• vakolás
• vakolatok

Belső vakolatok, vakolási munkák és jellemző hibák

a) Szerkezeti vonatkozások

A belső vakolat vastagsága függ a felület mineműségétől, a fal egyenetlenségétől, á vakoló habarcs mineműségétől és a vakolat rétegszámától. A falazatban mutatkozó egyenetlenséget csak vastagabb vakolattal tudjuk eltüntetni, míg az egyenletesebb (mennyezet- és válaszfal-) felüle­teken vékonyabb akár hőszigetelő vakolat is elegendő. A továb­biakban az egyes vakolatfajtákhoz szükséges vastagságot esetről esetre fogjuk megadni.

A vakoló habarcs fajtáit, összetételüket és az alkalmazásukra vonatkozó utasításokat a 3. táblázat tartalmazza.

A belső vakolatok mineműségét (szerkezeti sajátosságát) a készítésükhöz szükséges habarcs összetétele és a kivitel módja határozza meg. Ilyen vonatkozásban a következő vakolatokról lehet szó:

A durva vakolatnál a habarcsot serpenyővel vagy kanállal kell a felületre felcsapni és az utóbbival elsimítani. A felület esetleg léccel is lehúzható. A vakolat legalább 5 mm vastag legyen, és vb jelű vakoló mészhabarcsból vagy vb/50 h jelű belső javított vakoló mészhabarcsból készüljön. Pince-, padlás- és kéményfalakon hasz­nálatos.

Az egyrétegű vakolatnál a habarcsot serpenyő­vel kell a felületre felcsapni, utána léccel lehúzni és fasimítóval elsimítani. A vakolat legfeljebb 8 mm vastag legyen, és belső javított vakoló mészhabarcsból készüljön. Kisebb igényű lakó­helyiségekben, mezőgazdasági és ipari épületekben megfelelő.

Az egyrétegű sima cementvakolat híg cement­habarccsal becsapott felületre, serpenyővel fel­hordott s/350 ö jelű vagy s/400 n jelű simító cementhabarccsal készül, a lehúzó léccel elő­állítható legvékonyabb vastagsággal, fasimítóval elsimítva. A felület ezenkívül beszórható cement­porral, amit azután vassimítóval lehet becsiszolni. Az elkészült felületet 3 napon keresztül nedvesen kell tartani. Nedvességhatásoknak kitett kisebb igényű helyiségek fal- és lábazatfelületeire alkal­mas.

Kétrétegű sima vakolat a később ismertetendő műveletekkel készül; a téglafalon vb jelű belső vakoló mészhabarccsal; beton- és kőfelületen az alsó durva réteghez vb/50 h jelű belső javított vakoló mészhabarccsal. Gőzös és párás helyiségek­ben az alapvakolatot vb/100 h jelű, erősen javított vakoló mészhabarccsal kell elkészíteni. A vakolat átlagban 1,5 cm, de legalább 1,2 cm vastag legyen.

Jobb kivitel esetén mind a durva, mind a simító réteg javított habarccsal készülhet. Lakó- és középületekben, valamint az igényesebb ipari épületekben ez az általánosan alkalmazott vakolat.

Kétrétegű sima cementvakolatot két rétegben kell kivitelezni, mindenben az egyrétegű sima cementvakolással megegyező módon. A vakolat átlagban 1,5 cm, de legalább 1,2 cm vastag legyen. Nedvességhatásoknak fokozottan kitett és jobb kivitelre igényt tartó helyiségek fal- és lábazatfelületein használatos.

Kétrétegű sima gipszvakolat alsó durva rétegét v/60 g jelű gipszes belső vakoló habarccsal, a felső simító réteget s/100 g jelű gipszes belső simító habarccsal kell elkészíteni. A vakolat átlagos vastagsága ne legyen több 8 mm-nél. Középületek igényesebb helyiségeiben kerül alkalmazásra.

Betonfelületeknél, valamint cementtartalmú aljzat-vakolat esetén a gipszvakolat alá 4 mm vastagságú vb jelű belső vakoló mészhabarcsból készült, ún. közömbösítő réteget kell közbeiktatni.

b) Belső vakolások végrehajtása

A belső vakolás végrehajtásának menete a következő: a) először kell elkészíteni a mennyezet felületek, b) utána az oldalfelületek vakolását, c) majd végül a falvégek, falfülkék és hasonlók vakolása következik. Normális (≤ 3-4 m) magasságú helyiségek oldalfelületeinek vakolása két részletben: a falak felső fél részét a mennyezet vakolásához szükséges állványon, az alsó fél magasságot a födémen állva végzik el. Magasabb helyiségek oldalfalait a szükséghez képest több állványszintről vakolják le. Termek, csarnokok vakolásához létra-, esetleg mozgóállványra van szükség.

A mennyezetvakoláshoz szükséges állvány járó-szintje a dolgozók magasságához igazodjék; egy helyiség vakolásához egyforma magasságú dolgozókat kell be­osztani. Ilyen, vonatkozásban nagy könnyebbséget jelent a korszerű, állítható fémállványzat bevezetése (52. ábra).

A vakolási munkák általában két fő munka­részlegből állnak: a) a habarcs felhordásából és elegyengetéséből, b) a felhordott habarcs elsimításá­ból, illetőleg a kívánt vakolatfelület (textúra) előállításából.

