Magasépítészet - 9. oldal

A boltozatokról általában

A boltozatok: íves felületű térlefedő szer­kezetek. A történelmi időkben a köz- és lakóépületek felső térelhatárolására a faanyagú födémszerke­zetek mellett leggyakrabban a boltozatot alkal­mazták.

A boltozati formák és a boltozatszerkezetek a múlt század közepéig az építészet jelentős tényezői voltak. A múlt század közepe óta az újabb tér­lefödő szerkezetek térfoglalása miatt a boltozatok nagy részének már nincs jelentősége.

A boltozatok mai alkalmazási köre

A bolto­zatok közül egyesek ma is alkalmazásra kerülnek, akár magas-, akár mélyépítési létesítményekkel kapcsolatosan. A boltozat mint szerkezet még ma is szóba jöhet földalatti létesítmény eh, csőfolyo­sók, ipari kemenceépítmények, kazánbefalazások, kohóművek, átereszek, aluljárók stb. kialakításánál. A boltozati formák pedig napjainkban a földalatti vasút állomásainál, csarnoképítményeknél és a kü­lönböző héjboltozatok kialakításánál újra előtérbe kerültek.

A boltozati alakzatok származtatása

A boltozatok alakját íves felületekből származ­tatjuk. A ma is alkalmazott boltozatok a követ­kező felületekből alakíthatók:

• Hengerfelületből származik: a dongaboltozat, ebből pedig a kolostor-, valamint a teknőboltozat, a római és bizonyos román keresztboltozat.
• Gömb-, illetőleg forgásfelületből származik: a kupolaboltozat, a csehboltozat, a csehsüveg-boltozat.

A boltozati alakzatokkal kapcsolatos fogalmak a következők:

Vezérgörbe: az a görbe vonal, amelynek moz­gásából származik a boltozati felület. A dongabol­tozatnál a görbe egyenes- vagy íves vonalú haladó mozgást végez; gömb- és forgásfelületű boltoza­toknál pedig függőleges vagy vízszintes tengely körüli forgómozgást.

Boltozati mező: a boltozatos építmények falak­kal vagy boltövekkel elhatárolt része. Főleg a több mezőből álló, nyitott boltozatos (lásd később) térkialakítások esetében használatos megjelölés.

Boltsüveg: geometriai vonatkozásban az össze­tett boltozatoknál (pl. a kolostor-, teknő- és keresztboltozatoknál) a boltozati mezőt alkotó egyes boltozati felület; szerkezeti vonatkozásban pedig a boltozat teste (maga a boltozati héj).

A nyitott boltsüveg és a vaknegyed fogalmát lásd a következő részben.

Gerinc: a boltozati felület, illetve boltsüveg legmagasabban levő pontjait összekötő egyenes vagy görbe vonal.

Homlokív: a boltozati, illetve boltsüveg felü­leteknek a függőleges falfelületekkel való metszés­vonala.

Átlósív: a különböző alakú, illetve helyzetű boltozati felületek összemetsződéséből adódó, az alaprajzhoz viszonyítva legtöbbször átlós hely­zetű görbe vonal. Kolostor-, teknő- és keresztboltozatoknál, valamint fiókboltozatoknál for­dul elő.

a) Hengerfelületből származó boltozatok

A dongaboltozat a legtipikusabb hengerfelületű boltozat, amely bármilyen négyszög alaprajzú helyiség föle alkalmazható. A dongaboltozat nem­csak vízszintes, hanem ferde vállvonallal, illetve tengellyel is megépíthető; az ilyen boltozatok meg­felelnek lejtős padlószintű folyosók és lépcső­karok lefedésére. (A történelmi építészetben talál­kozunk körgyűrű alaprajzú folyosók és hasonló jellegű lejtők, valamint lépcsőkarok dongabolto­zatos lefedésével is.)

A dongaboltozatot (571. ábra) alkotó henger­felület tengelyre merőleges metszetei, a vezérgör­bék sokféle alakúak (félkör, körszelet ellipszis, kosárgörbe stb.) lehetnek. Ennek megfelelően a boltozati felület a boltívek alakjaihoz hasonlóan lehet emelt vagy nyomott.

571. ábra. Dongaboltozat

A nyitott boltsüveg és a vaknegyed fogalma. Ha egy négyszögű alaprajz fölé emelt dongabolto­zatot átlós síkokkal metszünk, a homlokíves nyitott boltsüveg részeket és a tömör dongarészből álló vaknegyedeket kapjuk (572. ábra). Míg a nyi­tott boltsüvegeken keresztül világosság jut a boltozattal lefedett térbe, addig a vaknegyedeken keresztül fény nem jut a helyiségbe, legfeljebb a vaknegyed-felületbe épített fiókboltozatokon (lásd később) keresztül.

572. ábra. A boltsüveg (1) és a vaknegyed (2) fogalma

A kolostorboltozatot (573. ábra) úgy nyerjük, hogy az 572. ábrán látható dongaboltozat bolt­süveg-részeit eltávolítjuk, és helyükbe vaknegye­deket teszünk.

573. ábra. Kolostorboltozat

Megjegyzés. Kolostorboltozatot nemcsak négyszög (négyzet, téglalap és általános négyszög), hanem sok­szögű, alaprajz fölé is építhetünk, ebben az esetben a kolostor-kupolaboltozatot kapjuk.

A teknőboltozatot (574. ábra) úgy származ­tatjuk, hogy a hosszúkás (nem négyzet alaprajzit) dongaboltozatot vaknegyedekkel zárjuk le.

574. ábra. Teknőboltozat

A római keresztboltozatot (575. ábra) ugyan­csak az 572. ábrán látható dongaboltozatból nyerjük úgy, hogy a vaknegyed-részeket eltávolít­juk, és helyükbe boltsüveg-részeket iktatunk be.

575. ábra. Római keresztboltozat; 1 – homlokív; 2 – átlós ív; 3 – záradékvonal

A római keresztboltozatra jellemző, hogy az egymással szemben levő homlokívek legfelső pontjait összekötő egyenesek, az ún. záradékvona­lak vízszintesek. Továbbá a boltsüvegeknek átlós irányú összemetsződési vonala – ugyanaz, mint az 572. ábrán az átlós síkoknak a dongaboltozattal való metszésvonala – ellipszis.

Megjegyzés. A római keresztboltozat úgy is származ­tatható – illetőleg fogalma úgy is meghatározható — mint két dongaboltozatnak egymással való áthatása.

A román keresztboltozat (576. ábra) hasonló a római keresztboltozathoz. Attól annyiban tér el, hogy záradékvonala nem vízszintes, hanem a közép felé emelkedő ívű. Az átlós ív rendszerint félkör vagy fél ellipszis. (Ez a román építőkori keresztboltozatok egyik jellegzetessége.)

576. ábra. Román keresztboltozat (félkörös átlós ívvel)

Megjegyzés. A római, és román keresztboltozaton kívül igen sokféle keresztboltozati felület állítható elő. Ezeknél a boltsüveg-felületek úgy származnak, hogy a tetszés szerint felvett homlokívet mint vezérgörbét az ugyancsak tetszés szerint felvett boltsüvegzáradék-vonalon önmagával párhuzamosan, tehát állandóan függőleges síkban mozgatjuk. A homlokív mozgása közben ún. transzlációs boltsüveg-felületet ír le. A homlok-ívek és vezérgörbék sokféleségéből következik, hogy a keresztboltozatok igen változatos formájúak lehetnek.

A keresztboltozatok bármilyen négyszög­ vagy páros oldalszámú sokszögalaprajz fölé épít­hetők. Téglalap alaprajz fölé emelt római kereszt-boltozatokat mutat az 577 a-b ábra. Ezeknél a homlokívek alakja termé­szetesen nem egyforma: vagy a nagyobbik oldal fölött félkör és a kisebbik fölött emelt ív, vagy a kisebbik fölött félkör és a nagyobbik fölött nyo­mott ívű.

577. ábra. Téglalap alaprajz felé emelt keresztboltozatok; a) esetben: 1 – félkör; 2 – emelt ív; b) esetben: 1 – nyomott ív; 2- félkör

b) Gömb-, illetőleg forgás­felületből származó bolto­zatok

A kupolaboltozatok félgömb, gömbszelet ala­kúak vagy fél ellipszis, esetleg más szabályos görbe vonal forgatásá­ból nyert forgásfelületek (578. ábra). Metszetük ennek megfelelően félkör, körszelet, vízszintes vagy függőleges nagytengelyű ellipszis, parabola stb.

578. ábra. Kör alaprajzú kupolaboltozatok alakjai; a) álló ellipszis vagy parabola, b) félkör, c) fekvő ellipszis, d) körszelet

Az 579. ábra kör alap­rajzú, ellipszis-metszetű kupolaboltozat keletke­zését mutatja.

579. ábra. Kör alaprajzú, ellipszis metszetű kupola­boltozat keletkezésének szemléltetése; 1 – alapkör; 2 – forgási tengely; 3 – vezérgörbe (ellipszis); 4 – a füg­gőleges metszetek ellipszisek

Az 580 a-b ábra for­gási [ellipszoid alakú (egy ellipszisnek nagytengelye körüli forgatásából keletkező) kupolaboltozat alakját és keletkezését szemlélteti.

580. ábra. Ellipszis alaprajzú, ellipszis metszetű forgási ellipszoid alakú kupolaboltozat; a) alaprajz és metszet, b) a boltozat keletkezésének szemléltetése; 1 – el­lipszis; 2 – forgási tengely; 3 – vezérgörbe (ellipszis); 4 – a függőleges metszetek körök

Csehboltozatot csak olyan négyszög vagy sok­szög alaprajzú helyiségek fölé lehet építeni, amelyeknek sarkpontjai egy kör vagy ellipszis vonalon helyezkednek el. A csehboltozati alakzat (581. ábra) úgy keletkezik, hogy a helyiséget lefedjük egy gömb vagy forgási ellipszoid felülettel (kupolával), amelyet az alaprajz oldalai mentén függőleges síkokkal metszünk. A metszési síkon belül maradó felület a csehboltozat felülete. Jel­lemző a gömbből származtatott csehboltozatra, hogy homlokívei félkörök.

581. ábra. Csehboltozat

A függő kupola felülete a csehboltozattal teljesen azonos, csak a falazási módja különbözik az utóbbiétól.

A csehsüveg-boltozat (582. ábra) hasonlít a csehboltozatra, csak ez esetben a helyiség alap­rajzának sarokpontjai az eredeti kupola alapkörén (vagy alapellipszisén) belül vannak. Mivel az alap­rajz fölé nagyobb sugarú gömbfelület, illetve for­gási ellipszoid kerül, azért a csehsüveg-boltozat laposabb felületű, mint a csehboltozat. Ezért jobban megfelel hosszúkás alaprajzú helyiségek lefedésére, valamint közbülső, födém jellegű tér­elhatárolás céljára. A gömbből származtatott csehsüveg-boltozat homlokívei körívek (szegmen­sek).

582. ábra. Csehsüveg-boltozat

A csegelyes kupolát (583. ábra) úgy származ­tatjuk, hogy a kupola alatti, ún. négyezeti térség fölé egy csehboltozatot alkalmazunk, amelyet a homlokívek legfelső pontjainak magasságában vízszintes síkkal elmetsszünk. A lemetszett gömb­szeletrészt eltávolítjuk, azután a megmaradó részre, az ún. csegelyekre, az eltávolított gömbszeletrész helyébe félgömb alakú kupolát helye­zünk. Csegelyes kupola egyaránt építhető négyzet és szabályos sokszög alaprajzú térségek fölé.

583. ábra. Csegelyes kupola; 1 – csegely; 2- kupola

Csegelyes kupolát dobbal vagy röviden tamburos kupolát (584. ábra) nyerünk, ha a csegely és a kupola közé hengerfelületet, ún. dobot vagy más néven tamburi iktatunk be.

584. ábra. Csegelyes tamburos kupola; 1 – csegely; 2 – dob vagy tambur; 3 – kupola; 4 – lámpás

A kupolára az ábrán látható ún. lámpást (kisebb kupolával lefedett dobot) is lehet helyezni. A csegelyes kupola a bizánci építészet tipikus alko­tása volt, a csegelyes tamburos kupola pedig a reneszánsz építészetre jellemző boltozati alakzat.

c) Nyitott és zárt boltozatok

A keresztboltozatok, továbbá a cseh-, csehsüveg- és csegelyes kupolaboltozatok rendszerint nem teli falazatra, hanem egy-, két- vagy több oldalukon boltövekre támasz­kodnak. Az olyan boltozatokat, amelyeket több boltozati mező egymás mellé állítása esetén homlokívükön át egymásba nyithatunk, nyitott boltozatoknak nevezzük. A boltmezők egymásba nyitása kedvező építészeti tér­alakításra nyújt lehetőséget.

A kolostor- és teknőboltozatok, mivel a vállvonal fölött nincs homlokívük, melyen át az egymás mellé állított boltozati mezők egymásba nyílhatnának, zárt boltozatok. Ezek önálló, köröskörül tömör falakkal elha­tárolt helyiségek lefedésére alkalmasak. A zárt boltoza­tos helyiségek megvilágítása fiókboltozatok segítségével oldható meg.

A fa tartók osztályozása

A fa tartók lehetnek: a) hagyományosak (faanyag tekintetében nem takarékosak) és b) új rendszerűek (fa tekintetében gazdaságosabbak).

Szerkezeti jelleg szerint vannak:

• Tömör gerendák.
• Alulfeszített gerenda tartók.
• Rácsos tartók.
• Függesztő és feszítő művek, valamint egye­sített függesztő-feszítő műves tartók.
• Keret tartók, tömör vagy rácsos kikép­zéssel (ezekkel itt nem foglalkozunk).

a) Tömör tartók

Egyfás tartók

A legegyszerűbb hajlított fa tartó a derékszögű négyszögű gerenda, amely födémek fő- és melléktartóiként általánosan hasz­nálatos. A tartó mérete csökkenthető a korábban tárgyalt nyeregfás és könyökös megoldásokkal.

Többfás tartók

A többfás tartókat nagyobb nyílásköz, illetőleg nagyobb terhelés esetében alkalmazzuk. A több­fás tartók lehetnek: a) régebbi típusúak (ilyenek: a fogazott, az ékelt, a terpesztett tartók) és b) kor­szerű kialakításúak (szegezett vagy enyvezett összeépítésűek).

Fogazott tartók

Fogazott tartók esetében két vagy több gerendát helyeznek egymás fölé. Mivel a két gerenda a hajlítás következtében egymáson elcsúszna, az érintkezési felü­letet fogazott felülettel alakítják ki (517 a ábra). A fogazás a közép felé emelkedő irányú legyen. A gerendák együtt­működését azonkívül összefogó, ún. fűző csavarokkal is biztosítják. A fogazás sűrűségét a csúsztató feszültségek ábrájának megfelelően állapítják meg, tehát a fogak a felfekvések felé rövidebbek, a közép felé hosszabbak. Ezt a tartótípust az elkészítés bizonytalansága miatt újabban nem alkalmazzák.

517. ábra. Magasított fa tartók; a) fogazott, b) ékelt tartó, c)-f) ékelt tartók részletei

Ékelt tartók (517 b-f ábra) esetében szintén két vagy több gerendát helyeznek egymás fölé, és a gerendák együttműködését keményfa ékekkel biztosítják. Az ékek száliránya a korábban meg­ismert okokból kifolyólag (lásd „Betétes kapcso­lások” című részt) párhuzamos legyen a geren­dák szálirányával; távolságukat szintén a csúsz­tató erők alapján kell megállapítani.

Az ékek ferde (517 b ábra) vagy vízszintes helyzetűek lehetnek (517 c-f ábra). A fűzőcsa­varokat keményfa ékek esetén az ékek között (517 c, e ábra), puhafa ékek és tuskók esetén azokon keresztül vezetve alkalmazzák (517 d, f ábra). Magasabb keresztmetszetet kapunk, ha a gerendákat hézagosan helyezzük egymás fölé (517 c, f ábra).

Az ékek helyett újabban acélanyagú betéteket is alkalmaznak.

Terpesztett tartók

Terpesztett tartóknál (518. ábra) két gerenda közbe­iktatott tuskók vagy gerincpallók révén fűző csavarok­kal oly módon van összeépítve, hogy a gerenda – a nyomatéknak megfelelően – középen magasabb, a fel-fekvéseknél pedig alacsonyabb. Nagyobb kiváltások­nál, alacsony hajlású fedeleknél, kisebb kerti hidaknál megfelelő tartószerkezetek, amelyeket régebben gyakran, újabban ritkán alkalmaznak.

518. ábra. Terpesztett tartók; a) üreges tuskós, b) palló gerinces megoldással

Magasított tartók. A fogazott, ékelt és terpesz­tett tartókat magasított tartóknak is szokás nevezni. Ilyen tartókkal a történelmi építészetben igen gyakran találkozunk.

A korszerű többfás tartókról általában

A több fás tartókat összetett keresztmetszetű tartóknak is lehet nevezni.

Az asztalos szakmában a nagyobb fakeresztmetszeteket – a vetemedés kiküszöbölése céljából – régóta több összeenyvezett elemből állítják elő. Ugyanígy készül­nek több faelemből előállított mérnöki jellegű fatartók is.

Összetett keresztmetszetű tartót alkalmazunk akkor, ha:

1. Nem áll rendelkezésünkre megfelelő kereszt­metszetű gerenda, és erőtani vagy esztétikai indokok folytán több elem összeszegezésével vagy összeenyvezésével állítjuk elő a kívánatos kereszt­metszetet (520. ábra).
2. Amikor a fával akarunk takarékoskodni és szegezéssel vagy enyvezéssel I keresztmet­szetű vagy belül üres, ún. szekrény tartót állítunk elő (520 g-j ábra). A famegtakarításra jellem­zőek az 520. ábra alatt közölt adatok.
3. Amikor olyan alakú tartót akarunk előállítani, amely ala­csony hajlású nyereg vagy félnyereg fedél kialakítását teszi lehe­tővé (521. ábra).

