• festés
• tapétázás

Festés, mázolás, tapétázás

A festésnek, mázolásnak, tapétázásnak kétféle szerepe lehet: esztétikai és védelmi. A falban levő, azon kismérték­ben átszellőző és a páratartalmú levegő mozgását is lehe­tővé tevő beltéri falfesték-rétegnek higiéniai és esztétikai feladata van. A mázolás a fa- és fémszerkezeteket konzerválja.

A belső fal- és mennyezetfestés lehet:

• meszelés (fehér és színes);
• enyves festés;
• műanyag- (vízben oldódó diszperzit) alapú beltéri falfestés.

A meszelés többnyire fehér színben készül, a kötőanyag és a színezék maga a mész. Színes meszelés esetén tubusos színezéket keverünk a mésztejbe.

A meszelés anyagát célszerű egy-két nappal a felhasz­nálás előtt feloldani, majd oldódás után akár többször is átszűrni. A jó fedés érdekében budai földet, a jó terülés érdekében tejet és lenolajat ajánlatos az oldatba keverni, mintegy 5-10 térfogatszázalékban. A megfelelő keverési arányt próbafestéssel dönthetjük el, amelyet falra vagy újságpapírra készítünk (ventillátorral gyorsíthatjuk a szá­radás idejét).

A meszelés technológiai sorrendje a következő:

• a munkaeszközöket és a munkaterületet a munka­végzéshez előkészítjük;
• szükség esetén a régi falfestést spatulyával eltávolít­juk (enyves festésnél bő vízzel);
• porolóecsettel lesöpörjük a port a felületről;
• a hibás felületeket mészből, lenolajból és gipszből készült glettanyaggal (glettvas igénybevételével) lesimítjuk;
• a glettelést – korongecsettel – bő vízzel összemos­suk, vagy finom csiszolóvászonnal megcsiszoljuk;
• a felületet szitán átszűrt mésztejjel egy vagy a fedés érdekében több rétegben (kihagyás- és csorgásmentesen) lemeszeljük (a meszelést a mennyezeten kel kezdeni, és utoljára az ablak felőli falat meszeljük, mert az gyorsab­ban szárad). A meszelést mindig csak az egyes rétegek teljes száradása után szabad folytatni. Színes meszelés­nél már az alapmeszelés is színes!

Meszelést általában alárendelt helyiségekben alkalmaz­nak, de egyre nő azok száma, akik – higiéniai szerepe mellett – felismerik a jó minőségű meszelés esztétikai értékét is.

Az enyves festés kivitelezésének sorrendje a következő:

• a régi (enyves) festés benedvesítése, kaparása, a felület mosása;
• a hibás felületek glettelése, gipszelése, esetleg fluátozása az előfestés után, amelynek az anyaga szűrt mésztej. (A fluátozás vakolatmegkötő módszer, amelynek anyaga alumínium-szulfát, magnézium-szulfát, továbbá a cink-szulfát. A vakolat vízzárását elősegíti és kivirágzását gátolja. Hasonló hatású – csak drágább – anyag a VLISIN mélyalapozó.) Majd ezeket a műveleteket szappanozás, timsózás követi;
• felhordjuk a fedőrétegeket, először a mennyezeten, majd az oldalfalakon;
• végül az esetleges vonalozást, hengerezést készít­jük el.

A felület kellősítése után a festékanyag megkeverése az első feladat. A zacskós enyvet beáztatjuk, forralás nélkül felmelegítjük és kötőanyagként a festékelegyhez vegyítjük. A felületet a porszemcsék megkötése és a felület porózusságának megszüntetése céljából szappanozzák és timsózzák (10 I vízhez 1,4 kg timsó). Ezek után következhet a színes réteg felhordása. Ezt a műveletet – lehetőleg zárt térben – úgy végzik, hogy a csatlakozó felületek közben ne szárad­janak ki. Különben sötétebb csík jelenik meg a találkozások­nál. Ha a festés száradása után a felületen hajszálrepedés, leveles pergés, táskásodás tapasztalható, ennek oka a túl sok enyv. Ha a festés krétásodik („fog”), akkor kevés az enyv. Ebben az esetben a felületet be kell permetezni tejjel, amely a pigment szemcséket megköti.

Manapság többnyire az egyszínű falfestést kedvelik, de vannak olyan építtetők is, akik a mintás, hengerezett fal­felületeket. A hengerezés alá nem szükséges I. osztályú színes festést készíteni, mert a henger mintái „össze­mossák” az esetleges kisebb hibákat, felületi egyenetlen­ségeket.

Túl nagy belmagasság, egymástól eltérő oldalfal- és mennyezetszín esetén az oldalfalon a színeket elválasztó, vízszintes vonalazást alkalmazhatunk. A műanyagalapú diszperzites festékeknek több ismert márkája van (DISZPERZIT, EMFIX, WALLKID stb.). Ezek kemény, selymes fényű, mosható, a fal páraháztar­tását nem befolyásoló (lélegző) felületet képeznek. Hasz­nálatuk egyszerűbb a hagyományos festési eljárásokénál.

