ISPO gyártmányok
A nemes vakolatot több mint három évtizede csúcsminőségben gyártó ISPO cég az európai építőanyag piacon az elsők között áll termékeivel, amelyek mára több tízmillió négyzetméternyi házfelületet változtattak meg és „öltöztettek” fel. Az ISPO cég elsősorban a fokozott hő védelmet szem előtt tartó termékeinek köszönhetően került az elsők közé a hasonló termékeket gyártó cégek sorában. Termékeik sora – a termékcsoportok tekintetében – bizonyos értelemben szűkebb skálát ölel fel.
A szűkebb termékskálán belül azonban óriási a vakolat-, ül. színező fajták, valamint a kiegészítő rendszertermékek választéka. A nemes vakolatoknak mint felületi rétegtermékeknek és/vagy a színezőknek egy-egy fajtájához további 2001 szín választható. A teljes színválaszték félszázezren felül van. A számokból látható óriási választékból való kiszolgálás elképzelhetetlen a számítógépek kiegészítő munkája nélkül.
Az ISPO cég képviseleteként Magyarországon az ISPO – Dekorputz Kft 1991 óta működik. A rendelkezésre álló termékrendszerek:
- homlokzati nemes vakolatok;
- teljes hőszigetelő rendszerek;
- könnyű vakolatok (színes);
- felületi (vékony) bevonatok;
- felületi tapaszok;
- falkonzerválók;
- hidrofóbizálók;
- színezők;
- homlokzati tisztítószerek.
Itt említjük meg – nem utolsósorban – a homlokzati számítógépes színtervezést, mint szolgáltatást.
Ragasztók
E ragasztók a teljes homlokzati hőszigetelő rendszerekhez tartozó termékként egyéb helyeken (pl. belső hőszigeteléseknél) csak ragasztóként használhatók.
ISPO-01 ragasztó
A homlokzati hőszigetelés ragasztójaként és felületi kötőhabarcsként alkalmazott anyag több tízmillió m2-en való felhasználása tanúsítja a kiváló minőséget, ahol:
- Nedvesség a talajban
- Vízszigetelés szakszerűen
- A bitumen, mint vízszigetelő anyag
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- a durvább és a finomabb szemcsék megfelelő aránya gondoskodik a tökéletes együttdolgozásról;
- az optimális szemcseeloszlásnak köszönhetően a zsugorodás rendkívül csekély (csak 0,8 mm/m), így a szilárdulás repedésmentes;
- a különleges könnyű adalékok hatékonyságot és kitűnő feldolgozást tesznek lehetővé;
- felületi hordozórétegként az érdes felület többletbiztonságot nyújt a fedővakolatnak a hőmérsékletváltozás okozta alakváltozásokkal szemben.
A portlandcement, mészhidrát, tiszta ásványi adalékok és egyéb speciális anyagok keverékéből készülő ISPO-01 homlokzati ragasztó mint szárazhabarcs alkalmas:
- homlokzati szigetelőanyagok felragasztására, a fogadó fal felületének kiegyenlítésére;
- a háló beágyazására, és a glettelt felületi réteg terheinek hordására, és mechanikai rétegként az épület, ill. a hőszigetelés külső határoló és páraáteresztő védelmére;
- hibás falhézagok és repedések javítására, spatulázására.
Az ISPO-01 ragasztó szárazhabarcs előkészítésekor:
- egy zsák (25 kg) kötőhabarcshoz kb. 6 liter vizet kell adagolni;
- keverhető kézzel, ládában; fúrószárral, kis edényben; esetleg kis teljesítményű habarcskeverő géppel;
- a felhasználásra kész ragasztóhabarcs konzisztenciája megfelelő mennyiségű víz adagolásával állítható be.
Feldolgozás előtt a ragasztási felületet mint fogadó alapot (tégla, beton, könnyűbeton, sejtbeton, kő- vagy vegyes fal) ellenőrizni kell, hogy a felületi síkja megegyezik-e a homlokzati rendszerrel;
- a felület megfelelően nedvszívó-e;
- a felület pormentes-e.
Az erősen nedvszívó felületeket elő-nedvesítéssel jól elő kell készíteni. A ragasztás előtt gúzolás nem szükséges. A hőszigetelő lemezek ragasztási felülete legalább 60%-ban ragasztóval fedett legyen.
A háló beágyazásához a habarcsot kézzel vagy géppel kell felhordani, legalább 3 mm-es vastagságban úgy, hogy a hálót teljesen be lehessen ágyazni a ragasztórétegbe. Anyagszükséglet: ragasztáshoz 3 kg/m2, háló beágyazásához 3-4 kg/m2
Burkolati vakolatok
A homlokzati hőszigetelő rendszer burkolati vakolata a hőszigetelés feletti köpenyrétegként, teherviselőként működik, és jól ellenáll a mechanikai igénybevételeknek is. E termékcsoportba tartozik a ragasztóként már ismertetett ISPO-01 és az SL 540 burkolati vakolat, amelynek funkciója azonos a beágyazó masszaként (is) ismertetett anyagokéval.
ISPO SL 540 könnyűvakolat
A tiszta ásványi alapanyagokból készülő cement-mész kötőanyagú alap-vakolati szárazvakolat számos területen igen hatékonyan alkalmazható:
- hőszigetelő rendszerek burkolati és beágyazó vakolataként;
- régi vakolatok felújításához;
- vékony vakolatként;
- egyenlőtlen felületek előkészítésére és javítására.