Az előbbi bekezdésben körvonalazott munkák elvégzésének vannak hagyományos és korszerű munkamódszerei. Ennek megfelelően a vakolási munkák végrehajtásának módozatait külön fogjuk tárgyalni.

1. Hagyományos vakolási módszerek

A kétrétegű, sima kivitelű mennyezetvakolás végrehajtása. A megtisztított, lesepert és benedvesített felületet egészen híg habarccsal (serpenyő segítségével) becsapjuk. Ennek a vékony rétegnek ún. meghúzása után a felhúzó szerszámra helyezett habarcsot egy erőteljes húzással a mennyezetre kenjük. Az így felhordott (kb. 2-3 m² területű) alapvakolatot a vakoló léc ide-oda mozgatásával és egyidejű magunk felé húzásával lehúzzuk, azaz a feleslegesen kiálló vakolatmennyiséget eltávolít­juk.

Ezt követően a mutatkozó hiányokat ki­egyenlítjük, az esetleg lepotyogott vakolatot pótoljuk, és a lehúzást addig ismételjük, amíg közel sík felületet kapunk. Majd a meghúzott alapvakolatra felcsapjuk a simító habarcsot, amelyet fogantyús léccel lehúzunk, azután fasimítóval – nagyokat körözve – véglegesen el­simítunk; a közben szikkadni kezdő vakolatot meszelővel benedvesítjük, hogy ezáltal a simító réteg felborzolódását elkerüljük.

A kétrétegű, sima kivitelű falvakolás végre­hajtása. A megtisztított és lesepert felületet be­nedvesítjük, majd egészen híg habarccsal be­csapjuk. Ezután abból a célból, hogy teljesen egyenletes, függőleges sík felületet kapjunk, a fal­sík két szélén, majd ezek közé kb. 1,5-1,8 m távolságokban közbeiktatva 15-25 cm széles, függőleges, ún. irányító vakolatsávokat hordunk fel (406 c ábra).

Azt, hogy a sávok a kívánt függőleges síkkal színeljenek, úgy érjük el, hogy a fal felső és alsó sarkaiban habarccsal egy-egy közös síkban fekvő falapocskát ragasztunk fel, és az irányító sávokat ezekhez való igazodással (függőzéssel, vízszintes és átlós irányú zsinórozással) készítjük el.

Ezt követően a sávok közé serpenyővel fel­csapjuk a durva alapvakolatot, és az irányító sávokhoz szorított vakoló léccél felhúzzuk a habarcsot, azaz a feleslegesen kiálló vakolat­mennyiséget eltávolítjuk, majd a hiányokat kiegyenlítjük. Az így elkészített és meghúzott alap­vakolatra felcsapjuk a simító habarcsot, ezt fogantyús léccel felhúzzuk, majd a felületet a mennyezetvakolásnál leírt módon fasimítóval véglegesen elsimítjuk.

Általános szabály, hogy a vakolási munkát mind a mennyezet, mind a falfelületeken a világosabb részen kezdve a sötétebb részek felé haladva, és itt befejezve kell végrehajtani, mert így a fény- és árnyékjáték követ­keztében jelentkező esetleges egyenetlenségeket kevésbé lehet majd észlelni.

406 ábra. Különböző irányító sávok; a) vaspálca, b) keskeny (habarcs anyagú) vezetősáv, c) széles vakolatsáv

2. Korszerű vakolási módok

A vakolásnak vannak az előbbieknél korszerűbb, termelékenyebb módszerei is. Ilyenek:

A vaspálcás módszer, amelynél a habarcsból csak hosszadalmas munkával előállítható irányító sávokat 1,5-2,0 m hosszú, az alapvakolattal meg­egyező vastagságú, négyzet vagy kör keresztmetszetű, végein az ácskapocsra emlékeztető módon kialakított acélpálca pótolja (406 a ábra). Felül a vízszintes, alul a függőleges hézagokba bevert acélpálcákat az alapvakolat felhordása után eltávolítják, és a helyükön adódó hiányokat a sima vakolat felhordásakor pótolják.

A keskeny vezető sávos módszernél – a meg­kívánt nívósíkban – habarccsal falapocskákat ragasztanak fel. A továbbiakban ezekre egy fa­lécet szorítanak rá, majd a léc és a fal mögött adódé hézagokat gyorsan kötő cementes vagy gipszes habarccsal töltik ki. A faléc eltávolítása (letörése) után a falon ott marad a keskeny, habarcs anyagú vezető sáv (406 b ábra).

Az új módszerek termelékenységére jellemzők az alábbi adatok:

• Hagyományos módszernél 26,5m² felület vakol­ható be 8 óra alatt; teljesítmény 100%.
• Vaspálcás módszernél 37,7 m² felület vakolható be 8 óra alatt; teljesítmény 142%.
• Keskeny vezető sávos módszer mellett pedig 38,7 m² felület vakolható be – átlagos ügyesség mellett – 8 óra alatt; teljesítmény 146%.