Kivitelezésük sorrendje a következő:

• a portalanított, letisztított, hibátlan, száraz falfelületet műanyagalapú tapasszal (BREPLASTA) bevonjuk;
• a glettanyag kiszáradása után a falfelületet csiszoljuk és portalanítjuk;
• a festékanyagot a dobozán levő utasítás szerint elő­készítjük, majd két-három rétegben felhordjuk (hengerezéssel, ecseteléssel, szórással).

Tapétázás

A tapétázás is a belső falfelületek díszítésére, bevonására – védelmére – szolgál.

A tapéták három fő változata:

• könnyű papírtapéta (nem veszik igénybe a vakolatot);
• középnehéz papír- és műanyag tapéta (erősebb ala­pot kívánnak, ezért makulatúra – papíraljzat – alkalma­zása szükséges);
• nehéz műanyag, dombornyomású és szövettapéta, kárpit és bőrtapéta (szilárd vakolatot és makulatúrát igé­nyelnek).

A tapétázás munkamenete a következő:

• a tapétázandó vakolt felületet kijavítjuk, fluátozzuk, portalanítjuk;
• a felületet a forró vízben oldott enyvvel ecseteljük, majd csirizes ragasztással felragasztjuk a makulatúra­papírt (általában csomagolópapír);
• tapétaasztalon acélvonalzó, tapétázó kés és olló segítségével méretre szabjuk a tapétaanyagot;
• a tapétaasztalon bekenjük a leszabott anyagot ragasztóval (pl. TENAX tapétaragasztó), amelyet még előző nap „bekevertünk”;
• a mennyezetet többnyire diszperziós festékkel fest­jük be;
• elvégezzük az oldalfalak tapétázását;
• az öntapadó tapétaszegő csíkok ragasztása (kívánság szerint).

Az oldalfalak tapétázását célszerű valamelyik saroknál elkezdeni. Miután a tapétaanyag hátoldalát – korong ­vagy laposecsettel – ragasztóanyaggal bevonjuk, a tapétát harmonikaszerűen összehajtogatjuk és felvisszük a létrára. A kibontott csík leengedése után mindig a függő­leges (hosszabb) élét állítjuk be. A következő csíkot már ehhez illesztjük, ill. 5 mm átfedéssel is felragaszthatjuk. Végül szőrkefével a teljes felületet átdörzsöljük, a jó tapadás elérése érdekében. A tapéta felső – vízszintes élét – tapétaléccel vagy papírcsíkokkal zárjuk le.

Megjegyzendő, hogy az ún. nedves helyiségekben (konyha, fürdőszoba, W. C.) nem alkalmazhatunk enyves festést és tapétázást, mert a kötőanyagként szereplő enyv nedvesség hatására megduzzad, és a festés, ill. a tapéta leválik az aljzatáról.

Mázolás

A mázolási munkákat a következőképpen osztályozhatjuk:

• falfelületek mázolása (vakolt felületek burkolatszerű bevonata, szerelt lapok – pl. BETONYP, azbesztcement lap, faforgácslemez stb. – felületképzése);
• faszerkezetek mázolása;
• fémszerkezetek mázolása.

A mázolási munka a következő műveletekből áll:

• csiszolás, portalanítás, alapozás;
• alapmázolás, gyenge csiszolás, portalanítás;
• tapaszolás, csiszolás, portalanítás;
• fedőréteg mázolása, gyenge csiszolás, portalanítás;
• lakkozás.

A faszerkezeteket általában olajos hígítóval alapozzák (kivéve természetesen, ha már mázolva voltak). Ennek száradása után vékony alap mázréteg felhordása követ­kezik. A felületet száradás után – a jobb tapadás érdeké­ben – csiszolják, portalanítják, majd spatulyával (szin­tetikus tapasszal) a egyenetlenségeket kitapaszolják. Igényesebb munka esetén ún. lakk-kittet készítenek LITOPHON-ból (fehérítőanyag) és zománcfestékből. Miután ez megszáradt, a felületet lecsiszolják, portalanítják és új alapozóréteggel vonják be. A következő napon a lakk-(zománc-) réteg is felhordható az átcsiszolt, portalanított felületre, amely ettől jellegzetes, csillogó fényt kap.

Ha a faszerkezet már volt mázolva, akkor a rajta levő mázréteg – alapos csiszolás után – első alapozórétegnek fogadható el.

A fémszerkezetek mázolása is ugyanígy végezhető, csak alapozóként míniumtartalmú anyagot használnak.

A vakolt felületek a glettelést követő olajos pórustömítés után mázolhatok.

A lemezszerű – szerelt – falfelületek mázolása is csak az alkalmazott anyagtól függő pórustömítés után kezdőd­het meg.