Konyha

A munkavégzés sorrendje egy jól megtervezett konyhában, erre figyeljen!

A 30-as évek amerikai konyháját az autógyártás mintájára, a műveleteire bontott munkavégzés szalagszerűségét szem előtt tartva alakították ki, ezt a tervezési módszert már megszületése pillanatában élesen bírálták, így nem volt sokáig tartható. Napjainkban a konyha nemcsak munkahely, hanem lakótér és társas tevékenységek helye lett, ahol a munkáját végző háziasszony és a család többi tagja a háztartási és egyéb munkákban osztozni tudnak.

A racionális tervezési módszerek ellenére azonban a mai napig is vannak vitatott kérdések a konyha kialakításának vonatkozásában

A konyha alaprajzi kialakítására voltak olyan elméleti feltételezések, hogy a legkevesebb mozgással járó munkát a körfolyamat szavatolja, ahol a munkahelyek különböző pontjai a körcentrumban elhelyezkedő embertől egyenlő távolságban vannak.

Elvben tehát a kör alaprajz látszik a legkedvezőbbnek, mert akkor a konyha majdnem minden pontját minimális mozgással érhetnék el, és a munka szinte egy helyben ülve végezhető. Ezt a javaslatot azonban nemcsak a kör alakú konyhák gyakorlati kivitelezhetetlensége miatt kell elvetni, hanem mert ellentétes a konyhai munka sajátos természetével is, amely rendkívül összetett, sok részműveletből áll, és a legjobb szervezés mellett sem lehet sokáig egy helyben ülve dolgozni.

Mai lakásainkban a nyújtott téglalap, vagy a csaknem négyzet alaprajzú konyha terjedt el

Ezt az elrendezést nemcsak a lakás, ill. épület alaprajzához való illeszkedés indokolja, hanem a konyhai munkafolyamat ésszerű lebonyolítása is.

Konyha elrendezése
Téglalap alapú helyiség berendezése

A hosszanti elrendezés esetében az ablak és az ajtó a konyha rövidebb oldalára kerül, és a berendezési tárgyak a hosszabb falak mentén helyezhetők el. Ez azért előnyös, mert az oldalfalak közelebb kerülnek egymáshoz, az átfordulás és az átnyúlás álló vagy ülő helyzetből majdnem egy helyben lehetséges.

A konyha legfontosabb berendezési tárgya a tűzhely és a mosogató, ezeket megfelelő tároló és munkahelyekkel kiegészítve alakíthatjuk ki a konyhai szekrénysort, amelynek az ételkészítés műveleti sorrendjéhez kell igazodnia.

  • 1. Élelmiszerek tárolása és kiemelése kamrából vagy hűtőszekrényből.
  • 2-3. Előkészítés, vízvétel: tisztítás, hámozás, öblítés, áztatás.
  • 4. Feldolgozás, nyersanyagok előkészítése főzéshez.
  • 5. Főzés: az előkészített ételek főzése, sütése, grillezése.
  • 6. Tálalás: a megfőtt ételek előkészítése étkezéshez, az asztal megtérítése.
  • 7. Étkezés.
  • 8. Mosogatás: az étkezőasztaltól visszahozott edények és főzőedények mosogatása, öblítése, csepegtetése.
  • 9. Edények és eszközök visszahelyezése.

Hogyan néz ki a munkavégzés sorrendje egy jól megtervezett konyhában?

A munkavégzés sorrendje jobbkezes háziasszonyoknál balról jobbra haladva: előkészítés, vízvétel, feldolgozás, főzés, a tálaláshoz való elhelyezés  majd jobbról balra az edények elmosogatása, öblítése, szárítása, elrakása. (Balkezeseknél természetesen ellenkező a sorrend.) Ennek megfelelően alakul ki az előkészítő munkafelület, mosogató munkafelület, tűzhelyrész, majd a további lerakó felület.

Törekedjünk arra, hogy a berendezések célszerűtlen elhelyezése ne okozzon kereszteződéseket, és a folyamat lehetőleg balról jobbra haladjon, mivel a jobb kéz végzi a munkát, a bal kéz a segítő, adagoló szerepét tölti be. Az, hogy a munkafolyamaton belül az egyes munkahelyeket milyen helyszükséglettel tervezzük, egyéni adottságaink, főzési szokásaink stb. függvénye.

Jegyezzük meg! A konyhai munkahely korszerűsítésére vannak további lehetőségek, mint pl. a körbejárható főzőcentrum vagy az előkészítő és vízvételi hely összevonása, ellátása automata mosógéppel, de ez utóbbihoz a hazánkban még nem kapható (kísérleti vagy kisszériás) berendezések is szükségesek.

A konyha legtöbb esetben szíve és központja a háztartásnak, ahol egy ember tervez és dolgozik olyanokért, akik hozzá nagyon közel állnak; munka és tartózkodási hely, ahol a konyhai munkán kívül a legtöbb esetben az étkezésnek is helyet adunk. A jól felszerelt és berendezett konyhában a munka leegyszerűsödik. Ma már a kereskedelemben is kaphatók olyan konyhabútorok, felszerelések, gépek és berendezések, amelyekkel konyhánkat korszerűen berendezhetjük.

A konyha rendeltetése szerint minden esetben a főzés, élelemkészítés helye!

Ahány konyha, annyiféle bútorzat, elrendezés, alaprajz, de alapjában minden konyhában ugyanaz a munkafolyamat megy végbe. Vegyük pl. az ebéd elkészítését: a hozzávalók előkészítése, tűzhelyre tétele, a megfőtt ételek előkészítése, tálalása, az asztal megtérítése, étkezés után az asztal leszedése, mosogatás, edények visszahelyezése.

Konyha középen munkaasztallal
Konyha középen munkaasztallal

A jól berendezett konyha az ételkészítés folyamatát követi, annak sorrendjében helyezkednek el az egyes tároló és munkafelületek, gépi berendezések.

Nyugatnémet konyhakísérletek szerint a háziasszony egy meghatározott ételt 65 méter út megtételével 83 perc alatt készített el. Ugyanaz az étel korszerűen berendezett konyhában 30 méter út megtételével 66 perc alatt készült el. Az út és időmegtakarítást a konyhai munka folyamatához igazított berendezések, a használati eszközök jó csoportosításával érték el.

A századforduló idején kialakult polgári konyha  amelynek egyik oldalán állt a „kredenc” a főző és étkezőedényekkel, középen asztal, a másik oldal mentén a tűzhely, a harmadik oldalon a falikút  a rossz konyhaelrendezés példája. Sok háztartásban bár bútorai és berendezési tárgyai korszerűek  ma is találunk még ilyen elrendezést.

A konyhában megtett utat különösen meghosszabbítja a konyha közepére helyezett asztal, amelyet a munka végzése közben naponta számtalanszor kell megkerülni a tűzhely, konyhaszekrény, kamra, mosogató elérésére.