Kültéri munkák - 3. oldal

Saját kezűleg felhordani a külső vakolatot? Miért ne? Ha a követ­kező oldalakon teljes részletes­séggel bemutatott lépések szerint járunk el, semmilyen hiba nem fordulhat elő. Sok olyan amatőr építkező van, aki az épületet szer­kezetileg gond nélkül felhúzza, a belsőépítészeti és épületgépészeti munkákkal is sikerrel megbirkózik, a külső vakolásnak azonban meg­lepő módon még a gondolatába is beleborzong. Pedig ez a munka különösen alkalmas azoknak, akik saját kezű munkájukkal szeretnének pénzt megtakarítani. A vako­lást ugyanis a házba való beköl­tözés után is el lehet végezni, legyen szó akár hőszigetelő vakolatról akár a hagyományos formájúról.

Ebben a munkában éppen az a szép, hogy azt az idő szorítása nélkül lehet végezni. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy az ezermester építkezőknek általában nincs szivattyúval el­látott vakolatkeverő gépük, ezért a kitartásra nagy szükségük van. A külső vakolást ugyanakkor a le­hető leggondosabban kell végezni, hiszen a falaknak ez a védőrétege az, amelynek a házat a forróságtól és a fagytól, a jégveréstől és az esőtől meg kell védenie. A követ­kező oldalakat ezért gondosan tanulmányozzuk át, és csak azután bontsuk fel az első zsák külső vakolatot.

Sok kis felület: a vakolat mint kirakós játék

Az összefüggő külső felületekre kerülő fedővakolatot mindig egy ütemben kell felhordani, mert a munka közbeni megszakítások csúnya átmenetek formájában örökre meglátszanak a ház falán.

Ezt a problémát egy kis ügyes­kedéssel könnyűszerrel meg tudjuk kerülni. Munkánk meg­könnyítésére tagoljuk a homlokzatot több részfelületre. Elképzelhető pl., hogy egyes részeket fával is burkolhatunk. Ezek között azután aránylag kis vakolatmezők maradnak, amelyeket egymás után, kényelmesen meg lehet munkálni. így gyakrabban tarthatunk szünetet.

A jobb oldalon néhány ötlet látható a homlokzat felosztására. A tervezés fázisában készítsünk házunk homlokzatáról néhány másolatot és a kirakós játék módszerét követve igyekezzünk a végleges megoldást megtalálni. Segít­ségként lapozzuk fel a következő feje­zetet. Ott megtudhatjuk, hogyan kell a homlokzatot (vagy akár annak csak egyes részeit) szakszerűen faburkolat­tal ellátni.

Fontos, hogy a faburkolatot csak a vakolás után rakjuk fel. Ez alól kivételt képeznek a szarufák között az eresznél elhelyezett deszkák. Ez a néhány desz­ka közvetlenül a tető alatt ugyanis jelentősen megkönnyítheti a munkát. A vakolatot így nem kell körülménye­sen a szarugerendák körül, majd egészen az eresz- vagy oromdeszkázatig felhúzni, mert az időjárásnak ellenálló, lazúrozott deszkák sarkok és élek nél­kül, egyenesen határolják a vakolatot.

A munka kezdete előtt azonban még el kell döntenünk néhány dolgot és bizonyos előkészületeket is meg kell tennünk.

Kétrétegű vagy háromrétegű vakolat?

Felmerül az a kérdés, hogy két vagy három rétegben vakoljunk-e. Ha a falazatra először az alapvakolatot hordjuk fel és erre kerül azután a struk­turált fedővakolat, akkor kétrétegű vakolatról beszélünk. Speciális alapok esetében azonban, pl. a tömör beton­oszlopok vakolat alá kerülő részének külső burkolására vagy tömör tetők szélének borítására alkalmazott fafor­gács építőlapoknál (OSB-lapoknál), a tapadás javítására általában fröcskölt cement alapvakolatra is szükség van. Az ilyen vakolatrendszereket három­rétegű vakolatnak is szokták nevezni, amelynek rétegei: a tapadást javító fröcskölt vakolat, az alapvakolat és a strukturált fedőréteg. A fröcskölt alapvakolat azonban szigorúan véve nem tekinthető vakolatrétegnek, in­kább az alap előkészítéséhez lehet sorolni.

Olyan vakolatot válasszunk, amely alkalmas az adott falhoz. Alapszabály, hogy a rétegeknek kifelé mindig egyre „puhábbnak” kell lenniük.

A fedővakolatnak bizonyos mér­tékig rugalmasnak kell lennie, hogy egyrészt károsodás nélkül elviselje a hőmérséklet ingadozásait, másrészt a falazat kisebb (ülepedésből, zsu­gorodásból adódó) mozgásait is ki tudja egyenlíteni. Emellett a vakolat legyen víztaszító, egyben azonban páraáteresztő (a vízgőz diffúzióját megengedő) is.

Pórusbeton, tégla és egyéb falazó-anyagokhoz is alkalmas a mészcement alapú hőszigetelő vakolat. Jellemzője, hogy a felhasználásra kész keverék adalékul parányi polisztirol-golyócskákat is tartalmaz.

Ahogyan a belső vakolásnál tettük, a meglazult részeket és a port vakolás előtt a homlokzatról is el kell távolítani. A kiálló habarcsmaradványokat leg­jobb kalapáccsal leverni. Ezután partvissal az egész homlokzatot seperjük le. A vakolat alapja legyen szilárd, teher­bíró, fagymentes és száraz.

A falazóelemek látható helyre ke­rült fogónyílásait, a különböző hornyo­kat, továbbá a nyers külső falon lévő egyéb hibahelyeket a vakolás előtt tölt­sük ki. Ehhez a falazóelemek gyártói által kimondottan erre a célra forga­lomba hozott javítómasszát használ­hatunk, de a célra külső vakolat (alap­vakolat) is megfelel.

A vakolás előkészületei közé tartoz­nak a külső villanyszerelési munkák is. Ez az utolsó pillanat, amikor a csengő, a kaputelefon, a világítási kapcsoló, a dugaszolóaljzatok és a külső világítás vezetékeit még el lehet helyezni.

Szintén feltétlenül a vakolás előtt kell helyükre tenni az ablakpárkányo­kat, amennyiben az eddig még nem történt volna meg. A tömör kő- vagy betonlapokat trasszcement-habarcs rétegbe fektetjük bele. Ha belül is kő ablakpárkányok vannak, ezeket a külső kőlapokat a belsőktől hőszigetelő réteggel termikusan (hőtechnikailag) válasszuk el, ellenkező esetben ener­giarabló hőhidak keletkeznek

Gyakran használunk alumínium ablakpárkányokat. Ezeket alulról kell bedugni az ablakelemek erre kialakí­tott hornyaiba, majd rozsdamentes speciális csavarokkal is oda kell erő­síteni, így az időjárásnak ellenálló kötést kapunk. Pontosan ugyanígy kell az ajtóelemekre is felszerelni a küszöb­lemezeket. Fontos, hogy a védőfóliát még ne húzzuk le. Ha az már megsérült vagy teljesen elveszett, akkor az ablak leragasztása során az ablakpárkányt is csomagoljuk be.

Az összefüggő falfelületeket egy ütemben kell bevakolni – ez nagyon fárasztó lehet. A munkát megkönnyíti, ha a nagy falfelületeket megosztjuk vagy…

…kisebbé tesszük, pl. úgy, hogy a felület egyes részeit fával burkoljuk. A homlokzat megmaradó, kisebb felületeit azután a laikus is kényelmesen, egyedül be tudja vakolni.

Egy másik ügyes fogás: tegyünk a szarufák kiálló végei közé deszkaborítást, ezzel megtakaríthatjuk a közöttük lévő falszakasz körülményes vakolását.

Az alumínium ablakpárkányokat még a vakolás előtt csavarozzuk fel, a védőfóliát azonban csak a külső vakolás befejezése után húzzuk le.

A vakolat alapja legyen szilárd, teherbíró, fagy­mentes és száraz. A meglazult részeket és a kiálló habarcsmaradványokat kalapáccsal verjük le.

Ezután partvissal seperjük le az egész homlokzatot. Ez az utolsó pillanat, amikor a csengő, a külső világí­tás és a dugaszolóaljzatok vezetékeit elhelyezhetjük.

A legtöbb falazóelem nútféderes kialakítással (csaphornyos profilozással) illeszkedik egymásba. A kiálló „csapokat” fűrészeljük vagy csiszoljuk le.

A következő lépés a homlokzaton lévő fogónyílások, hornyok és egyéb hibahelyek kitöltése. Ehhez a mun­kához speciális javítómassza alkalmas, amelyet…

…a falazóelemek gyártói hoznak forgalomba. Ehelyett külső vakolatot (alapvakolatot) is keverhe­tünk és azzal is kitölthetjük a folytonossági hiányokat.

Takarékos megoldás: külső ablakpárkányok készítése cementhabarcsból

Különösen olcsók a helyszínen saját kezűleg betonozott ablakpárkányok. Először erősítsük fel a falra dübelekkel a zsaluzatot. Az ablakpárkány kész állapotban 6-8 cm-nyit álljon ki a falból. Vastagságát tetszőlegesen meg­állapíthatjuk (de legalább 5 cm vastag legyen). Figyelem: ne feledkezzünk meg a vízorr elkészítéséről! Ez meg­akadályozza, hogy az esővíz a falon vé­gigfolyva piszokcsíkot hagyjon maga után. Elkészítéséhez a zsaluzat fenék­deszkájára tegyünk egy végigfutó, há­romszög keresztmetszetű lécet.

A zsaluzatot ne szegezzük: csava­rokkal erősítsük össze. így a zsaluzó-deszkákat a kiöntött darab megsértése nélkül el lehet távolítani és az öntőfor­mát többször is fel lehet használni.

Amikor a zsaluzat készen van, belül­ről tisztítsuk ki. Ragasszuk le az ab­lakot, a szomszédos falazóelemeket nedvesítsük meg, majd töltsük be a cementhabarcsot vagy betont (jól tö­mörítsük!). Ha befestjük az ablakpár­kányokat, azok a homlokzat hangsúlyos díszítőelemeivé válnak. Ha kavicsada­lék helyett kőzúzalékot és kőport hasz­nálunk, akkor műkövet is készíthetünk, amelyet elkészülte után le kell csiszol­ni, polírozni.

A homlokzat összes olyan részét (pl. ablakok, ajtók, de a tetőre már fel­szerelt faburkolat is), amelyet védeni akarunk a vakolás közben előforduló szennyeződéstől, gondosan le kell ra­gasztanunk. Ehhez erős fóliát alkal­mazzunk, amely sérülés nélkül elviseli a szelet és az esőt is.

Csak szaküzletekben kapható, spe­ciális festőszalagot használjunk, ezt később könnyen és maradéktalanul el lehet távolítani. A krepp ragasztósza­lagok erre a célra nem alkalmasak.

Állványozás: A tetőfedésnél alkalmazott állvány munkapadozat és védőállvány (le­zuhanás elleni védelem) is egyben. Az ilyen állványokat fémből kell készíteni (fém állványrendszerek). Ha az állvány kizárólag a munka­padozat szerepét tölti be, mint a vakolási munkáknál, akkor falétrás állvány is elegendő, amelyet köl­csönözni lehet, vagy az állvány­kölcsönzőknél használtan olcsón meg is lehet vásárolni.

Ha a külső vakolatot több lépésben hordjuk fel, akkor általában 3-4 létra és 10-15 palló elegendő. Az állvány felépíté­sét csak szakemberek végezhetik! Ügyeljünk arra, hogy az állványt teherbíró alapra állítsák fel és az eldőlés vagy elcsúszás ellen bizto­sítva legyen. Külső falon vakolási munkát állvány nélkül csak akkor szabad végezni, ha a kis magasság miatt a lezuhanás veszélyétől nem kell tartani. Mintegy 3 m falmagasságig elegendő egy állványbakokból és 3-4 pallóból összeállított munkapadozat.

Alapozás, erősítő szövethálók, sarokprofilok elhelyezése

A legtöbb vakolatot előzetes alapozás nélkül fel lehet hordani. Még olyan, kifejezetten pórusbetonhoz való vako­latok is vannak, amelyek az itt jellemző erős szívóhatás ellenére sem igényel­nek alapozást. Ha viszont pórusbeton falazathoz valamilyen szokásos külső vakolatot választunk, alapoznunk kell. Erre az ún. kiégés elleni védelemre azért van szükség, hogy az alap ne vonja el túl gyorsan a vizet a frissen fel­hordott vakolatból. Ezzel megelőzhető a vakolat megrepedezése. A vakolatot és az esetleg szükséges alapozást az adott falazatnak megfelelően kell kiválasztani.

Az alapozó felhordását falecsettel vagy hengerrel nagyon lelkiismeretesen végezzük. Túl kevés alapozó még re­pedéseket is okozhat, a túl bőségesen alkalmazott anyag viszont csökkentheti a vakolat tapadását. Ha betartjuk a használati utasítást, elsőrangú alapo­zást kapunk. A fehér pórusbetonhoz festék pigmentet tartalmazó alapozót használjunk. így pontosan látható, hogy az alapozót mely felületekre hordtuk már fel.

Ha az épület homlokzatán faforgács építőlapok (OSB-lapok) is vannak, akkor a tapadás javításához azok teljes felületérc fröcskölt cement alapvakola­tot kell felhordani. A habarcsot laza csuklómozdulattal kell az építőlapra rácsapni; ezt bizony csak némi gyakor­lással lehet megtanulni! Ne essünk két­ségbe, ha eleinte több habarcs esik le, mint amennyi megtapad.

A nagy kiterjedésű tapaszolt része­ket, valamint a folytonos falfelület megszakításait (pl. redőnyszekrényeknél vagy a fröcskölt cementvakolattal bevont építőlapoknál) szövethálóval kell megerősíteni, ez legalább 10 cm-nyire a csatlakozó falfelületre is simul­jon rá. Ezzel megakadályozható, hogy a vakolat megrepedjen.

Végezetül fémprofilokkal határol­juk le a vakolandó falfelületeket. A ház sarkaihoz és az ablakmélyedések külső éleihez V keresztmetszetű profilok (sarokvédő sínek) kaphatók.

A fal sarkain egymástól mintegy 20-30 cm távolságra helyezzünk el habarcscsomókat és a profilokat nyom­juk bele a friss masszába. Vízmértékkel azonnal állítsuk be azokat. Ügyeljünk arra, hogy a homlokzaton elhelyezett és a vakolat vastagságát meghatározó összes profil egy síkba kerüljön (ezt kitűző zsinórral is ellenőrizzük).

Sor- és ikerházaknál a házrészeket elválasztó hézag mentén a vakolatot is meg kell szakítani. Ebből a célból egy­mástól mintegy 1 cm távolságban fek­tessünk le sarokprofilokat. A hézagot később majd záró profillal takarjuk le.

Ahol a vakolatot a sík falon meg kell szakítani (pl. azokon a részeken, ame­lyek majd faburkolatot fognak kapni), L keresztmetszetű vakolathatároló sí­neket alkalmazunk. Ennek rövidebb szára határozza meg a vakolat vastag­ságát, ami általában 10-15 mm. Az ilyen L sínek a vakolat lábazat menti, alsó lezárására is nagyon jól használ­hatók. Az L profilokat is habarcscsomókkal lehet rögzíteni. Csak műanyaggal bevont élű, horgany­zott védőprofilokat használjunk. így sokáig nem lesz gondunk a homlokza­ton megjelenő, csúnya rozsdafoltokkal. Emellett a fehér műanyag élek a fehér nemes vakolatban alig látszanak.

Külső ablakpárkányokat cementhabarcsból nagyon olcsón magunk is készíthetünk. Mindenekelőtt…

…a zsaluzatot csavarozzuk rá a falra. A deszkákat vízmértékkel állítsuk be.

A zsaluzat fenékdeszkáján elhelyezett háromszög keresztmetszetű léccel alakítjuk ki a vízorrt.

A falazat felfekvési felületét gondosan keféljük le. Ezután csavarozzuk fel a zsaluzat…

…utolsó darabját is. A zsaludeszkákat ne szegezzük, hanem csavarozzuk. Így…

…az öntőforma többször is használható. A betonozás előtt az ablaktokot ragasszuk le ragasztószalaggal…

…majd a zsaluzatot és a falat is nedvesítsük be.

A cementhabarcsot (vagy betont) keverjük meg és kisebb adagokban kanalazzuk be a zsaluzatba.

A habarcsot a vakolókanállal szurkálva tömörítsük, hogy az…

…hézagmentesen kitöltse a zsaluzatot. Végül a simítóval gondosan simítsuk el.

A zsaluzat oldalát már a következő nap eltávolíthat­juk. Az éleket csiszoljuk meg.

A szürke ablakpárkányt a vakolás befejezése után akár be is festhetjük.

A faforgács építőlapok (OSB-lapok) teljes felületére fröcskölt cement alapvakolatot kell felhordani.

Ha nem pórusbetonhoz való, speciális vakolatot használunk, a pórusbeton építőelemeket alapozni kell.

A koszorú, a redőnyszekrények és a homogén falfelület…

…egyéb megszakításai fölé szövethálót feszítünk (ez megakadályozza a vakolat megrepedését).

Ha az épületszerkezet egységesen azonos anyagból készül (pl. az itt bemutatott esetben a falazóelemek, áthidalók, födémszegélyek anyaga egységesen pórusbeton), akkor nincs szükség erősítő szövethálóra.

Az összes olyan részt, amelyet a vakolással járó szennyeződés ellen védeni akarunk, ragasszuk le…

…kifejezetten erre való festőszalaggal. Kreppszalag erre a célra nem alkalmas.

A sarkokon, egymástól 20-30 cm távolságban helyezzünk el habarcscsomókat…

…és a sarokvédő síneket nyomjuk bele a friss masszába.

A profilokat vízmértékkel úgy állítsuk be, hogy…

…mind egy síkba essenek (kifeszítő szintezőzsinórral ellenőrizzük). A zsinór a vakolat majdani felületét jelöli ki.

Kiugró épületrészeknél minden élre kerül egy-egy sarokprofil.

A vakolat lábazattal vagy faburkolattal határos szélét L profilokkal zárjuk le.

Az iker- vagy sorházak elválasztó hézagait a külső vakolatban is ki kell alakítani.

Ha jó az idő, kezdhetjük is a munkát!

Nagyon ritkán fordul elő, hogy a vakolást ideális időjárási fel­tételek mellett tudjuk végezni. Néhány alapvető szabályt azonban külső falak vakolásakor mindenképpen tartsunk be. Nagy hőségben és csikorgó hidegben állítsuk le a vakolást. Konk­rétan ez azt jelenti, hogy 30 °C fölött és 5 °C alatt ne dolgozzunk. Változékony időjárás esetén is jobb. ha várunk. Egy hirtelen jött, heves zápor lemos­hatja a friss vakolatot a falról.

Miközben az 5 °C és 10 °C közötti tartományban már minden gond nél­kül kezdhetjük a munkát (az azonban fontos, hogy a vakolat alapja se legyen fagyott), 20 °C fölött már nem ilyen egyszerű a helyzet. A vakolással ugyanis mindig „meg kell előzni a napot”. Ez azt jelenti, hogy pl. egy nyugati falat, amelyre délután süt a nap, délelőtt kell vakolnunk. Ilyenkor vakolás közben az alap még aránylag hűvös. Ha a nyugati falra egy kánikulai nap délutánján hordjuk fel a vakolatot, abból a forró fal és az ugyancsak meleg külső levegő nagyon gyorsan elvonja a vizet. Ebben az esetben pedig a szak­szerű alapozás ellenére is repedésekre kell számítanunk.

Ha a kritikus nyugati falat délelőtt vakoltuk be, majd délután a nap kö­nyörtelenül tűz a friss felületre, akkor a mészcement alapvakolaton csak az segít, ha hűtjük. Szakemberek a hom­lokzat nedves ruhával való letakará­sát javasolják. De kinek van otthon 40-50 m²-nyi anyaga? Alternatív megoldásként javasoljuk, hogy a vakolatra a kerti locsolótömlőből rövid időkö­zökben egészen finom vízködöt perme­tezzünk és így tartsuk azt nedvesen. Nem szabad túl erős vízsugarat hasz­nálni, mert az megsérti a vakolatot. Az alapvakolat felhordása után lega­lább egy órát várni kell, csak azután lehet a permetezést elkezdeni.

A keleti falak nem annyira kritiku­sak, mert a reggeli napsütés még nem olyan erős. Így még azt is megkockáz­tathatjuk, hogy ott délelőtt lássunk munkához. A vakolt felületet azonban kezdettől fogva, állandóan nedvesen kell tartani. Ezek a nedves utókezelési akciók csak az alapvakolatra érvénye­sek, a fedő strukturált vakolatra azon­ban nem!

Nagyon meleg nyári napokon a keleti fal vakolásával várjunk addig, amíg a fal felülete le nem hűl a környe­zet hőmérsékletére. A munkát ennek megfelelően kora délután kezdhetjük és akár késő estig dolgozhatunk, amíg a fény még lehetővé teszi.

A déli falak tulajdonképpen majd­nem ugyanolyan problémamentesek, mint az északiak. Nyáron a nap maga­san jár, ezért a falat soha nem éri közvetlen napsugárzás, feltéve, hogy a tető túlnyúlása kellő árnyékot ad.

A vakolatot 20 kg-os adagokban keverjük meg

A munka ezután sorra kerülő részénél a profi kőművesek egyértelműen előny­ben vannak. Nekik ugyanis van szivattyús habarcskeverő gépük, amellyel az anyagot közvetlenül a homlokzatra tudják szórni, ott simítóval elsimítják, majd simára lehúzzák a felületet. Ezt a hátrányt a laikusok a homlokzat sok kis részre osztásával egyenlítik ki. Ily módon (lassan, de biztosan) a leg­egyszerűbb szerszámok alkalmazásával is el lehet érni a kitűzött célt.

A habarcsot a jól kézre álló, 10 L-es vödrökben érdemes megkeverni. Ezek tömege, ha tele vannak habarccsal, nagyjából 20 kg. Nem mindenki képes arra, hogy ennél nagyobb edényekkel az állványon egyensúlyozzon.

Ha a ház vakolására magunk vál­lalkozunk, legalább egy segítőtársról gondoskodjunk. Így szétválasztható a vakolat megkeverése és felhúzása. A kétféle tevékenység állandó válto­gatása ugyanis nagyon nagy idővesz­teséggel járna.

A vakolat megkeverését nagy tel­jesítményű fúrógépbe befogott keverőszárral végezzük. A készvakolat és a víz pontos keverési aránya meg­található a vakolat zsákján. Ha a ha­barcs kellő arányát elértük (a massza már éppen ne legyen folyós, hanem pasztaszerűen tapadjon a vakolókanálra), akkor acélsimítóval húzzuk fel a falra és azonnal simítsuk cl. Annyi anyagot hordjunk fel, hogy a habarcs­réteg a vakolat végső vastagságánál kissé vastagabb legyen.

Ha a vakolat megkeverésére egy szokásos billenődobos keverőgépet használunk, akkor az anyagot zsákon­ként keverjük meg. Ilyenkor azonban a feldolgozással nagyon kell igyekezni (a massza legfeljebb 2 óráig használ­ható fel).

Fontos, hogy a külső vakolást mindig fenn, a tetőnél kezdjük és a munkával lefelé haladjunk, egészen a lábazatig. A friss anyagot mindig a kész felület felé húzzuk fel. Tehát alulról felfelé, a vakolt felület felé haladva mozgassuk a simítót.

Amikor egy-két vödör habarcsot felhordtunk, a friss felületet vakolóléccel, felülről lefelé lehúzzuk. A függőlege­sen futó vakolatsínek pontosan meg­adják a vakolat kívánt vastagságát. Ha a profilok közti távolság nagyobb, mint a vakolóléc hossza, akkor a vakolt felületen a vezetéséhez további sínekre is szükség van. Valóban sík felületet csak ilyen távtartó profilokkal lehet előállítani.

Meleg időben a vakolóléc élét tart­suk nedvesen, így sokkal könnyebb a vakolat elsimítása.

Ha a feladatol profikra bízzuk, a vakolás az előkészü­letek befejezése után gyorsan megy. A szakemberek vakolatkeverő géppel és szivattyúval érkeznek. A szá­raz keveréket csupán be kell tölteni a gépbe és…

…a mesterember néhány perc múlva már szórhatja is a masszát a falra. Ha némi anyagra még szükség van, az másodpercek alatt „utánszállítható”.

A friss vakolat elősimítása, majd síkba való lehúzása szintén gyorsan megy. A külső vakolat felhordását végző szakcégnek azonban vastagon fog a ceruzája.

Gyakran kinevetik, pedig az így elérhető megtaka­rítás jelentős. Aki a habarcsot 10 L-es vödörben, fúrógéppel keveri meg, kellő kitartással szintén célba ér.

A vakolatot alulról felfelé végzett kézmozdulattal, a simítóval hordjuk fel. A munkát fenn, a tetőnél kezdjük és vízszintes sávokban haladunk lefelé, egészen a lábazatig.

A friss vakolatot a sarokvédő síneken vagy L vasakon vezetett vakolóléccel húzzuk le. Amikor az alapvakolat felhordását egy-egy 50 cm-es, vízszintes sávon…

…befejeztük, vegyük elő a vakolólécet. Ha a pro­filok messzebb vannak, mint amekkora a vakolólécünk hossza, a homlokzatra közbenső ideiglenes L profilokat kell elhelyeznünk.

Kényszerszünet: Az alapvakolat felhordása után legalább 10 napot várjunk a fedővakolással.

Az alapvakolatban mutatkozó esetleges egyen­lőtlenségeket vakolatkaparóval távolítsuk el.

A következő lépés az alapozó felhordása.

Az egyenetlenségeket vakolatkaparóval javítjuk ki

Az új felület esetleges egyenetlensé­geit legkorábban egy nappal a vakolás után vakolatkaparóval egyenlítjük ki („vakolatkaparó” a szilárd vakolat si­mítására használt speciális, rácsos szerszám megnevezése). A munkát óvatosan végezzük, nehogy túl sok vakolatot dörzsöljünk le. A vakolat nedves állapotban végzett filces simí­tását, ami a belső vakolatoknál hasz­nálatos, külső vakolat esetén nem szabad alkalmazni!

Az alapvakolat és a fedővakolat felhordása között 10 nap telik el

A fedővakolást mintegy 10 nap eltel­tével kezdhetjük. Itt is meg kell akadá­lyozni, hogy a környezet túl gyorsan elvonja a nyers vakolatból a vizet, ezért közbenső alapozást kell alkalmaznunk. Ennek során a laikus ijedten tapasztal­hatja, hogy az alapozás ezernyi apró repedést tesz láthatóvá, amelyek akkor keletkeznek, ha az alapvakolat felhor­dását túl meleg időben végeztük. Ne aggódjunk, a fedővakolat ezeket a he­lyeket következmények nélkül befedi.

Az anyagok megvásárlásánál ügyel­jünk arra, hogy az alapozók, valamint az alap- és a fedővakolat egymáshoz és a falazathoz pontosan illeszkedjenek.

A strukturált fedővakolat érdessége a szemcsenagyságtól függ. Az 1,5 mm-es szemcseátmérő nagyon finom, a 4 mm-es viszont már kellemetlenül durva. Minél nagyobb a szemcseméret, annál könnyebben megtapad a piszok a kész falon. Ezért ipari létesítmények vagy főútvonalak közelében a falakat lehetőleg finoman strukturált vakolat­tal kell ellátni.

A nyers vakolat struktúráját a kéz­mozdulat határozza meg: készíthetünk körkörös, vízszintes vagy függőleges mintázatot. Csak bizonyos gyakorlás után lehet azonban elérni, hogy ezt a kézmozdulatot az egész házon egyen­letesen hajtsuk végre. Laikusoknak ezért érdemes olyan vakolatot válasz­tani, amely magától valamilyen szabá­lyos struktúra szerint terül el.

A használatra kész száraz keveréket vízzel keverjük el és műanyag simítóval hordjuk fel. A keverékhez ne adjunk hozzá további adalékokat.

A fedővakolási munkát lehetőleg egy és ugyanazon személy végezze. Ha többen dolgoznak, megtörténhet, hogy a homlokzaton jól felismerhe­tők lesznek a különböző „kézírások”, ami nagyon bosszantó lehet. Egységes rétegvastagságot és így egyenletes struktúrát csak erőteljes dörzsöléssel lehet elérni.

Egyes egzotikus fedővakolat-kre­ációk (hullámos, pikkelyes, ráncolt) kezdetben nagyon eredetinek hatnak, idővel azonban valószínűleg megunjuk ezeket.

A használatra készen papírzsákokba csomagolt vakolatkeverékek (az összes többi habarcshoz hasonlóan) csak kor­látozott ideig tarthatók el. Legfeljebb két hónapig bármelyik anyagot tárol­hatjuk. Ennek előfeltétele azonban, hogy a tárolóhely száraz és fagymentes legyen.

A színeket csak kiemelésre használjuk

A külső vakolat nem csak „természetes fehér” színű lehet, kiszáradás után azt ásványi vagy szilikátfestékekkel be is festhetjük. A színeket inkább csak kiemelésre használjuk. Ne válasszunk erőteljes színárnyalatokat. A sötét fa­lak a napsugárzás hatására erősen fel­melegszenek, ami nem tesz jót a külső vakolatnak.

Arra is ügyeljünk, hogy a tetőfedés, az ablaktok és a homlokzatok színeit hangoljuk össze egymással. Ha textí­liával borított napellenzőt vagy külső napvédő rolókat alkalmazunk, számít­sunk arra, hogy azok idővel kifakulnak. Ez a kezdetben mutatós színkontrasz­tokat gyorsan elcsúfíthatja.

Készül a látszó felület. A struktúrvakolatot egyetlen mozdulattal kell felhúzni. A munka különösen egyszerű ha…

…olyan vakolatot használunk, amely a végleges struktúrát magától elterülve veszi fel.

Ha függőleges, vízszintes vagy körkörös mintázatot akarunk létrehozni, egyenletes eredményt csak…

…akkor kapunk, ha mindig ugyanazt a kézmozdulatot alkalmazzuk.

A külső vakolás készen van, az állványokat lebontottuk. Most már hozzáláthatunk a külső létesítmények elkészítéséhez!

Szép részletek teszik mutatóssá a homlokzatot

A lábazat a felfröccsenő víz miatt állandóan ki van téve az átnedve­sedés veszélyének, ezért arra nagy figyelmet kell fordítanunk. Gyakori, hogy a ház körül 30-40 cm széles cementvakolat csíkot készítenek (I. a keretes szövegrészt). Szebb azonban, ha nem ezt az egyszerű megoldást választ­juk, hanem a homlokzat és az egész ház megjelenését szebbé tevő kialakítást készítünk.

A lábazat kialakításának előké­születeit a külső vakoláshoz szükséges munkákkal együtt elvégezhetjük. A feltöltött részeket a későbbi terepszint alatt mintegy 15 cm-ig fel kell szabadítani. A pince külső falának napvilágra került bitumenes szigetelését tisztítsuk meg.

A példában bemutatott terméskő lábazathoz porfírlapokat választot­tunk, ezeket a csempéhez hasonlóan lehet a falra felragasztani. Kezdetben bizony nem kis türelmet igényel, hogy a lapokat elfogadható hézagokkal összeválogassuk. Kellő rutinnal azon­ban a munka már lendületesen halad.

A vékony porfírlapokat először szá­razon erősítsük fel a falra. A lapokat darabonként egyszerűen tegyük iá két-két szögre.

Ha a teljes felületet beborítottuk és a terméskő lábazat fugakiosztásával is elégedettek vagyunk, az egyes lapo­kat egymás után vegyük le és alaposan tisztogassuk meg. Az alapot a lapok végleges felerő­sítése előtt természetesen elő kell ké­szíteni (lekefélés, alapozás, a sérült helyek tapaszolása).

A porfírlapok felületi struktúrája nagyon durva, ezért a fal és a burkoló­kő között néha egészen vastag (akár 15 mm-es) habarcsrétegre is szükség lehet. A vékonyágyazatú habarcs az ilyen helyeken megrepedne. Ezért az ilyen durva kövek felerősítésére közepes ágyazatú habarcsot használ­junk. Még jobb a tapadás, ha nemcsak a falat, hanem a porfírlapot is bekenjük habarccsal.

A terméskő lábazatot cementhabarccsal fugázzuk

A terméskő lapok felrakása után 2-3 nappal cementhabarccsal elvégez­hetjük a fugázást. A fugákat először nedvesítsük be. Ezt fáradságos munka követi, mert a fugázóhabarcs bejutta­tása nem olyan egyszerű, mint a sík fe­lületű csempeburkolatnál. Az anyagot fugáról fugára haladva, vakolókanállal kell benyomkodni. Időben kezdjük meg a lapok felületének tisztítását.

A terméskő lábazat „habarcsba rakott burkolatnak” tekinthető, ennek alkalmazása pedig nem javasolható, ha csapóeső okozta erős igénybevételre kell számítani. A lecsapódó víz beha­tolhat a fugák repedéseibe és ez a legkedvezőtlenebb esetben még felfa­gyást is okozhat. Ilyenkor jobb megoldás a lábazati vakolat.

Lábazati vakolat felhordása: A lábazat vakolásához cementvako­latot kell alkalmazni (DIN besorolás szerint P III vakolóhabarcs-csoport). A cementhabarcs többnyire kemé­nyebb, mint az alatta lévő falazat. Itt tehát nem lehet betartani azt a vakolási szabályt, amely a repedés­képződés megakadályozásához ki­felé mind puhább rétegek alkalmazá­sát írja elő.

Ezért érdemes az egész lábazati vakolatot szövethálóval meg­erősíteni. A munkalépések a követke­zők: a lábazat környezetében körben az egész házon tisztítsuk meg a fa­lazatot, ha szükséges, hordjuk fel az alapozót. Ezután legalább 10 mm vastagon hordjuk fel a lábazati vako­latot és simítsuk el. A külső vakolatot a lábazathoz képest kissé előre kell ugratni, A külső vakolatot alulról hatá­roló, L alakú lábazati sínek általában vízorral vannak kialakítva. Ez kissé csökkenti a lábazat nedvesség okoz­ta igénybevételét. Végezetül fessük be a lábazatot.

Terméskő lábazat készítése előtt tisztítsuk meg és szükség esetén alapozzuk a falat.

Az egyes lapokat először szárazon rakjuk ki a falon, ehhez két-két szöggel rögzítsük őket.

Amikor elégedettek vagyunk a fugakiosztással, az egyes lapokat egymás után vegyük le és tisztogassuk meg…

…a lapok hátoldalát. Ezután hordjunk fel közepes ágyazatú habarcsot a falra és a lapok hátoldalára…

…majd szorosan nyomjuk rá a falra a lapokat. Az előzetesen bevert szegeknek köszönhetően…

…a fugakiosztás a munka végén is megfelelő lesz. A fugázáshoz a szokásos cementhabarcsot használjuk.

A rusztikus terméskő lábazathoz jól illik a gyalult lécekből készített, masszív előtető (a gerendák keresztmetszete 10 x 10 cm).

Először a tervrajz alapján méretre vágjuk a gerendákat.

Tetszetős részlet: a dekoratív előtető

Az előtető funkciója tulajdonkeppen a bejárat cső elleni védelme, jelen­tősége azonban ennél jóval nagyobb. Az építészeti kialakításhoz illő előtető nagyban emeli a homlokzat külső megjelenését. Vannak házak, ame­lyeknél az előtető a legfontosabb külső tartozék.

Az itt bemutatott ház fehér hom­lokzatát a faablakok és a piros ablak­párkányok élénkítik. A bejáratot ki­emelő előtetőnél érdemes ugyanezt a színkombinációt ismételni.

Nem szép, ha a szegek, csavarok és egyéb kötő­elemek látszanak, ezért a gerendákat…

…marjuk ki, hogy azokat egymásba lehessen illesz­teni. Hordjuk lel az időjárás ellen védő bevonatot, majd…

…szereljük össze a teherviselő alapvázat. A felső keresztgerendákat felülről odaszegezzük.

A gerendázat belső képe jól mutatja, hogy egy ügyes ezermester milyen masszív szerkezetet tud létrehozni.

A tetőfelületet alulról lambériával burkoljuk. Erre ugyanolyan tetőzet kerül, mint…

…a háztetőnél. Csupán az ereszcsatorna ejtőcsövei maradnak el, ezek helyett vízlevezető lánc is meg­teszi.

Az előtető és a házfal eső ellen szigetelt csatlakozása a cserepek alatt rejtőzik.

Az esővizet ólomból vagy szigetelőcsíkból kialakított vályú vezeti le.

