A szecesszió jegyében történt átépítés
A ház építésze eddig háromszor került kapcsolatba a képen látható épülettel. Először 1983-ban, amikor megvásárolta, majd a 90-es években, és harmadszor az új tulajdonosok inspirálására.
A közel százéves épület az átalakítások során tökéletesen alkalmazkodott a különféle irányzatokhoz, míg a képeken látható, mai formáját elnyerte.
A képen látható házat a 19. század 70-es éveiben egy nagyobb vagyonra szert tett molnár építtette családja számára. Amikor az építész közel nyolc évtizeddel később rátalált, a villa öt lakásra volt szétszabdalva. Az épületet majd két és fél éves munkával vélhetően az eredeti állapotnak megfelelően állították helyre. A feladat azért bizonyult nehéznek, mert semmilyen írásos dokumentum nem maradt fenn arról, milyen is volt a villa eredeti állapotában.
A ház külső megjelenése tipikus szecessziós stílusjegyeket hordoz. A tetőtér farácsszerkezetes. Érdekes a ház utcafronti homlokzata, melynek egyik részét kissé hátra tolták.
Egyedi belsőépítészeti megoldások. Az új tulajdonosok igazin pompásan rendezték be a házat. A 90-es években végrehajtott felújítás során a tetőtérbe brazil márványlapokat építettek be, a télikertet pedig úszómedencévé alakították át.
„Ebben némi irónia is felfedezhető, a megoldást akkoriban gyakran alkalmazták” – mondja az építész. Az impozáns homlokzathoz a patinás, zöld réztetők is hozzátartoznak. Ezekkel korabeli házakon gyakran találkozhatunk. Mivel az eredeti állapotot a felújítás minden lépésénél szem előtt tartották, ezért a tetőmegoldásnál is nagy gonddal jártak el. A felújítás idején ugyanis nem lehetett antikolt, patinásított rézborítást kapni, ezért az anyagot vegyészhallgatók segítségével heteken át mesterségesen öregítették annak érdekében, hogy a kívánt hatást elérjék.
Ennek első lépéseként eltávolították azt a mesterséges védőréteget, melynek célja épp az oxidáció megakadályozása volt. Normál körülmények között a réz az évek alatt besötétedik, s ezáltal a tető optikailag súlyosabbnak látszana. Ezt akarták elkerülni.
Az egyetlen épületrész, melynek külső megjelenése némileg megváltozott, a télikert, melynek helyén az úszómedencét alakították ki. A tetőt egy kissé kijjebb hozták, ám a kép összességében változatlan maradt.
Teljesen új épületrész az oldalsó bővítményként kialakított mélygarázs. A föld alatti beépítést műemlékvédelmi szempontokon kívül, környezetvédelmi érdekek is indokolták. Építésénél a kertben található hatalmas mamutfenyőre is tekintettel kellett lenni, amely egyike a 19. század elején telepített példányoknak.
A belső kialakítás része volt a nappaliba beépített álmennyezet, így a – mintegy nyolc méter magasan elhelyezett – kazettás mennyezet nem tudott érvényesülni.
„A faszerkezetek szinte közvetlenül a szemünk előtt voltak” – emlékszik vissza az építész. A földszinti mennyezet lebontását követően ismét lehetett gyönyörködni az eredeti födém látványában. A földszintet és az első emeletet egy közös légtérrel egybenyitották.
A házban padlófűtést szereltek be. A tervező a helyiségek arányainak optimalizálása érdekében magasabb ajtókat épített be, ami a 3,40 méteres belmagasságnak köszönhetően nem jelentett problémát. Az ajtók lapjait ennek figyelembe vételével restaurálták, továbbá a hiányzó régi pántok helyett újakat öntöttek. Hasonlóan jártak el az ablakok esetében is.
A belső terek nagyobb átalakítására a felújítás második és harmadik szakaszában került sor. A szaunát és a fitnessz-termet a pincéből a tetőtérbe helyezték. A tető megerősítésére mintegy öt tonna acélt építettek be, hogy az épület statikailag megfeleljen, mivel a födémet terhelő márványburkolat (Brazíliából származik, fantázianeve „Azul Bahia”) súlya hatalmas.
Az antik csigalépcsőt az építtető kérésére építették be. A tetőtérben gyerekszobát rendeztek be, melyet közvetlen kapcsolatba akartak hozni az alatta lévő szinttel. A lépcsőt Hollandiából hozatták, majd felújították, és díszítették. Korlátját masszív sárgarézből készítették. Alsó kép: a hifi-szobához vezető lépcső.
Hasonlóan sokat költöttek a többi felületképzésre is, a tetőtér mennyezetét például stucco-lustro módszerrel alakították ki, amely különleges, nagyon igényes munkát igénylő simítótechnika. A kandallót párizsi tervezőtől vásárolták, eredeti burkolata klasszicista stílusban készült, amely az építésznek jobban is tetszett, ám az ízlések különbözők és mindenkinek olyan berendezést kell választania, amelyben a lehető legjobban érzi magát.
Nem sok rokon vonás fedezhető fel a ház 83-as megjelenése és a mai között. Amíg a ház az építész tulajdonában volt, a fehér falak uralkodtak, az új tulajdonos azonban értékes anyagokkal borított, színes falakat szeretett volna.
Az összhatás annak ellenére harmonikus, hogy a tulajdonosok szívesen kombinálják a régit az újjal, a tökéletesen megmunkáltat a kissé nyers, vagy akár kopottas elemekkel.
A szecessziós épület tetőtere favázas. A műemlékvédelem alatt álló épülethez jól illik a patinásított vörösréz borítás, és a kőfaragás. A felső szint okkerságra falaival és hozzá illő berendezési tárgyaival – a rózsaszínű márványból készült, Párizsból hozatott kandallóval – igazán egyedi enteriőrrel büszkélkedhet.
A nyitott terek koncepciójának és a tervező ötleteinek köszönhetően a harminc éves házból korszerű otthont teremtettek. S mindez a régi épület értékét és alakíthatóságát mutatja. A korszerűsítés eredménye a plusz hetvenkilenc négyzetméter, valamint a fényes, világos terek.