• felújítás
• homlokzat

Homlokzatok felújítása és funkciói

A homlokzatok funkciói

Esztétikai funkció

A homlokzat a ház névjegykártyája: megha­tározza a ház külső megjelenését, sejteti a mögötte rejlő életmódot és a tulajdonos ízlé­sére is következtetni enged. A ház külső bur­kolatát elsősorban optikai szempontok alap­ján szemléljük és értékeljük. Egy ápolt hom­lokzatú ingatlant például könnyebben el lehet adni, mint akár egy értékesebb házat, amely­nek külseje elhanyagolt és gondozatlan.

Önmagában a külső megjelenésből minde­nesetre korai lenne a végső következtetése­ket levonni. A szubjektív benyomások helyett az építmény objektív állapota a mértékadó. A lepergő festék vagy a homlokzat kis repe­dései például esetleg komoly felújítás szük­ségességére utalhatnak, máskor meg erről egyáltalán nincs szó. A döntő mindig az, hogy a homlokzat képes-e arra, hogy épület­fizikai funkcióit teljesítse – ezek pedig megle­hetősen szerteágazók:

Az ép homlokzat nem csupán azt akadályoz­za meg, hogy a házat a csapadék átnedve­sítse, hanem sok egyéb mellett döntően hoz­zájárul a hősszigeteléshez és így a fűtés so­rán elérhető energiamegtakarításhoz is.

A homlokzat karbantartása tehát sokkal több, mint puszta kozmetikázás: döntő szerepe van az épület állagának magóvásában, megvéd az olyan súlyos károktól, mint például a falak átnedvesedése, biztosítja az ingatlan értékét és csökkenti az üzemeltetési költségeket. A homlokzat felújítására fordított befektetés ezért hosszú távon feltétlenül megtérül, első­sorban akkor, ha az ezzel járó költsége­ket saját munkánk felhasználásával is csök­kentjük.

Sok olyan munka van, amit magunk is el tu­dunk végezni – ilyenkor csak a szigorúan vett anyagköltségek merülnek fel kiadásként. Vannak viszont olyan munkák is, amelyeket célszerűbb szakemberre bízni, mert a hom­lokzati munkák szakszerűtlen kivitelezése ké­sőbb sokba kerülhetnek. Minden konkrét esetben külön vizsgálat tárgyává kell tenni azt, vajon megéri-e, hogy a felújításban saját munkánkkal is részt vegyünk, és, ha igen, akkor hogyan tegyük ezt.

Épületfizikai funkciók

Legyen szó nedvességről, hőmérsékletről vagy zajról – a homlokzat kialakításában szerepet játszó paraméterek mindegyikére fi­zikai törvényszerűségek vonatkoznak. Azt a tudományterületet, ami ezekkel foglalkozik, épületfizikának nevezzük. Az épületfizika épületszerkezetek és építőanyagok fizikai tulajdonságait vizsgálja és ezzel megteremti a szakszerű építkezés alapjait. Ennek során különleges figyelmet kell fordítani arra, milyen hatással vannak az egyes megoldások – például a homlokzat speciális vakolóanyaggal való újravakolása – az építmény állagára.

Gyakori eset ugyanis, hogy csak meghatáro­zott típusú szerkezetek és anyagok kombi­nációjával érhetjük el az optimális eredményt. Ha valaki nem veszi figyelembe az épületfizi­kai összefüggéseket, az anyagokat nem szakszerűen használja fel, az ezzel az egész építmény állagát veszélyezteti.

Nedvesség elleni védelem

A homlokzatok legfontosabb épületfizikai funkciója a falak nedvesség elleni védelme. A nedvességtartalom túlzott megnövekedése vagy a víz behatolása a következő gondokat okozhatja:

• az építmény állaga komoly veszélybe ke­rül;
• az épület belsejében egészségtelenné vá­lik a klíma;
• a belső helyiségekben elszaporodhatnak a penészgombák;
• károsodnak, sőt, tönkremehetnek a búto­rok;
• megnövekszenek a fűtési költségek;
• csökken az ingatlan értéke.

A házat ezért a nedvesség minden fajtája el­len védeni kell. Részletesebben kifejtve ez a következőket jelenti:

Védelem a csapadék ellen

Az eső és a hó az építményt közvetlenül ve­szélyezteti – a csapadék elleni hatékony vé­delem alapvető feltétele a külső héjazat ép állapota. Már a homlokzat legkisebb repedé­sei szabaddá teszik a csapadék útját, hogy közvetlenül be tudjon jutni a falazatba.

Védelem a talajnedvesség ellen

A külső falak lábazatát leggyakrabban a ta­lajból felszálló nedvesség károsítja. Ha a ház nincs kellőképpen megvédve a talajvíz ellen, az építmény úgy viselkedik, mint egy szivacs: teleszívja magát és a talajnedvesség felfelé húzódik benne. A víz a mennyiségétől, az építőanyag fajtájától és a párolgási lehetősé­gektől függően akár több méter magasra is felvándorolhat. Itt azután leválik a festék és a vakolat, kivirágzik a só.

Új épületeknél az alapozásban és a földdel érintkező falakon elhelyezett szigetelőréte­gekkel védjük a házat. Ha ezek a szigetelé­sek hiányoznak vagy megsérültek, akkor ál­talában nagyszabású felújítási munkára kell felkészülnünk.

Védelem a páralecsapódás ellen

A levegőben mindig van vízgőz. Kedvezőtlen fizikai feltételek – a hőmérséklet lecsökkenése és a nyomás megnövekedése – esetén ez a vízgőz nem csak a falak külső részén csa­pódik le víz alakjában, hanem a falazat bel­sejében is; Ilyenkor kondenzátum vagy, aho­gyan gyakrabban mondják, kondenzvíz ke­letkezik.

Ez a kondenzációnak nevezett folyamat okozza a leggyakoribb hibákat a külső fal belsején. Itt nem csak annak van jelentősége, hogy mennyi kondenzátum keletkezik, ha­nem annak is, hogy ez a kondenzátum újra felszárad-e és így a levegővel elvezethető-e.

Az, hogy a kondenzátum okoz-e károkat és, ha igen, milyen mértékben, elsősorban a le­vegő nedvességtartalmának mértékétől és a külső és belső hőmérsékletektől függ.