Megjegyzés. A különlegesen jó kivitelű mennyezet­vakolásnál is szükség van arra, hogy az alapvakolat elegyengetése vezető sávok alapján történjék. Erre a célra leginkább a gipszhabarcsból készített keskeny vezető sáv felel meg.

c) A vakolás műveleteinek gépesítése

Komoly gazdasági érdekek fűződnek a vakolási munkák mennél nagyobb mértékű gépesítéséhez, hiszen a vakolási munkák az átlagos, kívül-belül vakolt kivitelű épület összköltségeinek jelentős részét teszik ki. Készítésük magas képességű munkaerőt és jelentős munkaidőt igényel. A gépe­sítéssel a munkaidő lerövidítése, a szakmunkások számának csökkentése, nemkülönben a habarcs­anyag terén mutatkozó veszteség kiküszöbölése révén komoly megtakarítás érhető el.

A vakolási munkafolyamatok, illetve műveletek közül gépesíthető: a) a habarcs keverése, b) a habarcs szállítása, c) a habarcs felhordása és d) a felhordott habarcs elsimítása.

A habarcs gépi keverését nálunk az utóbbi években vezették be. Nyilvánvaló, hogy a keverési arány pontos betartása és a tökéletesebb keverés jobb habarcsot eredményez.

A vakoló habarcs gépesített szállításánál a habarcsot a keverési, illetőleg tárolási helyről a bedolgozási helyre csővezetékeken keresztül juttatják el. A szállítás kétféle módon: a) dugattyús habarcsszivattyúval vagy b) légnyomásos berendezés segítségével történik. Habarcs kézi és gépi keverése.

A 407. ábra egy 1 fokozatú, egyszerű működésű dugattyús szivattyút tüntet fel, amely a habarcsot vas- vagy gumicsöveken át juttatja el a felhasználási helyre. 15 m-es függőleges emelés mellett a vízszintes szállítási távolság 50-70 m.

407. ábra. Habarcsszivattyú; 1 – szivattyúteret záró alsó; 2 – felső szelepgolyó; 3 – légüst; 4 – tisz­títónyílás; 5 – gumihenger; 6 – kampós rád az esetleg beragadt szelep­golyó kimozdítására; 7 – a búvárszivattyú dugattyúja; 8 – a búvár­szivattyú feltöltő tölcsére; a V. R. 3 típusú gép teljesítménye 3 m³/óra, az Sz-232-é 6 m³/óra

A 408. ábra a szivattyús habarcsszállítás és gépi vakolatfelhordás elvi elrendezését tünteti fel. A pincében vagy az épület melletti ideiglenes építményben üzemel­tetett habarcsszivattyú kettős (visszatérő) körvezetéken juttatja el a habarcsot az egyes emeletszinteken levő bedolgozási helyeken elhelyezett habarcstartályokba. A visszatérő csővezeték egyenletessé teszi a szivattyú működését. A habarcstartályoktól kézi szállító eszkö­zökkel vagy újabb habarcsszivattyú közvetítésével csővezetéken jut tovább a habarcs a közvetlen bedolgo­zási helyekre.

408. ábra. Csővezetékes szivattyús habarcsszállítás; a) elrendezése; 1 – habarcsszivattyú (3-6 m³/óra teljesítménnyel); 2 – acélcső (ø 3″); 3 – leágazó csap; 4 – habarcstartály; 5 – gumitömlő (ø 2″); 6- habarcsszivattyú (1,5 m³/óra teljesítménnyel); 7- gumi­tömlő sűrített levegő részére; 8 -fúvófej; b) áteresztő csap

A 409. ábra egy pneumatikus üzemű habarcstelep elrendezését mutatja. Itt a megkevert habarcs 550 liter űrtartalmú kúpos vastartályokba kerül, amelyeknek legmélyebb pontjáról 64-76 mm átmérőjű forrcsöveken át jut a habarcs a bedolgozási helyekhez. A tartályba vezetett sűrített levegő szállítja tovább a habarcsot. A habarcsvezetékbe útközben is (esetleg több helyen) fúvatnak be levegőt, ezeken a helyeken a csővezeték keresztmetszete kibővül, aminek folytán a pótlevegő egyúttal szívó hatást is fejt ki az előző vezetékzónában levő habarcsra. 30-40 m-es függőleges emelés mellett a vízszintes szállítási távolság 250 m.

409. ábra. Csővezetékes, pneumatikus habarcsszállítás elrendezése; 1 -habarcskeverő; 2 – habarcsláda; 3 – acéltartályok (550 l űrtartalommal); 4 – sűrített levegő elosztótelep; 5 – kiegyenlítő légkazán; 6 – légsűrítő; 7 – habarcsszállító vezeték (ø 64-76 mm-es forrcső); 8 – gázcső a pótlevegő részére (ø 1-1 /2”); 9 – habarcstartály; 10 – leágazó csap ; 11 – gumitömlő; 12 – habarcsszivattyú (1,5 m³ óra teljesítménnyel); 13 – fúvófej; 14 – habarcstartály falazási munkákhoz

A 409. ábra egyébként három építési szinten történő vakolási, illetőleg falazási munkálathoz szükséges habarcsszállítást tüntet fel. (Tehát ugyanazon ábrát használtuk fel két különböző természetű munkához szük­séges habarcsszállítás érzékeltetésére.)