A megszilárdult vakolat testsűrűsége 1,2 kg/dm3; a tapadó szilárdsága 1,2 N/ mm2, a nyomószilárdsága 2,5 N/mm2. Az ISPO SL 540 rétegvakolat csak jól tapadó és pormentes, stabil felületen időtálló. Használható mindenfajta ásványi, megfelelően nedvszívó és tartós alapra, pl. tégla-, beton-, vagy egyéb mész-cement kötőanyagú vakolatra, kőporos és régi nemes vakolatra stb. Az erősen nedvszívó alapokat vagy elő kell nedvesíteni, vagy ISPO GRUNDIX-szal kell alapozni, ül. előkezelni.
Ez utóbbi főként régi vakolatok repedéseinek ékszerű javításánál használható igen előnyösen. A diszperziós felületek alá, valamint műgyanta kötésű vakolatoknál a tapadás elősegítésére ISPO vakolatalappal kell a felületet ellátni. Keverésnél egy 20 kg-os zsák tartalmához 6-7 liter vizet adagolva állítják be a bedolgozáshoz megfelelő konzisztenciát. A keveréket 4 órán belül be kell dolgozni. Felhordható bármilyen vakológéppel vagy kézi fogas felhúzóval.
Az ISPO SL 54-es szárazhabarcs felhordásánál teljes hőszigetelő rendszer esetén 5.. .10 mm-es vastagságot kell kialakítani, a 6-8 mm az optimális vastagság. Vékonyvakolatként, mint alapvakolatot, legalább 5 mm vastagságban kell felhordani. 15 mm feletti vastagság esetén a habarcsot legalább két rétegben kell felhordani. A felület eldolgozását a fedővakolattal szemben támasztott igény határozza meg.
Nemes vakolatok
Az ISPO által kevert ásványi alapanyagú nemes vakolatok kötőanyagai eltérőek, adalékuk közel azonos, színválasztékuk 2001, amelyekből színkártya alapján lehet választani.
ISPO nemesvakolat-plusz
A kiváló, ásványi kötőanyagú, kézi feldolgozásra alkalmas szárazhabarcs megnövelt ellenálló képessége miatt agresszív környezeti hatások esetén is jól beválik, készíthetők szórt vagy dörzsölt felülettel. Klasszikus homlokzatalakításhoz, valamint belsőépítészeti felületi bevonatként is alkalmazzák.
Az ISPO ásványi kötőanyagú nemes vakolat kötőanyaga fehér portlandcement és mész, adaléka osztályozott kvarcbázisú zúzalék és egyéb, speciális anyagok keveréke. 30 kg-os zsákokban csomagolva kerül forgalomba. Szakszerű bedolgozás esetén a megfelelő kötőanyag és az osztályozott szemszerkezet kiváló felületi struktúrát eredményezhet.
A bedolgozástól függően az ISPO nemesvakolat-plusz:
- megfelelő gépi vagy segédeszközzel rusztikus, szórt;
- kézi feldolgozás esetén dörzsölt felület kialakítására alkalmas.
A felhordott és kiszáradt nemes vakolati réteg jól ellenáll az időjárásnak és páraáteresztő képessége is kiváló. Jól használható minden olyan szilárd és tartós alapra, alapvakolatra, amelynek felülete hidrofóbizáló felülettel ellátott, és megfelelően előkészített a nemes vakolat fogadására.
A felület előkészítése:
- az alapvakolat tapadóképességét ellenőrizni kell, hogy van-e elegendő és jó minőségű felület a nemesvakolat hordására. A felületen IS-POTEX ST mélyalapozóval tapa-dóhidat kell készíteni:
- betonfelületek esetén a kiálló vagy a felületen látható acélbetéteket korrózió elleni védelemmel kell ellátni, az esetlegesen fennmaradó zsaluzó olajat el kell távolítani. A hullámosságokat, hiányokat ISPO-TON beton spatula habarccsal ki kell javítani, végül az egész felületet ISPOTEX ST mélyalapozóval át kell kenni;
- régi, vakolt felületek repedéseit és hiányosságait ISPO spatula habarccsal át kell javítani, az utólagos vakolatokat ISPO fluáttal át kell kenni. Egy nappal a nemes vakolati munka megkezdése előtt az egész felületet mélyalapozóval kell kezelni.
Feldolgozáskor egy 30 kg-os szárazvakolathoz 5,5-6 liter vizet kell keverni kézzel, ládában, vagy géppel. A felhordás egyenletesen, kenéssel vagy szórással végezhető olyan sűrűségűre kevert anyagból, amelyen a felületi struktúra megfelelően kialakítható.
A háromféle, 2 mm-es finomszemcsés, 3 mm-es középszemcsés, valamint 5 mm-es nagyszemcsés szerkezetű anyag a legnagyobb szemcsenagyságnak megfelelő vastagságban hordható fel. A finomszemcsés anyag szórt és dörzsölt, a középszemcsés dörzsölt, a nagyszemcsés pedig dörzsölt és kapart felületek kialakításához használható.
Anyagszükséglet:
- mm-es vastagsághoz: 3-3.5 kg/m2
- mm-es vastagsághoz: 4-4.5 kg/m2 5 mm-es vastagsághoz: 6-6.5 kg/m2
ISPO műgyanta kötésű dörzsölt nemes vakolat
A műgyanta kötőanyagú dörzsölt nemes vakolat előre keverten, 25 kg-os műanyag vödrökben kerül forgalomba. Elsősorban a fokozottan ellenálló hőszigetelési rendszerek fedő bevonataként használják.