Minél melegebb ugyanis a levegő, annál több nedvességet képes felvenni. Kialakulhat ezek után a következő jelenség: ha ez az aránylag nagy nedvességtartalmú levegő le­hűl, akkor egy bizonyos hőmérséklet alatt már nem képes magához kötni a vízgőzt, és így a felületi páralecsapódásból keletkezik a kondenzvíz.

Télen a fal belsejében szükségképpen igen nagy hőmérséklet-különbségek alakulnak ki: kívül fagypont alatt van a hőmérséklet, belül a kellemes, 20 °C van. Ennek megfelelően kí­vül a fal csaknem olyan hideg, mint a téli le­vegő, belül viszont közel olyan meleg, mint a szoba levegője.

A hőmérséklet fizikai tulajdonsága révén ki­egyenlítődésre törekszik. Ez a következőt jelenti: ha például egy 20 °C hőmérsékle­tű meleg levegő 0 °C hőmérsékletű hideg levegővel találkozik, akkor 10 °C levegőhő­mérséklet alakul ki. Döntő szerepe van itt a meleg és hideg levegő közti nyomáskülönbségnek.

Ugyanez érvényes azonban a levegő ned­vességtartalmára is: ha például egy 100 % nedvességtartalmú levegő olyan levegővel találkozik, melyben a vízgőz aránya 40 %, akkor a nedvességtartalmak kicserélődése révén 70 %-os nedvességtartalma lesz a le­vegőnek. Ezt a fizikai folyamatot páradiffúzió­nak nevezzük.

Télen, a hőmérséklet belülről kifelé való erős csökkenése miatt elkerülhetetlen, hogy a fa­lon csapódjon le a pára. Azt viszont befolyá­solni lehet, hogy hol csapódjék le ez a vízgőz – például a fal belső oldalán elhelyezett, víz­hatlan fóliával. Ez ugyan nem jelent ellenál­lást a hőmérséklet vándorlásának, annál in­kább megakadályozza a páradiffúziót: kifelé csak száraz meleg levegő vándorol, a ned­vesség a helyiség belsejében marad és kondenzátum formájában lecsapódik a fóliára.

Az épület állagára ennek semmi következ­ménye nincs, mert a falakon belüli térben ke­ringő levegő a fólián azonnal felszárítja a nedvességet. A fal így száraz marad.

Azokat az anyagokat, amelyek a nedvesség vándorlásával szemben nagy ellenállást fej­tenek ki, párafékező anyagoknak, azokat, amelyek a nedvességet egyáltalán nem en­gedik át, párazáró anyagoknak nevezzük. Azok az anyagok viszont, amelyeken a ned­vesség gyakorlatilag akadálytalanul át tud hatolni, páraáteresztők (diffúzióképesek).

Páradiffúziós ellenállási tényezők:

A diffúziós ellenállási tényező azt adja meg, hogy az egyes anyagok milyen ellenállást fejtenek ki a nedvesség vándorlásával szemben. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban tömít az anyag.

Egy külső fal rendszerint több rétegből áll, például festékből, vakolatból, falazatból, szi­getelőanyagból és belső burkolatból. Minde­gyik anyag más és más ellenállást jelent a nedvesség mozgásával szemben. A páraát­eresztő és párazáró anyagokat ezért feltétle­nül úgy kell alkalmazni, hogy a páralecsapó­dás a falban ne okozzon károkat.

Ennek elérésére egymástól teljesen eltérő szerkezeti megoldások jöhetnek számításba, például az ún. páraáteresztő rendszer, mely­nél a nedvesség a hőmérséklet növekedésé­nek hatására kiszárad és kifelé el tud távozni a falból. Az épületfizikusok azonban manap­ság olyan rendszerek mellett is pálcát törnek, amelyek a belső és külső oldalon elhelyezett párazáró rétegekkel alapvetően megakadályozzák, hogy nedvesség hatoljon be a falba.

Természetesen ennek a szerkezeti megoldásnak is megvan a maga hátránya: követ­kezetesen gondoskodni kell a hermetikusan elszigetelt belső helyiségek szellőzéséről, különben azokban nagyon megnövekszik a levegő nedvességtartalma. Ennek viszont az a következménye, hogy a belső falakon keletkező kondenzvíz felszárítására nem ele­gendő a levegő cirkulációja.

Homlokzatok felújításánál ezért nagy figyel­met kell fordítani arra, hogy csak olyan anya­gokat alkalmazzunk, amelyek a fal páradiffú­ziós adottságainak megfelelnek. Néhány műanyag tartalmú külső festékanyag például nem ereszti át a vízpárát. Ezek a festékek egyrészt megakadályozzák ugyan, hogy a csapadék kívülről behatoljon a falba, másrészt azonban annak is útját állják, hogy a falban keletkezett kondenzvíz kiszáradáskor kifelé el tudjon távozni.

Ha egy homlokzatot, amelynek szerkezeti felépítése a kipárolgási lehetőséget szigorúan megkívánja, a felújítás során nem ilyen festékkel festünk, ennek igen rövid idő alatt súlyos következménye lesz; a kondenzvíz összegyűlik a falban. A belső helyiségekben kellemetlen klíma alakul ki, a legrosszabb esetben penészedésre is számítanunk kell. Kívül rövid idő alatt leválik a homlokzatra felhordott festék. Ilyenkor nincs más hátra, mint az új festékréteg teljes eltá­volítása, a fal kiszárítása, végül pedig „diffú­zióképes”, azaz szellőző festékkel való be-festése.

Hőszigetelés

Minél nedvesebb egy anyag, annál kisebb a hőszigetelési értéke. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a csapadékból származó nedvesség hatol be a külső falba, vagy a fal­ban kondenzvíz keletkezik, ami nem tud ki­száradni, akkor az épület belsejében megnö­vekszik az energiaigény. A homlokzat kiala­kításakor tehát a hőszigetelés szempontjából az a legfontosabb, hogy a fal kondenzvíz okozta átnedvesedését megakadályozzuk.

További fontos jellemző az épület ún. szél­tömörsége, a szél ugyanis hideg levegőt nyom be az épületbe. Fóliák alkalmazásával ez megakadályozható. A réseken, hézago­kon és repedéseken át még így is akadály­talanul be tud jutni a hideg levegő az épület belsejébe – ehhez még túl erős szélre sincs szükség.