Az esővizet a tető alatt vezetjük le

A házfal és az előtető között nem szabad hézagot hagyni. A fal és az előtető héjazata (itt cserepek) kö­zötti részt ezért alakítható szigetelő­csíkkal (ólomlemezzel vagy terpesz­háló-betétes műanyag csíkkal) fedjük le. Ezt a szigetelőcsíkot kis vályúvá is alakíthatjuk és így helyezzük el azt a tető héjazata alá. A lefolyó esővíz ebbe a vályúba kerül, amely azután a vizet az előtető ereszcsatornájába vezeti.

A teherviselő fagerendákat úgy állítsuk össze, hogy a kötőelemek (szegek, csavarok, sarokvasak) rejtve legyenek. Ehhez gondosan méretre kell vágni az egyes gerendaelemeket és ki kell marni a szükséges besüllyesztéseket.

Amikor az összes kötés hajszál­pontosan illeszkedik, alapozzuk (im­pregnáljuk) és vastagon felhordott akrillazúrral fessük be a fa felületét.

Összeszereléskor először nagy ter­helésű dübelekkel két függőleges ge­rendát erősítsünk a ház falához. A két első oszlop bebetonozott fémrögzítők­re támaszkodik. Ez a megoldás meg­akadályozza, hogy a gerenda közvet­lenül érintkezzen a talajjal és így meg­növeli a fa élettartamát. A felső kereszttartókat felülről szegekkel (6 x 180 mm) erősítjük a helyükre. A fát érdemes előre kifúrni.

Az alsó kereszttartókat csupán be­dugjuk a kimart fészkekbe. Csavarok­ra itt nincs szükség.

Az előtető mini szarufáit lehetőleg olyan hosszúra válasszuk, hogy tetőcserepeket ne kelljen méretre szabni.

A tetőfedő munka: tegyük fel az ereszcsatornát, szegezzük fel a lambé­ria burkolatot, majd a lécezést. Maga a fedés már gyerekjáték!

Előtetőket természetesen kevesebb munkával, előre gyártott elemekből is készíthetünk. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a gyártó részletes szerelési utasításról is gondoskodjon!

Az olcsó fagerenda-szerkezet kevésbé rusztikus házakhoz is jól illik. A gerendákat…

…először vágjuk méretre, majd impregnáljuk és fessük be.

A faelemek összekötésére lemezidomokat és csavarokat használunk, úgy hogy…

…ezeket a kötőelemeket később ne lehessen látni. A képen egy ilyen fém rögzítőelem két szarufát tart.

A szarufákra lécezés és tetőhéjazat kerül. A kész előtető…

…a főtető részét alkotja.

Harmadik példa a saját készítésű előtetőre: Az utasítások alapján és saját fantáziájára támaszkodva minden ezermester olyan előtetőt ácsolhat össze, amely a ház építészeti kialakításához a leginkább illik.

A barkácsáruházakban komplett előtető-építőkészletek is kaphatók. Ügyeljünk arra, hogy…

…a csomagban részletes szerelési utasítás is legyen!

A tapéta kiválasztása

Napjainkban alig van már olyan tapéta, amely csak papírból készül. A modern tapéta anyaga lehet vinil, vinil bevonatú papír, szövet vagy más textília, ter­mészetes növényi rost vagy fóliabevonat. A vinil és a vinilbevonatú tapétákat a legkönnyebb felragasz­tani, tisztítani és eltávolítani. A különböző tapéták más-más külsőt adhatnak egy helyiségnek, azon­ban különleges kezelést is igényelhetnek. A tapéta kiválasztása a helyiség szükségleteitől, ízlésünktől és lehetőségeinktől függ.

Tapétafajták

A viniltapéták folyamatos, rugalmas film felhaszná­lásával készülnek, amelyet gyakran használnak szövet vagy papír alátéteként. Egyes viniltapéták sikeresen adják vissza a természetes növényi ros­tok vagy a textíliák hatását. Mivel a viniltapétát könnyű használni, tisztítani és eltávolítani, az önta­padós fajták alkalmazása okos választás.

A fóliázott tapéták vékony, rugalmas fémréteggel vannak bevonva. Ezek a nagy visszaverő képes­ségű tapéták bármelyik szobának csillogó jelleget kölcsönöznek, azonban gondos kezelést igényel­nek. A fólia kihozza a falak egyenetlenségeit, ezért a felület előkészítésének tökéletesnek kell lennie.

A növényi rostból készített textiltapétákat termé­szetes burkoló anyagként használják. Mivel kevés fényt vernek vissza, tompítják a helyiségek fényvi­szonyait. Nagyon jó választás repedezett, szabálytalan falak bevonására. Átlátszó ragasztóval kell felragasztani, és soha ne öblítsük le vízzel.

A bolyhosított tapéták, amelyeken a mintákat fel­felé álló szálak alkotják, bársonyos hatást keltenek. Felragasztáskor ne dörzsöljük erősen, és soha ne hengereljük simítóhengerrel.

A szövettapéták szövött textíliákból készülnek. Ezeket könnyű felragasztani, mivel nincsenek rajtuk egymáshoz illesztendő minták, azonban nagyon nehezen tisztíthatók.

A dombornyomásos tapéták préselt felületi min­tákkal készülnek, és elegáns, ünnepélyes hangula­tot keltenek a helyiségben. Soha ne használjunk simítóhengert a dombornyomásos tapétákon, mert könnyen megsérülhetnek.

Ötletek a tapéta eltávolítására

Eltávolíthatóság: a lehúzható tapétákat kézzel is le lehet húzni a falról, és szinte nyomtalanul. A lefejthető tapétákat (jobbra) is le lehet szedni, de általában vékony papírréteg marad a falon, amelyet szappannal és vízzel kell eltávolítani. Ellenőrizzük a minta vagy a tapétacsomag hátol­dalát, hogy a tapéta lehúzható-e. Könnyebb újra tapétázni, ha lehúzható tapéta borítja a falat.

Moshatóság: A mosható tapétákat szappanos vízzel és szivaccsal tisztíthatjuk. A súrolható tapéták ahhoz is elég rugalmasak, hogy egy puha kefével súroljuk őket. Gyorsan piszkolódó helyekre válasszunk súrolható tapétát.

Felragasztás: A ragasztóval bevont tapétákat (balra) vizes alapú ragasztó­val kenték be, amely aktiválódik, amikor a tapétát felragasztás előtt megned­vesítik. A ragasztó nélküli tapétákat (jobbra) nekünk kell bekenni ragasztó­val. Minthogy egyszerűbb velük a munka, napjainkban az előre bevont tapéták használata egyre jobban terjed.

Színezési jel: A színezési jel szá­mát jegyezzük fel, hogy hivatkozhassunk rá. Ha kiegészítő teker­csekre volna szükség, ugyanabból a színezési jelű tételből kell rendelni, hogy elkerüljük a színkülönbséget.

Csomagolás: A tapétákat folyamatos háromszoros, kétszeres és egyszeres hosszúságú tekercsekben árulják.

Minták: A nagymintás tapétákból mindig több hulladék keletkezik, s ez a fajta drágább is, mint a kismintás. A nagymintás tapétánál nehezebb összehozni a sarok- és az alapszegély-illesztéseket.

A tapéta mérése, a mennyiség becslése

A helyiség néhány méretének és a tapétacsomagon feltüntetett információknak ismeretében meg lehet becsülni a vásárlandó tapéta mennyiségét. Az itt megadott eljárással ki lehet számítani a falak és a mennyezetek felületét, és hogy mennyit hasznosít­hatunk egy-egy tekercs tapétából.

A szokásos mennyiségű hulladék miatt a tapéta­tekercs által lefedhető tényleges felület legalább 15%-kal kisebb, mint a csomagon feltüntetett adat. A hulladék százalékos mennyisége nagyobb is le­het, attól függően, hogy mekkora helyet foglal el önmagában a tapéta ismétlődő mintája. A mintais­métlődések hosszát feltüntetik a tapéta csomagolá­sán. Kiegyenlíthetjük ezt a hulladékképződési tényezőt úgy is, hogy az ismétlődési távolságot hoz­záadjuk a szoba falmagasságához.

A szoba lemérése. Falak: Meg kell mérni a fal hosszát, és hozzá kell adni 15 cm-t. (A falak hosszát összeadva megkapjuk a kerületet, ha a teljes szobát akarjuk tapétázni.) Az ablak- és ajtónyíláso­kat is be kell számítani. Mérjük meg a tapétázandó felületek magasságát, és ehhez is adjunk 15 cm-t. Ne számítsuk be az alsó szegőlécet és a felső dísz­lécet a magassági méretbe. Mennyezetek: mérjük le a mennyezet hosszát és szélességét, és adjunk hozzá 15-15 cm-t.

Hogyan számítsuk ki az egy tekerccsel ténylegesen befedhető felületet?  

Hogyan számítsuk ki, hány tekercs kell a mennyezethez?

Hogyan számítsuk ki a falakhoz szükséges tekercsek számát?

Hogyan mérjünk le szokatlan alakú felületeket?

Párkányok. Ha a párkány minden oldalát be akarjuk tapétázni, hozzá kell adnunk a hossz és a szélesség méretét a fal és a mennyezet méreteihez.

Háromszögletű falak. Mérjük a felületet úgy, mintha négyszögletes volna: hosszúság szorozva magassággal.

A tapéta csomagolócímkéje vagy a mintakönyv meg­adja tekercsenként a befedhető felület méretét (négyzet-méterben), valamint a minta ismétlődő szakaszainak hosszát.

Tapétázó szerszámok

A legtöbb tapétázó szerszám olyan közönséges eszköz, amely valószínűleg már megvan a háztartásban. Legyen otthon 2B-s ceruzakészlet és ceruzahegyező, hogy pontosan jelölhessük a határvona­lakat és a tapéta vágási vonalait. Soha ne használ­junk tintát vagy golyóstollat, mert átüthet a nedves tapétán.

Szintezővonalzóval vagy asztalos szintezővel húzzuk meg a záróvonalakat, és egyenes vonalzó­val vágjuk le. Ne használjunk krétát, mert beszen­nyezheti az új tapétát, vagy átüthet az illesztések­nél. A tapétát letörhető végű dekorációs késsel vágjuk le. A mosóvizet nem korrodáló festékes vö­dörben tartsuk, és természetes (vagy kiváló minő­ségű műanyag) szivacsot használjunk, nehogy a tapéta megsérüljön.

A tapétaragasztót közönséges festőhengerrel is felvihetjük, szükség van azonban simítószerszámra a helyükre illesztett tapétacsíkok lesimításához, valamint az illesztéseket lenyomó görgőre, amely a csíkok közötti kötést hozza létre.

Dekorációs kés, pengéje vége letörhető. A tapétát vág­juk vele a mennyezetnél, az alsó szegőlécnél, a sarkok­ban, az ablakoknál és az ajtóknál. A penge csúcsát gyak­ran le kell törni, mert könnyen kicsorbul vagy megreped.

Különböző szálhosszúságú simítókefék. A rövidszálút a vinil tapéták lesimítására használjuk. A lágy, hosszú szálú kefe a ridegebb, bolyhozott vagy természetes növé­nyi rostból készített tapétákhoz való.

Széles kenőkés, amellyel a tapétát le lehet szorítani, amíg a sarkokban és az ablak- vagy ajtókeretek mellett vágunk. A belső szögletekhez keskenyebb kés való.

Szintezővonalzót vagy asztalos szintezőt kell használni a függőleges záróvonalak bejelöléséhez, valamint vonal­zónak a vonalak meghúzásához. Kréta helyett használ­junk ceruzát, mert a kréta átüthet a tapéták illesztésén.

Tapétavágó ollóval vágjuk el a tapétát, ahol a fal és a mennyezet találkozik. A dekorációs kés átvághatja az alul levő mennyezeti csíkot.

A tapétázó asztal sima munkafelületet nyújt. A tapétaáru­házakban vehetünk vagy kölcsönözhetünk asztalokat, de magunk is elkészíthetjük, ha farostlemezt helyezünk fűrészbakokra.

Tartsuk a vonalzót szorosan a bolyhozott tapétán, és éles pengéjű dekorációs késsel vágjuk méretre a sarkok­hoz szükséges csíkokat. A kés pengéjét tartsuk függőle­gesen.

A tapétázó tálkában víz van, hogy megnedvesíthessük a ragasztóval bevont tapétát.

Szivacsot és vödröt használjunk a tapéta lemosásához. A szivacsunk vagy valódi vagy nagyon jó minőségű szintetikus szivacs legyen.

A festőhengerrel ragasztót viszünk fel a tapéta hátoldalára.

A tapétázás anyagai

A tapéta felragasztása előtt a falfelületet kezelni kell, azaz tö­míteni és enyvezni, nehogy a ragasztó beszívódjon a falfelü­letbe. Napjainkban a készen kapható alapozó-tömítő anya­gokkal mindkét munkát egy­szerre elvégezhetjük.

Ha a tapéta nincs előre beragasztózva, akkor többféle ra­gasztóra is szükség lesz. A leg­több vinil vagy keményített vinil tapéta esetében erős kötést biz­tosító, előre összekevert vinil ragasztót kell választani, amely penészgátlót is tartalmaz. A vinil tapétákhoz ugyancsak vinil/vinil ragasztó kell ott, ahol a tapéta­csíkok átfedik egymást, a falak szögleteiben és a boltívekben.

Amikor különleges tapétákat ragasztunk fel, különleges ra­gasztókra van szükség. A termé­szetes növényi rost anyagú szö­vetek például színtelenül szá­radó ragasztókat igényelnek, amelyek nem szivárognak át, és nem keményítik meg a szálakat.

• Latex alapozó-tömítő anyag, amely egyszerre simítja és enyvezi a falakat. Beszerezhető por és előre elkevert paszta alakjában.
• Kiváló kötési tulajdonságokkal rendelkező vinil ragasztó, vinil vagy vinil hátsó réteggel rendelkező tapéták rögzítéséhez.
• A vinil/vinil ragasztó a vinil tapéták átfedését rögzíti. Használják vinil szegőszalagok rögzítésére is vinil tapétán.

Vázoljuk fel az illesztéseket. A nem illeszkedő minták találkozását rejtett helyen kell megoldani, például az ajtó mögött.

A tapéta felragasztásának terve

Amikor mintás tapétát ragasztunk fel, mindig adódik olyan illesztési hely, ahol a teljes szélességű csík csíkdarabbal találkozik. E vonal mentén a minta rendszerint nem illeszkedik. A nem illeszkedő rész valamilyen eldugott helyre jusson, például az ajtó mögé vagy a bejárat fölé.

Vázoljuk fel az illeszkedési vonalakat, mielőtt mun­kához kezdenénk. Bonyolultabb helyeken lehetőleg kerüljük az illeszkedéseket (pl. közel az ablak szélé­hez vagy a kályhához). A sarkokban a tapéta mindig érjen át a szomszédos falra. Ha egy vagy több il­lesztési vonal kényelmetlen helyre jut, a kezdővona­lat toljuk arrébb néhány centivel.

Az illeszkedési vonalat tervezése

Tervezzük meg a nem illeszkedő minták helyét. Ha a szobában nincs egy nyilvánvalóan központi hely, indul­junk ki a bejárati ajtótól legtávolabb eső sarokból. Ve­gyünk fel egy kezdőpontot, és mindkét irányban jelöljünk ki tapétaszélességi távolságokat. Ezek mentén fognak illeszkedni a tapétacsíkok.

Induljunk ki a kezdőpontból, amely lehet mondjuk a kandalló vagy egy nagyméretű ablak. A ponton át húz­zunk függőleges vonalat, majd mindkét irányba jelöljük be a tapétaszélesség szerinti függőlegeseket.

Igazodjunk a sarkokhoz, hogy pontos legyen az illeszke­dés. Legalább 12 mm átfedés szükséges a belső sarko­kon és 25 mm a külsőkön.

Igazodjunk azokhoz a határvonalakhoz, amelyek ne­héz helyekre esnek, pl. az ablakok vagy ajtók széleihez. Toljuk el a kezdőpontot úgy, hogy a pontos illesztéshez megfelelő szélességű hely maradjon.

A mennyezetet úgy tervezzük meg, hogy a tapétaminta megszakadása a szoba legkevésbé feltűnő helyére es­sen. A hibás illeszkedés a legutolsó mennyezeti tapéta­csíkon jelenik meg, ezért a ragasztást a bejárattal szem­közt kell kezdeni.

Tekerjük fel a tapétatekercseket a mintás oldalukkal befelé. Ellenőrizzük, hogy hibátlan-e a minta, egyenletes-e a szín. A hibás tekercseket vigyük vissza az üzletbe.

A tapétázás alapműveletei

Ha lehet, válasszunk jó minőségű, ragasztóval előre bevont viniltapétát, mert ez a legtartósabb és könnyű bánni vele. Vigyünk ki a szobából minden könnyen mozdítható bútort, és egy réteg újságpapírt vagy törlőrongyot helyezzünk el a falak mentén. Béreljünk egy tapétázó asztalt vagy használjunk bármilyen sík lapot, hogy könnyebben dolgozzunk.

Kapcsoljuk ki az elektromos áramot, és fedjük be a csatlakozók külső oldalát szigetelőszalaggal, hogy megóvjuk a nedvességtől és a ragasztótól. Nappali fényben dolgozzunk, és győződjünk meg arról, hogy minden csíkot pontosan helyeztünk el, mielőtt áttér­nénk a következőre. Kérjünk segítséget, különösen amikor a mennyezetet tapétázzuk.

Mit csináljunk a tapétacsíkokkal?

1. Töltsük félig a vályút langyos vízzel. Hajtsuk szét a mintás oldalával befelé feltekert tapétát. Nedvesítsük meg a tekercset a vályúban a használati utasítás szerint, rendszerint kb. 1 percig.

2. Fogjuk meg két kézzel a csík egyik szélét, majd emel­jük ki a tapétát a vízből. Nézzük meg, hogy a ragasz­tóval bevont oldal valóban egyenletesen megnedvese­dett-e. Hajtogassuk össze a csíkot a 104. oldalon bemu­tatott módon.

Hogyan mérjük le és vágjuk le a tapétacsíkokat?

1. Tartsuk a tapétát a falhoz. Győződjünk meg arról, hogy a mennyezeti vonalhoz egy teljes minta jut, és hogy a tapéta a mennyezetből és az alsó szegőcsíkból is befed kb. 50 mm-t. A csíkot vágjuk le ollóval.

2. A következő csíkok kiméréséhez keressük meg a már felragasztott csíkhoz illeszkedő mintát, majd mérjük le és vágjuk le az új csíkot, mindkét végén kb. 50 mm ráha­gyással.

A hagyományos tapéta kezelése

Fektessük a csíkot mintás oldalával lefelé a tapétázó asztalra vagy más sima felületre. Festőhengerrel egyenle­tesen kenjük szét a csíkon a ragasztót. Töröljük fel a szétkenődött ragasztót az asztalról, mielőtt a következő csíkot előkészítenénk.

Hogyan hajtogassuk össze a tapétacsíkot?

A tapétát úgy hajtogassuk össze, hogy a csík két végét a ragasztós oldalával befelé, középre helyezzük. Ne kenjük be a visszahajtást. Kb. 10 percig hagyjuk a csíkot szikkadni. Egyes tapétafajtákat nem szabad összehajtogatni: kövessük a használati utasítást.

A mennyezet tapétázására szolgáló csíkokat vagy a falak szegőszalagjait harmonikaszerűen hajtogassuk össze. Könnyebb a művelet, ha a csíkot a ragasztós oldalával befelé hajtjuk előre-hátra. Kb. 10 percig hagyjuk szikkadni.

Hogyan helyezzük fel és simítsuk el a tapétát?

1. Az összehajtogatott csíkot hajtsuk szét, és úgy helyezzük a falra, hogy a széle függőleges legyen, illetve illeszkedjen az előző csík széléhez. Kifeszített tenyérrel csúsztassuk a csíkot a helyére. A tetejét simítókefével simítsuk el.

2. Felülről kezdve, belülről indulva simítsuk el a tapétát,mindkét irányban kifelé. Ellenőrizzük, keletkeztek-e hólyagok, és hogy a szélek megfelelően illeszkednek-e. Ha nem, húzzuk le a csíkot és tegyük fel újra.

Így vágjuk le a tapétát

1. Nyomjuk a falhoz a tapétát a szegőlécnél vagy a mennyezetnél széles kenőkéssel. A fölösleges részt vágjuk le dekorációs késsel. Amikor a kenőkést tovább visszük, a dekorációs kést ne mozdítsuk el.

2. A mennyezet tapétázásakor a fali csíkokat kenőkéssel kell visszahajtani, majd le kell vágni a hajtás mentén ollóval. Ha késsel vágunk, megsérthetjük a mennyezeti tapétát.

Így nyomjuk le görgővel az illesztéseket

Hagyjuk a csíkokat állni kb. félórán keresztül. A henger­lést óvatosan végezzük az e célra szolgáló görgővel. Vigyázzunk, hogy a ragasztó ne buggyanjon ki az illeszté­seknél. A bolyhozott, a fóliás, a szövet vagy a dombornyo­másos tapétákat ne hengereljük: illeszkedő széleiket simítókefével simítsuk le.

A tapéta lemosása

Tiszta vízzel és szivaccsal mossuk le a ragasztót. A vizet minden harmadik vagy negyedik csíknál cseréljük ki Ne hagyjuk végigfolyni az illesztési vonalon! A növényi rostokból készült szövetet, a bolyhozott és a szövettapé­tákat ne öblítsük vízzel.

Különleges tapéták ragasztása

A különleges tapéták új hangulatot kölcsönözhetnek a szobának, azonban e tapéták felragasztása más-­más technikát igényel. A fényvisszaverő (fóliával vagy fémréteggel bevont) tapéták világossá tehetik még a legsötétebb szobát is, azonban a falaknak tökéletesen simáknak kell lenniük a felragasztás előtt. A szövet- vagy növényi rost tapéták egyenet­len falra is feltehetők, de ezeket a tapétákat nehéz tisztán tartani.

Nagyon durva felületű falaknál megfontolandó a kiegyenlítő papír felragasztása tapétázás előtt. A kiegyenlítő papírcsíkokat vízszintesen tegyük fel, hogy a tapétacsíkok találkozási vonalai ne eshesse­nek egybe a kiegyenlítő papír illeszkedéseivel.

Mindig kövessük a használati utasításokat, ami­kor különleges tapétát ragasztunk, sőt már a kivá­lasztást is végezzük gondosan: ezek a tapéták álta­lában drágák.

Különleges módszerek fóliatapétákhoz

Durva, egyenetlen falra kiegyenlítő papírral sima alapot készítünk. (Panelfalak, texturált vagy egyenetlenül vakolt falak esetén).

A fóliákat kezeljük gondosan. Ne kenjük össze és ne karcoljuk meg a csíkokat, és minden légbuborékot simítsunk el a felragasztás során.

Puha simítókefével simítsuk el a tükröző felületeket, hogy meg ne karcolódjanak. Ne hengereljük az illesztéseket, simítsuk el simítókefével.

Különleges módszerek a bolyhosított és szövettapétához

Vegyünk átlátszó ragasztót vagy hagyományos csirizt, a használati utasítás szerint. Az átlátszó ragasztó nem fog átütni. Egyes tapéták esetében a ragasztót nem a tapétára, hanem a falra kell kenni.

Száraz, puha szőrű festékhengerrel vagy természetes puha kefével simítsuk le a bolyhosított és a szövet alapú tapétákat. A kemény simítókefék szőre megsértheti a tapéta felületét.

Az érintkező széleket simítókefével vagy az ujjunkkal simítsuk le, hogy a kötés létrejöjjön. A bolyhozott szövet alapú vagy más különleges tapétákhoz ne használjunk lesimító görgőt.

Vigyázzunk, hogy ne kerüljön ragasztó a bolyhosított és szövet alapú tapéta felületére. Ha mégis megtörtént, nedves szivaccsal kell letörölgetni.

A mennyezet és a falak tapétázása

A mennyezetet könnyebb tapétázni, ha van segítsé­günk. A segítőnek a harmonikaszerűen összehajtogatott csík egyik végét kell tartania.

A száraz tapétát hintőporos kézzel fogjuk meg, hogy ne piszkoljuk össze. Amikor eltervezzük a mennyezet tapétázását, ne feledjük, hogy az utolsó tapétacsík mintáját a mennyezet vonala megszakít­hatja. Minthogy a kevésbé feltűnő mennyezetszél rendszerint a bejárati fal tetejénél van, kezdjük a mennyezetet burkoló csíkok felrakását a szoba távolabbi végében, és haladjunk visszafelé.

A falak tapétázásakor se feledjük, hogy a mennyezeti mintát csak az egyik falon lehet tökéletesen folytatni. Tervezzük a mennyezeti munkát úgy, hogy a csíkok mintái a leginkább szem előtt levő falnál találkozzanak egymással.

A mennyezet tapétázása

1. Mérjük meg a tapétacsík szélességét, és vonjunk le belőle 12 mm-t. Az egyik sarokból kiindulva néhány ponton mérjük le ezt a távolságot a faltól, és jelöljük meg a pontokat a mennyezeten ceruzával.

2. A bejelölt pontok mentén ceruzával és vonalzóval húzzunk vonalat a mennyezet hosszában. Vágjuk le és készítsük elő az első tapétacsíkot.

3. Kis szakaszokban végezve a munkát illesszük a csík szélét a megrajzolt vonalhoz. Az oldalfalnál 12, a végfalnál 25 mm-rel hosszabb ráhagyás szükséges. A csíkot munka közben simítókefével simítsuk le. Minden csíkot vágjunk le a simítás után.

4. Vágjunk ki egy kis éket a tapétából a saroknál úgy, hogy a csík simán feküdjön. A tapétát a sarokban kenőkéssel nyomjuk le.

5. Ha a végfalakat is tapétázni fogjuk, vágjuk le a mennyezeten túl érő ráhagyást 12 mm-re. Valamennyi falon hagyjunk 12 mm-es átfedést, ezt az illeszkedő tapétacsík el fogja takarni.

6. Azokon a falakon, amelyeket nem fogunk tapétázni, vágjuk le a ráhagyást. Széles kenőkéssel szorítsuk le a tapétát a sarkoknál, és vágjuk el dekorációs késsel. Folytassuk a csíkok felragasztását úgy, hogy a minták illeszkedjenek.

A falak tapétázása

1. A szögletből kiindulva mérjük rá néhány helyen a kezdőfalra a tapéta szélességénél 12 mm-rel rövidebb távolságot, és jelöljük be ceruzával. Vázoljuk fel a tapéta­szélek érintkezési vonalait. Ha szükséges, helyezzük át a kezdővonalat.

2. Szintező vonalzóval és ceruzával kössük össze a megjelölt pontokat. Azon a falon, amely a betapétázott mennyezet mintázatához illeszkedik, húzzunk függőleges egyenest lefelé az első mennyezeti illesztési vonaltól.

3. Vágjuk le és készítsük elő az első csíkot. Először hajtsuk vissza az összehajtogatott csík felső szakaszát. Igazítsuk a csíkot a függőleges vonalhoz úgy, hogy a csík mintegy 50 mm mélységben a mennyezetet is fedje. Győződjünk meg arról, hogy a mennyezet vona­lánál látható-e a teljes minta.

4. Vágjunk ki a csík felső sarkából annyit, hogy a tapéta ráncolódás nélkül simuljon a sarokba. Nyitott tenyérrel csúsztassuk a csíkot a megfelelő helyzetbe, hogy a széle a függőleges vonalra illeszkedjen. A tapétacsíkot simító-kefével simítsuk le.

5. Hajtsuk ki a tapétacsík alját, és tenyerünkkel csúsz­tassuk a csíkot a függőleges vonal mellé. Utána simít­suk le simítókefével. Vigyázzunk, hogy ne maradjanak a tapéta alatt légbuborékok.

6. Vágjuk le a felesleges tapétát dekorációs késsel. Ha a mennyezet is be van tapétázva, hajlítsuk be a tapé­tacsík szélét a széles kenőkéssel, majd a hajtás mentén vágjuk végig ollóval, nehogy kilyukadjon. Mossuk le a ragasztót a felületről.

7. Ragasszuk fel sorjában a következő csíkokat, ügyel­ve, hogy az illesztéseknél a minta folyamatos legyen. Hagyjuk állni a csíkot kb. fél óráig, majd a széleket simítógörgővel nyomjuk le. A bolyhosított vagy szövettapéták széleit simítókefével nyomjuk le.

8. Áramtalanítás után ragaszthatjuk fel a tapétát a csatla­kozók és kapcsolók környékére. Rövid átlós vágások­kal bújtassuk ki a csatlakozó kimeneteket. Széles kenő­kés mentén dekorációs késsel vágjuk körbe a tapétát a nyílások széléig.

Belső sarkok tapétázása

1. Vágjunk le és készítsünk elő egy teljes csíkot. Amíg szárad, felül, középen és alul mérjük meg az előző csík szélétől a sarokig terjedő távolságot. Adjunk 12 mm-t a leghosszabb távolsághoz.

2. Illesszük össze az összehajtogatott csík széleit. A széltől mérjük fel két helyen az előző lépésben meg­határozott távolságot. Fektessük a vonalzót a megjelölt pontokra, és dekorációs késsel vágjuk le a tapétacsíkot.

3. Helyezzük fel a tapétacsíkot a falra úgy, hogy a minta illeszkedjen az előző csík mintájához, és mintegy 50 mm-nyit feküdjön fel a mennyezetre is. Nyitott tenyerünk­kel óvatosan igazgassuk el a csík széleit. A csík kismér­tékben nyúljon át a még tapétázatlan falra is.

4. Kisméretű sarokbevágásokat ejtve a csík tetején úgy helyezzük el a tapétát a sarokban, hogy ne legyen ráncos. Simítsuk le simítókefével, majd vágjuk le a fölös­leget a mennyezetnél és az alapszegélynél.

5. Mérjük le a megmaradt csík szélességét. Ezt a távol­ságot mérjük rá a saroktól a bevonatlan falra, és jelöl­jük meg ceruzával. Húzzunk függőleges vonalat a jelen át a mennyezettől a padlóig.

6. A tapétacsíkot vágott szélével a sarok felé, illetve gyári szélével az újonnan húzott függőleges vonal felé helyezzük el. Simítsuk le simítókefével, és vágjuk le a fölösleget a mennyezetnél és az alsó szegélynél.

7. Ha viniltapétát használunk, fejtsük fel a szélét, és használjunk vinil/vinil ragasztót az átfedésnél. Simít­suk le az átfedést. Hagyjuk állni a csíkot fél óráig, majd hengereljük le, és mossuk le nedves szivaccsal.

Külső sarkok tapétázása

A külső sarkokat rendszerint a csík levágása és új füg­gőleges vonal meghúzása nélkül fedhetjük be. Ha a sarok nem függőleges, kövessük a belső sarokról írottakat, de adjunk hozzá 25 mm-t az első lépésben mért mérethez, hogy szélesebb legyen az átfedés.

Tapétázás az ablakok és az ajtók körül

Ne vágjuk le előre az ablakokhoz és ajtókhoz való tapétacsíkokat. Ragasszunk fel egy csíkot közvetlenül a tok fölé, majd simítsuk le, mielőtt levágnánk a széleket. Átlós vágásokkal segítsük a tapéta illeszkedését az éles szög­letekben. Ollóval vágjunk, hogy ne sérüljön meg a fa.

Ha a rövid csíkok közvetlenül a nyílás felett és alatt vannak, vigyázzunk, hogy pontosan füg­gőlegesen helyezkedjenek el, és jó illeszkedést adjanak a követ­kező teljes csíknak. A rövid csí­kok alját és tetejét csak azután vágjuk le, amikor a következő teljes csíkot felragasztottuk.

Tapétázás az ablakok és ajtók körül

1. Illesszük a tapétacsíkot a falra, közvetlenül az ablaktok fölé. Nyomjuk az illesztendő szélt óvatosan az előzőleg felragasztott tapétacsík széléhez.

2. Simítsuk le a tapétacsík felületét simítókefével. Nyomjuk a csíkot szorosan a kerethez.

3. Ollóval ejtsünk átlós bevágást a tapétacsík szélétől a burkolat sarkáig. Hasonló bevágásra van szükség az alsó sarokban, ha ablak köré ragasztjuk fel a tapétát.

4. Ollóval vágjuk le a felesleges tapétát (kb. 25 mm ráhagyással) a keret belseje körül. Simítsuk le, és szorítsuk ki a légbuborékokat.

5. Széles kenőkéssel szorítsuk a tapétát a tokhoz, és vágjuk le a felesleges szélt dekorációs késsel. Az átfedő széleket is le kell vágni a mennyezetnél és a lába­zatnál. Nedves szivaccsal tisztítsuk le a tapétát és a tokot.

6. Vágjunk le rövid tapétacsíkot az ablakok alatti és feletti részhez. Bizonyára találunk olyan darabokat, amelyeknek a mintája jól illeszkedik, és méretük is megfe­lel ezekre a helyekre. Vigyázzunk, hogy a kisméretű csíkok pontosan függőlegesen álljanak, és a következő csíkot illeszteni lehessen hozzájuk.

7. Vágjuk le és készítsük elő a következő teljes csíkot. Helyezzük el a falon úgy, hogy a széle és mintája pontosan találkozzon a másik tapétacsíkéval.

8. Vágjuk be az alsó és felső sarkokat átlósan a széltől a tok sarkáig, majd vágjuk le a felesleges tapétát kb. 25 mm ráhagyással az ablak- vagy ajtókeret belseje körül.

9. Illesszük össze a széleket a csík alsó felén. Ollóval vágjuk le a felesleges tapétát kb. 25 mm ráhagyással, és simítsuk el simítókefével.

10. Széles kenőkéssel szorítsuk a tapétát a tokhoz, és a felesleget vágjuk le dekorációs késsel. Vágjuk le a széleket is a mennyezetnél és a lábazatnál. Mossuk le a tapétát és a tokot nedves szivaccsal.

Süllyesztett ablakok tapétázása

1. Ragasszuk fel a tapétacsíkokat úgy, hogy érjenek túl a süllyesztés szélén. Simítsuk le a csíkokat, a lábazat­nál és a mennyezetnél pedig vágjuk le a felesleget. Ejt­sünk vízszintes vágást a beugró fele magasságában a beugró szélétől számított 12 mm-en belül.

2. A vízszintes vágásból kiindulva (1. lépés) ejtsünk függőleges vágásokat a beugró alja és teteje felé. A bemélyedés sarkainak irányába átlósan vágjuk be.

3. Hajtsuk be a tapéta megmaradt alsó és felső részét, és simítsuk a bemélyedés felületére. Vágjuk le a hátsó szélt, majd hajtsuk a függőleges szélt a sarok köré. Ra­gasszuk fel a tapétát az ablak körül.

4. Mérjünk ki, vágjunk le és készítsünk elő egy megfele­lően illeszkedő tapétadarabot a bemélyedés oldalának a bevonásához. Az oldalsó darab kis mértékben fedje le a bemélyedés alját és tetejét és a már betapétázott függő­leges szélt. Vinil/vinil ragasztóval ragasszuk össze az átfedő széleket.

Tapétázás szerelvények körül

Amikor a lefolyókat, csöveket és más kiálló tárgyakat tapétázzuk körül, bevágásokat kell készíte­nünk a tapétacsíkokban. Tartsuk a csíkot úgy, hogy a minták il­leszkedjenek, és a bevágás a szerelvényhez legközelebb eső szélnél kezdődjön.

Ha lehet, a minta valamelyik vonala mentén vágjunk, hogy a bevágás ne legyen feltűnő. A végénél akkora nyílást nyírjunk körül, amekkora körülveszi a szerelvényt. Falra szerelt lefolyók és mosogatók esetén hagyjunk keskeny átfe­déseket a szerelvény háta mö­gött.

Tapétázás a csővezeték körül

1. Húzzuk el a fedőtárcsát a faltól. Nyomjuk a tapétacsíkot a falhoz, hogy a minta illeszkedjen az előző csík széléhez. A legközelebbi csík­szélből kiindulva készítsünk bevá­gást egészen a csőig.

2. Nyomkodjuk le a tapétacsíkot a cső felé haladva simítókefével.

3. Vágjunk nyílást a bevágás végé­nél, és simítsuk el simítókefével.

Tapétázás a falra szerelt mosdókagyló körül

1. A kefével simítsuk le a tapétacsí­kot a mosdó széléig. Ejtsünk vízszintes vágásokat a tapétába, 6 mm átfedést hagyva a kagyló alsó és felső részénél.

2. Vágjuk le a mosdó oldala körül a tapétát, keskeny ráhagyással.

3. Simítsuk le a tapétát, és a szélét nyomjuk be a mosdó és a fal közötti hézagba. Ha nem megy, vágjuk le a felesleget.

Tapétázás a fűtőtest mögött

1. Hajtsuk szét a teljes csíkot, és helyezzük el a falon. Simítsuk le a mennyezettől a radiátor tetejéig. Lapos mérőléccel kíméletesen simítsuk a tapétát a fűtőtest mö­gé. Simítsuk el a tapétát a lábazat mentén a mérőléc segítségével, és visszahajtással jelöljük a lábazatig tartó távolságot.

