó­kagyló karcolás- és súrolás­tűrő, nem érzékeny a háztartási tisztítószerekre, és hosszú élettartamú. Felülete taszítja a szennyeződéseket, hígított ecettel könnyedén megtisztítható.

Kagyló

Óvatosan bánjunk a fluortartalmú szerekkel, melyeket a rozsda­ölő készítmények, illetve a fogkrémek tartalmaznak. Ezeket azonnal távolítsuk el a mosdókagylóról, mert maradandó nyomot hagyhatnak. Egyre közkedveltebbek a nemesacél réteggel bevont, csillogó vagy matt mosdó­kagylók, melyek tartósságuk­kal és hosszú élettartamukkal tűnnek ki. Legjobb, ha használat után a mosdó felületét száraz ruhával áttöröljük. Mosdókagylóik formatervezésénél a gyártók általában visszafogottságra és funkcionalitásra törekednek.

Mosdó

Üveg és zománc

Az üveg-zománcréteggel bevont acélfelületen még egy tompa kalapáccsal mért ütés sem tud kárt okozni. Az acél és az üveg házasításával előállított anyag nagyon könnyen alakítható, A vékony üvegzománc 830 °C-on vegyül az acéllal, s így alakul ki ez a rendkívül ellenálló anyag, amelyből általában élénk színű mosdó­kagylókat készítenek.

Hangsúlyozott egyszerűség

A tükörsima felületű üvegből készített mosdókagyló elegáns, ütésálló és jól bírja a hőmér­séklet ingadozásait. Ahogy a fürdőkádválaszfalak esetében, a mosdókagylóknál is tompára csiszolt élű, biztonsági üveget használnak.Vízzel és szarvas­bőr törlőkendővel könnyedén tisztítható, az intenzív háztartási tisztítószerek használata azonban nem ajánlott.

A kristály- vagy ólom­kristályüvegből átlátszó vagy matt felületű mosdókagylókat készítenek, melyek különböző színekben, különböző átmérőjű és mélységű változatban, különféle díszítő­elemekkel kaphatók. A fúvott üveg felülete rendkívül stabil, a mosdókagyló 70 °C-ig hőálló. Használat után tegyünk egy kevés mosogató- vagy tisztítószert egy .puha törlő­ruhára, és a mosdókagylót törölgessük ki, majd hideg vízzel zuhanyozzuk le. Soha ne használjunk homoktartal­mú súrolószert vagy savas tisztítószereket. A vízkövet egy kevés háztartási ecettel távolítsuk el.

A kő a mosdónak egyedi jelleget kölcsönöz

Mosdókagylót nagyon ritkán készítenek gránitból. Mivel a gránit természetes anyag, minden mosdókagyló egy picit más.Van olyan gyártó, amelyik a különösen kemény, kínai gránitot használja, s a mosdókagylót kézi munkával vési ki a kőből. A mosdó­kagyló felülete a külső-és a belső felületének polírozása után válik selymes fényűvé. Legjobb, ha speciális tisztító­szereket használunk – a ter­méskő tisztításához, fényezéséhez és folteltávolításhoz alkalmas szett a szaküzletekben kapható.

Konyhából a fürdőszobába

A terméskő és akril kombinációjával előállított corian sokak számára ismerős, hiszen a konyhai munkalapok készítésére is használják. Egyre gyakrabban találkozhatunk azonban a coriannal a fürdőszobában is: ebből készül az alsó szekrénykébe épített mosdókagyló, vagy a különféle színekben kapható fürdőkád, illetve zuhanyzó. Ez az erős anyag hő alatt for­málható, ezért könnyen megmunkálható. Különféle színekben, pettyezett mintázatban kapható, és könnyen tisztítható.