520. ábra. Többfás tartó keresztmetszetek. »a« esetben: F = 432 cm² l_x = 20 736 cm⁴ K_x = 1728 cm³; »g« esetben F = 240 cm² l_x = 17 000 cm⁴ K_x = 1360 cm³; »h« esetben F = 250 cm² l_x = 18 021 cm⁴ K_x = 1442 cm³; »i« esetben F = 225 cm² l_x = 5096 cm⁴ K_x = 1208 cm³; »j« esetben F = 225 cm² l_x = 16 719 cm⁴ K_x = 1333 cm³

521. ábra. Tartó alakzatok

522. ábra. Kettéfűrészelt gömbfából kialakított, ékelt, csavarozott Lewandovszki-féle többfás tartó

A korszerű többfás tartók terén az első szer­kesztői ötlet az volt, hogy a ,gömbfát hosszában kettéfűrészelték, és az így adódó két fél részt az 522. ábra szerint egy­másra helyezték; a két rész együttműködését az ékelt tartóknál ismerte­tett elvek szerint kiala­kított ékekkel és csava­rokkal biztosították. Ily módon olyan magas tar­tót sikerült előállítani, amely egyrészt előnyös sztatikái szempontból, másrészt melynél a fa értékesebb (geszt) részei a belső erők szempontjából kívánatos helyre kerültek. A ke­resztmetszet a semleges tengely környezetében a legvékonyabb, ide kerültek a fa teherhordás szempontjából kisebb értékű (szíjács) részei.

Magas gerincű szegezett tartók

Magas gerincű szegezett tartók (524. ábra) 6-14 m nyílásközre megfelelőek. Magasságuk h= l/8 – l/12 értékre vehető. A gerincrész két réteg átlós irányú (45°-os) összeszegezett deszká­ból vagy pallóból, az övrészek pedig heveder­fákból vannak összeépítve. A gerinc anyaga leg­alább II. oszt. puhafa legyen, A tartó elemeit az övrészeknél szegezik össze, s ezenkívül a tartó vízszintes tengelyvonalán is egy sor szeggel kötik össze a gerinc deszkáit, illetőleg pallóit.

524. ábra. Magas gerincű szegezett fa tartó

A méretezésnél csak az övrészek vehetők figyelembe, a gerincrészek nem számíthatók be a hasznos keresztmetszetbe. A gerinc azonban a nyíró erők, a ferde húzó és nyomó erők szem­pontjából mindig ellenőrizendő. A tartó merev­ségének fokozására helyenként függőleges heveder­párokat kell beiktatni. Kívánatos az övrészeket alul és felül lapjára fektetett deszkával vagy pallóval összefogni. Nagyobb tartóknál a gerinc­es övrészek között betétekkel, csavarokkal lehet tökéletesebb kapcsolatot létesíteni.

525. ábra. Több elemből álló övkialakítások

A tartó övrészét több elemből is lehet készíteni (525 b ábra). Ilyenkor azonban a hasznos keresztmetszet számításakor az öv egyes részeit nem teljes értékükben, hanem csak az alábbi szorzótényezőkkel csökkentve lehet figyelembe venni:

[table id=445 /]

Az övrészek illesztése (toldása) megfelelően méretezett hevederekkel történik.

Magas gerincű enyvezett (képen látható) tartók (526. ábra) 6-14 m nyílásközre megfelelőek. Magasságuk h=l/10 – l/15-re vehető. A gerincrész élére állított és egymáshoz enyvezéssel kötött deszkákból vagy pallókból áll. Az övrészek szintén enyvezéssel vannak a gerincre ráragasztva. A gerinc lehetőleg gőzölt bükkfa legyen. A hosszabb tartók gerincé­nek elkerülhetetlen toldása 25-60 cm széles hevederpár (526 b ábra) mentén ugyancsak eny­vezéssel oldható meg.

A gerinc merevségét ez esetben is helyenként enyve­zéssel felerősített függőleges hevederpárokkal biztosít­ják. Célszerű a felfekvések melletti mezőket átlósirányú közép felé emelkedő (nyomott) merevítő hevederekkel ellátni, azonkívül a függőleges merevítő hevedereket és övrészeket háromszög alakú tuskókkal összekötni.

A helyszínen készült enyvezett tartóknál az enyvezésre gyakorlandó ún. tartós nyomást a szerkezetben benn maradó, erősen meghúzott csavarokkal érik el.

Szegezéssel kialakított szekrény tartók

Szegezéssel kialakított szekrény tartók, más elnevezéssel üreges tartók (527. ábra) hasonlóak a magas gerincű tartókhoz. Ebben az esetben övrészekből és merevítő oszlopokból álló belső vázra két oldalt ferde irányban vannak a gerincet képező deszkák felszegezve. A szekrény tartóknál fennáll annak a veszélye, hogy a szekrény zárt, nem ellenőrizhető belsejében gombásodási folya­matok indulhatnak meg, ezért az ilyen tartókat ritkábban alkalmazzák. Két gerinces, tehát bizonyos mértékig szekrény tartónak is számító gerendát látunk a 525a ábrán.

527. ábra. Fa anyagú szegezett szekrény tartó

b) Alulfeszített gerendatartók

Az alulfeszített gerendatartók, más néven vonó­vasas tartók (528. ábra) egy vagy két helyen alá­támasztott (többtámaszú) gerendából és az alá­feszítő szerkezetből állnak. A gerendában össze­tett igénybevétel (tengelyirányú nyomás és haj­lítás), a vonórúdban húzás keletkezik.

528. ábra. Alulfeszített fa gerendatartók; a) egyszeres, b)-c) kétszeres alátámasztással

A húzó erőket a gerenda két oldalához simuló kör kereszt­metszetű acélokkal veszik fel. Lehet a tartót az 528 c ábrán látható módon is kialakítani, amidőn egy függesztő műhöz (lásd később) hasonló, de fordított helyzetű szerkezetet állítanak elő. (A szerkezet fordított voltából következik, hogy a belső erők is ellentétes értelműek lesznek.)

Ennek a tartótípusnak újabban – mint később látni fogjuk – jelentősége van a magas hajlású fedelek háromcsuklós szaruállásainak kialakítá­sánál.

c) Párhuzamos övű rácsos tartók

A rácsos tartókat általában nagyobb nyílásköz esetén alkalmazzuk.

A korszerű rácsos tartók közül a jelen rész­ben azokat a párhuzamos övű tartókat tárgyaljuk, amelyek födémgerendák, kiváltók, szelemenek, valamint szarutartók céljára megfelelőek.

A rácsos tartóknál fontos szerkesztési szabály, hogy a rudak tengelyvonalai egyezzenek meg az elméleti hálózati vonallal és a mellékfeszültségek lehető elkerülése végett az ideális csomó­pontban találkozzanak. Azonban megjegyezzük, hogy az elméleti rácsozástól kisebb eltérések lehetségesek. Fontosabb a helyes csomópont­képzés, mint a kis mellékfeszültség.

A rudakat egy, két, három vagy több fa elem­ből kell előállítani. A többfás nyomott rudaknál a kihajlás elkerülésére gondoskodni kell az elemek betétfákkal és csavarokkal való összefogásáról.

Igen bonyolult a csomópontok helyes kialakí­tása, a több irányból érkező rudaknál az erő­átadás helyes megoldása. Húzott rudaknál a csomópontot úgy kell megtervezni, hogy az erő az öv teljes keresztmetszetét igénybe vegye. Húzott ferde rácsrudak esetén ez – különösen az oszlopok kapcsolása miatt – nehezen valósít­ható meg, ezért inkább nyomott (a közép felé emelkedő) rácsozást ajánlatos alkalmazni (529. ábra).

529. ábra. Párhuzamos övű rácsos tartó, nyomott, ferde rácsrudakkal, gyűrűs csomóponti betétekkel (Ebinghaus-Fritsche)

530. ábra. Szegezett párhuzamos övű rácsos tartó, húzott ferde rácsrudakkal

A csomópontokban találkozó rudak kapcso­lása történhet: betétekkel (529. ábra) és szegezéssel (530. ábra). Kisebb tartóknál újabban leginkább szegezéssel alakítják ki a csomóponti kötéseket.

d) Függesztő és feszítő művek

A függesztő és feszítő művek a gerendán kívül több rúdból (dúcokból, oszlopokból és feszítő gerendákból ) összeállított tartószerkezetek, amelyek­nél a gerenda szélső támaszpontjai közé felfüggesztést, illetve megtámasztást iktatunk be, minek következtében a hajlításra igénybe vett gerenda keresztmetszete lényegesen csökkenthető.

Van egyszeres (532. ábra) és kettős függesztő mű (533. ábra), valamint egyszeres (534. ábra) és kettős (535. ábra) feszítő mű. A szerkezet erő­játékát a vonatkozó részletrajzok mellett levő vektorábrák tüntetik fel.

532. ábra. Egyszeres függesztőmű és részletei; AB = kötőgerenda; AC = dúcgerenda; CD = oszlop

533. ábra. Kétszeres függesztőmű és részletei; AB = kötőgerenda; AC = dúcgerenda; CD = oszlop; CC = feszítő

534. ábra. Egyszeres feszítőmű és részletei

535. ábra. Kétszeres feszítőmű

536. ábra. Egyszeres (a), kétszeres egyesített feszítő-függesztő mű (b)

Vannak azonkívül egyesített függesztő-feszítő művek is, amelyek szintén egyszeresek (536 a ábra) vagy kétszeresek (538 b ábra) lehetnek. Az 536 b ábra szerinti esetben a függesztő osz­lopot acélrudak helyettesítik.

A régebbi építészi és mérnöki gyakorlatban három­szoros, négyszeres és még többszörös függesztő, illetve feszítő műveket is építettek.

Sztatikái vizsgálat. Az egyszeres függesztő és feszítő műves gerenda támaszköze (eltekintve a süllyedő támaszúaktól) felére, a kettősé harma­dára csökken. Mivel a nyomaték a támaszköz négyzetével arányos, a tartó hajlító igénybe­vétele egyszeres megoldásnál ¼-re, kétszeresnél 1/9-re csökken.

A függesztő és feszítő műves tartó gerendája az alkalmazott felfüggesztési vagy támaszpontok­nak megfelelően többtámaszú tartóként is számít­ható, ha a támaszok elmozdulását figyelembe vesszük. Azonban a támaszok elmozdulása miatt helyesebb, ha a gerendaszakaszokat kéttámaszú tartóként méretezzük.

A függesztő mű oszlopaiban fellépő P erő a hajlított gerendaszakaszainak a függesztés helyén fellépő reakció erőivel egyenlő. A feszítő mű dúcgerendáinak támaszpontjában ható P erő szintén a gerenda reakció erőivel egyenértékű. A függesztő műveknél a ferde dúcok víz­szintes erőkomponensét a gerenda veszi fel, ezért a gerendában hajlítás és húzás lep fel egyidejűleg. A feszítő műveknél a ferde dúcok vízszintes erőkomponense az ún. ellenfalakra hat, ezért azokat erre az erőhatásra méretezni kell.

Szerkezeti részletek

Az egyes rudak csatla­kozásait általában hagyományos jellegű fakötésekkel, valamint segédkötésekkel (pántokkal, kengye­lekkel stb.) oldják meg, az egyes tartószerkezete­ket feltüntető ábrák mellett található részlet­rajzok szerint.

Az egyesített függesztő és feszítő művek gerendái két darabból készülnek, azért, hogy a dúcokat és oszlopokat közre vehessék. A feszítő művek és az egyesített függesztő-feszítő művek dúcgerendái faoszlophoz (534. D₂ ábra), faragottkő-alátéthez (534. D₁ ábra) vagy faragott kőre helye­zett öntöttvas-saruhoz (534. D₃ ábra) csatlakozhatnak.

Alkalmazási terület

A függesztő művek alkal­masak nagy traktusszélességű épületek fedél­székeinek kialakítására, valamint ipari épületek közötti ún. transzport-hidak készítésére. A feszítő művek különböző rendeltetésű állványozásoknál kerülnek gyakran alkalmazásra. Az egyesített feszítő-függesztő művek mezőgazdasági színek, pajták, azonkívül ipari és vasúti raktárak fedél­székeinek kialakítására használhatók fel.

A mérnöki gyakorlat ezeket a szerkezeteket kisebb hidak előállítására használja fel.

e) Túlemelés

A túlemelés fogalma. A magasított, valamint az egyéb természetű, nagyobb támaszközű több­fás tartókat, úgyszintén a rácsos tartókat, a nagyobb függesztő és feszítő műveket – a vár­ható lehajlásra való tekintettel – túlemeléssel kell készíteni. A lehajlás főleg a csomópontok elmozdulása miatt következik be. A túlemelés mérete a tartó teljes hosszának 150-200-ad része, illetőleg a számított lehajlásnak legalább 1,5-2,3-szorosa legyen (a szorzó faktor: rácsos tar­tónál 1,5; feszítő műnél 2,0; függesztő műnél 2,3).

A túlemelés kivitelezési elvét leginkább a kéttámaszút ékelt összeépítésű több fás tartók előállításával kapcsolato­san tanulmányozhatjuk. Ilyenkor egyidejűleg két tartót veszünk munkába, mégpedig úgy, hogy a tartók végeit ún. járommal összefogjuk, középütt pedig a túlemelés kétszeres mértékének megfelelően a tartókat egymástól ékekkel szétfeszítjük (587. ábra).

587. ábra. Ékelt gerendapár túlemelésének sematikus vázlata; a) homlok-, b) bütü-nézet; 1 – járom; 2 – járom csavarszár

Ezután felrajzoljuk az ékek helyeit, majd a túlemelési kényszert megszüntetve kivágjuk a betétek helyeit. Ezt követően újra előállítjuk a kívánt túlemelést, és ebben az állapotban helyezzük el az ékeket, fúrjuk ki a fűző csavarok lyukait, és helyez­zük el a csavarokat. Az így előállított tartók beépítésük és végleges terhelésük elnyerése után a terv szerinti egyenes alakot veszik fel.

Az egyéb tartószerkezetek túlemelését is már a tartónak a zsinórpadon történő felrajzolásánál, leszabásánál és összeállításánál kell megadni, az előbbi bekezdésben részletezett elvek alapján. (A túlemelésnél az egyes elemek [rudak] eredeti egyenes alakját megtámasztással és csavaremelővel kifejtett kényszerrel lehet ideiglenesen megváltoztatni.)

A faoszlopokat a mai építő gyakorlatban lakó- és középületeknél tornácok kialakítására, karzatok gyámolítására használják. A mezőgazdasági építészetben nyitott színekkel, pajtákkal és hasonló épületekkel, ipari vonalon pedig raktárakkal kapcsolatosan fordul­nak elő. Szerepük van azonkívül ideiglenes létesít­ményeknél, állványoknál is.

A faoszlopok szerkezete

A faoszlopok lehetnek:

• Egy fásak (496 a ábra).
• Többfás, összetett keresztmetszetűek; még­pedig deszkákból, pallókból vagy vastagabb gerendaelemekből szegezéssel vagy csavarozással tömö­ren összeépítettek (496 b, c, e ábra) és ezenkívül hézagosak, tuskók és csavarok segítségével össze­kötöttek (496 d, f ábra).
• Rácsos kiképzésűek (496 g-i ábra).
  Faoszlopok alapozása. A faoszlopok egyszerűbb gazdasági épületeknél – külön alap nélkül is – a földbe beáshatok. Az oszlopok merevségét ilyenkor egymás fölött két irányban elhelyezett talpgerendával, valamint kidúcolással kell biz­tosítani (497 a ábra). A földbe kerülő fa részek felületet el kell szenesíteni, vagy más módon kell védeni a nedvességhatásoktól.

496. ábra. Faoszlopok; a) egyfásak; b)-f) többfásak; g)-i) rácsosak

497. ábra. Faoszlopok alapozása; a) földbe ásva, b) szilárd alaphoz csatlakozva

A faoszlopok jobb kivitel és számottevő erők esetében szilárd anyagú alaptestekhez csatla­koznak (497 b ábra). Erre a nedvességhatások kiküszöbölése végett is szükség van. A hó és eső hatásának kitett helyeken a faoszlop ne érint­kezzék közvetlenül az alaptesttel, a teherátadást ilyenkor acél alkatrészek közbeiktatásával kell megoldani (498 a-c ábra). Egy másik megoldás szerint az oszlop lábazati kőhöz csatlakozik (498 d ábra). Nedvességtől védett helyen a faoszlopokat közvetlenül ráállíthatjuk az alaptestekre.

498. ábra. Faoszlopok és alaptestek csatlakozása; a)-c) acélalkatrészekkel, b) lábazati kővel

Tehereloszlás

A teherelosztás végett főleg többfás oszlopok alá talpgerendacsonkot lehet alkalmazni. A faosz­lopok oldalirányú elmozdulásának megakadályo­zásáról és lehorgonyozásáról laposvas hevederek­kel vagy a 497 b ábrán látható módon kell gondoskodni.

Faoszlopok és gerendák kapcsolata. Az oszlopok a gerendához csapkötéssel csatlakoznak, vagy külső hevederekkel rögzítjük azokat egymáshoz. A faoszlopokból és gerendákból álló szerkezetek­nél mód nyílik a gerendák támaszközének csök­kentésére is. Ezek az alább részletezett, kimondot­tan szerkezeti megoldások a faépítészet jellegzetes sajátosságát eredményezik.