2. Húzzuk ki a csík alját a fűtőtest mögül. Vágjuk le a felesleget a lábazat vonala mentén. Simítsuk vissza a papírt a fűtőtest mögé a mérőléccel.

Boltívek tapétázása

Miután a falakat betapétáztuk, fedjük be a boltív belsejét tapétával. Hajtsuk a tapétákat a boltív szélei köré, majd ragasszunk fel egy illesztő csíkot vagy tapétaszegélyt a belső felület mentén a behajtott szélek letakarása céljából. A boltíveken egy sor apró bevágást kell készíteni a csíkok széleibe, hogy a tapéta simán feküdjön fel. Használjunk vinil/vinil ragasztót a boltozatot burkoló csík felragasztására.

Így tapétázzuk a boltívet

1. Néha illeszkedő szegélyekkel készülő tapétát is lehet kapni, ezek alkalmasak a boltívek belsejének a bevo­nására. Egyébként mérjük le a boltív belsejét, és a boltí­vet bevonó csíkot vágjuk ki szabványos tapétából. A csík 6 mm-rel legyen keskenyebb, mint a boltív belső felületé­nek szélessége.

2. Ragasszuk fel a tapétát a boltív mindkét oldalán a falra úgy, hogy a csíkok fedjék át a boltív nyílását. Simítsuk le a csíkokat, és vágjuk le a felesleget a mennyezetnél és a lábazatnál.

3. Ollóval vágjuk le a tapéta túllógó szélét, kb. 25 mm ráhagyással.

4. Készítsünk kis bevágásokat a tapétába a boltív gör­bült szakasza mentén, a lehető legközelebb a fal széléhez.

5. Hajtsuk be a levágott széleket a boltív belsejébe, és simítsuk el. Ha a szomszédos szoba is tapétázva van, mindkét oldalról hajtsuk a tapétát a boltív széleire.

6. Vonjuk be a boltív belsejét fedő tapétacsíkot vinil/vinil ragasztóval. Helyezzük a csíkot a boltív belső felületé­re, 3 mm távolságot hagyva az ív mindkét szélétől. Simít­suk le a csíkot simítókefével, és mossuk le nedves szi­vaccsal.

A kapcsolók és a csatlakozók fedőlapjának bevonása

A munka utolsó fázisában vonjuk be a kapcsolót és a csatlakozó fedőlapját illeszkedő mintájú tapétával. Műanyag fedőlapok­hoz vinil/vinil ragasztót használ­junk.

Könnyen megoldható a csatlakozó helyek és a kapcsolók illesztése, ha új, átlátszó műanyag fedőlapokat vásárolunk. Vágjunk ki tapétadarabokat, amelyek beleillenek a fedőla­pokba, és vágjunk nyílásokat a kap­csológombok és a csatlakozó helyek meneti nyílásai számára.

Kapcsolók és csatlakozók fedőlemezének tapétázása

1. Vegyük le a fedőlapot, és tegyük vissza a csavarokat. Vágjunk ki olyan tapétadarabot, melynek mintája illeszkedik a kapcsoló vagy a csatlakozó körüli helyhez. Rögzítsük a csatlakozó vagy a kapcsoló felett ragasztószalaggal úgy, hogy a minta illeszkedjen a falhoz.

2. Nyomkodjuk le a tapétafoltot, hogy a csatlakozó vagy a kap­csoló körvonalai kidomborodjanak. Vegyük le a tapétafoltot, és a hátoldalon jelöljük be a kidomborodott részeket ceruzával.

3. Fektessük a fedőlapot külső felével a tapétadarabra, hogy a kidomborodó helyek egybe essenek a fedőlapon lévő nyílásokkal. Jelöljük be a sarkokat a tapétán.

4. Vágjuk 12 mm-rel szélesebbre a tapétadarabot a fedőlapnál. Vág­juk le a tapéta sarkait a sarokjelek mellett.

5. Haszáljunk vinil/vinil ragasztót a fedőlapon és a tapétán. Illesszük a fedőlapot a tapétához. Simítsuk ki a légbuborékokat, ráncokat. Hajtsuk a széleket a hátoldal mögé, és ra­gasszuk szalaggal a széleket a helyükre.

6. Dekorációs késsel vágjuk ki a fedőlemez nyílásait. Ragasszuk fel szalaggal a tapétaminta előírá­sait a fedőlemez hátoldalára, hogy később is ellenőrizhessük.

Tapéta szegőcsíkok felragasztása

A tapéta szegőcsíkok mind a festett, mind a tapétázott falakat elegánssá teszik. Ragasztha­tunk szegőcsíkot záró peremként a mennyezet köré, vagy keret­ként az ablakok, ajtók és kandal­lók köré.

Használjunk szegőcsíkot a falburkolat széle körül, vagy díszes keretként festett falon. Használhatunk tapéta szegőcsí­kot művészi tárgyak keretezé­sére is. Számos tapétához van hozzáillő szegőcsík, amit mé­terre árusítanak. Saját magunk is készíthetünk szegőcsíkot úgy, hogy keskeny csíkokat vágunk le a tapétából.

A szegőcsík felragasztása

1. Úgy tervezzük meg a kiindulási pontot, hogy a szegő­csík nem illeszkedő vége ne essen feltűnő területre. Keret jellegű szegőcsíkok esetében szintezővonalzóval és puha ceruzával húzzuk meg a kívánt magasságot.

2. Vágjuk le és készítsük elő az első csíkot. Kezdjük a ragasztást egy sarokban, és a szegőcsík mintegy 6 mm-re menjen át a szomszédos falra. Kérjünk meg vala­kit, hogy tartsa a harmonika alakban összehajtott szegő­csíkot felragasztás és simítás közben.

3. Azoknak az illeszkedő széleknek az esetében, ame­lyek a falak közepére kerülnek, úgy kell a szegőcsíkok csatlakozását megoldani, hogy a minták megfelelően találkozzanak. A kettős vágásnál két réteg illesztett min­tájú szegélyt vágjunk dekorációs késsel. Hajtsuk fel a szegélyt, távolítsuk el a levágott végeket, és simítsuk el a szegőcsíkot.

4. A tapétázás egyenletessége érdekében helyezzük fel a szegőcsíkot a tapétára, majd egyenes vonalzót és kést használva vágjuk át az alsó tapétaréteget a szegő­csík széle mellett. Húzzuk le a szegőcsíkot, és távolítsuk el a kivágott tapétát. Simítsuk le a szegőcsíkot.

Hogyan illesszük 45°-os szögben a szegőcsíkok sarkait?

1. Helyezzük fel a vízszintes szegőcsíkokat, hogy a szegőcsík szélességét meghaladó mértékben haladjanak túl a sarkokon. Használjunk függőleges szegőcsí­kokat a keret oldala mentén, átfedve a felső és alsó víz­szintes csíkokat.

2. Ellenőrizzük a csík helyzetét, hogy a fontos mintákat ne tegyék tönkre az átlós vágások. Távolítsuk el és illesszük pontosabban a csíkokat, ha szükséges.

3. Tartsuk 45°-os szögben a vonalzót a tok sarkától kiindulva, és vágjuk át mindkét réteget dekorációs késsel. Hajtsuk vissza a szegőcsík végeit, és vágjuk le a fölösleget.

4. Nyomjuk vissza a szegőcsíkot a helyére. Hagyjuk állni kb. fél órán keresztül, majd görgővel nyomjuk le a széleit, és mossuk le nedves szivaccsal.

Utolsó simítások

Ha befejeztük a szoba tapétázását, addig kell a munkát ellenőrizni, amíg a tapétázás friss. Fordít­sunk különös figyelmet a szélek találkozására: ha túl keményen nyomtuk le, vagy már akkor lesimítot­tuk, mielőtt a ragasztó megkötött volna, akkor a túl sok ragasztót ki lehet törölni a tapéta szélei alól. Ezek a szélek szorosan illeszkednek, amíg nedve­sek, azonban felhólyagosodhatnak, amikor a tapéta megszáradt. Ilyen esetben újra kell ragasztani a széleket az ábra szerint.

Álljunk közel a falhoz, és fénnyel szemben néz­zünk végig rajta. Erős oldalfényben bármilyen hólyagot vagy kimaradt foltot észreveszünk.

A szélek rögzítése

Emeljük fel a tapéta szélét, és a ragasztót tartalmazó fecskendő csúcsát vezessük alá. Nyomjunk ragasztót a falra, majd enyhe nyomással simítsuk el a szélt. Hagyjuk a javítást állni félórán keresztül, majd enyhe nyomás mellett simítsuk le a tapéta szélét görgővel. A széleket töröljük le nedves szivaccsal.

Hogyan rögzítsük a felhólyagosodást?

1. Vágjunk egy nyílást a hólyagon keresztül dekorációs késsel. Ha ezen a helyen a tapétán minta van, vágjunk valamelyik vonal mentén, hogy elrejtsük a vágást.

2. A ragasztót tartalmazó fecskendő csúcsát vezessük a vágásba, és nyomjunk ragasztót a falra a tapéta alatt.

3. Tiszta, nedves szivaccsal óvatosan nyomkodjuk le a tapétát, hogy újra megkössön. Utána töröljük le a felesleges ragasztót.

A tapéta foltozása

1. Rögzítsünk a tapétával egyező mintájú foltot a sérült szakasz fölé ragasztószalaggal, úgy, hogy a minták illeszkedjenek.

2. A dekorációs kést 90°-os szögben tartva vágjuk át egyszerre mindkét tapétaréteget. Ha a tapéta mintájá­ban erősek a vonalak, akkor a vonalak mentén vágjunk, hogy a szélek ne látsszanak. Kevésbé vonalas ábra esetén szabálytalan vonalat vágjunk.

3. Eltávolítva a foltot, húzzuk le a sérült tapétadarabot. Kenjünk ragasztót a folt hátoldalára, és helyezzük a nyílásba úgy, hogy a minta illeszkedjék. Mossuk le a felületet nedves szivaccsal.

A helyiség megtervezése

Kis színtan

Egy új színösszeállítás alapvetően meg tudja vál­toztatni a szoba képét vagy akár a teljes otthont. Az új színek a bútorzat vagy a kárpitozás költséges kicserélése nélkül is képesek barátságos lakhellyé átalakítani egy rideg szobát.

Mivel a színválasztás mindig egyéni, kezdjük a szobafestés megtervezését a kedvelt színek összegyűjté­sével (ugyanúgy, mint az öltözködésben, a bútorzat vagy műtárgyak kiválasztásakor). Merítsünk ötlete­ket magazinokból. Böngésszünk a szaküzletekben, hogy helyesen választhassuk meg a festékszínt, a tapétát és szövetet. A szín lehet világos vagy sötét, meleg vagy hideg, csillogó vagy matt. A színek befolyásolják a szoba hangulatát, s ennek megfelelően kell kiválasztanunk őket.

Színtartományok

Színtani kisszótár

• Alapszínek: A piros, a sárga és a kék.
• Árnyék: Sötétebb színárnyalat, amely fekete vagy szürke hozzáadá­sával jön létre.
• Átlagos színárnyalat: Adott szín világos vagy sötét színskálája.
• Egyszínű minta: Egyetlen színár­nyalat árnyékolási változatainak egyidejű használata.
• Hangsúlyozott szín: Kontrasztos színárnyalat, képi hangsúlyt ad.
• Hideg színek: Kék. zöld. bíbor árnyalatok.
• Kiegészítő színek: Két olyan szín, amely pontosan szemben áll egymással a színtárcsán.
• Kiegészítő színminta: A kiegészítő színek együttes használata.
• Kontrasztos színek: Olyan színek, amelyek között a színtárcsán legalább három másik szín van.
• Másodlagos színek: Narancsvörös, zöld és lila. Olyan színek, amelyeket két alapszín összekeverésével nye­rünk.
• Meleg színek: Piros, narancs, sárga és barna árnyalatok.
• Semleges színek: A fehér, a szürke és a bézs finom változatai.
• Színárnyalat: Valamelyik szín.
• Színminta: Színek csoportja, melye­ket együttesen használunk egy han­gulat vagy hatás elérésére. Telítetlen színek: Tompa, matt színárnyalatok, amelyek kevésbé csillo­gók fehér, fekete vagy a kiegészítő színük hozzáadása miatt.
• Telített színek: Fényes, intenzív színárnyalatok, amelyek nincsenek összekeverve feketével, fehérrel vagy kiegészítő színnel.
• Világos színárnyalat: Bármely szín, ha fehéret adunk hozzá.
• Viszonylagos (rokon-) színek: Két szín közvetlenül egymás mellett a színtárcsán.
• Viszonylagos (rokon-) színminta: Viszonylagos színek csoportjának egyidejű használata.

A színtárcsa mutatja, hogyan viszo­nyulnak egymáshoz a színek. A piros, a sárga és a kék – alapszínek. A narancs, a zöld és a lila – másodlagos színek, amelyeket két alap­szín kombinációjaként hozunk létre. Valamennyi szín a fehér, a fekete és az alapszínek bizonyos kombináció­jának eredménye.

A viszonylagos (vagy rokon-) színek azok, amelyek közvetlenül egymás mellett helyezkednek el a színtárcsán. A tervezők gyakran alakítanak ki színmintát két vagy három viszonylagos színből.

A kiegészítő színek egymással szemben helyezkednek el a színtár­csán. A kék például a narancs kiegészítő színe. A kiegészítő színek hangsúlyt adnak egymásnak.

Semleges színek a fehér, a szürke vagy a bézs árnyalatai. A legsemle­gesebb színeket kissé élénkíteni szokták meleg vagy hideg színek­kel. A semleges színű falak nem befolyásolják a bútorzat és a berendezések hatását.

Világos színek

A világos színek világosnak, nagyobbnak és magasabbnak mutatják a szobát. Mivel a vilá­gos színek verik vissza a legtöbb fényt, világossá tehetik az északi fekvésű szobát, a zárt helyiséget vagy a sötét közlekedő folyosót is.

A fehérek és más világos szí­nek alkalmasak bölcsődébe, óvodába vagy gyerekhálószobá­ba. A fehér falak minden szobá­ban semleges hátteret képez­nek, nem befolyásolják a bútor­zat hatását.

A fal felülete és a festék fé­nyessége bármely szín világos hatását módosíthatja. A sima felületek és a fényes festékek verik vissza a legtöbb fényt, és ezzel a színt még világosabbá teszik. A durva szerkezetű fala­kon a sík részleteken fénylő festékek több árnyékot adnak, és csökkentik a szín világos jellegét.

A világos színek visszaverik a fényt, ami látszólag nagyobbá és nyitottabbá teszi a szobákat. Ezekben a szobákban a világos bútorzat összeolvad a falakkal, és fokozza a nyitottság érzetét. Világos falfesték ajánlatos kis szobákban vagy olyan helyiségekben, amelyekben alig van természetes megvilágítás. A világos színek világosabbá teszik a bölcsődei, óvodai szobát vagy a gyermek hálószobáját.

Sötét színek

Sötét színekre van szükség, ha intim hangulatú helyiségre vá­gyunk. Mivel a sötét színek el­nyelik a fényt, a falak látszólag közelebb kerülnek, olyan benyo­mást keltve, mintha a szoba kisebb volna. A sötét színeket gyakran használják könyvtárak­ban, dolgozószobákban és más csöndes helyeken.

A sötétebb színekkel el lehet takarni a problematikus területe­ket, például a szabálytalanul elhelyezkedő falakat, sőt a ma­gas mennyezetet is látszólag alacsonyabbá lehet velük tenni. Az erős használatnak kitett terü­leteken a sötét színek leplezni tudják a kopottságot. Durva felü­leteken a sík felületre való festé­kek a színeket látszólag söté­tebbé teszik, mivel több fényt nyelnek el.

A sötét falak meglehetősen uralják a szobát, az egyensúlyt világosabb színekkel lehet meg­teremteni.

A sötét színek elnyelik a fényt, és a szobát nyugodtabbá, intimebbé teszik. A sötét színek jól hatnak könyvtárakban, dolgozószobákban. A sötét falak hangsúlyt adnak a világos színű bútoroknak. A sötétebb bútorzat beleolvadna az ilyen szobába, s komorabb hangulatot teremtene.

Meleg színek

A pirosak, sárgák, barnák, a narancsos és őszibarack árnya­latok meleg színek. Az intenzív meleg színek izgalmas hatású helyiségeket hoznak létre, míg a tompítottan meleg színek olyan kellemes szobákat alakítanak ki, melyek társas összejövetelek céljaira alkalmasak. Meleg szí­neket gyakran használnak az étkezőhelyiségekben.

A meleg színek ezenkívül ba­rátságosabbá is teszik az északi fekvésű szobát. A vizsgálatok kimutatták, hogy az emberek valóban melegebbnek érzik a sárgával, vörössel vagy na­ranccsal kifestett szobákat, mint a fehér vagy kék tónusú helyisé­geket. Hidegebb éghajlaton a meleg színek a népszerűbbek.

A meleg színek az intenzív sárgáktól, pirosaktól és narancsvörösektől a tompább lazacvörösig és barnáig terjednek. Meleg színeket általában a délelőtt használt helyiségekben alkalmaznak, illetve az éjjeli tevékenységek területein. Hideg éghajlaton a meleg színek a szobákat lakályosabbá és barátságosabbá teszik.

Hideg színek

A kékek, zöldek, levendulakékek és szürkék hideg színek. Az intenzív hideg színek frissítő és feszültségkeltő hatásúak, míg a tompább hideg szürkék meg­nyugtatnak. A hideg színű szo­bák kevésbé barátságosak. Für­dőszobákat és más kisméretű helyiségeket gyakran festenek hideg színekkel.

A hideg színeket a nyugati fekvésű konyhákban, előcsarno­kokban és olyan területeken kell alkalmazni, ahol a délutáni me­leg a probléma. Nagyon meleg vidékeken a fehérek és a hideg színek használata az egész há­zat kellemesebbé teszi.

A hideg színek a világos ibolyától a királykéken és a nefritzöldön keresztül a halvány mentazöldig és a dús indigókékig terjednek. A hideg színeket gyakran használják hálószobákban, nappalikban illetve ebédlőkben. A fürdőszobák, öltö­zők és más kisméretű helyiségek kevésbé barátságosak, ha hideg színekkel vannak kifestve.

Csillogó színek

A csillogó színek erősen telítve vannak festék­anyaggal. Nincsenek felhígítva fehérrel, de feketé­vel sincsenek sötétítve. Jó hatásúak forgalmas he­lyiségekben, például rekreációs termekben, napozócsarnokokban és gyermekszobákban.

Mivel a csillogó színek vonzzák a szemet, gyak­ran használják felületek hangsúlyozására, egyéb­ként semleges vagy tompa színű szobákban.

A csillogó színek izgatók, nagyon jól hatnak olyan helyiségekben, ahol nagy a jövés-menés, illetve ahol gyenge a természetes megvilágítás.

Matt színek

A tompa, matt színek kevésbé telítettek. Gyakran tartalmaznak keverékben fehéret, feketét vagy szür­két. A matt színek ellazítanak, pihentetnek, ezért gyakran használják dolgozószobákban és hálószo­bákban. A matt színek lágy hátterek adnak a fürdő­szobákban és az öltözőkben.

Fokozhatja a látvány érdekességét, ha egy matt színű szobában néhány kiemelt világos színt is alkalmazunk.

A matt színek pihentető, nyugtató hangulatot keltenek a hálószobában és más csöndes helyiségekben.

Színhangulatok

Minden szín vagy színkombináció más-más érzést, hangulatot kelt. Fontos, hogy a szoba színei megnyerjék a benne tartózkodók tetszését. A rendelke­zésre álló kombinációk száma határtalan.

Előszobába vagy hallba merészebb színkombi­nációt javaslunk, amely határozott benyomást tesz a belépőre. Vendégszobába választhatunk klasszi­kus sötét színeket, hogy elegáns, meghitt legyen a helyiség. A tizenévesek szobájában a világos szí­nek szeszélyes keveréke is alkalmazható. A szülők hálószobájában kellemesebb hatást kelt a tompa színek nyugtató kombinációja.

Könyvtárban, dolgozószobában, ha az egész család használja, lehet lágyabb rokon színeket alkalmazni, hogy nyugodt hangulatú legyen a helyi­ség. A természetes árnyalatok (barnák, nyers színek) nagyon megfelelnek a könyvtárakban és a nappalikban.

A merész színmintát ebben a szobában a fehérek és a feketék közötti, valamint az egymást kiegészítő vörös és zöld közötti kontraszt hozza létre. A kemény vonalú, geometrikus ábrák és a sötét falak hozzájárulnak a hatás­hoz.

A szeszélyes színminta számos világos színt és tárgyat használ. A szokatlan formák is fokozzák a feszült hatást.

Nyugodt hangulatú szobát lehet létrehozni hideg, alig kontrasztáló rokon színek használatával. A drapériákon, a művészi tárgyakon és a szőnyegeken ismétlődő virágos minta egységessé teszi az egész szobát.

Vidám, szellős hatást keltenek a világos színek, melyek a szobát nagyobbnak mutatják. A nyitottság érzetét erősí­tik az alig kontrasztáló pasztell színű bútorok. A kicsi ablakfüggöny nem zárja ki a napsütést.

A finom hatású, kényelmes színminta matt kiegészítő színeket tartalmaz. A gondosan elhelyezett pasztellkékek hideg kontrasztot jelentenek a meleg, őszibarack színű falak mellett.

A szabályos, hagyományos színminta klasszikus hatású részleteket, gazdag szövetanyagokat és sötét színhang­súlyokat alkalmaz. A sötétebb fal ebben a szobában intimebb érzést keltene.

A természetes színminta meleg, földtónusú színek, vala­mint egyszerű minták és textúrák használata révén jön létre. Az égszínkék ebben a szobában hideg hangsúlyt ad a barna tónusok természetes melegének.

Mit kell tudni a mintákról?

A tapéták mintájukkal, textúrá­jukkal és színhangsúlyaikkal fokozzák a vizuális hatást. Tapé­tázással alapvetően meg lehet változtatni egy szoba stílusát. Például egy erős hatású absz­trakt minta azonnal modern be­nyomást kelt, míg az apró virág­mintás fal hagyományosabb ér­zetet kelt.

A lemosható műanyag tapéták egyre népszerűbbek a konyhák, fürdőszobák és más nagy for­galmú helyek díszítésére.

Az üzletek tapétaminták szá­zait kínálják, amelyek négy alap­stílusba sorolhatók (baloldali ábra): geometrikus, nagymintás, sűrű mintás és kismintás. Egyes üzletekben lakberendezőt is al­kalmaznak, aki segít a megfelelő stílus és minta kiválasztásában.

A tapéták főbb változatai:

A geometrikus minták tartalmazhatnak kockákat, csíko­kat és rácsokat. A nagy geometriai minták merészek és izgatóak lehetnek, míg a kicsik hangulatosak, titokzatosak tudnak lenni. Az erős függőleges vonalakat tartalmazó minták magasabbnak mutatják a szobát.

A nagy minták nyújtják a legérdekesebb látványt. Ugyanakkor a szobát kisebbé és intimebbé teszik.

A sűrű mintázatot a szem együtt látja, és alig érzékeli az egyes mintákat, színeket. Sűrű minta bármilyen szobá­ban használható.

A kis minta az általános háttér színével együtt kifino­mult háttér-függöny érzetét kelti. Gyakran használják konyhában, fürdőszobában és más kisebb helyiségekben.

Különleges hatások

Ha a tapéták anyagai, szegélyei és sajátos textúrái harmonizálnak, még több díszítési lehetőséghez jutunk. A vászon- vagy textiltapéták lággyá teszik a szobát, a domborított vagy nyújtott műanyag tapé­ták térhatásúvá a falakat. Textúra festéssel olcsón is érdekessé tehetjük az egyenetlen felületet.

Számos gyártó készít tapétákkal kombinálható szöveteket és szegélyeket. Ezekből a tapétákat ismertető mintakönyvek is közölnek példákat, és fényképeken mutatják be, hogyan lehet az elemeket kombinálni. A fényképek jó ötleteket adnak a falak kialakításához is.

A mintakönyvek csoportosítják a harmonizáló tapétákat, kereteket és szöveteket. Gyakran fényképeket is közöl­nek, amelyek megmutatják, hogyan kombinálhatók az elemek.

A szegélyek érdekesebbé teszik a szobát. Felhasználha­tók összehangolt tapéták összekapcsolására, ablakok és mennyezetek keretezésére, esetleg falvédő szegély kiala­kítására a festett falakon.

Az összehangolt szövetek és tapéták a gyártótól sze­rezhetők be. A szövetek vagy a tapétához illeszkednek, vagy annak kiegészítő színeit tartalmazzák. Az össze­hangolt anyagokhoz gyakran illeszkedő vagy kiegészítő szegélyek is tartoznak.

A szövetszerkezetű (texturált) festés árnyékokat, enyhe színkülönbségeket hoz létre, érdekesebbé téve a falfelületet. A nedves festéket megfelelő eszközökkel felhordva különböző textúrákat hozhatunk létre.

A szövetszerkezetű tapéták, pl. a domborított vagy zsugorított műanyagok a gipsz vagy a texturált festés hatását utánozzák. A szövetszerkezetű tapéták további előnye, hogy könnyű őket eltávolítani a falról.

Tervezzük meg a szobát!

A jó terv alkotó módon egyesíti a régit az újjal. Kezd­jük a régi, megtartani kívánt bútorok, függönyök és más tárgyak adatainak összegyűjtésével.

Nem túl feltűnő helyről vegyünk kis szövetmintát. Erősítsük össze a szövetből vett mintadarabokat a szegélyüknél, és készítsünk kárpitos szövet és dra­périaminta-gyűjteményt. Ha lehet, legyen mintánk a faanyagokból és a burkolólapokból is.

A következő lépés, hogy elmegyünk az üzletbe, ahol mintákat gyűjtünk a festékekből és tapétákból. Vágjunk ki érdekes elgondolásokat folyóiratokból is. Amikor a minták összegyűltek, rakjuk szét őket abban a szobában, amelyet át akarunk alakítani. Próbáljuk elképzelni, hogy az új színek és minták hogyan mutatnának a meglévő bútorzat mellett. A legjobb terv az, amelyik nekünk és a családnak is tetszik. Bátran bízzunk saját ízlésünkben!

Vágjunk ki mintát pl. a drapéria szélének a belső oldalá­ból vagy a lakástextíliák eldugott csücskéből. Vegyünk mintákat a burkoló szövetekből a bútorok aljáról is. Ha lehet, gyűjtsünk mintát a padlóburkolatból és a faanya­gokból is.

Vágjuk ki a jó ötleteket a lakásmagazinokból, és gyűjt­sünk festék-, tapéta- és szövetmintákat a boltokból.

Ragasszuk a mintákat kartonlapokra. Ezeken feltüntet­jük a méreteket, és megjegyzéseket is írhatunk rájuk. A mintákat tegyük tiszta műanyag zsákokba, úgy, hogy a zsák tartalma könnyen látható legyen. Ez különösen akkor hasznos, amikor egyszerre több szobán dolgozunk. A mintákat vigyük magunkkal az áruházba, amikor el­kezdjük a válogatást.

A színterv elkészítése

A legtöbb szobaterv három alap­vető színminta egyikét alkalmaz­za. Az egyszínű minta egyetlen szín árnyalatait használja (pl. világos és sötétkék). A rokon színminta olyan színeket hasz­nál, amelyek egymás közelében helyezkednek el a színtárcsán, ilyen pl. egy kék és levendulakék színekkel díszített szoba. A ki­egészítő színminta esetében olyan színeket használunk fel, amelyek egymással szemben helyezkednek el a színtárcsán (pl. az őszibarackszín és a kék). Amikor felújítjuk a szobát, a színminták széles választékát használhatjuk, akkor is, ha a függönyöket és a bútorokat nem cseréljük ki.

Egyszínű minta:

Ugyanazon szín különböző árnyalatai. Az egyszínű minta könnyen kialakítható és pihentető látvány. Kapcsolatot teremt két helyiség között, ha ugyanazt az egyszínű skálát használjuk mindkét helyen. A sötétebb kék falak kiemelik a világosabb kék bútorokat.

Rokon színminta:

Olyan színeket használjunk, amelyek közel vannak egymáshoz a színtárcsán. A rokon színek egységes, nyugodt szobaképet adnak. A világos színek lazító hatásúak, míg a sötétek elegáns, szertartásos belsőt hoznak létre.

Kiegészítő színminta:

Olyan színeket használjunk, amelyek a színtárcsán szemben helyezkednek el. A kiegészítő színek gyakran drámai hatásúak. Ebben a szobában a meleg őszibarackszín kiemelésére és kiegyensúlyozására hangsúlyozott hideg kéket láthatunk. A pasztell falak révén a világos bútor beolvad a szobába.

Harmonikus díszítés

A szövetek, tapéták és szegé­lyek összehangolt kollekciója sok lehetőséget teremt a szoba kialakításához. Ugyanolyan szö­vet, drapéria, díszpárna és bú­torzat használatával egységes képet lehet kialakítani.

A bútorzat kiemeléséhez olyan tapétát vagy festéket kell választani, amely kontrasztéi a bútorszövettel és a drapériákkal. Ha nem akarjuk a bútorokat ki­emelni, olyan tapétát és festékszíneket válasszunk, amelyek­kel összeolvadnak.

A jól megtervezett szobában lehet csak egyetlen minta, de sok különböző is, amelyek szín­ben és stílusban összeillenek.

Enyhe kontraszthatás:

Az egységes minta megteremti a bútor és a drapériák összhangját. A fal színét itt úgy választották meg, hogy illesz­kedjen a szövetek világos alapszínéhez. Ettől nagyobbnak látszik a szoba, mivel a bútor szinte beolvad a falba. Ugyanannak a mintának az ismétlődése egységbe forrasztja a szomszédos helyiségeket.

Erős kontraszt:

A szövet sötétzöldje azonos a fali háttérszínnel, és erősen kontrasztéi a világos függönnyel meg a huzatok alapszí­nével. Az aprómintás tapétaszegély ellentétben van a környező markáns színekkel.

Sokmintás megoldások:

Számos különböző mintát lehet sikeresen kombinálni ugyanabban a szobában. Ebben a szobában a különböző mintákat az egymáshoz illő világos minták és ismétlődő színek egységesítik. A tapétaszegély segíti a szoba elemeinek az összekapcsolását.

A festék és a tapéta kiválasztása

Amikor elmegyünk megvásárolni a festéket vagy a tapétát, vi­gyünk magunkkal az áruházba mintát az otthon található bútor­szövetekből, lakástextíliákból.

Sok áruházban dolgozik hiva­tásos lakberendező, aki segít a vásárlónak. A festékválaszték néha több száz különböző színre rúg, és a tapétarészleg is tucat­nyi mintakönyvvel szolgálhat. Az otthonról vitt minták összeha­sonlítása az áruházban talált festékmintákkal és tapétákkal meggyorsítja a választást.

Mindig vigyünk haza néhány festék- vagy tapétamintát a vég­leges döntés előtt. Nézzük meg a mintákat abban a szobában, ahol fel akarjuk használni, és döntsük el, hogy a festékek és minták milyen kölcsönhatásban vannak a bútorokkal. Ne feled­kezzünk meg arról, hogy a szí­nek a különböző megvilágítási feltételek között mást és mást mutatnak, úgyhogy nézzük meg a mintát fényes nappal, felhős időben és mesterséges megvilá­gításban is.

Javaslatok a festék és a tapéta kiválasztásához:

Az áruházban ellenőrizzük a festék- és tapétamintákat nappali és mesterséges fénynél. Az áruházi világítás különbözhet az otthonitól!

Vigyünk haza néhány (legfeljebb három) szín- és tapéta­mintát. Minél kevesebb a változat, annál könnyebb a döntés.

A festékminta-kártya sötétebbik vége mutatja az alap­színárnyalatot fehér hozzáadása nélkül. Csaknem vala­mennyi fehér adaléktól mentes szín tiszta árnyalatú.

Válasszuk ki a megfelelő tapétakönyvet. A gyors átlapozás is elegendő. Időt takarítunk meg, és el tudjuk dön­teni, melyik könyvre van igazából szükségünk.

Ragasszunk össze négy színmintát. Nagyobb színmin­tákat könnyebb elbírálni. Vágjuk le a fehér szegélyeket, hogy ne zavarjanak.

A festék- és tapétamintákat abban a szobában kell elbírálni, ahol fel akarjuk használni őket. A színmintákat tartsuk függőlegesen, hogy megkétszerezzük az utat, amelyen a fény a fal felületét eléri. A tapétamintákat ragasszuk fel arra a falra, amelyen fel akarjuk használni.

A végleges döntés előtt vágjunk le egy nagy tapétadara­bot a 24 órás vizsgálathoz. Az áruházak rendszerint mintákat adnak, vagy megengedik, hogy kölcsönvegyük a mintakönyvet.

Vegyünk egy kis dobozzal a kiválasztott festékből. Fes­sünk le egy nagy kartont és függesszük fel a falra. Végez­zük el a 24 órás vizsgálatot, mielőtt megvásárolnánk a teljes mennyiséget.

A 24 órás teszt

A megvilágítás befolyásolja a színt. Úgy tudjuk elbírálni, hogy a festék vagy a tapéta valójában hogy fog mutatni, ha nagy mintát függesztünk a falra, és időről időre ellenőrizzük a következő 24 óra folyamán. Jegyezzük meg, hogyan változnak a szí­nek különböző megvilágításban.

Ha a szobát leggyakrabban adott napszakban használjuk, a színt abban az időben kell gondosan megvizsgálni. A festék és tapéta más árnyalatot fog mutatni ott­hon, mint az áruházban. A bútorok, a faanyag és a virágok színe visszaverődik a falról, megváltoztatva a falak tónusát.

Az izzólámpa általában sárgás tónust ad, bár a villany­körte és a lámpaernyő fajtája módosíthatja a színárnyalatot.

A természetes nappali fény délben kékes árnyalatot ad, napkeltekor és napnyugtakor azonban meleg narancs­színbe vonja a tárgyakat.

Előkészületek

Létrák és állványok

A legtöbb belső falfelület lefestéséhez két jó minőségű fogaslétra és egy átfektethető palló szükséges. A magasan lévő felületek festéséhez egyszerű állványt kell készítenünk: két létra azonos szintű fokain átfektetjük a pallót. Könnyen elveszíthetjük az egyensúlyunkat vagy mellé­léphetünk a pallón, ezért a biz­tonság kedvéért magas létrákat kell használjunk. A létrák felső része segít az egyensúly meg­tartásában, és nem engedi, hogy a palló végén lelépjünk. Erős, egyenes, 50×250 mm-es ke­resztmetszetű pallót vegyünk, amelynek hossza legfeljebb 3,5 m.

Jó minőségű árunál a gyártó cím­kéje közli a létra teherbírását és a használati utasítást. Olvassuk el gondosan, amikor a létrát megvesszük. Vigyázzunk, nehogy túllépjük a súlyhatárt, amikor szerszámokat vagy anyagokat teszünk a létrára.

Az állvány használata:

A mennyezetek és a magas helyek festéséhez készítsünk egyszerű állványt úgy, hogy hosszú pallót fektetünk keresz­tül a két létrán. A palló ne legyen hosszabb 3,5 m-nél. A létrákat úgy kell fordítani, hogy a fokok szembe kerüljenek egymással. Győződjünk meg arról, hogy a létra rögzítőelemei egymáshoz kapcsolva a helyükön vannak-e, és munka közben nézzünk néha a lábunk elé.

Állvány a lépcső mellett:

Lépcső mellett fektessünk keresztül egy pallót a létra megfelelő fokán, és a másik végét helyezzük a lépcső fokára. Győződjünk meg róla, hogy a létra stabil-e, és ellenőrizzük, hogy a palló szintben van-e. Tartsuk a pallót a falhoz közel, hogy ne kelljen nyújtózkodnunk.

Ötletek a létrák és állványok használatához:

Kölcsönözzünk hosszú pallókat a kölcsönzőtől vagy ismerősöktől.

Egyenes pallókat válasszuk, amelyekben nincsenek csomók és repedések. 50×250 mm keresztmetszetű, rugalmas pallót használjunk: a merev, rideg fapallók vá­ratlanul eltörhetnek.

A rögzítőelemeket lefelé nyomva teljesen feszítsük meg. A létra lábai legyenek szintben, és feküdjenek szilárdan a padlózaton.

Soha ne álljunk a létra, a rögzítőelem vagy a szerszámtartó polc tetejére!

A súlypontunkat a létrán helyezzük középre. A létrát gyakran helyezzük át, hogy ne kelljen ágaskodnunk.

A létra fokait tartsuk szorosan meghúzva és rendsze­resen ellenőrizzük. Ha szükséges, húzzuk meg újra a rögzítőelemeket.