Fontosabb építőanyagok hővezetése:

Különösen sok nehézséget okoznak a hom­lokzat, valamint az ajtó- és ablaktokok talál­kozásai. Ha ezek nincsenek gondosan kidol­gozva, vagy a tömítések az idők folyamán megrepedeztek, a fűtési költségek jelentősen megnövekedhetnek. A homlokzat felújításá­val együtt célszerű ezért az ajtók és ablakok szigeteléseit is ellenőrizni és szükség esetén kicserélni. Ugyanez érvényes egyébként a homlokzat összes többi olyan részére is, ahol különféle anyagok találkoznak egymással, mint például faszerkezetes házaknál a fagerendák és a falazat találkozása. Az egymás melletti anyagok a hőmérséklet ingadozásai­nak hatására eltérő módon tágulnak és zsu­gorodnak, ezért itt könnyen keletkezhetnek repedések és hézagok. Az ilyen csatlakozá­soknál is biztosítani kell a széltömörséget.

Hangszigetelés

A külső fal szerkezete alapvetően meghatá­rozza, hogy a külső zajból az épület belsejé­ben mennyit lehet hallani – márpedig a homlokzat a fal egyik részét alkotja. A hang­szigetelés szempontjából általában mégis csak alárendelt szerepet játszik – a vakolat és a festék például alig jelent ellenállást a zaj útjában.

Ha viszont házunkat a külső zajoktól jobban meg akarjuk védeni és a homlokzat teljes felújítását egyébként is tervbe vettük, ezt a két munkát összekapcsolhatjuk egymással. Az épület hangszigetelését számottevően ja­víthatja egy új burkolóréteg felhúzása – így nevezzük a tulajdonképpeni fal elé rakott bur­kolófalat.

A hangszigetelésre vonatkozóan általánosan kijelenthető, hogy minél tömörebb egy anyag, annál jobban szigeteli a hangot. A téglából készített burkolófal ezért jó és ha­tásos hangszigetelő.

Biztonság és környezetvédelem

A homlokzaton végzett munkák közben saját, valamint munkatársaink biztonságát, továbbá a környezetvédelmi előírásokat mindig tart­suk szem előtt. A következőkben felsorolt utasításokat – különösen e munkavédelmi előírásokat – ezért feltétlenül tartsuk be.

Általános munkavédelmi óvintézkedések

Létra és állvány

A homlokzati munkákat gyakran nagy ma­gasságokban kell végezni – azok ezért meg­lehetősen veszélyesek.

Mindenképpen ügyeljünk a következőkre:

• Létrán és állványzaton csak olyan embe­rek dolgozzanak, akik nem szédülősek – ez különösen fontos, ha nagy magassá­gokról van szó.
• Mindig biztosítsuk a létrák és állványok stabil helyzetét; semmi esetre sem szabad azoknak besüllyedniük a talajba, Ha szük­séges, tegyünk alájuk pallókat vagy szilár­dítsuk meg az alapot.
• Csak biztonságos lábbeliben menjünk fel a létrára vagy az állványra.
• Zivatar vagy erős szél esetén azonnal hagyjuk abba a magasban végzett munkát – annak folytatása súlyos könnyelműség lenne.
• Ha elered az eső, lehetőleg szakítsuk meg a munkát – elsősorban a létrákon és a si­ma fapallókon nagy a csúszásveszély.

A létrákat kb. 70°-os szögben támasszuk ne­ki a falnak vagy egyéb támasztófelületnek. Kihúzható létráknál a használati utasításnak megfelelően gondoskodjunk arról, hogy a létrák előírásosan legyenek kihúzva és bizto­sítva. A nagyobb terjedelmű homlokzati mun­kák céljára a létrák egyébként is alkalmatla­nok – sokkal biztosabb a munka egy állványzaton, amelyen járni is lehet. Az ilyen állványzat lehet egyszerű bakos állvány, de gördít­hető vagy acélcsövekből összerakott állvány­zat is.

Bakos állványoknál vigyázzunk arra, hogy a pallók mindig vízszintesen feküdjenek a ba­kokon és ne lejtsenek. Soha ne másszunk fel oldalról a pallóra: az felbillen, vagy akár át is fordul – a sérülés veszélye értelemszerűen nagy. A pallók által alkotott munkafelület szélessége kb. 50 cm legyen. Csak ép palló­kat használjunk, lecsúszás vagy felbillenés ellen biztosítsuk azokat.

A gördíthető állványokat csak akkor szabad mozgatni, ha azokon senki sem tartózkodik. A munka megkezdése előtt rögzítsük a kere­keket.

Az acélcső állványzatok nyújtják a legnagyobb biztonságot – feltéve, hogy azokat szaksze­rűen szerelték össze. Ide tartozik például, hogy az állványt egy bizonyos magasságtól kezdve speciális dübelekkel a falhoz kell erősíteni. Az ilyen állványok felállítása nem egy­szerű- különösen nagy állványzatok esetén szakcéget bízzunk meg ezzel a munkával.

A munkaterület biztosítása

A homlokzaton végzett munkáknál mindig gondoskodni kell arról, hogy a kívülálló sze­mélyeket semmiféle veszély – például lezu­hanó tárgyak – ne fenyegesse. A munkate­rületet ezért megfelelően biztosítani kell. Ha segítőtársakkal, barátokkal vagy rokonokkal együtt dolgozunk, mindenki tartsa kötelessé­gének a védősisak viselését.

Ha a munkához közforgalmú járdát vagy út­testet is elfoglalunk, azt az illetékes hatóság­nál be kell jelenteni. Ott megadják a szüksé­ges tájékoztatást, hogyan kell az útelzárást kivitelezni és milyen figyelmeztető táblákat kell felállítani. Gondoskodjunk arról is, hogy a létrákról vagy állványokról leeső tárgyak sen­kit se tudjanak megsebesíteni.

Speciális munkavédelmi intézkedések

Egyes munkákhoz különleges munkavédelmi intézkedésekre van szükség. Különösen ide tartoznak a következők:

A vakolat leverése

Vakolat leverése közben viseljünk védő­szemüveget. Erre a munkára jellemző, hogy a legváratlanabb pillanatokban, nagy sebes­séggel kis vakolatrészecskék fröccsennek szerteszét – ez pedig könnyen a szemünkbe kerülhet

Nagynyomású tisztítóberendezések alkalmazása

Ha a homlokzatot nagynyomású tisztítóbe­rendezéssel tisztítjuk, a sugarat soha ne irá­nyítsuk emberek felé, különösen akkor ne, ha extrém nagy nyomással dolgozó, professzio­nális készüléket használunk.