A hónalja (499 a-b ábra) lehet egyenes vagy íves, az előbbiek szempontjából kisebb jelen­tőségű.

499. ábra. Hónaljfa; a) egyenes, b) íves

Nyeregfa

500. ábra. Nyeregfa

A nyeregfa (500. ábra) már jelentősebb; a gerendához ékek és csavarok segítségével csatla­kozik. A nyeregfák jó felfekvést biztosítanak, és hatékonyan hozzájárulnak a teherviseléshez. Melán szerint a nyeregfára felfekvő folytatólagos gerendák többtámaszú tartónak számíthatók.

Könyökfa

A könyökfával (501 a-e ábra) tekintélyes támaszköz csökkentés érhető el, ezenkívül az oszlopok kihajlási hossza is csökken, az oszlopok­ból és gerendából álló szerkezet pedig sarok­merevvé válik. Ezek a gondolatok érzékelhetők az 502. ábrán. A könyökfák bár 45°-osak lehet­nek, mégis ha építészeti hatásukra is igényt tar­tunk, akkor inkább meredekebbek legyenek.

501. ábra. Könyökfa; a)-c) hagyományos, d) korszerű, kivitelben, e) nyeregfával kombinálva

502. ábra. Fa-oszlopállás alakváltozása; a) könyökfa nélküli, b) könyökfás megoldás esetében

A könyökfák az oszlopokhoz és a gerendához csapkötéssel csatlakoznak, ebből kifolyólag nagy keresztmetszethiány áll elő, ezért a korszerű szerkezetekben – ott, ahol építészeti hatásra nem tartunk igényt (pl. fedélszék oszlopainál stb.) – a csatlakozást a gerenda aljára és az oszlop oldalára felszegezett pallódarabokkal oldjuk meg (501 d ábra).

Könyökfa eseten a gerenda támaszközét (503. ábra) L₀ = (L₁ + L₂) / 2 nagyságra lehet felvenni, és a gerendát kéttámaszú tartóként kell méretezni. Korszerű kapcsolat esetében a könyökök közti távolság vehető számításba. Lehet a szerkezetet mint feszítőművet vagy keretszerkezetet is számítani. A szélső oszlop melletti könyökfát – amely az oszlopban hajlítást idéz elő -, az oszlop talpáig kell levezetni.

503. ábra

A régebbi faépítészetben a nagyobb erőket átadó könyökfák csatlakozását (pl. raktárépületeknél) beeresz­téssel, tuskók és csavarok segítségével, az 501a és c ábrán látható módon, készítették el és ezzel értékes építészeti hatást értek el. A könyökfákat egyébként nyeregfával is lehet kombinálni (501 e ábra).

Ágas oszlop

A faépítészet egyik sajátos és igen értékes oszlopkialakítása a mezőgazdasági építészetben használatos kétágú oszlop, más néven V láb (504 ábra), Ennek jelentősége szintén a gerenda támaszközének csökkentésében van.

Szék

Széknek nevezzük a faépítésben előforduló valamilyen szerkezet (pl. födémek, fedélszerke­zetek, állványzatok stb.) gyámolítására szolgáló, oszlopokból és azokon végigfutó gerendákból (szelemenekből) álló szerkezeti részleget. (A „fedél­szék” elnevezés is ebből a fogalomból származik.)

A téglapillérek alapvető szerkezeti vonat­kozásait a „Jellegzetes falrészek hagyományos téglakötése”, valamint „A többsoros téglaköté­sek” című részben tárgyaltuk. Vasalt téglapillérek. A tégla-, valamint a kőpillérek teherhordó képességét fokozhatjuk, ha a pillérekbe vasbetéteket építünk be oly módon, hogy a vasbetétek egészen a törés pillanatáig együtt dolgozzanak a tégla, illetve a kő pillértesttel.

Kétféle vasalási mód van: a) keresztirányú és b) hosszanti irányú. Ezenkívül vannak c) ún. komplex szerkezetű pillérek is, amiken a tégla-, illetve kőfalazatból és vasbeton magból álló szer­kezeteket kell érteni.

a) Keresztirányú vasalással ellátott pillérek

A vasbetét nélküli téglapillérek törési próbáinál azt tapasztaljuk, hogy a pillérek a 486. ábra sze­rint mennek tönkre; hosszanti repedések keletkeznek rajtuk, majd a pillér kihasasodik. Hason­lóan viselkednek a beton pillérek is.

486. ábra. Vasbetét nélküli téglapillérek törésénél jelentkező alakváltozások

A nyomó erők hatása következtében a vízszin­tes hézagokban levő vasalás a súrlódás, valamint a habarcshoz való tapadás következtében a falazat tönkremenéséig azzal együtt dolgozik. Minthogy a vasbetétek jelentékeny húzó erőket vesznek fel, megakadályozzák a keresztirányú deformációk kifejlődését.

A vasbetéteket öt téglasornál sűrűbben kell alkalmazni, és minél sűrűbben vannak a vasbetétek elhelyezve, annál hatásosabbak. A vasbetétek át­mérője 3-8 mm, egymástól mért távolságuk 3-10 cm.

487. ábra. Keresztirányú vasalással ellátott téglapillérek; a) egyrétegű vasbetétekkel, b) kétrétegű vasbetétekkel

A 487. ábra szerinti elrendezésnél a legfeljebb 5 mm átmérőjű vasak egymáson keresztirányban (egymáshoz rögzítve) helyezkednek el. Ily módon azonban a szokásosnál nagyobb hézagvastagság áll elő, ami a falazat rugalmas tulajdonsága szem­pontjából kedvezőtlen; azonkívül a vasszálak kereszteződéseinél merev csomók keletkeznek, ame­lyekben a feszültségek halmozódnak, és ez a téglák törésére vezethet. Éppen ezért a vasbetéteket ellentétes irányban, két egymás után következő hézagban célszerű elhelyezni. A huzalok vonal­vezetése szögben törő vagy félkörösen hajlított lehet.

A vasbetétek rozsdásodásának elkerülése, vala­mint a tapadás fokozása céljából legalább H 50 szilárdsági jelű habarcsot kell használni. A keresztirányú vasalással ellátott pillérek főleg a lakó- és középületekben felelnek meg, kihajlásra veszélyes faltestek esetében.

Az alaprajzokban gyakran találunk olyan kémény-pilléreket, amelyek födémterheket is hordanak, ilyenkor vízszintes vasbetétekkel jelentős mértékben fokozhatjuk a kéménytest teherhordó képességét. Előnyösen alkal­mazhatók azonkívül a vízszintes vasbetétek az ablakok közötti pillérek hordképességének fokozására is.

b) Hosszanti vasalásé pillérek

A falazatban hosszanti (függőleges) vasalást azért alkalmazunk, hogy a faltestekben fellépő húzóerőket felvegye (pl. hajlított, húzott és na­gyobb külpontossággal nyomott faltestekben). Erős rezgésnek kitett faltesteknél a hosszirányú vasalással elkerüljük repedések keletkezését.

Míg a keresztirányú vasalás főleg a sokemeletes lakó- és középületek esetében felel meg, addig a hosszanti vasalás inkább ipari épületekben levő, darupálya terheléseket hordó faltestek megerősítésére alkalmas.

A hosszanti vasbetétek a falak belsejében vagy azok külső oldalán helyezhetők el (488 a-b ábra). A külső vasszerelés könnyebben kivi­telezhető és külpontos nyomás, illetőleg hajlítás esetében előnyösebb. Nem megfelelő azonban akkor, ha a falazat állandóan magas hőmérsék­letnek vagy agresszív hatásoknak van kitéve. Utóbbi esetekben inkább belső vasszerelést alkal­mazunk. A faltest legalább két tégla vastagságú legyen.

488. ábra. Hosszanti vasalású téglapillérek; a) belső vasakkal, b) külső vasakkal, c) horonyban elhelyezett külső vasakkal

A külső vasszerelést cementhabarcsból készült védő réteggel kell a rozsdásodástól megvédeni. A védő rétegvastagsága száraz környezetben 2 cm, nedves hatások esetén legalább 3 cm legyen. A vasakat lehet a pillérek falazásánál kiképzett horonyban is elhelyezni (488 c ábra).

A vasszerelés készülhet a pillér egyik vagy mindkét oldalán. Egyoldali vasalást alkalmazunk, ha a húzó erők csak egy oldalon hatnak (pl. ipari épületek magas belső pillérei eseten). Kétoldali vasalásra van szükség, ha a falazat nyomó szi­lárdságát – a nagy kihajlási veszély miatt – fokozni kell, vagy ha a falazat váltakozó előjelű külpontos terhelést kap, és így a keresztmetszet mindkét oldalán húzó feszültségek léphetnek fel (pl. kétoldalt darupályákkal terhelt belső pillé­rek esetén).

Belső vasalás esetében azért, hogy a vasszere­lést a rozsdásodástól megvédjük, azt minden oldalról habarccsal kell körülvenni. Ennek meg­felelően ezek a hézagok legalább 5 mm-rel vas­tagabbak lesznek a többinél. A nyomott vasbetétek legalább 8 mm, a húzottak legalább 3 mm átmérőjűek legyenek. A vízszintes hézagokban 3-8 mm átmérőjű kengyeleket kell alkalmazni, 50 cm-nél sűrűbb távolságokban. A húzott vasbetétek végeit vas­beton tömbökbe kell lehorgonyozni, mert külön­ben a vékony habarcsrétegben megcsúsznak.

A vasbetétek rozsdásodásának megakadályo­zása és a falazattal való együttműködése végett a 48. táblázatban feltüntetett szilárdsági jelű habar­csokat kell használni.

48. táblázat: Előírások a vasbetétes téglapillérek habarcsára

[table id=444 /]

c) Komplex szerkezetű pillérek

A komplex szerkezetű pilléreknél (489 a ábra) a tégla, illetőleg a kő anyagú köpeny és a vas­beton mag egészen a törésig együtt dolgoznak.

489. ábra. Komplex szerkezetű pillérek; a) belső maggal, b) külső horonyban levő vasbeton részekkel

A vasbeton maggal ellátott pillérek készíté­sénél a pillért 1,0-1,2 m magasságig felfalazzák, azután a kihagyott üregbe elhelyezik a hossz­vasakból és kengyelekből álló vasszerelést, majd a magrészt plasztikus betonnal kibetonozzák. A pillér további részeit 1,0-1,2 m-es szakaszok­ban hasonló módon készítik el.

Vannak olyan komlex szerkezetű pillérek is, amelyeknél a pillér két oldalán kihagyott hor­nyokba helyeznek el vasbetéteket (489 b ábra). Ennél a megoldásnál a kengyeleket a pillér fala­zásával egyidejűleg építik be, és a hosszvas ­betéteket utólag fűzik keresztül rajtuk. A szük­séges zsaluzat elhelyezése után a hornyokat egy­szerre betonozzák ki.

A komlex pillérek és falazatok alkalmazása akkor indokolt, ha olyan magas faltestről van szó, amelyben a b) rész szerint készíthető hosszanti vasalás nem volna elegendő; ezenkívül nagy külpontosságú erővel terhelt faltestek ese­tében. A komplex szerkezetek előnyösek, mert a falazási és betonozási munkák egyidejűleg készül­nek, miáltal az építkezés ideje megrövidíthető.

A terméskő pillérek és oszlopok a terméskő falakkal kapcsolatban megismert szerkezeti elvek szerint készülnek.

Faragottkő-pillérek és oszlopok

Faragottkő-pillérek és oszlopok jelenleg inkább fontos középületeknél és emlékmű jellegű építményeknél fordulnak elő. Készülhetnek egy (mono­lit) darabból vagy több darabból (dobból). A mono­lit pillér vagy oszloptörzs nagyságának korlátot szab a kitermelhetőség, valamint a szállítás lehetősége. A nagy átmérőjű oszlopok dobját több, kötésben elhelyezett burkoló darabból falazzák, és ilyenkor az oszlop magja csömöszölt betonból készül.

A faragott kővel burkolt tégla, beton és vas­beton pillérek és oszlopok szerkezetét a „Kőbur­kolatok” című részben tárgyaltuk.

Vasbetét nélküli beton pillérek általában ott készülnek, ahol a falak is beton anyagúak.

A lábazat rendeltetése: a) védi a falat a járdáról vagy a talajról felcsapódó vízhatástól, b) védi a falat az erőszakos rongálódástól, és c) mint formai elem architektonikus célokat is szolgál.

Az architektonikus hatást a lábazat újabban sok esetben nem kizárólag plasztikájával, tagozottságával, hanem a homlokzattól eltérő anyagával, az anyag struktúrájával, felületképzésével és színhatásával kívánja elérni.

A lábazat a falsíkhoz viszo­nyítva: a) attól előreállíthat, b) az­zal színelhet, és c) attól vissza­ugró lehet (480. ábra).

480. ábra. Lábazat és falsík viszonya; a) falsíktól előálló, b) a falsíkkal színelő, c) a falsíktól visszaugró lábazat

A falsík elé ugró lábazat felső felületét rézsűsen kell kiképezni, hogy a víz gyorsan eltávozhasson róla. Vakolt homlokzat és kőlába­zat esetében kívánatos a 482. ábra szerinti, III jelű kőrétegnél látható megoldást választani, hogy a lába­zatra ráülő hó ne áztassa, illetve fagyassza le a vakolatot. Lábazatburkolatok fajtái.

A lábazat anyaga és szerkezete lehet:

• Nyers vagy megmunkált beton. A kéregrész rendesen jobb minőségű kőzúzalékból vagy a hátbetonnal együtt csömöszölt műkőből, esetleg Kontex-betonból készül.
• Nyers terméskőfal vagy terméskő, más esetben faragott kő anyagú burkolat.

Faragott kő lemezekből álló lábazat ki- és be­ugró sarokdarabjainál szükséges kőkötéseket, kőmetszést és bekötési módozatot szemléltet a 481. ábra.

481. ábra. Lemezekből készült kőlábazat ki- és beugró sarkának helyes kőkötése és kőmetszése

Faragott kő anyagú, háromrészes (tagozott) lábazat hézagosztását és kőkötéseit mutatja a 482. ábra. Az I és III jelű rétegek tömbkövekből, a II jelű réteg vastagabb kőlemezekből készül. A sarkokon levő lemezek – vékonyságúk kikü­szöbölése céljából – tömegesebb sarokkőhöz (más néven bálványkőhöz) csatlakoznak.

482. ábra. Három kőrétegből álló épületlábazat nézete, metszete és rétegrajzai

• Nyerstégla fal vagy téglaburkolat. Mindkettőt fagyálló téglaanyagból, a korábban megismert szerkezeti elvek szerint kell megtervezni, illetőleg megépíteni.
• Téglafalra felhordott beton ( ábra), műkő vagy Kontex-beton. Mindhárom esetben tágulási, illetve zsugorodási hézagokkal kiképezve.
• A lábazati falra felhordott kisebb szilárdságú vakolat a felszívódó vagy a felcsapó víz megfagyása után leválik a falról. Elég tartós lábazati felületet eredményez az sm/300 ö jelű vagy az sm/400 h jelű simító cementhabarccsal készített vakolat.

A lábazat és a pinceablak közötti összefüggés

A pinceablak a lábazathoz viszonyítva különböző elrendezésű lehet: a) ráülhet a lábazatra (484 a ábra); b) részben bemetsződhet a lábazatba, ez esetben a lába­zaton felüli rész legtöbbször a lábazat anyagával meg­egyező anyagú keretezést kap (484 b ábra); e) az ablak süvegrész színelhet a lábazat felső élével, ilyenkor a vakolt homlokzat ólét a vakolattal színelő süvegkővel vagy élvédő szögvassal kell a rongálódás ellen védeni (484 c ábra) ; és végül d) az ablak teljesen a lábazatba metsződve képződhetik ki (484 d ábra).

484. ábra. Lábazat és pinceablak közötti összefüggés

A 485. ábra részben a lábazatba metsződő, egyéb­ként kőkeretezésű pinceablak helyes kőmetszését és hézagosztását mutatja.

485. ábra. Lábazatba metsződő kőkeretezésű pinceablak

Az ajtó-, kapu- és ablaknyílásokat – nemcsak kő, hanem vakolt és vakolatlan tégla homlokzat esetén is – idegen anyagú keretezéssel lehet ellátni. A nyíláskeretezések rendeltetése elsősorban eszté­tikai, a homlokzati hatást kívánják növelni. Szer­kezeti jelentőségük abban van, hogy védik a káva ­éleket a rongálódástól és kicsorbulástól. A keretezé­sek anyaga: kő, műkő vagy kerámia lehet. A kap­csolatos fogalmakat a 477. ábra tünteti fel.

477. ábra. Faragott kő nyíláskeretezés; 1 – ablaktalp, 2 – ablakfél, 3 – ablaksüveg kövek

Az ablak- és ajtófélköveket kő- vagy fémcsappal kell a süvegkövekhez, valamint az ablak talp- és ajtó küszöbkövekhez kötni (477. ábra). A hosszabb ablakfélköveket a kiborulás ellen fém alkatrészek­kel be kell kötni a falazathoz; műkő esetén vas-tüskéket kell erre a célra kihagyni.

A süvegköveket nem szabad falazattal megter­helni, hanem azokat boltövvel vagy vasbeton át­hidaló gerendával kell tehermentesíteni.

Ablakkönyöklő kövek

Az ablakkönyöklő kövek alatt kb. 2 cm vastag, ún. üres hézagot kell hagyni, nehogy az ablakfél­kövek nyomása folytán a középütt fennakadt könyöklőkő – a hajlító erőhatás következtében – elrepedjen. Ugyanilyen üres hézagot kívánatos hagyni a teherhárító szerkezet és a süvegkő között is, hogy az utóbbit mentesítsük a törést előidézhető terheléstől.