A pincében a vakoló habarcs a csővezetékből egy lábakon álló kisebb acéltartályba jut, ahonnan kézi szállító eszközzel hordják az alkalmazási helyekre. A földszinten a vakoló habarcsot egy kisebb teljesítő képességű habarcsszivattyú segít­ségével a vakolandó falfelületre hordják fel. Az emeleten a falazó habarcs egy 0,5-1,0 m³-es acél tároló tartályba jut, ahonnan acéltalicskával szállítják a bedolgozási helyre.

A habarcs esővezetéken történő anyagmozga­tásának nagy jelentősége van, mert míg a falazó habarcsot daru segítségével, emberi erő kikap­csolásával lehet a bedolgozási helyre szállítani, addig ez a módszer a vakolásnál nem használható, mert a darukkal nem tudjuk a vakoló habarcsot az épület belsejébe eljuttatni, itt emberi erőt kell a szállításhoz igénybe venni. Ezzel szemben a habarcsszállító csővezetéket az épület legeldugot­tabb helyiségeibe is be tudjuk vezetni.

A habarcs gépi felhordása

A habarcsot nemcsak kézi úton, serpenyővel, kanállal és felhúzó lappal lehet a falra és a mennyezetre felhordani, hanem légnyomásos fúvó apparátussal is (408-409. ábra). A vakolat felhordásának ez a módja előnyös, mert a fúvófejet (vakoló pisztolyt) nagy erővel elhagyó habarcs jobban fog tapadni a felületekre, mint az emberi erővel felcsapott, illetve a mennyezet esetében csak felkent habarcs.

410. ábra. A habarcs felhordására szolgáló (légnyomásos) gyűrűs levegőadással működő fúvófej

A habarcs gépi úton történő felhordására lég­nyomással működő ún. fúvófej szolgál (410. ábra). A habarcs a fúvófejhez a korábban leírt módon, habarcsszivattyú közvetítésével, csöveken keresz­tül jut él. A fúváshoz szükséges legalább 1,5 atm nyomású sűrített levegőt kompresszor vagy más légsűrítő készülék szolgáltatja. A sűrített levegőt gumitömlőkön vezetik a fúvófejhez.

Habarcsszivattyúk segítségével főleg a tiszta mészhabarcsot hordják fel. Amennyiben cement­tel vagy gipsszel javított habarcsot alkalmaznak, úgy a gipszet és a cementet poralakban, külön csövön, sűrített levegővel juttatják a fúvófejhez. Az utóbbi kötőanyagok a habarcsszivattyú által oda­juttatott mészhabarccsal csak a fúvófejben kevered­nek össze. Nálunk azonban még a cementtel javított habarcsokat egyidejűleg szállítják a csöveken.

d) Élek, zugok, íves felületek, tagozatok vakolása

A falvégek vakolásánál az alapvakolatot a 411 b ábra szerint felszegezett fa vezető lécek segítségével húzzák fel. Szokás a vakoló lécet két végén és a közepén ideiglenesen odacsapott habarccsal is felragasztani (411 c ábra).

411. ábra. Falvégek vakolása

Az élek és zugok alapvakolatának egyengetésére, úgyszintén a simító réteg kidolgozására a 412 a-d ábra szerinti zug- és élképző szerszámok (más néven zuggyaluk) alkalmasak.

412. ábra. Zugok és élek vakolása; a)-c) eszközök, d) a munka kivitelezése

Az ablak- és ajtófülkék, valamint a kávák éleinek alapvakolatát a 413. ábrán látható egyszerű kávaképző szerszámmal lehet felhúzni.

413. ábra. Ablak- és ajtókávák, valamint fülkék vakolásának végrehajtása

A gerendák alapvakolatát kétoldalt bilincsekkel felerősített fa vezető lécek segítségével kell lehúzni (414. ábra).

414. ábra. Gerendák alapvakolása

Az élek és zugok kiképzése. Mind a függőleges, mind a vízszintes helyzetű étek és zugok lehetnek a) éles és b) lekerekített kiképzésűek.

A lekerekített élek, valamint a homorulattal kiképzett zugok (más néven hajlatok) vakolása egyszerűbb, gyorsabb, ennek megfelelően olcsóbb, mint az éles sarkúaké. A függő­leges élek általában 2 cm sugarú félkörrel vannak kiala­kítva. A függőleges élek könnyen kicsorbulnak, ezért inkább lekerekítve készítendők. A mennyezethajlatok nagyobb, 3-4 cm-es sugarú félkörrel készülnek.

Az éles élek és zugok kialakítása körülményesebb, lassúbb, ennek megfelelően lényegesen költségesebb, viszont az élek határozottsága miatt szebb hatás érhető el velük.

Különösen a mennyezetzugokat és a boltöveket, valamint a gerendák éleit kívánatos éles sarkokkal készí­teni, még abban az esetben is, ha a függőleges élek és zugok egyébként lekerekítve készülnek. Így a boltövek és gerendák élei határozottakká válnak, az esztétikai szempontból kívánatos fényélek kialakulhatnak. Más­részt az éles mennyezetzug-kiképzés módot ad arra, hogy a függőleges, fal színes festése – minden elválasztó vonal nélkül — felvezettessék a fehérre, illetőleg világos tónusúra festett mennyezetig. Ily módon az alacsonyabb helyiség is magasabbnak hat, szemben azzal a meg­oldással, amikor a mennyezet világos festése a függő­leges falon folytatódik.

