Színek a környezetünkben

Földfestékek – terra rossa

A földből nyerhető színezékeket – a számos növényi eredetű festékhez hasonlóan – ősidők óta használják az emberek; művészek és tervezők egyaránt. A mésszel szemben ellenálló anyagok lévén a szervetlen földfesté­keket alkalmazták a buon („igazi”) freskókon, a legtartósabb falfestményeken, amikor a pigmenteket tökéle­tesen elkeverték a nyirkos vakolattal, hogy egységes fe­lület keletkezzen. Bár az ókori Görögországból nem maradt fenn buon freskó, történelmi jelentőségű emlé­kei láthatók a feltárt, i. Sz. 1. Századi pompeji villákban, a mandzsúriai Liaojangban talált kínai sírokban és az indiai Adzsanta i. sz. 6. Században festett barlangjaiban.

A legszebb buon freskókat a reneszánsz idején, Itáliában, a Vatikánban készítették – mégpedig Michelangelo a Sixtus-kápolnában és Raffaello II. Gyula pápa lakosztályának termeiben (stanzák). Amellett, hogy – amint a példák mutatják – freskókészítésre kivá­lóan alkalmasak, a földfestékek könnyen hozzáférhető és viszonylag olcsó színezékek, melyek a különböző, víz és olaj alapú festékek színezésére is használhatók, akár belső, akár külső vakolásban, akár fafelületeken alkal­mazzák, mondjuk egy közönséges épületben.

Guigi Maria Sesti ebből az érből nyeri a terra rossa di Argiano festéket

Fent: Guigi Maria Sesti ebből az érből nyeri a terra rossa di Argiano festéket. Olaszország gazdag ásványokban (főleg vörös vas­oxidokban), és évezredek óta sok művész és építész innen szerzi be a földfestékeket. Mielőtt festékként alkalmaznák valamilyen felületen, a földfestékeket finomítani kell: ennek során kivonják a földből a fölös ásványokat és növényi maradványokat.

Finomítás

Fent: A finomítás első fázisában a száraz földet vödörbe teszik, és három-négy napig vízben áztatják. Amint az ásványtartalmú rögök megpuhultak, nagy lyukú szitába teszik, és mozsártörővel apróbb rögökre zúzzák, amelyek a szitán át egy cserépedénybe kerülnek, a nagy kavicsok viszont fennakadnak. Az ásványtartalmú rögök aprítását és szitálását többször is megismétlik. Amikor az egész durva szemcsés, nedves porrá alakult, vödörbe töltik, és ismét áztatják, így enyhén csomós, krémszerű massza lesz belőle. Ezt most már egészen apró lyukú szitába öntik, és ismét átpasszírozzák egy másik edénybe.

A legelterjedtebb és leggyakrabban használt föld­festékek három csoportba sorolhatók: az okkerek, melyek színező tulajdonságaikat egyedül a vas-oxidnak köszönhetik, árnyalataik pedig a színspektrum sárga részét foglalják el; a sziénák, melyek tónusai a sárgás­barnától a vörösesnarancsig terjednek, és vas-oxid-tartalmuk 30-75% között változik; valamint az umbrák, amelyek magas mangán-dioxid-tartalmuk révén általá­ban barna színt adnak. Mindegyik kalcinálható (ekkor magas hőmérsékletre hevítik), így árnyalatuk gazda­gabb, sötétebb – ilyenkor égetett okkernek, égetett sziénának, illetve égetett umbrának nevezik.

További földfestékek a vörös okkernek is nevezett vörösek (vas-oxid hematit ásványokból – spanyol oxidból, perzsa-öböli oxidból); a magnetitből fekete, a limonitból sárga, a szideritből barna, a piritekbői sötétbarna festéket nyernek. A természetben előforduló példákon kívül szin­tetikus vas-oxid festékek is ismertek. Jellegzetes példák a vas-oxid vörösek (a világos török vöröstől a sötét indián vörösig), melyeket vas-szulfátok kalcinálásával nyernek; valamint az ún. Velencei vörös, amely mésszel kalcinált vas-szulfátból keletkezik.

A földfestékeket hagyományosan, bár nem minden esetben, arról a helyről nevezik el, ahonnan származ­nak. Olaszországban, amely bővelkedik a vas-oxidban gazdag talajokban, szintén ezt a szokást követik. Így a sziénabarnák Siena városáról, az umbrabarna Umbriáról, a veronai zöld (terre verte) Verona városáról kapta nevét (nem keverendő össze a króm alapú smaragdzöld Veronese-zölddel, amely a 16. Századi itáliai művész, Paolo Veronese nevét viseli).

Bár a földfestékek többségét már évszázadokkal ezelőtt is kitermelték, még ma is fedeznek fel újakat. Ezeken az oldalakon bemutatunk néhányat azok közül, amelyekre az 1990-es évek végén bukkant Guigi Maria Sesti olasz freskófestő és borász. Ő és felesége, Sarah az Argiano nevű kis faluban él, Montalcino és Siena közelében. Birtokuk feltérképezésekor akadtak a vas­oxidban gazdag kis érre, amelyből jellegzetes, vöröses­barna festék állítható elő. Az évszázadok óta ismert eljárás során először felaprítja a festéket, majd finom porrá zúzza. A szín sokféleképpen árnyalható. Sesti itt víz alapú változatával festi egy melléképület falait. A festék – a hagyománynak megfelelően – származási helyéről kapta a terra rossa di Argiano nevet.

További lépések... Tovább... Tovább...

Fent: Ismét víz hozzáadásával, apró lyukú szitán átszűrve finomítják tovább a terra rossa di Argiano pigmentet. Ezt a folyamatot többször megismétlik. Amikor a legkisebb rögök is eltűntek belőle, finom porrá szárítják, amelyet különböző fajtájú festékek színezésére használnak. Hozzákeverhető mésztejhez, gitt, víz és nyers lenmagolaj igen tartós keverékéhez; fügetejjel elegyítve fa- és vakolt felületek festésére alkalmas vízben oldódó festéket alkot. Guigi Maria Sesti – lenmagolajjal, vízzel és tojássárgájával keverve – tojástemperát is készít belőle.

Guigi Maria Sesti terra rossa di Argiano festékkel festi egy melléképület vakolt falát

Fent: Guigi Maria Sesti terra rossa di Argiano festékkel festi egy melléképület vakolt falát Argianóban. Száradáskor a vakolat magába szívja a festéket, ami biztosítja a színezés tartósságát. Ráadásul a helyi talajból és agyagból származó festék vizuális kapcsolatot teremt az épület és természeti környezete között.