Az ablakkönyöklő köveket legalább 2 cm-es rézsűvel, a párkányszerűen előreugró könyöklő­köveket pedig – az ablakfelületen összegyűlő nagy mennyiségű víz kivetése végett – vízorrosán kell kiképezni. A vízorr egyszerű esetben a könyöklő két széléig terjed, jobb kivitel esetén a széleken abbamarad. Az ablakkönyöklő követ célszerű a tok alá beereszteni.

Kő, műkő vagy kerámia anyagú ablakkönyöklő idomot (ablakpárkányt) alkalmaznak sok esetben még akkor is, ha egyébként az ablaknyílás körül nem készül idegen anyagú keretezés. Ilyen ablak­párkányok esetében a könyöklőt nem kell bádog­borítással ellátni.

478. ábra. Műpala ablakkönyöklő; 1 – lemez; 2 – szigetelő alátétlemez; 3 – leerősítő csavar; 4 – vízgyűjtő vályú

Az ablakkönyöklő lebádogozásának kiküszöbölésére alkalmas a 478. ábra szerinti műpala anyagú ablak­könyöklő lemez, amelyet a falazatba beépített szegező fához csavarral lehet leerősíteni. A műpala könyöklő alá szigetelőlemez alátétet kell helyezni.

A téglából kifalazott és vakolatból kihúzott könyöklő-párkányokat bádogborítással kell ellátni, mert ellenkező esetben az eső a könyöklő vakolatfelületét idővel kimossa.

A vakolatlan téglafalazatokba kerülő faragott kő nyíláskeretezéseknél a vízszintes helyzetű kövek vastagsági, valamint a függőleges helyzetű kövek hosszúsági mérete a téglarétegek egész számú többszöröséhez igazodjék (479. ábra).

479. ábra. A több darabbal készülő ablak- és ajtófélkövek hosszúsági, valamint a süveg- és talpkövek magassági mérete a téglavastagság többszöröséhez igazodjék

A vakolatlan tégla- és terméskő falakba kerülő ablak- és ajtófélköveket a tökéletes bekötés végett szokás több darabból, szaknyelven szólva fülesen készí­teni (479 b ábra). Ezzel szerkezetileg is helyes és a régi épületekről jól ismert jellegzetes architektonikus hatás érhető el.

Tömeges kőburkolat

Terméskőből vagy fara­gott kövekből álló, a hátfalazattal szervesen össze­épített kőburkolat. A hagyományos jellegű kő­burkolatok beton, kő és tégla anyagú falak eseté­ben egyaránt alkalmazhatók. A tömeges kőburkolatok lehetnek terméskő és faragott kő jellegűek. A burkolat készülhet a hátfalazattal egyidejűleg vagy ahhoz utólag hozzáépítve.

A terméskő jellegű burkolatok a homlokzati kőosztás, a kőkötés és felületkialakítás szempont­jából a terméskő szerkezetek tárgyalásánál meg­ismert elvek szerint készülnek.

Faragott kő burkolatok

A faragott kő burkolatok kváder kövekből, a kváder falazatra érvényes szabályok szerint készül­nek. Tervezésüknél és kivitelezésüknél szem előtt kell tartani mindazokat az elveket, amelyeket a faragott kövek hézagosztására, kőmetszésére és a kövek arányára vonatkozóan korábban meg­ismertünk.

A faragott kő burkolatok kőkötése szem­pontjából lényegesek a következők:

1. A homlokzaton a kövek kötésben helyez­kedjenek el, tehát a függőleges hézagok az egymás fölötti rétegben el legyenek tolva.
2. A kövek egymáshoz, másrészt a hátfalazat­hoz biztonságosan be legyenek kötve. Ebből a célból különösen a kisebb, könnyen elmozdulható köveket egymáshoz kő- vagy fémkötésekkel, a hátfalazathoz pedig bekötővasakkal kell kötni.

A kőburkolatok köveinek felületképzése is a korábban tárgyaltak szerint történik. A rusztikával kialakított felületeken (448. ábra) a rusztika profil­ja és a hézagosztás közötti viszonyt tünteti fel a 447 a-h ábrasorozat. A vízszintes rusztika kőhézaga lehetőleg a védett helyre (felülre) kerüljön. Függőleges irányú rusztika esetében a kőhézag a rusztika viharirány felőli oldalára essék. Durva felületű kövek esetében az elhelyezés után össze kell dolgozni a függőleges hézagok mentén egy­máshoz illeszkedő köveket.

447. ábra. Különböző alakú rusztikák; c) helyes, d) helytelen hézagelrendezés

448. ábra. Kőburkolat beton hátfalazat esetén (ugyan­abban a sorban futó és kötő kövek alkalmazásával)

Beton hátfalazat

Beton hátfalazat esetében a terméskő vagy faragott kő burkolat a hátfalazattal egyidejűleg ké­szül. Leginkább az épület- és kerítéslábazatok, kerítéspillérek és támfalak épülnek ilyen módon. A beton hátfalazathoz való tökéletes bekötés cél­jából az egyes rétegek váltakozva futó és bekötő kövekből álljanak, vagy ugyanabban a sorban – a gótkötésre emlékeztető módon – váltakozva futó és bekötő kövek is szerepeljenek (448. ábra).

Megtakarításra vezet – és a homlokzaton, sem ki­fogásolható – ha a bekötő sorok magasságát a futó soro­kéhoz viszonyítva alacsonyabbra tervezzük.

Támfalaknál az egyes kőrétegeket különleges kötésekkel köthetjük egymáshoz (449. ábra).

449. ábra. Támfalak kőburkolata, különböző anyagú hátfalazat esetén

Hídpillérek faragott kő burkolatának helyes kőkötésére látunk példát a 460. ábrán. Itt a függő­leges hézagok sugár irányúak legyenek; futó és bekötő kövek váltogassák egymást.

Terméskő hátfalazat esetében a faragott kő burkolat a hátfalazattal egyidejűleg épül. Leg­többször nagy vastagságú támfalak készülnek ilyen módon (449 a, c és e ábra). A 451. ábra terméskő anyagú hídpillér faragott kő burkolatát szemlélteti.

450. ábra. Beton hídpillér faragottkő-burkolata

451. ábra. Hídpillér faragottkő-burkolata (a függőleges hézagok az íves felületre merőlegesek legyenek)

Mérnöki műtárgyak és mélyépítési létesítmények kőburkolatát a várható igénybevételnek (a fokozottan erőszakos rongálásnak, a víz mozgása követ­keztében bekövetkező kopásnak, a jégzajlásnak, fagyhatásnak stb.-nek) megfelelően nagyobb vastag­sággal és a hátfalazathoz való biztonságosabb bekötéssel kell megtervezni (449-451. ábra). A bekötőkő mélységi mérete: h = m+sz legyen, ahol m a kő magassági, sz pedig a futó kövek szélességi méretét jelenti.

Tégla falazat

Tégla hátfalazat esetében a faragott kő burkolat megépíthető a) tömbkövekkel vagy b) lemezszerű és tömbszerű kövekkel vegyesen.

A téglafalazatok faragott kő burkolatánál fon­tos, hogy az egyes kőrétegek magassága meg­egyezzék a téglarétegek egész számú többszörösé­vel, amit a 452 b ábra szerint kell értelmezni. Másrészt lényeges az is, hogy a bekötő vagy ha­sonló jellegű kövek ½ vagy 1 tégla mélyen nyúl­janak be a falba, ezáltal hátuk mögött ½ tégla többszöröséből előállítható falrész marad (452 a ábra). A burkolatot a legritkább esetben építik egyszerre a hátfalazattal, hanem a burkoló köveket a legtöbbször utólag helyezik el, ezért a bekötő kövek részére a falazáskor hornyokat vagy fész­keket kell kihagyni.

452. ábra. Téglafal kőburkolata (a rétegek magassága a téglarétegek egész számú többszörösével egyezzék, a hát-falazat pedig a féltégla többszöröse legyen)

Nem lenne helyes a kőburkolatot és tégla hátfala­zatot egyszerre falazni, mert a hézagok mennyisége a téglarészeknél kb. 20%-ot, a kőburkolatnál általában csak 2-3%-ot tesz ki. A téglarészek ülepedése miatt az egész terhet a kőburkolat venné át. Ebből kifolyólag a téglarészeken vízszintes repedések keletkeznének, és az egyoldali terhelés beomlást is okozhatna.

A faragott kővel burkolt falak szilárdsági viszonyai

Ha a lemezszerű kövek magassága (m) és vastagsága (v) közötti viszonyszám (m/v) kisebb, mint 3, de v ≥ 12 cm, akkor a lemez is beleszámítható a fal – teherhordás szempontjából megkívánt – vastagságába. Ha m/v ≥ 3 és v ≤ 12 cm – vagyis a lemezszerű kő nagyobb karcsúsága esetében – csak a hátfalazat teljes vastagsága számítható teherhordónak, azaz a fal méretezésére a burkolatlan állapot a mértékadó.

A teherhordásra igénybe vett faragott kövek kockaszilárdsága legalább 100 kg/cm²-el kell hogy nagyobb legyen a falazat megkívánt szilárdságánál.

Sarok megoldások

A sarkoknál úgy érünk el jó és szép kötést, ha ugyanabban a rétegben az egyik irány­ban kötő sort, a másik irányban futó sort alkalmazunk (453. ábra). Ilyen módon kiküszöböljük a sarkokon a vékony futó kövek zavaró hatását.

453. ábra. Sarok helyes megoldását úgy érjük el, hogy egyik irányból futó, másik irányból kötő sort készítünk

A sarkokra azonkívül lehet L alakú burkoló köve­ket is alkalmazni. Egy tömbkőből a 454. ábra szerint végzett hasító ékeléssel darabolhatunk L alakú köveket. A sarkokra ék alakú köveket is tervezhetünk. Az ék alakot fűrészeléssel (455 a ábra) vagy hasító ékeléssel egyaránt elérhetjük. Az ék alakú kövekkel kialakított sarokburko­lást láthatjuk a 455 b ábrán.

454. ábra. Hasábkövek darabolása L alakúra, hasító ékeléssel

455. ábra. Kőtömb darabolása sarokkövek részére; a) a darabolás módja, b) a beépített sarokkövek

A vízszintes nyílásáthidalásokat a 456 a-d ábrán látható módon kell megoldani. Keskenyebb ablakok felett gerendaszerű köveket lehet alkal­mazni. Szélesebb nyílások esetében egyenes kőbolt-övvel kell a nyílást áthidalni (456 c-d ábra). Még szélesebb nyílások esetében két réteg magasságá­nak megfelelő boltövet kell tervezni. A túl hegyes­szögű boltöv kövek élei könnyen letörnének, azért ezeket kb. 5 cm-es hosszúságban a süvegvonalra merőleges felülettel kell kiképezni. A boltöv kövek esetleges megsüllyedését kőcsapokkal lehet meg­akadályozni (456 f ábra).

456. ábra. Faragott kővel burkolt homlokzaton levő víz­szintes nyílásáthidalások; a)-b) kőgerendával, c)-d) egyenes boltövvel, e) sima, f) csapos boltöv­-kövek

457. ábra. Egyenes faragottkő-boltöv kövei ráülhetnek a) az acél vagy b) vasbeton szerkezetű nyílásáthidalóra

Ívek

Az íves elhatárolása nyílásoknál a boltöv-kövek és a vízszintes rétegek között architektonikusan helyes, egyszersmind szerkezetileg is kifogástalan hézagosztást kell tervezni. Egyenlő rétegmagasság, és félkörív esetén a 458. ábrán szaggatott vonallal jelzett segédkör segítségével érünk el arányos boltöv-köveket; ilyenkor a kövek mérete az intradosz felületen különböző nagyságú lesz.

458. ábra. Faragottkő-boltöv hézagosztása a homlokzat egyenlő rétegmagasságú köveivel összhangban (a kövek mérete az intradosz felületen különböző)

Az előbbiekhez hasonló adottságok mellett az intradosz felületen felmért egyenlő osztással is megszerkeszthetjük a boltöv hézagosztását úgy, hogy az egyes boltöv-kövek egy kisebb felületen (fogasán) ráülnek az alattuk levő boltöv-kőre, amit szerkezeti szempontból csak helyeselni lehet (459. ábra).

459. ábra. Faragottkő-boltöv hézagosztása, a homlokzat egyenlő rétegmagasságú köveivel összhangban (a kövek mérete az intradosz felületen egyenlő)

A 460. ábra kosáríves lezárásé nyílás föle megfelelő, arányos osztású boltöv hézagainak szerkesztését mutatja be.

460. ábra. Kosáríves faragottkő-boltöv hézagosztása, a homlokzat egyenlő rétegmagasságú köveivel összhangban (a kövek mérete az intradosz felületen különböző)

A hézagosztás megtervezésénél előzetesen pausz-papíron szabadkézi vázolással kell megkeresni a helyes arányokat, tehát azt, hogy hány darab és milyen alakú, valamint méretű boltöv-kőre van szükség.

A 461. ábra a homloksíkhoz viszonyítva ferde víz­szintes tengelyű intradosz felülettel bíró boltöv hézag-osztását, illetőleg kőmetszését tünteti fel.

461. ábra. Ferde tengelyű faragottkő-boltöv hézagosztása, illetve kőmetszése

Az előbbi bekezdés szerinti alapelveket a mérnöki gyakorlat a boltozott átereszeknél, aluljáróknál, bánya- és alagútbejáratoknál, valamint a vízépítési létesítmé­nyek felépítményeinél alkalmazza.

Fülkebolt kőburkolatának megoldására találunk útmutatást a 462. ábrán.

462. ábra. Faragottkő-fülkebolt kőmetszése

Tégla, beton és vasbeton pillérek kőburkolata

A vastagabb tégla és beton pillérek terméskő jel­legű burkolatát a 463. ábra szerint kell megoldani.

463. ábra. Téglapillérek terméskő jellegű burkolata, illetőleg kő és tégla vegyes anyagú pillér

Az egész pillér teherbírónak minősül, ha a lemez­szerű kövek vastagsága legalább 12 cm, az egyes kövek karcsúságának mértéke pedig: m/v ≤ 3.

Vasbeton pillérek faragott kő burkolatára lá­tunk példát a 464. ábrán. Az ilyen természetű burkolat utólag is elkészíthető, de a betonozással egyidejűleg is elhelyezhető; ez esetben a burkolat képezi a pillér zsaluzatát.

464. ábra. Vasbeton pillér faragottkő-burkolata

Beton és vasbeton oszlopok kőburkolata

A betonoszlopok kőburkolatát szemlélteti a 465 a ábra. Az egész oszlop teherbíró, ha a burkoló kövek legkisebb vastagsága legalább 12 cm, a karcsúság mértéke pedig m/v ≤ 3. Ebben az esetben tulajdon­képpen nem burkolatról, hanem faragott kőből és betonból álló vegyes faltestről van szó.

465. ábra. Oszlopok kőburkolata; a) egyidejűleg készülő kő és beton vegyes anyagú oszlop, b) vasbeton

Vasbeton oszlopok négyzet keresztmetszetű magja a 465 b ábra szerinti módon is burkolhatok. A burkoló kövek mérete olyan legyen, hogy az elvékonyodott helyeken se következhessek be törés,

A téglaburkolatok hátfalazata – eltekintve a vasbeton részektől – tégla anyagú. A burkolat, bár kivitelezhető a hátfalazattal egyidejűleg is, mégis majdnem minden esetben ahhoz hozzá­építve, utólag készül.

A téglaburkolat anyaga lehet:

• a) homlokzat­burkoló keresztvágású tégla,
• b) klinker tégla,
• c) mázas tégla.

A burkoló téglákat (438. ábra), hogy könnyebb­ek és jobban kiégethetők legyenek, általában lyukas kivitelben készítik. A költséges anyaggal való takarékosság végett már régóta fél, negyed és fejelő téglákat alkalmaznak. Újabban a negyed és a fejelő téglák is hosszirányú lyukakkal készül­nek, könnyen kettéhasítható módon (438 e-i ábra), aminek következtében a burkolat még vékonyabb és gazdaságosabb lesz. Az utóbbi téglatípust ikernegyed és ikerfejelő tégláknak hív­juk. A sarkokra és kávákra kerülő ½, ¾ és 1/1 méretű fejelő téglák függőleges irányú lyukakkal vannak ellátva.

438. ábra. Burkoló téglák; a) egész, b) ¾ , c) ½, d) egész fejelő, e)-f) iker fejelő, g) ¾-es fejelő, h) ¼, i)-j) ¼-es iker, k) ½-es álló, l) kötényfalhoz alkalmas darab

A téglaburkolatok szerkezeti sajátosságait a) a fal nézetében és b) a fal metszetében tanulmányoz­hatjuk.

A fal nézetében érvényre jutó kötési módokkal a legváltozatosabb homlokzati hatást érhetjük el (439. ábra). Nálunk a téglaburkolatok a legutóbbi időkig szinte kivétel nélkül bekötő kötéssel készültek. Újabban arra is találunk példákat, hogy a burkoló téglákat nem kötésben, hanem álló vagy fekvő helyzetben hálósán helyezik el.

439. ábra. Tégla homlokzatburkolat kötésváltozatai

Álló és ferde helyzetű téglák alkalmazásával, úgy­szintén egyes tégláknak ötletszerű vagy megtervezett minta szerinti előre- vagy hátraugratásával az architektonikus hatás fokozható. Általánosságban megjegyez­hető, hogy túlságosan pontos falazással gépies hatású; kevésbé egyenletes falazással pedig a fény- és árnyék­hatás következtében életteljesebb felületet kapunk. A pon­tosan sík felületű téglák merev hatást eredményeznek; viszont a kevésbé szabályos téglákkal festői hatás érhető el.