A vakolt falsarkok megvédése

Mint korábban meg­állapítottuk, a függőleges élek könnyen kicsorbulnak. Ezért jobb kivitel esetében a rongálódásnak fokozottan kitett éleket meg kell védeni. Ebből a célból lehet az éleknél a vakolat felületére gipsszel fémszálas jutaszövetet (szaknyelven bandázst) ragasztani. A bandázst a szobafestő munkák során gipsszel át kell spatulyázni.

A falak éleit azonkívül szögvasakkal vagy erre a célra gyártott élvédő vasakkal is meg lehet óvni (415 b ábra). Ezeket befalazó karmokkal vagy pedig a 415 a ábra szerinti esetben a falba előzetesen beépített szegező fákhoz csavarozással erősítik fel. A falélek kicsorbulásának megakadályozására szolgál a horganybádogból készült sarokléc is (415 c ábra), amelyet a falazatra szegekkel erősítenek fel; felületük, a vakolattal való mennél jobb kapcsolat elérése végett perforált kivitelű.

415. ábra. Vakolt falsarkok (élek) védése; a) élvédő szögvassal, b) különleges élvédő léccel, e) horganybádog anyagú sarokléccel

Nemcsak a függőleges éleket kell megvédeni a kicsorbulástól, hanem azokat a vízszintes éleket is, amelyek a használat (takarítás, költözködés stb.) közben sérü­lésnek vannak kitéve; pl. különösen a lépcsőházakban. Az ilyen éleket szintén élvédő szögvassal szokás ellátni.

Íves felületek vakolása

A kis görbületű domború és homorú felületeket kényszerpályán vezetett vakoló léc segítségével vakolják. A domború, pl. oszlop-, valamint az ilyen természetű homorú (pl. fülke-) felületek vakolása bádogborítású deszkasablon segítségével hajtható végre. A boltövek és boltozati felületeket íves léceken vezetett vakoló léccel vagy az ívközéppontokhoz kikötött, kényszerpályán mozgó vakoló szerszámmal vakolják. Az egész kis görbületű, tehát nagy sugarú boltozatoknál a vakolást szabadkézből végzik.

e) Beton felilletek vakolása

A beton és vasbeton szerkezetek vakolásánál a felületet erőteljesen be kell nedvesíteni, majd híg cementlével kell befröcskölni és csak ennek meghúzása után lehet a vakolását – az előbbiek­ben ismertetett módon – végrehajtani. A vakolat a vasbeton felületekhez általában rosszul tapad. Különösen a mennyezetfelületeknél kell gondos munkát végezni, mert a túlzottan vastag vakolatréteg könnyen leválik.

A habarcs a vasbeton felületeken lassabban húz meg, ezért az ilyen felületek vakolása csak szakaszosan történhetik. Az alapvakolat meg­húzásának időtartamára a dolgozókat más munka­helyre kell átcsoportosítani.

f) Vakolt felületek elszíneződése és elszennyeződése

A betonfelületen levő vakolat elszíneződése. Ismeretes, hogy a téglafalban előforduló beton­szerkezetek belső vakolt felületei sötétebben, a külső felületek pedig világosabban rajzolódnak ki.

A belső vakolt betonfelületek elsötétedésének oka, hogy a jobban hővezető betonnak nincsen meg az a hő ellenállása, mint a téglafalnak. A kisebb hő ellenállású – és ennek következtében lehűlt – vakolt betonfelülettel érintkező pára lecsapódik a hidegebb felületen, és közben szennyeződése, a por és korom rárakódik a vakolatra; igen rövid idő alatt elszínezi azt.

A külső vakolt betonfelületek világosabb árnya­latú elszíneződése a következőkben leli elfogad­ható magyarázatát. Tudjuk, hogy a vakolt homlokzati felületek – éppúgy, mint a kő­felületek is – bizonyos idő elteltével egy pár árnyalattal sötétebbekké válnak, úgy mondjuk, hogy megérnek, patinázódnak. Ez a jelenség (elte­kintve egyéb vegyi természetű októl) annak következtében áll elő, hogy a vakolat a levegő nedvességét magába szívja, miközben annak szennyeződése, a por és korom tartósan lerakódik a vakolat felületére.

Mivel a betonrészek – kisebb vízszívó képességük következtében – kisebb mér­tékben játszanak közre a hajcsöves beszívódásnál ennek folytán a betonfelületek vakolata meg­tartja eredeti színét, illetőleg kevésbé sötétedik el. Tehát ez esetben tulajdonképpen nem kifakulásról van szó, hanem arról, hogy a téglafelületek vakolata – az előbb kifejtett okok folytán – idővel pár árnyalattal sötétebb lesz. Az ilyen ter­mészetű elszíneződés különösen az északi, a nyugati és a viharoldalon áll elő.

A vakolat elszíneződésének kiküszöbölése végett a betonfelületeket valamilyen hőszigetelő jellegű és a falazattal közel azonos nedvszívó tulajdonsággal bíró anyaggal (téglával, cseréppel stb.) kell bur­kolni, mint ahogy erről már több alkalommal (a koszorú- és az áthidaló gerendákkal kapcsolat­ban) is szó volt.