A készre kevert nemes vakolat kötőanyaga akrilgyanta, adaléka osztályozott kvarcbázisú zúzalék, valamint egyéb speciális anyagok, amelyek megadják az eredeti fehér színt. Ez az Eurocolor 2001 rendszerből választott színűre a gyári csomagoláskor, a megrendelő igénye szerint át-színeztethető.
Az ISPO nemes vakolat épületek külső és belső felületeinek dörzsölt fedőrétegeként, 3…3,5 mm-es vastagságban készíthető. A felület előkészítése azonos az ISPO ásványi szárazhabarcs ismertetésekor elmondottakkal, azzal a kiegészítéssel, hogy a fogadó felületen ISPOTEX ST mélyalapozóval tapadó hidat kell felhordani. A műanyag bázisú dörzsvakolat előnye az, hogy B 1 tűzveszélyességi besorolásának köszönhetően széleskörűen alkalmazható. Az előre csomagolt és kevert nemes vakolat rövid helyszíni keverés után feldolgozható. Ha a legalább egy napos pihentetésű ISPOTEX ST mélyalapozóval kezelt felületre való felhordáskor a kenéshez, ill. a dörzsöléshez a konzisztencia nem megfelelő, az anyag 10 (térfogat) %-ig vízzel hígítható.
A 2 mm-es finomszemcsés, a 3 mm-es középszemcsés és az 5 mm-es nagyszemcsés anyagból a szemcseméretnek megfelelő vastagságú rétegek hordhatók fel. A dörzsölt felület készítésekor (a szemszerkezet „gördülő” szemcséi miatt) a réteg vastagságának azonosnak kell lennie a legnagyobb szemnagysággal. Az előkevert anyag szemszerkezete olyan, hogy a felületen hajszálrepedések ne jelenhessenek meg, és dörzsöléskor megfelelő minta alakuljon ki.
Anyagszükséglet:
- 2,0 mm rétegvastagsághoz 2,4-2,6 kg/m2
- 3,0 mm rétegvastagsághoz 3,5-3,8 kg/m2
- 5,0 mm rétegvastagsághoz 6,0-6.6 kg/m2
ISPO Pietrolit
A kiváló műgyanta kötésű dörzsvakolat épületek külső és belső felületeire egyaránt ideális. Kiváló időjárás állósága mellett stabilan ellenálló, valamint a vakolatokkal szemben támasztott páradiffúziós követelményeket is kielégíti.
Az akrilgyanta kötőanyagú nemes vakolat osztályozott nemeskő zúzalékkal és egyéb speciális adalékokkal készül, 25 kg-os műanyag vödörbe előre csomagolva, igény szerinti színben keverten, feldolgozásra kész állapotban. Tűzveszélyességi besorolása folytán B 1 besorolású épületeknél használható.
A finom szerkezetű ISPO Pietrolit nemes vakolat 1,5-2 és 3 mm-es szemszerkezettel kerül forgalomba. A finom szemszerkezet és a vékony réteg tökéletes eldolgozhatósága miatt igen gondosan kell előkészíteni a fogadó alapot, a nemes vakolat felhordása előtt legalább egy nappal ISPOTEX ST mély alapozóval kell előkezelni, hogy a tapadó híd kialakuljon. Az ISPO Pietrolit rövid átkeverés után felhasználható, a kívánt felületi struktúrához megfelelő rozsdamentes szerszámmal, glett szerűen hordható fel, ill. dolgozható el. Ha a gyárilag beállított konzisztencia nem megfelelő, az anyag max. 10 (térfogat) % víz hozzáadásával hígítható a megfelelő képlékenységre.
Anyagszükséglet:
1,5 mm rétegvastagsághoz 2,5 kg/m2; 2,0 mm rétegvastagsághoz 3,5 kg/m2; 3,0 mm rétegvastagsághoz 4,0 kg/m2
ISP0LIT
A műgyanta kötésű nemes vakolati rendszer épületek külső és belső felületeinek igényes kialakítására, a megkívánt színben dörzsölt felület kialakítására alkalmas. Az akrilgyanta kötőanyagból és az előosztályozott nemes kőzúzalékból készült nemes vakolat a fehér (natúr) színtől kezdve 2001 színárnyalat bármelyikében megrendelhető. Az ISPOLIT nemes vakolat változó szemszerkezeti rendszerének köszönhetően alkalmas az 1,5-2,5-3-5 mm-es rétegvastagságokkal, dörzsbarázdákkal kialakított felületekhez és simított dörzsmentes felületekhez egyaránt.
A rugalmasan feldolgozható nemes vakolat simított változata 0,5.. .1 mm-el vastagabb, mint a dörzsölt, páraáteresztő képessége azonban ugyanolyan marad, az időjárási viszontagságokat pedig jobban bírja. Az ISPOLIT nemes vakolatot – hasonlóan az előző műgyanta kötésű nemes vakolati rendszerekhez – elsősorban teljes hőszigetelő rendszerek nemes vakolataként alkalmazzák. Egyéb, megfelelően előkészített – az ISPO ásványi kötőanyagú nemes vakolatoknál leírt – felületen is elkészíthető, úgy, hogy egy kötés stabilizáló alapozóréteget hordunk fel, és azt legalább egy napig pihentetjük, és erre visszük fel az ISPOLIT nemes vakolatot.