Régebben a homlokzati hatás fokozása végett egy­idejűleg többszínű és mintásán rakott burkoló téglákat is alkalmaztak. A felület élénkítése céljából ma is szíve­sen használnak nem egymástól elütő színű, hanem csak többféle árnyalatú és nem mintásán rakott, csak ötlet­szerűen kevert burkoló téglákat.

Bár ismétlésbe bocsátkozunk, mégis hangoz­tatni kell, hogy a téglával burkolt falak tervezé­sénél a legnagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a szabadon álló és a nyílások közti pillérek – sőt lehetőleg a hosszanti falak is – a féltégla vagy legalábbis a negyed tégla egész számú többszörösé­nek megfelelő méretűek legyenek.

A burkoló téglák a hátfalazathoz egyrészt habarcsragasztással, másrészt bekötő sorok révén kapcsolódnak. Minden negyedik-ötödik rétegbe bekötő tégla kerül (440. ábra); éppen ezért utó­lagos burkolás esetében a falazásnál a bekötő sorok részére hornyokat kell kihagyni.

440. ábra. Burkolótéglával burkolt falak

Ikertéglákból készült hátfalazat esetében a 440 c-d ábrák valamelyike szerint vagy ezekhez hasonlóan történik a burkolás.

Utólagos burkolásnál a hátfalazatot meg kell nedvesíteni, és a burkoló téglákat vízbe kell áztatni, hogy el ne szívják a hézagkitöltő és a hátkiöntő habarcs vízmennyiségét. A burkolat falazó, illető­leg hátkiöntő habarcsa H 6 jelű javított falazó habarcs legyen. A burkolás egyébként alulról fel­fele készül.

A sarkokon a 441 a ábra szerinti kötési módokat lehet alkalmazni. Az ablak- és ajtókávákat a 441 b ábra szerint lehet kialakítani.

441. ábra. Téglaburkolati részletek; a) sarok, b) káva, c)- e) süvegmegoldások

Az egyenes boltövek ½, ¾ és 1/1 méretű téglákból készülnek oly módon, hogy a boltöv extradosz felülete egy vízszintes hézaghoz simul, ezért az intradosz felület nem esik egybe egyetlen, vízszintes hézaggal sem (441 c-e ábra).

Kívánatos volna két, három és négy téglarétegnek megfelelő boltöv-téglákat gyártani. A két téglaréteg magasságú téglák az ablakkönyöklő céljára is meg­felelnek. Az egyenes boltöv tégláit a 442. és 444. ábrákon látható módon köthetjük az áthidaló gerendákhoz. Redőnyszekrény esetében a kötényfalhoz kötjük fel a boltöv-téglákat. A nagy görbületű íves boltövek részére esetről esetre kell gyártani ék alakú téglákat.

442. ábra. Vasbetonvázas épület vázrészeinek burkolata

443. ábra. Vasbetonvázas épület sarokoszlopa melletti téglaburkolat

444. ábra. Vasbeton oszlop és gerenda téglaburkolata

A vasbetonvázas épületek vázrészeire (pl. az oszlo­pokra és a gerendákra) kerülő burkoló téglákat bekötés nélkül csak habarccsal ragasztjuk fel (442. ábra). Nagyobb beton- és vasbeton felületek esetén a zsaluzó deszkákra felszegezett lécekkel lehet a bekötő téglák részére szükséges hornyokat előállítani. A vasbetonvázas épületek­nél nehézségek adódnak az épületsarkoknál, a vasbeton oszlopok mellé simuló káváknál, valamint a gerendák burkolásánál is. Ezek megoldására a 442. és 443. ábrák adnak szerkesztői ötleteket.

Vízszintes födémfelületre, úgyszintén a nagy kiülésű párkányok alsó síkjára habarcsragasztással lehet – a csempeburkolásra emlékeztető módon – a 3 cm vastagságú burkoló téglákat felerősíteni (lásd a Könnyűipari Minisztérium. Budapest II. ker. Fő utcai épületét).

Az előzőkből kitűnik annak a fontossága, hogy a téglakötést pontosan meg kell tervezni, és a kritikus helyekről készített részletrajzokkal kell a hézagosztás tekintetében utasítást adni.

Hézagkiképzés

A hézagkiképzés különböző lehet: mélyített, homorú, rézsűs, domborúan kiálló, profilos és teli (445 a-f ábra). A kihézagolásra vh/159h, vh/125 n, vagy vh/100 ö jelű különleges hézagoló habarcsot kell használni. A hézagoló habarcs színezésével érdekes építészeti hatást lehet elérni.

445. ábra. Vakolatlan téglahomlokzat ok hézagkiképzése; a) mélyített, b) homorú, c) rézsűs, d) domborúan kiálló, e) profilos, f) teli hézag, g)-h) hézagkiképző szerszámok

A hézagok egyenletes vastagságát acélpálca segítségével érhetjük el. Lényeges, hogy az egy­más fölé eső álló hézagok egy függőlegesbe essenek. A hézagokat előzetesen 1 ½ cm mélyen, éles szerszámmal ki kell kaparni, mert a kihézagoló habarcs jobban tapad a friss vágású habarcsfelü­lethez. A hézagokat a 445 g-h ábra szerinti különböző hézagoló szerszámokkal alakítják ki.

A rosszul hézagolt fal könnyen szenved fagy­kárt. Ebből a szempontból különösen a mélyített hézag előnytelen, mert benne a csapadék huza­mosabb ideig tárolódni tud.

Fontosabb tudnivalók

Mai felfogásunk szerint nem volt helyes a századforduló évtizedeinek az a gyakorlata, amidőn szívesen keverték a téglaburkolatot vakolt felületekkel. Különösen akkor nem, amidőn nagy sima felületeket téglaburkolattal láttak el, az architektonikus részeket (nyíláskeretezéseket, sarok kvádereket, párkányokat stb.) pedig a burkolatnál silányabb anyagból, vakolatból készítették.

Elvileg csak az helyeselhető, ha a téglával burkolt homlokzat díszítő architektúrája a burkoló téglánál értékesebb anyagból, pl. természetes származású kőből készül. Utóbbi esetben a kövek rétegmagassága, illetve az egyes kőelemek magassági mérete nemcsak szerkezeti, hanem esztétikai okokból kifolyólag is a téglaréteg többszöröséhez igazodjék.

Európában főleg a gyors építkezéseknél újab­ban előszeretettel alkalmazzák kültérben a hagyományos homlokzati vakolatok helyett a hőszigetelő hatással rendelkező vakolatot, beltérben belső vakolat helyett az ún. szárazvakolatot. Ezen azt kell érteni, hogy a fala­zatra, valamint a mennyezetfelületre olyan vékony lemezeket erősítenek fel, amelyek egyszerűbb igény eseten mindjárt kész felületet adnak, ezenkívül szoba­festéssel, leggyakrabban pedig tapétázással láthatók el.

Előnyeik

Előnyük, hogy tekintélyes mennyiségű építési nedves­séget küszöbölnek ki, beépítésük pedig lényegesen gyor­sabb a nedves úton készülő vakolás végrehajtásánál; felszerelésük is kisebb képességű munkaerőt igényel.

Kiszerelés

Az 5-15 mm vastag lapok a) tiszta gipszpépből, b) farost, némelykor pedig e) habkő adalékú gipszpépből készülnek. A lemezek – a szállítás és a beépítés során fellépő hajlító erőhatások felvétele végett – kétoldalt különleges papírlemez közé vannak fogva. Ennek következ­tében a lapok hajlító szilárdsága eléri a 40-50 kg/cm²-t. Maximális méretük 120×320 cm.

Vannak olyan készítmények, amelyek 20 mm átmé­rőjű lyukakkal vannak ellátva azért, hogy a rájuk utólag felhordandó vékony simító vakolat a lyukakba jól bele­tapadjon. Vannak olyan lemezek is, amelyeknél festés vagy mázolás révén érik el a végleges, felületet. Azonkívül gyártanak kész, végleges felülettel ellátott lapokat is. A lemezek Gipszolit vagy Rigipsz elnevezéssel kerülnek forgalomba.

A lapok félerősítése történhetik: a) a falra, illetőleg a mennyezetre, kb. 40 cm-es távolságban felerősített lécvázra való felcsavarozással (434. ábra) vagy b) a csupasz falra különleges bitumenes vagy szilikátos habarccsal, esetleg kazeines cementes vagy más vízálló enyvvel való felragasztással.

434. ábra. „Szárazvakolat” lemezek felerősítése falfelületre

A függőleges hézagokat keskeny faléccel vagy széle­sebb hézagtakaró léccel, esetleg fém fedőléccel takarják le; festés, illetőleg tapétázás esetében gipsszel átspatulyázzák. Az elsorolt és még lehetséges hézagkiképzési módokat a 435-436. ábra tünteti fel.

435. ábra. „Szárazvakolat”-lemezek felerősítése szilárd födémhez

436. ábra. „Szárazvakolat”-lemezek illeszkedési hézagainak kiképzése; 1 – szegezőléc; 2 – szárazvakolat; 3 – szélesebb faléc; 4 – keske­nyebb faléc; 5-fém fedőléc; 6 – keskeny „szárazvakolat”-sáv; 7 – jutasáv; 8 – gipszspatulyázás

Nemcsak gipszlemezeket, hanem 6-8 mm vastag sajtolt farostlemezeket is alkalmaznak száraz vakolat céljára. Az Orgalit elnevezésű lemezek alapanyaga őrölt, majd kausztikus szódával vagy nátriumlúggal lágyított faanyag, amelyet ammónium sókkal tűzállóvá és parafin hozzáadásával vízhatlanná tesznek. A lemezek felerősítése a gipszlemezekéhez hasonló módon történik.

Az előbbiekben tárgyalt lemezek alkalmasak azon­kívül favázas válaszfalak kétoldali borítására is. Ez eset­ben a vázmezők közét valamilyen- könnyű hőszigetelő, egyszersmind hanggátló anyaggal, pl. salakgyapottal töltik ki (437. ábra).

437. ábra. Kétoldalt papírral bevont gipszhabarcs anyagú lemezzel („szárazvakolattal”) burkolt faváz

Megjegyzés. Mivel a nedvesség a gipszre oldó hatás­sal van, azért a gipsz anyagú burkoló lemezek nedves üzemű helyiségekben (WC-ék, fürdőszobák, konyhák stb.) nem megfelelőek.

A külső vakolatokról általában

A külső vakolat anyagára vonatkozóakat a „Habarcsok” című cikk tartalmazza. Eltekintve az egy­szerű esetektől, igen gyakoriak a kőporos adalékanyaggal, valamint a nemes habarccsal készült homlokzatvakolatok.

A külső vakolatok ritkábban egy, általában két rétegben készülnek. Ellentétben a belső vako­latokkal, nem durva-sima, hanem alap- és szín­vakolatról beszélünk. Vastagságuk 1,5-2 cm. A kétrétegű vakolat esetén az alapvakolat leg­alább olyan szilárdságú és ennek megfelelően olyan cementtartalmú legyen, mint a felső szín­vakolat. Ellenkező esetben az erősebb színvakolat a gyengébb alapvakolatot lehúzza a falról. Az alapvakolatot, hogy a felsőbb réteg jobban tapad­jon hozzá, két irányban sűrűn (5 cm-nyire), de nem túlságosan mélyen megkarcoljuk.

A külső vakolat színe

A vakolt külső homlok­zatok (a fehér vagy a világosszürke színt is bele­értve) legtöbbször színesek. Színes homlokzatot kétféle módon tudunk előállítani: a) színezetlen, szóval természetes színű habarccsal dolgozunk, és a kész vakolt felületet a festő munkák kereté­ben utólag a kívánt színűre festjük, vagy b) színe­zett vakoló habarcsot alkalmazunk (az alapvakolat ez esetben is színtelen). Csak a kőporos, valamint a nemes vakoló habarcs színezhető. A habarcsot csak fény-, idő-, mész- és cementálló (oxid) festék­porral szabad megfesteni.

A külső kétrétegű homlokzatvakolás munka­folyamata, a belsőhöz hasonlóan szintén: a) híg habarcsolásból, b) vezető sáv készítéséből, c) a durva alapvakolat felhordásából, elegyengetéséből és végül d) a felső vakolatréteg felcsapásából, elsimításából, illetőleg a felületnek a későbbiek­ben ismertetendő módok egyike szerinti kikészí­téséből áll.

A vakolást felülről lefelé, kb. 1,5 m magas­ságú sávokban végzik. Először elkészítik az alap­vakolatot a főpárkánytól le egészen a lábazatig. Az élek, zugok és kávák vakolása a belső vakoló munkák végrehajtásánál ismertetett módokhoz hasonlóan történik.

A külső vakolatok mineműségét – éppúgy, mint a belsőkét – a készítésükhöz szükséges habarcs összetétele, a kivitel, valamint a felület­képzés módja határozza meg. Ilyen vonatkozásban a következő vakolatokról lehet szó:

A durva homlokzatvakolat egy rétegben készül, vh jelű homlokzatvakoló mészhabarccsal. A ha­barcsot serpenyővel csapjuk fel a falra, és tovább nem dolgozzuk meg, tehát lécet és simítót nem használunk. Alárendeltebb jelentőségű épülete­ken használatos.

A kanálháttal megdolgozott homlokzatvakolat min­denben úgy készül, mint a durva homlokzatvakolat, csak ez esetben a felcsapott habarcsot a kőműveskanál vaslapjával elegyengetjük, de nem simítjuk el (417. ábra). Alárendeltebb jelentőségű épületeken hasz­nálatos.

417. ábra. Kanálháttal megdolgozott homlokzatvakolat

A sima homlokzatvakolat két rétegben készül, téglafalakon vh jelű homlokzatvakoló mészha­barcsból előállított alap és felső réteggel; kő- és betonfelületeken vh/75 n jelű javított homlokzat­vakoló mészhabarcsból álló alap és felső réteggel. Igényesebb esetben az alap és a felső réteg egyaránt javított habarcsból készülhet. Meszelt és festett kivitelű homlokzatok esetében használatos.

A kőporos fröcskölt homlokzatvakolat két rétegben készül vh jelű homlokzatvakoló mész­habarcsból. A sima vakolatot megszáradása után egyszer lemeszeljük, majd léc és seprő segítségé­vel kf jelű kőporos fröcskölő habarccsal befröcsköljük (419. ábra).

419. ábra. Seprővel fröcskölt kőporos, fésült homlokzatvakolat

A bőven felhordott alapmeszelés – mint közvetítő réteg – különösen meglevő (régi) vakolat esetében hatékonyan működik közre a vakolat és a fröcsréteg közötti kötés (adhózió) tekinteté­ben, mert a friss mészrétegből keletkező kalcium kristályok mind a vakolat, mind a fröcsréteg molekuláris üregeibe behatolnak. A kőporos fröcs­kölő habarcs durvább vagy finomabb szemcséjű és festék hozzáadása révén a kívánt színű lehet. A fröcskölt vakolat gyorsan állítható elő, könnyen javítható, aránylag olcsó, ezért kisebb igényű városi épületek részére igen megfelelő.

A cuppantott (más néven nyomkodott) hom­lokzatvakolat két rétegben készül vh/75 n jelű javított homlokzatvakoló mészhabarccsal. A felső réteg előállításánál a kissé kövér habarcsot fasimítóra rakva rányomkodjuk az alapvakolatra, majd a simítót hírtelen (cuppantva) elhúzzuk.

Sűrű habarcsból apró, hígabból durvább textúrát kapunk (418. ábra). A felső réteghez kőporos habarcsot is használhatunk. Kisvárosi és zöld környezetbe illő vakolási mód.

418. ábra. Cuppantott (nyomkodott) homlokzatvakolat

Fésült és gereblyézett homlokzatvakolatok

A fésült és gereblyézett homlokzatvakolatok két rétegben készülnek az előbbi bekezdésben részletezett habarcsféleségekből. Ezeknél a ser­penyővel felhordott és elegyengetett felső réteget erre a célra alkalmas fésű-, illetőleg gereblye-szerű szerszámokkal (426 a-c ábra) még a megszáradás előtt – legtöbbször függőleges, esetleg ferde irányban – megdolgozzuk. A 427. ábrán rovátkolás kialakítására alkalmas szerszá­mot látunk. Városi épületekre megfelelő vakolat­képzés.

425. ábra. Fröcskölt homlokzatvakolás végrehajtása

426. ábra. Fésült és gereb­lyézett homlokzatvakolás szerszámai

427. ábra. A vakolat rovátkolására alkalmas szerszám

Kőporos dörzsölt

A kőporos dörzsölt homlokzatvakolat két réteg­ben készül vh/75 h jelű alapvakolaton kd jelű kőporos dörzsölő habarccsal. A felső rétegben levő 0-5 mm-es kődara szemek a fasimítóval történő egyirányú vagy köríves simítás következ­tében érdekes vonalakat karcolnak a vakolat­ba, és így annak egy jellegzetes textúrát köl­csönöznek (420. ábra). Ezt a jó minőségű vako­latot városias környezetben, igényesebb esetek­ben alkalmazzák.

420. ábra. Kőporos dörzsölt homlokzatvakolat

Textúrás vakolat

A textúrás nemesvakolat két rétegben készül k/150 h jelű javított homlokzatvakoló mészha­barcs alapvakolattal és ezen nemes habarcs felső réteggel. Utóbbit fasimítóval elsimítjuk, majd a meghúzott, de meg teljesen meg nem száradt vakolatot tompa, éles vagy hullámos élű acéllemez­zel lekaparjuk, más esetben pedig szeges kefével (karcolva) dolgozzuk meg. A 428. ábra szerinti szerszámokkal durvább vagy finomabb textúrát érünk el (421. ábra). A nemesvakolat anyagának jósága, tartós és tetszetős felülete miatt a nagy­városi épületek homlokzatképzésére kiválóan alkalmas.

