• egészséges otthon
• színek

Növényi színezékek

A 19. Század közepéig – a szintetikus anilinszínezékek előállításáig – a földfestékek mellett főleg különböző növényi anyagokból készítették a festékek és kelmék színe­zéséhez szükséges pigmenteket. Ilyen például a festő buzér (Rubia tinctorum) gyökeréből nyert vörös festék; a festő tölgy (Quercus velutina) nevű tölgyfa kérgéből előállított sokféle sárga színezék; az Indigóiéra növény­fajok leveléből kivont kék indigó. A festő csülleng az indigóhoz hasonlóan a legrégibb – a kőkorszak óta használt – kék festékek közé tartozik, és a legváltoza­tosabb és legtartósabb színezéknek bizonyult.

Fent: Toulouse közelében (Délnyugat-Franciaország) honos a sárga virágú festő csülleng (Isatis tinctoria). A levelek színe a munkaigényes folyamat során először sárgászöldből zöldeskék lesz, majd a jellegzetes indigókék színű festékké alakul át.

Fent: A növény leszedett leveleit vízbe áztatják, és körülbelül négy órán át kevergetik. Eközben a víz zöldes színű lesz, és megkezdődik a pigment kialakulása, amely ebben a fázisban még átlátszó.

A Dél-Európában honos kétnyári festő csüllenget (lsatis tinctoria) azonban a leveleiből nyerhető anyagok nem csak festésre teszik alkalmassá. Bizonyított gyógyhatása miatt a levelét sebek kezelésére, kivonatát pedig gyomornyugtatóként is használják. Elsősorban mégis díszítő tulajdonságaiért dicsérik. A bayeux-i falikárpit festő csüllenggel színezett kék felületei például csaknem egy évezrede őrzik eredeti élénkségüket, ami éke­sen bizonyítja, mennyire tartós és ellenálló ez a festék. A festő csüllenget a reneszánsz kori Európa is nagy becsben tartotta: ekkor „királykék”-nek (bleu de Roi) nevezték. A 17. Században, amikor általános és kelme­festékként is széles körben használták, évente mintegy 30-40 ezer tonnát szállítottak belőle a dél-franciaországi Toulouse-ból Londonba, Antwerpenbe és Hamburgba. A város és környéke ennek köszönhette felvirágzását.

A festő csülleng hagyományos feldolgozása 9-12 hónapot vett igénybe. Először leszüretelték a leveleket, és öszvérrel vagy lóval hajtott malomban péppé törték. Ebből gombócokat formáltak (nevük: cocagnes), majd lefedve száradni hagyták. A már megszáradt gombó­cokat ugyanebben a malomban porrá őrölték, majd egy tárolóban kilenc héten át hagyták erjedni, közben na­ponta nedvesítették és megforgatták. A munkálat el­végzése szakértelmet igényelt, mert a festék tönkre ment, ha túl sok hő termelődött az erjedés közben. Az így keletkező kék komposztot hordókba tették, majd a kelmefestő műhelyekbe szállították.

Fent: Amikor kékeszöldből kékké válik, a színváltozás folyamata már a végéhez közeledik. Amint befejeződik az oxidáció, a folyadékot áttöltik az ülepítő tartályba, és egy éjszakán át pihentetik. Azután újra átszűrik, finomítják, ismét szűrik, majd porrá szárítják, amelynek „kék arany” a neve.

A festő csüllengből készült két festékfajtát, az olaj és a víz alapú változatot úgy hozhatjuk létre, hogy a tartályban visszamaradt üledéket terpentinnel és olajjal (például lenolajjal) vagy égetett mésszel elegyítjük. Ez utóbbit – mely a rovarokat is távol tartja – hagyomá­nyosan a vakolt és fafelületeken használták, míg az olaj alapú festéket főként a nemes faanyagok színezésére alkalmazták.

Bár költséges volta miatt a festő csüllenget a 17. Század végétől fokozatosan kiszorította az indigó, azt pedig a 19. Század közepétől a szintetikus indigó, az utóbbi években ismét reneszánszát éli. Ez annak is köszönhető, hogy a festő csülleng esztétikai tulajdonsá­gait manapság újra nagyra értékelik, amit meggyőzően bizonyít az is, hogy egyes vállalatok, például a fran­ciaországi Bleu de Lectoure (üzemeiről ezeken az oldalakon látnak képeket), továbbfejlesztették a hagyo­mányos gyártási eljárásokat. Az így nyerhető színek skálája a világosabb, finom kéktől a markáns, sötét indigókékig terjed, ám tónusukat minden esetben leheletnyi szürkével finomítják. A festő csülleng bizonyí­tottan az egyetlen olyan kék színezék, amely az idő múltával csak nemesedik és szépül.

Fent: Napjainkban nagy a kereslete a festő csüllengből nyert pigmentnek. Kelmék és szövetek, pamut, selyem, vászon és – mint itt is – kasmír festésére használják. Különlegesen stabil festékanyag, hígítással pedig a kék végtelen sok árnyalata állítható elő vele.

Fent: A festő csüllengből nyert pigment olajjal és terpentinnel hígítva igen tartós, olaj alapú festéket ad (fafelülethez); mésztejjel keverve áttetszőbb, a rovarokat távol tartó réteget képez (fa- vagy vakolt felületen). A Bleu de Lectoure vállalat telepein festő csüllenggel színezték a redőnyöket és az ajtókat (a képeken). Ezt használják a délnyugat-franciaországi Le Pays de Cocagne régió hagyományos házain is. A vidék nevét arról a gombócról kapta, amelyet az Isatis tinctoria pépesített leveleiből gyúrnak a kék festék tradicionális előállításának kezdeti fázisában.