Nagyfeszültségű vezetékek közelében végzett munkák

Itt soha ne vállalkozzunk magunk a munka elvégzésére – bízzuk azt szakvállalatra.

Elektromos készülékek alkalmazása

Ha az állványon elektromos készüléket hasz­nálunk, a kábelt úgy vezessük, hogy abban senki ne tudjon megbotlani.

Kémiai jellegű szerek és építőanyagok használata

Alapozók, festékek, lakkok és lazúrfestékek használata közben – de néhány habarcsféle­ség esetén is – vigyázzunk arra, hogy azok ne kerüljenek bőrünkkel közvetlen érintke­zésbe. Ez különösen érvényes a lúgos anya­gokra, például mész- és szilikátfestékekre – a bőr könnyen kiszárad, ha ilyen közegekkel érintkezik.

A legnagyobb veszélyben a szemünk van: feltétlenül akadályozzuk meg, hogy savtar­talmú alapozó szerek vagy lúgos kémhatású festékek szemünkbe kerüljenek – ezek erő­sen maró hatásúak. Kvarchomok használata közben is legyünk óvatosak: az ezekben lé­vő, éles homokszemcsék megsérthetik sze­münket.

Általános alapszabályként kimondható, hogy festékek, alapozók és másféle vegyi anyagok használata közben kerüljük, hogy azok bár­milyen módon érintkezésbe kerüljenek bő­rünkkel. Ha minden elővigyázatosságunk el­lenére veszélyes anyag kerül szemünkbe, azt vízzel azonnal mossuk ki, és forduljunk szemorvoshoz.

Környezetvédelem és a hulladék eltávolítása

A vegyi anyagok okozta környezetszennye­zésben még hosszú időnek kell eltelnie ad­dig, míg elmondhatjuk, hogy minden „kör­nyezetbarát”, ami a piacon kapható.

Az oldószerek különösen ártalmasak környe­zetünkre. Vásárláskor ezért elsősorban olyan termékeket válasszunk, amelyek szerves ol­dószert nem tartalmaznak – ez különösen vonatkozik a favédő szerek, lakkok és lazúrok minden fajtájára.

A környezetvédelem szempontjából akkor járunk el helyesen, ha olyan termékeket vá­sárolunk, amelyeknek a környezetet kímélő tulajdonságaik elnyerték a „kék angyal” vagy „zöld pont” jelzést.

A környezetvédelemre azonban ne csak a vásárlásnál, hanem az anyagok felhasználá­sa közben is vigyázzunk. Ügyeljünk arra, hogy sem festék, sem egyéb veszélyes folyadék ne kerüljön a talajba.

A hulladékok eltávolításánál kötelező azok gondos szétválogatása: festékmaradékot vagy egyéb vegyszereket nem szabad egyszerűen a lefolyóba önteni. Festékmaradékok esetén az a legjobb, ha megvárjuk, amíg be­száradnak, utána különleges hulladékként kezelhetők. A háztartási szemétbe csak az üres edényeket szabad bedobni.

A levert vakolat, valamint a megmaradt mész, cement és egyéb habarcsanyag épí­tési törmeléknek számít. A lakkok, lazúrfestékek, favédő szerek, gombaölő szerek és az oldószert tartalmazó termékek maradékait különleges hulladéknak kell tekinteni és fel­számolásukat is aszerint kell végezni.

Festékes vödröket csak akkor szabad a háztartási szemétbe dobni, ha azok üresek és a festékmarad­ványok teljesen beszáradtak. Ellenkező esetben kü­lönleges hulladékként kell az edényeket kezelni.

Vakolt homlokzatok

Vakolathibák megszüntetése

Európában a legtöbb házat bevakolják – azaz habarcsból és festékrétegből álló külső réteggel védik a csapadék ellen. Manapság már sokféle vakolat létezik Ezek nem annyira a felület dekoratív megjelenésében külön­böznek egymástól, sokkal inkább a felhasz­nált habarcs előállítására használt anyagok­ban. Van például tisztán ásványi összetevők­ből előállított habarcs és olyan is, ami jelen­tős részben műanyag alkotókból áll. A va­kolat fajtájától függően lehet diffúzióképes vagy a diffúziót megakadályozó. Egyes va­kolatok ütésre, lökésre kevésbé érzékenyek, mint mások.

Sok oka van annak, hogy a vakolat ilyen széles körben elterjedt. A falazott épületré­szeknek optimális védelmet nyújt, viszonylag olcsó és egyszerűen felhordható. Ezenkívül jó tapadási tulajdonságai vannak – nem csak falazott alapokra hordható fel, hanem például többrétegű hőszigetelő rendszer (hőszigetelő lapok) fedőrétegéül is használható.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a vakolat anyaga jól alakítható – ez sokféle kialakítást tesz lehetővé, a finoman simított vakolt homlokzattól kezdve egészen a kézzel min­tázott felületig.

Amikor a homlokzatot bevakoljuk, homogén, összefüggő réteg jön létre. A habarcs csak akkor képes védelmi funkcióját betölteni, ha ez a réteg sértetlen. A környezeti hatások, például a csapadék vagy a kipufogógázok azonban könnyen a vakolat sérülését okoz­zák. A vakolatot ezért egy festékréteggel védeni kell. A festésnek tehát nem csupán esztétikai rendeltetése van, elsődleges fela­data a külső héjazat megóvása.

Egy homlokzat bevakolása tulajdonképpen aránylag egyszerű: a vakolatot legtöbbször egymás utáni három különböző rétegben hordjuk fel. Gyakorlatlan ezermesterek szá­mára mégsem ajánljuk, hogy házuk homlok­zatának vakolásához maguk lássanak hozzá, mert a sima, egyenletes vakolatréteg előállí­tása nagyon sok tapasztalatot igényel. Már a habarcs megkeverése is tudást és hozzáér­tést kíván, mert annak megfelelő állaga dönti el például azt, hogy mennyire könnyen vagy nehezen lehet a habarcsot simán felhúzni a falra. A homlokzat szakszerű kialakításának alapfeltétele ezenkívül a vakolókanál és a lehúzó léc ügyes, gyakorlott használata is. Javításokat vagy kisebb felületek, például melléképületek vakolását viszont komolyabb előtanulmányok nélkül, magunk is nyugodtan elvégezhetjük.