421. ábra. Textúrás nemesvakolat

428. ábra. Textúrás vakolat előállítására szolgáló szerszámok; a) szöges kefe, b) tompa élű acéllemez (Ziehklinge), c) fogas acéllemez, d) éles acéllemez

Megjegyzés. Textúrás (érdesített, kapart, karcolt) vakolatot nemcsak nemes habarcsból, hanem kőporos habarcsból is elő lehet állítani. Külföldön a fröcskölt vakolat készítéséhez is sokszor nemes habarcsot alkal­maznak (422. ábra). Más esetben pedig a nemes habarcsot kőműveskanállal csapják fel az alapvakolatra, de nem simítják el (423. ábra).

422. ábra. Nemes habarcsból készült, fröcskölt vakolat

423. ábra. Nemes habarcsból készült, kőműves kanállal felcsapott, de tovább nem dolgozott homlokzatvakolat

Kőszerű homlokzatvakolat

A kőszerű homlokzatvakolat két rétegben készül 1 : 3 keverési arányú, 1,5 cm vastagságú alapvakolattal és a nemes vakolatnál is jobb minőségű (szilárdabb) felső réteggel. A kőszerű habarcs tiszta, mosott kvarchomokból, fagyálló kőzetek különböző szemnagyságú őrleményéből és m³-énként 400 kg 400-as cementből, valamint oxid vagy mangán festékanyagból áll. A felső réteget -amely a kívánt felületplasztikának meg­felelően 2-5 cm vastag – a teljes megszilárdulás után hegyes vagy lapos vésővel kőszerűen (legtöbbször spandátolt, felvert vagy rovátkolt kivitelben) dolgozzák meg (424. ábra). Nálunk ilyen vakolat az utóbbi időben nem készült.

424. ábra. Vésővel megdolgozott kőszerű homlokzatvakolat

A régi ún. vakoló kőművesek – mint Buda­pest utcáin azt igen gyak­ran láthatjuk – kiválóan tudták a különböző megdolgozású, durvább-finomabb kőfelületeket vako­lattal utánozni. A nagyolt, az egyengetett, a hegyes vésővel megdolgozott, va­lamint a kváderosztású és legtöbbször rusztikával is tagolt kőfelületet utánozó vakolatot, amelynek néha tekintélyes, 3-5 cm vastagsága is volt, több rétegben hordták fel.

A habarcs kötőanyaga a mostanában nálunk nem használatos románcement (zsugorodás alatti hőmér­sékletig égetett cementféleség) volt, amely mésszel keverve vakoló habarcs céljára kiválóan megfelelt, és kellemes, szépen patinázódó barnássárga színe minden festékanyag hozzáadását nélkülözhetővé tette.

Lábazati cementvakolat

A homlokzati (lábazati) cementvakolat két rétegben készül sm/350 ö jelű vagy sm/400 n jelű simított cementhabarccsal. A felső réteget fával vagy vassimítóval kell megdolgozni. Az elkészült felületet három napig állandóan nedvesen kell tartani, majd nyolc napig háromszor meg kell ned­vesíteni. A nedvességnek és fagynak tartósan ellen­álló cementvakolat egy­szerűbb épületek lábaza­tára, azonkívül mérnöki műtárgyak felületképzé­sére alkalmas.

Tagozott párkányok vakolása

A vakolt pár­kányok profilját durván ki kell falazni, illetve beton esetében azt meg­felelő szelvényűre kell készíteni; előbbiek hiá­nyában hossz- és kengyel­vasakból álló, drótháló­val burkolt felület segít­ségével rabitzhabarcsból kell a párkány durva formáját előállítani. Belső vakolásnál gipszrabitz, külsőnél cementrabitz habarcsot kell használni. Gipszrabitz habarcs esetében horganyzott vasalkatrészeket kell alkal­mazni.

A tagozatok vakolásához különleges homlokzatvakoló habarcsot kell használni.

A durván előkészített párkánytestre felcsa­pott habarcsból bádoggal borított deszkasablon segítségével húzzák ki a kívánt tagozatot. A pár­kány kihúzásánál a sablont a falra vagy a födémre felerősített deszkasínen vezetik (429. ábra). Az archivolt tagozatok vakolásánál, illetőleg sablon­nal történő kihúzásánál nem szabad kézzel dol­goznak, hanem az ívközépponthoz kikötött, szó­val kényszerpályán mozgó vakoló szerszámmal.

429. ábra. Tagozott párkányok vakolása (kihúzása) bádoggal borított deszka sablonnal; 1 – alsó és felső vezetősín; 2 – sablon

Vakolt rusztika

A vakolt homlokzaton ki­képzendő rusztikahézagok helyén egy sor téglát beugratva kell falazni, hogy az így adódó horony­ban a rusztikahézag kivakolható legyen. A rusztikahézagot ideiglenesen felszegezett alsó és felső vezető deszkán mozgatott, bádogborítású deszkasablon (430. ábra) segítségével húzzák ki. A két rusztika közötti vakolattextúrát a rusztikahézag kihúzása után alakítják ki.

430. ábra. Vakolt rusztika kihúzása

Folytatólagos homlokzatvakoláson azt értjük, hogy a felső vakolatréteget az egész homlokzaton megszakítás nélkül, a főpárkánytól le a lábazatig folytatólagosan hordjuk fel, illetőleg dolgozzuk meg.

Párkányokkal osztott homlokzatok esetében az aránylag keskeny, kis területű homlokzatszakaszokat nem nehéz egyidejűleg, folyamatosan be vakolni. Az utóbbi évtizedekben elterjedt nagy, sima felületű és nem osztott homlokzatok megszakítás nélküli le vakolása meglehető­sen drágítja a munkálatokat.

Éppen ezért szokás ilyen­kor vízszintes, ún. választó (megszakító) hézagokat készí­teni, amelyek mentén a vakolás megszakítható és a munkálatok újrakezdésekor folytatható. Ezeket a vékony választó hézagokat az ablakok könyöklő- és záradék­magasságában célszerű alkalmazni. A megszakító héza­gok közti sávok esetleges textúra-, szín- vagy tónus­különbsége kevésbé érezhető, mintha egyenlőtlen vonal mentén lenne a vakolás a munkaidő végén abbahagyva és később folytatva.

a) Szerkezeti vonatkozások

A belső vakolat vastagsága függ a felület mineműségétől, a fal egyenetlenségétől, á vakoló habarcs mineműségétől és a vakolat rétegszámától. A falazatban mutatkozó egyenetlenséget csak vastagabb vakolattal tudjuk eltüntetni, míg az egyenletesebb (mennyezet- és válaszfal-) felüle­teken vékonyabb akár hőszigetelő vakolat is elegendő. A továb­biakban az egyes vakolatfajtákhoz szükséges vastagságot esetről esetre fogjuk megadni.

A vakoló habarcs fajtáit, összetételüket és az alkalmazásukra vonatkozó utasításokat a 3. táblázat tartalmazza.

A belső vakolatok mineműségét (szerkezeti sajátosságát) a készítésükhöz szükséges habarcs összetétele és a kivitel módja határozza meg. Ilyen vonatkozásban a következő vakolatokról lehet szó:

A durva vakolatnál a habarcsot serpenyővel vagy kanállal kell a felületre felcsapni és az utóbbival elsimítani. A felület esetleg léccel is lehúzható. A vakolat legalább 5 mm vastag legyen, és vb jelű vakoló mészhabarcsból vagy vb/50 h jelű belső javított vakoló mészhabarcsból készüljön. Pince-, padlás- és kéményfalakon hasz­nálatos.

Az egyrétegű vakolatnál a habarcsot serpenyő­vel kell a felületre felcsapni, utána léccel lehúzni és fasimítóval elsimítani. A vakolat legfeljebb 8 mm vastag legyen, és belső javított vakoló mészhabarcsból készüljön. Kisebb igényű lakó­helyiségekben, mezőgazdasági és ipari épületekben megfelelő.

Az egyrétegű sima cementvakolat híg cement­habarccsal becsapott felületre, serpenyővel fel­hordott s/350 ö jelű vagy s/400 n jelű simító cementhabarccsal készül, a lehúzó léccel elő­állítható legvékonyabb vastagsággal, fasimítóval elsimítva. A felület ezenkívül beszórható cement­porral, amit azután vassimítóval lehet becsiszolni. Az elkészült felületet 3 napon keresztül nedvesen kell tartani. Nedvességhatásoknak kitett kisebb igényű helyiségek fal- és lábazatfelületeire alkal­mas.

Kétrétegű sima vakolat a később ismertetendő műveletekkel készül; a téglafalon vb jelű belső vakoló mészhabarccsal; beton- és kőfelületen az alsó durva réteghez vb/50 h jelű belső javított vakoló mészhabarccsal. Gőzös és párás helyiségek­ben az alapvakolatot vb/100 h jelű, erősen javított vakoló mészhabarccsal kell elkészíteni. A vakolat átlagban 1,5 cm, de legalább 1,2 cm vastag legyen.

Jobb kivitel esetén mind a durva, mind a simító réteg javított habarccsal készülhet. Lakó- és középületekben, valamint az igényesebb ipari épületekben ez az általánosan alkalmazott vakolat.

Kétrétegű sima cementvakolatot két rétegben kell kivitelezni, mindenben az egyrétegű sima cementvakolással megegyező módon. A vakolat átlagban 1,5 cm, de legalább 1,2 cm vastag legyen. Nedvességhatásoknak fokozottan kitett és jobb kivitelre igényt tartó helyiségek fal- és lábazatfelületein használatos.

Kétrétegű sima gipszvakolat alsó durva rétegét v/60 g jelű gipszes belső vakoló habarccsal, a felső simító réteget s/100 g jelű gipszes belső simító habarccsal kell elkészíteni. A vakolat átlagos vastagsága ne legyen több 8 mm-nél. Középületek igényesebb helyiségeiben kerül alkalmazásra.

Betonfelületeknél, valamint cementtartalmú aljzat-vakolat esetén a gipszvakolat alá 4 mm vastagságú vb jelű belső vakoló mészhabarcsból készült, ún. közömbösítő réteget kell közbeiktatni.

b) Belső vakolások végrehajtása

A belső vakolás végrehajtásának menete a következő: a) először kell elkészíteni a mennyezet felületek, b) utána az oldalfelületek vakolását, c) majd végül a falvégek, falfülkék és hasonlók vakolása következik. Normális (≤ 3-4 m) magasságú helyiségek oldalfelületeinek vakolása két részletben: a falak felső fél részét a mennyezet vakolásához szükséges állványon, az alsó fél magasságot a födémen állva végzik el. Magasabb helyiségek oldalfalait a szükséghez képest több állványszintről vakolják le. Termek, csarnokok vakolásához létra-, esetleg mozgóállványra van szükség.

A mennyezetvakoláshoz szükséges állvány járó-szintje a dolgozók magasságához igazodjék; egy helyiség vakolásához egyforma magasságú dolgozókat kell be­osztani. Ilyen, vonatkozásban nagy könnyebbséget jelent a korszerű, állítható fémállványzat bevezetése (52. ábra).

A vakolási munkák általában két fő munka­részlegből állnak: a) a habarcs felhordásából és elegyengetéséből, b) a felhordott habarcs elsimításá­ból, illetőleg a kívánt vakolatfelület (textúra) előállításából.

Az előbbi bekezdésben körvonalazott munkák elvégzésének vannak hagyományos és korszerű munkamódszerei. Ennek megfelelően a vakolási munkák végrehajtásának módozatait külön fogjuk tárgyalni.

1. Hagyományos vakolási módszerek

A kétrétegű, sima kivitelű mennyezetvakolás végrehajtása. A megtisztított, lesepert és benedvesített felületet egészen híg habarccsal (serpenyő segítségével) becsapjuk. Ennek a vékony rétegnek ún. meghúzása után a felhúzó szerszámra helyezett habarcsot egy erőteljes húzással a mennyezetre kenjük. Az így felhordott (kb. 2-3 m² területű) alapvakolatot a vakoló léc ide-oda mozgatásával és egyidejű magunk felé húzásával lehúzzuk, azaz a feleslegesen kiálló vakolatmennyiséget eltávolít­juk.

Ezt követően a mutatkozó hiányokat ki­egyenlítjük, az esetleg lepotyogott vakolatot pótoljuk, és a lehúzást addig ismételjük, amíg közel sík felületet kapunk. Majd a meghúzott alapvakolatra felcsapjuk a simító habarcsot, amelyet fogantyús léccel lehúzunk, azután fasimítóval – nagyokat körözve – véglegesen el­simítunk; a közben szikkadni kezdő vakolatot meszelővel benedvesítjük, hogy ezáltal a simító réteg felborzolódását elkerüljük.

A kétrétegű, sima kivitelű falvakolás végre­hajtása. A megtisztított és lesepert felületet be­nedvesítjük, majd egészen híg habarccsal be­csapjuk. Ezután abból a célból, hogy teljesen egyenletes, függőleges sík felületet kapjunk, a fal­sík két szélén, majd ezek közé kb. 1,5-1,8 m távolságokban közbeiktatva 15-25 cm széles, függőleges, ún. irányító vakolatsávokat hordunk fel (406 c ábra).

Azt, hogy a sávok a kívánt függőleges síkkal színeljenek, úgy érjük el, hogy a fal felső és alsó sarkaiban habarccsal egy-egy közös síkban fekvő falapocskát ragasztunk fel, és az irányító sávokat ezekhez való igazodással (függőzéssel, vízszintes és átlós irányú zsinórozással) készítjük el.

Ezt követően a sávok közé serpenyővel fel­csapjuk a durva alapvakolatot, és az irányító sávokhoz szorított vakoló léccél felhúzzuk a habarcsot, azaz a feleslegesen kiálló vakolat­mennyiséget eltávolítjuk, majd a hiányokat kiegyenlítjük. Az így elkészített és meghúzott alap­vakolatra felcsapjuk a simító habarcsot, ezt fogantyús léccel felhúzzuk, majd a felületet a mennyezetvakolásnál leírt módon fasimítóval véglegesen elsimítjuk.

Általános szabály, hogy a vakolási munkát mind a mennyezet, mind a falfelületeken a világosabb részen kezdve a sötétebb részek felé haladva, és itt befejezve kell végrehajtani, mert így a fény- és árnyékjáték követ­keztében jelentkező esetleges egyenetlenségeket kevésbé lehet majd észlelni.

406 ábra. Különböző irányító sávok; a) vaspálca, b) keskeny (habarcs anyagú) vezetősáv, c) széles vakolatsáv

2. Korszerű vakolási módok

A vakolásnak vannak az előbbieknél korszerűbb, termelékenyebb módszerei is. Ilyenek:

A vaspálcás módszer, amelynél a habarcsból csak hosszadalmas munkával előállítható irányító sávokat 1,5-2,0 m hosszú, az alapvakolattal meg­egyező vastagságú, négyzet vagy kör keresztmetszetű, végein az ácskapocsra emlékeztető módon kialakított acélpálca pótolja (406 a ábra). Felül a vízszintes, alul a függőleges hézagokba bevert acélpálcákat az alapvakolat felhordása után eltávolítják, és a helyükön adódó hiányokat a sima vakolat felhordásakor pótolják.

A keskeny vezető sávos módszernél – a meg­kívánt nívósíkban – habarccsal falapocskákat ragasztanak fel. A továbbiakban ezekre egy fa­lécet szorítanak rá, majd a léc és a fal mögött adódé hézagokat gyorsan kötő cementes vagy gipszes habarccsal töltik ki. A faléc eltávolítása (letörése) után a falon ott marad a keskeny, habarcs anyagú vezető sáv (406 b ábra).

Az új módszerek termelékenységére jellemzők az alábbi adatok:

• Hagyományos módszernél 26,5m² felület vakol­ható be 8 óra alatt; teljesítmény 100%.
• Vaspálcás módszernél 37,7 m² felület vakolható be 8 óra alatt; teljesítmény 142%.
• Keskeny vezető sávos módszer mellett pedig 38,7 m² felület vakolható be – átlagos ügyesség mellett – 8 óra alatt; teljesítmény 146%.

Megjegyzés. A különlegesen jó kivitelű mennyezet­vakolásnál is szükség van arra, hogy az alapvakolat elegyengetése vezető sávok alapján történjék. Erre a célra leginkább a gipszhabarcsból készített keskeny vezető sáv felel meg.

c) A vakolás műveleteinek gépesítése

Komoly gazdasági érdekek fűződnek a vakolási munkák mennél nagyobb mértékű gépesítéséhez, hiszen a vakolási munkák az átlagos, kívül-belül vakolt kivitelű épület összköltségeinek jelentős részét teszik ki. Készítésük magas képességű munkaerőt és jelentős munkaidőt igényel. A gépe­sítéssel a munkaidő lerövidítése, a szakmunkások számának csökkentése, nemkülönben a habarcs­anyag terén mutatkozó veszteség kiküszöbölése révén komoly megtakarítás érhető el.

A vakolási munkafolyamatok, illetve műveletek közül gépesíthető: a) a habarcs keverése, b) a habarcs szállítása, c) a habarcs felhordása és d) a felhordott habarcs elsimítása.

A habarcs gépi keverését nálunk az utóbbi években vezették be. Nyilvánvaló, hogy a keverési arány pontos betartása és a tökéletesebb keverés jobb habarcsot eredményez.