Külföldön a betonrészek minél tökéletesebb burko­lása végett cserépanyagú, erre a célra gyártott külön­leges burkoló lemezeket alkalmaznak. Ezek 2 cm vasta­gok, lyukas kivitelűek, darabolhatok; a vakolat jobb tapadása, valamint a betonhoz való jobb hozzákötése végett recés felületűek.

A vakolat elszennyeződése

A vakolt homlokzat különösen a nagyvárosi környezetben a rárakódó por és korom következtében rövidebb-hosszabb idő alatt elpiszkolódik. Az egész felületen egyenletesen jelentkező elpiszkolódás elviselhető, azonban a csak helyenként jelentkező piszokfoltok igen bántóak. Az ilyen foltszerű vagy csurgásos elszennyeződés általában onnan szárma­zik, hogy a vízszintes felületeken összegyűlt kormos, rozsdás víz végigcsorog a homlokzaton.

Kormos, rozsdás csorgások keletkeznek az erkélyek, előtetők, ablakkönyök­lők, párkány csatlakozások, korlátok, zászlótartó hüvelyek és hasonló szerkezetek falcsatlakozásainál; továbbá a mell­véd-, kerítés- és attikafal lefedő kövek illeszkedési hézagai alatt. A „csurgásos” elpiszkolódás kiküszöbölése céljá­ból az elsorolt szerkezetek falcsatlakozásánál a későbbiek során részletezendő vízterelő szerkezeteket kell alkalmazni, hogy a piszkos víz – előbb lecsepegve – ne juthasson el a falfelületig.

g) Téli vakolás

Köztudomású, hogy a vízzel átitatott vakolat vízrészeinél a fagyhatás következtében térfogat­növekedés áll elő. Ennek folytán a vakolat leve­lesen lemállik a falról. Éppen ezért fagy veszély­ben külső homlokzatvakolást végezni nem szabad. Belső vakolást csak. a hőmérsékleti viszonyoktól függő alábbi feltételek betartása mellett lehet készíteni.

1. Ha a nappali hőmérséklet + 5 C° felett van, de éjszaka már a hőmérséklet a fagypont alá süllyed, úgy a belső vakoláshoz +15-20 C°-ra melegített habarcsot kell használni, és a falnyílásokat éjszakára (pl. nád­pallóval) el kell zárni.
2. Ha a külső hőmérséklet +5 C° alatt van, belső vakolás csak a falnyílások elzárása és a helyiség +10- 15 C° közötti hőmérsékletre való felfűtése mellett végez­hető. Ez esetben a hőmérséklet a padló feletti 50 cm magasságban legalább +5 C°-ú legyen, nemcsak a vako­lás időtartama, hanem a száradás egész ideje alatt is.

Berezin eljárása szerinti vakolás. Berezin mérnök eljárása szerint alacsony (-35 C°-ig terjedő) hőmérséklet mellett is végeztek jó eredménnyel több százezer négyzetméter területű külső és belső vakolási munkát.

Ennek az eljárásnak a lényege, hogy olyan keverő vizet használnak, amelyben szabad klórt oldanak fel. A keverő vízben oldott kalciumsók leszállítják a víz fagypontját. Kb. +35 C° hőmérsékletű vízhez klór­meszet [CaCl(OCl)] adagolnak, és az így nyert szusz­penziót ülepedni hagyják. Ezt az oldatot cementtel javított mészhabarcs esetében 1 : 6, cementhabarcs eseté­ben 1 : 2,5 vagy 1 : 3 arányú hígításban keverő vízként használják fel.

A habarcs összeállításánál a mészpép hőmérséklete legalább +5 C°, a homoké +30 C°, a vízé pedig +10 C° legyen. A bedolgozás alkalmával a habarcs hőmér­séklete legalább +5 C° legyen. A víz/kötőanyag tényezőt lehetőleg alacsony értékben veszik fel.

Lényeges technológiai követelmény ilyenkor, hogy a fal ne legyen eljegesedve, és lehetőleg száraz legyen. A fagyasztásos eljárással készült falakat a falazó habarcs felolvadása és a kellő megszilárdulás előtt nem szabad vakolni, egyrészt az erős hőelvonás miatt, másrészt mert a falazó habarcs olvadásakor bekövetkező ülepedés a vakolatot tönkretenné.

A vakolat aljzat- és színrétegének készítése között 5-6 óránál hosszabb idő ne teljék el.

Az eljárás hátrányaként hozzák fel, hogy a) nagy mennyiségű (költséges) klórmészt igényel, b) hogy az ilyen habarcs igen érzékeny a helytelen arányban kevert klóros víz és az előírt hőmérséklet tekintetében, és c ) az ilyen vakolattal érintkező fém alkatrészek erősen korro­dálnak. Az eljárásnál keletkező kellemetlen klórszag az épületből állítólag hamar eltűnik.

h) Épület- és vakolatszárítás

Vakolási tilalmi idő. A szabályzat az emberek huzamosabb tartózkodására szolgáló helyiségeket tartalmazó épületeknél a vakolási munkák megkezdése tekintetében hosszabb-rövidebb tilalmi időt írt elő, annak megfelelően, hogy az épület az őszi-téli vagy a tavaszi-nyári idényben jutott tető alá. A 2-8 hétig terjedő tilalmi időt azért állapították meg, hogy a falazó habarcsnak elég ideje legyen megkötni, illetőleg kiszáradni.