Ha a színtől és a felületi struktúrától eltekin­tünk, a legtöbb vakolt fal a külső szemlélő számára úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra. A látszat azonban itt is csal: a vakolatok egyáltalán nem egyformák, a rétegfelépítésüktől és az ahhoz alkalmazott anyagoktól függően nagyon eltérő sajátos­ságaik vannak. A felújítás vagy helyreállítás szempontjából ez azt jelenti, hogy mindegyik homlokzathoz csak meghatározott anyago­kat lehet használni. Ez nem csak a vakolat, hanem a falfestés fajtájára is vonatkozik.

A homlokzat színvakolása gyakorlatot és hozzáértést kivan. A homlokzatok komplett vakolását ezért mindig szakcéggel végeztessük.

Kisebb vakolathibákat magunk is könnyen kijavít­hatunk.

Vakolt homlokzatok felépítése

Jól bevált a három egymás után felhordott rétegből előállított vakolat, melyet végezetül festékbevonattal is ellátnak.

1. réteg: Fröcskölt alapozó („gúz”)

A falra közvetlenül felhordott fröcskölt vékony habarcsréteg. Viszonylag hígfolyós habar­csot seprűvel vagy kefével a falra „fröccsen­tünk”. Ez a vékony fröcskölt érdes alapozó javítja a következő alapvakolat tapadását.

2. réteg: Alapvakolat

Ezt a réteget kb. 2 cm vastagon hordjuk fel a falra. Tulajdonképpen az alapvakolat látja el a falazat védelmének funkcióját.

3. réteg: Fedővakolat

Az alapvakolatra esztétikai okokból egy vé­kony simító fedővakolat kerül, amely egyben az alapvakolat védelmi funkcióit is segíti, és a homlokzatvakolat végleges sík- és sima for­máját is megadja.

4. réteg: Festékbevonat

A simító fedővakolatra festékréteget viszünk fel. Ennek sem kizárólag esztétikai oka van, a festékréteg a falszerkezet védelmében is jelentős szerepet játszik. Ha azt akarjuk, hogy a festék optimálisan tapadjon a vako­latra, és egyenletesen lehessen azt felhorda­ni, az első festés előtt alapozó festésre is szükség van.

A többrétegű vakolatrendszer helyett speciá­lis, drága vakolatokat is alkalmazhatunk, amelyeket elegendő egyetlen rétegben fel­vinni. Ha erős tágulási mozgásokra kell szá­mítani, a speciális vakolatokba textilerősítőt is bele lehet dolgozni, amely magakadályozza a repedéseket. Ez azonban ismét olyan munka, amit célszerű szakemberre bízni, ezermestereknek kevésbé ajánlható.

A vakolatrendszerek felépítésének sokféle­ségéhez hasonlóan, az azokon előforduló hibák is különbözők lehetnek. A skála az elöregedett festéktől a mély repedésekig vagy nagy felületeken hiányzó vakolatig ter­jedhet. A bemutatott ellenőrzőjegyzék segít­ségével eldönthető, mikor van szükség a felújítási munkákra. Ha a felsorolt kérdések egyikére Igen választ kell adnunk, akkor a homlokzat javítása elkerülhetetlen.

A vakolat, ill. a ház homlokzatának az állagfelméréséhez segítséget nyújt a következő ellenőrzőjegyzék.

Ha a kérdőív valamelyik kérdésére Igen választ kell adnunk, akkor a homlokzat javítása elkerülhetetlen. A kérdések felépítési rendben következnek egymás után: minél inkább a sor elején van kérdés, annál na­gyobb munkát igényel a felújítás.

Habarcsfajták

A vakolat habarcsból készül. Tulajdonságai, például szilárdsága vagy szívóképessége attól függ, hogy milyen alkotókból áll a ha­barcs.

A három legfontosabb alkotórész a követ­kező:

• Adalékanyagok: erre a célra csaknem mindig megfelelő minőségű homokot használunk.
• Kötőanyag: a vakolat fajtájától függően mészféleségeket, vakolat- és falkötőanya­gokat vagy különféle cementet adagolunk.
• Víz.

Speciális tulajdonságok, például különlege­sen nagy rugalmasság elérésére speciális adalékokat is keverünk a habarcsba. Ezek többnyire műanyagok vagy műgyanták. Részletes felvilágosításért forduljunk a szak­üzletekhez.

A különféle habarcsokat felhasználási terü­leteik szerint a következőképpen lehet cso­portosítani:

• falazóhabarcs, falak felfalazásához;
• vakolóhabarcs, falak vakolásához;
• univerzális habarcs, amit falazáshoz és vakoláshoz egyaránt használni lehet;
• speciális habarcsok, például fugázóha­barcs téglaburkolatok fugáinak kitöltésére, vagy javítóhabarcs vakolathibák kijavítá­sára.

A falazó- és vakolóhabarcsokat a kívánt adalékanyagokból magunk összekeverhet­jük, vagy ún. készhabarcsot használunk. Ezeket a többnyire zsákokban forgalmazott termékeket kész- vagy szárazhabarcsnak is nevezik.

Az adalékanyagok és a kötőanyag itt már feldolgozásra készen össze van keverve – a mi feladatunk csupán a csomagoláson meg­adott arányú víz hozzáadása.

A készhabarcsok a kereskedelemben külön­böző változatokban kaphatók – az ásványi alapú vakolatoktól a speciális javítóhabarcsig minden feladatra megtalálható a szükséges összetétel.

Több oka van annak, amiért az ezermester jól teszi, ha készhabarcsot használ:

• az anyagok Összeállításánál nem követ­hető el hiba, mert a keveréket gyárilag ál­lították be;
• a munka nagyon gyorsan végezhető, mert keverés előtt nem kell méricskélni;
• a zsákokat könnyebben lehet tárolni, az adalékanyagokat és a kötőanyagot nem kell egymástól elkülönítve tartani.

A készhabarcs egyetlen hátránya, hogy kissé mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy azt megvehessük, mint ha az alkotókat ma­gunk kevernénk össze. A házilagosan min­denesetre csak vakoló és falazó habarcsokat lehet keverni, – a speciális habarcsokat, pél­dául a nemesvakolat alapanyagát vagy a felújító vakolatokat csak készhabarcsként, csomagolva lehet megvenni.

A rosszul végzett javítóvakolás következménye: az új színvakolat nagy felületeken levált.

Közönséges vakolóhabarcsok

Homlokzatok vakolására általában ásványi vakolatokat alkalmazunk. Ezek speciális műgyanta adalékanyagokat nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak. Ha ezen adalékok aránya a 30 %-ot meghaladja, akkor már műgyanta kötőanyagú vakolatok­ról beszélünk.