A vakoló habarcs gépesített szállításánál a habarcsot a keverési, illetőleg tárolási helyről a bedolgozási helyre csővezetékeken keresztül juttatják el. A szállítás kétféle módon: a) dugattyús habarcsszivattyúval vagy b) légnyomásos berendezés segítségével történik. Habarcs kézi és gépi keverése.

A 407. ábra egy 1 fokozatú, egyszerű működésű dugattyús szivattyút tüntet fel, amely a habarcsot vas- vagy gumicsöveken át juttatja el a felhasználási helyre. 15 m-es függőleges emelés mellett a vízszintes szállítási távolság 50-70 m.

407. ábra. Habarcsszivattyú; 1 – szivattyúteret záró alsó; 2 – felső szelepgolyó; 3 – légüst; 4 – tisz­títónyílás; 5 – gumihenger; 6 – kampós rád az esetleg beragadt szelep­golyó kimozdítására; 7 – a búvárszivattyú dugattyúja; 8 – a búvár­szivattyú feltöltő tölcsére; a V. R. 3 típusú gép teljesítménye 3 m³/óra, az Sz-232-é 6 m³/óra

A 408. ábra a szivattyús habarcsszállítás és gépi vakolatfelhordás elvi elrendezését tünteti fel. A pincében vagy az épület melletti ideiglenes építményben üzemel­tetett habarcsszivattyú kettős (visszatérő) körvezetéken juttatja el a habarcsot az egyes emeletszinteken levő bedolgozási helyeken elhelyezett habarcstartályokba. A visszatérő csővezeték egyenletessé teszi a szivattyú működését. A habarcstartályoktól kézi szállító eszkö­zökkel vagy újabb habarcsszivattyú közvetítésével csővezetéken jut tovább a habarcs a közvetlen bedolgo­zási helyekre.

408. ábra. Csővezetékes szivattyús habarcsszállítás; a) elrendezése; 1 – habarcsszivattyú (3-6 m³/óra teljesítménnyel); 2 – acélcső (ø 3″); 3 – leágazó csap; 4 – habarcstartály; 5 – gumitömlő (ø 2″); 6- habarcsszivattyú (1,5 m³/óra teljesítménnyel); 7- gumi­tömlő sűrített levegő részére; 8 -fúvófej; b) áteresztő csap

A 409. ábra egy pneumatikus üzemű habarcstelep elrendezését mutatja. Itt a megkevert habarcs 550 liter űrtartalmú kúpos vastartályokba kerül, amelyeknek legmélyebb pontjáról 64-76 mm átmérőjű forrcsöveken át jut a habarcs a bedolgozási helyekhez. A tartályba vezetett sűrített levegő szállítja tovább a habarcsot. A habarcsvezetékbe útközben is (esetleg több helyen) fúvatnak be levegőt, ezeken a helyeken a csővezeték keresztmetszete kibővül, aminek folytán a pótlevegő egyúttal szívó hatást is fejt ki az előző vezetékzónában levő habarcsra. 30-40 m-es függőleges emelés mellett a vízszintes szállítási távolság 250 m.

409. ábra. Csővezetékes, pneumatikus habarcsszállítás elrendezése; 1 -habarcskeverő; 2 – habarcsláda; 3 – acéltartályok (550 l űrtartalommal); 4 – sűrített levegő elosztótelep; 5 – kiegyenlítő légkazán; 6 – légsűrítő; 7 – habarcsszállító vezeték (ø 64-76 mm-es forrcső); 8 – gázcső a pótlevegő részére (ø 1-1 /2”); 9 – habarcstartály; 10 – leágazó csap ; 11 – gumitömlő; 12 – habarcsszivattyú (1,5 m³ óra teljesítménnyel); 13 – fúvófej; 14 – habarcstartály falazási munkákhoz

A 409. ábra egyébként három építési szinten történő vakolási, illetőleg falazási munkálathoz szükséges habarcsszállítást tüntet fel. (Tehát ugyanazon ábrát használtuk fel két különböző természetű munkához szük­séges habarcsszállítás érzékeltetésére.)

A pincében a vakoló habarcs a csővezetékből egy lábakon álló kisebb acéltartályba jut, ahonnan kézi szállító eszközzel hordják az alkalmazási helyekre. A földszinten a vakoló habarcsot egy kisebb teljesítő képességű habarcsszivattyú segít­ségével a vakolandó falfelületre hordják fel. Az emeleten a falazó habarcs egy 0,5-1,0 m³-es acél tároló tartályba jut, ahonnan acéltalicskával szállítják a bedolgozási helyre.

A habarcs esővezetéken történő anyagmozga­tásának nagy jelentősége van, mert míg a falazó habarcsot daru segítségével, emberi erő kikap­csolásával lehet a bedolgozási helyre szállítani, addig ez a módszer a vakolásnál nem használható, mert a darukkal nem tudjuk a vakoló habarcsot az épület belsejébe eljuttatni, itt emberi erőt kell a szállításhoz igénybe venni. Ezzel szemben a habarcsszállító csővezetéket az épület legeldugot­tabb helyiségeibe is be tudjuk vezetni.

A habarcs gépi felhordása

A habarcsot nemcsak kézi úton, serpenyővel, kanállal és felhúzó lappal lehet a falra és a mennyezetre felhordani, hanem légnyomásos fúvó apparátussal is (408-409. ábra). A vakolat felhordásának ez a módja előnyös, mert a fúvófejet (vakoló pisztolyt) nagy erővel elhagyó habarcs jobban fog tapadni a felületekre, mint az emberi erővel felcsapott, illetve a mennyezet esetében csak felkent habarcs.

410. ábra. A habarcs felhordására szolgáló (légnyomásos) gyűrűs levegőadással működő fúvófej

A habarcs gépi úton történő felhordására lég­nyomással működő ún. fúvófej szolgál (410. ábra). A habarcs a fúvófejhez a korábban leírt módon, habarcsszivattyú közvetítésével, csöveken keresz­tül jut él. A fúváshoz szükséges legalább 1,5 atm nyomású sűrített levegőt kompresszor vagy más légsűrítő készülék szolgáltatja. A sűrített levegőt gumitömlőkön vezetik a fúvófejhez.

Habarcsszivattyúk segítségével főleg a tiszta mészhabarcsot hordják fel. Amennyiben cement­tel vagy gipsszel javított habarcsot alkalmaznak, úgy a gipszet és a cementet poralakban, külön csövön, sűrített levegővel juttatják a fúvófejhez. Az utóbbi kötőanyagok a habarcsszivattyú által oda­juttatott mészhabarccsal csak a fúvófejben kevered­nek össze. Nálunk azonban még a cementtel javított habarcsokat egyidejűleg szállítják a csöveken.

d) Élek, zugok, íves felületek, tagozatok vakolása

A falvégek vakolásánál az alapvakolatot a 411 b ábra szerint felszegezett fa vezető lécek segítségével húzzák fel. Szokás a vakoló lécet két végén és a közepén ideiglenesen odacsapott habarccsal is felragasztani (411 c ábra).

411. ábra. Falvégek vakolása

Az élek és zugok alapvakolatának egyengetésére, úgyszintén a simító réteg kidolgozására a 412 a-d ábra szerinti zug- és élképző szerszámok (más néven zuggyaluk) alkalmasak.

412. ábra. Zugok és élek vakolása; a)-c) eszközök, d) a munka kivitelezése

Az ablak- és ajtófülkék, valamint a kávák éleinek alapvakolatát a 413. ábrán látható egyszerű kávaképző szerszámmal lehet felhúzni.

413. ábra. Ablak- és ajtókávák, valamint fülkék vakolásának végrehajtása

A gerendák alapvakolatát kétoldalt bilincsekkel felerősített fa vezető lécek segítségével kell lehúzni (414. ábra).

414. ábra. Gerendák alapvakolása

Az élek és zugok kiképzése. Mind a függőleges, mind a vízszintes helyzetű étek és zugok lehetnek a) éles és b) lekerekített kiképzésűek.

A lekerekített élek, valamint a homorulattal kiképzett zugok (más néven hajlatok) vakolása egyszerűbb, gyorsabb, ennek megfelelően olcsóbb, mint az éles sarkúaké. A függő­leges élek általában 2 cm sugarú félkörrel vannak kiala­kítva. A függőleges élek könnyen kicsorbulnak, ezért inkább lekerekítve készítendők. A mennyezethajlatok nagyobb, 3-4 cm-es sugarú félkörrel készülnek.

Az éles élek és zugok kialakítása körülményesebb, lassúbb, ennek megfelelően lényegesen költségesebb, viszont az élek határozottsága miatt szebb hatás érhető el velük.

Különösen a mennyezetzugokat és a boltöveket, valamint a gerendák éleit kívánatos éles sarkokkal készí­teni, még abban az esetben is, ha a függőleges élek és zugok egyébként lekerekítve készülnek. Így a boltövek és gerendák élei határozottakká válnak, az esztétikai szempontból kívánatos fényélek kialakulhatnak. Más­részt az éles mennyezetzug-kiképzés módot ad arra, hogy a függőleges, fal színes festése – minden elválasztó vonal nélkül — felvezettessék a fehérre, illetőleg világos tónusúra festett mennyezetig. Ily módon az alacsonyabb helyiség is magasabbnak hat, szemben azzal a meg­oldással, amikor a mennyezet világos festése a függő­leges falon folytatódik.

A vakolt falsarkok megvédése

Mint korábban meg­állapítottuk, a függőleges élek könnyen kicsorbulnak. Ezért jobb kivitel esetében a rongálódásnak fokozottan kitett éleket meg kell védeni. Ebből a célból lehet az éleknél a vakolat felületére gipsszel fémszálas jutaszövetet (szaknyelven bandázst) ragasztani. A bandázst a szobafestő munkák során gipsszel át kell spatulyázni.

A falak éleit azonkívül szögvasakkal vagy erre a célra gyártott élvédő vasakkal is meg lehet óvni (415 b ábra). Ezeket befalazó karmokkal vagy pedig a 415 a ábra szerinti esetben a falba előzetesen beépített szegező fákhoz csavarozással erősítik fel. A falélek kicsorbulásának megakadályozására szolgál a horganybádogból készült sarokléc is (415 c ábra), amelyet a falazatra szegekkel erősítenek fel; felületük, a vakolattal való mennél jobb kapcsolat elérése végett perforált kivitelű.

415. ábra. Vakolt falsarkok (élek) védése; a) élvédő szögvassal, b) különleges élvédő léccel, e) horganybádog anyagú sarokléccel

Nemcsak a függőleges éleket kell megvédeni a kicsorbulástól, hanem azokat a vízszintes éleket is, amelyek a használat (takarítás, költözködés stb.) közben sérü­lésnek vannak kitéve; pl. különösen a lépcsőházakban. Az ilyen éleket szintén élvédő szögvassal szokás ellátni.

Íves felületek vakolása

A kis görbületű domború és homorú felületeket kényszerpályán vezetett vakoló léc segítségével vakolják. A domború, pl. oszlop-, valamint az ilyen természetű homorú (pl. fülke-) felületek vakolása bádogborítású deszkasablon segítségével hajtható végre. A boltövek és boltozati felületeket íves léceken vezetett vakoló léccel vagy az ívközéppontokhoz kikötött, kényszerpályán mozgó vakoló szerszámmal vakolják. Az egész kis görbületű, tehát nagy sugarú boltozatoknál a vakolást szabadkézből végzik.

e) Beton felilletek vakolása

A beton és vasbeton szerkezetek vakolásánál a felületet erőteljesen be kell nedvesíteni, majd híg cementlével kell befröcskölni és csak ennek meghúzása után lehet a vakolását – az előbbiek­ben ismertetett módon – végrehajtani. A vakolat a vasbeton felületekhez általában rosszul tapad. Különösen a mennyezetfelületeknél kell gondos munkát végezni, mert a túlzottan vastag vakolatréteg könnyen leválik.

A habarcs a vasbeton felületeken lassabban húz meg, ezért az ilyen felületek vakolása csak szakaszosan történhetik. Az alapvakolat meg­húzásának időtartamára a dolgozókat más munka­helyre kell átcsoportosítani.

f) Vakolt felületek elszíneződése és elszennyeződése

A betonfelületen levő vakolat elszíneződése. Ismeretes, hogy a téglafalban előforduló beton­szerkezetek belső vakolt felületei sötétebben, a külső felületek pedig világosabban rajzolódnak ki.

A belső vakolt betonfelületek elsötétedésének oka, hogy a jobban hővezető betonnak nincsen meg az a hő ellenállása, mint a téglafalnak. A kisebb hő ellenállású – és ennek következtében lehűlt – vakolt betonfelülettel érintkező pára lecsapódik a hidegebb felületen, és közben szennyeződése, a por és korom rárakódik a vakolatra; igen rövid idő alatt elszínezi azt.

A külső vakolt betonfelületek világosabb árnya­latú elszíneződése a következőkben leli elfogad­ható magyarázatát. Tudjuk, hogy a vakolt homlokzati felületek – éppúgy, mint a kő­felületek is – bizonyos idő elteltével egy pár árnyalattal sötétebbekké válnak, úgy mondjuk, hogy megérnek, patinázódnak. Ez a jelenség (elte­kintve egyéb vegyi természetű októl) annak következtében áll elő, hogy a vakolat a levegő nedvességét magába szívja, miközben annak szennyeződése, a por és korom tartósan lerakódik a vakolat felületére.

Mivel a betonrészek – kisebb vízszívó képességük következtében – kisebb mér­tékben játszanak közre a hajcsöves beszívódásnál ennek folytán a betonfelületek vakolata meg­tartja eredeti színét, illetőleg kevésbé sötétedik el. Tehát ez esetben tulajdonképpen nem kifakulásról van szó, hanem arról, hogy a téglafelületek vakolata – az előbb kifejtett okok folytán – idővel pár árnyalattal sötétebb lesz. Az ilyen ter­mészetű elszíneződés különösen az északi, a nyugati és a viharoldalon áll elő.

A vakolat elszíneződésének kiküszöbölése végett a betonfelületeket valamilyen hőszigetelő jellegű és a falazattal közel azonos nedvszívó tulajdonsággal bíró anyaggal (téglával, cseréppel stb.) kell bur­kolni, mint ahogy erről már több alkalommal (a koszorú- és az áthidaló gerendákkal kapcsolat­ban) is szó volt.

Külföldön a betonrészek minél tökéletesebb burko­lása végett cserépanyagú, erre a célra gyártott külön­leges burkoló lemezeket alkalmaznak. Ezek 2 cm vasta­gok, lyukas kivitelűek, darabolhatok; a vakolat jobb tapadása, valamint a betonhoz való jobb hozzákötése végett recés felületűek.

A vakolat elszennyeződése

A vakolt homlokzat különösen a nagyvárosi környezetben a rárakódó por és korom következtében rövidebb-hosszabb idő alatt elpiszkolódik. Az egész felületen egyenletesen jelentkező elpiszkolódás elviselhető, azonban a csak helyenként jelentkező piszokfoltok igen bántóak. Az ilyen foltszerű vagy csurgásos elszennyeződés általában onnan szárma­zik, hogy a vízszintes felületeken összegyűlt kormos, rozsdás víz végigcsorog a homlokzaton.

Kormos, rozsdás csorgások keletkeznek az erkélyek, előtetők, ablakkönyök­lők, párkány csatlakozások, korlátok, zászlótartó hüvelyek és hasonló szerkezetek falcsatlakozásainál; továbbá a mell­véd-, kerítés- és attikafal lefedő kövek illeszkedési hézagai alatt. A „csurgásos” elpiszkolódás kiküszöbölése céljá­ból az elsorolt szerkezetek falcsatlakozásánál a későbbiek során részletezendő vízterelő szerkezeteket kell alkalmazni, hogy a piszkos víz – előbb lecsepegve – ne juthasson el a falfelületig.

g) Téli vakolás

Köztudomású, hogy a vízzel átitatott vakolat vízrészeinél a fagyhatás következtében térfogat­növekedés áll elő. Ennek folytán a vakolat leve­lesen lemállik a falról. Éppen ezért fagy veszély­ben külső homlokzatvakolást végezni nem szabad. Belső vakolást csak. a hőmérsékleti viszonyoktól függő alábbi feltételek betartása mellett lehet készíteni.

1. Ha a nappali hőmérséklet + 5 C° felett van, de éjszaka már a hőmérséklet a fagypont alá süllyed, úgy a belső vakoláshoz +15-20 C°-ra melegített habarcsot kell használni, és a falnyílásokat éjszakára (pl. nád­pallóval) el kell zárni.
2. Ha a külső hőmérséklet +5 C° alatt van, belső vakolás csak a falnyílások elzárása és a helyiség +10- 15 C° közötti hőmérsékletre való felfűtése mellett végez­hető. Ez esetben a hőmérséklet a padló feletti 50 cm magasságban legalább +5 C°-ú legyen, nemcsak a vako­lás időtartama, hanem a száradás egész ideje alatt is.

Berezin eljárása szerinti vakolás. Berezin mérnök eljárása szerint alacsony (-35 C°-ig terjedő) hőmérséklet mellett is végeztek jó eredménnyel több százezer négyzetméter területű külső és belső vakolási munkát.

Ennek az eljárásnak a lényege, hogy olyan keverő vizet használnak, amelyben szabad klórt oldanak fel. A keverő vízben oldott kalciumsók leszállítják a víz fagypontját. Kb. +35 C° hőmérsékletű vízhez klór­meszet [CaCl(OCl)] adagolnak, és az így nyert szusz­penziót ülepedni hagyják. Ezt az oldatot cementtel javított mészhabarcs esetében 1 : 6, cementhabarcs eseté­ben 1 : 2,5 vagy 1 : 3 arányú hígításban keverő vízként használják fel.