Tartsuk a létrát magunk előtt munka közben. Az egyensúly érdekében a testünket döntsük a létrának.

Az állítható létrával sok munka elvégezhető. Használhatjuk egyenes állványként is, többfokú létraként is vagy állványalapként a pallókon.

Az előkészítés szerszámai és anyagai

A megfelelő előkészítő szerszámok megvásárlásá­val megtakaríthatjuk a takarításra fordított idő zömét. Például vásároljunk eldobható műanyag- vagy papírvödröket a kenőanyagok kikeveréséhez, a ragasztókeverék összeállításához és a glettanyag felhasználásához. Ha a kence belekeményedik a tartályba, azonnal eldobhatjuk: nem kell a vödröket kimosni, és a lefolyók sem dugulnak el a glettanyagtól.

Szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk el a glettet vagy a fal burkoló bevonatát, amíg lágy. Ne várjuk meg, amíg az anyagok megszáradnak.

Vásároljunk különféle kenőszerszámokat. Szűk helyeken keskeny kenőkésre lesz szükség, de a széles kenőkés vagy a kőműves simító is fontos, mert egyszerre átfogja a javítandó felületet, amikor a falak vagy a mennyezetek sérüléseit dolgozzuk el. Az olyan simító szerszámmal, amelyik túlnyúlik a sérülés szélein, elegendő lehet egyetlen mozdulat, így csökken a vakolat csíkozódása, és feleslegessé válik a csiszolás.

A vegyi tisztítóanyagok előkészítik a felületeket a fes­tésre és tapétázásra, és meggyorsítják a tisztítást. Balról jobbra az óramutató járása szerint: tapétaragasztó sűrít­mény, tisztító oldat, tapétaleválasztó, trinátriumfoszfát (TSP).

Előkészítő folyadékok: festékeltávolító, folyékony felületérdesítő a fényes felületek elkészítéséhez, ragasztó kötőanyag a vakolaton végzendő javításokhoz.

Glettanyagok és maszkoló anyagok, a bal felső sarok­tól az óramutató járása szerint: glettanyag, takarószalag, előre összekevert falitábla ragasztó, üvegszálas ragasz­tószalag, fakence, perforált fémlemez, gumírozott takaró­háló.

Az alapozók és felületkezelő anyagok jó alapbevonatot nyújtanak, amelyhez a festék vagy a lakk jól tapad. Balról: csiszoló-tömítő anyag, PVA alapozó, sellakk, alkid fafelü­let alapozó.

A szoba előkészítése

Szobafestés előtt az első lépés, hogy megvédjük a tár­gyakat a festék fröcskölésétől. Távolítsunk el min­den ablak- és ajtószárnyat, világítótestet, borítóla­pot és falikapcsolót. Fedjük le a bútorokat és a pad­lót. Távolítsuk el a fűtés csővezetékének borítását. Takarjuk be a fafelületeket öntapadó papírral vagy maszkoló szalaggal.

Ötlet: Amikor kivesszük az ajtó és ablakszárnyakat, jelöljük meg mindet tapétadarabokkal, hogy később ugyanoda tudjuk visszatenni.

Így készítjük elő a szobát:

1. Távolítsuk el a vasalásokat, az ablakok kilincseit és a szekrények fogantyúit a festendő felületekről. Ha új vasalásokat akarunk felszerelni, vásároljuk meg, és – ha kell – fúrjuk be az új lyukakat.

2. Távolítsunk el minden szeget, csavart és képtartót a festendő felületekről. A falfelület sérüléseinek megelő­zésére használjunk faalátétet a szeghúzó kalapács feje alatt.

3. Távolítsuk el a fűtés burkolólemezét, hogy ne fröcskölődjön be. Vegyük le a termosztátokat, vagy védjük meg maszkoló szalaggal.

4. Toljuk a bútorokat a szoba közepére, és takarjuk le műanyag fóliával. Ha nagy a szoba, hagyjunk átjárót a szoba közepén a mennyezet festéséhez. Borítsuk be a padlót 270 g-os ponyvával. A ponyva anyaga felszívja a lehulló festékcseppeket.

5. Kapcsoljuk ki az elektromos áramot. Távolítsuk el a fedőlapokat a kivezetésekről és a kapcsolókról, és a fedőlapok csavarjait hajtsuk vissza a helyükre. Távolítsuk el a világítás rögzítőelemeit a csatlakozó dobozokból, vagy távolítsuk el a rögzítőelemeket. A felfüggesztett lámpatesteket fedjük be műanyag burkolattal.

A tapéta eltávolítása

Az újabb műanyag tapétákat gyakran kézzel is le lehet a falról húzni. Néha visszamarad egy kevés papír és ragasztó, amit vízzel könnyen el lehet távolítani. A nem lehúzható tapéták esetében a felületet karcoljuk meg perforáló szerszámmal, majd használjunk eltávolító oldatot a ragasztó feloldásá­hoz.

A tapétát eltávolító folyadék nedvesítő anyagot tartalmaz, amely beleszívódik a papírba, és segít felpuhítani a ragasztőt. Használjunk eltávolító olda­tot a régi ragasztó lemosásához, mikor már a tapétát leszedtük.

Ha a régi tapétát simítatlan falfelületre ragasztot­ták, néha lehetetlen azt a falfelület megsértése nélkül eltávolítani. Előfordulhat, hogy közvetlenül a régi falfelületre lehet festeni vagy tapétázni, de az is lehet, hogy a falfelületet simítani és alapozni kell. A régi falra való festés előtt alkid tartalmú alapozóval kell alapozni.

1. Keressünk egy laza szélt, és igyekezzük lehúzni a tapétát. A műanyag tapéták gyakran könnyen lejönnek.

2. Ha a tapétát nem lehet kézzel lehúzni, fedjük be a padlót újságpapírral, és öntsünk tapétaeltávolító folya­dékot egy vödör vízbe a használati utasítás szerint.

3. Karcoljuk meg a tapéta felületét a perforáló szerszám­mal. A résen az eltávolító oldat behatol és fellazítja a ragasztót.

4. Festékszóróval, festékhengerrel vagy szivaccsal hord­juk fel a tapétaeltávolító oldatot. Hagyjuk, hogy a nedvesség a használati utasítás szerint behatoljon a tapétába.

5. Húzzuk le a meglazított tapétát 150 mm széles késsel. Legyünk óvatosak, hogy ne sértsük meg a falfelületet vagy az alapozást. Távolítsuk el az alapozó papírt is.

6. Mossuk le a ragasztó maradékát az eltávolító folya­dékkal. Öblítsük le a felületet tiszta vízzel, és hagyjuk, hogy a fal tökéletesen megszáradjon.

A falak és a mennyezetek előkészítése és javítása

A falak alapozás előtti gondos lemosása, leöblítése és lecsiszolása garantálja az előkészí­tett felület tartósságát. A tökéle­tes kivitelezés érdekében gon­dosan ellenőrizni kell a falak sérüléseit, repedezéseit, és ki kell javítani a felületet. Gumíro­zott üvegszál betétes javítószala­gokkal és előrekevert glettanyaggal csökken a szárítási idő, s a glettelés ésa szoba festése ugyanazon a napon elvégezhető.

Javítás előtt mossuk le és csiszol­juk le a falat. Ehhez TSP (trinátrium-foszfát) oldatot valamint egy sziva­csot használjunk. Gumikesztyűben alulról felfelé mossuk le szivaccsal a falat. Öblítsük le tiszta vízzel, és száradás után könnyedén csiszoljuk át.

Hogyan távolítsuk el a szennyfoltokat?

1. Szórjunk tisztító folyadékot egy tiszta, száraz rongyra és könnye­dén dörzsölgessük a foltot.

2. Kezeljük a foltos felületet áttet­sző sellakkal. A sellakk megakadályozza, hogy a folt átüssön az új festéken.

3. A víz- vagy rozsdafoltok vízszi­várgás veszélyét jelezhetik. Ellenőrizzük a csövek szivárgását és a vakolatot, végezzük el a szükséges javításokat, majd tömítsünk folttisztító tömítőanyaggal.

Hogyan távolítsuk el a penészt?

1. Vízzel és oldószerrel mossuk le a foltokat. A penészes foltok nem tűnnek el.

2. Gumikesztyűt és védőszemüveget viselve mossuk le a falakat hypóval, ami elpusztítja a penészgomba spóráit.

3. A hypós kezelést követően mossuk le a penészt TSP oldattal, majd öblítsük le a felületet tiszta vízzel.

Hogyan tüntessük el a hámló falfelületet?

1. Kaparjuk le a fellazított festéket kenőkéssel vagy festékvakaróval.

2. Használjunk glettanyagot a leva­kart festék széleinél. A glettet kenőkéssel vagy rugalmas simítókéssel hordjuk fel.

3. Csiszoljuk le a bevont területet 150-es finomságú csiszoló pa­pírral. Akkor jó, ha kézzel is simának érezzük.

A szeglyukak tömítése

1. Hordjunk fel a nyílásokra híg glettanyagot kézzel vagy kenőkéssel. Ettől a javítandó felület összeszűkül, és könnyebb befesteni. Hagyjuk a glettanyagot megszáradni.

2. Csiszoljuk át a javított felületet könnyed nyomás mel­lett 150-es finomságú csiszolópapírral. A csiszolópa­pír felülete nem tömődik el. Távolítsuk el a port egy ned­ves szivaccsal, majd alapozzuk le a foltot PVA alapozóval.

Így töltsük ki a kisebb horpadások és lyukakat

1. Kaparjuk le és csiszoljuk le a meglazult vakolatot, távolítsuk el a festéket vagy tapétát. Ezzel biztosítjuk a szilárd alapot a gletteléshez.

2. Töltsük ki a nyílást vékony glettanyaggal. Olyan kicsi kenőkést kell használni, amely még lefedi a teljes foltot. Hagyjuk a foltot megszáradni.

3. Könnyedén csiszoljuk át a foltot 150-es finomságú csiszolópapírral.

A falburkoló lemez szegeinek rögzítése

1. Hajtsuk ki a falburkoló lemezt rögzítő 50 mm-es csavart. Győ­ződjünk meg róla, hogy a csavar eléri az oszlopot vagy az összekötő elemet, és a falburkoló lemezt szo­rosan nekifeszíti a keretnek.

2. Kaparjuk le a fellazított festéket vagy a falburkoló keveréket. A keretbe úgy hajtsuk vissza a csa­vart, hogy a feje 0,8 mm-rel süllyed­jen be a falburkoló lemez felülete alá. Ne üssük a szeget lyukasztóval!

3. Használjunk kenőkést három réteg falburkoló keverék felhor­dására, amellyel lefedjük a szeg- és csavarfejek helyét. Hagyjuk szá­radni minden egyes bevonat után. Csiszoljuk le és alapozzuk le a bevont felületet.

A vakolat repedéseinek eltüntetése

1. Kaparjunk le minden textúrát vagy laza vakolatot a repedés körül. Erősítsük meg a repedést üvegszál betétes ragasztószalaggal.

2. Kenőkéssel vagy kőműves simítóval hordjuk fel a glettanyagot vagy a falburkoló keveréket a szalagra, hogy éppen lefedje. Ha a keverék túl vastag, újból megrepe­dezik.

3. Ha kell, hordjunk fel egy második vékony bevonatot a szalag széleinek letakarásához. Csiszoljuk át könnyedén, és alapozzuk le a javí­tás helyét. Állítsuk helyre a felület jellegzetes textúráját.

Így gletteljük le a falburkoló lemez kisebb bemélyedéseit

1. Vizsgáljuk meg a sérült területet. Ha nincsenek repedések a nyílás szélei körül, töltsük ki a nyílást glettanyaggal, hagyjuk megszáradni és csiszoljuk simára.

2. Ha a szélek repedezettek, fedjük be a nyílást perforált fémlemezzel, és a lemezt felragasztott fedőhálóval rögzítsük. Mindkettő igény szerint darabolható és alakra vágható. Ezek a segédanyagok különböző méretekben szerezhetők be.

3. Gletteljük kenőkéssel a hálót és az alá helyezett perforált lemezt. (Két bevonatra van szükség.) Hagyjuk a kezel felületet állni, amíg csaknem megszárad.

4. Nedves szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk le a felületet.

Így foltozzuk be a falburkoló lemez nagyobb nyílásait

1. Keretezzük be a sérült felületet asztalos derékszöggel. Lemezvágó fűrésszel vagy szúrófűrésszel vágjuk ki a sérült részt.

2. Szereljünk be fából vagy a falburkoló lemezből kivágott támasztóléceket. Fa esetén csavarhúzó pisztollyal hajtsuk be a 31 mm-es falburkoló csavarokat.

3. Támasztólécek helyett használjunk falburkoló lemez­ből kivágott alátéteket, amelyeket forró ragasztással rögzítünk. Csavarozzunk vagy ragasszunk méretre vágott falburkoló lemezt a támasztó lécek ill. alátétek fölé.

4. Fedjük le falburkoló szalaggal a repedéseket, majd hordjuk fel a megfelelő keveréket és csiszoljuk le a felületet (lásd az előző oldalt).

A lyukak javítása a gipszburkolatban

A korszerű javítási módszerek és anyagok leegyszerűsítették a gipszburkolat javítását. A sérült felület bevonása latex ragasztó­folyadékkal jó kötést és szilárd, repedésmentes bevonatot ad. A ragasztófolyadék jóvoltából nem kell megnedvesíteni a gipszet, és nem kell léceket belehelyezni, mert a száradás során a felület nem repedezik. Érdeklődjünk a boltokban beton/gipsz latex ragasztófolyadék után.

Hogyan javítsuk ki a lyukakat a gipszburkolatban?

1. Csiszoljuk le vagy kaparjuk le a texturált festéket a lyuk körüli felületről.

2. Kaparókéssel vizsgáljuk meg, hogy a gipsz szilárd és tömör-e a sérült terület körül. Kaparjuk le a laza vagy felpuhult gipszet.

3. A nyílás szélei körül és a deszka alap felett latextartalmú ragasztófolyadékkal biztosítsuk a repedésmen­tes kötést a régi és az új gipszburkolat között.

4. Keverjünk javító gipszkeveréket a használati utasítás szerint, és kenőkéssel vagy vakolókanállal hordjuk fel a nyílásra. A kicsi horpadásokat egyrétegű gipszbevonat­tal töltsük ki.

5. Mélyebb nyílások esetén hordjuk fel a horpadásoknál is használt alap gipszbevonatot, ezután karcoljunk négyzethálót a puha gipszbe. Hagyjuk megszáradni, majd vigyünk fel egy második gipszréteget is. Ezt is hagyjuk megszáradni, és könnyedén csiszoljuk le.

Alkalmazzunk texturált festést vagy falburkoló be­vonatot a tetszés szerinti felületi textúra létrehozására.

Famunkák előkészítése

Mielőtt a fát lemázolnánk vagy újrafényeznénk, meg kell tisztítani, ki kell javítani és le kell csiszolni. Ha a régi festék többszörösen rétegezett vagy repede­zett, akkor mázolás előtt el kell távolítani.

Ha hősugárzót használunk a fa megtisztításához, figyeljünk arra, hogy a fa ne égjen meg. Soha ne használjunk hősugárzót vegyi oldószerek után: a vegyianyag ugyanis elpárologva lángra lobbanhat.

A vegyi festék oldószerek alkalmazásakor mindig viseljünk védőruhát és biztonsági felszerelést, így védőszemüveget és légzőkészüléket is. Kövessük a biztonságos használatra vonatkozó előírásokat és csak jól szellőztetett helyiségben dolgozzuk.

A festék eltávolítása oldószerrel

1. A biztonság kedvéért kövessük a használati utasítást. Vegyi oldószerek használatakor viseljünk vastag gu­mikesztyűt és védőszemüveget, használjunk törlőrongyot és a levegőcsere érdekében tartsuk nyitva az ajtókat és az ablakokat.

A festék eltávolítása hősugárzó pisztollyal

1. Tartsuk a hősugárzó pisztolyt a fafelület közelében, amíg a festék meglágyul és felhólyagosodik. A túlhevítés a festéket gumiszerűvé teheti és megperzselheti a fát. Legyünk óvatosak, ha a hősugárzó pisztolyt gyúlé­kony anyagok környezetében használjuk.

2. Távolítsuk el a megpuhult festéket simító- vagy kenő­késsel. Kaparok a legbonyolultabb felületekhez is kaphatók. Csiszoljunk le minden festékmaradékot, ami a hőkezelés után visszamarad.

3. Alkalmazzunk bőséges oldószeres áztatást a fafelüle­ten festőecsettel vagy acélgyapottal. Hagyjuk állni, amíg a festés hólyagosodni nem kezd. Ne hagyjuk az oldószert megszáradni a fafelületen.

4. Miután megpuhult, a festéket simító- illetve kenőkés­sel vagy acélgyapottal távolítsuk el, lehetőleg azonnal. Dörzsöljük át a lecsupaszított fát denaturált szesszel és friss acélgyapottal, hogy a szélek is tiszták legyenek. Mossuk le a fát nedves szivaccsal vagy oldószerrel, ahogy a festékoldó folyadék használati utasítása írja.

A fafelületek tisztítása és glettelése

Újrafestés előtt ajánlatos a fa felületét megtisztítani, glettelni és lecsiszolni. Folyékony fénytelenítő anya­gokkal borzoljuk fel a fényes felületeket, hogy jól tapadjon rájuk az új festék. Ha új vasalásokat is fel akarunk szerelni, ellenőrizzük, hogy az új darabok illeszkednek-e a régi csavarok furataihoz. Ha új furatokat kell fúrni, töltsük ki a régi furatokat faglettel.

Ha színtelen lakkal kezelt fát újítunk fel, tisztítsuk meg a felületeket petroléterrel vagy bútorfényezővel, majd kenjük le a lyukakat faglettel. Ezt hozzá kell színezni a meglévő fafelülethez. Csiszoljuk a fát simára, majd hordjunk fel egy vagy két réteg lakkot.

Hogyan készítsük elő a fafelületeket mázoláshoz?

1. Mossuk le a fafelületeket trinátriumfoszfát oldattal, és öblítsük le. Kaparjuk le a fellazult vagy felpuhult festé­ket. A rosszul lekapart felületet oldószerrel teljesen le kell tisztítani.

2. Szeglyukak, bemélyedések vagy sérült területek glettelesére latextartalmú fakencét hordjunk fel kenőkéssel.

3. Csiszoljuk le a felületeket 150-es finomságú csiszolópapírral, amíg érintésre simává nem válnak. Töröljük le a fát rongydarabbal az alapozás és a mázolás előtt.

Lakkozott fa előkészítése után simításhoz

1. Tisztítsuk meg a fafelületet puha ronggyal és szagta­lan lakkbenzinnel vagy folyékony bútorfényezővel.

2. Hordjunk fel fakencét a nyílásokra és a bemélyedésekre kenőkéssel. Könnyedén csiszoljuk le a felületeket 150-es finomságú csiszolópapírral.

3. Színezzük újra a kezelt felületet, hogy ne üssön el a környezetétől. Vonjuk be egy vagy két réteg lakkal.

Maszkolás és letakarás szövetanyaggal

A gyors, tiszta szobafestés és mázolás érdekében minden felületet le kell takarni, amit a festék összefröcsköl­het. Ha csak a mennyezetet festjük, a falakat és a fafelületeket kell letakarni, ha a falakat festjük, akkor a lábazatokat és az ajtó- illetve ablaktokokat. A könnyű bútorokat távolítsuk el, a nehezebb dara­bokat pedig toljuk a szoba közepére, és fedjük le műanyag fóliával. A padlót borítsuk be 270 g-os ponyvával, amely felszívja a festékcseppeket.

Maszkoló és takaróanyagok az óramutató járása sze­rinti sorrendben, a bal felső sarokból indulva: műanyag fó­lia és könnyű ponyva, öntapadó műanyag, maszkoló szalag, gumírozott maszkoló papírok. (Műanyag-papír fóliák is használhatók).

Így fedjük le a falakat

1. Nyomjuk az 50 mm széles maszkoló szalag felső felét a mennyezet és a fal szögletébe. A szalag alsó felét hagyjuk szabadon.

2. Ragasszuk a műanyag fóliát a maszkoló szalag alá, letakarva a falakat és a lábazatot. Amikor a festés már megszáradt, távolítsuk el a szalagot és a fóliát.

Fakeretek letakarása

1. Gumírozott papírral vagy széles maszkoló szalaggal óvjuk meg a faelemeket a lecsöpögő festéktől. A maszkoló szalag külső szélét hagyjuk szabadon.

2. A szalag felerősítése után toljuk végig egy kenőkés élét a szalag belső széle mentén, így tömítsük a festék beszívódásának megelőzésére. Amint a festék megszáradt, távolítsuk el a maszkoló anyagot.

Ellenőrzés és takarítás

A szobafestés előtt végezzünk végleges ellenőrzést a munka helyszínén. Alaposan takarítsuk ki a helyisé­get, és távolítsuk el a port, ami összegyűlt a szer­számokon, és később rárakódhat a nedves festék­re. Tartsuk be a használati utasítások megkövetelte hőmérsékleti és páratartalmi értékeket. Így a festékszélek nedvesen maradnak, és a későbbiekben nem lesz foltos a felület.

Ugyancsak fontos, hogy a festék normális időtar­tamon belül megszáradjon, ugyanis ekkor még a szennyeződés nem rakódik le a nedves felületekre. Tapétázás esetén a megfelelő hőmérséklet megakadályozza a ragasztó idő előtti megszáradását, a felhólyagosodást vagy a szélek meglazulását.

Ellenőrizzük a festendő felületet erős oldalvilágításban. Csiszoljuk vagy simítsuk le az összes olyan foltot, amely elkerülte figyelmünket az előkészítés során.

Kapcsoljuk ki a légfűtést és a légkondicionálást, hogy a ventillátor ne hajtsa rá a port a festendő felületre.

Csiszoljunk le minden festésre vagy mázolásra szánt felületet 150-es finomságú csiszoló papírral. A csiszolás felfrissíti a felületet, amely így jobban felveszi az új festéket. A falakat töröljük át durva vászonnal.

Töröljük le a port a fafelületekről törlőronggyal vagy folyékony fénytelenítőbe mártott tiszta ronggyal.

Porszívóval távolítsuk el a port az ablakkeretekből és az ablaknyílásokból, valamint a lábazatok szegőléceiről és burkolatáról.

Ha a páratartalom alacsony, a szobafestés vagy a tapétázás előtt kapcsoljunk be egy páradúsítót a helyiségben. Ez megakadályozza, hogy a festék vagy a ragasztó túl gyorsan megszáradjon.

Alapozók és felületvédő anyagok használata

Lakkozás előtt a fát felületkezelő anyaggal kell be­vonni. A faanyag a rostszerkezet miatt hol keményebb, hol lágyabb, ezért felszívóképessége nem egyenletes. A felületkezelő anyag segíti a fa felüle­tének lezárását úgy, hogy a lakk egyenletesen szí­vódik be a különböző típusú faerezeteknél. Ha a fa nincs kezelve, a lakk beszáradása után foltos felü­letek jöhetnek létre.

Az alapozókat a festendő felületek kezelésére használjuk. A falburkoló lemezek glettelt és nem glettelt, egyenetlen részei eltérő módon veszik fel a festéket és elütnek a környező felületektől. Ha a falakat nem alapozták jól, a kötések és a glettelt foltok gyakran átütnek a kész festésen.

Színes alapozót vehetünk készen a festéküzletekben, de utólag is színezhetjük. A színben illesztett alapozó nagy­szerűen előkészíti a végleges festékbevonatot.

Alapozás és felületkezelés festés előtt

Festés előtt kezeljük a nyersfát alapozóval, illetve használjunk átlátszó felületkezelő anyagot a színtelen lakkozás előtt. A kezeletlen fa foltos felületet adhat.

A már festett felületeket finom csiszolópapírral borzoljuk fel, majd alapozzuk le, hogy az új és a régi festék jól kössön. Az alapozók „megfogják” az új festékbevonatot.

A texturált felületeket polivinilalkohol vagy alkid alapú­ alapozóval kezeljük, majd a végleges bevonatot hosszú festőhengerrel visszük fel. A texturált falak és mennyezetek sok festéket vesznek fel, és a festéket nehéz egyenle­tesen elosztani.

Helyi alapozást kell végezni a kisebb javítandó felületeken, akár a gipszburkolaton, akár a falburkoló lemezen, PVA alapozóval.

Szobaestés, mázolás

A szobafestés munkavédelme

A festékdobozon és hígítós tartályon található cím­kék előírásait mindig tartsuk be. A tűzveszélyes vegyianyagok osztályozása (gyúlékonysági sor­rendben) a következő: éghető, gyúlékony és rendkí­vül gyúlékony. Vegyük figyelembe a figyelmezte­tést, amikor ilyen termékeket használunk, és ne feledjük, hogy még a gőzök is meggyulladhatnak.

A „megfelelő szellőzés mellett használandó” fi­gyelmeztetés azt jelenti, hogy nem szabad hagyni a gőzöket felhalmozódni, hanem úgy kell dolgozni, mintha az anyagot a szabad ég alatt használnánk. Ki kell nyitni az ajtókat és ablakokat, elszívó ventil­látorokat kell üzembe állítani, valamint megfelelő védőmaszkot kell viselni, nehogy a festéket vagy az oldószert belélegezzük.

A festékanyagot soha ne tároljuk. Közvetlenül a felhasználás előtt vásároljuk meg a tervezett mennyiséget, és tartsuk távol a gyerekektől. A feles­leges festékkel vigyünk fel többletbevonatot, a ma­radékokra vonatkozóan pedig kövessük az előírá­sokat.

Viseljünk védőszemüveget, amikor vegyi oldószereket vagy tisztítószereket használunk. Szemüveget kell viselni akkor is, amikor a fejünk felett festünk.

Olvassuk el a címkén az információkat. A mérgező vagy gyúlékony vegyi anyagokat megfelelő figyelmezteté­sekkel és a biztonságos felhasználásra vonatkozó utasí­tásokkal látják el.

Ne használjunk nyílt láng közelében éghetőnek vagy gyúlékonynak minősített anyagokat (pl. festékoldó-szereket). Még az őrláng is belobbanthatja a vegyianyagok gőzeit.

Nyissuk ki az ablakokat és az ajtókat és használjunk ventillátort, amikor a festést zárt helyiségben végezzük. Ha a termék címkéjén szerepel a „lenyelni veszélyes, életveszélyes” figyelmeztetés, fel kell tételeznünk, hogy a gőzök belégzése is veszélyt jelent.

Használjunk gázmaszkot a gőzök kiszűrésére, ha nem tudjuk a munkaterületet megfelelően szellőztetni. Ha érezzük a vegyi anyag szagát, a levegőcsere nem megfe­lelő.

Hagyjuk a hígítókat állni a szerszámok megtisztítása után. Miután a szilárd anyagok leülepedtek, szűrjük le a tiszta hígítót, és tegyük félre újbóli felhasználás céljából. Az üledéket távolítsuk el.

A felesleges festéket biztonságosan helyezzük el. Hagy­juk a tartályt fedél nélkül állni, amíg az oldószer elpárolog, majd ismét fedjük le, és tegyük a tartályt más hulladékok­kal együtt a hulladékgyűjtőbe.

A festék kiválasztása

Vagy vizes alapú latex, vagy alkid alapú festéket szokás használni. A vizes alapú latex festéket könnyű felhordani és letisztítani, és a napjainkban rohamosan fejlődő vegyipar csaknem minden felhasználásra alkalassá teszi. Sokan vélik úgy, hogy az alkid festékek simább felületet adnak, azonban sok helyütt törvények korlátozzák az alkid alapú termékek használa­tát.

A festékeknek különböző fényességi jellemzőik vannak. A festékbevonatok a simától a na­gyon tükrösig terjedhetnek. A zománcok száradás után fényes felületet adnak. Ezeket akkor használják, ha a festett részt gyakran le kell mosni, például a fürdőszobában, konyhában, fa­burkolatokon. A sima festékeket legtöbbször a falakon a mennyezeteken használják.

Festés előtt mindig vonjuk be jó alapozóval a felületet. Az ala­pozó minden anyagon jól köt, és rugalmas alapot képez, amely képes megtartani a külső festék­réteget, sőt megóvja a repedezéstől vagy hólyagosodástól. Az alapozót az új színnek megfele­lően színezzük, hogy ne kelljen a második réteget a drága fedő­festékből felvinni.

Hogyan becsüljük meg a festék mennyiségét?

Így válasszunk festéket

A festék fedőképessége, ami a jó minőségű áru címké­jén fel van tüntetve, általában kb. 10 m² literenként. A közönséges festékekből (baloldalt) két vagy három bevo­natra is szükség van egy terület lefedéséhez.

A jó festéket jól lehet mosni. A közönséges festékek (jobboldalt) porlódhatnak, és már enyhe dörzsöléstől is lekopnak.

A festékek fényessége

Fényességi sorrend, balról jobbra: fényes zománc, nagyon tükrös fedőfesték, nagyon sokszor mosható. Valamennyi fényes festék hajlamos a felületi folyásra. Az alkid alapú zománcok a legfényesebbek. A közepesen fényes latex zománcok jól mosható felületet adnak, alig kisebb felületi tükrözés mellett. A fényes zománcokhoz hasonlóan a közepesen fényes festékek is hajlamosak a felületi folyásra. Az eggshell zománc lágyabb fedőfesté­kekkel kombinálva jól mosható zománcot ad. A sima latex általános rendeltetésű festék, lágy felülete eltakarja a befestett anyag hibáit.

Festőszerszámok

A legtöbb festési művelethez elegendő néhány jó minőségű szerszám. Vásároljunk két vagy három különböző ecsetet, egy festőedényt, amelyet fel lehet akasztani a létrára és egy-két jó hengert. Megfelelő tisztítás mellett ezek a szerszámok évekig kitartanak.

A marha- vagy disznósörtéből készített ecseteket csak alkid alapú festékkel lehet használni. Az általánosan használható ecsetek poliészterből, nylonból és időnként állati szőrből készülnek. Vegyünk egy 75 mm széles, egyenes szélű faliecsetet, egy 50 mm széles, egyenes szélű szegélyfestő ecsetet és egy elkeskenyedő keretfestő ecsetet.

Az ecset kiválasztása

A jó minőségű ecsetnek megfelelő alakúra for­mált keményfa nyele van, a szoros rögzítést korrózióálló fémabroncs adja. A több sorban elhelyezett távtartó ele­mek elkülönítik a szőrzetet. A jó minőségű ecsetnek vágott szőrzete van, amelynek lecsiszolták a végét, hogy pontosan lehessen vele dolgozni. A kisebb ecsetek vége tompa, a szőrök levágatlanok, és egyetlen elválasztó elem van beléjük építve, amely nedves állapotban felpu­hulhat.

A 75 mm-es egyenes végű ecset jó választás a festékvonalak meghúzásához a mennyezeten és a sar­kokban. Fafelületek mázolásához az 50 mm-es szegély­festő ecset (középen) használható a legjobban. Használ­junk csiszolt szélű ecseteket a sarkok festéséhez. Az elkeskenyedő ecset (alul) hasznos az ablakkeretek szög­leteinek mázolásakor.

A hengerek és tartozékaik kiválasztása

A jó festőhenger olcsó, időt takarít meg, és évekig eltart. Válasszunk szabványos, drótkeretes, 220 mm-es hengert nylon szőrzettel. A hengert jól ki­egyensúlyozva kell rögzíteni, és vigyázzunk, hogy a nyél megfelelően illeszkedjék a kezünkbe. A nyél­nek legyen megfelelő csatlakozó része, amelybe hosszabbítót illeszthetünk mennyezetek és magas falak festéséhez.

Különböző bolyhozatú hengereket árusítanak, a legtöbb munkához a 10 mm hosszúságú szőrzet való. Válasszunk közepes árú, szintetikus anyagú hengerbevonatot, amelyet többször is fel lehet használni, mielőtt eldobnánk. Az olcsóbb hengerek olykor szálakat hagynak a festett felületen, vagy nem tisztíthatók, és nem használhatók újra. A hen­gert mindig öblítsük ki oldószerben munka után, nehogy megkeményedjen.

Alkid alapú festékekhez használjunk drágább gyapjú hengerbevonatokat. A mohair bevonatok nagyon jók fényes alkid festékek esetén, ahol fontos a tökéletes simaság.

A szőrzet hossza. Válasszunk a felülethez illő hengert. A 6 mm hosszúságú szőrzet (fent) a nagyon sima felüle­tekhez használható. A 10 mm-es szőrzet (középen) az olyan kis méretű megfolyások lefedésére alkalmas, ame­lyek a legtöbb sima falon és mennyezeten megtalálhatók. A 25 mm-es szőrzet (alul) kitölti a durva felületeken talál­ható hiányokat, pl. a betonblokkok vagy stukkófalak közeit.

A henger bevonata. A szintetikus bevonat (baloldalt) alkalmas a legtöbb festékhez (különösen a latexhez). A gyapjú vagy mohair hengerbevonat (jobboldalt) egyenle­tes felületet ad alkid festékek esetén. Jó minőségű henge­reket válasszunk, hogy a festékben ne maradjanak szőrök.

Erős fogantyúval felszerelt, drótvázas hengertartót vegyünk. A nylon csa­págyak simán futnak, és megkönnyítik a váz fogását. A nyél vége úgy van kialakítva, hogy hosszabbítót lehessen beleilleszteni.

Vásároljunk lábakon álló festéktartó tálat, amelyet stabilan el lehet helyezni a létra polcán. A jó festéktartó tál nem hajlik meg, amikor a hengert kinyomjuk benne. Használjunk bordás felületű kinyomó lapot, ez megkönnyíti a henger görgetését.

A 20 literes festéktartály és a festőrács meggyorsítja a nagy felületek festését. A festőhengert közvetlenül a festékes vödörbe mártsuk be a fogan­tyúnál fogva. Ne egyensúlyozgassuk a vödröt a létra polcán.

Használjunk 1,2 mm-es hosszabbító nyelet a mennyezetek és a falak létra nélküli festéséhez.

Különleges festőszerszámok

A szokatlan szögben megtörő, szabálytalan körvonalú felülete­ket nehéz befesteni a szabvá­nyos hengerekkel és ecsetekkel. A speciális szerszámok meg­könnyítik ezt a munkát. Az el­dobható habszivacs ecset pél­dául egyenletes, tiszta bevonatot hoz létre sima fafelületeken.

A levegő nélkül működő festékporlasztó rendkívül alkalmas nagyobb felületek lefestésére vagy a szabálytalan alakú felületek bevonására (zsaluzással ellátott vécéajtók, hőérzékelők stb.). Minden porlasztó szétszór bizonyos mennyiségű festéket, ezért ahol porlasztás folyik, ott védőálarcot és -öltözetet kell viselni. A mozgatható munkadarabokat a szabad levegőn kell lefesteni (esetleg a pincében vagy a garázsban). A festék felhígítása porlasztás előtt megkönnyíti a szerszám használatát és javítja a fedőképességet.

A speciális hengerekkel éleket, sarkokat festhetünk, és más különleges feladatokat végezhetünk el.

A hajlítható szerszámot a szokatlan felületek mázolásá­nál (ablakzáró elemek, öntöttvas radiátorok) alkalmazhat­juk.

Festőkesztyűben egyszerű a csövek és más görbült felületek (kovácsolt vas stb.) lefestése.

Szerszámnyelek festőpárnák és speciális hengerek igény szerint széles mérettartományban és különböző formákban szerezhetők be.

Az aerosolos festékszóró meggyorsítja a kisebb bonyo­lult munkadarabok (pl. a hőregiszterek ajtóinak) festését.

Festékkeverő szerszám. Fúrótokmányba fogható be, gyorsan és könnyen keveri a festéket. Változtatható se­bességű fúrót használjunk alacsony fordulatszámmal, nehogy buborékok képződjenek a festékben.

Keverjük össze a festéket egy nagyméretű tartályban, hogy megszüntessük a színárnyalatok közötti eltéréseket. Keverjük össze a festéket egy fapálcával vagy fúrótokmányba fogott festékkeverővel. Akadályozzuk meg, hogy a festék lerakódjon a kanna pereme körül. Szeggel üs­sünk kis lyukakat a kanna peremébe, hogy a festék visszafolyhasson a kannába.

Alapvető szobafestési technikák

A szakszerű szobafestéshez-mázoláshoz a festéket egyenletesen kell felhordani a munkafelületre – anélkül, hogy máshova is ráfolyna vagy rácseppen­ne. A túl sok festék folyni fog, és rácsepeghet a faburkolatokra és a padlóra. A túl vékony festékréteg viszont nem takarja le egyenletesen a felületet, és tökéletlen festés a következménye.

Az ecsettel és hengerrel végzett festés háromlé­péses folyamat. Először felvisszük a festéket, ez­után egyenletesen szétkenjük, majd véglegesen elsimítjuk, hogy egyenletes legyen a felület.

Hogyan használjuk a festőecsetet?