A vakolat ugyanis a mésztartalmú falazó habarcs kötését nagymértékben hátráltatja. Az építési nedvesség mielőbbi eltávolítása egészségügyi és hőgazdálkodási okokból, valamint a nedvességnek az egyes épületszerkezetekre gyakorolt káros hatása szempontjából is igen fontos. Az előbbi rendelkezést azonban a mai gyors ütemű építkezéseknél nem veszik figyelembe, és mesterséges szárítással igyekeznek az építési nedvességet minél gyorsabban eltávolítani.

Mesterséges szárítás

Az elemekből készült vakolatlan falakban levő falazó mészhabarcs, valamint a vakolat kötésének, illetve a hidrát- és a habarcsvíz eltá­vozásának meggyorsítására szolgáló eljárások a következők:

1. Nyílt tüzű vaskosarakban koksz elégetésével a mészhabarcs kötéséhez szükséges nagy mennyi­ségű széndioxidot (CO₂-t) termelnek, egyidejűleg a keletkező hővel a habarcs vízmennyiséget szárítják. Azért használnak kokszot, mert ennek égésterméke kevésbé szennyezi be a vakolatlan, illetőleg a vakolt felületeket. A nyílásokat ilyen­kor zsákokkal, nádpallókkal zárják el. Ez a szárí­tási mód aránylag olcsó, a kosarak könnyen szállíthatók; hátrányuk, hogy egyenlőtlen hőt szolgáltatnak és az égéstermékek a mennyezetet elsárgítják.
2. Zárt tüzelésű szárító kályhákkal (416. ábra), illetőleg berendezésekkel állítják elő a szükséges hőmennyiséget. Vannak olyan szerkezetek is, ame­lyek egyidejűleg szellőztetik is a helyiségeket, továbbá szabályozhatók, ezért a kokszkosaras eljárásnál tökéletesebbek. A nedvesség egy része ilyenkor az ideiglenes vagy a meglevő kéménykürtőkön távozik el.
3. Szárító gépekkel, azaz központi légmelegítő készülékekkel megfelelő hőfokú és szénsavtartalmú levegőt termelnek, amelyet nagy átmérőjű bádogcsöveken keresztül nyomnak be az egyes helyiségekbe. Ezek a berendezések nem annyira a meleggel, mint inkább fokozott légcserével és kis relatív nedvességű száraz levegővel végzik el a szárítás műveletét. Előnyük, hogy nem mele­gítik felesleges mertekben a vakolt felületeket.

A szárítás ne legyen túl gyors és erős, mert ebben az esetben zsugorodási repedések keletkeznek.

A vakolat mesterséges szárításánál be kell tartani a következőket: A helyiségek különböző pontjain a hő­mérséklet különbözet ne legyen +8-10C°-nál nagyobb. A hőmérsékletnek a mennyezet alatt nem szabad +45- 50 C° fölé emelkednie. Ha a habarcs nedvessége 7-8%-ra csökken, a mesterséges szárítást abba kell hagyni (ebből a célból a mennyezetvakolaton próbavizsgálatot kell eszközölni). Meleg levegővel való szárítás esetén annak bevezetése mindig a helyiség padlószintjén történjék. A vakolat szárításánál a helyiséget állandóan szellőz­tetni kell.

A párák eltávolítására csak a gravitációs és a mester­séges (exhaustoros) szellőztetés megfelelő. Az ablakon át történő szellőztetés csak a téli időszakban eredményes, amidőn a szellőztetés folytán kívülről behatoló hideg levegő a környezetből párarészecskéket vesz fel, a levegő telítettségi értéke csökken; a helyiség levegője, valamint a fal- és mennyezetfelületek szárazabbakká válnak. Tavaszi és őszi idényben, amidőn a levegő melegebb, és vízzel erősen telített, a szellőztetés révén nem érünk el hasonló eredményt.

Legújabban külföldön eredményes kísérleteket foly­tattak a padló-, fal- és mennyezetfelületek infravörös sugarakkal való igen gyors kiszárítására.

i) A vakolat hibalehetőségei

Vakolathibák okai. A vakolat meghibásodása az alábbi okok miatt következhet be: a) a felület (az alap) a vakolás céljára nem megfelelő, b) a habarcs nem megfelelő, c) szerkezeti okok folytán (vagyis a korábban tárgyalt szerkezeti követelmények be nem tartásából), d) a munka szakszerűtlenségéből és e) külső káros hatások miatt. Ilyen vonatkozásban lényegesek a követ­kezők:

A habarcs anyaga ne tartalmazzon oltatlan mészgömböket, mert ez esetben az oltás folyamata – amely térfogat növekedéssel jár – a kész vakolatban következik be, és ennek folytán a fal pattanásszerű sérüléseket szenved.

Az agyagtartalmú homok – eltekintve a „Ha­barcsok” című részben tárgyalt következmé­nyektől – a vakolatban hajszálrepedéseket idéz elő.

A túlságos kövér habarcs, nemkülönben a hirtelen kiszáradt habarcs hajszálrepedései nedves­séget tárolhatnak, és így az ilyen habarcs kifa­gyásra lesz hajlamos.