A habarcs összeállításánál a mészpép hőmérséklete legalább +5 C°, a homoké +30 C°, a vízé pedig +10 C° legyen. A bedolgozás alkalmával a habarcs hőmér­séklete legalább +5 C° legyen. A víz/kötőanyag tényezőt lehetőleg alacsony értékben veszik fel.

Lényeges technológiai követelmény ilyenkor, hogy a fal ne legyen eljegesedve, és lehetőleg száraz legyen. A fagyasztásos eljárással készült falakat a falazó habarcs felolvadása és a kellő megszilárdulás előtt nem szabad vakolni, egyrészt az erős hőelvonás miatt, másrészt mert a falazó habarcs olvadásakor bekövetkező ülepedés a vakolatot tönkretenné.

A vakolat aljzat- és színrétegének készítése között 5-6 óránál hosszabb idő ne teljék el.

Az eljárás hátrányaként hozzák fel, hogy a) nagy mennyiségű (költséges) klórmészt igényel, b) hogy az ilyen habarcs igen érzékeny a helytelen arányban kevert klóros víz és az előírt hőmérséklet tekintetében, és c ) az ilyen vakolattal érintkező fém alkatrészek erősen korro­dálnak. Az eljárásnál keletkező kellemetlen klórszag az épületből állítólag hamar eltűnik.

h) Épület- és vakolatszárítás

Vakolási tilalmi idő. A szabályzat az emberek huzamosabb tartózkodására szolgáló helyiségeket tartalmazó épületeknél a vakolási munkák megkezdése tekintetében hosszabb-rövidebb tilalmi időt írt elő, annak megfelelően, hogy az épület az őszi-téli vagy a tavaszi-nyári idényben jutott tető alá. A 2-8 hétig terjedő tilalmi időt azért állapították meg, hogy a falazó habarcsnak elég ideje legyen megkötni, illetőleg kiszáradni.

A vakolat ugyanis a mésztartalmú falazó habarcs kötését nagymértékben hátráltatja. Az építési nedvesség mielőbbi eltávolítása egészségügyi és hőgazdálkodási okokból, valamint a nedvességnek az egyes épületszerkezetekre gyakorolt káros hatása szempontjából is igen fontos. Az előbbi rendelkezést azonban a mai gyors ütemű építkezéseknél nem veszik figyelembe, és mesterséges szárítással igyekeznek az építési nedvességet minél gyorsabban eltávolítani.

Mesterséges szárítás

Az elemekből készült vakolatlan falakban levő falazó mészhabarcs, valamint a vakolat kötésének, illetve a hidrát- és a habarcsvíz eltá­vozásának meggyorsítására szolgáló eljárások a következők:

1. Nyílt tüzű vaskosarakban koksz elégetésével a mészhabarcs kötéséhez szükséges nagy mennyi­ségű széndioxidot (CO₂-t) termelnek, egyidejűleg a keletkező hővel a habarcs vízmennyiséget szárítják. Azért használnak kokszot, mert ennek égésterméke kevésbé szennyezi be a vakolatlan, illetőleg a vakolt felületeket. A nyílásokat ilyen­kor zsákokkal, nádpallókkal zárják el. Ez a szárí­tási mód aránylag olcsó, a kosarak könnyen szállíthatók; hátrányuk, hogy egyenlőtlen hőt szolgáltatnak és az égéstermékek a mennyezetet elsárgítják.
2. Zárt tüzelésű szárító kályhákkal (416. ábra), illetőleg berendezésekkel állítják elő a szükséges hőmennyiséget. Vannak olyan szerkezetek is, ame­lyek egyidejűleg szellőztetik is a helyiségeket, továbbá szabályozhatók, ezért a kokszkosaras eljárásnál tökéletesebbek. A nedvesség egy része ilyenkor az ideiglenes vagy a meglevő kéménykürtőkön távozik el.
3. Szárító gépekkel, azaz központi légmelegítő készülékekkel megfelelő hőfokú és szénsavtartalmú levegőt termelnek, amelyet nagy átmérőjű bádogcsöveken keresztül nyomnak be az egyes helyiségekbe. Ezek a berendezések nem annyira a meleggel, mint inkább fokozott légcserével és kis relatív nedvességű száraz levegővel végzik el a szárítás műveletét. Előnyük, hogy nem mele­gítik felesleges mertekben a vakolt felületeket.

A szárítás ne legyen túl gyors és erős, mert ebben az esetben zsugorodási repedések keletkeznek.

A vakolat mesterséges szárításánál be kell tartani a következőket: A helyiségek különböző pontjain a hő­mérséklet különbözet ne legyen +8-10C°-nál nagyobb. A hőmérsékletnek a mennyezet alatt nem szabad +45- 50 C° fölé emelkednie. Ha a habarcs nedvessége 7-8%-ra csökken, a mesterséges szárítást abba kell hagyni (ebből a célból a mennyezetvakolaton próbavizsgálatot kell eszközölni). Meleg levegővel való szárítás esetén annak bevezetése mindig a helyiség padlószintjén történjék. A vakolat szárításánál a helyiséget állandóan szellőz­tetni kell.

A párák eltávolítására csak a gravitációs és a mester­séges (exhaustoros) szellőztetés megfelelő. Az ablakon át történő szellőztetés csak a téli időszakban eredményes, amidőn a szellőztetés folytán kívülről behatoló hideg levegő a környezetből párarészecskéket vesz fel, a levegő telítettségi értéke csökken; a helyiség levegője, valamint a fal- és mennyezetfelületek szárazabbakká válnak. Tavaszi és őszi idényben, amidőn a levegő melegebb, és vízzel erősen telített, a szellőztetés révén nem érünk el hasonló eredményt.

Legújabban külföldön eredményes kísérleteket foly­tattak a padló-, fal- és mennyezetfelületek infravörös sugarakkal való igen gyors kiszárítására.

i) A vakolat hibalehetőségei

Vakolathibák okai. A vakolat meghibásodása az alábbi okok miatt következhet be: a) a felület (az alap) a vakolás céljára nem megfelelő, b) a habarcs nem megfelelő, c) szerkezeti okok folytán (vagyis a korábban tárgyalt szerkezeti követelmények be nem tartásából), d) a munka szakszerűtlenségéből és e) külső káros hatások miatt. Ilyen vonatkozásban lényegesek a követ­kezők:

A habarcs anyaga ne tartalmazzon oltatlan mészgömböket, mert ez esetben az oltás folyamata – amely térfogat növekedéssel jár – a kész vakolatban következik be, és ennek folytán a fal pattanásszerű sérüléseket szenved.

Az agyagtartalmú homok – eltekintve a „Ha­barcsok” című részben tárgyalt következmé­nyektől – a vakolatban hajszálrepedéseket idéz elő.

A túlságos kövér habarcs, nemkülönben a hirtelen kiszáradt habarcs hajszálrepedései nedves­séget tárolhatnak, és így az ilyen habarcs kifa­gyásra lesz hajlamos.

A vakolat jóságára nem közömbösek a készí­tési idő atmoszferiális viszonyai. Túlságosan meleg időben a vakolat hamar megszárad, és így a kötés­hez szükséges víz elpárolog a kötőanyagból. Vakolás szempontjából legjobb a tavaszi és az őszi idő. Télen a vakolat megfagyott vízrészei szétrepesztik a habarcsot (lásd a „Téli vakolás” című részben foglaltakat).

A kivirágzás

A tégla igen sokszor oldható anyagokat tartalmaz, amelyek vagy már benne voltak az agyagban, vágy a téglára lecsapódó kénes füstből származnak, esetleg a talajvízből szívódtak fel. A nátrium- és klór-vegyületeket tartalmazó víz, a vízben oldható sók, a magné­ziumszulfát, a nátriumszulfát, azonkívül a gip­szet, salétromot és szódát tartalmazó építő­anyagok meg a vakolaton keresztül is kivirágzást okoznak. Van a habarcs anyagából származó kivirágzás is.

A nem nedvszívó sók a habarcs vízének elpárolgása folytán virágzanak ki. A fal teljes kiszára­dása után a kivirágzott anyagot (a szükségnek megfelelően többször is) lekefélhetjük, vízzel lemoshatjuk; ezután a kivirágzás többé nem fog jelentkezni. A nedvszívó sók jelenléte állandó kivirágzást okoz, amely száraz időben a fal­felületeken nagyobb mennyiségben halmozódik fel, és gyógyíthatatlan betegsége a téglafalnak.

A füstös és kátrányos téglafelületek is átütnek a vakolaton, ezért az ilyen, nemkülönben a fekáliával szennyezett téglákat sem szabad a falazatba beépíteni,

A durva felületű külső vakolatra szívesen telepszik rá egy rovarféleség, amely pókhálóra emlékeztető képződménnyel okoz csúnya foltokat a homlokzaton.

Általában azok a fizikai és kémiai, valamint egyéb természeté hatások és a belőlük származó károsodások, amelyeket korábban a „Kövek meg­hibásodása” című részben tárgyaltunk, kisebb vagy nagyobb mértékben a vakolat esetében is fennállnak.

Felhordási hibák

A falra nem megfelelően (nem erőteljesen) felhordott, tehát ahhoz nem eléggé tapadt vakolat a kopogtatásra kongó hangot ad, és a felületről elég könnyen leválik.

Repedések okai

A külső felületeken, de még inkább a belső vakolt felületeken különböző természetű repedések keletkezhetnek. Azokat a repedéseket, amelyek a fal- vagy födémszerkezetekben is megmutatkoznak, szerkezeti repedéseknek, azokat, ame­lyek csak a vakolatban vagy csak annak a felüle­tén, a festékrétegben jelentkeznek, felületi repedé­seknek nevezzük. A felületi repedések: a) egy­irányúak (függőleges vagy ferde irányúak) vagy b) térképszerűen jelentkezők lehetnek.

A repedéseknek sok oka lehet, így: aj az alapok egyenlőtlen süllyedése, b) a talaj kiszáradása vagy átnedvesedése folytán, azonkívül a fagy hatására bekövetkezhető mozgása; c) a szerke­zetek túlterheléséből vagy elégtelen méreteiből, illetve helytelen kialakításából, azonkívül a nem várt erőhatásokból származó alakváltozása; d) a falazat, illetőleg a habarcsrétegek ülepedése; e) a kémények, a fűtési- és melegvíz vezetékek okozta hőtágulás; f) a beton és vasbeton szer­kezetek hőtágulása és zsugorodása; g) a faszer­kezetek apadása, dagadása, vetemedése és lehaj­lása, h) a túlkövér habarcs, i) a homok agyag­tartalma, j) az a körülmény, hogy túl vastag habarcsréteg készült egyszerre.

Repedések kelet­kezhetnek azonkívül az utcai járműforgalom okozta rázkódtatások következtében is. Igen gyakoriak az ún. hajszálrepedések, ame­lyek általában ártalmatlanok, tulajdonképpen csak a bennük lerakódó korom miatt láthatók, egyébként szabad szemmel alig volnának észre­vehetők. Nagy zsugorodást és ennek következ­tében hajszálrepedéseket okoz pl. a homokban levő túlságosan sok finom szemcse. A vakolat túl gyors száradása is hajszálrepedéseket ered­ményez.

Repedések és válaszfalak

Általában megjegyezhető, hogy a válaszfala­kon és a vázas épületek vázkitöltő falain ritkáb­ban jelentkeznek repedések, mint a tömör falú épületeken. A válasz- és vázkitöltő falaknak a vázszerkezethez való csatlakozásánál azonban gyakran keletkeznek repedések. Ezek elkerülésé­nek módját a megfelelő helyeken tárgyaljuk.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a vékony válaszfalak­ban levő ajtótokok mentén a vakolat az ajtócsapkodás következtében igen sokszor megrepedezik, illetőleg a vakolat és a tok között rés keletkezik. Ezt megelőzhet­jük azzal, hogy a keletkezhető repedés helyét kb. 15 cm széles jutasávval leragasztjuk. A jutasávot gipszpéppel ragasztjuk a vakolatra, illetőleg enyvvel a fátokra, majd a vakolatra került jutarészt gipsszel átspatulyázzuk.

A vakolatokról általában

A vakolat a külső és belső felületképzés legelterjedtebb módja. Ki­elégítő védelmet nyújt a falazatokat érő idő­járási (pl. nedvesség- és fagy-) hatások ellen. Ugyanakkor eltünteti a falazat egyenetlenségeit, tehát azokat kevesebb- gonddal lehet előállítani, mint a vakolatlanul maradó nyers falak esetében.

Esztétikai szempontból is kellemesebb felületet eredményez a kevésbé gondosan készült nyers falazatokhoz képest. A vakolás belső felületeknél higiéniai és lakályossági szempontokon kívül aránylagos olcsóságánál fogva is szinte nélkülözhetetlennek mondható.

A vakolatok osztályozásában különféle szem­pontok játszanak szerepet.

Alkalmazási helyük szerint van:

• külső (homlokzat)
• belső vakolat.

A vakoló habarcs anyaga (egyrészt a kötőanyag, másrészt az adalékanyag mineműsége) szerint van:

• mészhabarccsal,
• cementtel javított mészhabarccsal,
• cementhabarccsal,
• gipszhabarccsal,
• kőporos habarccsal és
• nemes habarccsal készített vakolat.

Anyag szerinti megkülönböztetést teszünk akkor is, amidőn: a) színtelen, illetőleg természetes színű (világosszürke) és b) színezett vakoló-habarcsról beszelünk.

A vakolat kivitele, illetve szerkezeti sajátos­sága szerint van:

1. egy rétegben készített durva,
2. egy rétegben készített sima,
3. két rétegben készített durva + sima, illető­leg a homlokzatvakolat tekintetében alap + textúrás,
4. több rétegben készített különleges vakolat.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyrétegű kivitel csak vékonyabb és kisebb igényű vakolat céljára megfelelő. A két, illetőleg több rétegben készült vakolat tökéletesebb, különösen akkor, ha vastagabb vakolatról van szó. Több rétegből készülnek a nedvességszigetelő vakolatok is.

A vakolat aljzata lehet: tégla-, kő-, beton-, fa-, fém-, esetleg egyéb anyagú felület. E felületek vakolása különböző természetű előkészítő mun­kálatokat tesz szükségessé.

Általában a felületekről le kell tisztítani a rájuk tapadt földet, anyagot, homokot, port, a zsíros és bitumenes szennyeződést.

A téglafelületek hézagait legalább 1,5 cm mélyen ki kell kaparni; a téglatestes vasbeton födémeknél a hézagoknál kidomborodó betonfelületeket le kell vésni. A tégla esetleges kivirágzását kanállal vagy vegyi úton (lásd később) le kell tisztítani. A száraz felületeket be kell nedvesí­teni, mert a tégla elszívja a habarcs (kötéshez szükséges) vízmennyiségét.

A betonfelületeket le kell tisztítani (esetleg érdesíteni), és alaposan be kell nedvesíteni. A felületet azután, hogy a vakolat jól fogjon rajta, cementtejjel vagy híg cementhabarccsal be kell fröcskölni, és csak a fröcskölés lekötése, ún. meghúzása után szabad a habarcs felhordását megkezdeni.

A kőfelületek hézagait ki kell kaparni; a felüle­tet le kell tisztítani és be kell nedvesíteni. A tömöttebb szövetű kövek felületét cementtejjel be kell fröcskölni.

A fafelületekre a vakolat nem tapad jól, azon­kívül a fa mozgása következtében a vakolaton repedések is keletkeznek. Ezért egy ún. vakolat­tartó réteg alkalmazása szükséges. A vakolattartó réteg a vakolatban betétként helyezkedik el, ezért az ilyen vakolatokat betétes vakolatoknak hívjuk (lásd később).

Hasonló a helyzet a faforgácsból, farostokból és az egyéb szerves anyagokból sajtolt építőlemezek, építőelemek esetében is, amelyeknél általában szintén vakolattartó rétegekre van szükség. Amennyiben ilyenkor nem az egész felületet látjuk el vakolattartó betéttel, úgy legalább a lemezek illeszkedési hézagai fölé kell 20 cm széles betétsávot alkalmazni.

A fémfelületekre a habarcs szintén nem tapad, ezért ezek is csak vakolattartó betétek közbeiktatásával vakolhatok.

405. ábra. Vakoló szerszámok ; a) vakolóléc, b) fogantyús léc (kartecsni), c) felhúzólap, d) acél simító, e)-g) fa simítok, h)-i) hajlatsimítók, j) meszelő

A vakolás szerszámai a kőművesszerszámok kereté­ben ismertetett serpenyőn, kanálon, függőónon és kala­pácson kívül a következők:

• A vakoló léc (405 a ábra) á habarcs elegyengetésére, a felesleges habarcsmennyiség eltávolítására szolgál.
• A fogantyús léc, más néven kartecsni (405 b ábra) a vakoló léc szerepét betöltő, de annál kényelmesebb, gyorsabb munkát eredményező szerszám.
• A felhúzó lap (405 c ábra) nagyobb mennyiségű habarcsnak a mennyezetre való felkenésére alkalmas eszköz.
• A fasimítók (405 e-g ábra) a felhordott vakolat elsimítására szükségesek; a simítandó felület nagyságának, illetőleg alakjának megfelelően különböző mére­tűek.
• Az acélsimító (405 d ábra) a cementhabarcsból készülő vakolat felső rétegének elsimítására szolgál.
• A hajlatsimítók (405 h-i ábra) a homorú sarok­találkozások (zugok) kialakításához szükségesek.
• A meszelőt (405 j ábra) a vakolat simításánál, a felület megnedvesítésére használják.

A továbbiakban a vakolatokat a következő csoportosításban tárgyaljuk: a) belső vakolatok, b) külső vakolatok és c) az anyag vagy szerkezeti sajátosság tekintetében különleges vakolatok.