1. Mártsuk be az ecsetet a szőrzet hosszának mintegy harmadáig, és nyomjuk ki a kanna oldalán. (A mé­lyebb merítés túltelíti az ecsetet.) Ha a kanna szélén túl erősen nyomjuk ki az ecsetet, tönkremennek a szőrszálak.

2. A szélek lefestésére az ecset keskeny oldalát kell használni, kellőképpen hozzányomva az ecset szőrét az élhez. Az egyik szemünket tartsuk a festendő szélen, és lassú, hosszú ecsetvonásokkal fessünk. Mindig a száraz felülettől haladjunk a nedves festék irányába, hogy elkerüljük a festékrétegek átfedéséből származó foltosodást.

3. A falak szögleteit az ecset széles oldalával fessük le. A szabad felületeket ecsettel vagy hengerrel vonjuk be, mielőtt a felvitt festék megszáradna.

4. A nagyobb felületekre a festéket 2 vagy 3 átlós sávban vigyük fel. Tartsuk az ecsetet a munkafelület­hez képest kb. 45°-os szögben, s annyira nyomjuk, hogy a szőrzet rugalmasan meghajoljon. A festéket egyenletesen, vízszintes mozdula­tokkal hordjuk fel.

5. Az ecset lefelé mozgatásával simítsuk el a befestett felületet. Könnyed mozdulatokat tegyünk, és minden egyes csík végén emeljük fel az ecsetet a felületről. így lehet elérni az alkid zománcfesték lassú száradását.

A festőhenger használata

A felületeket szakaszonként fessük le, a száraz felületekről a nedves festék irányába haladva, hogy ne keletkezzenek hengernyomok. Ha a festés egy napnál többet igényel, éjszakára fedjük be a hengert műanyaggal, vagy tartsuk vizes vödörben, hogy megakadályozzuk a festék rászáradását.

1. Nedvesítsük meg a hengert vízzel (latex festék ese­tén) vagy petroléterrel (ha alkid zománccal festünk), hogy eltávolítsuk a szálakat és átitassuk a hengerburkolatot. Nyomjuk ki a felesleges oldószert. Töltsük meg a festőtál tartályát. Merítsük a hengert teljesen a tartályba, hogy felszívja a festéket.

2. Emeljük ki a hengert a festéktartályból, és görgessük visszafelé, rányomva a ferde lemez bordázott felületére, hogy a festék egyenletesen oszoljon el a hengeren. A hengernek telítődnie kell festékkel, amikor kiemeljük festékes tálból, de nem szabad csöpögnie.

3. A festékkel telített hengert átlós irányban toljuk végig a felületen (1) kb. másfél méteren át. Ha a falon felfele húzzuk az első csíkot, elkerülhetjük a festék fröcskölését. Lassú mozdulatokkal húzzuk a hengert, hogy a festék ne kenődjön szét.

4. Húzzuk a hengert egyenesen lefelé (2) az átlósan meghúzott csík tetejéről. A hengert az átló kezdetéig mozgassuk, majd ismét toljuk fel (3), amíg a hengerről a festék el nem fogy.

5. Vízszintes előre-hátra mozgatással kenjük szét a festéket a felületen.

6. Felülről lefelé haladva, a henger függőleges mozgatásával simítsuk le a felületet. Minden húzás után emeljük fel a hengert, és vigyük vissza a terület felső szélére.

Keretek mázolása

Amikor egy teljes szobát festünk, először a fakereteket kenjük le, s csak azután a falakat. A mázolást a keretek belső oldalával kezdjük, majd kifelé, a ház­fal irányába haladjunk. Az ablakokon például az első mázolást az üveghez közeli éleken végezzük, majd a környező felületeket fessük le.

Az ajtókat nagy felületük miatt gyorsan kell mázol­ni. Hogy elkerüljük az átfedésekből származó foltosodást, a festést a száraz felületek felől kell végezni a nedves festék irányába. A lambérián a felső szél­lel kezdjük, és a padló felé dolgozzunk. Műanyag padlóborítóval vagy széles lemezborítással védhet­jük a szőnyeget vagy a fapadlót a festékcseppektől.

Az alkid és latex zománcok gyakran két réteget igényelnek. Mindig csiszoljuk le a már felvitt réteg felületét a következő réteg felhordása előtt, s töröl­jük le durva ronggyal, hogy a második bevonat meg­felelően kössön.

Ablakmázolás

1. A kétszárnyú ablakokat, ha lehet, vegyük ki a keretből. A rugósan rögzített ablakot a nyíl szerint nekinyomjuk a keretnek, és kiemeljük.

2. Fúrjunk lyukat és üssünk be két szöget a létra lábaiba, és mint egy festőállványra, tegyük rá az ablakot. Másik lehetőség, hogy az ablakot egy padra vagy egy fűrész­bakra fektetjük. A keret alját és oldalait ne mázoljuk be.

3. Elkeskenyedő ecsetet használva a festést az üveghez közeli felületen kezdjük. Az ecset keskeny oldalát használva kenjünk festéket az üveg szélére is, hogy tömítsük az időjárási hatások ellen.

4. Tisztítsuk le a felesleges festéket az üvegről rongyba csavart kenőkéssel. A rongyot gyakran kell cserélni, hogy tiszta maradjon. A festéket 1,5 mm szélességben hagyjuk az üvegen.

5. Mázoljuk be a keretek sík felületeit (1), azután az ablaktokot (2), az ablakpárkányt (3) és a mellvéddeszkát (4). Lassú ecsetvonásokkal dolgozzunk, és ne kerüljön festék az ablakfa és a keret közé.

6. Ha az ablakot a helyén kell befesteni, száradáskor emeljük fel, majd eresszük le, és ezt néhányszor ismételjük meg, nehogy beragadjon. Ne kézzel, hanem kenőkéssel érintsük a festett felületet.

Ajtók mázolása

1. Vegyük le az ajtót úgy, hogy az alsó függesztő csapot csavarhúzóval és kalapáccsal kiütjük. Kérjünk meg valakit, hogy segítsen az ajtót helyben tartani. Üssük ki a felső függesztő csapot is.

2. Fektessük az ajtót lapjára egy fűrészbakon. A betétes ajtókat a következő sorrendben mázoljuk le: 1) Süllyesztett betétlapok, 2) Vízszintes keretelemek és 3) Függőleges keretelemek.

3. Hagyjuk az ajtót megszáradni. Ha második festékréteg is szükséges, finoman csiszoljuk le, és durva ronggyal töröljük meg az ajtót, mielőtt újra festenénk.

4. Kezeljük az ajtó festetlen széleit átlátszó fatelítő anyaggal, hogy a nedvesség ne hatoljon be a fába. A víztől a fa megvetemedik és felpuffad.

Ötletek a szegélyek, keretek festésére

Védjük a falak és a padló felületét széles kenőkéssel vagy műanyag védőernyős szerszámmal.

Minden kenési művelet után töröljük le a festéket a széles kenőkésről vagy a takarószerszámról.

Fessük be a szekrényajtók mindkét oldalát. Ez egy­részt nedvesség elleni tömítést ad, másrészt akadályozza a vetemedést.

Az erősen tagolt felületi mintákat merev sörtéjű ecsettel fessük be (az ábrán sablonfestő ecset látható). Kis, körkö­rös mozdulatokkal hatoljanak be a mélyedésekbe.

Mennyezetek és falak festése

Nagy fal- és mennyezeti felülete­ken úgy készíthetünk sima fedő­réteget, hogy a festést kisebb szakaszokra bontva végezzük. Először fessük be ecsettel a szögleteket, majd rögtön men­jünk rá hengerrel a kijelölt sza­kaszra. Ha az ecsettel befestett szegletek megszáradnak, mie­lőtt a nagy felületeket hengerrel lefestenénk, egyenetlenségek maradnak a kész falon. Termé­szetes megvilágításban könnyebb észlelni a kihagyott folto­kat.

Jó minőségű festékkel és szerszámmal dolgozzunk! Az ecset illetve a henger teljes felü­letét használjuk, hogy ne kelet­kezzenek foltok, és teljesen le­fedjük a felületet. A hengert las­san mozgassuk, hogy a festék lehetőleg ne fröcsköljön.

Ötletek mennyezetek és falak festéséhez

Festés a szögletekben. A szögletben közvetlenül a hengerezés előtt fessünk le egy kis területet, majd térjünk rá a következő szakaszra. Ha ketten dolgoznak, az egyik fessen ecsettel, a másik hengerezze a nagy felületeket.

Küszöböljük ki az ecsetnyomokat. A henger szőrbevo­natát egy kicsit csúsztassuk le a tartókeretről, hogy minél jobban megközelíthessük a szegélyt. Az ecsettel festett területek ugyanis másképp száradnak, mint a hengereltek.

Hogyan fessük a mennyezetet?

A mennyezetet meghosszabbított nyelű hengerrel fes­sük. Használjunk védőszemüveget, amikor a fejünk felett dolgozunk. A bejárati ajtótól legtávolabb eső sarokban kezdjük a munkát. Téglalap alakú helyiségben keresztben haladjunk, 1×1 m-es szakaszonként. A szögletekben ecsettel fessünk a hengerezés előtt. A festéket átlós sávokban kel felhordani, majd egyenletes előre-hátra mozgással kenjük szét. Egy-egy sáv elsimításakor mindig a bejárati ajtó falának irányába hengerezzünk, és minden sáv végén emeljük fel a hengert.

Hogyan fessük a falakat?

A falakat kb. 0,5×1 m-es szakaszonként fessük le. Indul­junk valamelyik felső sarokból. A mennyezet és a falak találkozásánál lévő sarkokat ecsettel fessük le, majd hengerezzük végig az egyes szakaszokat. A kezdő átlós hengercsíkot a szakasz aljáról indítsuk felfelé, hogy meg­akadályozzuk a festék megfolyását. A festéket vízszintes csíkok festésével egyenletesen osszuk el, majd lefelé gördítve a hengert fejezzük be a műveletet. A továbbiak­ban az eggyel lejjebb elhelyezkedő szakaszt fessük le. Folytassuk a szomszédos területekkel, mindig a szaka­szok felső részénél kezdve. A befejező mozdulatot a padló irányába tegyük.

A texturált festés

A texturált festés mind sík felületek, mind falak dí­szítésére alkalmas. A lehetséges hatásoknak csak a képzeletünk szab határt. A texturálásra alkalmas festékek előre kevert latex, illetve száraz por alakban kaphatók. Az előre kevert latex festékek vilá­gos, szemcsézett ábrák előállítására valók, míg a por alakú festékek vaskosabb minták vagy stukkók előállításához használatosak. A por alakú festékeket 10 kg-os csomagokban árulják. Vízzel kell összekeverni, villanyfúróba illesztett festékkeverővel.

A kívánt textúrát vastag kartonlapon kísérletez­zük ki. Ne feledjük, hogy a textúra mélysége a fes­ték sűrűségétől, a felületre felhordott anyag mennyiségétől és a szerszám típusától egyaránt függ.

Cirokseprűvel örvénylő mintát alakíthatunk ki. A festé­ket hengerrel vigyük fel, majd cirokseprűvel alakítsuk ki a kívánt szövetszerkezetet.

Hogyan adjunk textúrát a festéknek?

Kőműves simítóval alakítsuk ki a felületet, a texturált szerkezethez kis adagokban kenjük fel a festéket.

Nyomkodással, húzó vagy törlő mozdulatokkal végte­lenül gazdag mintázatot hozhatunk létre – egyetlen szi­vaccsal. Esetleg hagyjuk az első adagot megszáradni, majd vigyünk rá égy másik színt, hogy két színárnyalatú stukkóhatás keletkezzen.

Hosszú szőrű hengerrel érhetjük el ezt a spriccelt hatást. Különböző minták létrehozása céljából változtassuk a hengerre gyakorolt nyomást és a felvitt festék mennyiségét.

Szarkalábas mintát hozhatunk létre hengerrel és ecsettel, ha az ecset lapos oldalát rendszertelenül belenyomkodjuk a felületbe.

Nyomjuk a kőműves simító lapos oldalát a vastag fes­tékanyagba, és húzzuk el a faltól, ha ilyen mintát szeret­nénk.

Kőműves simítóval simítsuk le a létrehozott minta csúcsait, amikor a festék részben már megszáradt. Az eredmény: brokát hatású falfelület. A simítások között nedves ecsettel vagy szivaccsal tisztítsuk meg a simítót.

A szerszámok tisztítása

Festés után választhatunk, hogy eldobjuk vagy kimossuk a hen­gert. A festékes tálakat, a henge­rek nyelét és az ecseteket azon­ban érdemes megtisztítani és eltenni későbbi felhasználásra. A festékfoltokat könnyű letörölni, ha még nedvesek. Kenőkéssel vagy borotvával sok beszáradt festékfoltot távolíthatunk el üveg vagy keményfa felületekről. Az ellenálló festéket a legtöbb felületről vegyi tisztítószerekkel lehet eltávolítani.

Nagy fordulatszámú szerszámot kell használni a festék és az oldószer eltá­volítására. Mossuk ki a henger szőrzetét vagy az ecsetet oldószerben, majd erősítsük a nagy fordulatszámú szerszámhoz. A fogantyúval folyadékot tudunk átnyomni a hengerbevonaton vagy az ecseten. Ha a forgató szerszámot karton­dobozban vagy kétliteres tartályban forgatjuk, nem fröcskölődik szét a festék.

Tisztítóeszközök: vegyi tisztítószer, nagy fordulatszámú forgatószerszám, tisztítószerszám az ecsetekhez és a hengerekhez.

Tisztítási ötletek

Fésüljük végig az ecset sörtéjét a tisztítószerszám fogazott oldalával. Ez úgy rendezi a sörtéket hogy azonnal meg is száradhatnak.

Kaparjuk le a festéket a henger burkolatáról a tisztítószerszám ívelt oldalával. Távolítsunk el annyi festéket, amennyit csak tudunk, mielőtt oldószerrel mosnánk ki a szerszámot.

Tartsuk az ecseteket eredeti tokjukban, vagy csavarjuk be barna csomagolópapírba. A kimosott festőhengert a végére állítva kell tárolni, hogy ne lapuljon le a szőrzete.

A beszáradt festékfoltokat vegyi tisztítószerrel kell eltávolítani. Mielőtt használnánk a tisztítószert, próbáljuk ki egy nem túl kényes helyen, hogy a tisztítandó felület színtartó-e.

Burkolt felületek

Esztétikus, tartós és könnyen tisztítható – ezek a homlokzatok burkolása mellett szóló legfontosabb érvek. Kívülről az ilyen homlok­zat úgy néz ki, mint egy tömör téglákból ra­kott fal, pedig valójában sima felületre felra­gasztott, vékony burkolólapokról van szó.

Az burkolólapok vékonyak és könnyűek, ezért azokkal gyakorlatilag minden külső falat lehet burkolni, ill. klinkerburkolat utánzatot készíteni.

Téglaburkolatot természetesen nem csak utánozni lehet, hanem valódi klinkertéglából a régi fal elé egy második falat is fel lehet húzni. Az ilyen falnak a burkolólapokkal szemben épületfizikai szempontból az a je­lentős előnye, hogy jelentősen hozzájárul a hő- és hangszigeteléshez. A téglaburkolat készítése azonban drága és bonyolult fela­dat, jobb azt szakemberre bízni.

Kialakítási lehetőségek

Sokféle kialakítási lehetőség közül választ­hatunk, a burkolólapok ugyanis különböző színekben és kivitelekben kaphatók. Igen kedveltek a klinker burkolólapok, amelyek különböző színű – például sötétvö­rös és fekete – változatait jól lehet egymással kombinálni. A burkoló­lapok színéhez illeszkedő, különbö­ző színű fugázóanyagokat is lehet kapni, a választék a fehértől és szürkétől egészen a bézsig és bar­náig terjed.

A klinker burkolólapokkal borított felület külső megjelenését nem csak a lapok színe, hanem főleg azok elrendezése határozza meg. Csaknem minden burkolólap kétféle méretben kapható; a kb. 20 cm méretű széles tégla számít normál méretnek, a kis tégla mérete ennek fele. A lapok egymás melletti elren­dezésének módját kötésnek nevez­zük.

A szaküzletekben a normál lapok mellett különböző speciális lapok is kaphatók, például különböző mé­retű saroklapok vagy speciális la­pok az ajtó- és ablakáthidalások burkolására.

A munka megkezdése előtt lehe­tőleg pontosan meg kell határoz­nunk az anyagszükségletet. A nor­mál méretű (5 x 20 cm) burkoló­lapokból négyzetméterenként ke­reken 75 darabra van szükség, a fe­les méretű lapokból értelemszerűen kétszer ennyire. A sarkokhoz folyó­méterenként 16 saroklapot számít­sunk.

A burkolólapok felragasztását csak akkor kezdjük el, ha a fal száraz és sima. Előzőleg feltétlenül célszerű a falat simára vakolni (fröcskölt ala­pozó és alapvakolat).

A klinker utánzatokkal burkolt homlokzat karbantartása különösen egyszerű, a burkolat pedig javítja az épület héjazatának szigetelőké­pességét és esztétikai megjelenését.

A kötések áttekintése:

Kötőbetétes kötés

Futósoros kötés

Blokk-kötés

Keresztkötés

Gótkötés

A klinker burkolólapok ragasztása

Szakszerű burkolás el sem képzelhető a vízszintes vezetővonalak pontos felrajzolása nélkül. Osszuk a falat 25 cm magas részfe­lületekre – ez megfelel négy normál burkoló­lap (átlagosan 5 cm) magasságának, vala­mint a lapok közötti, egyenként 1,25 cm szélességű fugának. Mérővesszővel és ceru­zával jelöljük ki a megfelelő pontokat a sar­kok közelében. A sarkoknál verjünk be egy-egy szeget, és azok közé feszítsünk ki egy szintezőzsinórt. Vízmértékkel ellenőrizzük, hogy a zsinór valóban vízszintes-e. A falsar­kok másik oldalára tömlős vízmértékkel lehet átvinni a magasságot. A ragasztást alulról vagy felülről egyaránt indíthatjuk.

A ragasztáshoz felhasználásra kész állapot­ban kapható homlokzat-burkolólap ragasztót használjunk. Ezt fogazott (4x4mm fogazatú) kenőlappal sávokban hordjuk fel a falra. A felrakást a fal egyik sarkánál kezdjük. Elő­ször a saroklapokat rakjuk fel – mégpedig a ragasztósáv szélességének megfelelően egy­más fölött többet is. A saroklapok elhelyezé­sénél már figyelembe kell vennünk a tervbe vett kötéstípust is. Ha a lapokat rövidíteni kell, erős háztartási ollóval egyszerűen vág­juk el azokat. A fal felső részén verjünk be egy szeget és lógassunk le arról függőónt. Ezzel biztosíthatjuk, hogy a lapok függőlege­sen is pontosan egymás fölé kerüljenek.

Ezután a zsinór mentén sorban rakjuk bele a burkolólapokat a ragasztóágyba. Vigyáz­zunk arra, hogy a fugák egyforma szélesek legyenek. A lapokat enyhén nyomjuk bele a ragasztóba. A falra felhordott ragasztó 10-15 percig használható, ezért mindig csak annyi ragasztót hordjunk fel, amennyibe ez alatt az idő alatt bele tudjuk tenni a bur­kolólapokat.

Ajtó és ablakáthidalásoknál speciális áthi­dalás-burkolólapokat vagy normál sarokla­pokat lehet használni. A lapok szárait a fal­mélyedés mélységének és a fölötte elhelyez­kedő lapsor magasságának megfelelően le kell rövidíteni.

A következő felületrész ragasztóval való bekenése előtt húzzuk ki simára az imént felra­gasztott lapok közötti fugákat. Ehhez meg­felelő szélességű, például 1 cm széles fugá­hoz 10 mm-es lapos ecsetet használjunk.

A fugaszínező anyagot csak akkor hordjuk fel, amikor az egész homlokzat burkolása készen van. A legtöbb burkolóanyag minden további nélkül beiszapolható és ugyanúgy fugázható, mink a csempék vagy a kerámia burkolólapok.

Klinkerlapos burkolásnál nagyon fontos a pontos méretkitűzés: 25 cm-ként rajzoljunk be egy-egy vonatkozási pontot.

A burkolólapok felragasztásához a ragasztót nagyfogú fogazott spatulával hordjuk fel a falra. Ezután nyomjuk bele a lapokat a ragasztóba, majd laposecsettel húzzuk simára a fugákat. Külső sarkok burkolá­sára speciális lapok kaphatók, amelyeket ablaknyílások kialakításához is használhatunk.

Terméskő utánzatú burkolatok

Különlegességnek számítanak a terméskövet utánzó burkolólapok. Az ilyen lapokkal kira­kott falrész azt a benyomást kelti, mintha különböző méretű terméskövekből készült volna.

Ezeket a burkolólapokat nagyszerűen lehet használni lábazatok, vagy akár teljes, deko­ratív falak burkolására.

A burkolólapok felragasztásához homlokzati burkolathoz alkalmas ragasztót használjunk, amit nagyfogú spatulával hordunk fel a falra. Tekintettel arra, hogy a felrakást hézagmen­tesen kell végezni, alulról felfelé dolgozzunk, így a lapok saját tömegüknél fogva is egy­máshoz nyomódnak. A lapok megfelelő mé­retre vágásához vágótárcsára van szükség.

A terméskő utánzatú burkolás nagyon alkalmas lábazatokhoz.

A terméskő utánzatú burkolólapok a klinker utánzatokkal eltérő módon, különböző méretekben kaphatók, amelyeket meghatározott rendben kell összerakni. A lapok vágásához vágótárcsára van szükség. A lapok hátulját is bekenjük ragasz­tóval. A falra durvafogazatú kenőlappal hordjuk fel a ragasztót. A lapot ezután egy­szerűen belenyomjuk a ragasztómasszába és hézagmentesen a szomszéd lapokhoz illesztjük.

A beszivárgó vagy felszálló talajnedvesség hatására a pince falai és padlója állandóan nyirkos, valamint a ház lábazatán sóvirágok vannak. Ezek a tünetek azonban mindig csak a jéghegy csúcsát jelentik: ha ugyanis pél­dául egy pincefal egyes helyeken különösen nedves, ez egyben azt is jelenti, hogy a víz már a fal nagy részét, valószínűleg az egé­szet átitatta.

Itt nagy munkára kell tehát számítanunk, ha a hibát meg akarjuk szüntetni. A költségeket még tovább növeli, hogy az itt felmerülő munkák jelentős része nem végez­hető el házilagosan, azzal szakvállalatot kell megbíznunk. A nedvesség okát laikusok nem tudják megállapítani.

Példa:

A pincefalak nedvességét az is okozhatja, hogy a talajnedvesség elleni szigetelés hi­ányzik, megsérült vagy nem megfelelő. De nem biztos, hogy az okot valóban itt kell keresni. Nagyon gyakori, hogy a víztől szinte csepegő falakon nem a talajnedvesség, hanem a lecsapódó pára jelenik meg. A pincében lévő meleg levegő a talaj által ál­landóan hűvösen tartott pincefallal találkozik – a nedvesség ennek hatására lecsapódik a falon. A problémát ebben az esetben meg­felelő szellőzéssel és fűtéssel is meg lehet oldani.

Hidrofobizálással a falon összefüggő víztaszító réteg hozható létre.

Víztaszító védőbevonat nélküli falba a víz könnyen behatol (fent), Impregnálás után viszont lepereg a fal felületéről (lent).

Kerti permetezőgéppel különösen egyszerű munka a fal hidrofobizálása.

Lábazatok és falcsatlakozások

A talajnedvesség ellen valóban hatékony védelmet csak a megfelelő építészeti intéz­kedések nyújtanak. Ma már minden újonnan épült épületet vízszintes és függőleges szi­getelőréteggel kell ellátni, amely megakadá­lyozza a nedvesség behatolását a falazatba. Ilyen szigetelőrétegeket utólag is el lehet helyezni, a szanálás munka- és költségigé­nye azonban nagyon nagy.

A kedvezőtlen helyi adottságok – az épület fekvése, az időjárás okozta igénybevételek, a talaj tulajdonságai – által okozott nedvességi károk ellen kiegészítésként alagcsövezéssel is lehet védekezni. Ez szintén elkészíthető utólag is.

A lábazat nedvességének sok oka lehet, többnyire azonban a felszálló talajnedvesség a bűnös.

Vízszintes szigetelőrétegek

A falat az alulról felszálló nedvesség ellen nem korhadó betétes bitumenes lemezcsík­kal lehet szigetelni. Ez a termék a szaküzle­tekben a járatos falvastagságoknak – 24, 30 és 36,5 cm – megfelelő szélességű teker­csekben kapható, vagy 1 m-es tekercsből levágható. Egyes gyártók ajánlanak, vagy a kereskedelemben kaphatók különleges habarcsok és fóliák. Ezek használatakor célszerű a gyártótól szaktanácsot kérni.

A szigetelőréteget közvetlenül a fal betonala­pozása fölött kell elhelyezni. Ha túl magasra tesszük a falban, alul torló nyomás keletkezik, ami nedvességi károkat okoz. A sávokat úgy kell a falban elhelyezni, hogy azok mind a külső, mind a belső vakolatréteget megsza­kítsák, ill. azon túlnyúljanak. Ellenkező eset­ben a vakolat mintegy hidat alkot, melyen át a nedvesség, a falban elhelyezett szigetelő­réteget megkerülve, felfelé tud vándorolni.

Ahol a sávokat illeszteni kell egymáshoz, legalább 10 cm átlapolást készítsünk forró bitumennel, lánggal vagy a gyártó utasítása szerint. Ügyeljünk arra, hogy a sávok víz­szintesen feküdjenek és téglaszilánkok ne nyomódjanak azokba bele. Ha szükséges, a szigetelőréteg elhelyezése előtt simítsuk le és tisztítsuk meg annak felfekvő felületét.

Ha a vízszintes szigetelőréteg hiányzik, meg­sérült vagy azt nem szakszerűen helyezték el, a hibát különböző eljárásokkal szüntet­hetjük meg.

Ezek közül a legfontosabbak:

• Falcsere – A falat szakaszosan kibontjuk, alátámasztjuk és bitumenes szigetelőlemezt teszünk be. Az eljárás nagyon költséges.
• Acéllemez behúzása – Az alapfal habarcsfugáiba vízszintesen kor­rózióálló acéllemezt verünk be, amely meg­akadályozza, hogy a nedvesség felhúzódjon a falban. Ez szinten nagyon drága eljárás és kizárólag szakcéggel kell elvégeztetni.
• A fal átvágása – A habarcsfugákat feltárjuk, azokba szigetelő anyagot sajtolunk, így a nedvesség ellen szigetelő réteget lehet létrehozni.
• Fúrt magos szigetelés – A régi falba fúrt lyukakon át rétegenként betont sajtolunk be, amely végül hatékony szi­getelőréteget képez.
• Injektálás – Az injektáló eljárásnál a falba több sorban, soronként egymástól eltolva, ferde furatokat fúrunk. Ezekbe a furatokba tölcséreket te­szünk, a folyékony javítóanyag ezeken át beszivárog a falba. A folyadék a hajszálcsö­vesség hatására az egész falban eloszlik. A folyadék kikeményedése után folytonos, vízszintes szigetelőréteg keletkezik. Az in­jektálással hivatásszerűen foglalkozó válla­latok a hajszálcsövesség hatására kialakuló vándorlást nyomással (túlnyomással vagy megszívással), a kiszáradást pedig melegí­téssel gyorsítják. Kis nedvességtartalom esetén a nyomás nélküli injektálást házilago­san is elvégezhetjük.

Új épületeknél ma már kötelező a vízszintes szige­telőréteg alkalmazása. Rendszerint bitumenes lemezből készül.

Az injektáló eljárás menete

A munka megkezdése előtt a szakcéggel mé­ressük fel, hogy a javításra szoruló fal szer­kezete lehetővé teszi-e az injektáló eljárás alkalmazását. Lehet, hogy előkészítő mun­kákra van szükség – például üreges falazóelemek esetén. Terméskő falaknál csak a fugákat szigeteljük, magukat a köveket nem.

Az injektálás előtt először alaposan tisztítsuk meg a falat, távolítsuk el a régi festékréteget és a meglazult vakolatdarabokat. A sérült részeket, lyukakat és repedéseket tömjük el tömítőmasszával.

A padló felett 10 cm-rel rajzoljuk be az első lyuksor furatainak helyét (a furatok egymástól való távolsága max. 10 cm legyen). Az első lyuksor furatai közé, azok fölött 5 cm-rel, jelöljük ki a második lyuksor helyét. A sarkokban további furatokra van szükség, itt felfelé még három sor lyukat készítsünk.

A furatok lefelé kb. 35°-ban ferdék legyenek, és a fal vastagságának kb. 2/3-részéig érjenek be. A lyukakat porszívóval tisztítsuk ki. Ezután tegyük be a lyukakba a tölcséreket és töltsük be azokba a szigetelőfolyadékot. Egyes gyártmányoknál a folyadékhoz a fal adottsá­gaitól függően különböző anyagokat kell keverni – mindig tartsuk be a gyártó haszná­lati utasítását.

A tölcsérekben mindaddig pótolni kell a fo­lyadékot, amíg a fal többet már nem képes felvenni. Úgy ellenőrizhetjük, hogy a fal már nem tud többet felvenni, hogy a tölcséren megjelöljük az induló folyadékszintet. Általá­ban egy-két hétig is eltart, míg a fal teljesen telítődik.

Ezután zárjuk el a furatokat. Ehhez felül vág­juk le a tölcséreket és azokon át sajtoljuk be a furatokba a szigetelőfolyadéknak megfele­lő, de külön kapható tömítőmasszát. Végül vegyük ki a tölcséreket, spatulával húzzuk le a furatokból kinyomódó masszát és vakoljuk be a lyukakat.

A furatok helyét jelöljük ki a falon. Ferdén lefelé fúrjuk ki a gyártó által megadott átmérőjű és mélységű furatokat. Tegyük be az injektáló palackokat és Jelöljük meg azokon a folyadékszintet. Amikor a fal már nem vesz fel több szigetelőfolyadékot, vágjuk el a palackokat, és azokon át sajtoljunk tömítőmasszát a furatokba.

Spatulával húzzuk le a furatokból kinyomódó masszát és vakoljuk be a lyukakat.

Függőleges szigetelőrétegek

A függőleges szigetelőrétegek olyan speciá­lis vakolatok vagy szigetelő bevonatok, amelyekkel a pincefalat vagy a lábazatot védjük az azokkal határos talaj nedvessége ellen. Mind a bitumen-latex alapú vastag bevonatokat, mind a bitumenes festést házi­lagosan is könnyen kivitelezhetjük.

Bitumenes festés

Ha a pincefal már be van vakolva, a fal függőleges szigetelésére bitumenes festést alkalmazhatunk. Az anyag ezenkívül arra is alkalmas, hogy a lábazatot eső ellen szigeteljük.

Az ecsetelhető bitumenes masszát három rétegben; egy alap- és két fedőrétegben, hordjuk fel és erős festőkefével oszlassuk el, Erősen szívó alapoknál célszerű először ala­pozóval kezelni a felületet.

A lábazatokat a bitumenréteg hatásosan szigeteli és még mutatós is.

Pincefal függőleges szigetelése: Először festőkefével az alapozót hordjuk fel a falra.

Ezután legalább 5 mm vastagon simító acéllapáttal hordjuk fel a vastag bitumenbevonatot.

A kiugró betonlábazatot is gondosan kenjük be.

Vastag bitumenbevonat

A vastagbevonatok beton pincefalakon, mészhomok és égetett agyagtégla, pórus­beton vagy betonműkő falakon, továbbá cementvakolaton is alkalmazható. Az ajánlott rétegvastagság 5-7 mm, ezt egyetlen mun­kamenetben fel lehet hordani. A termékek max. 2 mm széles repedések és hézagok áthidalására is alkalmasak.

A vastag bevonat felhordása előtt a faltól előreugró alap és a fal közé készítsünk a falhoz szorosan csatlakozó, íves átmenetet, amely megakadályozza, hogy a falról lefolyó víz az alap kiálló részén összegyűljön. Ehhez rakjunk habarcsot az alap kiálló lépcsőjére és húzzuk azt le simára. A habarcs tömöríté­sére, ill. lehúzására kiválóan használható egy sörösüveg, ez egyben az átmenet kívánt ívét is megadja, így az jól levezeti a vizet.

A szigetelendő fal legyen száraz, tiszta és teherbíró. Először egy erős festőkefével az alapozót hordjuk fel a falra. A száradási idő elteltével (a gyártó előírásait tartsuk be) simítólapáttal kenjük fel a masszát. Alulról felfelé dolgozzunk. A szigetelőmasszát sá­vonként, egyenletesen vastag rétegben hord­juk fel. A tömítőmasszát vakolókanállal cél­szerű felrakni a simítólapátra.

Különös gonddal végezzük a sarkok és a homorú ívek bevonását. Munka közben le­hetőleg ne érjünk a földhöz, mert különben könnyen föld- vagy homokrészecskék keve­redhetnek a masszába. Ha vastagabb réte­geket kívánunk készíteni, várjuk meg az első réteg megszáradását és után hordjuk fel a második fedőréteget.

Alagcsövezés

Az alagcsövezés (draincső) célja az altalaj víztelenítése. A talajba beszivárgott csapa­dékot és az itt felgyülemlett vizeket a ház körül lefektetett csőbe – az alagcsőbe – ve­zetjük. A víz onnan egy szikkasztóaknába vagy a szennyvízcsatornába folyik. A földdel közvetlenül érintkező épületrészek­re speciális szivárgó paplanok és lemezek kerülnek, amelyek megakadályozzák, hogy a víz az épülettel közvetlen érintkezésbe kerüljön.

Az alagcső-körvezetéket árokban helyezzük el. Az árok az alapozás aljáig, annál azonban semmiképpen ne mélyebbre érjen. Az alagcső vezeték műanyagból készül. A csövön finom lyukak vannak, így a víz abba be tud szivárogni. Az alagcsőnek enyhén lejtenie kell, hogy a víz be tudjon folyni a szikkasztó­aknába. Az épület falának a talajjal egy szintben lévő magasságtól az alapozás aljáig terjedő részét szendvics-szerkezetű szivárgó paplan védi, amely közvetlenül felfekszik az alagcsőre.

A paplant a munkák alatt fenyő tetőlécekkel erősítjük a falhoz. Az árkot szű­rőpaplannal béleljük ki és szűrőkaviccsal töltsük fel. A paplan megakadályozza, hogy a víz földrészecskéket sodorjon magával és eltömje a csövet. A kavicsréteg célja szintén a víz szűrése. Legalább 15 cm széles legyen és a háztól kifelé enyhén lejtsen.

A túlnyúló szűrőpaplant a kavics fölött hajtsuk fel és simítsuk hozzá a szivárgó paplanhoz, hogy a szűrőkavicsot köröskörül így is védjük. Vé­gül töltsük fel az árkot, erre azonban ne hasz­náljunk építési törmeléket. A talajon legalább 20 cm széles kavicsréteget helyezzünk el, amely megakadályozza, hogy a talaj és az épület közvetlenül érintkezzen egymással.

Az alagcsövezést házilag is elkészíthetjük. Ne röstelljünk szakszerű tanácsot kérni – pél­dául egy építőanyag-kereskedésben -, a mun­kát pedig gondosan végezzük.

Szakszerűen telepített alagcsövezés:

1. Kent bitumenes szigetelőréteg
2. Szendvics-szerkezetű szivárgó paplan
3. Alagcső
4. Íves átmenet.

Elhelyezik a bitumennel bevont pincefalat védő szivárgó paplanokat.

A szivárgó paplan (profilírozott kemény PVC-lemez, szűrőfátyollal) megakadályozza, hogy a ház fala közvetlen érintkezzen a talajjal. Egyúttal a szivárgó talajvizet is levezeti az alagcsőhöz.

Az alagcsövezésnek (melyet rendszerint a ház körül futó kavicsszegély takar el) az a rendeltetése, hogy a talajjal érintkező falakat szárazon tartsa.

Az épületrészek csatlakozásai

A homlokzat felújítása vagy javítása során több okból is nagy gondot kell fordítani az egyes épületrészek közötti csatlakozás szak­szerű kialakítására. Csak így lehet az épületet szél és nedvesség ellen megfelelően, a hővédelmi előírásokat is kielégítő módon szigetelni, és így őrizhető meg hosszú ideig az épület állaga.

Különös figyelmet igényelnek az erkélyek, teraszok és járdák csatlakozásai – ha itt hi­ányzik a szakszerű szigetelés, akkor a külső fal fokozottan ki van téve a nedvesség okozta veszélyeknek.