Egy összefüggő homlokzathoz elegendő mennyiséget ajánlatos egyszerre a megfelelő vízadagolással kívánt sűrűségűre megkeverni. A kiegészítő keverővíz legfeljebb 10%-nyi lehet. Nyári melegben a gyors párolgás miatt szükséges több víz miatt a vakolatot igen nehéz bedolgozni. Párás, esetleg esős időben viszont még a „gyári” keverési konzisztencia is hígnak bizonyulhat, ezért ilyen időben a bedolgozást lehetőleg kerülni kell.
Anyagszükséglet:
- 1,5 mm rétegvastagsághoz 2,3-2,5 kg/m2;
- 2,5 mm rétegvastagsághoz 3,3-3,5 kg/m2;
- 3.0 mm rétegvastagsághoz 4,0-4.1 kg/m2;
- 5,0 mm rétegvastagsághoz 7,5-8,0 kg/m2.
ISPO szilikon nemes vakolatok
A kiváló minőségű, szilikonnal kötött, reprezentatív felületi díszvakolatok dörzsölt és dekoratív, kaparthoz hasonló struktúrák kialakítására alkalmasak:
- ISPO Silkorill, dörzsölt felülettel;
- ISPO Silkolit, kapart felülettel.
A nagy teherbírású szilikon vakolatok az időjárás szélsőséges hatásait a nagy hidegtől a nyári forróságig, valamint az erős csapadékhatást, anélkül képesek elviselni, hogy a felületi réteg a fogadó habarcsalaptól elválna vagy fellazulna. Jó páraáteresztő képességüknek köszönhetően igényes épületek határoló falainak takarórétegeként is megfelel, úgy, hogy a környezet agresszív hatásainak és a savas esőknek is jól ellenáll. A kész felület öntisztuló és portaszító, így hosszú évtizedekig tiszta és újszerű marad. Ezekből következően igen előnyös poros és forgalmas utak mentén, és ipari környezetben. A felsorolt jó tulajdonságok a szilikon emulziós kötőanyagnak, a nemes zúzaléknak és a plasztifikáló anyagoknak köszönhetők.
A 25 kg-os műanyag vödörbe csomagolt anyag a natúr (fehér) színtől kezdve a 2001 színárnyalat bármelyikéig beszerezhető, az ISPO megrendelésre az építkezés helyszínére szállítást is vállalja. A fogadó alapot az előző nemes vakolatokéhoz hasonlóan kell előkészíteni, azzal a kikötéssel, hogy a fogadó felületen az új alapvakolatnak vagy vakolatjavításnak legalább 14 nappal korábban készen kell lennie, hogy biztosíthassa a kellő tapadási felületet a szilikonos nemes vakolat számára. Új, vékony – speciális ISPO burkolati – réteg esetén a tapadó híd szerepét betöltő ISPOTEX ST mélyalapozó felhordása elmaradhat, egyéb felületeket azonban a szilikonos díszvakolatok felhordása előtt legalább egy nappal el kell készíteni.
Szemszerkezet, anyagszükséglet:
- Silkorill 2,0 mm-es, finomszemcsés 2,4-2,6 kg/m2;
- Silkorill 3,0 mm-es, középszemcsés 3,5-4,0 kg/m2;
- Silkolit 1,5 mm-es, finomszemcsés 2,4-2,5 kg/m2;
- Silkolit 2,5 mm-es, középszemcsés 3,6-3,8 kg/m2;
- Silkolit 3,0 mm-es, középszemcsés 3,6-3,8 kg/m2.
Az előre kevert szilikon vakolatokat legfeljebb 10% víz hozzáadásával kell a megfelelő felhordási és bedolgozási sűrűségűre keverni, ezután a szemszerkezetéhez igazodó vastagságban fel kell hordani, majd ki kell alakítani a dörzsölt vagy kapart felületet. Az ISPO Silkorill dörzsölt vakolat felhordása azonos az előzőekben ismertetett dörzsvakolatokéval. Az ISPO Silkolit nemes vakolat kézi hajtású fröcskölővel vagy sűrített levegővel működő, 6.. .8 mm szórófej-méretű tölcsérpisztollyal, nagy és jól körültakart felületeknél pedig kis teljesítményű vakológéppel is felhordható. Ez utóbbihoz pontos előkészítés és nagy gyakorlat szükséges.
Könnyű nemes vakolatok
Az ISPO könnyűvakolati szárazhabarcs dörzsölt, kapart és fröcskölt struktúrához, 30 kg-os zsákokba csomagolva, az igényeknek megfelelő szemszerkezetben és színben kerül forgalomba. Az ISPO könnyűvakolatok ásványi kötőanyagokkal (fehér cement és mészhidrát) és fehér, előosztályozott márványszemcsékből keverten, egyéb speciális adalékok hozzáadásával készülnek.
Főbb jellemzői:
- feszültségképződési hajlama csekély;
- víz- és esőálló;
- páraáteresztő;
- éghetetlen (AI. osztályú);
- az igénybevételeket jól bírja;
- dekoratív;
- könnyen bedolgozható.
Készülhet hőszigetelő rendszerek felületi rétegeként, hőszigetelő alap- és könnyűvakolatokra egyaránt.