A habarcsok fontos kötőanyaga a mész, amit mészkőből nyernek. A mészkövet nagy hő­mérsékleten égetik. Víz hozzáadására az mésszé alakul át. A gyártási eljárástól függő­en különböző mészfajták jönnek létre:

• Levegőn kötő mész – Ezek a levegőn csak lassan, szén-dioxid felvétele közben kötnek meg. Ezért a levegőn szilárduló mészhabarccsal vakolt homlokza­toknak sokáig kell száradniuk, mielőtt például vizes diszperziós festékkel be lehetne azokat festeni. A levegőn megkötő mésszel készített habarcs különösen puha és nagyon sok nedvességet tud felvenni. Emiatt azután na­gyon jó a páraáteresztő képessége.
• Vízzel kötő mész – Az olyan meszet, amely az épületbe való bedolgozás után nem levegő, hanem víz hatására szilárdul meg, vízzel kötő mésznek nevezzük. A vízzel kötő mész sem ad túl kemény felületet és különösen jó páraát­eresztő.
• Hidraulikus meszek – Ha a mész készítéséhez használt vízben előzőleg egyéb anyagokat is feloldunk, a kötőanyagnak a kiszáradás után különleges tulajdonságai lesznek. Az ilyen célra felhasz­nált anyagokat hidraulikus anyagoknak ne­vezzük. Ilyenek például a vas-oxidok, a kvarc vagy a timföld. Attól függően, hogy ezeket az anyagokat milyen arányban keverjük a kötő­anyaghoz, beszélünk hidraulikus mészről (kisebb mennyiségű hidraulikus anyag) vagy erősen hidraulikus mészről (nagy mennyiségű hidraulikus anyag). A hidraulikus meszek nem annyira páraáteresztők, mint a levegőn vagy vízzel kötő meszek, ugyanakkor kemé­nyebb felületet alkotnak. Az erősen hidrau­likus meszekben nincsenek üregek – kellő­képpen tömörek és így csökkentik a páraáteresztést.

Vakolóhabarcs-fajták:

A vakolóhabarcs összetétele 1 m³ homokhoz:

Vakolóhabarcsok készítésénél a mész mellett a másik fontos kötőanyag a cement. Itt is hidraulikus anyaggal van dolgunk. A cement­habarcs jóformán semmi vizet nem vesz fel.

A szaküzletekben kaphatók ezenkívül ún. va­kolat- és falkötőanyagok is, amelyeket ugyan nem mészből készítenek, de hasonló tulaj­donságaik vannak, mint a hidraulikus me­szeknek.

Az alkalmazandó kötőanyagtól függően kell a homokot is megválasztani. Különböző ho­mokfajták léteznek, amelyek például a szem­cseméretükben térnek el egymástól. Semmi értelme sincs például annak, hogy egy külö­nösen jó vízfelvevő képességű homokhoz erősen hidraulikus meszet adjunk, amely viszont alig vesz fel vizet.

A homokszemcsék mérete is fontos. Amikor tehát habarcsot keverünk, csak a speciálisan alkalmas homokot szabad használnunk Az építőanyag-kereskedésekben kaphatunk felvilágosítást arról, hogy melyik homokfajta melyik kötőanyaghoz alkalmas. Különleges tulajdonságok eléréséhez habarcsban kever­ve is alkalmazhatunk különböző homokféle­ségeket.

A különböző vakolóhabarcsok áttekintését megkönnyíti az MSZ 1600 szabvány, amely a vakolóhabarcsokat a kötőanyag fajtája sze­rint különböző habarcs-csoportokba sorolja.

Speciális vakolatok

A szaküzletekben a közönséges vakolóhabarcson kívül a homlokzatokhoz alkalmas speciális vakolatok is nagy választékban kaphatók. Ide tartoznak egyebek között a következők:

Nemesvakolatok (színvakolatok)

Nemesvakolatnak nevezzük a speciális külső megjelenésű vagy meghatározott struktúrájú készhabarcsokat.

Fugázóhabarcs

Ezeket a látható fugák kitöltésére használjuk, például faszerkezetes házaknál vagy nyers­tégla-falaknál.

Javítóhabarcs

Nagy tapadási szilárdságú habarcskeverék, és olyan kisebb felületek, mint például letö­rött falsarkok javítására alkalmas, ahol fontos a jó tapadás. Csak kis mennyiségekben, foltszerű javításokhoz alkalmazható, egész falak bevakolására nem alkalmas.

Felújító vakolatok

Ezek olyan készhabarcsok, amelyeket ned­vesség okozta károk kijavítására használunk. A vakolatoknak különleges tulajdonságaik vannak. Mindenekelőtt megengedik, hogy a falban még megtalálható nedvesség jól ki tudjon száradni. Nagy pórusai lehetővé te­szik, hogy a vakolat felvegye a kikristályoso­dó sókat, így azok nem lökik le a vakolatréte­get.

Vízzáró vakolatok

Ezek cementalapú készhabarcsok, amelye­ket a talajnedvesség ellen alkalmazunk, kü­lönösen vizes pincefalakon.

Tapaszok

Ha a vakolatban elszórtan kisebb repedések keletkeztek, nincs szükség a sok munkát és pénzt igénylő teljes újravakolásra. Ezeknek a repedéseknek az elzárására speciális kültéri tapaszokat használhatunk.

A szaküzletekben kinyomó-hüvelyekben spe­ciális akril tömítőmassza is kapható, amely különösen jól táguló anyag. A repedéseket ezzel is megfelelően el lehet tömíteni.

Repedések a homlokzatvakolaton

A következő repedésfajtákat lehet megkülön­böztetni:

Hálós repedések

A többnyire finom, háló alakú repedéseknek különböző okai lehetnek. Ha a festékréteg­ben jelentkeznek, akkor az ok a nedvesség és az öregedés együttes hatása. Ha viszont ilyen repedések a vakolatban fordulnak elő, akkor azokból többnyire a vakolat szerkeze­tében lévő hibára lehet következtetni: a fel­színen finom hálós repedések azért keletkez­nek, mert a habarcs összességében nem kötött meg megfelelően (túl kevés volt a kö­tőanyag). Mélyebbre hatoló hálós repedések többnyire annak jelei, hogy a hőmérséklet­ingadozások következtében a vakolat töme­gén belül eltérő mértékű tágulási és zsugo­rodási mozgások keletkeznek.