Az üzletekben és áruházakban sokféle, kü­lönböző célra alkalmazható, szilikon- és akrilalapú terméket lehet kapni. A szilikonkaucsuk masszákat jobban lehet alakítani, a vizes akrilfugák viszont festhetők. Környezetvé­delmi okokból az oldószert nem tartalmazó, vízalapú termékeket részesítsük előnyben. A tömítőanyagok vásárlásánál kérjünk taná­csot; ehhez azonban pontosan tudnunk kell, hogy milyen építőanyagokhoz kívánjuk azo­kat alkalmazni és milyen csatlakozásokat akarunk tömíteni.

Hézagok tömítése

Ha azt akarjuk, hogy a tömítőmassza tartó­san rugalmasan tapadjon egyrészt az ajtó­hoz vagy ablakhoz, másrészt a falhoz (kétol­dalas tapadás), akkor annak nem szabad hozzáragadnia a rés aljához. Az ilyen három­oldalas tapadást úgy lehet megakadályozni, hogy a hézagba polietilén PE-hab töltőzsinórt szorítunk be. Ez a zsinór különböző átmé­rőkben kapható.

A hézagnál kissé szélesebb zsinórt használjunk – csak így nyomódik bele a zsinór elég szorosan a hézagba.

Az összes tapadó felület legyen zsír- és por­mentes. A pórusokat nem tartalmazó felüle­teket (például az üveget) nitro- vagy műgyan­tahígítóval tisztítsuk meg, a porózus felülete­ket (például a fát) előzetesen kenjük be töltő­alapozóval (primerrel), amelynek száradási ideje kb. 20 perc.

A hézagkitöltés előtt először tisztítsuk meg a keretet és a falat. Ezután vágjuk le a töltőzsi­nórt a megfelelő hosszúságra és erősen nyomkodjuk be a hézagba. Ehhez lapos, tom­pa szerszámot, például egy közepes méretű csavarhúzót használjunk.

Az ablakot vagy ajtót a keret szélétől kb. 3-5mm távolságra gondosan és egyene­sen ragasszuk le takarószalaggal, csak így remélhetjük, hogy a kitöltött fugának tiszta széle lesz.

A kinyomóhüvely csőrét ferdén vágjuk le, hogy a kívánt szélességű nyílást kapjuk. Le­hetőleg végig egyenletes mennyiségű anya­got sajtoljunk be a hézagba. Folyamatosan és egyenletes nyomással dolgozzunk.

Végezetül fugasimítóval simítsuk le az új fugát.

A hézagba belenyomott töltőzsinór jelentősen javítja a fugázó massza tapadóképességét és tágu­lási viszonyait.

Ablakrés tömítése: Először nyomjunk az ablak és a homlokzati fal közötti résbe töltőzsinórt. Ezután gondosan, egyenes vonal mentén ragasszuk le az ablakot és a falat is. Nyomjuk a résbe a tömítő masszát, majd a felesleges anyagot fugasimítóval húzzuk le.

A vakolatlan, külső falazatok nagyon sokfélék lehetnek, pl. a favázas szerkezetek hagyo­mányos, klinkertéglás kifalazásától egészen a modern építészetben kedvelt, nyers téglá­val burkolt homlokzatokig.

A téglaburkolatú falak tulajdonképpen sem­miféle karbantartást nem igényelnek. Ha viszont az ilyen falat befestik, azt – a vakolt homlokzatokhoz hasonlóan – rendszeres időközökben újra be kell festeni.

Ha a nyersen maradt falazatot nagyon sok nedvesség éri, akkor azt víztaszítóvá lehet tenni, azaz vizet át nem eresztó réteggel lehet a csapadék behatolása ellen megvé­deni.

Téglaburkolatú falak víztaszító kezelése

A falba kívülről behatoló nedvesség okát nem kell feltétlenül kivitelezési hiányossá­gokban, például a nem szakszerűen végzett festésben keresnünk. Faszerkezetes házak­nál vagy téglaburkolatú falaknál kedvezőtlen feltételek esetén az is előfordulhat, hogy még az ép fal is átnedvesedik – elsősorban a széljárta, amellett erősen árnyékos, észak­keleti oldalon. Itt a fal egy-egy nagy esőzés után nem tud kellően kiszáradni.

A későbbi károk megelőzése végett célszerű az ilyen falakat hidrofobizálni, azaz víztaszító réteg felhordásával impregnálni. Erre a célra a különböző szilikongyanta termékek alkal­masak, amelyek ásványi eredetű alapokhoz tökéletesen kötődnek. A gyanta hatására a csapóeső – a viasszal kezelt karosszériához hasonlóan – lepereg a falról. A víztaszító bevonat szakszerű kivitelezés esetén leg­alább egy évtizedig kielégítő védelmet ad. Arra viszont gondoljunk, hogy a hidrofobizált felületet nem lehet utólagosan befesteni, mivel nem tapad megfelelően.

A hidrofobizálástól csak gondos előkészítés után várhatunk jó eredményt. A falat alapo­san meg kell tisztítani: a meglazult festék­maradványokat spatulával, a szennyeződé­seket drótkefével távolítsuk el. A nagyobb felületeket gyorsan meg lehet tisztítani a fúrógépbe fogott drótkefével.

Nagyon hasznos, ha a falat nagynyomású mosóberendezéssel tudjuk megtisztítani. Ilyenkor viszont a víztaszító bevonat felvitelé­vel mindenképpen várjunk egy-két napig, amíg a fal teljesen ki nem szárad. A hatásos hidrofobizálásnak ugyanis előfeltétele az abszolút száraz fal: ellenkező esetben a fal nem tudja felvenni az impregnálószert, mert már telítve van nedvességgel.

Azokat a felületeket, amelyeket nem kívánunk víztaszítóvá tenni, gondosan takarjuk vagy ragasszuk le.

Ez a lábazatra, valamint az ablakkeretekre és az üvegfelületekre egyaránt érvényes. Külö­nösen a fát kell védeni, mert a víztaszító ke­zelés lehetetlenné teszi a fa egyébként fontos védelmét, például időjárásálló falvédő lazúrok alkalmazását.

A hidrofobizáló szilikongyanta oldatok felhor­dására használhatunk festőhengert, ecsetet vagy festőkefét. Nagyobb felületek esetén a hidrofobizáló impregnálószert valamilyen nagy nyomású szórókészülékkel, például egy kö­zönséges kerti permetezőgéppel is felhord­hatjuk.

A felhordott víztaszító szilikongyanta oldat mennyisége az alap szívóképességétől függ. A szaküzletekben megtudakolhatjuk, hogy bevonni szándékozott felülethez milyen mennyiségre van szükség.

A víztaszító szert közvetlenül egymás után – a falazat szívóképességétől függően – két-három rétegben hordjuk fel. Permetezéskor felülről lefelé dolgozzunk, így az impregnáló-szer lefelé folyik a falon és összefüggő vé­dőréteget tud alkotni.

Munkák fahomlokzaton

A fa falburkolatok nagyon sok helyen meg­találhatók: a kerti laktól az oromfalon át egé­szen a komplett faházakig alkalmazzák a fát. Ez a hagyományos anyag nagyon mutatós és kellemes, barátságos környezetet teremt.

A hazai fafajták – elsősorban a tűlevelű fák – azonban viszonylag érzékenyek a nedves­ségre. Ezért a fahomlokzatok intenzív kar­bantartást igényelnek.

A fahomlokzatok felépítése

A fahomlokzat hosszú életét elsősorban az ún. „konstrukciós (építészeti) védelemmel” lehet elérni. Ezek egyrészt azt a célt szolgál­ják, hogy az anyagba minél kevesebb ned­vesség tudjon behatolni, másrészt lehetővé teszik a gyors kiszáradást, pl. egy kiadós esőzés után.

Különösen fontos a megfelelő hátsó szellőzés

Ehhez a fát nem közvetlenül helyezzük az alapra, például a falra, hanem attól bizonyos távolságban. Az ehhez szükséges tartószer­kezetet úgy kell kialakítani, hogy a levegő a fahomlokzat mögött cirkulálni tudjon (szel­lőztetett burkolat) és így a nedvesség ki tud­jon száradni. Ezt a hátsó hézagot keresztlécezettel lehet létrehozni.

Fahomlokzatok állagfelmérése:

Ha a kérdések közül akár egyre is igen választ kell adnunk, felújításra van szükség. 1-5.: Ki kell cserélni az érintett faelemeket 6-7.; Elegendő az újbóli kezelés.

A további fontos intézkedések közé tartozik a fa bütüfelületeinek (fűrészelt végeinek) vé­delme, a talajszinttel, különösen földdel való érintkezés megakadályozása és/vagy csepegtető élek kialakítása, melyeken át a víz gyorsan le tud csepegni.

A legjobb konstrukciós intézkedések sem teszik azonban feleslegessé a favédő szerek alkalmazását: a fahomlokzat kizárólag meg­felelő védőbevonattal lesz tartós. A megfelelő falazúros bevonatrendszerek felhordását rendszeres időközönként meg kell ismételni – azaz a fahomlokzatok intenzív karbantartást igényelnek.

A fahomlokzatok tetszetősek, azonban védőbevonatukat rendszeresen karban kell tartani.

Hibák a fahomlokzatokon

Ha a szerkezeti favédelemről nem gondos­kodunk, ezt súlyos hibák jelzik. Ilyenek:

A fa nagyobb felületeken elkorhad

Nincs vagy nem kielégítő a hátsó szellőzés. Az első jelek észlelésekor először azt nézzük meg, vajon szabadok-e a levegő be- és kilé­pő nyílásai a lécezet alatt, ill. felett, vagy azo­kat például a lehullott falevelek eltömték. Az utóbbi esetben tisztítsuk meg a szellőzőnyí­lásokat és figyeljük meg, hogy kiszárad-e a homlokzat. Ezt követően az esetleg hasz­nálhatatlanná vált faelemeket cseréljük ki és falazúrral vagy lakkal vonjuk be újra az egész homlokzatot.

Ha a hátsó szellőzés a rések kitisztítása után sem lesz megfelelő, akkor az egész fahomlokzatot le kell szerelni, rácsszerkezetet kell készíteni, és a burkolatot ép faanyagból újra meg kell építeni.

A fa alulról korhadni kezd

Az érintett faelemek hozzáérnek a földhöz vagy túl közel vannak a talajszinthez. Ekkor a felcsapódó víz a bütüfelületeken (fűrészelt végeken) át alulról behatol a fába. A faele­meket szárítsuk ki, esetleg vágjuk le rövi­debbre (szüntessük meg a földdel való érint­kezést). Kiszáradás után vonjuk be a fát megfelelően hatékony favédő szerrel.

A fa kifakul, a festék lepattogzik

Az ultraibolya sugárzás hatására a fa kifakul – a különböző mértékben elszíneződött fa­elemek egyértelműen arra utalnak, hogy a megfelelő favédelem hiányzik.

Ha a fa festékbevonatát hosszabb időn át nem újítjuk fel, akkor a falazúr bevonat vagy zománcfestékréteg a környezeti hatások és az öregedés következtében lepattogzik.

A nedvesség nyitott kapukat talál és behatol a fába. A fa ennek hatására megduzzad, majd száraz állapotban újra összehúzódik. Hideg időben a nedvesség megfagy a fa sejtszerkezetében és azokat a jég nagy erő­vel feszíti. A következmény: a fában repedé­sek keletkeznek, egyes részek esetleg le is hasadnak.

Ha a fa a talajjal – elsősorban a csupasz földdel – érintkezik, akkor felszívja a nedves­séget és korhadni kezd.

Ritkábban az is előfordul, hogy a fában szú vagy más rovar telepszik meg, amely belülről roncsolja annak anyagát – ezt a megfelelő fa­védő szerekkel (fungicid) lehet megszüntetni.

Fahomlokzatok védelme

A szabadtéri faburkolatok védelme tehát elengedhetetlen és annak elsősorban a kö­vetkező céljai vannak

Ezek:

• az anyag megvédése a nedvességtől;
• a mikroorganizmusok, például gombák, megtelepedésének megakadályozása;
• az ultraibolya sugárzás, valamint a szél és az időjárás okozta kifakulás megakadá­lyozása.

Súlyos tünet, ami a lehető leggyorsabb cselekvést indokolja. A régi zománcfesték bevonat maradvá­nyait le kell csiszolni, teljesen az alapfelületig, majd két- vagy három rétegű zománcfesték felújító bevonatot – vagy páraáteresztő vizes diszperziós lazúr favédő rendszert kell felhordani.

Konstrukciós favédelem: A keresztlécezet lehetővé teszi, hogy a nedves fa ki tudjon száradni.

A lécezetben járatok jönnek létre, melyeken ke­resztül a levegő cirkulálni tud.

Konstrukciós (építészeti) favédelem

Döntő fontossága van a fahomlokzat szak­szerű kialakításának, más szóval az ún. konstrukciós favédelemnek. Ha a homlokzatot újonnan építjük vagy felújítjuk, feltétlenül gondoskodjunk a meg­felelő hátoldali szellőzésről, ami lehetővé teszi a megázott faelemek gyors kiszáradá­sát, valamint véd a felszálló nedvességtől. Ha a faburkolatot egészen az épület aljáig – mondjuk a terasz padlószintjéig – le kívánjuk vinni, akkor a padló és a faszerkezet alja között legalább 3 cm rést hagyjunk.

Csapóeső elleni védelem

A csapóeső és felfröccsenő víz elleni véde­lem szempontjából a különböző fafajiakban lévő természetes anyagok (gyanta, olaj vagy csersavak) különösen jelentősek. A gyantatartalmú tűlevelű fák, például a luc­fenyő vagy az erdei fenyő, alig állnak ellen a nedvességnek és ezért a szabadban alkal­mazva intenzív és szakszerű (gomba, rovar, időjárás elleni védelem) kezelésben kell azo­kat részesíteni.

Az olajtartalmú fák, például a teák vagy a cédrus esetén nem feltétlenül szükséges a kezelés.

A komplett favédelem módját ezért a fafajtához igazítva kell megválasztani; bizonyos favédő szereket kifejezetten egyes fafajiak­hoz fejlesztettek ki, például a tűlevelű fákhoz való gomba- és rovarölő alapozókat vagy a teakolaj alapozót.

Az erősen túlnyúló tetők hatékonyan védik a fa homlokzatokat a csapóeső ellen.

Favédő szerek

Favédő szereknek azokat a termékeket ne­vezzük, amelyek az építőanyagokat a gom­bák és rovarok pusztításától megvédik. Ezek a szerek elsősorban mérgező gombaölő szereket tartalmaznak. Ezért a gyártó hasz­nálati utasítását és az előírt óvintézkedéseket pontosan be kell tartani. Az újabb faalapozók ma már tartalmazzák a szükséges komplett gomba- és rovarölő szereket is.

Zománcfestékek, színtelen lakk és favédő lazúrok

Ezek az anyagok megvédik a fát a nedves­ség és a kifakulás ellen, a mikroorganizmu­soktól azonban nem. Egészségre ártalmas anyagokat nem tartalmaznak. Az ilyen anya­gok a fahomlokzatok megvédésére tökélete­sen megfelelnek, mert ezeknél a gombák vagy rovarok okozta veszélyeztetés szinte soha nem fordul elő.

Tekintsük alapszabály­nak, hogy lehetőség szerint mindig a ható­anyag nélküli szereket és termékeket része­sítsük előnyben, elsősorban azokat, amelyek a környezetvédelmi „kék angyal” vagy „zöld pont” megkülönböztető jelzést viselik. Ezek különösen megfelelnek a környezetvédelem követelményeinek és az emberre teljesen veszélytelenek (de nincs fungicid- és baktericid hatásuk).

A szabadban alkalmazott hatékony nedves­ségvédelemhez teljesen elegendők a kémiai adalékokat csupán kis mennyiségben tartal­mazó, időjárás ellen védő lakkok és festékek. Egyetlen kivétel: az előzetes kezelésben nem részesített tűlevelű fáknál hatóanyag-tartalmú alapozásra van szükség. A lazúr favédő jól látszani hagyja a fa ere­zetét, ezzel szemben a lakk- és zománcbe­vonatok összefüggő, fedő festékréteget al­kotnak.

A lazúrok lehetnek vékony- vagy vastagréte­gű lazúrok. A vékonyrétegű lazúrok hígab­bak, így a fa szerkezetébe mélyebben be tudnak szívódni, és szinte nincs is rétegvastagságuk. A vastagrétegű lazúrok ezzel szem­ben szabályszerű festékréteget alkotnak.

A munkát lehetőség szerint közepes hőmér­sékleten végezzük, se tűző napon, se eső­ben ne dolgozzunk. A gyártók ezenkívül arra is felhívják a figyelmet, hogy a bevont fa­anyagot a száradás ideje (általában két-három óra) alatt nedvesség ne érje. Vegyük figyelembe, hogy vannak olyan színtelen lazúrbevonatok, amelyek az ultraibolya fény­nek (uv) nem állnak ellen és ezért a fa színe idővel megváltozhat. Újabban kaphatók ult­raibolya sugárzásnak ellenálló színtelen lazúrbevonó anyagok is.

A termékek feldolgozásra kész állapotban kerülnek forgalomba és azokat általában nem szabad hígítani. Különösen a színes lakkokat és favédő lazúrokat felhasználás előtt alaposan fel kell keverni.

A felhordáshoz a célnak legjobban megfelelő ecseteket és hengereket használjuk. A szak­üzletekben például speciális ecsetek és hen­gerek kaphatók, melyeket akril- vagy mű­gyanta alapú termékekhez lehet használni. A festőszerszámokat különböző minőségben lehet kapni. Minél jobb a szerszám minősé­ge, annál könnyebben lehet azzal a festéke­ket, lakkokat vagy favédő lazúrokat felhorda­ni. Nem ajánljuk az „olcsó” ecsetek haszná­latát, mert azok könnyen hullatják a szőrüket.

A festékcseppek csúnya foltokat okoznak. A festendő felületek alatti részeket ezért gon­dosan takarjuk le. Ha mégis megtörtént a baj és lakk vagy lazúr cseppent a téglára, ablak­deszkára vagy – keretre, akkor ezt terpentinnel, vagy hígítóval átitatott ronggyal haladék­talanul töröljük le.

A lakkok fedőréteget alkotnak (fent), míg a lazúrok látszani hagyják a fa szerkezetét (lent).

A lazúr favédő szerek nagy színválasztékban kap­hatók, de tartsuk szem előtt a környezetvédelem szempontjait is.

Első bevonat

A külső térben alkalmazott tűlevelű fákat az első bevonat felhordása előtt feltétlenül ala­pozni kell. Legcélszerűbb, ha olyan lazúralapozót választunk, amely már tartalmazza a szükséges gomba- és rovarölő szereket, vagy pedig alapozás előtt kezeljük favédő szerek­kel. Ehhez az szükséges, hogy a fa száraz, szilárd és tiszta legyen. A faelemeket még kezelés és alapozás előtt vágjuk le a szüksé­ges méretre, hogy a különösen veszélyezte­tett bütüket is impregnálni lehessen. Ezzel egyúttal azt is elkerülhetjük, hogy a már ke­zelt fa vágásakor hatóanyag szabaduljon fel.

Ezen a házon jól felismerhető a bal oldali felújító lazúrfestés, míg a ház jobb oldala sürgős felújításra szorul.

Felújító bevonat

Legkésőbb két-három évvel a faburkolat elhelyezése után megjelennek az időjárás hatására keletkezett első repedések. Ezek a védőréteg folyamatosságát is megszakítják, ezért szükségessé válik egy felújító bevonat felhordása.

A lakkot vagy favédő lazúrt mindennemű előzetes kezelés nélkül felhordhatjuk, a fa megcsiszolására vagy az alapozás megis­métlésére nincs szükség. Ha a tömör fában erősebb repedések mutatkoznak, használ­junk vékonyrétegű lazúrt, mert az jobban behatol a résekbe. Viszont, ha a régi védő­réteg teljesen lepusztult, akkor a favédő szeres kezelés, III. a favédő szereket tartal­mazó alapozás is szükséges.

A felújító bevonathoz általában célszerű az első bevonatnál használtakkal azonos típusú termékeket választani. Ez különösen meg­fontolandó akkor, ha a felületnek csak egy részét kell újra befesteni, mert a különböző gyártók termékeinek színárnyalatai az azonos elnevezések ellenére jelentősen eltérhetnek egymástól.

Régi, öreg faelemek felújítása

Az öreg, régóta nem kezelt faelemeket fel­újítás előtt alaposan tisztítsuk meg. A lepat­togzott festéket és leváló faszilánkokat drót­kefével távolítsuk el, majd csiszolópapírral (100-as finomság) csiszoljuk át a teljes felü­letet. A fa korhadásnak indult részeit el kell távolítani, ilyenkor a faelemet teljesen ki kell cserélni, de legalább az egészséges rész utáni darabot le kell vágni. A fát az előkészí­tés után védőszerekkel, valamint alapozóval kezeljük, majd lakkozzuk vagy lazúrozzuk.

A vakolt homlokzatok festése alapvetően kétféle célt szolgál:

• a festés nemesebbé teszi az épület külső megjelenését, színt ad;
• védi a vakolatot, ezzel pedig az épület egész állagát a nedvességtől és a környe­zeti hatásoktól.

A kereskedelemben a külső falfestékek szé­les választéka kapható. Az egyes fajták al­kotóikban különböznek egymástól, ez pedig alapvetően meghatározza védőhatásukat, va­lamint diffúziós tulajdonságaikat és haszná­latuk módját is.

A festékek áttekintése

A megfelelő festék kiválasztásakor elsősor­ban az alapot, illetőleg a régi festékréteget kell figyelembe venni. Tartsuk szem előtt, hogy nem minden festéket lehet minden alaphoz alkalmazni – szilikátfestékeket pél­dául nem lehet felhordani műgyanta diszper­ziós festékkel készített régi bevonatra. Fontos az is, hogy a festék igazodjon a fal szerke­zetéhez – azaz diffúzióképes vagy a diffúziót megakadályozó legyen.

A festékek határozzák meg a vakolt homlokzat végleges képét, színhatását, de fontos szerepük van a ned­vesség elleni védelemben valamint a hőszigetelésben( amire a hőszigetelő festékek használhatók) is.

Műgyanta diszperziós falfestékek

Ez a festékfajta rendkívül elterjedt. Sokszor egyszerűen „diszperziós festéknek” nevezik. A vizes alapú fehér festékben műgyantaré­szecskéket diszpergálnak. Ehhez a különbö­ző gyártók az alkalmazási területtől függően más és más kötőanyagokat és adalékokat adnak hozzá.

A festék nagy, hogy szinte minden alapra felhordható, tehát mindenféle régi festékbe­vonatra és vakolatra is. Felhordáskor a festék nem lép reakcióba az alappal, hanem a hom­lokzaton zárt héjazatot alkot. Ezt a képessé­gét „filmképző” tulajdonságnak nevezzük.

A vizes műgyanta diszperziós festékek na­gyon jól védenek a nedvesség ellen, ellen­ben a szervetlen kötőanyagú (mész, szilikát) festékekkel szemben, bizonyos ellenállást képeznek a páradiffúzióval szemben. Ez egy­úttal azt is jelenti, hogy a festéknek van pá­rafékező hatása, sőt, több rétegben felrakva, párazáró hatású is lehet. Ezért ezeket a fes­tékeket csak olyan rendszerű falaknál cél­szerű alkalmazni, ahol a kondenzvíz behato­lását már a fal helyiség felé eső oldalán megakadályozzuk. Ellenkező esetben a kon­denzvíz összegyűlik a diszperziós festék alatt és idővel ledobhatja azt.

Szilikát- és diszperziós szilikátfestékek

A szilikátfestékek profi szakembereknek va­lók, mert azokat kétféle alkotóból, az ún. fixatívból – vagyis a kötőanyagból – és a színező pigmentekből csak közvetlenül a felhasználás előtt kell összekeverni.

A fixatív alapja a szilikát (kálivízüveg), ame­lyet kvarchomokból és hamuzsírból nyernek. Az alkotórészeket megolvasztják, majd meg­felelő nyomáson és hőmérsékleten vízben oldják. A szilikát hasonló alkotókból áll, mint a víz, ezért ezt a fajta festéket vízüvegfesték­nek is nevezik.

A szilikátfestékek nedvességnek kitéve kiváló tulajdonságokat mutatnak – diffúzióképesek, egyben azonban taszítják a nedvességet, a környezeti hatásokkal szemben pedig na­gyon ellenállók. Elsősorban ásványi vakola­tok festésére alkalmasak, de betonra, égetett vagy mészhomok téglára is felhordhatók. Régi bevonatok újrafestésénél azonban le­gyünk körültekintők: diszperziós festékkel készített régi bevonatokat szilikátfestékkel nem lehet átfesteni.

A felhasználás során elsősorban a festék­anyag és a fixatív összekeverése kíván hoz­záértést és ügyességet. Mindkét anyaggal különösen óvatosan bánjunk, mert a festék erősen maró hatású. Bőrrel való érintkezését, főleg azonban szembe fröccsenését feltétle­nül meg kell akadályozni.

A felhasználás megkönnyítése céljából mű­anyag diszperziókkal – a diszperziós festé­kek kötőanyagával – dúsított szilikátfestékek is kaphatók. Az ún. diszperziós szilikátfesté­kek kb. 5 % műgyanta diszperziót tartalmaz­nak. Ez lehetővé teszi a fixatív és a pigmen­tek feldolgozásra kész állapotú, előzetes összekeverését. A diszperziók hozzáadása a felhasználhatóságot is javítja – a diszperziós szilikátfestékeket esetenként régi diszperziós bevonatok átfestésére is lehet használni.

A különböző festékek alkalmazási lehetőségei*

* Figyelem! Csak tájékoztató értékek, a festékgyártók előírásait vegyük figyelembe.

Egyéb festékek

A homlokzatok festésére régebben tiszta mészfestékeket használtak. Ezeket mészkő­ből nyerik és különböző eljárásokkal nemesí­tik. A tiszta mészfestékeket ma már ritkán használják, mert a kellően fedő festékbevo­nat eléréséhez többszöri átfestésre van szük­ség. A festék emellett nagyon érzékeny a környezeti hatásokra, főleg a levegőben lévő szennyeződésekre és a savas esőkre. A ma használatos mészfestékekhez ezért mindig adalékokat kevernek, amelyek ellenállóbbá teszik a bevonatot és növelik a fedőerőt.

Drága, de jó! Röviden így jellemezhetők a szilikongyanta kötőanyagú festékek. Diffúzió­képesek, ásványi alapokra, sőt a régi bevo­natok egy részére is jól felhordhatok, és ki­váló a víztaszító hatásuk.

Alapozók és adalékok

Sokszor szükség van a bevonat alapjának előzetes kezelésére. Az ilyen kezelés külön­féle célokat szolgálhat és ennek megfelelően anyagai is különbözők;

• Alapozók – Az alapozók javítják a vakolt homlokzat ned­vesség elleni védelmét. Az erre alkalmas termékek ezért a szaküzletekben „víztaszító alapozó” néven kerülnek forgalomba. A felü­letek ilyen kezelése megakadályozza, hogy a csapadék be tudjon hatolni a külső falakba. Ezt az alapozást ezért elsősorban a homlok­zat időjárásnak erősen kitett részeinél, to­vábbá téglaburkolatú falak befestésénél cél­szerű alkalmazni.
• Szigetelőszerek – Ezek a termékek megakadályozzák, hogy az alapréteg sötét foltjai az újrafestés után átüs­senek.
• Mélyalapozó – A felületileg málló vagy kissé morzsálódó, de még szilárd vakolatokat a festés előtt meg kell szilárdítani. Erre a célra használjuk az ún. mélyalapozókat. Az oldószer tartalmú mély­alapozó jobban erősíti az alapot, mint a vizes kötőanyagú környezetbarát termékek. A fo­lyadékot falecsettel hordjuk fel a kezelést igénylő alapfelületre.
• Víztaszítást javító adalékok – Egyes festékekhez víztaszítást javító „hidrofobizáló” adalékokat lehet keverni. Ezek a víztaszító szerek megakadályozzák, hogy a nedvesség behatoljon a falba – az eső lepe­reg a festékről. Csak olyan adalékokat hasz­náljunk, amelyeket a festék gyártója ajánl, semmi esetre se keverjünk bele a festékbe bármilyen víztaszító szert, mert az nagyon károsan befolyásolhatja annak tapadó- és fedőképességet.
• Erősítő bevonatok – Repedezett vakolatfelületeknél vagy hálós repedéseknél fennáll annak a veszélye, hogy újrafestés után a régi hibák újra megjelennek. Az erősítő bevonatok ezt megakadályozzák, mert a fellépő erőket nagyobb felületekre osztják el. Erre a célra különböző termékek vannak forgalomban, melyek konzisztenciája a festékénél sűrűbb, a tapaszokénál azon­ban hígabb.

Hálós repedések esetén töltő és áthidaló bevonatokat célszerű alkalmazni. A kifeje­zetten erre a célra való erősítő bevonatot a majd alkalmazandó festék fajtájához illesz­kedően kell megválasztani – tehát annak például diszperziós festékhez alkalmasnak kell lennie. A sűrűn folyó masszát úgy hord­juk fel a javítandó felületekre, mint az alapo­zófestéket.

Nagyobb repedések esetén erősítő szövet­betétet is bedolgozhatunk. Ez hálószerű textília, amely különösen hatékonyan tudja megakadályozni a repedések újra megjele­nését. Ilyen erősítő szövetbetétet különböző építőanyagok (például vakolat és fa) átme­neténél is alkalmazzunk, ha azokon folya­matos réteget kívánunk létrehozni.

Az erősítő szövetbetétet vakoláskor helyezzük el.

A régi festékbevonatok ellenőrzése

Valójában mikor kell a homlokzatot újra fes­teni? Ennek a megállapításához különböző vizsgálati módszerek ismeretesek.

• Szemrevételezés – A szennyezőanyagok lerakódása, mohás vagy rozsdás foltok már egyszerű szemrevételezéssel is felmérhetők. Amikor az épületet körüljárjuk, figyeljünk a festékréteg repedé­seire és levált darabjaira is.
• Dörzsölőpróba – Különböző helyeken egyszerűen töröljük végig kezünkkel a falat. Ha a vakolat lemállik a homlokzatról, akkor az alap laza. A régi festékbevonatok krétásodhatnak. Ezt arról lehet megismerni, hogy a falon végighúzott tenyerünkre fehér por rakódik le. A homlok­zatot mindkét esetben le kell mosni és ala­pozni kell.

• Kopogtatópróba – Különböző pontokon kopogtassuk meg a vakolatot, így felfedezhetjük a vakolatréteg alatti esetleges üregeket. Ezekben az üre­gekben moha vagy penészgomba tenyész­het, ami előbb-utóbb tönkreteszi az egész festékbevonatot. Az ilyen helyeket bontsuk ki, tisztítsuk meg, majd a felületet vakoljuk be és alapozzuk. Amennyiben pusztán penészedésről van szó, a felületet egyszerű penészmentesítéssel is kezelhetjük.
• Kaparópróba – Ha körömmel megkaparjuk a falfelületet, sem festék-, sem vakolatdarabok nem válhatnak le. Ellenkező esetben újrafestésre, esetleg teljesen új vakolatra van szükség.
• Tépőpróba – Ragasszunk egy széles ragasztószalagot a falra, erősen nyomjuk oda, majd hirtelen mozdulattal rántsuk le. Ha festékrészecskék ragadnak a szalagra, akkor a régi bevonatot újrafestés előtt ki kell javítani, esetleg teljesen le kell verni, és a foltot újra kell vakolni.

Falpróbák (felülről lefelé): dörzsölőpróba, kaparópróba, tépőpróba.

Anyagszükséglet

A homlokzat festésének megkezdése előtt gondoskodni kell a kellő mennyiségű festék­anyagról. A gyártók rendszerint megadják, hogy egy vödör festék hány négyzetméter felülethez elegendő, ezt azonban csak tájé­koztató értéknek tekintsük.

Erősen szívó és érdes alapfelületeknél, vagy alapozó festést is igénylő felületeknél a festékszükséglet a megadottnál sokkal nagyobb lehet. Általában azért elegendő, ha az ajánlott mennyiségnél 10-15 %-kal több anyagot vásárolunk. A maradék anyagot későbbi javításokhoz fel­használhatjuk.

Ha a homlokzatot színesre kívánjuk festeni, a kiválasztott szín kikeverését szakcéggel vé­geztessük el. Sok tapasztalat és nagy ügyesség kell ahhoz, hogy a különböző színű festékekből többször egymás után ugyanazt az árnyalatot sikerüljön kikeverni. Ha viszont szakcéggel végeztetjük a keverést, akkor még évek múlva is vehetünk pontosan ugyanolyan színárnyalatú festéket, azt mindig – ma már számítógépes programmal – elő tudják állítani.

Ami az ecsetek és hengerek kiválasztását illeti, a jobb minőségű eszközökkel termelé­kenyebben és hibamentesen lehet dolgozni.

Az olcsó ecset hullatja a szőrét, a gyenge minőségű henger nemcsak rosszul veszi fel a festéket, de nem is osztja el egyenletesen. Tartsunk kéznél kisebb és nagyobb ecsete­ket és hengereket is.

A festés előkészítése

A festés megkezdése előtt teljesen tisztítsuk meg a falat a tapadó szennyeződésektől. Ide tartozik az algák, mohák, korom, porszem­csék eltávolítása, valamint a rozsdafoltok megszüntetése is.

Algák, mohák, zuzmók, gombák elleni védekezés

A nedves falak sok növényi szervezetnek jelentenek ideális táptalajt. Az olyan falakon, amelyek kedvezőtlen fekvésük (például a szeles, északi oldalon vannak, ahol a kiszá­radás nehézkes) vagy szerkezeti fogyatékos­ságaik (például a fal belsejében páralecsa­pódás alakul ki) miatt tartósan nedvesek, különböző mikroorganizmusok, elsősorban algák, mohák, zuzmók, penészgombák telepedhetnek meg.

A mohák és algák a ház külső falán és lába­zatán zöld elszíneződést okoznak. A pe­nészgombák kezdetben pontszerű, szürkés­fekete foltok alakjában jelentkeznek, később összefüggő szürkésfekete felületeket alkot­nak. A mohák szinte minden alapon megte­lepednek, a penészgombák viszont elsősor­ban szerves anyagokon, így pl. a diszperziós festékbevonatokon találhatok meg.

A mikroorganizmusok a levegő vagy a csapa­dék közvetítésével kerülnek a falra. Spórákkal szaporodnak, ezek a parányi magok a hézagokon és repedéseken át mélyen be tudnak hatolni a falba.

Ha a falban a mohák, algák vagy penész­gombák egyszer megtelepedtek, akkor az még nehezebben szárad ki – ez pedig még jobban segíti a mikroorganizmusok szaporo­dását,

Fokozódik az egész fal vagy lábazat nedves­ség okozta igénybevétele, ami igen komoly károkat okozhat.

A homlokzaton megtelepedett mikroorga­nizmusokat csak úgy lehet véglegesen eltá­volítani, ha elérjük azt, hogy a felület teljesen száraz legyen. Ellenkező esetben ott új alga-, moha- vagy gombatelepek jönnek létre.

A homlokzat felújítása során ezért a mikroor­ganizmusokat feltétlenül a fal nedves – pél­dául nagynyomású tisztítóberendezéssel vég­rehajtott – tisztítása előtt kell eltávolítani.

Felületkezelés

A megtámadott felületeket először drótkefé­vel alaposan tisztítsuk meg. Nagyobb felüle­tek esetén könnyebb a munka, ha a fúró­gépbe tett drótkefebetéttel dolgozunk.

A gombaölő és algaölő szereket a gyártó előírása szerint vízzel kell hígítani és fal­ecsettel kell e megtámadott felületbe bedör­zsölni. A felületeket többször itassuk át. A gyártó által megadott hatásidő elteltével a felületet drótkefével újra tisztítsuk meg és vízzel mossuk le. Erre a célra ne használjunk nagynyomású vízsugarat, mert az az esetleg el nem pusztult spórákat visszasodorja a falba,

A mikroorganizmusok ismételt elszaporodá­sának megakadályozásához gondoskodjunk a fal folyamatos száradási lehetőségéről, például az árnyékot adó nagy fát ki kell vág­ni. A festékbe kevert víztaszító adalék vagy a festés után alkalmazott víztaszító bevonat szintén kedvező hatású lehet.

Különböző hibák (felülről lefelé): nedvesség okozta károsodás, elszennyeződés, mikroorganizmusok, rozsdafoltok.

Rozsdafoltok megszüntetése

Az előkészítő munkák során nagy gondot kell fordítani a rozsdafoltokra. Ezeknek különbö­ző okai lehetnek – a falban lévő rozsdás szögektől a falépítésekor alkalmazott, de megrozsdásodott vasbetéteken át egészen a vakolatban lévő vastartalmú részecskékig. Ha a rozsdásodás okát nem szüntetjük meg, csupán idő kérdése, hogy a csúnya foltok az újra festett homlokzaton ismét előtűnjenek,

A foltok eltávolításához a vakolatot vagy a falat a folt körül jó 2 cm mélyen véssük ki. A vasat távolítsuk el vagy rozsda átalakítóval kenjük be. Végezetül a lyukat tapaszoljuk be.