Felhordható:
- ISPO-01 és ISPO SL 540 burkoló könnyűvakolatokra;
- betonra, régi ásványi vakolatokra, régi simított vagy dörzsölt kőporos/ nemes vakolatokra;
- belső felületeknél gipsz- és mészhabarcs vakolatokra.
A fogadó alap szilárd, tiszta, száraz és tartós legyen. Az ISPO könnyűvakolat csak légszáraz alapvakolatokra hordható fel. A kisebb vakolathibákat ISPO spatula habarccsal kell kijavítani, majd a felületet ISPOTEX ST mélyalapozóval kell alapozni, még a felületi réteg felhordása előtt. Száraz, szeles időben, száraz fogadó alap esetén az alapozót vízzel hígítva kell felhordani.
A 30 kg-os zsákokba csomagolt szárazvakolat kézi vagy gépi úton keverhető egyszerre több zsákkal, lehetőleg egy homlokzati oldalhoz elegendő mennyiségben egyszerre. A keverési vízigény 6.. .6,5.. .71 víz zsákonként. ISPO R könnyűvakolat Az ISPO R könnyűvakolat dörzsölt felülethez, 2-3-4 mm-es szemszerkezettel szerezhető be, és a szemszerkezetnek megfelelő rétegvastagsággal dolgozható be.
Anyagszükséglet:
- 2 mm-es, finomszemcséshez 2,0-2.4 kg/m2;
- 3 mm-es, középszemcséshez 2,5-2.6 kg/m2;
- 4 mm-es, középszemcséshez 3,2-3.7 kg/m2;
A feldolgozás menete:
- a teljes homlokzati felület anyagát be kell keverni, amit max. 3 órán belül fel kell dolgozni;
- a szemszerkezetnek megfelelő rétegvastagságban, munkahézag nélkül, éltől élig, fel kell hordani rozsdamentes simítóval;
- dörzsöléssel ki kell alakítani az igény szerinti felületet:
- a natúr színű nemes vakolat nyolc nap után ISPOTIL szilikon gyanta festékkel átfesthető.
ISPO K könnyűvakolat
Az ISPO K könnyűvakolatból kapart felülethez hasonló felületi struktúra alakítható ki. A dörzs vakolat 2-3-4 mm-es szemszerkezettel szerezhető be.
Anyagszükséglet:
- 2 mm-es, finomszemcséshez 2,4-2.8 kg/m2;
- 3 mm-es, középszemcséshez 3,0-3.5 kg/m2;
- 4 mm-es, középszemcséshez 4,0-4,5 kg/m2
Fontos tudni, hogy az ISPO nemes és könnyűvakolatoknál a „kapart” jellegű struktúra nem a felület kaparásával alakítható ki, maga a kész felület olyan, mint a kapart nemes vakolat felülete.
A feldolgozás menete:
- az egy összefüggő homlokzati felülethez szükséges, és 3 órán belül bedolgozható mennyiségű könnyű nemes vakolatot keverjük be egyszerre, és készítsük elő egy habarcsládába;
- az ISPO K könnyűvakolatot rozsdamentes simítóval feldolgozzuk a falra, és még képlékeny állapotban a teljes felületet műanyag simítóval áthúzzuk.
Fontos, hogy a rétegvastagság legalább fél mm-rel nagyobb legyen, mint a max. szemnagyság, hogy a simítóval való húzásnál a szemek legalább félig megfordulva (gurulva), a köztük levő finom elasztikus anyaggal együtt a kapart felülethez hasonló struktúrát hozzanak létre. A száradás alatt a felületet kaparó szerszámmal megkaparni tilos, mivel a megkapart felület a teljes kiszáradás után mélyebb színűvé válna.
ISPO SP2 könnyűvakolat
Az ISPO SP2 könnyű szórt nemes vakolat felülete – hasonlóan az előző két alaptípushoz – nyers, összefüggő felületet ad. E vakolattípus „szórt” felülete a sima dörzsfelülettől abban különbözik, hogy a szórt felület selymes és egyenletes lesz, leginkább a fröcskölt falakhoz hasonlítható. Legnagyobb szemnagysága 1,2 mm, amelynek köszönhetően az anyag jól szórható a sima és egyenletes felületre, kézi és gépi szóró berendezéssel egyaránt.
A felhordási sűrűség a kívánt képlékenységhez adagolt vízzel állítható be. A gépi szórófejes felhordáshoz egészen más képlékenységű anyag kell, mint a kézi szóróséhoz. Egy 20 kg-os zsák tartalmát általában 8 liter vízzel keverjük be a teljes falfelülethez méretezett mennyiségben. A feldolgozást – hasonlóan az egyéb nemes vakolatokéhoz – minimálisan 2 (de inkább 3) munkamenetben egyenletes szórással, a falfelületet egyenletesen takarva kell végezni. Az anyagszükséglet erősen függ a felhordási réteg vastagságától, ill. a felhordási rétegek számától, de általában 3… 6 kg/m2.
Felületi kiegészítők
ISP0T0N betonhabarcs
A betonhabarcs a magasépítésben, a színezendő betonfelületek felületi rétegének foltokbani javító habarcsaként használható. Kötőanyaga portlandcement, többi alkotója kvarchomok és speciális adalékok. A 15 kg-os műanyag vödörben forgalmazott száraz habarcsot hígítatlan IS-POTON emulzió rögzítő folyadékkal kell bekeverni a felhasználáshoz megfelelő sűrűségűre, olyan mennyiségben, hogy 20 percen belül be lehessen dolgozni. Felhordás előtt a teljes vagy a színezendő felületet homokfúvással kell előkészíteni, és az esetleg kiálló acélbetéteket is le kell tisztítani. A letisztított acélfelületeket IS-POTON korrózióvédővel be kell vonni.