A vakolat jóságára nem közömbösek a készí­tési idő atmoszferiális viszonyai. Túlságosan meleg időben a vakolat hamar megszárad, és így a kötés­hez szükséges víz elpárolog a kötőanyagból. Vakolás szempontjából legjobb a tavaszi és az őszi idő. Télen a vakolat megfagyott vízrészei szétrepesztik a habarcsot (lásd a „Téli vakolás” című részben foglaltakat).

A kivirágzás

A tégla igen sokszor oldható anyagokat tartalmaz, amelyek vagy már benne voltak az agyagban, vágy a téglára lecsapódó kénes füstből származnak, esetleg a talajvízből szívódtak fel. A nátrium- és klór-vegyületeket tartalmazó víz, a vízben oldható sók, a magné­ziumszulfát, a nátriumszulfát, azonkívül a gip­szet, salétromot és szódát tartalmazó építő­anyagok meg a vakolaton keresztül is kivirágzást okoznak. Van a habarcs anyagából származó kivirágzás is.

A nem nedvszívó sók a habarcs vízének elpárolgása folytán virágzanak ki. A fal teljes kiszára­dása után a kivirágzott anyagot (a szükségnek megfelelően többször is) lekefélhetjük, vízzel lemoshatjuk; ezután a kivirágzás többé nem fog jelentkezni. A nedvszívó sók jelenléte állandó kivirágzást okoz, amely száraz időben a fal­felületeken nagyobb mennyiségben halmozódik fel, és gyógyíthatatlan betegsége a téglafalnak.

A füstös és kátrányos téglafelületek is átütnek a vakolaton, ezért az ilyen, nemkülönben a fekáliával szennyezett téglákat sem szabad a falazatba beépíteni,

A durva felületű külső vakolatra szívesen telepszik rá egy rovarféleség, amely pókhálóra emlékeztető képződménnyel okoz csúnya foltokat a homlokzaton.

Általában azok a fizikai és kémiai, valamint egyéb természeté hatások és a belőlük származó károsodások, amelyeket korábban a „Kövek meg­hibásodása” című részben tárgyaltunk, kisebb vagy nagyobb mértékben a vakolat esetében is fennállnak.

Felhordási hibák

A falra nem megfelelően (nem erőteljesen) felhordott, tehát ahhoz nem eléggé tapadt vakolat a kopogtatásra kongó hangot ad, és a felületről elég könnyen leválik.

Repedések okai

A külső felületeken, de még inkább a belső vakolt felületeken különböző természetű repedések keletkezhetnek. Azokat a repedéseket, amelyek a fal- vagy födémszerkezetekben is megmutatkoznak, szerkezeti repedéseknek, azokat, ame­lyek csak a vakolatban vagy csak annak a felüle­tén, a festékrétegben jelentkeznek, felületi repedé­seknek nevezzük. A felületi repedések: a) egy­irányúak (függőleges vagy ferde irányúak) vagy b) térképszerűen jelentkezők lehetnek.

A repedéseknek sok oka lehet, így: aj az alapok egyenlőtlen süllyedése, b) a talaj kiszáradása vagy átnedvesedése folytán, azonkívül a fagy hatására bekövetkezhető mozgása; c) a szerke­zetek túlterheléséből vagy elégtelen méreteiből, illetve helytelen kialakításából, azonkívül a nem várt erőhatásokból származó alakváltozása; d) a falazat, illetőleg a habarcsrétegek ülepedése; e) a kémények, a fűtési- és melegvíz vezetékek okozta hőtágulás; f) a beton és vasbeton szer­kezetek hőtágulása és zsugorodása; g) a faszer­kezetek apadása, dagadása, vetemedése és lehaj­lása, h) a túlkövér habarcs, i) a homok agyag­tartalma, j) az a körülmény, hogy túl vastag habarcsréteg készült egyszerre.

Repedések kelet­kezhetnek azonkívül az utcai járműforgalom okozta rázkódtatások következtében is. Igen gyakoriak az ún. hajszálrepedések, ame­lyek általában ártalmatlanok, tulajdonképpen csak a bennük lerakódó korom miatt láthatók, egyébként szabad szemmel alig volnának észre­vehetők. Nagy zsugorodást és ennek következ­tében hajszálrepedéseket okoz pl. a homokban levő túlságosan sok finom szemcse. A vakolat túl gyors száradása is hajszálrepedéseket ered­ményez.

Repedések és válaszfalak

Általában megjegyezhető, hogy a válaszfala­kon és a vázas épületek vázkitöltő falain ritkáb­ban jelentkeznek repedések, mint a tömör falú épületeken. A válasz- és vázkitöltő falaknak a vázszerkezethez való csatlakozásánál azonban gyakran keletkeznek repedések. Ezek elkerülésé­nek módját a megfelelő helyeken tárgyaljuk.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a vékony válaszfalak­ban levő ajtótokok mentén a vakolat az ajtócsapkodás következtében igen sokszor megrepedezik, illetőleg a vakolat és a tok között rés keletkezik. Ezt megelőzhet­jük azzal, hogy a keletkezhető repedés helyét kb. 15 cm széles jutasávval leragasztjuk. A jutasávot gipszpéppel ragasztjuk a vakolatra, illetőleg enyvvel a fátokra, majd a vakolatra került jutarészt gipsszel átspatulyázzuk.