A homlokzat alapos tisztítása

A homlokzatot festés előtt alaposan meg kell tisztítani.

Ez rendszerint a következőkből áll:

• a pókhálók és egyéb laza szennyeződé­sek leseprése;
• a hálós repedések körüli vagy egyébként levált festék eltávolítása drótkefével. Ezt a munkát fúrógépbe fogott drótkefe-betéttel is végezhetjük;
• a homlokzat lemosása vízzel, esetleg nagynyomású tisztítóberendezéssel.

Vigyázzunk, mert a nagynyomású tisztítóbe­rendezés, nevéhez illően, valóban nagy nyo­mással dolgozik. Téglaburkolatú falakat ezért nem célszerű ezzel a berendezéssel tisztíta­ni, mert a nagynyomású vízsugár könnyen kimoshatja a fugázóanyagot. Az ilyen falak tisztítására inkább a kefetoldattal ellátott kerti locsolótömlőt használjuk.

A vizes tisztítás után várjuk meg, amíg a homlokzat kellőképpen kiszárad.

A rozsdafoltok szakszerű eltüntetése: A rozsdafolt körül először drótkefével tisztítsuk meg a falat, és a rozsdás helyet teljesen tárjuk fel. Ezután ecsettel hordjuk fel a rozsda átalakítót, és hagyjuk fenn a gyártó által megadott Ideig, hogy hatását ki tudja fejteni. Végül tapaszoljuk el a rozs­dás helyet.

Az erősen szennyezett falakat nagynyomású tisztí­tóberendezéssel tisztítsuk. A laza festékmaradványok eltávolítására legjobb eszköz a drótkefe. Tisztítás után falecsettel hordjuk fel a mélyalapozót.

Alapozás

A homlokzatot feltétlenül ajánlatos lealapozni – mégpedig nem csak épületfizikai megfon­tolások alapján (l. 46. old.), hanem pénzügyi okokból is: az alapozás után felhordott homlokzatfesték jobban tapad és fed, a drá­ga festékből tehát kevesebb kell. Az alapozót legegyszerűbb falecsettel felhordani. Vigyáz­zunk arra, hogy az alapozó a felületet egyenletesen befedje és tartsuk be a gyártó által megadott száradási időt.

Alapozó festés

Az alaptól és az alkalmazandó festékanyag­tól függően bizonyos esetekben alapozó festékréteg felhordására lehet szükség.

En­nek két feladata van:

• javítja a festék tapadását az alaphoz,
• csökkenti a fal szívóképességét.

Különlegeses erősen szívó falak esetén alapozó festés nélkül jelentősen megnövek­szik a festékszükséglet,

Az alapozó festést rendszerint a fedőfestéssel azonos színárnyalattal végezzük, de a készre kevert festéket 5 % vízzel hígítjuk.

Diszperziós festékek esetén alapozó festésre csak akkor van szükség, ha friss vakolatfelü­leteket kell festenünk, vagy mészfestékkel, esetleg diszperziós szilikátfestékkel készített régi bevonatot akarunk átfesteni. A diszper­ziós festékkel készített régi bevonatra nem kell alapozóréteget felhordani, főleg akkor nem, ha újra a régi színárnyalatot kívánjuk használni.

Szilikátalkotókat tartalmazó festéktermékek alkalmazásakor a bevonatot több rétegben hordjuk fel. Az ásványi vakolatokat először erősítsük meg fixatívval, ill. mélyalapozóval; műanyagot tartalmazó festékeknél hordjunk fel tapadásjavító alapozót. Ezt követi a hígí­tott festékkel végzett alapozó festés, majd a fedőfestés.

Homlokzatok helyes festése

Az általánosan használt homlokzatfestékeket csak száraz falra, közepes hőmérsékleten lehet felhordani. Nedves időben vagy tűző napfényben ne dolgozzunk. Ha nagy a ned­vességtartalom, sem a festékréteg tapadása, sem fedése nem lesz megfelelő. Nedves falon csak egészen speciális, vízálló festé­kekkel lehet dolgozni. Tűző napon és nagy melegben a festékek nagyon gyorsan szá­radnak – ez szintén nem előnyös.

A festés megkezdése előtt az ablakok és ajtók széleit ragasszuk le. A szaküzletekben erre a célra speciális ragasztószalagok kap­hatók, melyekhez a különböző szélességű fóliák már rá vannak erősítve. Ha ezeket a különböző szélességű takarószalagokat használjuk, nem kell a leragasztott szélű ablakok vagy ajtók felületét még külön pa­pírral vagy fóliával is védeni a festékcseppektől. A padlót szintén fóliával vagy nagy kartondarabokkal védjük a lecsepegő festék ellen.

A festés alapszabálya: hordjuk fel a festéket, oszlassuk el, majd tegyük egyenletessé a felületet.

A munkát a sarkok és élek festésével kezd­jük. Ehhez széles lapos ecsetet használjunk, különösen jól használható a szögben megtörő, ún. radiátorecset. Ezzel fessük be az ablak- és ajtómélyedéseket, a tetőhöz csat­lakozó részeket és a belső sarkokat. Ha tég­laburkolatú falat hengerrel festünk, a fugákat gondosan húzzuk ki ecsettel, mert a hen­gerrel gyakran nem lehet elég mélyen bejut­tatni a festéket a fugákba.

Ha a festéket hengerrel hordjuk fel, mindig még nedves felülethez csatlakozva haladjunk tovább. Ez azt jelenti, hogy a munkába vett falat egészen be kell festeni és közben nem lehet szünetet tartani. Ha a felület egy részé­nek befestése után hosszabb szünetet tar­tunk, majd folytatjuk a munkát, akkor a már megszáradt és a nedves festék határvonala még az egész felület kiszáradása után is látható marad.

Festéskor ne takarékoskodjunk a festékkel. A felhordott festéknek összefüggő héjazatot kell képeznie a homlokzaton, ez pedig csak akkor érhető el, ha mindenhol kellő mennyi­ségű festéket hordunk fel.

A munka befejezése után viszont meg kell tisztítanunk szerszámainkat. Az ecse­tet és hengert célszerű langyos folyó víz alatt alaposan kimosni. Tisztítószerekre nincs szükség.

Hengerezésnél fontos, hogy mindig még nedves felülethez csatlakozva haladjunk tovább, különben a csatlakozások (munkahézagok) láthatók maradhatnak.

A munka részletei: A hengerrel való festés előtt ecsettel fessük be a sarkokat és éleket (balra). Az ablakmélyedéseket is célszerű ecsettel kifesteni a homlokzat hengerezése előtt (jobbra).

A lábazatot is befesthetjük készen kapható homlokzatfestékkel, hogy az ne üssön el az újonnan festett faltól.

A homlokzatok funkciói

Esztétikai funkció

A homlokzat a ház névjegykártyája: megha­tározza a ház külső megjelenését, sejteti a mögötte rejlő életmódot és a tulajdonos ízlé­sére is következtetni enged. A ház külső bur­kolatát elsősorban optikai szempontok alap­ján szemléljük és értékeljük. Egy ápolt hom­lokzatú ingatlant például könnyebben el lehet adni, mint akár egy értékesebb házat, amely­nek külseje elhanyagolt és gondozatlan.

Önmagában a külső megjelenésből minde­nesetre korai lenne a végső következtetése­ket levonni. A szubjektív benyomások helyett az építmény objektív állapota a mértékadó. A lepergő festék vagy a homlokzat kis repe­dései például esetleg komoly felújítás szük­ségességére utalhatnak, máskor meg erről egyáltalán nincs szó. A döntő mindig az, hogy a homlokzat képes-e arra, hogy épület­fizikai funkcióit teljesítse – ezek pedig megle­hetősen szerteágazók:

Az ép homlokzat nem csupán azt akadályoz­za meg, hogy a házat a csapadék átnedve­sítse, hanem sok egyéb mellett döntően hoz­zájárul a hősszigeteléshez és így a fűtés so­rán elérhető energiamegtakarításhoz is.

A homlokzat karbantartása tehát sokkal több, mint puszta kozmetikázás: döntő szerepe van az épület állagának magóvásában, megvéd az olyan súlyos károktól, mint például a falak átnedvesedése, biztosítja az ingatlan értékét és csökkenti az üzemeltetési költségeket. A homlokzat felújítására fordított befektetés ezért hosszú távon feltétlenül megtérül, első­sorban akkor, ha az ezzel járó költsége­ket saját munkánk felhasználásával is csök­kentjük.

Sok olyan munka van, amit magunk is el tu­dunk végezni – ilyenkor csak a szigorúan vett anyagköltségek merülnek fel kiadásként. Vannak viszont olyan munkák is, amelyeket célszerűbb szakemberre bízni, mert a hom­lokzati munkák szakszerűtlen kivitelezése ké­sőbb sokba kerülhetnek. Minden konkrét esetben külön vizsgálat tárgyává kell tenni azt, vajon megéri-e, hogy a felújításban saját munkánkkal is részt vegyünk, és, ha igen, akkor hogyan tegyük ezt.

Épületfizikai funkciók

Legyen szó nedvességről, hőmérsékletről vagy zajról – a homlokzat kialakításában szerepet játszó paraméterek mindegyikére fi­zikai törvényszerűségek vonatkoznak. Azt a tudományterületet, ami ezekkel foglalkozik, épületfizikának nevezzük. Az épületfizika épületszerkezetek és építőanyagok fizikai tulajdonságait vizsgálja és ezzel megteremti a szakszerű építkezés alapjait. Ennek során különleges figyelmet kell fordítani arra, milyen hatással vannak az egyes megoldások – például a homlokzat speciális vakolóanyaggal való újravakolása – az építmény állagára.

Gyakori eset ugyanis, hogy csak meghatáro­zott típusú szerkezetek és anyagok kombi­nációjával érhetjük el az optimális eredményt. Ha valaki nem veszi figyelembe az épületfizi­kai összefüggéseket, az anyagokat nem szakszerűen használja fel, az ezzel az egész építmény állagát veszélyezteti.

Nedvesség elleni védelem

A homlokzatok legfontosabb épületfizikai funkciója a falak nedvesség elleni védelme. A nedvességtartalom túlzott megnövekedése vagy a víz behatolása a következő gondokat okozhatja:

• az építmény állaga komoly veszélybe ke­rül;
• az épület belsejében egészségtelenné vá­lik a klíma;
• a belső helyiségekben elszaporodhatnak a penészgombák;
• károsodnak, sőt, tönkremehetnek a búto­rok;
• megnövekszenek a fűtési költségek;
• csökken az ingatlan értéke.

A házat ezért a nedvesség minden fajtája el­len védeni kell. Részletesebben kifejtve ez a következőket jelenti:

Védelem a csapadék ellen

Az eső és a hó az építményt közvetlenül ve­szélyezteti – a csapadék elleni hatékony vé­delem alapvető feltétele a külső héjazat ép állapota. Már a homlokzat legkisebb repedé­sei szabaddá teszik a csapadék útját, hogy közvetlenül be tudjon jutni a falazatba.

Védelem a talajnedvesség ellen

A külső falak lábazatát leggyakrabban a ta­lajból felszálló nedvesség károsítja. Ha a ház nincs kellőképpen megvédve a talajvíz ellen, az építmény úgy viselkedik, mint egy szivacs: teleszívja magát és a talajnedvesség felfelé húzódik benne. A víz a mennyiségétől, az építőanyag fajtájától és a párolgási lehetősé­gektől függően akár több méter magasra is felvándorolhat. Itt azután leválik a festék és a vakolat, kivirágzik a só.

Új épületeknél az alapozásban és a földdel érintkező falakon elhelyezett szigetelőréte­gekkel védjük a házat. Ha ezek a szigetelé­sek hiányoznak vagy megsérültek, akkor ál­talában nagyszabású felújítási munkára kell felkészülnünk.

Védelem a páralecsapódás ellen

A levegőben mindig van vízgőz. Kedvezőtlen fizikai feltételek – a hőmérséklet lecsökkenése és a nyomás megnövekedése – esetén ez a vízgőz nem csak a falak külső részén csa­pódik le víz alakjában, hanem a falazat bel­sejében is; Ilyenkor kondenzátum vagy, aho­gyan gyakrabban mondják, kondenzvíz ke­letkezik.

Ez a kondenzációnak nevezett folyamat okozza a leggyakoribb hibákat a külső fal belsején. Itt nem csak annak van jelentősége, hogy mennyi kondenzátum keletkezik, ha­nem annak is, hogy ez a kondenzátum újra felszárad-e és így a levegővel elvezethető-e.

Az, hogy a kondenzátum okoz-e károkat és, ha igen, milyen mértékben, elsősorban a le­vegő nedvességtartalmának mértékétől és a külső és belső hőmérsékletektől függ.

Minél melegebb ugyanis a levegő, annál több nedvességet képes felvenni. Kialakulhat ezek után a következő jelenség: ha ez az aránylag nagy nedvességtartalmú levegő le­hűl, akkor egy bizonyos hőmérséklet alatt már nem képes magához kötni a vízgőzt, és így a felületi páralecsapódásból keletkezik a kondenzvíz.

Télen a fal belsejében szükségképpen igen nagy hőmérséklet-különbségek alakulnak ki: kívül fagypont alatt van a hőmérséklet, belül a kellemes, 20 °C van. Ennek megfelelően kí­vül a fal csaknem olyan hideg, mint a téli le­vegő, belül viszont közel olyan meleg, mint a szoba levegője.

A hőmérséklet fizikai tulajdonsága révén ki­egyenlítődésre törekszik. Ez a következőt jelenti: ha például egy 20 °C hőmérsékle­tű meleg levegő 0 °C hőmérsékletű hideg levegővel találkozik, akkor 10 °C levegőhő­mérséklet alakul ki. Döntő szerepe van itt a meleg és hideg levegő közti nyomáskülönbségnek.

Ugyanez érvényes azonban a levegő ned­vességtartalmára is: ha például egy 100 % nedvességtartalmú levegő olyan levegővel találkozik, melyben a vízgőz aránya 40 %, akkor a nedvességtartalmak kicserélődése révén 70 %-os nedvességtartalma lesz a le­vegőnek. Ezt a fizikai folyamatot páradiffúzió­nak nevezzük.

Télen, a hőmérséklet belülről kifelé való erős csökkenése miatt elkerülhetetlen, hogy a fa­lon csapódjon le a pára. Azt viszont befolyá­solni lehet, hogy hol csapódjék le ez a vízgőz – például a fal belső oldalán elhelyezett, víz­hatlan fóliával. Ez ugyan nem jelent ellenál­lást a hőmérséklet vándorlásának, annál in­kább megakadályozza a páradiffúziót: kifelé csak száraz meleg levegő vándorol, a ned­vesség a helyiség belsejében marad és kondenzátum formájában lecsapódik a fóliára.

Az épület állagára ennek semmi következ­ménye nincs, mert a falakon belüli térben ke­ringő levegő a fólián azonnal felszárítja a nedvességet. A fal így száraz marad.

Azokat az anyagokat, amelyek a nedvesség vándorlásával szemben nagy ellenállást fej­tenek ki, párafékező anyagoknak, azokat, amelyek a nedvességet egyáltalán nem en­gedik át, párazáró anyagoknak nevezzük. Azok az anyagok viszont, amelyeken a ned­vesség gyakorlatilag akadálytalanul át tud hatolni, páraáteresztők (diffúzióképesek).

Páradiffúziós ellenállási tényezők:

A diffúziós ellenállási tényező azt adja meg, hogy az egyes anyagok milyen ellenállást fejtenek ki a nedvesség vándorlásával szemben. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban tömít az anyag.

Egy külső fal rendszerint több rétegből áll, például festékből, vakolatból, falazatból, szi­getelőanyagból és belső burkolatból. Minde­gyik anyag más és más ellenállást jelent a nedvesség mozgásával szemben. A páraát­eresztő és párazáró anyagokat ezért feltétle­nül úgy kell alkalmazni, hogy a páralecsapó­dás a falban ne okozzon károkat.

Ennek elérésére egymástól teljesen eltérő szerkezeti megoldások jöhetnek számításba, például az ún. páraáteresztő rendszer, mely­nél a nedvesség a hőmérséklet növekedésé­nek hatására kiszárad és kifelé el tud távozni a falból. Az épületfizikusok azonban manap­ság olyan rendszerek mellett is pálcát törnek, amelyek a belső és külső oldalon elhelyezett párazáró rétegekkel alapvetően megakadályozzák, hogy nedvesség hatoljon be a falba.

Természetesen ennek a szerkezeti megoldásnak is megvan a maga hátránya: követ­kezetesen gondoskodni kell a hermetikusan elszigetelt belső helyiségek szellőzéséről, különben azokban nagyon megnövekszik a levegő nedvességtartalma. Ennek viszont az a következménye, hogy a belső falakon keletkező kondenzvíz felszárítására nem ele­gendő a levegő cirkulációja.

Homlokzatok felújításánál ezért nagy figyel­met kell fordítani arra, hogy csak olyan anya­gokat alkalmazzunk, amelyek a fal páradiffú­ziós adottságainak megfelelnek. Néhány műanyag tartalmú külső festékanyag például nem ereszti át a vízpárát. Ezek a festékek egyrészt megakadályozzák ugyan, hogy a csapadék kívülről behatoljon a falba, másrészt azonban annak is útját állják, hogy a falban keletkezett kondenzvíz kiszáradáskor kifelé el tudjon távozni.

Ha egy homlokzatot, amelynek szerkezeti felépítése a kipárolgási lehetőséget szigorúan megkívánja, a felújítás során nem ilyen festékkel festünk, ennek igen rövid idő alatt súlyos következménye lesz; a kondenzvíz összegyűlik a falban. A belső helyiségekben kellemetlen klíma alakul ki, a legrosszabb esetben penészedésre is számítanunk kell. Kívül rövid idő alatt leválik a homlokzatra felhordott festék. Ilyenkor nincs más hátra, mint az új festékréteg teljes eltá­volítása, a fal kiszárítása, végül pedig „diffú­zióképes”, azaz szellőző festékkel való be-festése.

Hőszigetelés

Minél nedvesebb egy anyag, annál kisebb a hőszigetelési értéke. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a csapadékból származó nedvesség hatol be a külső falba, vagy a fal­ban kondenzvíz keletkezik, ami nem tud ki­száradni, akkor az épület belsejében megnö­vekszik az energiaigény. A homlokzat kiala­kításakor tehát a hőszigetelés szempontjából az a legfontosabb, hogy a fal kondenzvíz okozta átnedvesedését megakadályozzuk.

További fontos jellemző az épület ún. szél­tömörsége, a szél ugyanis hideg levegőt nyom be az épületbe. Fóliák alkalmazásával ez megakadályozható. A réseken, hézago­kon és repedéseken át még így is akadály­talanul be tud jutni a hideg levegő az épület belsejébe – ehhez még túl erős szélre sincs szükség.

Fontosabb építőanyagok hővezetése:

Különösen sok nehézséget okoznak a hom­lokzat, valamint az ajtó- és ablaktokok talál­kozásai. Ha ezek nincsenek gondosan kidol­gozva, vagy a tömítések az idők folyamán megrepedeztek, a fűtési költségek jelentősen megnövekedhetnek. A homlokzat felújításá­val együtt célszerű ezért az ajtók és ablakok szigeteléseit is ellenőrizni és szükség esetén kicserélni. Ugyanez érvényes egyébként a homlokzat összes többi olyan részére is, ahol különféle anyagok találkoznak egymással, mint például faszerkezetes házaknál a fagerendák és a falazat találkozása. Az egymás melletti anyagok a hőmérséklet ingadozásai­nak hatására eltérő módon tágulnak és zsu­gorodnak, ezért itt könnyen keletkezhetnek repedések és hézagok. Az ilyen csatlakozá­soknál is biztosítani kell a széltömörséget.

Hangszigetelés

A külső fal szerkezete alapvetően meghatá­rozza, hogy a külső zajból az épület belsejé­ben mennyit lehet hallani – márpedig a homlokzat a fal egyik részét alkotja. A hang­szigetelés szempontjából általában mégis csak alárendelt szerepet játszik – a vakolat és a festék például alig jelent ellenállást a zaj útjában.

Ha viszont házunkat a külső zajoktól jobban meg akarjuk védeni és a homlokzat teljes felújítását egyébként is tervbe vettük, ezt a két munkát összekapcsolhatjuk egymással. Az épület hangszigetelését számottevően ja­víthatja egy új burkolóréteg felhúzása – így nevezzük a tulajdonképpeni fal elé rakott bur­kolófalat.

A hangszigetelésre vonatkozóan általánosan kijelenthető, hogy minél tömörebb egy anyag, annál jobban szigeteli a hangot. A téglából készített burkolófal ezért jó és ha­tásos hangszigetelő.

Biztonság és környezetvédelem

A homlokzaton végzett munkák közben saját, valamint munkatársaink biztonságát, továbbá a környezetvédelmi előírásokat mindig tart­suk szem előtt. A következőkben felsorolt utasításokat – különösen e munkavédelmi előírásokat – ezért feltétlenül tartsuk be.

Általános munkavédelmi óvintézkedések

Létra és állvány

A homlokzati munkákat gyakran nagy ma­gasságokban kell végezni – azok ezért meg­lehetősen veszélyesek.

Mindenképpen ügyeljünk a következőkre:

• Létrán és állványzaton csak olyan embe­rek dolgozzanak, akik nem szédülősek – ez különösen fontos, ha nagy magassá­gokról van szó.
• Mindig biztosítsuk a létrák és állványok stabil helyzetét; semmi esetre sem szabad azoknak besüllyedniük a talajba, Ha szük­séges, tegyünk alájuk pallókat vagy szilár­dítsuk meg az alapot.
• Csak biztonságos lábbeliben menjünk fel a létrára vagy az állványra.
• Zivatar vagy erős szél esetén azonnal hagyjuk abba a magasban végzett munkát – annak folytatása súlyos könnyelműség lenne.
• Ha elered az eső, lehetőleg szakítsuk meg a munkát – elsősorban a létrákon és a si­ma fapallókon nagy a csúszásveszély.

A létrákat kb. 70°-os szögben támasszuk ne­ki a falnak vagy egyéb támasztófelületnek. Kihúzható létráknál a használati utasításnak megfelelően gondoskodjunk arról, hogy a létrák előírásosan legyenek kihúzva és bizto­sítva. A nagyobb terjedelmű homlokzati mun­kák céljára a létrák egyébként is alkalmatla­nok – sokkal biztosabb a munka egy állványzaton, amelyen járni is lehet. Az ilyen állványzat lehet egyszerű bakos állvány, de gördít­hető vagy acélcsövekből összerakott állvány­zat is.

Bakos állványoknál vigyázzunk arra, hogy a pallók mindig vízszintesen feküdjenek a ba­kokon és ne lejtsenek. Soha ne másszunk fel oldalról a pallóra: az felbillen, vagy akár át is fordul – a sérülés veszélye értelemszerűen nagy. A pallók által alkotott munkafelület szélessége kb. 50 cm legyen. Csak ép palló­kat használjunk, lecsúszás vagy felbillenés ellen biztosítsuk azokat.

A gördíthető állványokat csak akkor szabad mozgatni, ha azokon senki sem tartózkodik. A munka megkezdése előtt rögzítsük a kere­keket.

Az acélcső állványzatok nyújtják a legnagyobb biztonságot – feltéve, hogy azokat szaksze­rűen szerelték össze. Ide tartozik például, hogy az állványt egy bizonyos magasságtól kezdve speciális dübelekkel a falhoz kell erősíteni. Az ilyen állványok felállítása nem egy­szerű- különösen nagy állványzatok esetén szakcéget bízzunk meg ezzel a munkával.

A munkaterület biztosítása

A homlokzaton végzett munkáknál mindig gondoskodni kell arról, hogy a kívülálló sze­mélyeket semmiféle veszély – például lezu­hanó tárgyak – ne fenyegesse. A munkate­rületet ezért megfelelően biztosítani kell. Ha segítőtársakkal, barátokkal vagy rokonokkal együtt dolgozunk, mindenki tartsa kötelessé­gének a védősisak viselését.

Ha a munkához közforgalmú járdát vagy út­testet is elfoglalunk, azt az illetékes hatóság­nál be kell jelenteni. Ott megadják a szüksé­ges tájékoztatást, hogyan kell az útelzárást kivitelezni és milyen figyelmeztető táblákat kell felállítani. Gondoskodjunk arról is, hogy a létrákról vagy állványokról leeső tárgyak sen­kit se tudjanak megsebesíteni.

Speciális munkavédelmi intézkedések

Egyes munkákhoz különleges munkavédelmi intézkedésekre van szükség. Különösen ide tartoznak a következők:

A vakolat leverése

Vakolat leverése közben viseljünk védő­szemüveget. Erre a munkára jellemző, hogy a legváratlanabb pillanatokban, nagy sebes­séggel kis vakolatrészecskék fröccsennek szerteszét – ez pedig könnyen a szemünkbe kerülhet

Nagynyomású tisztítóberendezések alkalmazása

Ha a homlokzatot nagynyomású tisztítóbe­rendezéssel tisztítjuk, a sugarat soha ne irá­nyítsuk emberek felé, különösen akkor ne, ha extrém nagy nyomással dolgozó, professzio­nális készüléket használunk.

Nagyfeszültségű vezetékek közelében végzett munkák

Itt soha ne vállalkozzunk magunk a munka elvégzésére – bízzuk azt szakvállalatra.

Elektromos készülékek alkalmazása

Ha az állványon elektromos készüléket hasz­nálunk, a kábelt úgy vezessük, hogy abban senki ne tudjon megbotlani.

Kémiai jellegű szerek és építőanyagok használata

Alapozók, festékek, lakkok és lazúrfestékek használata közben – de néhány habarcsféle­ség esetén is – vigyázzunk arra, hogy azok ne kerüljenek bőrünkkel közvetlen érintke­zésbe. Ez különösen érvényes a lúgos anya­gokra, például mész- és szilikátfestékekre – a bőr könnyen kiszárad, ha ilyen közegekkel érintkezik.

A legnagyobb veszélyben a szemünk van: feltétlenül akadályozzuk meg, hogy savtar­talmú alapozó szerek vagy lúgos kémhatású festékek szemünkbe kerüljenek – ezek erő­sen maró hatásúak. Kvarchomok használata közben is legyünk óvatosak: az ezekben lé­vő, éles homokszemcsék megsérthetik sze­münket.

Általános alapszabályként kimondható, hogy festékek, alapozók és másféle vegyi anyagok használata közben kerüljük, hogy azok bár­milyen módon érintkezésbe kerüljenek bő­rünkkel. Ha minden elővigyázatosságunk el­lenére veszélyes anyag kerül szemünkbe, azt vízzel azonnal mossuk ki, és forduljunk szemorvoshoz.

Környezetvédelem és a hulladék eltávolítása

A vegyi anyagok okozta környezetszennye­zésben még hosszú időnek kell eltelnie ad­dig, míg elmondhatjuk, hogy minden „kör­nyezetbarát”, ami a piacon kapható.

Az oldószerek különösen ártalmasak környe­zetünkre. Vásárláskor ezért elsősorban olyan termékeket válasszunk, amelyek szerves ol­dószert nem tartalmaznak – ez különösen vonatkozik a favédő szerek, lakkok és lazúrok minden fajtájára.

A környezetvédelem szempontjából akkor járunk el helyesen, ha olyan termékeket vá­sárolunk, amelyeknek a környezetet kímélő tulajdonságaik elnyerték a „kék angyal” vagy „zöld pont” jelzést.

A környezetvédelemre azonban ne csak a vásárlásnál, hanem az anyagok felhasználá­sa közben is vigyázzunk. Ügyeljünk arra, hogy sem festék, sem egyéb veszélyes folyadék ne kerüljön a talajba.

A hulladékok eltávolításánál kötelező azok gondos szétválogatása: festékmaradékot vagy egyéb vegyszereket nem szabad egyszerűen a lefolyóba önteni. Festékmaradékok esetén az a legjobb, ha megvárjuk, amíg be­száradnak, utána különleges hulladékként kezelhetők. A háztartási szemétbe csak az üres edényeket szabad bedobni.

A levert vakolat, valamint a megmaradt mész, cement és egyéb habarcsanyag épí­tési törmeléknek számít. A lakkok, lazúrfestékek, favédő szerek, gombaölő szerek és az oldószert tartalmazó termékek maradékait különleges hulladéknak kell tekinteni és fel­számolásukat is aszerint kell végezni.

Festékes vödröket csak akkor szabad a háztartási szemétbe dobni, ha azok üresek és a festékmarad­ványok teljesen beszáradtak. Ellenkező esetben kü­lönleges hulladékként kell az edényeket kezelni.

Vakolt homlokzatok

Vakolathibák megszüntetése

Európában a legtöbb házat bevakolják – azaz habarcsból és festékrétegből álló külső réteggel védik a csapadék ellen. Manapság már sokféle vakolat létezik Ezek nem annyira a felület dekoratív megjelenésében külön­böznek egymástól, sokkal inkább a felhasz­nált habarcs előállítására használt anyagok­ban. Van például tisztán ásványi összetevők­ből előállított habarcs és olyan is, ami jelen­tős részben műanyag alkotókból áll. A va­kolat fajtájától függően lehet diffúzióképes vagy a diffúziót megakadályozó. Egyes va­kolatok ütésre, lökésre kevésbé érzékenyek, mint mások.

Sok oka van annak, hogy a vakolat ilyen széles körben elterjedt. A falazott épületré­szeknek optimális védelmet nyújt, viszonylag olcsó és egyszerűen felhordható. Ezenkívül jó tapadási tulajdonságai vannak – nem csak falazott alapokra hordható fel, hanem például többrétegű hőszigetelő rendszer (hőszigetelő lapok) fedőrétegéül is használható.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a vakolat anyaga jól alakítható – ez sokféle kialakítást tesz lehetővé, a finoman simított vakolt homlokzattól kezdve egészen a kézzel min­tázott felületig.

Amikor a homlokzatot bevakoljuk, homogén, összefüggő réteg jön létre. A habarcs csak akkor képes védelmi funkcióját betölteni, ha ez a réteg sértetlen. A környezeti hatások, például a csapadék vagy a kipufogógázok azonban könnyen a vakolat sérülését okoz­zák. A vakolatot ezért egy festékréteggel védeni kell. A festésnek tehát nem csupán esztétikai rendeltetése van, elsődleges fela­data a külső héjazat megóvása.

Egy homlokzat bevakolása tulajdonképpen aránylag egyszerű: a vakolatot legtöbbször egymás utáni három különböző rétegben hordjuk fel. Gyakorlatlan ezermesterek szá­mára mégsem ajánljuk, hogy házuk homlok­zatának vakolásához maguk lássanak hozzá, mert a sima, egyenletes vakolatréteg előállí­tása nagyon sok tapasztalatot igényel. Már a habarcs megkeverése is tudást és hozzáér­tést kíván, mert annak megfelelő állaga dönti el például azt, hogy mennyire könnyen vagy nehezen lehet a habarcsot simán felhúzni a falra. A homlokzat szakszerű kialakításának alapfeltétele ezenkívül a vakolókanál és a lehúzó léc ügyes, gyakorlott használata is. Javításokat vagy kisebb felületek, például melléképületek vakolását viszont komolyabb előtanulmányok nélkül, magunk is nyugodtan elvégezhetjük.

Ha a színtől és a felületi struktúrától eltekin­tünk, a legtöbb vakolt fal a külső szemlélő számára úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra. A látszat azonban itt is csal: a vakolatok egyáltalán nem egyformák, a rétegfelépítésüktől és az ahhoz alkalmazott anyagoktól függően nagyon eltérő sajátos­ságaik vannak. A felújítás vagy helyreállítás szempontjából ez azt jelenti, hogy mindegyik homlokzathoz csak meghatározott anyago­kat lehet használni. Ez nem csak a vakolat, hanem a falfestés fajtájára is vonatkozik.

A homlokzat színvakolása gyakorlatot és hozzáértést kivan. A homlokzatok komplett vakolását ezért mindig szakcéggel végeztessük.

Kisebb vakolathibákat magunk is könnyen kijavít­hatunk.

Vakolt homlokzatok felépítése

Jól bevált a három egymás után felhordott rétegből előállított vakolat, melyet végezetül festékbevonattal is ellátnak.

1. réteg: Fröcskölt alapozó („gúz”)

A falra közvetlenül felhordott fröcskölt vékony habarcsréteg. Viszonylag hígfolyós habar­csot seprűvel vagy kefével a falra „fröccsen­tünk”. Ez a vékony fröcskölt érdes alapozó javítja a következő alapvakolat tapadását.

2. réteg: Alapvakolat

Ezt a réteget kb. 2 cm vastagon hordjuk fel a falra. Tulajdonképpen az alapvakolat látja el a falazat védelmének funkcióját.

3. réteg: Fedővakolat

Az alapvakolatra esztétikai okokból egy vé­kony simító fedővakolat kerül, amely egyben az alapvakolat védelmi funkcióit is segíti, és a homlokzatvakolat végleges sík- és sima for­máját is megadja.

4. réteg: Festékbevonat

A simító fedővakolatra festékréteget viszünk fel. Ennek sem kizárólag esztétikai oka van, a festékréteg a falszerkezet védelmében is jelentős szerepet játszik. Ha azt akarjuk, hogy a festék optimálisan tapadjon a vako­latra, és egyenletesen lehessen azt felhorda­ni, az első festés előtt alapozó festésre is szükség van.

A többrétegű vakolatrendszer helyett speciá­lis, drága vakolatokat is alkalmazhatunk, amelyeket elegendő egyetlen rétegben fel­vinni. Ha erős tágulási mozgásokra kell szá­mítani, a speciális vakolatokba textilerősítőt is bele lehet dolgozni, amely magakadályozza a repedéseket. Ez azonban ismét olyan munka, amit célszerű szakemberre bízni, ezermestereknek kevésbé ajánlható.

A vakolatrendszerek felépítésének sokféle­ségéhez hasonlóan, az azokon előforduló hibák is különbözők lehetnek. A skála az elöregedett festéktől a mély repedésekig vagy nagy felületeken hiányzó vakolatig ter­jedhet. A bemutatott ellenőrzőjegyzék segít­ségével eldönthető, mikor van szükség a felújítási munkákra. Ha a felsorolt kérdések egyikére Igen választ kell adnunk, akkor a homlokzat javítása elkerülhetetlen.

A vakolat, ill. a ház homlokzatának az állagfelméréséhez segítséget nyújt a következő ellenőrzőjegyzék.

Ha a kérdőív valamelyik kérdésére Igen választ kell adnunk, akkor a homlokzat javítása elkerülhetetlen. A kérdések felépítési rendben következnek egymás után: minél inkább a sor elején van kérdés, annál na­gyobb munkát igényel a felújítás.

Habarcsfajták

A vakolat habarcsból készül. Tulajdonságai, például szilárdsága vagy szívóképessége attól függ, hogy milyen alkotókból áll a ha­barcs.

A három legfontosabb alkotórész a követ­kező:

• Adalékanyagok: erre a célra csaknem mindig megfelelő minőségű homokot használunk.
• Kötőanyag: a vakolat fajtájától függően mészféleségeket, vakolat- és falkötőanya­gokat vagy különféle cementet adagolunk.
• Víz.

Speciális tulajdonságok, például különlege­sen nagy rugalmasság elérésére speciális adalékokat is keverünk a habarcsba. Ezek többnyire műanyagok vagy műgyanták. Részletes felvilágosításért forduljunk a szak­üzletekhez.

A különféle habarcsokat felhasználási terü­leteik szerint a következőképpen lehet cso­portosítani:

• falazóhabarcs, falak felfalazásához;
• vakolóhabarcs, falak vakolásához;
• univerzális habarcs, amit falazáshoz és vakoláshoz egyaránt használni lehet;
• speciális habarcsok, például fugázóha­barcs téglaburkolatok fugáinak kitöltésére, vagy javítóhabarcs vakolathibák kijavítá­sára.

A falazó- és vakolóhabarcsokat a kívánt adalékanyagokból magunk összekeverhet­jük, vagy ún. készhabarcsot használunk. Ezeket a többnyire zsákokban forgalmazott termékeket kész- vagy szárazhabarcsnak is nevezik.

Az adalékanyagok és a kötőanyag itt már feldolgozásra készen össze van keverve – a mi feladatunk csupán a csomagoláson meg­adott arányú víz hozzáadása.

A készhabarcsok a kereskedelemben külön­böző változatokban kaphatók – az ásványi alapú vakolatoktól a speciális javítóhabarcsig minden feladatra megtalálható a szükséges összetétel.