A sérült részeket tiszta vízzel meg kell nedvesíteni, és ISPOTOX betonhabarcs, valamint hígított ISPOTON emulzió keverékeként összeállított szuszpenzióval a felületet elő kell festeni. A felületet ezután habarcs képlékenységű ISPOTOX masszával spatulával el kell glettelni.
ISPOTECH beton spatula
Az ISPOTECH beton spatula kötőanyaga portlandcement, egyéb összetevői osztályozott kvarchomok és adalékok. A beton spatula gyors feldolgozhatósága garantálja a tökéletes rögzítést és felületet. Az ISPOTECH beton spatula jó víztaszító képességű, 5 mm-es rétegvastagságig repedésmentes felületet ad a beton és előregyártott elemek közötti rések és repedések kitöltésekor. A 25 kg-os zsákokban előcsomagolt szárazhabarcsból annyit kell egyszerre vízzel bekeverni, amennyi fél órán belül bedolgozható. A 0,2 mm max. szemnagyságú szárazhabarccsal akár 1 mm-es glett szerű réteg is felhordható az előnedvesített betonfelületre 2 kg/m2 anyag felhasználásával.
ISPOTEX ST mélyalapozó
Az oldószert tartalmazó speciális, magas behatolási képességű mélyalapozó színtelenül szárad meg a felhordott felületen.
Alkalmas laza vakolatok, vakolatfelületek, régi mész- és ásványi festékek fennmaradó részeinek, beton, nyerstégla, gipsz, gipszkarton és azbesztlemezek alapozására, felületi tapadó híd képzésére, külső és belső felületeken egyaránt. Az ISPOTEX ST mélyalapozó felületi bevonati rendszer garantálja a fal és a vakolat páraáteresztő képességét 90-95% mértékben. Felhordható ecsettel vagy szórással, egyenletesen egy-két rétegben. Az ISPOTEX hígítóval max. 20%-ban hígított mélyalapozó anyagot kevésbé nedvszívó felületre egy, erősebben nedvszívó felületre pedig két menetben kell felhordani, a felületi takaróréteg felhordása előtt legalább egy nappal.
Anyagszükséglet: 0,15-0,30 l/m2.
ISPO hidrofóbizáló LF
Az ISPO hidrofóbizáló, oldószermentes homlokzati impregnáló szilikon mikro emulzió vízzel keverve hordható fel a falfelületre. A felhordott anyag főbb tulajdonságai:
- hidrofób hatású;
- pára- és széndioxid-áteresztő;
- lúgellenálló;
- szerves oldószertől mentes;
- jó felületi beivódású;
- nedves felületen is kiváló hatású;
- vízzel hígítható.
A hidrofóbizáló LF megakadályozza a falak átnedvesedését, és így a szerkezet hőszigetelő képessége nem romlik. Kiváló behatoló képességének köszönhetően feszültségmentesen és tapadásmentesen szárad meg, megakadályozza az alap kivirágzását és színének megváltozását. A portól és repedésektől mentes, gőzzel letisztított falra ecsettel hordható fel. A sűrítményt feldolgozás előtt 1:9 arányban kell vízzel keverni (1 térfogat hidrofóbizáló: 9 térfogat víz), és a kész anyagot egy napon belül fel kell használni. Szórásos felhordás esetén a felület egyenletesebben impregnálható.
Anyagszükséglet:
- vakolatokhoz 0,7 l/m2 impregnáló-szer;
- nyers téglafalakhoz 0,2 l/m2 impregnálószer;
- mészhez és homokkőhöz 0,3 l/m2 impregnálószer.
ISPO Fungan
ISPO Fungan gomba- és baktériumölő anyag penészgombával és mohával fertőzött külső és belső falfelületek felületi bevonatának elkészítése előtt felhordandó kezelő és fertőtlenítő anyag. A Fungant 1:10 arányban kell vízzel hígítani, és két-három rétegben ecsettel kell felhordani a letisztított felületre.
Lábazati vakolatok
Az ISPO Gemalit kavicsvakolat natúrkőből és dekor kvarcitból készül, diszperziós alapú, műgyanta kötésű díszvakolat, amely mosható felületi bevonatként készíthető:
- épületek lábazatainál (külső felületekre) ;
- belső falfelületek dekoratív és elegáns kialakításánál, ahol az igénybevétel nagy (pl. folyosók és lépcsőházak), és ahol a kopás- és dörzsállóság alapvető követelmény.
Az ISPO Gemalit kavicsvakolat erős és strapabíró, jó páraáteresztő, rugalmas és a légkör hatásaival szemben öregedésálló. Felhordása és elsimítása egyszerű.
A megrendeléskor jelölni kell, hogy belső vagy külső felülethez kívánjuk használni, mivel az összetevők mások a külső, és a belső falaknál. A vakolat stabilitását az akrilát kötőanyag és az osztályozott szemcseméret biztosítja. Felhordásnál a szemcsenagysággal közel azonos rétegvastagság érhető el.
Anyagszükséglet:
- 0,7-1,2 mm szemcseméretnél 2.0-2,5 kg/m2
- 1,5-2,5 mm szemcseméretnél 4,5-6,0 kg/m2.