Feszültség okozta repedések

A hőmérséklet ingadozásainak hatására a különböző anyagok – például a fa és a fala­zat – annyira eltérő módon tágulnak és zsu­gorodnak, hogy az azok közös vakolata megreped. Ennek következményei kicsi, egyenesen vagy szög alatt futó repedések.

Különösen gyakran megtalálhatók az abla­kok és ajtók körül, mert ezeken a helyeken például fából készült redőnyszekrények csatlakoznak a falazathoz. Az ilyen repedé­seket szövetbetétekkel lehet megelőzni. A betéteket vakolás közben helyezzük el a csatlakozási felületeken. Ezzel elérjük, hogy a tágulási és zsugorodási erők kellően nagy felületen oszlanak meg. A fellépő feszültsé­geket ily módon annyira hatékonyan meg lehet fogni, hogy repedések egyáltalán nem is keletkeznek.

Ülepedési repedések

Ezek mély, csaknem egyenesen és általában függőlegesen futó repedések, amelyeket az épület egyes részeinek megsüllyedése okoz. Az ilyen megsüllyedésnek több oka lehet, például az épület egy részének alámosása, nem elégséges vagy hibásan kivitelezett alapozás, esetleg a környék alatt levő üre­gek, pincerendszerek okozta kár.

Itt az okoz gondot, hogy az ülepedési repe­dések okait általában csak nagyon nagy ráfordítások árán lehet megszüntetni. Az intézkedések ezért rendszerint csak tüneti kezelésre (a repedés tömítésére) szorítkoz­nak és magát az okot nem érintik.

A repedések megszüntetése

A repedés méretétől függően különböző módszereket lehet alkalmazni. A max. 2 mm szélességű, kis repedéseket vizes akril-bázisú képlékeny fugázó masszával tömítjük el. Ezt kinyomópisztollyal sajtoljuk bele a repe­désekbe. Erre a célra kizárólag rugalmas akrilalapú tömítőmasszát alkalmazzunk, mert ezt be lehet festeni. A szilikonkaucsuk tömítőmasszákat nem lehet befesteni. A szi­likonkaucsuk ráadásul csak sima alapokon tart megfelelően. A nagyobb repedéseket tapasszal (javítóhabarccsal) töltsük ki.

Kis repedések tömítése

Tömítés előtt a munkafelületet alaposan tisz­títsuk meg. Tegyük fel az akril tömítőmasszát tartalmazó hüvelyre a csőrvégződést. A csőr­véget kb. 3 mm-re vágjuk le. Fontos, hogy a nyílás csak kevéssel legyen szélesebb, mint maga a repedés, nehogy túl sok tömítő­massza nyomódjon ki. Ezután fogjuk be a csőrvég hüvelyt a kinyomópisztolyba és pré­seljük bele a tömítőmasszát a repedésbe. Ügyeljünk arra, hogy csak annyi masszát nyomjunk ki, amennyi a repedés eltömítésé­hez szükséges. Ezután kissé permetezzük be vízzel a frissen tömített rést – erre a célra kiválóan használható egy közönséges növénypermetező palack.

Ujjunkkal igyekezzünk még mélyebbre dör­zsölni a masszát a repedésben. Előzőleg mártsuk ujjúnkat mosószeres vízbe – így a tömítőmassza nem ragad rá. Végezetül kö­zönséges háztartási szivaccsal simítsuk el a fugát.

Ha a kis repedéseket kinyomópisztolyból kinyo­mott tömítőmasszával akarjuk elzárni, előzetesen vágjuk le ferdén a hüvely csúcsát, mégpedig úgy, hogy a nyílás csak kissé legyen szélesebb, mint a repedés. így elkerülhetjük, hogy kinyomás közben túl sok tömítőmassza nyomódjon ki.

Nagyobb repedések kitöltése

Nagyobb repedésekhez a szaküzletekben speciális javítómasszákat, tömítőanyagokat lehet kapni, amelyeknek nagyon jó rugal­massági tulajdonságaik vannak: a meglehe­tősen drága masszával elzárt repedések lassabban repednek meg újra. Javítómassza helyett természetesen készhabarcsot is használhatunk – ez főleg a nagyobb ülepedési repedések esetén ajánlatos, mert ezek tömítéséhez nagyobb mennyiségű töltő­anyagra van szükség.

A tömítőmasszák tapadását úgy javíthatjuk, hogy azokat nem csak a repedésekbe jut­tatjuk be. Kaparjuk vagy verjük le a vakolatot a repedés mentén jó 2 cm szélességben. Távolítsuk el a meglazult festékmaradványo­kat és portalanítsuk a felületet.

A tömítőmasszák feldolgozásra kész állapot­ban kaphatók, azokat nem kell megkeverni. A tömítőmasszát egy kis spatulával húzzuk bele a résbe. Ezután nagyobb spatulával vagy simítólapáttal az egész felületet simára húzzuk le. Amikor a tömítőmassza kissé megszáradt, igyekezzünk azon kialakítani a környező vakolatfelület struktúráját, hogy a javítás ne legyen annyira feltűnő. Ha a massza kellőképpen kiszáradt, fessük újra az érintett felületét.

Nagyobb repedések javítása: Először kaparjuk ki a rést, hogy a tapasz jobban tudjon tapadni, majd a rést töltsük ki a tapasszal.

Sérült részek újravakolása

Tekintsük alapszabálynak; a teljes homlokzat vakolását mindig szakemberre kell bízni. Kisebb felületek újravakolására viszont bát­ran vállalkozhatunk.

Lehetőleg készhabarcsot használjunk – eh­hez már csak a vizet kell hozzákeverni. A habarcsösszetevők keverése szintén gya­korlott iparosnak való munka. Készhabarcsot különféle kivitelekben lehet kapni. Ha a régi homlokzatnak fröcskölt vagy dörzsölt vako­lata van, olyan készhabarcsot válasszunk, amely lehetőleg hasonló struktúrájú felületet ad. Erre nézve a szaküzletben kérjünk ta­nácsot.

Előkészítő munkák

Először is a vakolandó helyről és annak kör­nyezetéről kalapáccsal verjük le az összes meglazult vakolatot (leverés közben viseljünk védőszemüveget és védőkesztyűt). Ezután drótkefével alaposan tisztítsuk meg a vako­landó helyet és köröskörül a régi bevonat festékmaradványait is távolítsuk el. A tisztí­táshoz szükség esetén spatulát is használ­hatunk. Végezetül nagy ecsettel seperjük le a vakolandó hely teljes felületét.