Több oka van annak, amiért az ezermester jól teszi, ha készhabarcsot használ:

• az anyagok Összeállításánál nem követ­hető el hiba, mert a keveréket gyárilag ál­lították be;
• a munka nagyon gyorsan végezhető, mert keverés előtt nem kell méricskélni;
• a zsákokat könnyebben lehet tárolni, az adalékanyagokat és a kötőanyagot nem kell egymástól elkülönítve tartani.

A készhabarcs egyetlen hátránya, hogy kissé mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy azt megvehessük, mint ha az alkotókat ma­gunk kevernénk össze. A házilagosan min­denesetre csak vakoló és falazó habarcsokat lehet keverni, – a speciális habarcsokat, pél­dául a nemesvakolat alapanyagát vagy a felújító vakolatokat csak készhabarcsként, csomagolva lehet megvenni.

A rosszul végzett javítóvakolás következménye: az új színvakolat nagy felületeken levált.

Közönséges vakolóhabarcsok

Homlokzatok vakolására általában ásványi vakolatokat alkalmazunk. Ezek speciális műgyanta adalékanyagokat nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak. Ha ezen adalékok aránya a 30 %-ot meghaladja, akkor már műgyanta kötőanyagú vakolatok­ról beszélünk.

A habarcsok fontos kötőanyaga a mész, amit mészkőből nyernek. A mészkövet nagy hő­mérsékleten égetik. Víz hozzáadására az mésszé alakul át. A gyártási eljárástól függő­en különböző mészfajták jönnek létre:

• Levegőn kötő mész – Ezek a levegőn csak lassan, szén-dioxid felvétele közben kötnek meg. Ezért a levegőn szilárduló mészhabarccsal vakolt homlokza­toknak sokáig kell száradniuk, mielőtt például vizes diszperziós festékkel be lehetne azokat festeni. A levegőn megkötő mésszel készített habarcs különösen puha és nagyon sok nedvességet tud felvenni. Emiatt azután na­gyon jó a páraáteresztő képessége.
• Vízzel kötő mész – Az olyan meszet, amely az épületbe való bedolgozás után nem levegő, hanem víz hatására szilárdul meg, vízzel kötő mésznek nevezzük. A vízzel kötő mész sem ad túl kemény felületet és különösen jó páraát­eresztő.
• Hidraulikus meszek – Ha a mész készítéséhez használt vízben előzőleg egyéb anyagokat is feloldunk, a kötőanyagnak a kiszáradás után különleges tulajdonságai lesznek. Az ilyen célra felhasz­nált anyagokat hidraulikus anyagoknak ne­vezzük. Ilyenek például a vas-oxidok, a kvarc vagy a timföld. Attól függően, hogy ezeket az anyagokat milyen arányban keverjük a kötő­anyaghoz, beszélünk hidraulikus mészről (kisebb mennyiségű hidraulikus anyag) vagy erősen hidraulikus mészről (nagy mennyiségű hidraulikus anyag). A hidraulikus meszek nem annyira páraáteresztők, mint a levegőn vagy vízzel kötő meszek, ugyanakkor kemé­nyebb felületet alkotnak. Az erősen hidrau­likus meszekben nincsenek üregek – kellő­képpen tömörek és így csökkentik a páraáteresztést.

Vakolóhabarcs-fajták:

A vakolóhabarcs összetétele 1 m³ homokhoz:

Vakolóhabarcsok készítésénél a mész mellett a másik fontos kötőanyag a cement. Itt is hidraulikus anyaggal van dolgunk. A cement­habarcs jóformán semmi vizet nem vesz fel.

A szaküzletekben kaphatók ezenkívül ún. va­kolat- és falkötőanyagok is, amelyeket ugyan nem mészből készítenek, de hasonló tulaj­donságaik vannak, mint a hidraulikus me­szeknek.

Az alkalmazandó kötőanyagtól függően kell a homokot is megválasztani. Különböző ho­mokfajták léteznek, amelyek például a szem­cseméretükben térnek el egymástól. Semmi értelme sincs például annak, hogy egy külö­nösen jó vízfelvevő képességű homokhoz erősen hidraulikus meszet adjunk, amely viszont alig vesz fel vizet.

A homokszemcsék mérete is fontos. Amikor tehát habarcsot keverünk, csak a speciálisan alkalmas homokot szabad használnunk Az építőanyag-kereskedésekben kaphatunk felvilágosítást arról, hogy melyik homokfajta melyik kötőanyaghoz alkalmas. Különleges tulajdonságok eléréséhez habarcsban kever­ve is alkalmazhatunk különböző homokféle­ségeket.

A különböző vakolóhabarcsok áttekintését megkönnyíti az MSZ 1600 szabvány, amely a vakolóhabarcsokat a kötőanyag fajtája sze­rint különböző habarcs-csoportokba sorolja.

Speciális vakolatok

A szaküzletekben a közönséges vakolóhabarcson kívül a homlokzatokhoz alkalmas speciális vakolatok is nagy választékban kaphatók. Ide tartoznak egyebek között a következők:

Nemesvakolatok (színvakolatok)

Nemesvakolatnak nevezzük a speciális külső megjelenésű vagy meghatározott struktúrájú készhabarcsokat.

Fugázóhabarcs

Ezeket a látható fugák kitöltésére használjuk, például faszerkezetes házaknál vagy nyers­tégla-falaknál.

Javítóhabarcs

Nagy tapadási szilárdságú habarcskeverék, és olyan kisebb felületek, mint például letö­rött falsarkok javítására alkalmas, ahol fontos a jó tapadás. Csak kis mennyiségekben, foltszerű javításokhoz alkalmazható, egész falak bevakolására nem alkalmas.

Felújító vakolatok

Ezek olyan készhabarcsok, amelyeket ned­vesség okozta károk kijavítására használunk. A vakolatoknak különleges tulajdonságaik vannak. Mindenekelőtt megengedik, hogy a falban még megtalálható nedvesség jól ki tudjon száradni. Nagy pórusai lehetővé te­szik, hogy a vakolat felvegye a kikristályoso­dó sókat, így azok nem lökik le a vakolatréte­get.

Vízzáró vakolatok

Ezek cementalapú készhabarcsok, amelye­ket a talajnedvesség ellen alkalmazunk, kü­lönösen vizes pincefalakon.

Tapaszok

Ha a vakolatban elszórtan kisebb repedések keletkeztek, nincs szükség a sok munkát és pénzt igénylő teljes újravakolásra. Ezeknek a repedéseknek az elzárására speciális kültéri tapaszokat használhatunk.

A szaküzletekben kinyomó-hüvelyekben spe­ciális akril tömítőmassza is kapható, amely különösen jól táguló anyag. A repedéseket ezzel is megfelelően el lehet tömíteni.

Repedések a homlokzatvakolaton

A következő repedésfajtákat lehet megkülön­böztetni:

Hálós repedések

A többnyire finom, háló alakú repedéseknek különböző okai lehetnek. Ha a festékréteg­ben jelentkeznek, akkor az ok a nedvesség és az öregedés együttes hatása. Ha viszont ilyen repedések a vakolatban fordulnak elő, akkor azokból többnyire a vakolat szerkeze­tében lévő hibára lehet következtetni: a fel­színen finom hálós repedések azért keletkez­nek, mert a habarcs összességében nem kötött meg megfelelően (túl kevés volt a kö­tőanyag). Mélyebbre hatoló hálós repedések többnyire annak jelei, hogy a hőmérséklet­ingadozások következtében a vakolat töme­gén belül eltérő mértékű tágulási és zsugo­rodási mozgások keletkeznek.

Feszültség okozta repedések

A hőmérséklet ingadozásainak hatására a különböző anyagok – például a fa és a fala­zat – annyira eltérő módon tágulnak és zsu­gorodnak, hogy az azok közös vakolata megreped. Ennek következményei kicsi, egyenesen vagy szög alatt futó repedések.

Különösen gyakran megtalálhatók az abla­kok és ajtók körül, mert ezeken a helyeken például fából készült redőnyszekrények csatlakoznak a falazathoz. Az ilyen repedé­seket szövetbetétekkel lehet megelőzni. A betéteket vakolás közben helyezzük el a csatlakozási felületeken. Ezzel elérjük, hogy a tágulási és zsugorodási erők kellően nagy felületen oszlanak meg. A fellépő feszültsé­geket ily módon annyira hatékonyan meg lehet fogni, hogy repedések egyáltalán nem is keletkeznek.

Ülepedési repedések

Ezek mély, csaknem egyenesen és általában függőlegesen futó repedések, amelyeket az épület egyes részeinek megsüllyedése okoz. Az ilyen megsüllyedésnek több oka lehet, például az épület egy részének alámosása, nem elégséges vagy hibásan kivitelezett alapozás, esetleg a környék alatt levő üre­gek, pincerendszerek okozta kár.

Itt az okoz gondot, hogy az ülepedési repe­dések okait általában csak nagyon nagy ráfordítások árán lehet megszüntetni. Az intézkedések ezért rendszerint csak tüneti kezelésre (a repedés tömítésére) szorítkoz­nak és magát az okot nem érintik.

A repedések megszüntetése

A repedés méretétől függően különböző módszereket lehet alkalmazni. A max. 2 mm szélességű, kis repedéseket vizes akril-bázisú képlékeny fugázó masszával tömítjük el. Ezt kinyomópisztollyal sajtoljuk bele a repe­désekbe. Erre a célra kizárólag rugalmas akrilalapú tömítőmasszát alkalmazzunk, mert ezt be lehet festeni. A szilikonkaucsuk tömítőmasszákat nem lehet befesteni. A szi­likonkaucsuk ráadásul csak sima alapokon tart megfelelően. A nagyobb repedéseket tapasszal (javítóhabarccsal) töltsük ki.

Kis repedések tömítése

Tömítés előtt a munkafelületet alaposan tisz­títsuk meg. Tegyük fel az akril tömítőmasszát tartalmazó hüvelyre a csőrvégződést. A csőr­véget kb. 3 mm-re vágjuk le. Fontos, hogy a nyílás csak kevéssel legyen szélesebb, mint maga a repedés, nehogy túl sok tömítő­massza nyomódjon ki. Ezután fogjuk be a csőrvég hüvelyt a kinyomópisztolyba és pré­seljük bele a tömítőmasszát a repedésbe. Ügyeljünk arra, hogy csak annyi masszát nyomjunk ki, amennyi a repedés eltömítésé­hez szükséges. Ezután kissé permetezzük be vízzel a frissen tömített rést – erre a célra kiválóan használható egy közönséges növénypermetező palack.

Ujjunkkal igyekezzünk még mélyebbre dör­zsölni a masszát a repedésben. Előzőleg mártsuk ujjúnkat mosószeres vízbe – így a tömítőmassza nem ragad rá. Végezetül kö­zönséges háztartási szivaccsal simítsuk el a fugát.

Ha a kis repedéseket kinyomópisztolyból kinyo­mott tömítőmasszával akarjuk elzárni, előzetesen vágjuk le ferdén a hüvely csúcsát, mégpedig úgy, hogy a nyílás csak kissé legyen szélesebb, mint a repedés. így elkerülhetjük, hogy kinyomás közben túl sok tömítőmassza nyomódjon ki.

Nagyobb repedések kitöltése

Nagyobb repedésekhez a szaküzletekben speciális javítómasszákat, tömítőanyagokat lehet kapni, amelyeknek nagyon jó rugal­massági tulajdonságaik vannak: a meglehe­tősen drága masszával elzárt repedések lassabban repednek meg újra. Javítómassza helyett természetesen készhabarcsot is használhatunk – ez főleg a nagyobb ülepedési repedések esetén ajánlatos, mert ezek tömítéséhez nagyobb mennyiségű töltő­anyagra van szükség.

A tömítőmasszák tapadását úgy javíthatjuk, hogy azokat nem csak a repedésekbe jut­tatjuk be. Kaparjuk vagy verjük le a vakolatot a repedés mentén jó 2 cm szélességben. Távolítsuk el a meglazult festékmaradványo­kat és portalanítsuk a felületet.

A tömítőmasszák feldolgozásra kész állapot­ban kaphatók, azokat nem kell megkeverni. A tömítőmasszát egy kis spatulával húzzuk bele a résbe. Ezután nagyobb spatulával vagy simítólapáttal az egész felületet simára húzzuk le. Amikor a tömítőmassza kissé megszáradt, igyekezzünk azon kialakítani a környező vakolatfelület struktúráját, hogy a javítás ne legyen annyira feltűnő. Ha a massza kellőképpen kiszáradt, fessük újra az érintett felületét.

Nagyobb repedések javítása: Először kaparjuk ki a rést, hogy a tapasz jobban tudjon tapadni, majd a rést töltsük ki a tapasszal.

Sérült részek újravakolása

Tekintsük alapszabálynak; a teljes homlokzat vakolását mindig szakemberre kell bízni. Kisebb felületek újravakolására viszont bát­ran vállalkozhatunk.

Lehetőleg készhabarcsot használjunk – eh­hez már csak a vizet kell hozzákeverni. A habarcsösszetevők keverése szintén gya­korlott iparosnak való munka. Készhabarcsot különféle kivitelekben lehet kapni. Ha a régi homlokzatnak fröcskölt vagy dörzsölt vako­lata van, olyan készhabarcsot válasszunk, amely lehetőleg hasonló struktúrájú felületet ad. Erre nézve a szaküzletben kérjünk ta­nácsot.

Előkészítő munkák

Először is a vakolandó helyről és annak kör­nyezetéről kalapáccsal verjük le az összes meglazult vakolatot (leverés közben viseljünk védőszemüveget és védőkesztyűt). Ezután drótkefével alaposan tisztítsuk meg a vako­landó helyet és köröskörül a régi bevonat festékmaradványait is távolítsuk el. A tisztí­táshoz szükség esetén spatulát is használ­hatunk. Végezetül nagy ecsettel seperjük le a vakolandó hely teljes felületét.

Ha a vakolandó felület a fal egyik külső élével is határos, oda helyezzünk el egy vakolólécet, hogy egyenes élet kapjunk.

Ezután keverjük meg a habarcsot. Készha­barcs esetén a keverési arány mindig meg­található a csomagoláson. Kisebb mennyi­ségű javítóhabarcs megkeverésére legalkal­masabb a vakolókanál.

A vakolat felhordása előtt az alapfelületet be kell nedvesíteni. Ez javítja a tapadást, csök­kenti a felület szívóképességét és a felhor­dott vakolat nem húz meg olyan gyorsan.

A fröcskölt alapvakolat felcsapása

A vakolókanállal készítsük el a fröcskölt alap­vakolatot. Ehhez rendszerint cementhabar­csot használunk. Kisebb javításoknál azon­ban az éppen megkevert készhabarcs is megfelel.

A hatás apró kődarabok bekeverésével még javítható. Hígítsuk meg kevés vízzel a ha­barcs egy részét, és a vakolókanállal lendületes mozdulattal csapjuk rá a falra. Ha erre nem merünk vállalkozni, vagy a vako­landó hely kicsi, a habarcsot a kanállal fel is kenhetjük – így nem fordulhat elő, hogy a habarcs a vakolandó helyet körülvevő ép felületekre is ráfröcsög. A fröcskölt alapva­kolat teljesen fedje be a javítandó helyet.

Meg kell várnunk, amíg a felszórt habarcs alaposan kikeményedik – a munkát legko­rábban a következő napon lehet folytatni. Hideg, nedves időben a száradási idő érte­lemszerűen meghosszabbodik.

Homlokzat vakolása: Először nedvesítsük be a falat. Erre a célra speciá­lis alapozót is használhatunk, ami javítja a vakolat tapadóképességét. Ezután jól keverjük meg a habarcsot.

Alapvakolat készítése

A fröcskölt réteget az alapvakolat felhordása előtt be kell nedvesíteni. A kőművesek vakolókanállal hordják (csapják) fel a sűrű habar­csot, a munka azonban könnyebb, ha a simítólapot (simítókanalat) használjuk. Ha az alapfelület nagyon egyenlőtlen, inkább két réteget készítsünk: először egyenlítsük ki az egyenetlenségeket és várjuk meg, amíg a habarcs meghúz (normál szívóképességű alapoknál ehhez 10-15 percre van szükség, nagyon erősen szívó alapoknál és nedves időben azonban ez több óráig is eltarthat).

Ezután egy második lépésben készítsük el a sima felületet. Ehhez hordjuk fel a megfelelő mennyiségű habarcsot, majd a vakolatot egy léccel húzzuk le. Végezetül benedvesített simítódeszkával simítsuk el és enyhe nyomogatással tömörítsük a vakolatot. Vigyáz­zunk arra, hogy az alapvakolat ne legyen túl vastag – ellenkező esetben a javított hely a fedővakolat felhordása után kiugrik a hom­lokzatból. A kész alapvakolat jó centiméter­nyivel legyen mélyebben, mint a körülötte lévő ép homlokzat síkja.

Mielőtt az alapvakolat teljesen megszáradna, szükség szerint érdesítsük fel, például egy szeges deszkával.

Fröcskölt alap készítése.

Amikor a fröcskölt alap kiszáradt – erre legalább 24 órát kell várni – akkor a felületet újra nedvesítsük be és hordjuk fel az alapvakolatot.

Ismét száradás következik, majd fel lehet hordani a fedővakolatot. A habarcsot a vakolókanállal tegyük rá a simítólapra…

…majd kenjük rá a falra.

A fedővakolat felhordása

Utolsó lépésként a teljesen kiszáradt alapva­kolatra hordjuk fel a fedővakolatot. Először újra nedvesítsük be az alapot. Ezután hord­juk fel a fedővakolatot, pontosan ugyanúgy, mint az alapvakolatot. Művészet inkább ah­hoz kell, hogy az új felületet a régi vakolathoz hasonlóvá tegyük.

Aránylag egyszerű a hely­zet a simított vakolatnál – ilyen felületet úgy kapunk, hogy a vakolatréteget a vakolókanállal végigsimítjuk. A fröcskölt és dörzsölt vakolatok felületi képét ezzel szemben a habarcsban lévő, különböző nagyságú szemcsék határozzák meg, amelyek lehú­záskor különböző felületi struktúrákat hoznak létre. A felület végső simításának módja is különböző struktúrákat ad.

Dörzsölt színvakolat felhordása

A dörzsölt színvakolat olyan finomvakolat, amelyet sima alapra – például alapvakolatra hordunk fel. A dörzsölt vakolat finoman strukturált felületet ad. Ez úgy keletkezik, hogy a habarcs meghatározott arányban nagyobb szemcséket is tartalmaz, amelyek lehúzáskor strukturálják a felületet. A vakolat elkészítése a következő lépések­ből áll:

Alapozás

Az alapozás javítja az alap tapadásának minőségét. A szaküzletekben a dörzsölt va­kolatokhoz speciális alapozók kaphatók, amelyeket sörtekefével (falecsettel) kell fel­hordani.

A vakolat felhordása

A különböző struktúrák létrehozásához kü­lönböző szemcseméretű vakolatok kaphatók. A használati utasítás szerint kikevert anyagot rozsdamentes acél simítólappal, egyszerre nagyobb felületekre hordjuk fel.

Lehúzás szemcseméretre

Ha a vakolatot a teljes felületre felhordtuk, húzzuk le azt a szemcseméretnek megfelelő vastagságúra, hogy ezáltal megkapjuk a kívánt felületi struktúrát. A simítólap, egy szivacs, ecset vagy mintázó henger különböző mozgatásával rendkí­vül sokféle felületet lehet kialakítani (l. a fenti képeket).

A vakolatot húzzuk simára (balra), majd a szivacsos simítólappal véglegesen simítsuk el (jobbra).

A vakolatnak azután ízlésünk szerinti strukturált felületet adhatunk a vakolókanállal (balra), a japán spatulával (jobbra)…

… szivaccsal (balra) vagy ecsettel (jobbra).

Dörzsölt vakolatokon a simítólap (vagy egyéb eszköz) különböző Irányú mozgatásával érdekes felületi struktúrákat állíthatunk elő.

Tippek tároláshoz és lakberendezéshez

A fixer upper, azaz felújítási projektek és különböző lakberendezési inspirációk virágkorukat élik. Stílusok tekintetében elsősorban a farmhouse, azaz a vidéki ház, illetve a shabby chic, a kopottan elegáns az uralkodó irányzatok. A DIY projektek kedvelőinek száma pedig annál inkább gyarapaszik, minél több olyan ötlet lát napvilágot, amit tényleg könnyű megvalósítani alapvető kézügyességgel és olcsó alapanyagok beszerzésével, mint amilyen a fa raklapok.

A barkácsáruházakban, építkezéseken vagy akár a közeli élelmiszerüzlet raktárában sok raklap hever. Ezek a többnyire több mint egy tucat tömörfa deszkából készült alkalmatosságok kitűnő alapjai lehetnek bútoroknak és különböző lakberendezési tárgyaknak.

A raklap előkészítése!

Első lépésként fontos ellenőrizni, hogy a raklap vegyszerekkel kezelt fából készült-e. Ennek főként akkor van szerepe, ha növényágyat szeretnénk építeni belőle. Érdeklődjünk utána, hogy az adott raklapot használták-e veszélyes anyagok szállítására, amennyiben igen, inkább ne hozzuk el. Azonban, ha italokat, élelmiszert, bútort vagy más nem mérgező tárgyat szállítottak rajta, semmi akadálya annak, hogy felhasználjuk.

A raklapot szét kell szerelni ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele. Azaz, el kell belőle távolítani a szögeket, és le kell csiszolni az éleit is. Ehhez emelőrúd vagy feszítővas, kalapács és erős kéz kell. A deszkákat érdemes átmosni is szappanos vízzel.

Asztalok különböző stílusokban

A raklapokból többféle stílusú asztalt is készíthetünk, de a faanyagot felhasználhatjuk a már szebb időket látott kerti bútorok felújításához is.

A raklap kitűnő asztallapnak, ha így használjuk fel, a barkácsáruházból szerezzünk be hozzá lábakat.

Először határozzuk meg, hogy pontosan mekkora asztalt szeretnénk, majd ennek megfelelően szabjuk méretre a lapokat. Tegyük őket sík felületre, az alsó részükön rögzítsük két párhuzamos 1″x 3″ deszkával, erős facsavarokkal.

Az asztal lábaihoz használhatunk csöveket, ha az ipari stílust kedveljük, retró hatást érhetünk el a hajtű lábakkal, de X-alakú, rusztikusabb hatású asztalt is készíthetünk 4″x 4″-es fadarabok felhasználásával. A tetejét színesre is festhetjük, de mindenképp kezeljük a fát, főleg, ha kültérre szánjuk.

Rusztikus-ipari stílusú íróasztal készítése raklapból

Ennek a projektnek az egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell hozzá szétszedni a raklapokat. Szintező segítségével húzzunk egy vonalat a megfelelő méretnél, majd a raklaprétegeket egy körfűrésszel egyenesen vágjuk át.

A kisebb darabból megmaradt fát felhasználhatjuk falburkolatnak 4” mérettel az ideális asztali magasság alatt. Tiplivel és csavarokkal rögzítsük a falra. Következő lépésben a lábakat erősítjük a raklap előlapjához. Majd az asztal hátsó részét helyezzük a fali támasz fölé és facsavarokkal rögzítsük. Ezzel el is készült a raklap-íróasztalunk!

Praktikus fali tárolók raklapból

A raklap nem igényel nagy átalakítást ahhoz, hogy fali tárolóként használhassuk újra. A kisebb raklapokat lefesthetjük, beszínezhetjük, csavarokkal és tiplikkel rögzíteni tudjuk a falra, így akár könyvespolcot is készíthetünk belőlük a nappaliba vagy a gyerekszobába.

Nem csak könyvek, de tálak, edények tárolására is kitűnően alkalmas, ezért az étkezőben, a konyhában is jó szolgálatot tehet. Ha akasztókat szerelünk az elejére, a bögréket is dekoratívan tárolhatjuk rajta.

Akasszunk néhány raklapot egymás mellé a falra, és ügyeljünk arra, hogy a padlóval egy szintben legyenek. Ha szeretnénk, fessük le őket. Függőleges tárolóként használva nagyon praktikus a kerti szerszámok rendszerezéséhez. Akasztókat és kosarakat is szerelhetünk rá a kisebb eszközök számára, mint a kerti kesztyűk vagy a kisebb ásók.

Cipőtároló pad raklapból az előszobába

Ehhez a projekthez több jó állapotú raklapra lesz szükség. Ahogyan az íróasztalnál, itt is határozzuk meg, hogy milyen mélységű cipőtároló padot szeretnénk készíteni. Figyeljünk rá, hogy ne akadályozza a bejárati ajtó nyitását, de elég mély legyen ahhoz, hogy rá lehessen ülni – 18” megfelelő lesz.

A raklapot csiszoljuk le és tisztítsuk meg, majd körfűrésszel vágjuk a raklapokat 18″-ra. A maradék faanyagot őrizzük meg!

Ha kezelni vagy színezni szeretnék a raklapot, most tegyük meg. Száradás után az egyik 18″-os raklapot tegyük a másik tetejére és facsavarokkal rögzítsük őket egymáshoz. Ugyanígy járjunk el a többivel is. Ha az összes raklapot egymásra tettük, a maradék deszkákat vágjuk le a pad mélységének megfelelő méretűre, és deszkázzuk be vele a pad tetejét. Ezt is színezhetjük, akár a pad alsó részével azonos, akár attól eltérő színűre.

Pakoljuk bele a cipőket a raklap alsó részeibe, a tetejére pedig tegyünk párnát. Fölé kerülhet akasztó is a kabátoknak.

A raklap nagyon sokféleképpen felhasználható a lakberendezésben, akár kültéren is. Ehhez a kreativitáson kívül nincs szükség egyébre, minthogy nyitott szemmel járjunk és minél több raklapot tudjunk beszerezni!

Munkánk közben és befejeztével pedig ne feledkezzünk meg a favédelemről se! Válasszunk olyan bevonatokat, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az általunk használt fa minél tovább lakhelyünk éke maradhasson. 

Forrás:
http://protektor-festek.hu/fa-raklapok-erteknovelo-ujrahasznositasa/

A kézifűrész egy gyors és igen praktikus eszköz, de csak annak a kezében, aki megfelelően tudja is használni. Ezzel kapcsolatban vannak olyan tipikus hibát, melyeket a legtöbben elkövetnek, főként azok, akik nem dolgoznak rendszeresen kézifűrésszel. A következőkben a kézifűrész használatának alapjait mutatjuk be, hogy azok is biztonságosan és hatékonyan használhassák, akik nem veszik nap mint nap kezükbe ezt a szerszámot.

A lényeg az élesség

Ahogyan a konyhában a késnél alapvető, hogy csak akkor tudunk vele dolgozni, ha éles, így van ez a kézifűrésszel is. A munka nem csak nehezebb egy életlen fűrésszel, de veszélyes is. Míg a régi fűrészek fogai élezhetőek voltak, addig az üzletekben ma kapható változatoknál a fogak már acélozottak, azaz temperáltak, így pedig utólag élezhetelenek. Egy ilyen fűrészt, ha életlenné válik, cserélni kell. Az új kézifűrészeket azonban szerencsére olcsón meg lehet vásárolni, jóval kevesebb pénzért, mint amennyiért a körfűrész vagy asztali fűrész alkatrészeit cserélhetjük.

A megfelelő fogás

Az élesség mellett a másik döntő tényező, hogy hogyan fogjuk a fűrészt. A megfelelő fogás azt jelenti, hogy a hüvelykujjunkkal és az utolsó három ujjunkkal körbevesszük a markolatot úgy, hogy a mutatóujjunk előrefelé, a markolat mellett pihen, mintha egy pisztolyt markolnánk. A kinyújtott ujj a biztosíték, hogy munka közben nem fordul el a fűrész és hogy egyenesen fűrészelhessünk.

A fogás kialakítása

A fűrészt erősen, mégis finoman kell tartanunk. Ha satuszerűen fogjuk, az alkar izmai megfeszülnek és elcsavarják a fogást, valamint a fűrészt is a helyes irányból, így nehezebb lesz egyenesen fűrészelni. Koncentráljunk az előre-hátra húzásokra, hogy ezeket egyenes vonalban végezzük. Bízzunk abban, hogy egy jó fűrészt vásároltunk, ami tudja a dolgát és maximális segítséget ad a hatékony használathoz.

A bevágás

A bevágás elvégzése a fűrészelés legfontosabb lépése. Általában a fűrészfogakat a deszka szélére teszik, majd gyorsan visszahúzzák a fűrészt, így egy kis vájatot alakítanak ki, ezzel indítják a vágást. Ez azonban rossz technika, hiszen a fűrész a fogak életlen oldalával távolítja el a fát, így pedig nehezebb irányítani a fűrészt. A jó technika, ha gyorsan és egyenesen fűrészelünk.

Ezt azzal kezdjük, hogy a domináns kezünket a deszka szélére tesszük, ujjainkat áthajlítjuk a szélén. Az ujjainkat tartsuk szorosan egymás mellett, a hüvelykujjunkat is, és mozgassuk közel a vágni kívánt vonalhoz. Hajtsuk le a fűrészt és intsük a lemezt a mutatóujjunk behajlított ujjpercéhez. Figyeljünk arra, hogy a fűrész fogait ne húzzuk az ujjunkhoz, nehogy megvágjuk magunkat. Az ujjpercünk érjen hozzá a lemezhez a fogak felett. Ez oldalirányú stabilitást ad a vágás megkezdésekor.

Tartsuk el a fogakat a deszka szélétől, majd indítsuk el a fűrészelést előre-hátra mozdulatokkal egy rövid, 3-4 hüvelykes pályán. Ezután lassan engedjük le a fogakat a fa felé. Az első érintkezés a fűrész és a fa között egy finom karcolás legyen. Ezután – mintha vezetés közben rálépnénk a gázra – engedjük a fűrészt egyre nagyobb mértékben a vágásba, növeljük a mozgás hosszát, míg ki nem alakítunk egy megfelelő bevágást. Ezután áthelyezhetjük a kezünket néhány centivel arrébb és gyorsabban mozgathatjuk a fűrészt.

A fűrész mozgatása a vágásban

Fontos, hogy hogyan fogjuk meg a fűrészt és hogyan indítsuk a vágást, de az egész mit sem ér, ha közben nem figyelünk oda a testünkre. A lényeg, hogy a fűrészelő karunk egyenes vonalban húzza ki a vállunkat, ami derékszöget tartson a munkával.

A deszkát helyezzük kényelmes magasságba. Egy térdig érő fűrészbak éppen megfelelő ehhez. Az egyik térdünket és a nem domináns kezünket helyezzük a deszkára. Ezzel növeljük a súlyt, amivel a deszkát a helyén tarthatjuk, a testünket pedig stabil hárompontos helyzetbe helyezhetjük. A nem domináns kezünkkel a fűrészlaphoz közel az előbb leírtak szerint mozdítsuk el a fejünket úgy, hogy ha lenézünk a fűrészlemezre a domináns szemünkkel, a fűrész az elrendezési vonallal legyen egy vonalban.

A kézifűrész használata közben nagyon fontos megőrizni ezt a testhelyzetet, hogy a fűrészelő kar a vágással összhangban tudjon mozogni. Ha az egyik vagy a másik oldalra támaszkodunk, az a vágáson is meg fog látszódni. Ne fejtsünk ki erőt a vágásra, mert megsérülhetünk, a vágást is elronthatjuk, de kárt tehetünk a fűrészlapban is. Hagyjuk, hogy a fűrész a saját súlyával végezze a munkát, mi pedig arra törekedjünk, hogy a sima mozgást fenntartsuk a fűrész hosszának nagyobb részét használva.

Összefoglalva

A fűrészelés alapját jelenti a helyes testtartás és testmozgás elsajátítása. Ha jól csináljuk, az egész munka könnyebb lesz. Sok gyakorlással érhetjük el a legjobb eredményt.

A kézifűrész nem arra hivatott, hogy helyettesítse elektromos társait. Az ismétlődő feladatok elvégzéséhez az elektromos szerszámok kiválóak, de sok időbe telik őket összeállítani és a használatuk biztonsági óvintézkedésket igényel. A kézifűrésszel azonban időt spórolhatunk.

Forrás:
http://protektor-festek.hu/hogyan-hasznaljam-biztonsagosan-es-hatekonyan-a-kezifureszt/

A nyár a felújítások időszaka a háztulajdonosoknál. A munkák végeztével nem csak rengeteg építési törmelék, de faanyag is megmarad. Ezt kár lenne kidobni, még nagyobb hiba lenne, ha fizetnénk azért, hogy elszállítsák. Hiszen beltérben és kültérben is nagyon jól újrahasznosíthatjuk őket akár felújításra, akár új dolgok létrehozására.

A fa előkészítése

A törmelékfa és a kreatív elmékben ötleteket inspiráló újrahasznosított fa között a különbséget az előkészítés és a kezelés jelenti. Ezért az előkészítő munkálatoknak óriási szerepük van. A faanyagot először válogassuk át. Osztályozzuk őket aszerint, hogy sérült, használhatatlan, vagy kisebb károsodás van-e rajta.

A használhatatlan daraboktól váljunk meg, de az olyan faanyagot, amin csak kisebb sérülések láthatók, őrizzük meg. A nagyobb szilánkokat, sérült végeket vágjuk le róluk, távolítsuk el a szögeket, csavarokat. Nedves ronggyal töröljük át a fát, használhatunk tisztító oldatot is. Amennyiben szükséges, közepes szemcséjű (80-120 grit) csiszolópapírral csiszoljuk át a deszkákat.

Tükör készítése maradék faanyagból

A vaskos fakerettel ellátott tükrök manapság nagyon divatosak a lakberendezésben, ennek megfelelően az áruk is elég borsos. Kevesen gondolnak bele, hogy újrahasznosított kerítés vagy hajópadló darabokból azonban otthon is el lehet készíteni egy ilyen mutatós tükröt.

Először szerezzük be magát a tükröt és mérjük le pontosan. A deszkákat gérvágó fűrésszel vágjuk le úgy, hogy a belső szélek 1 hüvelykkel legyenek rövidebbek, mint a tükör. Kreg Jig fúróval és facsavarokkal szereljük össze a gérben vágott keretet. A tükröt tegyük a keret hátoldalára és a tükör klipekkel rögzítsük. Akasztóval szereljük a falra, de stílusos megoldás, ha egyszerűen csak a falnak támasztjuk.

Asztallap kül- és beltérre

A lakásban és a kerti asztalon is nagyon jól mutat egy rusztikus hatású asztallap. Amennyiben elegendő mennyiségű hulladék fa áll rendelkezésünkre, a projekt már egyszerűen kivitelezhető.

Vásároljunk vékony, építőanyag-minőségű rétegelt lemezt, és szabjuk az asztallap méretére. Az újrahasznosított deszkát vágjuk az asztallap hosszára. Ezeket építési minőségű ragasztóval és szögekkel rögzítsük a rétegelt lemezhez. Utána hagyjunk neki néhány óra száradási időt.

A rétegelt lemezt ragasztóval és bilincsekkel rögzítsük a régi asztal tetejére. Az éleket rezgő- vagy kézi csiszolóval csiszoljuk át, majd zárjuk le 4-5 réteg poliuretánnal, főként akkor, ha az asztal a kertbe fog kerülni.

Dekoratív akasztó rusztikus stílusban

Lehet, hogy egy nagyobb projekthez nincs elég hulladék faanyagunk, de ha csak 1-2 darab fa áll is rendelkezésünkre, azokból is kiötletelhetünk valamit! Például, készíthetünk belőlük akasztót, amihez nem is kell más, mint néhány – akár egymástól teljesen különböző – fiókgomb. Ezeket ragasszuk az deszkára. A hátsó részükre tegyünk vállfát és akasszuk ki az előszobába, hogy praktikus tárolóhelyül szolgálhasson a táskák, kutyapóráz számára. Hígított akrilfesték és sablonok segítségével üdvözlő üzeneteket is festhetünk az akasztók fölé.

Izgalmas kiegészítő mennyezeti lámpához

A mennyezeti lámpa általában csak úgy lóg a plafonról, pedig néhány deszka segítségével a látvány izgalmasabbá tehető. 6 darab deszkát egy pár egyszerű pánt vagy egy Kreg Jig fúró segítségével rögzítsünk egymáshoz, majd rajzoljunk rá egy nagyobb kört és vágjuk körbe egy fűrésszel.

Faragasztó és bilincsek segítségével rögzítsük őket újra egymáshoz. A kör közepén rajzoljunk egy kisebb kört és vágjuk ki. Ezen keresztül fog lógni a lámpa.

Vegyük le a lámpát a mennyezetről, majd a fából készített kört építési ragasztóval vagy gipszkarton csavarokkal erősítsük a plafonra. Szereljük vissza a lámpatestet és már kész is vagyunk!

Munkák közben és befejeztével ne feledkezzünk meg a favédelemről se! Válasszunk olyan bevonatokat, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az általunk használt fa minél tovább lakhelyünk éke maradhasson. 

Forrás: http://protektor-festek.hu/ujrahasznositott-fa-felhasznalasi-tippek-otthonra/