A fogadófelületet alapvetően a nemes vakolatoknál már leírtakkal azonosan kell előkészíteni.
Homlokzati színezők
A homlokzatok védelmére kiválóan használhatók a szilikon festékek, amelyek védenek a káros és agresszív anyagoktól, víztaszítóak, és páraáteresztő képességük megfelel a falak páradiffúziós igényeinek. Az ISPO 2001 színe közül bármelyik színben kiválasztható a színkártya szerint.
ISPOSAN-perfekt
Az ISPOSAN-perfekt tiszta szilikon alapú homlokzatfesték. Mikroporózus filmrétegével elegáns külsőt ad a fogadó falnak és nem csökkenti a széndioxid diffúziót. Feszültségmentes száradása nagy biztonságú takarást jelent új és régi felületek diszperziós bázisú felületeinél.
Kedvező tulajdonságai:
- jó fedőképesség;
- feszültségmentes száradás;
- nagy mechanikai terhelhetőség;
- meszesedéssel szemben ellenálló, foltképződés- és lerakódásmentes.
Bármilyen száraz, pormentes és nagy tapadó szilárdságú falfelületre felhordható teddy beer hengerrel vagy nem pneumatikus szórógéppel, a réseknél pedig ecsettel. Az anyagszükséglet rétegenként 0,25-0,45 l/m2 elő- és utófestéshez.
ISP0SIL
Az ISPOSIL tiszta szilikonos homlokzatfesték, kiválóan alkalmazható ásványi alapokra jó víztaszító és páraáteresztő képessége miatt. Egyéb tulajdonságai megegyeznek az ISPO-SAN tulajdonságaival.
ISPO neosil
Az ISPO neosil szilikon-diszperziós festék hidrofób, de páraáteresztő felületi bevonatot ad, amelynek páradiffúziós tényezője nagyobb a normál diszperziós homlokzatfestékénél, így a homlokzati fal vakolata tartósan száraz marad. Jól használható egyenetlenül száradt ásványi és szilikátvakolatok átfestéséhez is.
Előnyös tulajdonságai:
- könnyű feldolgozhatóság;
- jó és hatékony fedőképesség;
- matt felület;
- légköri hatásokkal szembeni időtállóság;
- UV ellenállóság.
A szilikon és műgyanta diszperzió kötőanyag bázisú anyag alapozó festéshez max. 5%-ban hígítható vízzel, a fedő réteget azonban hígítás nélkül kell felhordani. A felhordás normál alapvakolatoknál a vakolat elkészülte után két héttel, impregnáló-alapozó után pedig legalább egy nappal, hengerrel és szórófejjel, valamint ecsettel végezhető.
Anyagszükséglet: 0,20-0,45 l/m2, elő- és utófestési rétegekhez egyaránt.
ISPO univerzális homlokzatfesték
Az ISPO univerzális homlokzatfesték jól tömítő diszperziós festék, amely megfelelően páraáteresztő, idő- és csapadékálló. Jó minősége az akril-gyanta kötőanyagbázisnak köszönhető.
Az alapfelülettel szemben támasztott követelmények azonosak az ISPO nemes vakolatoknál elmondottakkal. A homlokzati színező sima fedővakolatra vagy régi nemes-, vagy kőporos vakolatra is felhordható. Felhordás előtt fel kell keverni, és kevés vízzel hígítva feldolgozható állapotúra kell beállítani. Az alapozóréteghez max. 10% víz adagolható, a fedőréteget nem feltétlenül kell hígítani. Anyagszükséglet: 0,20.. .0,45 l/m2, elő- és utófestésnél egyaránt.
ISPO szilikátfesték
Az egykomponensű szilikátfesték elsősorban ásványi alapú homlokzatfestéshez használható. Régi és új mész-, mész-cement kötőanyag bázisú fedővakolatokra, valamint régi mész-, és ásványi színezőkre, alapozó és fedőrétegként alkalmazható. Kiváló kötőerejét a káliumüveg szerves stabilizátorral való kötése biztosítja. Felhordható festőhengerrel és ecsettel minden tiszta, száraz, por- és repedésmentes vakolat ISPO szilikátalapozóval előkészített felületeire, két rétegben, az alap beszáradása után és a rétegek között min. 12 órás száradási időt tartva.
Anyagszükséglet: 0,25-0,40 l/m2, kétrétegű fedőrétegenként.
ISPO szilikátalapozó
A szilikátfesték alapozójának tulajdonságai és a vele szemben támasztott követelményei azonosak a szilikátfestékeknél elmondottakkal. Alkalmazható a szilikátfesték hígítójaként is.
Legalább kéthetes fedővakolatokra, egy nappal a szilikátfestés megkezdése előtt, ecsettel és festőhengerrel hordható fel. Az alapfelület szívóképességétől függően max. 1:1 arányban vízzel hígítható. Anyagszükséglet: 0,24-0,34 l/m2, két rétegben.
IST0P0N metac-color
Az ISTOPON metac-color színes metakrilát festékrendszer épületek külső színezésére alkalmas. Az ISTOPON metac-color vízálló és dekoratív felületképzésű homlokzatokon kívül; beton; nyers téglafal; alumínium; horganyzott acél; azbeszt felületekre is használható.