Ha a vakolandó felület a fal egyik külső élével is határos, oda helyezzünk el egy vakolólécet, hogy egyenes élet kapjunk.

Ezután keverjük meg a habarcsot. Készha­barcs esetén a keverési arány mindig meg­található a csomagoláson. Kisebb mennyi­ségű javítóhabarcs megkeverésére legalkal­masabb a vakolókanál.

A vakolat felhordása előtt az alapfelületet be kell nedvesíteni. Ez javítja a tapadást, csök­kenti a felület szívóképességét és a felhor­dott vakolat nem húz meg olyan gyorsan.

A fröcskölt alapvakolat felcsapása

A vakolókanállal készítsük el a fröcskölt alap­vakolatot. Ehhez rendszerint cementhabar­csot használunk. Kisebb javításoknál azon­ban az éppen megkevert készhabarcs is megfelel.

A hatás apró kődarabok bekeverésével még javítható. Hígítsuk meg kevés vízzel a ha­barcs egy részét, és a vakolókanállal lendületes mozdulattal csapjuk rá a falra. Ha erre nem merünk vállalkozni, vagy a vako­landó hely kicsi, a habarcsot a kanállal fel is kenhetjük – így nem fordulhat elő, hogy a habarcs a vakolandó helyet körülvevő ép felületekre is ráfröcsög. A fröcskölt alapva­kolat teljesen fedje be a javítandó helyet.

Meg kell várnunk, amíg a felszórt habarcs alaposan kikeményedik – a munkát legko­rábban a következő napon lehet folytatni. Hideg, nedves időben a száradási idő érte­lemszerűen meghosszabbodik.

Homlokzat vakolása: Először nedvesítsük be a falat. Erre a célra speciá­lis alapozót is használhatunk, ami javítja a vakolat tapadóképességét. Ezután jól keverjük meg a habarcsot.

Alapvakolat készítése

A fröcskölt réteget az alapvakolat felhordása előtt be kell nedvesíteni. A kőművesek vakolókanállal hordják (csapják) fel a sűrű habar­csot, a munka azonban könnyebb, ha a simítólapot (simítókanalat) használjuk. Ha az alapfelület nagyon egyenlőtlen, inkább két réteget készítsünk: először egyenlítsük ki az egyenetlenségeket és várjuk meg, amíg a habarcs meghúz (normál szívóképességű alapoknál ehhez 10-15 percre van szükség, nagyon erősen szívó alapoknál és nedves időben azonban ez több óráig is eltarthat).

Ezután egy második lépésben készítsük el a sima felületet. Ehhez hordjuk fel a megfelelő mennyiségű habarcsot, majd a vakolatot egy léccel húzzuk le. Végezetül benedvesített simítódeszkával simítsuk el és enyhe nyomogatással tömörítsük a vakolatot. Vigyáz­zunk arra, hogy az alapvakolat ne legyen túl vastag – ellenkező esetben a javított hely a fedővakolat felhordása után kiugrik a hom­lokzatból. A kész alapvakolat jó centiméter­nyivel legyen mélyebben, mint a körülötte lévő ép homlokzat síkja.

Mielőtt az alapvakolat teljesen megszáradna, szükség szerint érdesítsük fel, például egy szeges deszkával.

Fröcskölt alap készítése.

Amikor a fröcskölt alap kiszáradt – erre legalább 24 órát kell várni – akkor a felületet újra nedvesítsük be és hordjuk fel az alapvakolatot.

Ismét száradás következik, majd fel lehet hordani a fedővakolatot. A habarcsot a vakolókanállal tegyük rá a simítólapra…

…majd kenjük rá a falra.

A fedővakolat felhordása

Utolsó lépésként a teljesen kiszáradt alapva­kolatra hordjuk fel a fedővakolatot. Először újra nedvesítsük be az alapot. Ezután hord­juk fel a fedővakolatot, pontosan ugyanúgy, mint az alapvakolatot. Művészet inkább ah­hoz kell, hogy az új felületet a régi vakolathoz hasonlóvá tegyük.

Aránylag egyszerű a hely­zet a simított vakolatnál – ilyen felületet úgy kapunk, hogy a vakolatréteget a vakolókanállal végigsimítjuk. A fröcskölt és dörzsölt vakolatok felületi képét ezzel szemben a habarcsban lévő, különböző nagyságú szemcsék határozzák meg, amelyek lehú­záskor különböző felületi struktúrákat hoznak létre. A felület végső simításának módja is különböző struktúrákat ad.

Dörzsölt színvakolat felhordása

A dörzsölt színvakolat olyan finomvakolat, amelyet sima alapra – például alapvakolatra hordunk fel. A dörzsölt vakolat finoman strukturált felületet ad. Ez úgy keletkezik, hogy a habarcs meghatározott arányban nagyobb szemcséket is tartalmaz, amelyek lehúzáskor strukturálják a felületet. A vakolat elkészítése a következő lépések­ből áll:

Alapozás

Az alapozás javítja az alap tapadásának minőségét. A szaküzletekben a dörzsölt va­kolatokhoz speciális alapozók kaphatók, amelyeket sörtekefével (falecsettel) kell fel­hordani.

A vakolat felhordása

A különböző struktúrák létrehozásához kü­lönböző szemcseméretű vakolatok kaphatók. A használati utasítás szerint kikevert anyagot rozsdamentes acél simítólappal, egyszerre nagyobb felületekre hordjuk fel.

Lehúzás szemcseméretre

Ha a vakolatot a teljes felületre felhordtuk, húzzuk le azt a szemcseméretnek megfelelő vastagságúra, hogy ezáltal megkapjuk a kívánt felületi struktúrát. A simítólap, egy szivacs, ecset vagy mintázó henger különböző mozgatásával rendkí­vül sokféle felületet lehet kialakítani (l. a fenti képeket).

A vakolatot húzzuk simára (balra), majd a szivacsos simítólappal véglegesen simítsuk el (jobbra).

A vakolatnak azután ízlésünk szerinti strukturált felületet adhatunk a vakolókanállal (balra), a japán spatulával (jobbra)…

… szivaccsal (balra) vagy ecsettel (jobbra).

Dörzsölt vakolatokon a simítólap (vagy egyéb eszköz) különböző Irányú mozgatásával érdekes felületi struktúrákat állíthatunk elő.