Az UV-ellenálló, színtartó, szennyeződésre nem érzékeny, feszültségszegény, alkáli-ellenálló és a páradiffúziós nyomást jól tűrő falszínező további előnye a jó fedőképesség. Az alapfelület tiszta, pormentes, száraz és teherbíró legyen. Frissen vakolt felületeket kétszer, régi falakat a színezés felhordása előtt legalább egy nappal ISPO mélyalapozóval egyszer át kell kenni. Egyéb nyers falakat vagy fémes felületeket sűrített levegővel (esetleg forró gőzzel is) le kell tisztítani. A felhordás ecsettel, hengerrel vagy szórófejjel végezhető. Anyagszükséglet: 0,15 l/m2 rétegenként.
ISTOPON elasztikus betonfesték és alapozó
Az ISTOPON betonfesték jó elasztikus képességű festék, amely repedésveszélyes és repedezett betonon, valamint könnyűbetonon, az ISTOPON betonfelújító rendszer részeként alkalmazható. A fogadó felület tiszta, olaj- és zsírmentes legyen. A felületet betonjavító habarccsal vagy glett anyaggal a festék felhordása előtt át kell javítani.
Az ISTOPON elasztikus betonfestéket és alapozót a tökéletesen előkészített alapra hígítatlanul kell festőhengerrel felhordani.
A munka menete:
- az alapozó felhordása egy rétegben, 0,20.. .0,25 kg/m2 mennyiségben;
- egynapos száradás után az első festékréteg hasonló felhordása, 0,30… 0,35 kg/m2 mennyiségben;
- a második fedőréteg felhordása az időjárás függvényében, félnapos száradás után, 0,35…0,40 kg/m2 mennyiségben.
A felhasználható alapozók:
- ISTOPON finom szuszpenzió A.
- ISTOPON finom szuszpenzió EL.
- ISTOPECH 646 EL-KF.
IST0PAN elasztikus festék
Az ISTOPAN szilikonos homlokzatfesték elsősorban homlokzatvakolatok repedéseinek áthidalására használható. Kitűnő fedőképessége elasztikusságának köszönhető.
További előnyös tulajdonságai:
- kitűnő páradiffúziós képesség;
- víztaszítóság;
- repedésáthidaló képesség;
- optimális nedves tapadás;
- vízzel hígítható és környezetkímélő;
- egyszerű feldolgozhatóság;
- UV-állóság.
Rossz minőségű fogadó falfelület esetén is alkalmazható, hajszálrepedezett vakolatok és régi homlokzatfelületek új színező és átszínező anyagaként egyaránt kiváló. Használható régi diszperziós színezésű falakon vagy szilikon bevonatú vakolatokon is. Előnyösen feldolgozható hőszigetelő rendszerek fedővakolatának felújításakor, ISPO szilikonos impregnálóval végzett alapozással.
Az alapfelület pormentes és szilárd legyen, a rosszul tapadó régi festékréteget el kell távolítani. Az optimális páradiffúzió érdekében a régi festékréteget ISPO LF oldószermentes festékeltávolítóval le kell szedni. Az alapozáshoz ISPO LF szilikonos impregnáló használható.
A feldolgozás menete:
- alapozás felhordása egy rétegben
- színezés ISPOSAN elasztikus homlokzatszínezővel, max. 3% vízzel hígítva, 0,3 l/m2 mennyiségben első rétegként;
- a második réteg mint fedőszínező felhordása az első réteg után legalább egy napra, max. 1,5% vízzel hígítva, hasonló mennyiségben, mint az előző réteg.
A felhordása festőhengerrel és ecsettel végezhető.
ISPO LF szilikonos impregnáló
Az ISPO LF szilikonos impregnáló színtelen, oldószermentes, szilikon mikro emulzió bázisú alapozó kiváló szilárdító és jó hidrofóbizáló tulajdonságokkal rendelkezik.
További előnyei:
- szerves oldószert nem tartalmaz;
- jó páradiffúziós tulajdonságú;
- lúgokkal szemben ellenálló;
- nagy behatolási mélységű;
- megszilárdítja a homokos anyagú építőanyagokat;
- javítja a festéktapadást;
- nagy hatékonyságú;
- vízzel hígítható.
A vízzel hígított ISPO LF szilikonos impregnáló nedvszívó alapra felhordva megszilárdítja és erősen hidrofóbizálja az alapot, ezáltal erősen növeli a fedő takaróréteg élettartalmát és javítja minőségét. A felhordás csak tiszta és megfelelően előkészített, pormentes felületre végezhető. A feldolgozás előtt 9 liter vízhez 1 liter ISPO LF szilikonos impregnálót kell hozzáadni, és egyenletes felkeverés után, lehetőleg szórással kell a falfelületre felhordani.
ISPO szilikon impregnáló
Az oldószertartalmú színtelen alapozó szer szilikon vakolatokhoz és szilikon festékekhez használható. Kiváló páraáteresztő, víztaszító, fagyálló képességű anyag.
Az ISPO szilikon impregnáló stabilizálja és víztaszítóvá teszi az alapfelületet. Hajszálrepedéses alapoknál a szer megakadályozza a vízben oldódó sók felületen való át jutását. Az impregnálót hígítatlanul, egyenletesen, ecsettel vagy szórófejjel, az alap telítettségéig kell felhordani. Erős nedvszívó alapra két rétegben kell az anyagot felvinni, de kerülni kell a túltelített, zsírosan csillogó felületet. A jó impregnáló hatást a polimerizált szilikon gyanta biztosítja. Anyagszükséglet: 0,20-0,40 l/m2, az alaptól függően.